AJOM jegyzetek

  (Bolond Istók ,11. 8.)  

  Az adomabeli szőlősgazdában példázta magát, aki látva, hogy szőlejét a jég veri, elkeseredésében maga is doronggal esett tőkéinek. — ( Bolond Istók., II. 7) A nyomasztó cenzúra ellenére a költők egyszer-egyszer bátran kiöntötték fájdalmukat ( : A gólyához ; : Szüreten), hol gúnnyal, hol fájdalommal a könnyelmű felejtésen ( : Virrasztók, : Farsangi dal), legégetőbb keserűséggel a Görgei-versben és az Előszóban. A gúny és fájdalom művészete együtt csak Az elveszett alkotmány költőjének volt hatalmában : a talált tárgy épen e tulajdonságait érintette meg.  

  A cigány adoma élt közmondásokban, (, , ) ; a cigányok keservét, a nagyidai nótát elvonatta a Pöstyéni förödésben (1787), említi A helység kalapácsában (II. én. 230. sor.) ; a Remény folyóirat cikket közölt róla ( 1851, 95. 1.) ; Ponori-Thewrewk Emil hat változatát közölte a cigány nyelvtanban. Megírta a Váci Kalendárium (1829) ; nak A nagyidai vajda c. versében a vajda neve Csóri (1840); Nagyidai cigányok c. ,népregéje’ (1842, átdolg. 1850.) célzásokat tett a forradalom utáni időkre. Szigeti József Falu jegyzője nyomán írt Viola c. darabjában (1854) a cigányok eléneklik a nagyidai, nótát: »Fáró hessz ! fáró hessz !«. (E sorozatot Dittrich Vilmos állította össze.) Falu jegyzőjében egy cigány, ódonszerű dallamhoz’ nagyidai ,gyászdalát’ énekli, de ez nem népi dal. (I. köt. V.fej.) Tolnai Vilmos idekapcsolta Két pisztoly darabját is. ( I.t., 1917. — 505. 1.) — («Szabad Királyi fővárosa színházában« 1834. szept. 7. adtak egy ,tréfás néma táncjátékot egyfelvonásbán’, Nagy-idai lakodalom címen. Szerkesztette Szöllősy Lajos, a színház táncmestere, muzsikáját készítette Herforth Károly.« Színlapja a Széchenyi könyvtár szinháztörténeti osztályában.)  

  A költő kezén megfordulhatott egy kis cigány-eposz ponyvafüzetben. Címe : Cigányokról való História, vagy Duplex Icon Gentis Notissimae (azaz az ismeretes nemzetnek kettős képe).— A XVII.— XVIII. sz. óta többször lenyomatták. Túróczi-Trostler József talált rá s ő ismertette : A nagyidai cigányok családfájához. — Az orsz. néptanulmányi egyesület 1944. évi évkönyve.— 130— 139. 1.) A cigányok jellemzésében költeményeihez hasonló vonások vannak benne : »Nemes nép«, — «Azon van, hogy veres ruhára szert tégyen, — Ha rongyos lészen is, csak selyemből légyen«. Sárga csizmát visel, kovácsmunkából él, meg zenélésből. Vajdája »Fáraótól vette királyi vérségét«. — A cigányok kiabálása, duhajkodásuk, a vajda tánca általában hasonló költeményének részleteihez ; igaz, hogy általános életbeli vonások.  

