Tompa Mihály – Aranynak

Édes barátom!

Sajnálom, igen sajnálom ha tán akaratom ellen nyersebben irtam hozzád mint kellett volna el nem jöttödért, s most ez lőn oka fájdalmas levelednek. Mindent elhiszek, mindenben igazat adok, csak egyet nem hiszek: hogy t.i. állapotodat ne érteném, értem biz én anyagi és szellemi tekintetben egyiránt! S mennél inkább értem, annál jobban sajnállak. Az anyagi dolgokra nem sok magyarázat kell! Én is szegény vagyok s szegényebb szülőket és rokonokat kell táplálnom; a jövőre, fiamnak egy fillért sem tehetek félre; ez nekem is sok aggodalmat szül. Szellemi bajodon pedig szórul szóra átmentem!

Posony

Pozsony

ban 1848-ban egy Hanéli nevű öreg homeopathához

n

Jegyzet

egy Hanéli [szerkesztői feloldás] Hanzéli? nevű öreg homeopathához

– a hasonszenvi gyógymódot képviselő orvoshoz. A gyógymód lényege: „a gyógyítás olyan gyógyszertöredék mennyiségével történik, mely nagyobb mennyiségben hasonló betegséget okoz.” (Orvosi Lexikon.)

azzal mentem be, hogy én „megakarok tébolyodni” – hányszor gondolkoztam öngyilkosságról, de nem volt hozzá elég bátorságom! ez barátom mind aranyér! ha 100 orvos mondja is hogy nem az: nekem higyj: aranyér! átmentem rajta, ösmerem; azért ne aggódjál mert elmulik; megszenvedtet de el fog mulni. Ismét és ismét ajánlom a hideg vizet inni és mosakodni egyaránt, fejed, nyakad, melled most

[szerkesztői feloldás]

= mosd

mentül hidegebb vizzel ha csak egyszer is napjában. Azonban legyen aranyér vagy nem aranyér vagy hypocondria vagy bármi: a baj meg van. És helyzetedben valóban igen nyomasztó, mert nem csak a magadé vagy. Továbbá te azt hiszed, hogy én is nem ugy dolgozom mint te? hogy én is font számra nem mutathatom meg az elkezdett és be nem végzett s soha be nem végzendő verseket? ugy van az, barátom! Nem azt mondom ezzel: hogy vigasztalás az én levertségem neked; hanem hogy van más is a ki bár azon bajoktól ment némileg, mellyekkel te küzködöl, még sem igen rugdalózik pegazusa; aztán ez is változik, pásztára jár az illyen baj, mint az eső. Igaz én sok bajjal (betegséggel) vesződöm, hol fiam hol feleségem vannak roszul. Fiam két év óta mióta él, mindig beteg! mennyi kín, mennyi nyugtalanság, virrasztás éjszakázás van vele! Szegény feleségem már egészen összetörve van. Furcsa! a nyáron, mikor vártunk még fiam is meglehetősen volt, de most már ismét hervad, enyészik, azt hiszem tavaszig eltemetjük. Szinte ohajtom hogy pihenjen meg örökre, mert nem életre való, ha csak valami csuda által ki nem vergődik még. Illyen állapotban nem lehet irni, nem is gondolok az irásra; de nem is bánt hogy nem irhatok; e tekintetben sorsnak különböző, téged méltányolnak es várnak tőled; engem a kutya sem ugat meg irjak bár vagy ne irjak; egyik sem mosolygó állapot, de megösmerem hogy a tied terhesebb. Igaz barátom! hogy ezek az emberek egész erélylyel döngicsélnek, és a magyar publicum nem a minőség hanem a mennyiség szerént méri az embert és irót; mint a tótnak, ha rosz is csak sok legyen, s e tekintetben bizonyosan előnyük van; de engem mindkettőnkre nézve csak az vigasztal: hogy ez is fordul, majd megint kedvet kapunk.

Mindenesetre táplálnunk nem kell a csüggedést es levertséget! és te különösen vigasztalhatod magadat, mert ha megszűnnél is irni: nem fogsz elveszni olly könnyen az eddigiekért már, mint más ember. De meg mi az egész magyar irodalom? sőt maga e nemzet is? Mik egyes irók? bizony édes Jánoskám mindez egykor, a mint a világ forog, fenekestől elfeledtetik. Nagyon szeretlek édes

János

Arany János

kám! hogy nekem voltaképen irsz állapotodról; ha részvétem orvosság volna: már régen jobban lennél; nagyon örülök, hogy a velem való közlekedésből némi felderítő hasznot vársz; hiszen csak én is sok tekintetben hasonló ne volnék hozzád! hiszen ha két ellenkező polus volna kedélyünk és állapotunk, ugy tán hathatna egymásra! de igy csak a maga baját látja, a másikéban az ember! azonban meglehet hogy mint az aczél és kova bár két hideg test, meleget, szikrát hoz elő, úgy mi is lendithetünk valamit egymáson. Én mindenesetre örömemet fogom találni mentül gyakrabban törtenendő közlekedéseinkben. Aztán a mint irod csak meg maradunk még! s ne fogd fülön azon feketevérü állitasom– vagy joslatomat: hogy egymást nem látjuk többé! ez még is komiszság lenne a sorstól! még én is meglátogathatlak, mikor nem is véled; mihelyt felettem is derüsebb lesz egy kissé az ég. Szóval várjunk reméljünk. Tudom: szegény jó feleséged is mennyit szenved miattad! [törölt]
« de »
gondold meg! hogy a kit olly nő és gyermekek környeznek az nem lehet egészen boldogtalan.

