Oly rég volt már az, hogy neked írtam, miszerint épen nem vétek a decorum ellen, ha újra
fölveszem „levelezői tollamat”, mely a beállott esztendő folytán mindenkkorig „hanyag
tétlenségben pangott”. Január 7-éről szól a te utolsó
leveled – azaz nem utolsó, ha Isten éltet s megtart az irántami barátságban, melynek ugyan
elvesztésétől most inkább reszketek, mint valaha, mert eszembe jutott, hogy a rám bízott
„izét” mostanig sem írattam le, mit azóta háromszor is megtehettem volna. Ezennel csombókot
kötök zsebkendőmre. Tehát közelebbi leveled fonalán menve (e részben egyszer, tudom,
utasítottál, hogy ha válaszolni akarok, válaszoljak illő renddel ne pedig szanaszét gázoljak,
mint a kabócza
n
) – előbb is az
„öröködés”Jegyzet
kabócza– rovar.
n
tünik szemembe. Hisz jól van így is, ha máskép nem lehet, de én jobb
szerettem volna amúgy – mint a czigány miatyánkjában: „add meg uram
kenyerünket ... de mindjárt felkiáltó...” Így én is megértem volna boldogságotokat – amúgy
nehezen. Óhajtanálak azon független helyzetben látni, mit nekem nem adott a gondviselés. No
de, hátha ennyi sem volna. Szakál
versét is
olvastamSzakál Lajos
n
–
rossz vers, de jó szív. Azt hiszem, minden becsületes ember őrült Jegyzet
– Szakál Lajos: Tompához mint új földes gazdához c. verse a Vasárnapi Újság 1856. jan. 10-i számában jelent meg.Szakálversét is olvastamSzakál Lajos
[!]
akkor.
[sic!]
Hogy (plusquam) szeretett
n
Jegyzet
(plusquam) szeretett– nagyon szeretett.
Gézá
cskád fölgyógyúlt, annak szívből
örvendettünk. Most mondja Tompa Géza
Laczi
,
hogy az éjjel vele álmodott: oly nagy volt, hogy az ajtón csak görnyedve jöhetett be – s
roppant hegyes bajusza volt. Adja Isten, hogy legyen egyszer az is – nem mondom: „minél
előbb”, mert azzal csak téged vénítnélek, s komám asszony majd nem szeretne tovább. Már is
panaszkodik, hogy rettentően elhíztál – hát ha még tovább hizlal (itt a bosszúállása szalontai
disznóért!). Én mióta Hanváról eljöttem, igen megcsappantam – az étel
nem élvezet, csak utolsó szükségben fanyalodom rá. – Reméljük, a kedves komám asszony édes
mamája már nem beteg ... idő szerint sem volna ok aggodalomra.
Arany László
Vörösmarty
árváinak, a mint
hallom, szépen gyűl a segedelem. Több ezerekről beszélnek. Mind szép, de még is szomorú. Egy
Vörösmarty Mihály
Vörösmarty
nak meg kell
halnia, hogy családját anyagilag biztosítsa! Az én ívemen kevés van, csupán a collagatus
szegényes adománya – egy csöpp: kívánom óczeánba essék.
Vörösmarty Mihály
Már pedig hiába beszélsz: daczára a pesti kritikának, neked megvan, ha nem is érdemlett, de a
jelen viszonyok közt lehető népszerűséged, míg én hasonlót alig
mondhatnék magamról. Bizonyítja ezt munkáid gyors kelete – az enyéimnek öt-hat év kevés, hogy
elkallódjanak, s az annyira kürtölt Toldi első kiadásából száznál több példányt
készpénzen kellett megvennem, hogy a második kiadást eszközölhessem. Félek, hogy összegyűjtött
verseim is olyan sorsra jutnak: dícsérik, s nem veszik. Azonban elég legyen e tárgyat röviden
érinteni – én oly kevéssé vagyok boldog e „méltánylás”, e „dicséretek” – mint te a
„mellőztetés” érzetében.
Csakhogy a
Szász
„leveleit”Szász Károly
n
valahára megkaptad. Tehát vess
zabolát szájadra, fiú, s többé ne zúgolódjál a sors ellen! Szegény Károly
! Ő sem igen boldog lehet
Székelyországban. Egyik testvére a napokban megfordúlt itt Szász Károly
Kőrös
ön, attól kérdeztem felőle holmit. Anyagilag tűrhető az állapotja – fáj neki
a múlt s az elszigeteltség. Shakspearet fordítja: bár ne fáradna belé! Nekem is csak egyszer
írt, mióta ott van: de én fölfogom helyzetét, sajnálom, de nem vádolom. Az a fiatal kedély már
is megvan törve s ennyiben még nálam is boldogtalanabb.
Nagykőrös
A mi pedig az általad ajánlott vizet illeti: hiszen mosdom és iszom az Isten adtát, sokszor
hónapokon keresztűl. Mindegy. Néha aztán, ha a víz holtra búsított, egy pohár bornál akarom
feledni a világot s ez sikerűl is ... egy-két órára. Gondtalan élet, foglalkozás a szabadban,
ez segítne én rajtam, de körülményeim közt lehetetlen. – A pipázást azonban örömest elhagynám,
ha a tőled (drága pénzen) vásárolt nagy pipát heverőbe tenni nem sajnálnám. Eh! török fez,
kaftánszerű schlafrock és pipátlan száj: ez nem járja. Egyéb élvezetem sincs ez
árnyékvilágban, mint a füst. De hogy te kilencz heti állhatatosságodat (veszett hosszú szó)
füstbe menni engedéd, azon csodálkozom. Én tőlem tanúlj állhatatos lenni. Tegnap
Pest
re kellett volna mennem,Budapest
n
a Tomori
estélyére. Roppant irodalmi estély volt: Tomori Anasztáz
Deák
, Deák Ferenc
Eötvös
,
Eötvös József
Kemény
, Kemény Zsigmond
Jókai
, valának a corypheusok. Jókai Mór
Tomori
erős meghívó leveleket küldött
ide is; citálván engem, Tomori Anasztáz
Szilágyi
t, Szilágyi Sándor
Mentovics
ot és Mentovich Ferenc
L. Laczi
t. Külön levél jött
mindeniknek – amazoknak oly utasítással, hogy engem semmi módon itthon ne hagyjanak. Az enyéim
is tele Szerkesztői feloldás:
Lossonczy Laczi
Lossonczy László
volt
annak bizonyításával, mennyire
óhajtanak velem együtt lenni a fönttisztelt celebritások s az egész pesti világ. Szerkesztői feloldás: voltak
Szilágyi
és Szilágyi István
Mentovics
két nap ostromlottak folyvást, nőm is hozzájuk
pártolván két gyermekével; amazok saját bemenetöket az enyémtől függeszték föl: és még is
itthon maradtam, consequenter ők is. Ez aztán az állhatatosság. Nem mintha a föntírt urakat
nagyon nem tisztelném és szeretném, de mert saját becses magamat épen nem bámulom- és szoknom
kell azon állapothoz, mikor nem leszek egyéb, mint Kis Péter vagy Tóth Pál, vagy pláne
Mentovich Ferenc
Tompa Mihály
, az én „paraszt”
barátom, ha Isten úgy akarja, mint ő... nem. Mert denique is, ha az ember elhízik, sokkal
alkalmasb papnak, mint parasztnak- s az idylli élet mai világban igen keserves kenyér. De
aztán remélem, hogy az általam is óhajtott viszontölelés nem marad messzire, s bár kedélyem
megfogyatkozott is hajdani épségében – marad belőle annyi csonka törzs vagy csuta (az elvágott
kartól akarom venni e szép metaphorát), hogy vele szívemhez szoríthassalak; s – ha téged
hájasságod miatt körűl nem foghatnálak, helyetted akkor a „kicsi” komám asszonyt!
Tompa Mihály
Névjegyes papirjaimat elvárom annak idejében,
Palóczy Ábris
t, minden lustasága mellett, köszöntöm és
csókolom. A réztekercset még az őszön beküldtem Palóczy Ábrahám
Kubinyi
nak,Kubinyi Ágoston
n
de a Vasárnapi Újságbeli hirdetést hiába sürgettem;
hanem most a „múzeum” rovata alatt minden újságban hirdetik a bejei tanító nevét. Ennél többet
eszközleni nem állt hatalmamban.
Jegyzet
beküldtem– a régészeti leletet Kubinyi Ágostonnak, a Nemzeti Múzeum igazgatójának küldte. A közvetítésreKubinyinak,Kubinyi Ágoston
Tompá
nál tartózkodásakor kérték
meg.Tompa Mihály
Hát lakodalmaztatok-e már
Miskolcz
on? Mi itt igen,
egyszer. Én is ott voltam nagy csodára, szinte reggelig. Két vagy három bálba is híttak, nem
mentünk. Restellem a feszes társaságot ... azaz minden társaságót a meghitt, bizalmas körön
kívül. Ez utóbbi ritka jószág; azért biz életem egyhangúan unalmas. Iskolai kötelességemet
elég pontosan, de nem egész lélekből teljesítem – én már semmit sem tudok tenni egész
lélekből. Szomorú vallomás, de így van... Különben családom egészséges. Miskolc
Julcsa
már nem kénytelen fejkötőt viselni,
Arany Juliska
Laczi
jó iskolás. Az anyjuk egy
pár napig roszszúl volt, de már annál jobban. – Az idő ma szép, tavaszi; bár jőne hamar a
kikelet. Nem csak azért, mert már hatvan forint árú szalmát fűtöttünk föl, de mert tán
kedélyem is kitavaszodnék az idővel.
Arany László