Aranysárkány fejléc kép
 
Gyulai Pál – Aranynak
Pest
Budapest
. jun. 12. 854.  
  Kedves barátom!  
  Leveled iszonyatóskép levert. Nem azért, hogy a 20 p. f. elveszett, hanem hogy teljes joggal
Szilágyi Sándor
Szilágyi Sándor
nak gondolhatsz,
n
Jegyzet
Szilágyi Sándor
Szilágyi Sándor
nak gondolhatsz,
Szilágyi
Szilágyi Sándor
az önkényuralom kezdetén többféle folyóirattal próbálkozott, betiltásuk után más címen adta ki anyagukat. Zilált anyagi viszonyai és bohém természete miatt többször megesett, hogy adós maradt az írói tiszteletdíjakkal is. (Lásd még az AJ. kk. XV. k. 900. l.
Szilágyi Sándor
Szilágyi Sándor
ral és folyóirataival foglalkozó anyagát.)
ki mindig kűldi a pénzt és mindig elvesz a – postán. De nem csak te gondolhatod ezt, hanem
Csengery
Csengery Antal
is, sőt ő még azt is gondolhatja, hogy te most azért nem küldesz költeményt, mert tiszteletdijadat elgazdálkodtam. Azonban, ha az én pessimista természetem legjobb barátaimról ilyeket tesz föl, miért ne türhetném el, ha azok rólam még roszabbat képzelnek? Eltüröm.  
  A dolog igy volt.
Csengery
Csengery Antal
még a „Népkönyv” megjelenése előtt átad nekem 20 p. forintot,
n
Jegyzet
Csengery
Csengery János
még a „Népkönyv” megjelenése előtt átad nekem 20 p . forintot,
AJ
Arany János
: Mátyás anyja c. költeményének tiszteletdíját.
hogy mielebb küldjem el neked, mint kijövendő költeményed tiszteletdiját. Én pár sor kiséretében egyszerü recepisse mellett postára akarom tenni, azonban a postán nagy tolongás levén s nekem a növeldébe kellvén mennem,
n
Jegyzet
a növeldébe keltvén mennem,
Gyulai
Gyulai Pál
ekkor
Szőnyi Pál
Szőnyi Pál
fiúnevelő intézetében is tanított.
megunom a hosszas várakozást s recepisse nélkül vetem be a ládába. A levelet hihetőleg itt vagy ott felbontották, kiszedték belőle a pénzt s nekem nincs jogom senkin követelni. Könyelmüségemért nem sajnálom a bánatpénzt, de nagyon sajnálom, hogy minden féle combinatioknak ki vagyok téve.  
  Mihelyt beszélyem második részének diját fölveszem,
n
Jegyzet
Mihelyt beszélyem második részének diját fölveszem,
Varjú István c. elbeszélése ekkor jelent meg.
tüstént erös recepisse mellett elküldöm neked az elveszett 20. p. forintot. Kerlek légy addig várakozással, alig telik belé 5-6 nap. Még egy nagy kérésem volna hozzád! Ha valaha meg akarsz valamit tenni értem, tedd meg ezt.  
 
Csengery
Csengery Antal
felfüggesztette a „Népkönyv” II füzetének nyomatásat, mert költeményedre vár. Leveled meghiusítja e reményt. Én nem mutattam meg
Csengery
Csengery János
nek,
n
Jegyzet
Leveled … nem mutattam meg
Csengery
Csengery Antal
nek,
AJ.
Arany János
ugyanitt azt írta jún. 11-én, hogy verset nem tud küldeni, mert nincs semmi készen. =
Gyulai
Gyulai Pál
a postán az ő hibájából elveszett pénzt még október végéig sem tudta előteremteni.
AJ.
Arany János
nov. 6-i levelében igyekezett őt megnyugtatni.
részint azért, mert beteg s nem akartam haragitani, részint az elveszett pénz miatt, mert bizonyosan engem okozott volna, hogy a II füzetben nem adhat tőled költeményt. Kérésem tehát az, hogy 5-6 nap alatt küldj egy költeményt, vagy ha azt nem tehetnéd, neki ird meg, hogy nincs kész munkád s hogy a 20 p. f. tiszteletdijt vetted; hazudni semmi esetre nem fogsz, mert addig a tiszteletdij kezeid közt lesz.  
 
Jókai
Jókai Mór
nekem többször igérte, hogy kifizeti Goldnert,
n
Jegyzet
Jókai
Jókai Mór
… igérte, hogy kifizeti Goldnert,
– Utóbb kiderült,
Jókai
Jókai Mór
nem tudta, kinek kell a pénzt kifizetnie (lásd
Gyulai
Gyulai Pál
jún. 16-i levelét). –
AJ.
Arany János
jún. 19-én megírta
Gyulai
Gyulai Pál
nak Goldner címét s 23-án
Gyulai
Gyulai Pál
már küldte is a szabó elismervény ét.
s maig sem fizette ki. Ma irtam neki, hogy adjon definitiv választ. Válaszát véve még holnap tudósitni foglak, akkor aztán rendelkezzél.  
  Hogy tiszteletpéldányt nem kaptál,
n
Jegyzet
Hogy tiszteletpéldányt nem kaptál
– A Magyar Nép Könyve c. füzetes kiadványból; ezt
AJ.
Arany János
jún. 11-i levelében tette szóvá.
annak az expeditio az oka. Mihelyt
Jánosi
Jánosy Ferenc
tól hallám az esetet, tüstént megmondottam
Csengery
Csengery Antal
nek, ki rendelkezett s eddig talán már kezeid közt van.  
  Ha valaki ismerőid közöl
Pest
Budapest
re jő, küld el hozzám. Szeretném már a
Kovács
Kovács János
bácsi vásárfiáját
n
Jegyzet
Kovács
Kovács János
bácsi vásárfiáját
Arany Juliská
Arany Juliska
nak és
Laci
Arany László
nak.
kézhez juttatni.  
  Az ég áldjon! Bocsáss meg!  
  barátod  
 
Gyulai
Gyulai Pál
 
 

Megjegyzések:

Arany László
Arany László
hagyatékából (lásd AkÉrt. 1899. 595. l. 126. sz. a.). Válasz
Arany
Arany János
jún. 11- i levelére.