ARANY JÁNOS – CSILLAG MÁRTONNAK

Tisztelt Uram!

Itt küldöm verseit. Előbb nem tehetém, a vizsgák miatt, melyek julius végét s augustus elejét nagyon igénybe veszik. Bocsánat a késedelemért.

Bajos nekem Ön verseire őszinte ítéletet mondanom. Ön már fellépett, s a szerkesztő, kivel érintkezésben van, úgy mutatta be a közönségnek,

n

Jegyzet

Ön már fellépett, s a szerkesztő, kivel érintkezésben van, úgy mutatta be a közönségnek

–

Vahot Imre

Napk c. folyóiratában; lásd Csillag Márton 1859. márc. vége és ápr. 15. között

AJ

Arany János

-hoz írt levelének jegyzetét (1078.)

hogy ha én gáncsolnék valamit költeményein, Ön azt nem őszinte és igaz itéletnek, hanem egy koszorúit féltő (?!) vén poéta aggatódzásinak volna hajlandó venni. De mivel akarja, hogy „ne sajnáljak rá egy kis figyelmet fordítani”, ime teszem, s igazat mondok, habár ez által ön hajlandóságát koczkáztatnám is.

Mindenek előtt kimondom, hogy [törölt]
« ö »

Ö

Beszúrás

n nincsen költői dispositio

n

Jegyzet

dispositio

– hajlam (lat.)

és tehetség nélkűl. De ez nem elég. A tehetséget müvelni kell. Nem csupán a külforma és költői nyelv [törölt]
« elsaját »
iskolázását értem ezen: hanem főleg ama nehéz mesterséget, hogy a költő tudja megválasztani, mit kelljen mondani, mit nem; tudjon erőt öszhanggal párositni költeményeiben. Az a sekély áradozás, mikor egy parányi gondolat a minden napi szavak, frázisok, közhelyek (loci communes) egész tengerében van föleresztve: az még nem költészet. Igy például, „Késő sejtelem” czimű hosszú költeményében egyetlen új, – de még csinosan kifejezett régi gondolatot, sőt képet sem találok. Teljesen meghiszem én, hogy Ön az abban panaszolt kinokat mind átérezte, hogy tehát szivből fakadt a költemény: de érzeni nem elég, ki is [törölt]
« tu »
kell tudni fejezni, mégpedig nem úgy, a mint közbeszédben elsopánkodná az ember, hanem költőileg. Olvassa el Ön

Petőfi

Petőfi Sándor

„Tündérálom” czimű költeményét, s utána a magáét: és ha nem veszi észre a kifejezésbeli különbséget: hogy amott minden új, eredeti, gazdag képekben, és költői fordulatokban; itt minden köznapi, elkopott, sekély: úgy nincs annak lehetsége, hogy én Önnek tanácsokat adjak.

A „hah mi szörnyen…” kezdetű vers egyike azon költeményeinek, melyek azon véleményre bírtak engem, hogy Ön nincs tehetség nélkűl. De itt is őszintén kimondom, hogy e vers egészben szinte csak szóhalmaz, és üres kiáltozás: de vannak egyes helyei, hol a gondolat költőiséggel bir. Ilyen az a versszak, melyben mondja, hogy azért jobb a bor, mint az anyatej, mert mig ezt szopta, mindig sirt, de most, hogy a bort iszsza vigad. Ilyen lehetett volna, a mit a szomorúfűzről mond, ha jobban kifejti: példaul, hogy a viz mellett szomorkodó fűz sem lenne szomorú, ha borpatak mellett állna.

I

Beszúrás

gy volna teljes a kép. De mind ez kevés új gondolatnak egy oly hosszú költeményben: hatás nélkül vesz el abban: rari nantes in gurgite vasto.

n

Jegyzet

rari nantes in gurgite vasto

–

Vergilius

Vergilius, Publius Maro

: Aeneis, I. 118. Lakatos István fordításában a teljes sor:

Néha merül csak egy-egy úszó föl a forgatag árban.

–

A „Nem kell nekem…” kezdetűben megint felcsillan egy két sugár: „hogy örömében holtig szivesen sir” – és hogy „ne sirjon a sarkantyú.” Ez költői vonás mindenik, a többi csak – beszéd. Az „Óriási sziklahegynek” csupán utolsó vers-szakában van költői gondolat – midőn azt szeretné álmodni, hogy „mint halottat sirba tették.” –

Ha Ön nem azok olcsó dicséretén kap, kik a dologhoz keveset, vagy semmit sem értenek, – [törölt]
« akkor »
használja tanácsomat; irjon több gonddal, mind a külsőt: rhythmust, nyelvet, metricát, rímet illetőleg; mind a benső[törölt]
« re »

t

Beszúrás

tekintv

e

Beszúrás

; akkor lehet az, a mi óhajt lenni. De ha netalán már czélnál hinné magát, azzal mutatom meg iránta jóakaratomat, miszerint kimondom, hogy csalatkozik.

Fogadja köszöntésemet.

szives jóakarója

AranyJ

Szerkesztői feloldás:

Arany J

Arany János

AJOM17

Megjegyzések: