SZMRECSÁNYI JÁNOSNÉ – ARANY JÁNOSNAK

[szerkesztői feloldás]

Elveszett

[szerkesztői feloldás]

Véke

[bizonytalan olvasat]

, 1879. április 16. előtt

[szerkesztői feloldás]

Szmrecsányi Paula

Szmrecsányi Jánosné Szmrecsányi Paula

elküldte Levél Arany Jánoshoz c. versét:

Jegyzet

Szmrecsányi PaulaSzmrecsányi Jánosné Szmrecsányi Paula elküldte Levél Arany Jánoshoz c. versét

– Megjelent: Koszorú 1879. II. 410–412.

E levelet, midőn kezeidhez kapod,

S szemed átfutotta a legelső lapot:

»Ismeretlen írás…. Ki írhatta valjon?....«

Első szavad ez lesz, szinte tudom, hallom.

Bátorságomat én magam is csodálom

S azt hiszem, az egész egy kellemes álom.

Hozzád írni egyszer oly annyira vágytam,

Végre teljesülve régi, forró vágyam.

Úgy kértem muzsámat, most ne hagyna cserbe,

Nem tréfa-dolog ám, hozzád írni versbe’ –

Vágy s félelem küzdött bennem egész máig,

Ím az első győzőtt, véget ért a másik.

A ragyogó napnak arany sugárszála

Éltet és melegít a földre leszállva….

Igy a te szellemed zendülő szép dala….

Rajongásig hevül a szívünk általa.

Sátorhegyek alján, a Bodrog mentében

Kies Zemplénmegye gondos, hű ölében

Fekszik Bodrogköznek gyönyörű lapálya,

Széles országútja épen ketté vágja;

Fordulva keletnek, letérsz a főútról,

Kibukkan több helység majd jobbról, majd balról,

Egyenes irányban – kissé tovább Véke,

Egyszerű kis falu, de szép a vidéke;

Messzire ellátszik templomának tornya,

Bortermő hegyének kimagasló orma,

Virágos kert nyúlik hosszan el az alján,

Végében egy tó van, s házunk annak partján.

Jöszte! kérlek velem, bevezetlek téged,

Kicsiny családunkat bemutatom néked.

(Édes jó Istenem! de boldoggá tenne…

Egyszer…. ha csak egyszer…. csakugyan úgy lenne!)

Három gyerek fut ki, bennünket meglátva,

Egy nagyobb fiúcska, egy kisebb s a lányka.

Édes atyjuk is jő… ím a házi gazda

Vendégét meghatva, szívesen fogadja.

Megkérünk, hogy ülj le, maradj kissé nálunk,

(Bár ne kéne soha egymástól elválnunk!)

A nap már leszállott, mindjárt itt az estve.

Számodra éjelre puha ágy van vetve.

És te…megmaradtál! Az egész ház örül,

Sugárzó arccsoport veszen téged’ körül;

Nyájas mosolygásod, csillogó szemfényed

Sejteti velünk, hogy magadat jól érzed.

Ha nem fárasztana… nézd már azt is végig,

Hogyan telik nálunk az est, majd éjfélig….

Ég egy kis asztalkán a lámpa vidáman,

Körülötte ülünk hallgatag mindnyájan;

Költemények vannak az asztalra téve…

Most már a családfő vesz egyet kezébe,

Neki készül, hogy majd fennhangon olvasson,

Sorra kerül épen szegény Ágnes asszony;

Arcunkon meglátszik, hogyan van az írva,

Jó szerencse, hogy mind nem fakadunk sírva;

De megmentett attól deli Lovag Pázmán

A szomoruságot derültségre váltván.

Szondi két apródja, Toldi és Estvéje,

Mindig azt kívánjuk, hogy végét ne érje;

Murányvár ostroma, azután Zách Klára,

Buda, Mátyás anyja, meg a Szegény árva,

Jegyzet

Szegény árva

– Árva fiú

Szűz szent Margit hídnak a Felavatása,

Bóth bajnok özvegye, fájó zokogása;

Bárczyék keserve: a Tetemre hivás,

S követi még aztán ezeket annyi más.

Csak az Epilogus és a Tölgyek alatt,

Mikor sorra kerül, mind e szókra fakad:

Vajha e bús dalok dicső mesterének

Lantján ne zengene oly búsan az ének!

Oh jó isten! tartsd meg soká’ e nemzetnek

Azt, a kit annyian rajongva szeretnek,

Sok aranyunk lehet, köztük csak egy számít,

Ha Aranyunk lantja zeng nekünk sokáig!

AJOM19

Megjegyzések: