ARANY JÁNOS – LÉVAY JÓZSEFNEK

Mégis valami a forditásról c. tanulmányának III. részében ( SzF 1861. 32. sz. jún. 13. 500.; AJÖM XI. 736.) ezt írta: „»tisztelt hazámfia.« Fogadom, akárhány olvasóm elkiáltja magát csodájában: »Hát már ez is németes?« – De az ám! és még milyen! Gyökeresen, elvileg németes. A német nyelvtan sérthetlen szabálya az, hogy szerkesztett szó előtti határozó, amannak legutolsó elemére vonatkozzék. »Des Vaters Schulkamerad,«

[szerkesztői feloldás]

eine laute Freudenbezeugung,« »feine Gabelspitze,« »eitles Weiberges

[szerkesztői feloldás]

wätz« és több ilyek soha legkisebb kétséget se okoznak. Nem az iskola az atyáé, hanem a pajtás; nem az öröm hangos, hanem a kifejezése; nem a villa finom, hanem a hegye; nem a nő hiu

[szerkesztői feloldás]

hanem a fecsegése. De magyarul épen ellenkezőség van. Ebben: »birka gyapju nyirő olló« minden szó a nyomon utánna következő szót határozza. Nem akár miféle olló, hanem nyirő olló; nem akármit nyirő, hanem épen csak gyapjut nyirő; és utoljára nem akármiféle gyapjut, hanem kirekesztőleg birka gyapjut. És ez az átalános szabály a határozók elhelyezésire nézve a magyarban.”

Arany János

Visszatekintés c. kritikájának III. részében ( SzF 1861. 38. sz. júl. 25. 596.; AJÖM XI. 235.) vitatta ezt a szabályt: „Kevésbbé állja ki a birálatot a harmadik szabály, mely a »tisztelt hazámfia« példa roszalásából indul ki. Azt mondja, ez nem jó, mert a »tisztelt« a »hazára« nem a »fiára« vonatkozik a magyar szórend s összetétel azon sarkalatos törvényénél fogva, hogy minden határozó szó a nyomon utána következőt határozza. De ha a »tisztelt hazámfia« hibás: akkor hibás lesz a »réz gyertyatartó« is, mert nem a gyertya réz, hanem a tartó; akkor igazán nem lesz többé fájós tyukszem, az apa nem hoz gyermekének szép vásárfiát, t. barátunk Gyula tanár nem fogja letörölni a táblát kopott nyullábbal; hanem igy fogunk beszélni: a gyertyának réz tartója, a tyuk fájós szeme, vásár szép fia, nyul kopott lába. Ennyi példa – s az élő nyelvből hordhatunk fel akárhányat – elégséges bebizonyitására, hogy csakugyan nem ritka eset, hogy a jelző (epitheton), legyen az melléknév vagy részesülő, magyarban is átugorja az összetett szók elsejét, s utollevőt határozza meg.”

neki átadni. Az I. kiadásból ohajtottam volt neki is szolgálni, de, mire végére járhattam 1° vajjon

Miskolcz

Miskolc

on van-e? 2° Vajjon nem Bécsben van-e mint delegatus 3° Vajjon

Pest

Budapest

en van-e és szállását ki által tudakolhatnám meg az országgyűlési irodában? mire mondom ezzel tisztába jöhettem volna, már nem volt példány.

Aristophanes

Arisztophanész

t pedig magadnak tartsd meg,

Jegyzet

AristophanesArisztophanész t pedig magadnak tartsd meg

– Az Aristophanes vigjátékai. Ford.

Arany János

(

Buda-Pest

Budapest

, 1880. Akademia) első kötetéről van szó, amelyet

Gyulai

Gyulai Pál

1880. ápr. 11-én mutatott be az Akadémián ( VU 1880. 15. sz. ápr. 11. 244.). A második megjelenéséről a VU 1880. nov. 7-én tudósított (45. sz. 743.), a harmadikról pedig 1881. márc. 6-án (10. sz. 155.).

és téged tartson meg a jó Isten!

igaz barátod

AranyJános

Szerkesztői feloldás:

Arany János

Köszönöm a multkori szép epigrammát is, de a végét alkalmasint igy gondoltad: „Toldi szerelme öreg.”

Jegyzet

Köszönöm a multkori szép epigrammát is, de a végét alkalmasint igy gondoltad: „Toldi szerelme öreg.”

– Ez

Lévay

Lévay József

2556. 1879. dec. 21-i levelére vonatkozik; az abban küldött vers utolsó sora: „Újra virulsz s bájolsz: Toldi szerelme örök!” – Vesd össze

Lévay

Lévay József

1909. okt. 19-i naplóbejegyzésével: „E napokban Kozma Andor megküldötte nekem Magyar symphoniák című újabb versei kötetét. Első lapjára írta, hogy nekem, »a nagy magyar költőnek«. Kedvesen kellett volna vennem, hogy így ír rólam éppen ő, akit én egyénileg is igazán szeretek, s akit a most zengedező versköltőink közt a legtehetségesebbnek, legértékesebbnek tartok. Azonban megköszönve neki a figyelmet, kijelentettem, hogy a nagy szó leírásában tollhiba történt, merthogy az igazságnak és a magam ítéletének is megfeleljen, azt a szót nem nagynak, hanem aggnak kellett volna írni.” (Porkoláb Tibor szíves közlése, Lévay 2001. II/89.)