Aranysárkány fejléc kép
 
TÓTH ENDRE – ARANY JÁNOSNAK Vatta, febr. 21. ͞864.  
  Tisztelt barátom!  
  E percben olvasám át nyájas és őszinte soraidat, miknek tartalmán s a balladai birálás mikint
 [!]
[sic!]
törtenttén,
 [!]
[sic!]
egy makulányi kétely se fér lelkemhez. És nem is az eredmény feletti itélet az a mi lelkemet sebzi leginkáb;
 [!]
[sic!]
mert hogy valakinek kimondott meggyőződését el ne tudjam viselni, sőt ha hasznomra fordithatom, meg ne köszönjem: sem annyira gyenge, sem oly szűkkeblü nem vagyok.  
  Hanem, ha a ti
t
Beszúrás
oknoki jelentés
n
Jegyzet
a titoknoki jelentés
– Ebben
Greguss Ágost
Greguss Ágost
, a Kisfaludy Társaság titkára a vádakkal szemben (miszerint nem támogatják megfelelően a honi irodalmat, hazai szerzők helyett fordításokat közölnek a könyvilletmények sorában is) azzal érvelt, hogy a hazai irodalom nem képes megfelelő vetélytársat kiállítani eredeti műveivel. Hivatkozik arra a pályázatra is, ahol a társaság még a nyertes balladát sem érdemesíthette a közgyűlésen való felolvasásra.” ( Ko 1864. I. 7. sz. febr. 14. 163.)
Tóth Endré
Tóth Endre
t
AJ
Arany János
a Nyilt levelezésben próbálja nyugtatni: „A jelentés értelmére nézve nem ugy vélekedem. Mások ellen van az irányozva: a megtámadók és zajongók ellen, s átalában az üzleti szellem ellen. Higgadt elolvasás után magad is ugy fogod találni." ( Ko 1864. I. 9. sz. febr. 28. 216.)
azo n
Szerkesztői feloldás: azon
pontjához érek hol az mondatik, hogy a „társaság a felolvasásra
se
Beszúrás
méltathatta”: onnan kezdve egész odáig, hol „a szántás vetéshez” utasit a titoknok ur: nem szükségkép kell-
e
Beszúrás
azt éreznem hogy ez egyenesen személyem ellen van intézve? mert hiszen a jelentés bizonyára a névrejtő levél felbontása után formuláztatott!  
  Sokszor tépelődöm az óta magammal: valyon nem helyesen fognék-e cselekedni, ha örökre ketté szakasztom azt a húrt, melynek, én nem tehetek róla! szükségképen hangot kelle adnom; melyet egy pár hivatott szellem baráti szivességgel jutalmazott; mit az „auri sacra fames”
n
Jegyzet
„auri sacra fames”
– átkos aranyéhség (lat.).
Vergilius
Vergilius Maro, Publius
Aeneisében használt kifejezés, az arany, a pénz utáni mértéktelen hajsza elítélésére (III. 57., ahol Agamemnonról van szó, aki mohó kincsvágyában, az isteneket nem félve, megölte Polydorust). Újabb utalás a titoknoki jelentésre, amely szintén élt e kifejezéssel: „A könnyü szerrel fölkapás és az ’auri sacra fames’ fájdalom elnyomta már azt a nemesi nagyravágyást és szent lángolást, mely a széphalmi mestert és hiveit, a
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel
ket és
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
eket
[szerkesztői feloldás]
lelkesitette.” ( Ko 1864. I. 7. sz. febr. 14. 163.) –
AJ
Arany János
, hogy enyhítse
Tóth Endre
Tóth Endre
fájdalmát és az írásra biztassa, nemsokára közölte Távolból c. versét ( Ko 1864. I. 10. sz. márc. 6. 222.).
viszketege nem sűlyesztett el, s most az egy társaság nevében az ország előtt proscribáltatik
n
Jegyzet
proscribáltatik
– közzé tétetik, kihirdettetik (lat.).
Publius Cornelius Sulla
Sulla, Publius Cornelius
római diktátor (Kr. e. 82–79.) politikai ellenfeleinek nevét egy nyilvános „feketelistára” jegyeztette fel, akiket bárki szabadon megölhetett. Ezt az eljárást nevezték proscriptiónak.
– mondom, valyon nem cselekedném-e helyesen? Magam sem tudok magamnak felelni, s ki felelne más!  
  De nem időzöm tovább e pontnál, s öszinteségednél fogva, áttérek a birálat egy azon helyére mely az „utánzást” illeti. Midőn ezt illetőleg végig olvastam soraidat: megdöbbentem. Miért állitgatnám előtted, vagy támogatnám okokkal, hogy midőn e szerencsétlen balladát írtam, még csak messze, távol, a lélek világmélyében sem csendült fülembe, öntudatommal,
 [!]
[sic!]
Agnes asszony hangja..? hiszen, ha ezt tudom vala: kell-e mondanom, hogy semmi áron, nem hogy pályára küldöm, de meg se írom?! Ismét mondom, s bizonyommal mondom, hogy megdöbbentem, mert a jelentés óta is folyvást kerestem a reminiscentia
n
Jegyzet
reminiscentia
– utánérzés, utánzás (lat.)
