Aranysárkány fejléc kép
 
Toldy Ferenc – Aranynak
Pest
Budapest
, aug. 9. 1853.  
  Tek. ur, tisztelt barátom!  
  Augusztus 4. költ és 7. vett levelére van szerencsém válaszolni: 1) A Kisf. Tság tulajdonosi joga
n
Jegyzet
1.) A Kisfaludy Társaság tulajdonosi joga stb.
AJ.
Arany János
az 1847-ben megjelent első Toldi kiadásának jogáról érdeklődött. Lásd még e napon
Lévay
Lévay József
nak írt levelét.
az általa kiadott művekre nézve csak egy kiadásra terjed ki: mert több az iróktól kikötve nincs; ehez képest: 2)
Eggenberger
Eggenberger József
nek is csak ezt az egy kiadást adta el, mely mihelyt elkölt, a szerző tulajdonjoga feléled; s így 3) a mely percben az utolsó példányok elkölteti, őt a mű azontúl többé nem illeti.  
  Beszéltem vele is. Mintegy 115 -120 péld. van ugymond nála, s ha a maga részéről elősegítheti
Kd
Szerkesztői feloldás: Kegyed
ügyét, szivesen teszi azzal, hogy példányát 36 krjával átengedi. Ez tehát 60-70 ft volna. S vajjon nem lehetne-e e 120 példányon ily leszállított áron kéz alatt túladni? nem vállalna-e el tizenkét barátja mindenike tíz-tíz példányt eladás végett? Sőt
Egg
Szerkesztői feloldás:
Eggenberger
Eggenberger Ferdinánd
nem is kívánná rögtön a pénzt. Ezt tanácsképen vagyok bátor megirni. Azzal aztán be volna fejezve az ügy. Ha az 1848-ki változások nem jőnek közbe, mik rögtön minden könyvkeletnek véget vetettek: úgy, hiszem, rég második kiadást adhatott volna
Kd
Szerkesztői feloldás: Kegyed
. A köz szerencsétlenség a közélet minden legapróbb szálacskáiba behatott!  
  Sóváran nézek Toldi másod része befejezésének elibe.
n
Jegyzet
Sóváran nézek Toldi másod része befejezésének elibe.
Toldy Ferenc
Toldy Ferenc
nem ismerte fel A nagyidai cigányok értékeit.
AJ.
Arany János
-nak e művéről írt kritikája az ÚjMagyMúz. 1852.-aug. 1-i számában jelent meg.
AJ.
Arany János
-ról ugyan elismeréssel szól, de e művét elhibázottnak tartja. –
Toldy Ferenc
Toldy Ferenc
értetlen kritikáját a fenti kívánsággal fejezte be.
Ne legyen
Kd
Szerkesztői feloldás: Kegyed
, édes barátom, mostoha e gyönyörű gyermeke iránt. Az megérdemli osztatlan gondjait, míg szárnyra kelhet.  
  Tisztelettel szolgál  
 
Kdnek
Szerkesztői feloldás: Kegyelmednek
 
  kész szolgája
bar
Szerkesztői feloldás: barátja
 
 
Toldy F
Toldy Ferenc
 
 

Megjegyzések:

Arany László
Arany László
hagyatékából (lásd AkÉrt. 1899. 616. l. 880. sz. a.). Válasz
Arany
Arany János
aug. 4-i levelére.