Aranysárkány fejléc kép
 
Tisza Domokos – Aranynak Geszt. Február 26-kán 1854.  
  Édes
Aranybácsi
Arany János
!  
  Most ugyan én is kitettem magamért a nem-írásban, de (of course!) menthető vagyok
n
Jegyzet
kitettem magamért a nem írásban, de (of course!) menthető vagyok
Január 30-án írt utoljára, de– „ természetesen” – van mentsége.
én is. Mert: „Az én múzsám olyan, mint egy villanygép!” Úgyhiszem ez új és még el nem koptatott hasonlat, melynek értelme az, hogyha én nehány verset kevés időköz alatt írtam, azután, kivált ha e versek között jobbacska is volt, egy darabig épen semmit, vagy legalább semmi üdvöst sem tudok írni. Most is tehát enyi hallgatás után egyetlen egy kis poëmával szolgálhatok, melyet egy szép napon készítettem, de melynek hevét a mostani csúnya idő bizonyoson elveszi, míg
Körös
Nagykőrös
re érne. Valósággal azt hiheti az ember hogy az esztendő havai is báloznak, s Április az, a December köpenyegében, mely bennünket most bolondít. Oly csúnya szél fú hogy ámbár éppen most harangoznak, ámbár penitentiális vasárnap van,
n
Jegyzet
penitentiális vasárnap van,
– nagyböjt előtti ún. „farsang vasárnap”.
nem merek fél-köhögős és fél-náthás állapotaimmal templomba menni. Ez ugyan nem nagyon e
 [!]
[sic!]
rdekelheti
Arany
Arany János
bácsit, mindazonáltal a geszti ujdonságok közt nagy helyet foglal, melynél nagyobbat csak a
László
Tisza László
n
Jegyzet
László
Tisza László
Tisza D.
Tisza Domokos
bátyja.
kis leánya bír, ki tegnap volt két hetes és a ki által én több jeles címeimet a nagybátya fontos nevével is szaporíthattam. Születnek az emberek és halnak, csakúgy mint máskor példa ez utóbbira a szegény Mátyás volt szakács és gazda, ki a napokban halt meg.  
  Mindezeknek utána áldja meg az isten!  
  szerető tanítványa  
 
Tisza Domokos
Tisza Domokos
.  
  U. I. Ha a levelek elküldése alkalmatlansággal járna,
n
Jegyzet
Ha a levelek elküldése alkalmatlansággal járna, stb.
Domokos
Tisza Domokos
jan. 30-i levelében írta, hogy családja szeretné, ha külföldi útja előtt összeírná verseit. Ezért arra kérte
AJ.
Arany János
-t; ha megőrizte az ő leveleit, küldje vissza neki, hogy kimásolhassa belőlük bírálatra küldött verseit.
Tisza D.
Tisza Domokos
verseit általában nem külön papíron mellékelte leveleihez, hanem közvetlenül levélszövegei folytatásaként írta le. – Bár közben eltelt egy hónap,
Domokos
Tisza Domokos
mindeddig hiába várta vissza
AJ.
Arany János
-tói leveleit, illetve verseit.
inkább hagyja el
Aranybácsi
Arany János
, majd személyesen megyek értök, akkor sem lesz késő. –  
  D.  
 
A tavasz első napján  
n
Jegyzet
AJ.
Arany János
kritikáját e versről lásd 403. l.
 
  A lég szelíd – az ég oly tiszta
  Mint egy gyermeki gondolat.
  – Nem tudok négy fal közt maradni,
  Felkapom vándorbotomat.
 
 
  Ki a mezőre! S ím falunknak
  Végét is mindjárt hagyom el. . –
  – Mi az? kunyhója ajtajában
  Napfényen egy ősz térdepel.
 
 
  „Hála neked kegyelmes Isten
  – Igy szól – hogy a vidám tavaszt
  Elküldéd újra, s a szegénynek
  Ismét egy kis reményt hogy adsz”
 
 
  Megállva nézem – s felkiáltok
  Nagy isten! ha ez agg, kinek
  Nincsen reménye, nincsen vágya,
  S számlálva napja éltinek, . .
 
 
  A tavaszért ím hálát zenge...
  – Óh ! úgy az élet elején,
  A napsugár első hevében
  Első szerelmem gyönyörében
  Méltó hálát hogy zengjek én?!
 
 
 
n
Jegyzet A levélben küldött vers: A tavasz első napján; szövegét lásd e kötet 393– 394. l.
AJ.
Arany János
márc. 29-i levelében bírálta meg, e kötet 403. l. Utóbb felvette TDHV. közé (72 l.).
 
 

Megjegyzések:

Arany László
Arany László
hagyatékából (lásd AkÉrt. 1899. 614. l. 804. sz. a.).