ARANY JÁNOS – SZEMERE PÁLNAK

Szemere Pál

nak

mély tisztelettel, szives viszontüdvözléssel

AranyJános

Szerkesztői feloldás:

Arany János

.

Örvendve olvasám az „Elmélkedést” melyet Kegyed, mélyen tisztelt Férfiú, „Remény” czimű versem széptani fejtegetéseül irt és nekem szives vala megküldeni. Az, és a már előbb láttam egy töredék-mutatvány

n

Jegyzet

és a már előbb láttam egy töredék-mutatvány

–

Szemere Pál

: Erdei lak, mint hármas dalverseny és Petőfi Sándor.

Pest

Budapest

, 1860.

meggyőzött engem, hogy a péczeli magányban olyasmi készűl, mi ritka fényt hozand irodalmunkra.Vajha mielőbb megjelenne!

Gyakran gondolok vissza – midőn lelkem ünnepel – a nem sok de feledhetlen órára, melyeket, egy izgalmas, de reményteljes korban, a Kegyed leereszkedő társalgása nekem oly édessé tőn. Emlékszem, minő kegyelettel csüggénk, hárman – s ime, kettő azokból nincs többé!

n

Jegyzet

Emlékszem, minő kegyelettel csüggénk, hárman – s ime kettő azokból nincs többé!

–

AJ

Arany János

,

Petőfi

Petőfi Sándor

és

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

, 1848. máj. 16. és 21. között,

Pest

Budapest

en ( Voinovich 1929. 214–215.)

– szavain a lelkes fejtegetőnek; hogy’ világosodott meg, a szellem váratlan görögtüzeinél, egy-egy eszme bennünk, mely előbb csak homályos sejtelem, határozatlan ködárny, összefutó chaosz vala. Igen! mi tanúltunk gyönyörködve, s gyönyörködénk, tanulságosan. Fájdalom, hogy a sors e nehány órámat édes ugyan, de rövid és elszigetelt emléknek hagyta maradni.

Mit szólhassak én a közlött „ [törölt]
« e »

E

Beszúrás

lmélkedésre

’

Szerkesztői feloldás: ”

?… Egészben oly kedvező az, hogy érezve parányiságomat s különösen a fölvett költemény számos gyengéit, hizelgőnek kellene mondanom, ha e kifejezésnek egy oly magasan álló műitész irányában értelme volna. Így csupán arra szorítkozom, hogy elismervén a fejtegetésnek, átalános szempontból véve eredeti, találó, következetes voltát, számot adok mintegy a specialis érzelemről, melyből ama költemény kieredt, s melynek hatása alatt végig fonódott, hogy igy az „Elmélkedés” szerzőjének alkalmat nyújtsak öszszehasonlítást tenni saját felfogása és a között, mi a versiró lelkében, e költemény szülemlésekor véghez ment. Ámbár tudom, hogy ez sem szükséges; mert ha a költész azt, mi lelkében történt, nem fejezi ki úgy, hogy semmi kétségnek, eltérő magyarázatnak helye ne lehessen, hanem minden (hozzáértő) olvasójában ugyanazon érzelem képét támaszsza, – ha[törölt]
« ne »
mondom, a költő nem tudta magát így fejezni ki, jele, hogy költeménye el van hibázva.

Mielőtt azonban erre mennék, szabad legyen érintenem Kegyednek amaz épannyira új, mint találó észrevételét, hogy a szellemnyilatkozásban, ha főleg a költészetre s itt leginkább a lyrára

szorítjuk

Szerkesztői feloldás: szorítjuk,

az alsó fokozat a neszme (nonsense ugy-e?),

n

Jegyzet

a neszme (nonsense ugy-e?)

– még nem eszmélet, még nem eszme (az ang. nonsense, a fr. non-sens: ’értelmetlenség’ alapján), vagyis a gör. heureszisz, a lat. inventio (’rátalálás’, ’lelemény’, ’kitalálás’) szintje

vagy alig több ennél. – Nagyon igaz. Mi is lehetne, inventio műveinél, egyéb mint neszme, vagy félig homályos eszme legfölebb. Itt nem a logica vezet bizonyos eszmékhez, itt a pilla

n

Beszúrás

atnyi helyzet, érzelem, kedély állapotból fog eszme fejleni, s ha kisérhetjük is, szabályozhatjuk is további fejlésében, a csirárol,

[!]