forrását és – nem találtam! És most, mig még valamit mondanék hozzá, elfogulatlanul jelentem ki előtted, hogy igazságod van: a benyomás, a reminiscentia rajta van. Mint a terhes asszony: én nem tudom mikor csudáltam rá. Hanem hogy mindent elmondj
[törölt]
« á »
a
Beszúrás
k, a mi a legeredetibb, az most jön. A ki annyi baj közt él mint én, ha akarna is valamit összeállitani, gyakran a bajtul, nem leli a tárgyat. Végre eme ballada meséje, egész gyermek koromtul ismeretes lévén előttem, mit némi leszámitás mellett eredetileg a népnél hallottam, eszembe ötlött. A formát vagyis a hangot még
nem
Beszúrás
éreztem benn, a tárgyra. Pár nap mulva, hogy ezen el-elgondol
[törölt]
« g »
k
Beszúrás
odtam, kapom ajándékba, kit eddig alig egypár verséből ismertem, Chamisso,
n
Jegyzet
Chamisso
Adalbert von Chamisso
Chamisso, Adalbert von
(1781–1838): francia származású német költő, író. Verseket, elbeszéléseket, élménybeszámolókat írt. Fő műve: Peter Schlemihls wundersame Geschichte (Peter Schlemihl különös története). Műveiből
Vajda János
Vajda János
és
Szász Károly
Szász Károly
fordított.
(Berlini 1861) költeményeit. – A jegyző szalagnál a 172 lapon nyitottam fel. Olvasom az „Alte Müller”t…
n
Jegyzet
az „Alte Müller”t
Die Alte Müller (Az öreg molnár),
Chamisso
Chamisso, Adalbert von
balladája (1822), amelynek refrénje emlékeztet az Ágnes asszony refrénjére („Hilf Himmel, erbarme dich unser” – „Ég segíts, könyörülj rajtunk”).
– Én soha se írtam refraines balladát. E felett merengve szövődött lelkemben a boldogtalan Halvány Panna. Őszintébb confessiót
n
Jegyzet
confessiót
– vallomást (lat.)
a vérpadon se tehetnék. –  
  Még egy pár sorra kérem türelmedet. Multkori levelem mutatja, hogy mennyire meleg fejjel írtam, hiszen még a mi
[törölt]
« t »
r
Beszúrás
e kérni akartalak hogy tedd, arról
is
Beszúrás
azt írtam hogy ne tedd! Köszönöm a tollhib
a
Beszúrás
megértését. Nem gondoltam akkor többre, csak a Koszoru szerkesztőjére mikor ama nyilatkozat közlésére kértelek. Nem, nem kivánom hogy azt közöld. Belátom, hogy méltányos észrevételed iránt mennyire méltánytalan volnék ha azt tenném. És nem közlöm azt egyebütt se. Teszem csupán azt a mit tanácsolsz. Azért, kérlek alásan, mivel nem tudom a titoknok lakását, légy oly jó, és származtasd hozzá ezt a
melléket
Szerkesztői feloldás: mellékelt
levelkét. – Én a jutalmat továbbá se fogadom el. Kérem a társaságot, hogy mint
sajával
Szerkesztői feloldás: sajátjával
rendelkezzék.
n
Jegyzet
mivel nem tudom a titoknok lakását, légy oly jó, és származtasd hozzá ezt a mellékelt levelkét
 [!]
[sic!]
– A Kisfaludy Társaság 1864. febr. 25-i ülésén
Greguss Ágost
Greguss Ágost
titoknok fölolvasta „
Tóth Endre
Tóth Endre
úr levelét, melyben az kinyilatkoztatja, hogy a ’Halvány Panna’-ért neki oda itélt arany jutalmat el
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: 1
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
nem fogadván, azt a társaság rendelkezésére bocsátja;
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
s ugyancsak
Tóth Endre
Tóth Endre
ur részéről jelenti az igazgató, hogy a ’Halvány Panná’ját, megsemmisités végett, vissza kéri magának adatni: a visszaajándékozott 10 aranyat
a gyűlés
Beszúrás
köszönettel fogad
[törölt]
« tat »
ván,
[törölt]
« a gyűlés »
sajnálja,
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: 1
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
»
hogy
Tóth Endre
Tóth Endre
úr kiván
Beszúrás
gát a ’Halvány Panná’t
[törölt]
« visszaadására nezve »
illetőleg nem teljesítheti, miután a pályá
[törölt]
« zott »
munkáknak a társaság levéltárában kell őriztetniök.” (KTjegyz.)
 
  Köszönöm végre, szives baráti megemlékezésedet! Valóban szomoru, hogy a budget ugy áll, s a viszonyok sem nyujthatnak jobb reményt! Miután a társaságtól a jutalmat el nem fogadhatom, azt hiszem hogy a kézirat is szabad. Kérlek vedd át a titoknoktul, és azt te – semmisítsd meg. Lapod számára, nem sokára küldök valamit; most képtelen vagyok.  
  Hogy én „szeresselek még ha tudlak egy kissé”? Ez nekem most is vigasztalásom hogy szeretlek, és szerethetlek, öszintén tisztelő barátod  
 
Tóth Endre
Tóth Endre
 
 

Megjegyzések:

Arany László
Arany László
hagyatékából ( AkÉrt 1899. 667.) Válasz
AJ
Arany János
1864. febr. 19-i levelére (1775.)