Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
SZATHMÁRY ELEK – ARANY JÁNOSNAK
Nagy Szalontha
Nagyszalonta
.
[szerkesztői feloldás]
1858. október 29. előtt
 
  Tekintetes Úr!  
  Pár szóval határozzon főlöttem; ha látja ezen pár kisérletből
n
Jegyzet
ha látja ezen pár kisérletből:
 – lásd a mellékelt verseket:
 
Kis húgomnak  
 
  Szép szelid galambja az ártatlanságnak,
 
 
  Testesült angyala az örök vigságnak,
 
 
  Itt hagytál bennünket.
 
 
  Oly puszta oly rideg most ez egesz
 [!]
[sic!]
vidék
 
 
  Mióta angyalát belőle elvivék.
 
 
  De miért is kellett eltávoznod innét!
 
 
  Mennyire sajnálunk ha mond’nam se hinnéd,
 
 
  Nem szeretvén minket;
 
 
  Ámde így megérted sziveink keservét.
 
 
  Ismered szerető tieidnek lelkét.
 
 
  Balgaság úgy hiszem, keseregni érted
 
 
  Hisz szülei karok ölelgetnek téged
 
 
  S viselnek rád gondot.
 
 
  De még is nagyon fáj, fáj nekünk valami:
 
 
  Csengö dalaidat szeretnők hallani.
 
 
  Jó és engedelmes légy azt nem is mondom.
 
 
  Más nem is tudnál te lenni jó galambom.
 
 
  Ez veled született.
 
 
  Igyekezz, tanulgass, müvelődjék lelked
 
 
  Jövendőd talp kövét mostan kell megvetned.
 
 
  Ha keserü volt is mostan az elválás
 
 
  Ezer annyi élvet nyujt a viszont látás
 
 
  Mely hidd el nincs messze!
 
 
  Csókoljuk szüleid s téged száz-ezerszer,
 
 
  Irta kinek fejét beverétek verssel.*
 
 
* Kis hungaim
 [!]
[sic!]
egyszer egy versemre hasonlóval feleltek. –
 
Rajnohán  
 
  Bent a rengeteg ölében
 
 
  Egy homályos éjszakán,
 
 
  Vad társival préda lesni
 
 
  Rejtözött el Rajnohán.
 
 
  Rajnohán a rabló vezér,
 
 
  A környéknek átka, réme.
 
 
  Rajnohán a megtestesült
 
 
  Kegyetlenség zordon képe.
 
 
  A fogyó hold sűrű, nehéz
 
 
  Fellegek közt tette útját,
 
 
  Lanyha szellö lebegtette,
 
 
  A százados tölgyek lombját.
 
 
  Az erdőnek méla csendét
 
 
  Távol zörej zavarta meg.
 
 
  „Halljátok e?” – szólt a vezér
 
 
  A várt préda már közeleg.
 
 
  Lövésre kész fegyvert tartva
 
 
  Éjhez szokott szemmel néztek,
 
 
  A kanyargó ország-útra,
 
 
  A legvéresbb tettre készek.
 
 
  Jött egy fényes úti hintó,
 
 
  Halk robajjal nem sokára.
 
 
  Nem tudom hogy maradhattak,
 
 
  Vad erdőben éjszakára.
 
 
  Egyszerre mint az Etnából
 
 
  Kirohanó láva tenger;
 
 
  Körül vette, útját állta
 
 
  A kocsinak a sok ember.
 
 
  „Állj meg!” „álj
 [!]
[sic!]
meg!” kiáltának
 
 
  Mert szörnyet halsz! nézd e fegyvert!
 
 
  Ón golyója át már nem egy
 
 
  Ellent állónak szivén ment
[szerkesztői feloldás]
.
 
 
  A négy csikó karcsú lába
 
 
  Gyökeret vert, félre állott.
 
 
  „Életedet vagy pénzedet!”
 
 
  A vad rabló igy kiáltott.
 
 
  A vérszomjas rabló csapat
 
 
  Felrántá a hintó szárnyát
 
 
  S kirángatott egy ősz, öreg
 
 
  Urat, s ennek szép leányát.
 
 
  „Akasszátok ama fára
 
 
  Az öreget, ezt megtartom, –”
 
 
  Szólt a vezer
 [!]
[sic!]
– ne sírjon hat!
 [!]
[sic!]
 
 
  Öleljen meg szép galambom!”
 
 
  Felragadták az öreget
 
 
  Melyhez vitték azon fába,
 
 
  Évek óta egy szép festett
 
 
  Kis feszület volt bevágva.
 
 
  A közelgő gyilkosoknak,
 
 
  Majd elveszett szemvilága
 
 
  A feszítettet környező
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: 1
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
 
 
  Égi sugarakat látva.
 
 
  Látták mily szánva néz rájuk
 
 
  Mintha jóra kérné őket,
 
 
  Ajka mozgott, s leszegezett
 
 
  Ujjaival híva intett.
 
 
  Térdre rogytak a betyárok,
 
 
  Látva Isten e csodáját.
 
 
  S felküldötték zsámolyához
 
 
  A megbánás hő imáját.
 
 
  „Mit csinaltok,”
 [!]
[sic!]
szólt Rajnohán
 
 
  S a térdelők közé lépett.
 
 
  ’Térj Istenhez uram, kérlek!
 
 
  Nézd e csodát, fényes képet!’
 
 
  A vad vezér felkacagott
 
 
  S készült a szent képhez vágni,
 
 
  Egy percz, és a kis keresztet
 
 
  Nem lehetett helyén látni.
 
 
  Magosan az egek felé
 
 
  Vitte már azt két kis angyal,
 
 
  Így kiáltott le az egyik
 
 
  A felhőkből csengő hanggal.
 
 
  „Ember, ember! szálj magadba
 
 
  Ne gúnyold ki megváltódat,
 
 
  Imádd buzgón Istenedet
 
 
  S szeresd felebarátodat!”
 
 
  Az ezt halló rabló csapat
 
 
  A jó útra vissza tére.
 
 
  Háborodott elmével csak,
 
 
  Maga járkál már v
[törölt]
« é »
e
Beszúrás
zére.
 
 
 
Egy agg olasz…  
 
  Egy agg olasz szép leányát
 
 
  Magyar nyelvre tanitgatom.
 
 
  Eddig igen könnyen tanult,
 
 
  Most miért nem? nem tudhatom
 
 
  Negy
 [!]
[sic!]
nap óta magyarázom
 
 
  Már a szeretlek szót neki.
 
 
  Térden állva is kértem már,
 
 
  Hogy csak még eztet mondja ki.
 
 
  Én nem tudom hová leszek,
 
 
  Ha nem tudja megtanulni.
 
 
  S le kell tündér reményimről
 
 
  Ösztön dijamról mondani. –
 
 
hogy még valaha válhatnék belőlem valami, úgy jó, kettőzött erővel s örömmel fogom megkezdett pályámat folytatni, hogy gyakorlat által pótoljam ki az érzett
hi
Beszúrás
ányokat.  
  Hazámnak ha idővel csak eggyetlen egy jó darabot adhatnék is, czélom elértem; mert én nem sóvárgok azon, annyiaktól imádott dicsőség után; előttem csak hőn szeretett, elnyomott hazám áll. –  
  Legyen szives a Tekintetes úr itéletét felettem minél elöbb kimondani; mert ha belőlem csak kőzépszerü versfaragót sem jósolhat, úgy Isten hozzád költészet, nem hányom falra a borsót, igyekezek más pályan
 [!]
[sic!]
hatni.  
  Ezer bocsánatot kérek hogy alkalmatlankodtam. – Isten velünk! Maradok  
  alázatos szolgája  
 
SzathmárÿElek
Szerkesztői feloldás:
Szathmárÿ Elek
Szathmáry Elek
 
 

Megjegyzések:

Szathmáry Elek életrajzi adatait nem ismerjük