[sic!]

a keletkezés mozzanatárol

[!]

[sic!]

nem adhatunk számot magunknak. Hallottam – Kegyed méginkább tudhatja – hogy

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

„Szép Ilonkája” ez egyetlen sorból fakadt fel:

. Mi ez így? semmi határozott személyhez, tárgyhoz nem kötve? Egy kép, mihez csak ezentúl kell tárgyat keresni: tehát féleszme, vagy a mi egy értelmű: neszme. S ím, e neszmétől viselősen, a költő addig hordja azt, mig előáll az eszme, teljes szépségben, egy valódi Szép Ilonka. – Más példát mondok. A nép fia megtelik érzelemmel, – az érzés már hullámzik, rhythmust, dallamosságot kap, (mert a zeneiség áll legközelebb a még eszmévé nem fejlett érzelemhez) de még hiányzik az eszme. Mit tesz tehát? Ex abrupto

n

Jegyzet

Ex abrupto

– váratlanul, rögtönözve (lat.)

jött, gyakran össze sem függő szavak rhythmusába önti érzelmét; s csak azután törekszik e dallamos szavakhoz illő eszmét találni, mi olykor nem is sikerűl. Példa saját népköltészetünk, de, némi módosítással, valamennyi nép lyrája, főleg a chinai,

n

Jegyzet

Példa saját népköltészetünk, de, némi módosítással, valamennyi nép lyrája, főleg a chinai

– a kínai költészetről lásd pl.

Székely József

: Kelet költészete. SzépirodKözl 1857. 1. sz. okt. 4. 14–18., 3. sz. okt. 11. 65–71., 5. sz. okt. 18. 116– 118., 8. sz. okt. 28. 186–190.

mely e részt a mienkkel meglepő hasonlatot tűntet elő. Mikor a dalló neki kezd: Káka tövén költ a rucza – akkor még nehezen van egyebe a puszta érzelemnél, eszmeiség nélkűl, melyet dallamos szavakba – egy az érzéki szemlélet köréből találomra elérántott képbe – önt; s az első sor mi egybefüggésben sincs a majdan kifejlő gondolattal, – ridegen marad. Mikor a másik sort hozzárímli: „Jó földben terem a buza” akkor sincs még eszméje az érzelemhez, de már készűl lenni mert a terem szó felkölti azt; e sor már nem marad oly ridegen, mint az előbbi, mert a terem-hez köti megszületett gondolatját: „De a hol a hű lány terem, azt a helyet nem ismerem.”. Már van eszméje: minden leány hűtelen (mert az övé az).

A mi már a „Reményt” illeti, ennek genezise körűlbelűl igy van. 1850-ben készűlt az, nem sokkal a nagy, országos catastropha után. Egyéni helyzetem is csüggesztő vala. E kettős – hazafiúi és egyéni – helyzet a való, melytől menekűlni ohajtok, tehát nem csupán a real átalában, s nem csak azért vágyok eszményi világba, mert átalában költőnek ott a helye, hanem mert ez álmadozás felejteti a valót, enyhíti annak szenvedéseit. Nem is remény, t.i. jobbnak reménye az, mi tengerre hajt: mindegy, ha jobb, ha roszabb talál is, csakhogy itt a veszély még bizonytalan. – Ezért a kis hajó is – mely synonim az alábbi csónakkal – nem azért van megfosztva árbocz- és kormánytól, hogy a valóhoz kevésbbé hasonlítson, hanem, mert az a remény, melyről énekelek, nem sokkal több a kétségbeesésnél. Így a költemény egyénibb színű, mint Kegyed magyarázata szerint, mely mindent eszményít, de tartoztam az igazságnak e vallomással.

Fogadja hő kézszorításomat[törölt]
« ! »

,

Beszúrás

s mindenkori tiszteletem őszinte kijelentését! –

AranyJános

Szerkesztői feloldás:

Arany János

AJOM17

Megjegyzések: