Aranysárkány fejléc kép
 
Ercsey Sándor – Aranynak
Szalonta
Nagyszalonta
, januarius 5. 1852
[szerkesztői feloldás]
1853.
 
  Kedves bátyám!  
  Ámbár a szorosan vett igazság szerint, mellynek Mátyás király óta hire sincs, – bátyámék következnek irni;
n
Jegyzet
bátyámék, következnek írni;
AJ.
Arany János
1852. dec. 4-én írt utoljára sógorának, aki e levélre dec. 12-én válaszolt.
– s ámbár nekem, a levél-iráshoz, jelenleg, épen ollyan kevés tárgyam van, mint a millyen kevés tehetségem van például
Tóth Kálmán
Tóth Kálmán
nak a vers iráshoz, – mellynél fogva elképzelhető milly iszonyú fejtörésembe kerűl e levelet irni: – mindamellett, miután a mai szentnapon, – mellynek
N. Szalontá
Nagyszalonta
n, in praesenti délutáni 3. óráját űljük, azon lelkiismeretességgel párosult rögeszme szállott meg, sőt az ebéd alatt beszédünk tárgya is volt, hogy Aranyéknak, a karácsoni és újévi szent ünnep napok után írnunk kellene, – ergo irok, a mit lehet.  
  Tegnapelőtt beállit hozzám egy savó képű sváb fiatal ember, és szörnyű nagy hajlongások között a kezembe nyom 20. suhogó forintot, mellynek is én alig örűlék meg szivemben hogy honnan e váratlan új évi ajándék, – a midőn az én fenttisztelt sógorom,
n
Jegyzet
fenttisztelt sógorom,
– a történelmi összekényszerítettségből eredó korabeli ironikus elnevezés az „osztrák sógor”, „német sógor”.
rettentő kitördelt nyakú magyarsággal előadja, hogy azt
Wölfel
Wölfel János
gyógyszerész, a házbér második angariája fejében,
n
Jegyzet
Wölfel
Wölfel János
… a házbér második angariája fejében, stb.
– az AJ.-ék házát bérlő gyógyszerész jogtalan kérését
AJ.
Arany János
is visszautasította jan. 15-i levelében, mivel a követelt kályha a bérbeadáskor sem volt már a házban.
olly kéréssel kűldi, miszerint lennék szives a kályhát beállittatni és a kútat is megcsináltatni. Mellyre én, paraszt eszemmel bátorkodám azt felelni, miszerint én, a házbéri szerződvényt úgy értelmezem, hogy mind azon reparatiok, „mellyek a te kapuidon belül vagynak” – (: épen most csinálám az előbbi sort eltemető nagy disznót,
[szerkesztői feloldás]
tintapecsét
mellyre magamban igy – fohászkodóm: „ejnye kutya teremtette”:) – Wölfel János patikás köteles teljesittetni. Mindamellett is, – mondám majd irok a sógoromnak, és ha ő reá lészen, hogy a kályhát én rakassam bé; azon esetben teljesitni fogom, de a kútnak elkészitéséről, a mi contónkra, mégcsak álmodás sem lehet. – Tudassa tehát velem bátyám minél előbb, hogy becsináltassuk-e mi a kályhát, vagy nem? – A házbérűl lefizetett 20. pengőforintból 15. pengőforintot idezárva kűldöm, letartván belőle a hidnak elkészitésére 5 pengőforintot, melly hid, mint a minap kűldött soraimban irám összesen 10. pengőforintba került.  
  A mult vasárnapnak az ő estéjén, a Lovasiak és
Kenyeres
Kenyeres János
között ismét nagyszerű összecsapás volt,
n
Jegyzet
Lovasiak és
Kenyeres
Kenyeres János
között… összecsapás volt,
Kenyeres János, a módos volt főszolgabíró emeletes házat építtető szándékáról
Ercsey
ifj. Ercsey Sándor
már dec. 12-i levelében írt
A.
Arany János
-nak. A keresztülvitel megnehezítéséről az ellenpárt:
Lovassy Ferenc
Lovassy Ferenc
és Mezey Ferenc gondoskodott, mint azt
Ercsey
Ercsey Sándor
1852. dec. 12-i levelében már szintén előre jelezte sógorának.
mellynek mint alább megmutattatik
Kenyeres
Kenyeres János
ivá meg a levét. A dolog így történt. Miután
Kenyeres
Kenyeres János
, azon igazságtalan úton elfoglalt telket, hol most, az általa kis paradicsomnak nevezett quártélya van, semmi módon sem engedd kisajátittatni, sőt oda tavasszal, boltokkal ellátott emeletes kastélyt szándékozik épittetni, –
Mezey
Mezey Ferenc
inditványára jónak látták ez illetők, az előtte álló spatiumot egy telekké formálni és azt árúba vetni, hogy igy vagy ki legyen játszva a
Kenyeres
Kenyeres János
épitési terve vagy kénytelen legyen ő azon tért egy kissé borsos áron megvenni. Igy történék aztán, hogy az árverés megkezdetvén,
Lovassy Feri
Lovassy Ferenc
, azon kis ganély- dombos helyet addig veré
Kenyeres
Kenyeres János
re, mig az végre 1695. ezüst forintért
Kenyeres
Kenyeres János
re maradott, melly miatt
Kenyeres
Kenyeres János
majd meg pukkan mérgében. – Illyen dolgok történnek
N. Szalontá
Nagyszalonta
n. –  
  Mostanában ugyan egy kissé barátságosabb szint kezd a szalontai nobel publicum
n
Jegyzet
a szalontai nobel publicum
– némi iróniával: a helyi előkelőség.
fölvenni, mint ezelőtt volt. Csaknem minden este vannak összejövetelek hol nálam, hol másutt, – mellyeken az unalmas hosszú estéket elfecsegi vagy kártyázza az ember. Azután pedig olvasunk hol egyet, hol mást. – S szinte az olvasni valóknak is nagyobb bővében vagyunk, mint, a forradalom elmulta óta, eddig voltunk; – mert az egy kissé neki indult magyar irodalom újabb könyveit egyiktől-másiktól megkapjuk, vagy megvesszük. – Igy nevezetesen most olvassuk
Jókai
Jókai Mór
Török világ”-ját, mellyet én is megvettem; a lapok közűl előfizettünk pedig a „Budapesti hírlap”-r és a Délibáb ra.  
  Majd el is felejtém a nagy fejtörésben. – Balogh János – publice
Jankó
Balogh János
tens úr
n
Jegyzet
Balogh János – publice
Jankó
Balogh János
tens úr
– a tréfás kedvű, rímfaragó, egykori szalontai szenátor, aki
Petőfi
Petőfi Sándor
rokonszenvét is megnyerte (lásd AJ. kk. XV. k. 803. l. ).
– azt mondja hogy három János van a világon;, – u.m. Balogh János, Herr János és Isten János, de én ezt váltig tagadom, és azt mondom hogy bátyám is János, azért 12. nappal nevenapja után kivánom, hogy sokáig éljen.  
  Különben csokolván mindnyájatokat vagyunk s illetőleg vagyok.  
  Szerető öccse  
 
Ercsey Sándor
ifj. Ercsey Sándor
 
 

Megjegyzések:

Ercsey Sándor
ifj. Ercsey Sándor
hagyatékából. – MTAK. Mikrofilmtára A. 301/I.