Arany –Tompa Mihálynak

Kedves barátom!

Különös érzelmek közt fogok tollat. Nem tudom, mikép válaszoljak leveledre, hogy válaszommal „mieg légy elégedve”. Úgy látszik, nem találom többé el a hangot, mellyen hozzád szólnom lehet. Komolyság, tréfa, gyermekesség egyaránt sért, ha tőlem ered. Ártatlan kötődésem előtted egy pedántnak kicsinykedése, a ki „helyesirási hibáidat „nagylelkűen!” javítgatja.” Értem, és fáj. De én nem csak most lettem illy pedáns. Vedd elő régi leveleimet: azokban százszor annyi kicsinykedést fogsz találni: miért nem nehezteltél akkor? Vagy a tieidben nincsenek-e affélék? Mihály, Mihály! hidd el nem az én irmodorom, hanem valami egyéb változott meg.

Leveledet olvasva, azt kelle hinnem, hogy ez „ultimatum” képen van küldve. Sokáig haboztam, nem lenne-e jobb „a mi benne keserű van, elnyelni” és hallgatni. De nem tehetem. Enyim volt az első szó – enyém legyen .... ha szinte az utolsó is. De nem! ennyire még talán nem mentünk, isten nem adja azt!

Verseidről, mellyeket a napokban olvastam, egy hozzájok méltó birálatot akartam dolgozni: szerencsére megelőzött

Császár

Császár Ferenc

.

n

Jegyzet

Verseidről… CsászárCsászár Ferenc

–

Császár Ferenc

a Divatcsarnok máj. 20-i számának első lapján,

Tompa

Tompa Mihály

nevét koszorúba foglalta s úgy értékelte költészetét. Nemcsak „ragyogó géniuszát” méltatta, hanem a népiességet lejáratoknak is odafricskázott: „azon pár jó fiú, kik

Tompá

Tompa Mihály

t ép oly kevéssé tudják költőnek, mint

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

t, vagy

Garay

Garay János

t, sőt készek megtépni még

Petőfi

Petőfi Sándor

koszorúját is, ép ezen határtalan bárgyúságok által árulják el képtelenségüket arra, hogy a valódi költőt és költészetet felfoghassák, megítélhessék” .

Szerencsére mondom, mert ki tudja, mikép fogtad volna azt is venni, tőlem, és most. De meg nem is vagyok gyakorlott biráló; bakot lőhettem volna.

Bocsáss meg, hogy most, mikor lábadozó állapotban vagy, efféle dolgokkal untatlak, vagy keserítlek. Isten látja lelkemet, többet szenvedek én miattad. Tudom, hogy jelen soraim ismét egy sereg félre-értést fognak szűlni. El vagyok rájok készűlve. Az is meglehet, hogy nem válaszolsz. Ha még ezt kellene is megérnem: jól esik, ezuttal kimondhatni, a mi szivemen fekszik. Én tudva meg nem sértettelek. Mindazáltal bocsáss meg, ha akaratom ellen sérteni látszottam, ha enyelgésem helyén kivűl talált, ha szavaim nem voltak kellően választva, s nem azt fejezték ki, a mit én akartam. Énnekem a hét év emléke holtomig kedves fog maradni – én büszkén, örömmel – bár a fájdalomnak nem minden vegyűlete nélkül fogok visszagondolni az egykori hármas – majd kettős szövetségre, mellytől, ide s tova elszigetelten állok. – Regény, hamis pathos, ugy-e?

Isten áldjon meg, édes

Miská

Tompa Mihály

m. Légy jobb, – vesd ki szivedből a keserűséget, – légy olly jó, mint egykor valál. Úgy – de csak úgy – meglátogatlak, úgy öröm lesz veled találkoznom; de „veszekedni” azaz hogy „igazán” veszekedni, nem megyek hozzád. Akkor ismét kijavítom, de minden „nagylelkűség” nélkül, sajtóhibáidat, megrovom calligraphiádat, krumplihoz hasonlitom háztelkedet,

n

Jegyzet