Aranysárkány fejléc kép
 
ARANY JÁNOS – TREFORT ÁGOSTONNAK
[szerkesztői feloldás]
Budapest, 1876. január 24.
 
  Nagyméltóságu Minister Úr!  
  Vettem kegyes felszólitását e hó 21-éről, hogy a budapesti kir. egyetemen felállitandó külön irodalmi tanszék elfogadása iránt nyilatkozzam.
n
Jegyzet
Vettem kegyes felszólitását e hó 21-éről, hogy a budapesti kir. egyetemen felállitandó külön irodalmi tanszék elfogadása iránt nyilatkozzam
– A budapesti egyetem tanára 1876 júliusától 1902-ig
Gyulai Pál
Gyulai Pál
lett.
 
  Bármily megtisztelő is rám nézve egy ily felszólitás, amiért nem múlaszthatom el kifejezni hálás köszönetemet: sajnálattal kell megvallanom, hogy oly férfiú nyomdokiba lépni e téren, mint a dicső emlékezetű
Toldy Ferencz
Toldy Ferenc
volt, töredékes és nem elég rendszeres ismereteimmel még akkor is csak nehezen éreznék bátorságot, ha különben teljes egészségnek és élet- s munkakedvnek birtokában reményem lehetne, hogy megfeszített szorgalom által a hiányzókat kiegészíthetem, a hézagokat betölthetem s folytonos önképzés által magamat e diszes állás színvonalára felküzdhetem. – Most pedig, midőn évek óta tartó betegség – s a kor által is már meg vagyok törve,
n
Jegyzet
midőn évek óta tartó betegség – s a kor által is már meg vagyok törve
– Lásd
AJ
Arany János
1873. márc. 24-én Balogh Eleknek írt levelét (2349.).
inkább azt kell óhajtanom, hogy minden nyilvános pályától visszavonulhassak; hogysem egy újabb teljes lelki és testi erőt kivánó munkatér elfoglalására még csak gondolnom is lehessen.  
  Minélfogva a nekem szánt díszes állásért még egyszer köszönetem nyilvánitva, kérnem kell Nagyméltóságodat, hogy a mondott tanszék betőltése iránti combinatióiban engem teljesen mellőzni méltóztassék  
  Mély tisztelettel maradván  
  Budapesten 1876 január 24-én  
  Nagyméltóságodnak  
  alázatos szolgája  
 
AranyJános
Szerkesztői feloldás:
Arany János
Arany János
 
 

Megjegyzések:

Válasz Trefort Ágoston 1876. jan. 21-i levelére (2426.)