SZATHMÁRY GYÖRGY – ARANY JÁNOSNAK

H. Szoboszló

Szerkesztői feloldás:

Hajdúszoboszló

, februar 20^a 1859

Vannak a’ magánynak szent percei, midőn a’ szellem túl szárnyalva a’ test porháza szűk körén, föl keresi a’ távolban ama magas szellemeket, kik, – mint az ég’ ölén az örök égi tüzek – a’ hon’ egén, a’ köz üdvért, tűz fáklyaként ragyognak.

Ilyen szent perc vala reám nézve: februar 11kének csöndes tiszta éjjele.

Lelkem meg ragadta egy szent eszme, hogy a’ hon’ koszorús kőltőjét meg-énekeljem.

Nem győzhetvén le a’ por anyag a’ szellem’ tűzakaratát: a’ szent eszme létesűlt.

Szerény pályámon, keblemben hordván a’ tiszta önérzet leg szebb jutalmát: a’ közönség’ tapsaira nem vágyok.

Ha Annak, kit lelkem’ mélyiből tisztelek, tetszeni fognak soraim: bizon! többre fogom ezt becsűlni a’ sokszor változó ’s ingatag népvéleménynél ’s el mondandom én is, ekkor, ama római lantos kőltővel:

„Sublimi feriam sidera vertice”.

Jegyzet

„Sublimi feriam sidera vertice”

–

Horatius

Horatius, Quintus Flaccus

: Énekek, I. 1. 36. (utolsó sor). Bede Anna fordításában:

fennkölt homlokomat csillagokig vetem

Fogadja azért tekintetes tudós Férfiú! az ily nézetből ki indúlónak egyenesen hozzá intézett tísztelő sorait; tűrje el annak hiányait; tekíntse csak a’ lelket, melynek tíszta szent érzelmei, annak sorain, végig lengenek; ’s engedje meg hogy az önt meg tísztelő haza ’s honfiak’ díszes körében, én is, egy kis egyszerű babér koszorúval üdvözölhessem;

Jegyzet