AJOM jegyzetek

  RÓZSA ÉS IBOLYA.  

  Toldi sikerén felbuzdulva Arany mindjárt új munkába fogott. Eszménye, a mindenkinek érthető és élvezhető költészetre »csak a most divatos népies modoron keresztül juthatok, írta Szilágyinak— »azért még népies, for ever !« (1847. szept. 6.). Így fordult figyelme a népmese felé ; ide csábította Petőfi János vitézének példája is. 1847. jan. 31. értesíti Szilágyit Toldi jutalmazása felől s ugyanabban a levélben azt kérdezi: »Hallotta-e ön a Rózsa és Ibolya meséjét ? le akarom írni népiesen.« Itt úgy szól róla, mint közismert meséről. A válasz : »Rózsát és Ibolyát nem ismerem : de arra mindenesetre kérem, kénszerítem kedves barátomat, hogy a pusztai embereket meséltesse meg ! — Tíz-tizenöt mese s kiadót neki !« (1847. márc. 12.) Tompa is népmeséket kér barátaitól. Aranynak azt írja :« . . .ha írunk népdalt, mért ne népmesét. Én azt igen régen fájdalmasan érzem, hogy a népnek nincs irodalma, hacsak a ponyva termékeit nem akarjuk így nevezni.« Elvül állítja : ». . .ily célból s modorban írni . . . kötelességül nézem.« Mindjárt meg is kérdezi : »Mit értesz az »eredeti népmesék« alatt? Azt-e, hogy kompozíciója és meséje is a magadé legyen? vagy csak feldolgozod a néptől hallottakat?« — (Lev. 1848. márc. 2.) A Pesti Divatlap élelmes szerkesztője, Vahot Imre, Toldi diadalának hallatára már febr. 1-én felszólítja a költőt: »Minthogy lapomnak egyik fő célja nemzetiségünk terjesztése, s különösen a romlatlan, erőteljes magyar népies elem megkedveltetése, azon kérelem mellett küldöm meg az Ön számára lapomat, hogy — szíveskedjék olvasóimat olykor egy-egy talpraesett népies költeménnyel megörvendeztetni.« Arany febr. 11-én hozzáfogott s tíz nap alatt bevégezte Rózsa és Ibolyát. (L. a kézirat, ill. a variánsok végén.) — Ez volt az első költemény mely Arany nevével a nyilvánosság elé lépett.  

  Magyar mese szakasztott abban az alakban, mint Aranyé, nem találkozik gyűjteményeinkben.  

  Hasonló feladatok és a menekülők hasonló átváltozásai erdővé, tóvá, vannak népmese-gyűjteményében Az üvegbalta c. mesében (Kiadták Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc, 1860. III. 29. sz). Rokon mese van Erdélyinek Magyar népmesék c. kötetében : Több kétszer esküdni, mint egyszer, Krizánál Szép Palkó címen ; közelebb jár Arany kidolgozásához Arany László gyűjteményében Ráadó és Anyicska, azonban Gaálnál és itt idegen tag van a mese elejéhez toldva. Az előtaggal bővítve, a próbákban s egy koldusasszony emlékeztetésében hasonló Rudolf és Rudinca Nyő., 1888, 426— 29 l. Ugyanilyen hármas próba Erdélyinél A király és ördög, Merényi Dunamelléki népmeséiben a II. 117. 1., A pelikánmadárról, III. 244, 1., A hávom paripa megfékezése; Vadrózsák, l.sz., Gaál: III. 35., Berze-Nagy János gyűjteménye, XIX. 46., a Nyőben ( 1879. 365. 1.). Arany oda is írta egy mesének prózaibb átváltozásainál, hogy Rózsa és Ibolyára, emlékezteti. Solymossy Sándor húsz változatát ismeri ( Ethn., 1906. ); Horger Antal Hétfalusi csángó meséiben a menekülők vakarót, kefét hajigáinak el, ezekből erdő válik. (XL. sz.— Így Radloffnál: Proben . Volkslitteratur d. türkischen Stámme Südsibiriens, III. 7. — Kunos Oszmán-török népmeséiben szintén I. 40.). Kálmány Lajos Hagyományok c. kötetében a 9. és 10. sz-nak címe is Rózsa és Ibolya, ezek azonban már szemlátomást Arany költeményének másolatai, épúgy a 8. számú, ahol a férfi neve Rudolf ; a 10. számúban a koldus is ott van, meg a cigány rajkók, pedig ezek Arany leleményei. Szendrey Zs. n hallott igen öreg embertől ezen a címen hasonló mesét. (Nagyszalontai gyűjtésében. Magy. Népkölt. Gyűjt., XIV. 188. 1.). A Rózsa név férfira szokatlan, de nem példátlan ; Krizánál egy mese címe: Rózsa vitéz. Egy fehérmegyei ballada Rózsa Jánosról szól. ( Népélet, 1925. 64. 1.)  

