Aranysárkány fejléc kép
 
Gyulai Pál – Aranynak München dec. 15. 856.  
  Kedves Barátom!  
  Első és utolsó levelemet veszed külföldről.
n
Jegyzet
Első és utolsó levelemet veszed külföldről.
Gyulai
Gyulai Pál
1855 őszén kísérte ki tanítványát, gr. Nádasdy Tamást Berlinbe. –
AJ.
Arany János
többeknek panaszolta, hogy
Gyulai
Gyulai Pál
nem ír neki, így pl.
Csengery
Csengery Antal
nek 1856. jún. 23-án. – 1856 augusztusában
Gyulai
Gyulai Pál
AJ.-éknál volt; aug. 22-én együtt írtak
Csengery
Csengery Antal
nek. Németországba visszatérve érte tanítványa halálának megrendítő élménye. –
AJ.
Arany János
Gyulai
Gyulai Pál
e levele után dec. 21-én újságolta
Kovács
Kovács János
nak, hogy
Gyulai
Gyulai Pál
jön hozzájuk.
Gyulai
Gyulai Pál
még 1857. január elején AJ.-éknál volt.
Kemény
Kemény Zsigmond
jan. 13-i neki írt levelében üdvözölteti
AJ.
Arany János
-t és családját. –
Gyulai
Gyulai Pál
1857. jan. 18-án
AJ.
Arany János
-éknak már Pestről írt.
Szegény
Tomy
Nádasdy Tamás
gróf 18 napi idegláz következtében tegnap virradóra meghalt. Holnap elindulok innen s elkisérem a testet a családi sirboltba.  
  Anyám halála óta nem sírtam annyit, mint tegnap. Most is egy anyát sirattam, mert hiszen a fiu boldog. Szegény
Tomy
Nádasdy Tamás
jó magyar fiu volt, ragaszkodott hozzám s én szerettem.  
  Engem üldöz a sors. Életemben még minden viszonyból csak sötét benyomásokat nyert kedélyem. Ez esemény anyira levert, hogy egy hónapig alkalmasint képtelen vagyok valamihez fogni. A szülői háznál lehetlen maradnom, mert jelenlétem csak a kedves halottat juttatja a szülök eszébe.
Pest
Budapest
en sem maradhatok. A zaj és az emberek nehezemre esnek. Hozzád szeretnék menni pár hétre. Csendes családi köröd, jó feleséged, kedves leányod s nekem annyira drága barátságod talán meg fogják enyhiteni feldult kedélyemet.  
  Hiszem, hogy elvársz. Élj boldogul  
  barátod  
 
Gyulai
Gyulai Pál
.  
 

Megjegyzések:

Arany László
Arany László
hagyatékából (lásd AkÉrt. 1899. 595. l. 132. sz. a.).