Jegyzetek A nagyidai cigányokhoz A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor KOHA_AUTH:121463 Fellegi Zsófia XML-editor Bobák Barbara Fellegi Zsófia Közreműködők Csonki Árpád Horváth-Márjánovics Diána Káli Anita Metzger Réka Móré Tünde Roskó Mira Sárközi-Lindner Zsófia Vétek Bence Digitális kritikai kiadás creator DigiPhil http://digiphil.hu Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet http://viaf.org/viaf/312925875/ http://www.iti.mta.hu/ Petőfi Irodalmi Múzeum http://viaf.org/viaf/152132060/ http://www.pim.hu Budapest http://www.geonames.org/3054643 2019 ©Free Access - no-reuse http://www.europeana.eu/rights/rr-f/ o:ajom3-ek.tei.9.jegyzet /o:ajom3-ek.tei.9.jegyzet Arany János KOHA:96679 VIAF:95251869 Arany János Összes Művei III. kötet Elbeszélő költemények ISBN:729001117202 editor Barta János KOHA:99581 arranged for publication Voinovich Géza KOHA:129069 1952 Budapest Akadémiai Kiadó 331-335. A NAGYIDAI CIGÁNYOK. A költemény keletkezését maga a költő világítja meg, önéletrajzában. »A nagyidai cigányok . . . népies víg eposz oly kedélyállapot kifolyása, midőn a világ folyásával és önmagammal meghasonlva, torz alakok festésében akartam kárpótlást keresni.« Keserűsége a szabadságharc bukása után már utat tört két kisebb költeményben : a méltatlan apró hősködők ellen a gúny hangján Furkó Tamásban, a kisemmizettek panaszával a Koldus-énekben. Miközben adatokat keresett a Daliás idők korrajzához, Budai Polgári lexikonában váratlan tárgyra bukkant. Azt olvasta ott a Perényiekről, (onnan vette róluk az Öldöklő angyal tárgyát is), hogy az Izabella királyné pártján álló Ferencet Ferdinánd vezére, Pucheim , ostrom alá fogta Nagyida várában ; szorultságában Perényi cigányokkal védte a várat, olyan szerencsével, hogy Pucheim már elvonulóban volt, mikor a vérszemet kapott cigányok utána kiabáltak : köszönje, hogy poruk elfogyott. Erre Pucheim visszafordult, megvette a várat s a cigányokat lenyakaztatta (1556). Az esetet a költő kiírta Budai ból. Világos után, meghasonlott lelkiállapotában, »midőn sebet a lélek önmagán ás, — Kétségbeesésben talál gyönyört« ( Bolond Istók, I. 37.): ez adoma ferdítő tükrében a rövid siker és hirtelen bal vég egy pillanatban a szabadságharc torzképének látszott előtte. S oly küzdelemre, mely világcsoda, Kétségb’esett kacaj lön Nagy-Ida. (Bolond Istók ,11. 8.) Az adomabeli szőlősgazdában példázta magát, aki látva, hogy szőlejét a jég veri, elkeseredésében maga is doronggal esett tőkéinek. — ( Bolond Istók., II. 7) A nyomasztó cenzúra ellenére a költők egyszer-egyszer bátran kiöntötték fájdalmukat (Tompa : A gólyához ; Gyulai : Szüreten), hol gúnnyal, hol fájdalommal a könnyelmű felejtésen (Vajda : Virrasztók, Sárosi : Farsangi dal), legégetőbb keserűséggel Vörösmarty a Görgei-versben és az Előszóban. A gúny és fájdalom művészete együtt csak Az elveszett alkotmány költőjének volt hatalmában : a talált tárgy épen e tulajdonságait érintette meg. A cigány adoma élt közmondásokban, (Dugonics , Szirmay , Erdélyi ) ; a cigányok keservét, a nagyidai nótát Gvadányi elvonatta a Pöstyéni förödésben (1787), Petőfi említi A helység kalapácsában (II. én. 230. sor.) ; a Remény folyóirat cikket közölt róla ( 1851, 95. 1.) ; Ponori-Thewrewk Emil hat változatát közölte a cigány nyelvtanban. Megírta a Váci Kalendárium (1829) ; Garay nak A nagyidai vajda c. versében a vajda neve Csóri (1840); Szigligeti Nagyidai cigányok c. ,népregéje’ (1842, átdolg. 1850.) célzásokat tett a forradalom utáni időkre. Szigeti József Eötvös Falu jegyzője nyomán írt Viola c. darabjában (1854) a cigányok eléneklik a nagyidai, nótát: »Fáró hessz ! fáró hessz !«. (E sorozatot Dittrich Vilmos állította össze.) Eötvös Falu jegyzőjében egy cigány, ódonszerű dallamhoz’ nagyidai ,gyászdalát’ énekli, de ez nem népi dal. (I. köt. V.fej.) Tolnai Vilmos idekapcsolta Szigligeti Két pisztoly darabját is. ( I.t., 1917. — 505. 1.) — («Szabad Királyi Buda fővárosa színházában« 1834. szept. 7. adtak egy ,tréfás néma táncjátékot egyfelvonásbán’, Nagy-idai lakodalom címen. Szerkesztette Szöllősy Lajos , a színház táncmestere, muzsikáját készítette Herforth Károly .« Színlapja a Széchenyi könyvtár szinháztörténeti osztályában.) A költő kezén megfordulhatott egy kis cigány-eposz ponyvafüzetben. Címe : Cigányokról való História, vagy Duplex Icon Gentis Notissimae (azaz az ismeretes nemzetnek kettős képe).— A XVII.— XVIII. sz. óta többször lenyomatták. Túróczi-Trostler József talált rá s ő ismertette : A nagyidai cigányok családfájához. — Az orsz. néptanulmányi egyesület 1944. évi évkönyve.— 130— 139. 1.) A cigányok jellemzésében Arany költeményeihez hasonló vonások vannak benne : »Nemes nép«, — «Azon van, hogy veres ruhára szert tégyen, — Ha rongyos lészen is, csak selyemből légyen«. Sárga csizmát visel, kovácsmunkából él, meg zenélésből. Vajdája »Fáraótól vette királyi vérségét«. — A cigányok kiabálása, duhajkodásuk, a vajda tánca általában hasonló Arany költeményének részleteihez ; igaz, hogy általános életbeli vonások. A költő látott cigányéletet eleget, mindenfelé kóboroltak az országban vándor cigányok. Geszt en időzésekor ott is sok cigány élt, mondta Gyulai Pál . (Dittrich könyvében, 6.1.) Bartalus nak adott népdalgyüjteményében Arany két cigányszöveget is leirt (54. és 61. sz.). Cigány-nevei ma is használatosak Szalontá n. Tárgyát tarkán felcifrázta, olvasmányaiból, emlékezéseiből. Beszőtte az elterjedt adomát Csimaz lólopásáról. Megírta azt Vida József , Nemzeti Koszorú c. kötetében, 1860., A vén cigány c. versben; a kötetet a Szépirodalmi Figyelő ismertette. A kötetben saját példányába a költő oda írta a vers mellé: Adoma. ( IK., 1923, 105. 1.— Vida versére rámutatott Debreczeni Ferenc IK.,1923., 106. 1.) Tolnai Vilmo s az adomára Kiss János név nélkül megjelent Elmés Nyájasságok gyűjteményében akadt rá. It. 1915, 252. k. — György Lajos az adomának 16 változatát szedte össze. ( It., 1932, 47— 48. 1.) Szalontá n esett meg, hogy a kovács egy bélyegzővasra előrelátásból a P betűt fordítva metszette, de ép ezért lesütve q lett belőle. (Rozvány levele Riedl hez, Magyar Figyelő, 1917. márc. 1.-, I. én. 137. sor.) A geszti angol nyelvmester sokzsebű felöltője hasonlatul szolgált Diridongó sebjeihez. (Arany László jegyzete a költő önéletrajzához.) A cigányok jellemzésében számos ily apróság éledt újra. Amit Csóri Puknak mond (IV. 142.) : »Én. is voltam olyan szegény ember mint te« — cigány szólás : egy cigány vörös nadrágjában épen akkor lépett be a templomba, mikor a hivők felálltak — ezzel biztatta őket leülésre. ( Dömötör Sándor , Ethn., 1929. ) Külsőleg az egész tisztán cigány történet. Mindenütt cigány észjárás, cigány elképzelés. De a tárgy fel van ruházva az eposz eszközeivel, minők a Múzsa segítségül hívása, seregszámla, párharcok, jövőt fürkésző álom, leszállás az alvilágba ; amellett eposzi emlékek: a cigányok hősködésében ariostói képtelenségek, elesett hős, aki tulajdon fejét hozza a hóna alatt ( Tasso , VIII. 59. vsz., erről Arany : Zrinyi és Tasso, I. — Danté nál Bertrand de Born, Inferno XXVII., 118— 119. sor), máshol a Jónás cethala. Tovább népmeséi elemek : Razsdi varázsló ( Ipolyi Mythologiája 89. 