  A Divatlap igyekezett magához kötni az új költőt. Március 5-én Vahot azt írta neki: »Gyönyörű népies meséjét nagy örömmel vettem, s rövid időn belül közölni fogom.— Minthogy az Életképeknek, ez évre megvan a maga népies költője, t. i. Petőfi, ezennel arra kérem tisztelt barátomat, szíveskedjék nyilatkozni, vajjon nem volna-e hajlandó lapom kizárólagos dolgozótársává elkötelezni magát?« (Arany Szilágyinak, 1847. nagypént.) — A Divatlap a költemény címéhez jegyzetet csatolt, melyben többek között azt írta : »Lapunk olvasóinak érdekében kötelességünknek tartók irodalmunk ezen koszorús bajnokát, — ki isteneink által népies költészetünk ujjáteremtőjévé látszik meghíva lenni, — a Pesti Divatlap íróinak díszes körében közremunkálásra felszólítani« stb. A Szépirodalmi Szemle (szerk. Erdélyi János.) jónak látta lejebb szállítani a hangot. 1847. május 9-i számában az Értesítő rovatban ír a három Divatlapról s megjegyzi: »Arany Jánost V. I. néhány sornyi jegyzetkében vezeti fel olvasói elé, nagy páthosszal. Mi e nagy buzgóságát a szerkesztőnek éppen nem csodáljuk, de dícséretét megsokalltuk, s okot ugyan nem látunk, hogy Aranyt szédüléstől féltsük, mindazáltal figyelmeztetjük Arany Jánost, hogy az efféle könnyen jött dicséretekre s olcsó dicsőségre ne hajtson. Experto crede Ruperto. V. Imrének ez már szokása, hogy maszlagot hány íróinak, s nem gondol azon felelősségre, mely ilyenkor rajta fekhetik. Van már példa reá, hogy ő maga is megbánta, több ilynemű okatlan lépését, de azért jóvá nem tette. Egyébiránt Arany János nem az itt közlött meséért fog érdemelni dicsőséget, mivel ez gyöngébb műve lesz mindig, hanem másért, mit V. I. nem is ösmer.«  

  A Szépirodalmi Szemle a II. félévben (219. 1.) Henszlmann Imrétől tanulmányt közölt: A népmese Magyarországon, s ez megjegyzéseket tett Arany feldolgozására. Felrója : »Hogy a feladatokat a leány oldja meg kedvese helyett, megvan Gaál Üvegbaltájában (Märchen d. Magyaren, 3. sz.), a felelgető vércseppek Grimmnél. ((Kinder- und Hausmärchen 56. sz. stb.).« (A népnél vércsepp helyett köpés, sperma értelmében.) A feldolgozás végéről azt találja:» A fejlődés itt el van vágva, mert a nép szelleme szigorú igazságszolgáltatást követel, ezért a banyának itt is el kellene veszni, mint másutt, pld. Gaálnál; ellenkezőleg, itt a banya jégeső képében távozik, megátkozva mostoha leányát, hogy soha rá ne ismerjen kedvese, s így ez egy mással kel egybe és csak a szerető hálószobájában háromszori szokott mulatás után ismeri meg őt az igazi vőlegény. E pont sincs hasznosan változtatva Arany meséjében, mivel nála a hős egy cigányfiú szaván igazodik el. Hogy az ál-menyasszony Aranynál szinte más vőlegényt kap az elvesztettért, halvány fordulat, hiszen ő vétkes, és megérdemli, hogy férjét elveszítse, mivel önzőleg meg hagyá vesztegettetni magát ajándékokkal, és más hölgynek engedi a maga helyét férje mellett; miért az eredeti erőteljes mesében, költői igazságos módon, pótolhatatlan veszteséggel, sőt életével lakol.« Erre a bírálatra értette Arany, hogy művét rosszul fogadták ( Tompa levele 1848. márc. 2. ). Vahot Imre júliusban az írói tiszteletdíj ügyét is tisztázza. Július 6-án azt írta Aranynak, úgy díjazza mint Tompát, t. i. minden versért egyre-másra 4 pengő forintot. A Rózsa és Ibolya meséje nagyobb lévén, ezt az (ívenként) igért 25 pforint arányában díjazom.« (Vaholt levelei Arany levelezése közt a M. T. Akadémiában.)  

  Ezen Arany felháborodott, (Petőfinek 1847. máj. 27.), s gúnyból meg akarta kérdezni Vahottól: úgy érti-e vajon, hogy lapjára tíz strófát számítva, egy ívet kitevő költeményért ajánl 25 frtot "(1847. jún. 25.). Petőfi is Vahot ellen tüzelte. — Az év végével megvált a Divatlaptól.  

  A költő eleinte kedvelte költeményét. Szilágyinak azt írta : »Ebben a cselekvény gyorsaságán igyekeztem, ellenkezőleg, mint Toldiban.« »Akárki mit mond, én Rózsát ma is jobban szeretem.« (1847. nagypéntek.) Tompának is írt erről, Tompa azt válaszolta : «Ezt mégsem hiszem . . . én inkább szeretném Toldi alá írni a nevemet.« (1848. márc. 2.) — 1856-ban, mikor Kisebb Költeményeit kiadta : »Emlékszel-e — írta Tompának, 1856. dec. 7. — mikor azt írtam neked, hogy ezt a maga nemében jobbnak tartom Toldinál? az 7— 8 évvel ezelőtt lehetett, most kihagytam ! Akkor legelől tettem volna.«  

  Kézirata Arany László özvegyének ajándékából a kisújszállási ev. ref. főgimnázium könyvtárában van. Vastag zöld papírra írva, nagy íveken, tíz oldalra terjed. Címe a kéziraton: Rózsa és Ibolya meséje. — Alatta : Népmese. —  

  Kiadások. Nyomtatva először a Pesti Divatlapban (szerk. Vahot Imre) 1847. március 21., a 12-ik számban. Másodszor az ÖK. és ÖM. kiadásaiban. —Megjelent a népnek szánt Jó könyvek közt. — Losonczi Istvánnal együtt az Olcsó Könyvtárban. A ponyván : Ibolya és Nefelejts, Rózsa Kálmán kiadásában. 1884.  

  Pesti Divatlap szövege egyezik a kézirattal. Eltéréseik a későbbi nyomtatott szövegtől:  

  A kézirat alján: »Kidolgozásához fogtam febr. 11. 1847. — Vége febr. 21. 1847. «  

  A kézirat első oldalán az ötvenes évekre valló írással három elkezdett átdolgozás. Az első mindössze egy versszak, kevés eltéréssel a régi szövegtől: