AJOM18

Madách Imre

elfogadta azokat (vesd össze AJÖM XVII. 1361., 1362. ), s bár

Arany János

-hoz írt levelében a logikátlanság vádját elhárítandó, néhány koncepcionális jelentség kérdésben saját megoldása mellett érvelt,

Arany János

javításait kivétel nélkül helybenhagyta, mondván, hogy „a publicumnak nem magyarázhatok ’s igy csak bátran ki vele” (ugyanott 1361. 612.).

– egyébaránt szabadságodban áll egy hihetően nem sokára szükséges 2-k kiadásban mindent visszaállítani eredeti alakjába.

n

Jegyzet

visszaállítani eredeti alakjába

– Ez nem történt meg; a nyomdahibák javítása után és

bírálatát, javaslatait figyelembe véve (

az 1862. okt. 6-i levelében az első kiadás több mint száz soráról tett megjegyzést, amelyek közül

Madách Imre

több mint 60 sor esetében meg is fogadta a tanácsokat: MIÖMII. 1122–1126., MIÖLII. 150–156. és Kerényi 2005., Kerényi 2006.). A második kiadás 1863-ban jelent meg.

Daczára, hogy legnagyobb gonddal én magam háromszor javítottam minden ívet, még is óhatlan vala, hogy egy pár sajtóhiba be ne csússzon. Nem a helyesírást értem, hol öntudatosan úgy jártam el, hogy a szerint használjak hosszú vagy rövid hangzót (i, í, u, ú stb) egyes vagy kettős consonánst (mely, melly) [törölt]
« ily »
a mint a jambus igényli vala, hanem egy-két valóságos hiba maradt benne, s egy betű kiesett, másik összecsúszott már a javitás után, mikor nem lehetett aztán segítni rajta. – Egy papir szalagon kijelöltem, hogy megigazíthassa az olvasó. – Azonban így is merek hizelegni magamat,

[!]

[sic!]

hogy nem tettem műved dísztelenné, bár a Társaság helyzete nem engedett valami fényes kiállítást. – A mű kapós lesz, úgy látszik, s a kritika, ha nem föltétlen magasztalással, de mégis szépen fog róla nyilatkozni.

Gyulai Pál

a Budapesti Szemlében ir róla

n

Jegyzet

GyulaiGyulai Pál a Budapesti Szemlében ir róla

–Bár komolyan tervezte

Gyulai Pál

, végül mégsem készült el bírálata.

Csengery

Csengery Antal

hez írta: „

[szerkesztői feloldás]

a

zért késem, mert jót akarok írni, azaz olyat, mire minden erőmet összeszedve képes vagyok. Elolvastam

Dante

Dante, Alighieri

t,

Milton

Milton, John

t,

Goethé

Goethe, Johann Wolfgang von

t, meglehetős nagy figyelemmel, tanultam és gondolkoztam.

[szerkesztői feloldás]

…

A

Madách Imre

műve egészen visszaadta kritikusi kedvemet, oly mű, miről doctori nyelven azt szokták mondani: fölséges stb.” Ennek ellenére a

Csengery

Csengery Antal

vel történt levélváltásból az is kiderül, hogy a szakmai közvéleménytől mindketten eltérő nézetet vallottak.

Gyulai Pál

– „felségsértő”-nek nevezve bírálatát – úgy látja, hogy „

[szerkesztői feloldás]

a

z ember tragédiája nem állja ki a versenyt a Divina comediával, sem az Elveszett paradicsommal, sem Fausttal, melyekkel össze kellett hasonlítanom, nemcsak azért, mert mások hasonlítgatják, hanem azért, mert a genre s a conceptió rokonsága kívánja; nem remekmű, sőt bármely nagy költő sem alkothatott volna belőle azt, mert conceptiója csak eszmében látszik nagyszerűnek, de valóban költőileg kivihetetlen, vagy legalábbis nagyon kétes, aztán

Madách Imre

ban épen az hiányzik, mi nélkül az ilynemű költemény, legyen bármilyen mélyen átgondolt, nem lehet halhatatlan: a phantasia rendkívüli ereje, az eladás elragadó varázsa, a nyelv souverain hatalma. Ez lesz a világirodalmi szempont, s a mű valódi kritikája. Hazai szempontból méltányolni fogom a szokatlan és merész törekvést, s mindent, ami a mű egészében, részeiben valóban szép, méltányolni fogom a kitűnő tehetségű költőt, ki óriási küzdelemre kelt, s ha nem győzött is, de a küzdelemben oly erőt fejtett ki, hogy részvétünket és tapsainkat érdemli.” Válaszában

Csengery

Csengery Antal

is hasonló véleményen van: „én nem tartok annyit e műről, mint

Arany

Arany János

s mások. Nagy baj mikor a költő nagyba vágja a fejszéjét, s nem tudja kihúzni. Reám e mű rendkivül pessimisticus hatással volt.

Arany

Arany János

azt vitatja, nem az volt a költő czélja. Annál rosszabb. Azt mondja

Arany

Arany János

, csak az ördög láttatja kétségbe ejtő szinben a világot! De hát az eszkimó kunyhó! Ily vég után nagyon nyomorú végűl a vigasz. Általában az egészben az öreg Úr igen nyomorú szerepet viszen. Engem bosszantott. A földi czudarságokkal szemben nem látom a mennyei harmoniát valódi költői lélekkel nemcsak kivíve, de gondolva sem. S nem látom kiemelve, hogy csak az ördög láttatja a ferde oldalt. Nem érzem a világtörténelmi szellemet a korszakok fölött. S e korszakok jellemzése se teljes. S a kivitel majd mindenütt mögötte marad az eszmének. Mindezek mellett én is sok becsülendőt találok e műben, sok szépet, többet a gondolatban, mint az egész és a részletek conceptiójában, mint kivitelében.” ( GyPLev 418. 466.; 419. 467.) A kritika el nem készültét, illetve a publikálás elmaradását nemcsak

Gyulai Pál

bokros teendői okozhatták, hanem az is, hogy nyártól,

Pest

Budapest

re költözve, a SzF segédszerkesztője,

Arany János

jobbkeze lett, amiért – levelezéséből kitetszik – hálás volt. Így ezt a viszonyt nem akarta eleve veszélyeztetni vagy feszültté tenni azzal, hogy

Arany János

egyik pártfogoltját megtámadja.

Madách Imre

művének fogadtatása kapcsán vesd össze

Arany János

-tól az Egy üdvözlő szó című felszólalást, amely

Madách Imre

bevezetésekor hangzott el a Kisfaludy Társaságban ( AJÖM XII. 369–371.), illetve az AJÖM XII. vonatkozó jegyzetet (774–777.).

tanulmányt; a Figyelőben – én nem akartam az első szót – először

lyal olvastatom.

n

Jegyzet

a Figyelőben – én nem akartam az első szót

– először

lyal olvastatom –

ismertető bírálata 1862. febr. 13-tól, hét részben, ápr. 3-ig tartott ( SzF II. I. 15–22. sz.), amelynek során is elsősorban eszmei mélysége alapján tartotta sokra, de a tartalmi mellett formai szempontból is megfelelő alkotásnak ítélte a Tragédiát ( SzF II. I. 15. sz. febr. 13. 228–231., 16. sz. febr. 20. 244–246., 17. sz. febr. 27. 260–262., 18. sz. márc. 6. 275– 277., 19. sz. márc. 13. 293–295., 20. sz. márc. 20. 308–310., 21. sz. márc. 27. 324–326., 22. sz. ápr. 3. 339–342.).

– Addig is „üdvözöllek a Kisfaludy-társaság kebelében!”

n

Jegyzet

üdvözöllek a Kisfaludy-társaság kebelében

– Az 1862. jan. 30-án tartott gyűlésen