  A költő látott cigányéletet eleget, mindenfelé kóboroltak az országban vándor cigányok. Geszten időzésekor ott is sok cigány élt, mondta Gyulai Pál. (Dittrich könyvében, 6.1.) nak adott népdalgyüjteményében két cigányszöveget is leirt (54. és 61. sz.). Cigány-nevei ma is használatosak n. Tárgyát tarkán felcifrázta, olvasmányaiból, emlékezéseiből. Beszőtte az elterjedt adomát Csimaz lólopásáról. Megírta azt Vida József, Nemzeti Koszorú c. kötetében, 1860., A vén cigány c. versben; a kötetet a Szépirodalmi Figyelő ismertette. A kötetben saját példányába a költő oda írta a vers mellé: Adoma. ( IK., 1923, 105. 1.— versére rámutatott Debreczeni Ferenc IK.,1923., 106. 1.) Tolnai Vilmos az adomára Kiss János név nélkül megjelent Elmés Nyájasságok gyűjteményében akadt rá. It. 1915, 252. k. — György Lajos az adomának 16 változatát szedte össze. ( It., 1932, 47— 48. 1.) n esett meg, hogy a kovács egy bélyegzővasra előrelátásból a P betűt fordítva metszette, de ép ezért lesütve q lett belőle. ( levele hez, Magyar Figyelő, 1917. márc. 1.-, I. én. 137. sor.) A geszti angol nyelvmester sokzsebű felöltője hasonlatul szolgált Diridongó sebjeihez. (Arany László jegyzete a költő önéletrajzához.) A cigányok jellemzésében számos ily apróság éledt újra. Amit Csóri Puknak mond (IV. 142.) : »Én. is voltam olyan szegény ember mint te« — cigány szólás : egy cigány vörös nadrágjában épen akkor lépett be a templomba, mikor a hivők felálltak — ezzel biztatta őket leülésre. ( Dömötör Sándor, Ethn., 1929. ) Külsőleg az egész tisztán cigány történet. Mindenütt cigány észjárás, cigány elképzelés. De a tárgy fel van ruházva az eposz eszközeivel, minők a Múzsa segítségül hívása, seregszámla, párharcok, jövőt fürkésző álom, leszállás az alvilágba ; amellett eposzi emlékek: a cigányok hősködésében ariostói képtelenségek, elesett hős, aki tulajdon fejét hozza a hóna alatt ( , VIII. 59. vsz., erről : Zrinyi és Tasso, I. — nál Bertrand de Born, Inferno XXVII., 118— 119. sor), máshol a Jónás cethala. Tovább népmeséi elemek : Razsdi varázsló ( Mythologiája 89. 1. : »Pogány bűvös papnőnk«, Polgári Lexikonában : »Leghíresebb ördögi mesterségeket űző boszorkányasszony, I. András, Béla idejükben«) ; a darázs roppant erőt adó elnyelése (Az ólombarát ( : Sajóvölgyi mesék.); mindez cigány elképzelés módján. Másrészt az egészet feljebb emelte : a cigányok leírásába magyar értelmű célzásokat takart : »régi híres nemzet«, »az aranyszabadság népe«, »csak az egyetértés köztük igen vékony«, »divat a pártosság« — ahogy később mondja : »Mind csupa bátor, nyilt őszintesége ( Bolond Istók, II. 9.)  

  A cselekvényen is ’cigányfölötti eszme’ és érzés uralkodik, mint később a költő Bolond Istókban megmagyarázta. A cigányadoma torzképében a forradalom lelkesülését s a hirtelen összeomlást mutatja meg. és már a kormány Debrecenbe menekülésekor keserű csalódást éreztek ( levele, 1849. júl. 11. és megjegyzése hozzá.), családjához sietett, hez; »mostanában gyalázat nélkül csak oldala mellett lehet az ember«, — írta nak (1849. jan. 15.). A költeményben lehetetlen rá nem ismerni a tehetetlen osztrák hadvezérek nevetséges haditanácsára, a győzni nem tudó, de bosszúálló Pukban ra. Magyar részen személyeket nem emel ki, csak a kor vezérét említi, mint Bolond Istókban magyarázta (II. én. 7. vsz.) : »A nagy álmodó, Álmában, újabb, szebb hont alkotó«. Egyébként általánosságban rajzolja a bukás okait, a ’szalmapörnyét’, a túlzott bizakodást s a nyomában járó katasztrófát, a gyarlóságokat : önzést, hivatalvadászást, egymással versengést. Közben ráismerhetni egy-egy közelebbi célzásra : a semmivé vált kincs a Kossuth-bankó (ő is abban vesztette el kis vagyonát, maga rakta tűzre, mert tartogatni kész veszedelem volt.) Kétértelmű könyv ez. Nem irányul egy osztály ellen annyira, mint Furkó Tamás ; kiérezni, hogy a költő saját magyar érzésével is küzdött, a korszak cenzúrájára is tekintettel kellett lennie.  

  A költő kényes úton járt, kétfelől is. Egyrészt felvett tárgyánál, másrészt nemzeti jelentésénél fogva. Az elsőről azt írta Tisza Domokosnak : »Kiképzett művész leereszkedik a nieder-komischba, de mindenesetre nehéz út így a szépnek szélein jámi« (1853. nov. 22.). A másodikról pedig Szilágyi Istvánnak, hogy »Fratzét« (grimace) »ír a világra és emberiségre«; — az egész »a pessimismus nyelvöltögetése«. . . »o. . . hatnám volt. — Ha üres, ha tartalmatlan, az nem annyira én hibám, mint az állapoté, mely az ostromról neveztetik.« (1853. febr. 5.) Érzését azzal a túlcsapó fájdalommal jellemezte, mely sírás helyett nevetni kezd. ép ily elkeseredett hangulatban — mint Görgei-verse mutatja — megértette és szerette költeményét. (ra hivatkozva, Dittrich könyve, 6. 1. is nagy gyönyörűséggel olvasgatja.« nak, 1852. jún. 23. )  

  1851. nyarán kezdte írni Geszten, de ott csak a második ének végéig jutott. ön végezte be. (Önéletrajz ; a hosszabb pihenőt említi a III. ének eleje.) 1852. febr. 29. Tisza Domokos »Ida végét tisztelve« zárja levelét, 1852. márc. 8. — azt kérdezi: »A vajdával még csak ennyire vagy? — ez a megjelenés késedelmére vonatkozik ; — »te sem tudsz munkáidnak kiadót találni?« (ápr. 13.) járt is kiadó után Miskolcon, könyvárusnál ; aztán mégis az előfizetés módját ajánlotta (ápr. 13.). A húsvéti szünidőben felvitte a kéziratot re és megszerződött kiadására kiadóval, 300 pforintban (nek, 1852. máj. 3.). 1863-ban visszaváltotta, hogy kiadhassa Összes Költeményei közt (1867). Müller 100 forintért visszaadta, mert nem volt kelete; ekkor még 600 példány hevert raktárában.  

  A kritika értetlenül állt a művel szemben. A Magyar Hírlap (jún. 8.) fennakadt a ’pórszerű gondolatokon’, ’várakozása nem lőn kielégítve’. — A Budapesti Viszhangban — jún. 8. — Mephisto (Szilágyi Sándor) több méltánylással nézte, de ő sem hagyta szó nélkül, hogy a póriasba ereszkedik alá. Az efféle gáncsok ellenében , , merészségeire hivatkozott (lev. 1852. jún. 23. ). Az egykorú bírálatok közül csak a Pesti Napló érezte ki az alapeszmét: ’túlbízó csekély erő bukása’; nyerseségeit tárgyából magyarázza, , Csokonai példáival ; egészben : ’tartós beccsel bíró jelenség’, ’nem Toldi, nem is akart az lenni’, de meglátszik rajta, hogy Toldi írója írta’. — Legkeményebben Toldy Ferenc ítélte el az Uj Magyar Múzeumban, aug. 1. »E hősköltemény nem hősköltemény. Nem is fonákja a hőskölteménynek, mint a sok tekintetben jeles Elveszett alkotmány, s nem is Arany Jánosé, t. i. azon é, kiben név és érdem oly szép azonosságban egyesült. Szomorú aberrációja egy ritka szép léleknek, nem a tárgynál fogva, mert a költő minden tárgynak kölcsönözhet költői érdeket az eszme által, melynek azt vivőjévé teszi. De a tartalomnál fogva mely — áldatlan üresség. Elé most mielébb Toldi második részével, kitisztázására azon ragyogó fénynek, mely őt eddig körülvette, s megnyugtatására az irodalombarátnak, ki elsőrangú költője nevét önmaga által elhomályosítva csak fájdalommal láthatja.« — sem hatolt le a költemény mélyebb értelméig. Ugyanezen számban a Muzeum t és t is kicsinylően bírálta, a Hölgyfutár pedig, melynek mindhárman munkatársai voltak, mind a három bírálatot lenyomatta, mire mindhárman elfordultak a Hölgyfutártól. — Toldy Ferenc szava nem maradt visszhang nélkül. Thewrewk Árpád Pandora c. füzetében írt róla : A nagyidai cigányok. Megbírálta Thewrewk Árpád. Pozsony, 1872.— Kifejezései: ponyvairodalmi nyerseség; triviális, frivol, aljas. — Szana Tamás Figyelőjében »örömet keltett az elfogulatlan bírálat« (1872. márc. 3.). — Ferenczy József : A . J . költészete. — Temesi Lapok. 1876. 115. sz. — »Magasabb műbecse nincs, de a kör, melynek szánva van, élvezettel olvashatja.«  

  A félreértetés méltán bántotta t, mert nem lett volna nehéz a valódi tartalmat felismerni. Kivált a Hölgyfutár ’turpissága’, bosszantotta, mely nyakra-főre dicsérgetni szokta ’bodzfa-poétáit’. ( nak, 1852. dec. 1.) s váltig tömjénezett Palóc dalainak. ki is fakadt előtt: » nem aljas a szotyogó szottyal, én aljas vagyok a lágy majorannával.« (Lev. 1852. okt. 16. ) A Palóc dalok 119. lapján olvashatni ezt :