Utalás a levélre:
nek, 2535.
1879. febr. 10.: „Nagyon meglepett, mégpedig
kellemesen lepett meg tegnap jött leveled, mert én már semmire se számitottam
kevésbbé, mint arra, hogy ez a kölcsön ügy
sel, eddigi hallgatása után, létre jöjjön, szentűl hívén, hogy ő sértve
érezte magát levelem által, melyben szokott jámbor őszinteséggel szemébe mondom,
hogy a házát nem tartom elegendő biztosítéknak. És már aggasztott, hogy a tőke
visszafizetésének ideje közelget, s még semmi bizonyos arra nézve, hogy miképen
fogom elhelyezni. Hanem te, az egészről hallgatva, elvégzed, s most a kész
eredménynyel lepsz meg. Eljárásodat minden pontban helyeslem, és érette szives
köszönetet mondok.
[szerkesztői feloldás]
...
Az, hogy a kölcsönt ezüst valutára kötötted, nem baj, nem is várhattam egyebet.
Míg pénzt vernek belőle, értéke mindig lesz, ha agiója nem is, a bankjegy mellett.
A telekkönyvben levő biztosítékot is elegendőnek tartom.”