Aranysárkány fejléc kép
 
SZABÓ KÁROLY – ARANY JÁNOSNAK Kolozsvár nov. 4. 1867.  
  Kedves barátom!  
  Igen sok dolgom s a mult hónapban házunkra sulyosodott sok baj miatt mind eddig elfelejtkeztem az Akadémia felszólitásának eleget tenni; most küldöm mult évi dolgozataim csekély jegyzékét; talán még be lehet az Almanakba igtatni.  
  Öt héttel ezelőtt kis fiam
Jenő
Szabó Jenő
bal szemét egy hegyes irónnal meg találta sérteni; egy hétig nem látszott semmi baja; de akkor egy éjjel ez a szeme bedagadt, meggyúladt; az orvos a szemet erővel felfeszítvén azt mondta hogy a szem oda van, lyukas; 3-4 napig a szem szüntelen folyván mindenki azt hitte, hogy a gyermek szeme világa kifutott; azonban később bizonyos lett, hogy a szem golyója megmaradt, hanem vastag hályog boritotta a szem feketéjét, mely most már igen nagy részben megvékonyodott és letisztult. Most már az orvos hiszi, hogy bár a szemben belől hiba van, látni is fog vele ugy a hogy, sőt kis gyermeknél a természet csudát tehet. Az első héten semmi vagy csak igen vékony reménynyel biztatott.  
  Képzelheted nagyon is érzékeny nőm s a magam lelki kinjait. Csak hamar ez eset után
Jolán
Szabó Jolán
, 5–6 nap
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: 1
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter
mulva
Emelka
Szabó Emelka
, később
Gyula
Szabó Gyula
, ezelőtt egy héttel maga
Jenő
Szabó Jenő
is bele esett a himlőbe. Ez esettől az orvos igen tartott; azonban midőn 3–4 napi forróság után
Jenő
Szabó Jenő
a himlőn túl esett, nagy örömünkre a szem igen megtisztult; többet javult az utolsó napokban mint az előtt 3 hétig; pedig ekkor vizzel és más szerekkel nem orvosolhattuk.  
  Csak ma reggel kelt fel
Gyula
Szabó Gyula
az ágyból; de a 6 h
[törölt]
« é »
e
Beszúrás
tet mind a négynek szobában kell kitölteni. Házam, melyben ezelőtt a betegség ritkaság volt, 5 hét óta valódi kórházhoz hasonlitott. Nem csuda ha legsürgetősebb teendőimről is megfelejtkeztem.  
 
Ida
Szabó Károlyné
, ki nem sokára maga is ágyba esend, igen sok fáradságot, álmatlanságot, és lelki kínt állott ki, de még is türhető egészségben
van
Beszúrás
; magam is az első napokban oda voltam, dolgozni sem birtam.  
 
Idá
Szabó Károlyné
val együtt téged s Kedves komám asszonyt a legszivesebben köszöntjük, kitől én ezerszer kérek bocsánatot
Pest
Budapest
en létem alatt balgatag hirtelen természetem következtében, de Isten látja lelkemet ártatlan heveskedéssel mondott szavaimért. Majd megtör engem is lassan lassan az élet terhe, s majd lehűl valahára heves vérem.  
  A politikai életben már ugy is pecsovicscsá lettem, az idealista republicanus
Sámi Laczi
Sámi László
val együtt.
n
Jegyzet
A politikai életben már ugy is pecsovicscsá lettem, az idealista republicanus
Sámi Laczi
Sámi László
val együtt
Sámi László (1817–1881): a szabadságharc idején a radikálisok csoportjához tartozott. 1852-től haláláig a kolozsvári ref. kollégiumban a történelem tanára, liberális baloldali politikus. Publicisztikai dolgozatait Amicus álnéven írta. – Művei: Sámi László válogatott művei (Kolozsvár, 1883), Válogatott írások (Bukarest, 1955).
A kétországra szóló közelebbi kolozsvári követválasztáson
Gyulai Pali
Gyulai Pál
n
Jegyzet
Gyulai Pál
Gyulai Pál
Gyulai Pali
Gyulai Pál
– (1826–1909): 1858-tól az Akadémia levelező, 1867-től rendes, 1860-tól a Kisfaludy Társaság tagja, 1870-től az Akadémia nyelv- és széptudományi osztályának titkára, 1873-tól a BpSz szerkesztője, 1876-tól
Toldy Ferenc
Toldy Ferenc
utóda a pesti egyetem irodalomtörténeti tanszékén, 1879-től a Kisfaludy Társaság elnöke. A XVI. kötet 9 AJ-levelet tartalmaz (ebből 1 elveszett),
Szabó Károly
Szabó Károly
tól 11 levelet közöl (ebből 1 elveszett). A XVII. kötetben 21 AJ- (ebből 1 elveszett) és 23 Gyulai-levél található. A XVIII. 9 Gyulai-levelet közöl (ebből 1 elveszett); kötetünk 5 AJ- (ebből 1 elveszett) és 4 Gyulai- (ebből 1 elveszett) levelet ad közre.
mellett korteskedtem.
Pali
Gyulai Pál
mint irja, mindent inkább hitt volna mint ezt.
n
Jegyzet
Pali
Gyulai Pál
mint irja, mindent inkább hitt volna mint ezt
1867. okt. 30. ( GyPLev 556.)
Pedig azért, hogy én őt
[törölt]
« azért »
szemben kárhoztattam azért hogy Heves vármegyét dinnye kapálni utasitotta, nem következett, hogy én a kolozsvári legaljasabb emberekből alakult s vesztegetéssel terrorizálással müködő szélső baloldali rögtönzött nagy férfiakkal
n
Jegyzet
a kolozsvári legaljasabb emberekből alakult s vesztegetéssel terrorizálással müködő szélső baloldali rögtönzött nagy férfiakkal
Szabó Károly
Szabó Károly
Szabó Károly
Szabó Károly
hoz írt levelében (1867. okt. 25.) leírja az előző nap tartott általános választói értekezletet, amelyben ifj.
Kossuth Lajos
Kossuth Lajos
baloldali követté választásának javaslatát vitatták meg. A baloldali érzelmű
Sámi
Sámi László
az ismeretlen tehetségű és a 24. évét még be nem töltött (azaz nem válaszható)
Kossuth-fiú
Kossuth Lajos
ellen szólalt fel, de a betóduló jogakadémiai ifjúság lekiabálta. ( GyPLev 553–554.) –
Gyulai
Gyulai Pál
1867. okt. 30-i válaszában ezt írja: „Nem én buktam meg, hanem a Deákpárt s a dologban csak ez a mi fájdalmas. Szegény
Deák
Deák Ferenc
nak nagyon roszul esett a kudarc,
Mikó
Mikó Imre
nak még inkább
[szerkesztői feloldás]
...
.
Sámi
Sámi László
t üdvözlöm. Ö sokkal több barátságot mutatott irányomban mint politikai ellenfél, mint a menyire talán én képes lettem volna. Ezt soha sem felejtem el, de azt hiszem jobban teszi vala, ha kivonja magát az egész dologból s nem okoz magának kellemetlenséget. ” (Uo. 555.).
egy követ fújak.  
  Isten minden jóval áldjon meg!  
  igaz barátod  
 
Szabó Károly
Szabó Károly
mk