ARANY JÁNOS – JÓKAI MÓRNAK
Meleg és őszinte üdvözlő soraidat meghatva és köszönettel fogadtam; bár tartok tőle,
hogy ez az én (mint nevezed) „feltámadásom” végre is csak egy kis galvanicus
mozgásnak fog bizonyúlni. Neked és Múzsádnak adták az
istenek az örök ifjúságot; azért hiába is teszed az „öreg” epithetont neved elé,
n
mert elébb megőszűl, ha szabad ily czélzást tenni – vendéghajad,n
mintsem a Te fiatalkori képzelmed és humorod meghalványulna.
Jegyzet
elébb megőszűl, ha szabad ily czélzást tenni – vendéghajad– Vesd össze
Jókai
viszszaemlékezésével: „– Látod, mondám neki, olyan régen nem láttuk
egymást, hogy még azt sem tudod, hogy már csakugyan megőszült a parókám is.
Mosolygott – azzal a jószivü ravaszságával.
Azért irtam a levelemben a parókádról, mert tudtam, hogy így hiúságból nem adod
ki az ujságban.” (Egy nap Arany Jánosnál.
Ko
1880. III. 289–294. és Egyetértés
1880. márc. 28.
;
A Hon
1880. márc. 30.
;
VU
1880. 14. sz. ápr. 4. 227.;
Életemből.
JMÖM 1898. 96. köt. I. 163.; Írói arcképek.
Jókai Mór
Bp.
, Unikornis, 1993.
199.).
Budapest