Hagyjuk hát végképen el a nem látogatás feletti beszédet; nem jöttel most, eljösz és jöttök máskor! hagyjuk a setét képeket; hidd el azoknak is van bajok a kik palotában laknak. –

Toldi estéjét vettem, köszönöm. Nagy gyönyörüséggel olvastam végig, és ha criticus volnék elmondanám mint ollyan, róla véleményemet; de minthogy az nem vagyok s nekünk nem is szokásunk egymásét dicsérni vagy birálni, (mi annak a jele: hogy az iróskodáson tul más valami is köt egymáshoz) : csak ugy parlagiasan szólok egykét szót rola. Kár hogy sajtóhibák is akadnak meg benne; türtette helyett tüntette, bün-tettet helyett büntetett; aztán szeretném ha nem szeretnéd ugy népkölteményben az összetett szókat, mint ellenségvér, különben is a népi magyar nyelv ezt nem igen szereti; van ugyan kapanyél, szekérrud sat de meg sem tanácsos sűrűn használni. Miért írod a jártányerőt jártányi-erőnek? ott a hol Toldi az olaszt megöli meg egy strópha hiányzik; láttatni a homokon holtan fekvő olaszt, a gyengébbek kedveért. Tudom én miért van ez, és

Horacz

Horatius

Ars poëticája után ezeren mondták követték ezt az elvet, de érzem is hogy oda még kellett volna. Miért irtad azt az utószót? mondván: hogy ezt nem fogadja ugy a publicum mint az első Toldit stb. Ezt nem tettem volna; sok ostoba ember és criticus alá lovat adtál magad. Hol Lajos Tolditól bucsúzik: a király egy kissé hosszadalmas, sőt utóvégre értekezni kezd lőporról sat. –

Egyebiránt barátom meg lehetsz elégedve az öreg Toldival; épen ollyan derék vén ember, mint a minő ifju volt. A Gyulafiak szerelme igen-igen szép; a viadal erőteljes, a 4-ik ének legszebb, a mint vissza viszik a Rákosról a szökevényeket, ez igen gyönyörű; az utolsó ének szinte, szóval nekem az egész költemény teljesnek látszik. Igen fain tapintat volt tőled azon festett oroszlán historiának illyetén beleszövése; most már a Daliás időkből bátran kimaradhat; elő van adva, meg sincs; el van mondva s Toldit meg sem teszi csuffá, mert hiszen hátha „soh se történt ez meg!” Szóval én teljes gyönyörüséggel olvastam, s ne hidd azt: hogy pusztán tudomásul vétessék; még Jokai is ir róla!

n

Jegyzet

még JókaiJókai Mór is ir róla!

– az AJ. kk. II. k. 270. l. fölsorolja a korabeli kritikákat, Jókaié nincs köztük.

pedig ő, legalább engem, ha [törölt]
« Hanván »
isten tudja mit irnék is, megemlitésre meltónak sem tart. No de annál többszőr emlegette a Vadrózsákat.

n

Jegyzet

a Vadrózsákat.

–

Tóth Kálmán

: Szerelmi vadrózsák. (1853).

Ime itt küldöm a példányt. Én vagyok az igazi népköltő, mert én ponyvára jelenek meg. Sajnálom: hogy még is csinosabbat nem küldhetek. –

Mentovics

Mentovich Ferenc

ot üdvözlöm, köszönöm diszpéldányt, sajnálom hogy ollyannal nem visszanozhatom. – Bizony pedig szeretnék bizonyost tudni már azokról a levelekről

Szász

Szász Károly

tól;

n

Jegyzet

azokról a levelekről SzászSzász Károly tól;

–

Szász Károly

: Levelek a külföld költői koszorújából c. műfordításkötete csak 1855-ben jelent meg. Erre

Tompa

Tompa Mihály

is gyűjtött előfizetőket.

mert egykét praenumeransom sürget; megfogadtam: hogy többé sohse gyüjtök senkinek; de azért csak irj valamit te meglehet mást gondolok, ha t.i. a magad érszenyébe foly a haszon.

No édes

János

Arany János

kám! hát most az isten áldjon meg! Szeressük tovább is egymást, ha bár az egész világ iránt elhűlünk is. Meglásd: még mi is leszünk vigabban. Várj csak! még elbeszélhetem neked a Szeremley Gábor egerét! de most tieiddel együtt a jó isten áldjon meg. Csókolunk ölelünk mindnyaján.

Hanva oct 21 1854

igaz barátod

Miska

Tompa Mihály

AJOM16

Megjegyzések: