Tisza Lajosné Teleki Júlianna – Aranynak
Geszt
Sept: 24d
1852.
Szeretett
Domokos
om bútsú
szozatában Önt lelki atyának neveziTisza Domokos
n
s én Önnel szivesen
osztozom a szüleség e legszentebb felébe – s minthogy tudom hogy fiúi érzés nem gerjedhet az
eránt, ki atyait nem érez erányunkban, bátran lépek fel őn eleibe azon kéréssel, osztozzon
véllem azoknak terheiben is. Azért nem tétovázok sokat – egyenesen célomhoz sietek.
Oly szelid lelkű, az illendőségnek minden ágait, nem tanultságból hanem emberség ősztönéből,
mindenkór meg tartó, oly igéntelen, s szerény művésznél tudva fiát mint ön, milyen szép
remények táplálék az aggódó anyai szivet akkór, midőn észre vevé, hogy az azelőtti évben
működött szivtelen, eszes tanittó
n
oly káros hatással volt kedves
gyermekére, most hittem azt is, hogy magokkal a szelid múzsákkali társalgás is szelidittőleg
kell hogy kedélyére hasson; s mi után mind két reményemben csalatkoztam, határtalan bizalmam s
fiunk java által felhivatva érzem magamat, Önt kérni, hogy nem csak szép példája, nem csak
maga a művészet, hanem arra nézve leg hathatósbb intései által is hasson rá, melyek talán soha
se lesznek hatósabbak, mint a bútsú perceiben.Jegyzet
az azelőtti évben működött szívtelen, eszes tanító– Monard, Charlesról, az angol tanárról van szó, aki
Tiszáné
szerint:
„mindnyájunk előtt érthetetlen nyelven befolyásolta Tisza Lajosné Teleki Júlianna
Domokos
t.”Tisza Domokos
n
Jegyzet
intései által is hasson rá,.. a bútsú perceiben.–
Tiszáné
ezek szerint még Tisza Lajosné Teleki Júlianna
AJ.
geszti tartózkodásakor írta meg fiáért aggódó levelét Arany János
AJ.
-nak. Hogy Arany János
Monard
nem lehetett jó hatással Monard, Charles
Domokos
ra, feltehető; részben talán
felnyitotta szemét a körülötte burjánzó családi és társadalmi fonákságokra is. Hogy azonban,
Tisza Domokos
Domokos
ban mindenekfelett
élt az igény a szépre, jóra, emberségre, azt bizonyítja ragaszkodása mesteréhez, aki
humánumban, művészetben egyaránt – emberközelben is – eszményképe maradt; mint Tisza Domokos
Tiszáné
írja.Tisza Lajosné Teleki Júlianna
Szeretném a természetet vádolva menteni kedves gyermekemet – de az nem alkotta érzéketlenül –
évekig nem akart kis korában kocsizni – leg kedvesbb mulatsága – menni, mert néha kemény
szivűséget mutató indulatos jelenések tanújának kellett lennie.
Nem nevezhetem kevélynek némelyek ítélete szerént, mert semmi tetteivel soha nem ditsekszik –
s nyilván látszik, hogy bár mi nemü műveivel nints túl elégedett, nincs lovaglásával, nincs
lővésével, s.a.t.
Nem vádolhatom első nevelését, mert magam voltam – inkább mint testvéreinek, hozzá alkalmast
nem kaphatván – dajkája pesztrája. Nem vádólhatom magamat, mert se keménységemmel el
idegenedésre, se mindent – vagy bár mi kitsit el nézésemmel el romlására okot nem adtam, tudom
is hogy pár év előtt szeretett, becsűlt, szép szomra jobban hajtott mint bár mire; szivesen
társalgott velem, olvasott nékem, s ugyan azért igyekszet mások erányába is, nem természeti
hajlomból igaz de erántami engedékenységből, elözö, nyájos, s.a.t. lenni.
Miolta az, ki eszével meg vakittá, s meg lehet, mindnyajunk előtt érthetetlen nyelven
mindnyájunkat előtte bár hányszór gyengeségeinkben elmésen s tehát vakittólag nevetségessé –
minden esetre szivtelen élceivel mindent a mi szent, kedélyes, kegyelettel tőlti a romlatlan
gyermeki szivet le alázott, talán benne magáról titkos s ugyan azért még veszélyesbb túl
becsülést költött, azolta minden meg változott.
Intéseim bár mely szelidek, vissza utasitto, utolsó szót minden esetre magoknak tartó, sértő
és sértett modon fogadtatnak, s eredménytelen maradnak s igy nevelőjéi is, kit ismét tetleg
tudok hogy becsűl is, szeret is, meg is van véle, bánásával elégedve. A leg jobbak ítéletével
oly keveset gondól, hogy e majd nem bünös bánását, emberek előtt majdnem kettőzteti. Sem
atya
, sem erántom, sem nevelője, testvérei,
szóval Önnön kivül senki eránt kegyeletet nem mutat, s úgy látszik e minden kiméllet meg
vetésében férjfiúságot, lelki fel emelkedetséget, s.a.t. keres.
Szerkesztői feloldás: atyja
Őn lévén az egyetlen ki hathat rá képzelheti ön mi szent s becses előttem ez egy út arra,
hogy a nyilván félre vezetettet jó útra téritve láthatni még elég boldog legyek! Ön lehet csak
el hivatva tévelygését vélte át láttatni, át hogy ha mindeg anyai áldás hangzik is felette az
meg nem óvja a büntetéstől, ha a sziv mély sebjei önkéntelen panaszt sohajtanak; hogy ki magát
kedveltetni tudja a, s jó ügynek csak az tud használni kinek baráti vagynak; hogy a köz
vélemény megvetésének kora nem érkezett el reá nézve; hogy csakis akkor s azért kell és szabad
azt a férjfiúnak mint leg becsesebbet öntudatán kivűl oda vetni, mikór az és lelki ösmérete
önállósága és e közt kellene választania; hogy az a mi faragatlan még nem egyenes – vagyis,
hogy nem kell valaminek faragatlannak lenni hogy egyenes lehessen; hogy a mások eránti
engedékenységet, helyes kedvkeresést maga az emberi és önszeretetünk igényli, azáltal
múlasztólag és tettleg egymás életét kellemesebbé tévén – s hogy: de miért hordok én annyitt
fel? Hiszem én hogy Ön engemet ért – s ha nem értene – rizsmák be írása után sem értené!