Vettem leveledet, olly órában, mikor azt jobb lett volna nem vennem; mert általa méginkább
meggyőződtem arról, mit magam előtt is rejtegetek, hogy t. i. nem vagyok többé az, a ki
voltam. Sokat elmondál benne, a mit én nem mertem magamnak megvallani, pedig érzem, hogy úgy
van. Hanyatlani – feledtetni, igen! ez van hátra. Testi és szellemi gyöngeség mind mélyebben
sülyeszt – s a kárhozónak épen az a szerencsétlensége, hogy látja sülyedését, de nem bír
erélylyel, magát az átok karjaiból kiküzdeni. Ne adja isten, de úgy lehet, jóslatod teljesűlni
fog s mi nem látjuk egymást többé. Nem azért, mintha remélném, hogy
Szalontá
ra visszavadúlok, – én oda sem vágyom többé – sehova!
De vannak perczeim, mikor szeretnék elenyészni, megsemmisűlni, csakhogy az öntudattól
menekűljek Nagyszalonta
Gyulai
szokta mondani:
fáj az élet ... nekem igazán fáj. A mi az elmaradt látogatást illeti: neked a
te szempontodból teljes igazad van. Örülj, hogy nem vagy képes felfogni
bajomat: boldog vagy! Te úgy veszed a dolgot, mint rendes állapotban történni kell: két jó
barát szereti egymást; ohajtja látni s e vágynak nem 5-6 forint, de örvény és hullám se
akadály. Igaz! De mikor az ember nem bir elegendő erélylyel magát 10-12 mérföldnyi útra
elhatározni, procrastinál,Gyulai Pál
n
és se
czéljáról lemondani, sem azt kivinni nem képes! De mikor valaki, elsőrangu költő névvel
birván, ha verset akar irni, a tollfaragásig viheti, s ha van is egy két gondolatja,
szárnyaszegetten hull a földre, mielőtt neki a kellő formát megadhatná! Mikor ostromoltatva
száz felől, s kinálva pénzzel nem képes öt garast keresni! Mikor félévig, vagy tovább hagyja
magának küldetni az ingyen lapokat, olly reményben, hogy „istene” egyszer majd csak sugall
neki valamit, – az év telik s a lapok egymásután csak kimaradnak! Mikor az életpálya, mellyen
kenyerét keresi, ránézve mind terhesebbnek tűnik fel, – mert nem azzal, hanem saját benső
kínaival küszködik! Mikor izgatottan, s kifáradtan családja körébe tér s enyhűletre, vigaszra
volna szüksége; s akkor sohajokkal, az el nem élhetés miatti örökös aggodalmakkal kell
találkoznia,Jegyzet
procrastinál,– elhalaszt
n
mellyek, bár némák, de annál gyötrőbbek! – Nem folytatom: úgysem
értenéd; örűlj ennek édes Jegyzet
az el nem élhetés miatti örökös aggodalmakkal kell találkoznia,– e családi tény- és hangulatkomplexum szülötte volt 1852-ben írt: Óh! ne nézz rám … c. verse. A kérdésre levele vége felé ismét visszatér.
Miská
m!
Azt azonban láthatod, hogy ha valamelyünk a látogatás meghiúsultával vesztett, az inkább én
vagyok, mint te. Kedélyemnek a kirándulás, a kellemes időtöltés meghitt, szeretett körben,
jóltevő orvosság fogott lenni. Talán, talán isten nem hagy el végkép, hogy a jövő nyárra ne
számolhassak. –
Tompa Mihály
Szemeré
t sajnálom, de nem
tehetek róla, ha miattam saját érdekeit mellőzé. Ki tudja, nem fogta volna-e megbánni ez
áldozatot akkor is, ha elmegyek? Én olly haszonvehetlen embernek érzem magamat, kinek körében
csak unatkozni lehet. Kérjed nevemben, bocsásson meg: én igazi eposi hős
lettem, ki szabad akaratból nem működik, s csak addig mehet, meddig egy fensőbb hatalom
bocsátja. E fensőbb hatalom az én örök tépelődésem, határozatlanságom, & c. szóval
betegségem. Mert betegség ez, édes Szemere Miklós
Miská
m: tudom napját és óráját, mikor beköszöntött. Azóta más vagyok, egészen
más; s bár azóta is próbáltam vagy kétszer pegazusom szárnyait s nem egészen süker nélkül
(Agnes asszony is már ez epocha szüleménye, valamint Mátyás anyja, részben az
első lopás s még vagy kettő) korán sem lendűl az úgy, mint előbb. Félek is magamat exaltálni,
mert a kimerűltség, melly rá következik, borzasztó. Idegbajomnak kell leni: azért vagyok majd
ingerűlt, majd levert – gyakran külső ok nélkűl. Erre mutat az is, hogy kevés bor még derít,
és semmi rosz utóhatással nincs, kávé pedig (feketén) s különösen a thea olly erősen izgatja
agyidegeimet, hogy ezekkel végkép felhagytam. Bort, kis mértékben, orvosom is ajánlotta, kiről
egyébiránt nem hiszem, hogy teljesen ismerné bajomat.
Tompa Mihály
Egyébiránt ne gondold, hogy én talán környezőimet örökké hasonló panaszokkal untassam, mint
most veled tevém. Némán hordozom a kínt, s akarom feledni, mikor lehet. Néked csak azért adám
elő részletesbben, hogy itélj, mit lehet a látogatás elmaradtából barátságom rovására irni.
Látod, édes
Miská
m, én vonzódom
hozzád, kebledbe öntöm panaszomat, Ohajtom leveleidet, azokban vigaszt, nem leverő hangokat
keresek; elnézést, nem szemrehányást követelek tőled. Azt nem mondhatod, hogy specifice
irányodban hűltem volna: ha hűltem a világ, – magam, és mindenki iránt, az betegségemnek
rovandó fel. Mert a barátsághoz is, mint minden más emberi indulathoz erély kivántatik: ezt
vesztve kell, hogy amaz is alább hagyjon tüzével. De a milly érzelmeim vannak: azok tiéid, úgy
mint a boldogabb időkben: megelégszel-e te illyen érzelmekkel, az más kérdés. Én, míg lehet,
folytatom ez érzelmek ápolását; ha mint írod, leveleink rítkúlnak s egyszer végkép kimaradtak,
akkor én már beteg, nagyon beteg leszek. Addig édes jó Tompa Mihály
Miská
m, ne hagyj el! Addig légy rám nézve az, mi Antaeusnak
anyja a föld volt, kiveli érintkezés mind annyiszor új erőt adott neki. Talán még van remény
hátra; akarom hinni, hogy még felderűlök: s ha ez megtörténik, barátságunknak nagy része lesz
benne. De beszéljünk már okosabb dolgokról.
Tompa Mihály
Pest
tel, ugyszólva, mi egybeköttetésem sincs.
Megjelent a Toldi estéje, hozzád is útasíték egy példányt, remélem azóta megkaptad.
Pákh azt a vicczet csinálta, hogy Budapest
Kertbeny
ezt is fordítja illy czím alatt: „soirée beym Kertbeny Károly Mária
Schedel
.”Toldy Ferenc
n
Ennél több szót az irodalomban még nem is hallottam
felőle. Meglehet csak egyszerűen tudomásul veszik, most az a szokás. Nem is várok tőle valami
nagyot. Financialis érdekből adtam ki, miután a hirnév rám nézve közönyös lett. Elébb a
Jegyzet
„soirée beym– „EstélySchedel”Toldy Ferenc
Toldy
nál” ; a kevert nyelvű
tréfa, fricska mind Toldy Ferenc
Kertbeny
nek, mind Kertbeny Károly Mária
Toldy Ferenc
nek.Toldy Ferenc
Csengeri
fűzeteibeCsengery János
n
akarám küldeni, de Jegyzet
– A Magyar Nép Könyvébe, melyetCsengerifüzeteibeCsengery János
Kemény Zsigmond
dal
szerkesztettek.Kemény Zsigmond
Szilágyi Sándor
capacitált, hogy, ha már egyszer világ
elé bocsátom, ostobaság lenne, nem a legnagyobb lehető dijt venni el érte. Igy adtam
Szilágyi Sándor
Heckenast
nak 800 ftért: no
de ha e mű nem érdemli, eleget dolgoztam már ingyen-módra is. – A Friebeisz-Tóth
perHeckenast Gusztáv
n
kalandosan folyt le, s lovagiasan végződött. Most helyre van állítva
a becsűlet. De persze, erről hallgatnak mert kényes dolog. – Szász
nekem is csak egyszer írt
még,Szász Károly
n
– s én mai napig sem válaszoltam. – Mentovics
ra van bízva a kérdett előfizetés begyűjtése:
de hihetően gyér a jövedelem s azért halad a mű kiadása. Egyébiránt Mentovich Ferenc
Mentovics
nem embere a fizetésnek;
lehet, ő rajta is mulik valami. – Egy társunk millionair,Mentovich Ferenc
n
de hisz azt tudja egész világ. – A szorgalom napjai
beálltak, növendékeink két annyira szaporodtak. – Szó volt fizetésünknek 10 hold földdeli
javításáról.. de csak szó maradt. Az idegenektől azonban didactrumot
rendeltek,n
mi rámegy tanáronként 10-20 forintra. Ennyi javulás történt
helyzetünkön. A drágaság óriási. Szállást is idestova alig kaphatni: nekem vagy még ez őszön,
vagy legfölebb tavaszszal, költöznöm kell s nincs hova. Ez a czigány élet is sokat tesz
kedélyem romlására. Én ugyan csak inkább türném, de az asszony örökké békétlen, s ez a mi
engem is azzá tesz. Gyöngédtelen modorral nem vádolhatom, de épen e néma bú, epedés, rejtett
könnyek az én gyilkosaim!
Jegyzet
Az idegenektől… didaetrumot rendeltek,– vizsgadíjat azoktól, akik tanulmányaikat nem a körösi gimnáziumban végezték, de ott érettségiztek.
Megint ott vagyok a hol voltam. Egy circulus vitiosusban élek, mellyből nincs erőm menekülni.
– Gyermekeim egészségesek és nagyok;
Laczi
már a II osztály növendéke s jól tanúl; Arany László
Julcsa
maholnap eladó lesz. Jó gyermekek! bennök
találhatnám legfőbb örömemet, ha látásuk egyszersmind nem aggasztana jövőjük felől!
Arany Juliska
Az, a mit rendesen egészségnek hínak, megvan nekem. Fölkelek, eszem és iszom, mint más;
alszom is, de álmaim nehezek. Fájdalmakat nem érzek, kivéve néha mellemben, de ez már nagyon
régi, s annyira megszoktam, hogy nem törődöm vele. Azt is megengedem, hogy bajom hypocondria,
de ha az, akkor e nyavalya koránsem olly nevetséges, mint állítják. Mert mi lehet borzasztóbb
olly szenvedésnél, melly a szellemnek szárnyait szegi, az önbizalmat melly nélkűl nemcsak
nagyot, dicsőt alkotni, de még a közélet kiványainak megfelelni sem lehet, elöli; hogy az
ember magát mindig, mint gyámoltalan, életre nem való, semmi embert, képzelje; s
összehasonlításban irigyelje sorsát azoknak, kik bolondot ugyan, de valamit mégis tesznek,
mert erélyök van. S én idestova irigyleni fogom a
Tubolyi
zsengéitTubolyi Viktor
n
s
Czelder Márton költeményeit! – irigylem a charlatánt, ki egy
világot el tud bolondítni, mert csalásra legalább, energiával bír.
Bocsáss meg, édes jó
Miská
m,
hogy illy sötét dolgokkal ijesztelek. Másszor nem írok így: másszor igyekszem téged is,
magamat is földerítni. De most kelle ezt tennem, mert különben nem fogtam
volna előtted magamat kimenthetni. Kelle, hogy ismerd állapotomat, s ne írj mindent baráti
érzetem rovására. Illyenfélét írtam volt multkori első levelemben is, mellyet eltéptem, s nem
kűldtem el hozzád, kímélni akarván. Enyhébb válaszom nem elégített ki: nyilatkoznom kelle. És
most isten áldjon meg. Kedves nődnek add át nőm szives csókját s az én üdvözletemet. Téged
pedig fiastul ölel számtalanszor
Tompa Mihály