Toldi sikere után Toldy Ferenc mindjárt bíztatta a költőt : » . . . ha még egy Toldit irna kegyed ;« hozzáteszi : »(a tárgy épen nem
szegény).« »Ne forgácsolja el erejét, . . . fordítsa . . . egy nagy
elbeszélő költemény írására. De az egészen Toldi szellemében
legyen« (1847. okt. 1.). Toldi még meg sem jelent, a költő maga is azt írta
Petőfi
nek, 1847. május 27 : »Egy Toldit akarok még
írni, Toldi
estéjét a Petőfi Sándor
Ilosvai
hézagos előadása Ilosvai Selymes Péter
Toldi
öregkorából csak két eseményt tud : hogy a királynak reá
,egyszer lőn haragja’; s ő ,három esztendeig nem ment bé udvarba’; akkor egy olasz vitéz
kérkedő párharcára előszólítják, barátcsuhában viadalt áll és győz. Utána az udvarbeli
ifjak megcsúfolják, bosszút áll. Ezeket az eseményeket kapcsolta össze a költő. A
kézirat elején feljegyezte :
jul. 3.
1847.
Toldiban a király még jobbára mesekirály ; Toldi Miklós
Ilosvai
megmondja Ilosvai Selymes Péter
Toldi
születése évét : 1320 ; a költő most Nagy Lajos korába állítja, Toldi Miklós
N. Lajos
címerét tudakozza Szilágyi Istvántól. (De szept.
6. azt írja : »megmaradok a már kész vers mellett« ; erről a II. énekben van
szó, 11. vsz.). Nagy Lajos
Petőfi
nek azt írja :
»Öt ének lesz, ...de még csak kettő van benne készen. ——— Majd elküldöm neked, te pedig
mutasd meg Petőfi Sándor
Vörösmarty
nak, addig
nem adom sajtó alá« (1847. aug. 25.).
Vörösmarty Mihály
Arany
emlékezik is önéletrajzában a
felolvasásról : »Arany János
Pest
en egy írói bizalmas körben, hol
a jeles műbíró, a veterán Szemere Pál is jelen
volt«, — 1860-ban pedig Budapest
Szemeré
nek azt írta : » . . . egy izgalmas, de
reményteljeskorban... kegyelettel csüggénk hárman,—s ime kettő nincs
többé!—a lelkes fejtegető szavain.« — E kettő csak Szemere Pál
Petőfi
és Petőfi Sándor
Vörösmarty
lehetett. Később félbe is hagyta
Toldi estéjét, a pályázatra készült Murány
ostromáért. December végén
tért vissza hozzá. Eleinte kétségeskedik: »Cselekvénye igen lassú« (Vörösmarty Mihály
Petőfi
nek, 47. aug. 25.). A viadal leírásával azonban meg van elégedve,
Petőfi Sándot
Petőfi
nek mondja : »Szinte
szeretném elolvasni előtted a nedélyes részt, hol a vén Bence a viadal-helyen
megjelenik. Ezt egész lélekkel dolgoztam, újra és bővebben, s remélem, a többit is úgy
fogom. Azért is haladok vele lassan, hogy mikor dispozíciót nem érzek magamban, inkább
egy betűt sem írok« (1848. jan. 7.).
Az Életképekbe sem küld egyelőre semmit, mert míg Toldi »készen nem lesz, nem zavarom ki magamat másféle
dolgozattal a sodrából« (ugyanott). Petőfi Sándor
Petőfi
nek készül ajánlani (1847. máj. 27. és 1848. jan.
7.). Március 26. megírja
Petőfi Sándor
Petőfi
nek, hogy műve készen
hever. Április 1-én. felküldi.
Petőfi Sándor
Petőfi
ajánlja is a Könyvkiadó
Társulatnak, de az felfüggesztette működését ; Petőfi Sándor
Arany
arra gondol, hogy az Életképek
közölhetné. (Levele jún. 27.,
Arany János
Petőfi
é júl. 1.). Legszívesebben Petőfi Sándor
Várad
on szeretné kinyomatni, »népies kiadásban . . . hogy a kettőt egy
huszasért árulni lehessen.« (Nagyvárad
Petőfi
nek aug. 12.)
Vissza is kérte a kéziratot (1848. aug.
