Aranysárkány fejléc kép
 
ERCSEY SÁNDOR – ARANY JÁNOSNAK
Szalonta
Nagyszalonta
, Jun. 27. 1859.  
  Kedves bátyám!  
  A búza árából imhol küldök 40. pengő forintot. Ugyanebből még hátrányban vagyis befizetetlenül van 27. pengő forint; de ezt már nem küldöm el, hanem majd átadom ha eljőnek bátyámék. Mert, azt hiszem, hogy csak el fognak jőni.
Lovassy
Lovassy Ferenc
tól ugyan olyan formát hallottam, mi szerint Gömörbe vagy hova szándékoznak menni, de ezt, ily háborus időben
n
Jegyzet
ily háborus időben
– a piemonti háború idejében
nem javaslom; miután
Pajerné
Palyer Sándorné
n
Jegyzet
Pajerné
– vesd össze a nagyszalontai Pályer Sándorral, aki 1848 elején tanúként szerepelt egy másodjegyzői vizsgálat alkalmával ( AJÖM XIII. 58–59.)
is, kit
 [!]
[sic!]
Lovasy Feriné
Lovassy Ferencné
nek egy itt
Szalontá
Nagyszalonta
n lakó öreg nénje, a konyári fördőbe
n
Jegyzet
a konyári fördőbe
Konyár: falu Bihar megyében (derecskei járás)
magával elakart vinni, s oda
Pajerné
Palyer Sándorné
egyelőre el is igérkezett volt, – mostanában már kijelentette, hogy oly messzire és oly idegen földre, ezen harczias ídőben menni nem fog; – mivel – úgymond – ha már meg kell halnia, jobb itthon meghalni.  
  Miből az a tanuság, hogy bátyámék is jőjenek haza.  
  Ujságul semmi jót nem irhatok, hanem inkább roszat; t.i. itten körül a közelebbi napokban oly borzasztó árvíz volt, minőre ez öltőbeli emberek nem emlékeznek. Több száz e
z
Beszúrás
rekre menő kárt tett különösen a kaszalókban
 [!]
[sic!]
s illetőleg a szénában.  
  Mi magunk türhető állapotban vagyok.
 [!]
[sic!]
 
  Csókoljuk mindnyajokat,
 [!]
[sic!]
egyenként és összesen  
  Szerető öccse  
 
ErcseySándor
Szerkesztői feloldás:
Ercsey Sándor
ifj. Ercsey Sándor
 
  U.i. Nem tudom hogy a multkor küldött 40. pfntot meg kapta-e bátyám? Tudósitson erről is egy pár szóval.  
 

Megjegyzések:

Ercsey Sándor
ifj. Ercsey Sándor
hagyatékából. MTAK Mikrofilmtára B 9101. Válasz
AJ
Arany János
1859. máj. 21-i levelére (1086.)