12.), még ha Petőfi Sándor
Petőfi
már
átadta is Schedelnek (szept. 27.). Petőfi Sándot
Petőfi
magával vitte Debrecenbe (lev. okt. 31.), s letette Kiss Lajos városi főjegyzőnél (lev. nov. 22.), tőle Petőfi Sándor
Arany
meg is kapta (lev. nov. 29.). A kézirat azután évekig pihent. 1852-ben
Arany János
Jókai
kérte (dec. 3.) a Délibáb számára,
melynek szerkesztője volt, de akkor a költő a közbenső rész, a Daliás idők hamari befejezésében bízott. Inkább A magyar
nép könyvé-be szánta (Jókai Mór
Tompá
nak, 1854. okt.
18.). Végül is Tompa Mihály
Heckenast
hoz fordult. 1853.
júl. 25-én megszerződött vele az első Toldi új
kiadására, mely — nem csekély akadályok után — 54-ben meg is jelent. (Lásd a Toldi jegyzetét.)
Ekkor írt róla Kemény Zsigmond, a Divatcsarnokban, négy számon át (jan. 15— febr. 5.). Heckenast Gusztáv
Kemény
a monda többi részéről is ejtett
megjegyzéseket, melyeknek a költő Toldi estéje átdolgozásánál
hasznát vette. Kemény Zsigmond
Kemény
a Toldi-monda
népies szövetéből kiütközőnek érezte a kikapós özveggyel való kalandot. Szerinte a
népköltészet megtűri hősén a komikumot, a groteszket soha, ez tehát egyéni vonás emléke
lehet. Épen ez egyik pont, melyből Kemény Zsigmond
Kemény
arra következtet, hogy Kemény Zsigmond
Toldi
élő személy volt. Ezt a részletet, az oroszlános kárpitra
ugratást, Szilády Áron is ,épen nem magyaros ízű
tréfának’ tartotta. S magyar és orosz népmesékben kereste távoli párját. (Merényi
Sajó-völgyi meséiben Szép Miklóst, Radloffnál (II. köt.) Aitoliszit) (
Régi Magyar Költők tára,IV.— Olcsó
Könyvtárbeli Ilosvai-kiadása, 20—21. 1.).
Fóti József (A Toldi-monda két idegen
eredetű epizódja. — IK., 1908.)
Boccaccio egyik novellájában talált hasonlót. Az
ablakon vagy másképp kiugrasztott szerelmesre számos példát hozott fel Marót Károly német népköltési gyüjteményekből (
Néhány szó a Toldi-monda egy epizódjához. —
IK., 1909.
), de az oroszlános kárpit, az ugratás csele, az utcára
esés nincs bennük, s kiderítetlen az út, mint jutott ez az eset Toldi Miklós
Ilosvai
hoz. Ilosvai Selymes Péter
Arany
ez epizódot már belefoglalta a Daliás idők első dolgozatába (VI. ének). Arany János
Kemény
megjegyzésére áthúzta a kéziraton s oly
módon szőtte be Toldi estéjébe a csúfolódó apród énekében,
hogy Kemény Zsigmond
Tompa
nem győzi dícsérni a ,fain
tapintatot’: »elő van adva, még sincs, — mert hiszen hátha sohse történt ez
meg,«
(1853. okt. 21.). Tompa Mihály
Kemény
tette figyelmessé a költőt arra,
hogy a vén Toldi még mindig Nagy Lajos korában él,
erre céloz a Végszó s a Firduszira való
hivatkozás. — Még nagyobbat változtatott a költő önként : az eredeti négy éneket az
arányosság kedvéért hatra bővítette. A második énekbe beszőtte (17—25. vsz.) a
Gyulafi-testvérek szerelmét s befejezésül hozzáírta a 33. versszakot. Kemény Zsigmond
Tompá
nak azt írja : »A Gyulafiak szerelmét
mindenfelől dicsértetni hallom : s ennek annál inkább örülök, mert ez epizód —
amennyiben szerelemre vonatkozik — egészen új, tehát azon fatális korszakba esik, midőn
már magamat semmi jóra képesnek nem hittem. A tavasszal írtam bele« (1854. nov.). Kettészakította a II. éneket,
a 36. vsz. után most a III. ének kezdődik. Bence gúnyolása megrövidül egy versszakkal,
mely a 11. után következett. Az első dolgozatban a király kegyelmet ad a csehnek, a
másodikban elkésik vele. Az első dolgozat III. éneke most a IV. lett. Ott is megszakad a
30. vsz. végével, a második dolgozatban itt az V. ének kezdődik. Sokat változott az
udvari jelenet ; rövidebbre fogta az apródok csúfolódását, Toldi haragjának kitörését a
király előtt három strófából négy sorra kurtítja, azt is Tompa Mihály
Ilosvai
zord szavaival mondja ; viszont a
második dolgozatban az I. énekbe bele írja a 6. strófát, mely a király és Toldi
meghasonlásának okát sejteti és Toldit már itt a magyarság szószólójává avatja. — Az
első dolgozat IV. éneke lett most a VI. Ilyen alakban jelent meg Toldi estéje, 1854.
Ilosvai Selymes Péter
A költő nem nagy reménnyel bocsátotta útjára könyvét. Ki is fejezi ezt a Végszóban.
(
Tompá
nak, 1854. ápr. 22. és nov.) A Végszó aggálya ellen Eötvös József nyomban levélben tett óvást : ». . .e költemény még
azoknál is magasabban áll, mellyekkel Ön gazdagítá meg irodalmunkat« (okt. 16.). Tóth Kálmán a Hölgyfutárban okt. 28. az első
Toldihoz mérve fanyalogva dícsérgette, de a komoly
kritikusok elismeréssel fogadták. A Pesti Naplóban
Tompa Mihály
Greguss
írt róla (okt. 25.). Toldy Ferenc kiemeli az alapeszmét : »Eszméje a közép- és újkor
küzdelmének reflexét a köznépi élet egy hősén mutatni fel.« (
Új Magyar Múzeum, 1854.
nov.
) Greguss Ágost
Gyulai
az
egészet a naív, nemzeti éposz példájaképpen állítja oda. Ő is megvilágítja az ellentétet
a magát lejáró személyes vitézség meg az újkor közt, s a régi magyar erkölcs és az udvar
új, idegen szokásai ellentétét, történelmünk többszázados ellentmondását. (Szépirodalmi szemléje a Budapesti Hirlapban, 1855., újabban Kritikai
dolgozatai közt.) Ezt fejtegeti részletesen Gyulai Pál
Lehr
iskolai kiadásában. Lukács György úgy látja, bár hogy a mű Toldi után hamar s annak ábrázolási elvei szerint jött létre, tónusa mégis
más. A két rész párhuzamosságából kiderül, hogy az első rész megoldása nem megoldás.
»Toldi, a paraszt, nem volt és nem lehet soha otthon Lajos király udvarában. Mint
parasztot küldi számkivetésbe Lajos király, a paraszt erejét hívja segítségül, mikor a
nemzet becsülete veszélyben van.« Az győz is ott, hol a lovagok nem tudtak, de ez a
győzelem nem helyezi vissza Toldit a lovagi világba. (
A
százéves Toldi. — Forum, 1947. október.
)
Lehr Albert
A művet az Akadémia 1858-ban
Marczibányi-jutalmával tüntette ki. A dec.
20. ünnepélyes közülésen felolvasott jelentés (Czuczor Gergelyé) azt mondta : » . . . némely más, e szakba tartozó és
a magok szemében szintén jeles műveknél terjedelemre nézve csekélyebb ugyan, de a költő
első remek művének valódi hasonmása. Mindegyiket azon egy hangmenet és műtökély
jellemzi, s ami különbség van köztök, azt az ifjú és agg hős jellemének, egy felül az
ifjúkor élénkebb tevékenységének, másfelül a sírba hanyatló ősz viszonyainak kell
tulajdonítani ; amaz megragadóbb és érdeklőbb képeket nyujt, de a művész ecsete ezt is,
habár, mint illik, halványabb színekkel, de épen oly tárgyhíven tünteti föl, mint amazt
a maga nemében.« (
A M .T . Akadémia Évkönyve. IX.
1848—1859.
)
Kézirata Toldiéval egybekötve az Orsz. Széchenyi-Könyvtárban
(1533. Quart. hung.). A kötet Toldi estéjének mind a két
kidolgozását tartalmazza. Az első, az 1847.
évből való dolgozat, vastag, kékesszürke, a Toldiénál
valamivel nagyobb papíron, a költő számozása szerint 41 oldal, az első ének után 1, a
második után 2 levél üresen van hagyva, a harmadik után 1 oldal, ezek számozatlanok. A
Széchenyi-Könyvtár a lapok alsó sarkában az üres leveleket is megszámozta, így az egész
24 levél. Címlapja nincs, a cím csak az első oldalon van fölírva, legfölül ; fent, a lap
jobb sarkában :
jul. 3.
1847.
— A második ének végén :
dec. 28.—jan. 15.
— A
kézirat végén :
1848. márc.
20.
— Nyugodtabb, gondosabb írás, mint a Toldié. — A második dolgozat papírja kisebb negyedrétű. Címlapja van : Toldi estéje. Költői beszély. Irta Arany János. — A költő
számozása szerint 82 lap, a könyvtáré szerint a címlappal 42 levél.
Kiadások. Mutatványok jelentek meg belőle : a Hazánk-ban (I. én. 1—13. vsz.), 1848. 160. sz.; az Életképek-ben (III. én. 4—19.
vsz.) 1848. I. 4. sz.; a Vasárnapi Ujságban (II. én. 5—36. vsz.) 1854. 14. sz., jún. 4.
Első kiadása: Toldi estéje. Költői beszély, hat énekben.
Pest
, 1854.
Budapest
Heckenast
nál. — A hirdetések
szerint ára: 1 ft pengő.
Heckenast Gusztáv
Az ÖK.-ban Toldival együtt, 1867. III. kötet ; újra 1869. és 1872.
1882-ben
Ráth Mórnál kétféle alakban, 16° rét és 8° rétben.
Az ÖK. későbbi kiadásaiban és az ÖM. közt
mindenütt.
Gyulai Pál : Szépirodalmi szemlé-je. — Budapesti Hirlap,
1855. 641—657. sz. (Újabban : Kritikai dolgozatai közt.)
Tolnai Vilmos : Adalékok
A. J . forrásaihoz. — Szent László és Toldi estéje keletkezésének
időrendje. — IK.
1902. 257—262.
—
w. j.
(Waldapfel János) a sírásás jelenetéhez olvasott hasonlót Grimmelshausen
Simplicissimusában (egy remete ás sírt magának) ; de nem
erőlteti a hasonlóságot. (
EPhK., 1911., 508.1.) — Várdai Béla a pusztulás rajzához s Toldi alakjához hasonlónak
találja Gyulai Pál
Egy régi udvarház utolsó gazdája c. elbeszélésének egyes
vonásait. (
It., 1935.
) Lehr Albert
Waldapfel János
Vörösmarty
Ősz bajnokának hatására ismert : megvan a hírhozó lovag, „A
hadjáték pompájában Két hős ifju áll“ , Toldi megjelenése kámzsában, diadala. — (Az
iskolai kiadásban) Szinnyei Ferenc V. G.
Arany életrajza első kötetének bírálatában igazat ad
Vörösmarty Mihály
Lehr
nek: a két ifju harca hosszan
le van írva Lehr Albert
Vörösmarty
nál, a
hírhozó lovag beszél is Toldival, Toldi itt is ivással erősíti magát, a viadaltéren a
nép nevetne rajta, ha nem félne tőle. (
IK., 1929. 232. 1. jegyzete.)
Vörösmarty Mihály
Marót Károly nem érzi helyénvalónak, hogy a király
Toldi halálos ágya mellett az ő világának, a lovagkomak letüntét emlegeti, s nem alap
nélkül gondolja, hogy ezt Lajos király az apródokon át hozzá berontó s az új műveltséget
gáncsoló Toldinak mondhatta az első dolgozatban (
Arany
műhelyéből, IK., 1916. 171—178. 1.). Később Bánóczi Dénes megfigyelte, hogy Toldi
estéjének cselekvénye szinte ismétlése Toldinak :
mindenikben felingerlés, meg egy-egy diadal a tárgy.
(
EPhK., XXV. 869—70. 1.) De más a
környezet, a szín, a hangulat, ezzel a költő eltünteti a hasonlóságot.
Az Estéje elnevezést Beöthy
kölcsönzésnek nézte (
A szépprózai elb., I. kötet, 174.
1.) Sinténis K.
Halónak boldog estéje című vallásos művéből (ford.
Gelei József, 1788. ; említi
Tompa
, 1868. febr.
23.).
Tompa Mihály