1. : »Pogány bűvös papnőnk«, Budai Polgári Lexikonában : »Leghíresebb ördögi mesterségeket űző boszorkányasszony, I. András, Béla idejükben«) ; a darázs roppant erőt adó elnyelése (Az ólombarát (Mérényi : Sajóvölgyi mesék.); mindez cigány elképzelés módján. Másrészt az egészet feljebb emelte : a cigányok leírásába magyar értelmű célzásokat takart : »régi híres nemzet«, »az aranyszabadság népe«, »csak az egyetértés köztük igen vékony«, »divat a pártosság« — ahogy később mondja : »Mind csupa bátor, nyilt őszintesége ( Bolond Istók, II. 9.) A cselekvényen is ’cigányfölötti eszme’ és érzés uralkodik, mint később a költő Bolond Istókban megmagyarázta. A cigányadoma torzképében a forradalom lelkesülését s a hirtelen összeomlást mutatja meg. Petőfi és Arany már a kormány Debrecen be menekülésekor keserű csalódást éreztek ( Petőfi levele, 1849. júl. 11. és Arany megjegyzése hozzá.), Arany családjához sietett, Petőfi Bem hez; »mostanában gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember«, — írta Kossuth nak (1849. jan. 15.). A költeményben lehetetlen rá nem ismerni a tehetetlen osztrák hadvezérek nevetséges haditanácsára, a győzni nem tudó, de bosszúálló Pukban Haynau ra. Magyar részen személyeket nem emel ki, csak a kor vezérét említi, mint Bolond Istókban magyarázta (II. én. 7. vsz.) : »A nagy álmodó, Álmában, újabb, szebb hont alkotó«. Egyébként általánosságban rajzolja a bukás okait, a ’szalmapörnyét’, a túlzott bizakodást s a nyomában járó katasztrófát, a gyarlóságokat : önzést, hivatalvadászást, egymással versengést. Közben ráismerhetni egy-egy közelebbi célzásra : a semmivé vált kincs a Kossuth-bankó (ő is abban vesztette el kis vagyonát, maga rakta tűzre, mert tartogatni kész veszedelem volt.) Kétértelmű könyv ez. Nem irányul egy osztály ellen annyira, mint Furkó Tamás ; kiérezni, hogy a költő saját magyar érzésével is küzdött, a korszak cenzúrájára is tekintettel kellett lennie. A költő kényes úton járt, kétfelől is. Egyrészt felvett tárgyánál, másrészt nemzeti jelentésénél fogva. Az elsőről azt írta Tisza Domokos nak : »Kiképzett művész leereszkedik a nieder-komischba, de mindenesetre nehéz út így a szépnek szélein jámi« (1853. nov. 22.). A másodikról pedig Szilágyi István nak, hogy »Fratzét« (grimace) »ír a világra és emberiségre«; — az egész »a pessimismus nyelvöltögetése«. . . »o. . . hatnám volt. — Ha üres, ha tartalmatlan, az nem annyira én hibám, mint az állapoté, mely az ostromról neveztetik.« (1853. febr. 5.) Érzését azzal a túlcsapó fájdalommal jellemezte, mely sírás helyett nevetni kezd. Vörösmarty ép ily elkeseredett hangulatban — mint Görgei-verse mutatja — megértette és szerette Arany költeményét. (Gyulai ra hivatkozva, Dittrich könyve, 6. 1. Tompa is nagy gyönyörűséggel olvasgatja.« Arany nak, 1852. jún. 23. ) 1851. nyarán kezdte írni Geszt en, de ott csak a második ének végéig jutott. Kőrös ön végezte be. (Önéletrajz ; a hosszabb pihenőt említi a III. ének eleje.) 1852. febr. 29. Tisza Domokos »Ida végét tisztelve« zárja levelét, 1852. márc. 8. — Tompa azt kérdezi: »A vajdával még csak ennyire vagy? — ez a megjelenés késedelmére vonatkozik ; — »te sem tudsz munkáidnak kiadót találni?« (ápr. 13.) Tompa járt is kiadó után Miskolc on, Heilprin könyvárusnál ; aztán mégis az előfizetés módját ajánlotta (ápr. 13.). A húsvéti szünidőben Arany felvitte a kéziratot Pest re és megszerződött kiadására Müller Gyula kiadóval, 300 pforintban (Ercsey nek, 1852. máj. 3.). 1863-ban visszaváltotta, hogy kiadhassa Összes Költeményei közt (1867). Müller 100 forintért visszaadta, mert nem volt kelete; ekkor még 600 példány hevert raktárában. A kritika értetlenül állt a művel szemben. A Magyar Hírlap (jún. 8.) fennakadt a ’pórszerű gondolatokon’, ’várakozása nem lőn kielégítve’. — A Budapesti Viszhangban — jún. 8. — Mephisto (Szilágyi Sándor ) több méltánylással nézte, de ő sem hagyta szó nélkül, hogy a póriasba ereszkedik alá. Az efféle gáncsok ellenében Tompa Shakespeare , Goethe , Heine merészségeire hivatkozott (lev. 1852. jún. 23. ). Az egykorú bírálatok közül csak a Pesti Napló érezte ki az alapeszmét: ’túlbízó csekély erő bukása’; nyerseségeit tárgyából magyarázza, Pope , Csokonai példáival ; egészben : ’tartós beccsel bíró jelenség’, ’nem Toldi, nem is akart az lenni’, de meglátszik rajta, hogy Toldi írója írta’. — Legkeményebben Toldy Ferenc ítélte el az Uj Magyar Múzeumban, aug. 1. »E hősköltemény nem hősköltemény. Nem is fonákja a hőskölteménynek, mint a sok tekintetben jeles Elveszett alkotmány, s nem is Arany János é, t. i. azon Arany é, kiben név és érdem oly szép azonosságban egyesült. Szomorú aberrációja egy ritka szép léleknek, nem a tárgynál fogva, mert a költő minden tárgynak kölcsönözhet költői érdeket az eszme által, melynek azt vivőjévé teszi. De a tartalomnál fogva mely — áldatlan üresség. Elé most mielébb Toldi második részével, kitisztázására azon ragyogó fénynek, mely őt eddig körülvette, s megnyugtatására az irodalombarátnak, ki elsőrangú költője nevét önmaga által elhomályosítva csak fájdalommal láthatja.« — Toldy sem hatolt le a költemény mélyebb értelméig. Ugyanezen számban a Muzeum Tompá t és Lévay t is kicsinylően bírálta, a Hölgyfutár pedig, melynek mindhárman munkatársai voltak, mind a három bírálatot lenyomatta, mire mindhárman elfordultak a Hölgyfutártól. — Toldy Ferenc szava nem maradt visszhang nélkül. Thewrewk Árpád Pandora c. füzetében írt róla : A nagyidai cigányok. Megbírálta Thewrewk Árpád . Pozsony , 1872.— Kifejezései: ponyvairodalmi nyerseség; triviális, frivol, aljas. — Szana Tamás Figyelőjében »örömet keltett az elfogulatlan bírálat« (1872. márc. 3.). — Ferenczy József : A . J . költészete. — Temesi Lapok. 1876. 115. sz. — »Magasabb műbecse nincs, de a kör, melynek szánva van, élvezettel olvashatja.« A félreértetés méltán bántotta Arany t, mert nem lett volna nehéz a valódi tartalmat felismerni. Kivált a Hölgyfutár ’turpissága’, bosszantotta, mely nyakra-főre dicsérgetni szokta ’bodzfa-poétáit’. (Arany Tompá nak, 1852. dec. 1.) s váltig tömjénezett Lisznyay Palóc dalainak. Arany ki is fakadt Lévay előtt: »Lisznyay nem aljas a szotyogó szottyal, én aljas vagyok a lágy majorannával.« (Lev. 1852. okt. 16. ) A Palóc dalok 119. lapján olvashatni ezt : Ne falj amiyi mézes kását, Bizony nem tód a szokását, Hej rotyogó rotty. — — — — — — — — — — — Kedvem szottyant iddogálni, Oszt a szeretőmmel hálni : Hej szotyogó szotty. A ’lágy majoránna’ A nagyidai cigányok II. énekében fordul elő a 152. sor után következő strófában, Virgilius Aeneisének I. 695. sorát parodizálva. Ezt a versszakot Arany az ÖK. kiadásából elhagyta ; ehelyett beleszúrt egy másik strófát az ilyenek mentségéül (389— 392. sor.). (Lehr Albert : Arany magyarázatok. — M . N y., 1917. 181. 1.) Elárulta sértődését, mikor Tisza Domokos verseire tett megjegyzései közt azt írta : »Mióta engem is megmosdattak, sokkal kényesebb vagyok a kifejezésekben. »(1853. jan. 15.) Önérzete egy verssel könnyített bosszúságán. Vágtat a ló c. verse a költő Pegazusának képe, amint előre tör és maga mögött hagyja ócsárlóit. A vers az első bírálatok után, jún. 20-án már megjelent a Budapesti Viszhangban, a cím alatt ki volt téve : Emlékezés a »Nagyidai cigány okra«. Mikor verseit a Kisebb Költemények 1856. számára összeírta, emellé odajegyezte : »Nem kiadni való.« Mégis felvette, a magyarázó sorral együtt. Az ÖK. kiadásából elhagyta a megjegyzést, mert a kép magában is megáll ; a csonka toronyban levő kézi példányába odaírta : Jövendölés. Már ekkor Toldi II. részének s a hun mondáknak tervei zsibongtak fejében. Szándékát s a költemény értelmét végül is maga a költő magyarázta meg. Tíz esztendő múltán, Bolond Istók második énekében, a 3— 10 versszakokban ; ezeket az ÖK. kiadásában magyarázatul lenyomatta A nagyidai cigányok előtt. Feltárta, hogy »van benne eszme, — Cigányfölötti érzés valami«. (4) — »Ott volt a végcsapás, Világoson (5), »Oly küzdelemre, mely világcsoda, — Kétségbeesett kacaj lön Nagy-Ida.« (8). (Bolond Istók ezen strófáit olvasta Arany Koszorújában Theodor Opitz , Madách magyarázója és Petőfi fordítója, s levelet írt Arany nak, hogy erre újra elolvasta, nagyobb érdeklődéssel, a Cigányokat, de a tiszta komikum tekintetében is mesterműnek tartja. (1863. okt. 20.) Arany magyarázata óta leesett a hályog a magyarázók szeméről. Az ÖK. 1867. megjelenésekor Szász Károly ( Budapesti Közlöny, 1867 jún. 15. ) rámutatott, hogy az álomban fekszik az egész mű alapeszméje, »Hősköltemény nagyszerűségénél s furcsa hősköltemény nagyszerű nevetségességénél és mindenek fölött költői azon magasabb elvi értelemnél fogva, mely alatta lappang.« Kifogásolta, hogy csak Schwanknak nézték, — »bár csak mint ilyen is, kitűnő figyelemre és méltatásra lett volna érdemes.« Arany nak »minden művei között a cselekmény tarkasága, elevensége, gazdagsága által tűnik ki,« — »a cigány jellem minden árnyalata ki merítve.« Torz hűséggel felel meg annak, mit szatirizálni akar. Összefoglaló tanulmányt írt a műről Dittrich Vilmos : A nagyidai cigányok, 1898. Ennek megjelenése után Arany László készült róla tanulmányt írni. (L. Gyulai Pál előszavát Arany László tanulmányaihoz.) Kézirata Arany Lászlóné ajándékából a nagy körösi gimn. könyvtárában, egybekötve Katalin és A keresztfű kéziratával. Boritéklap, 28 nagy lap, 56. old. csak l— 261.-ig van megszámozva. A szöveg a papír mindkét oldalán, a lapok szélein tollrajzok. A borítéklapon : Nagy-Ida. — Hős bohózat négy énekben. — Belül az első oldalon a cím : Nagy Ida. — Hősköltemény. A cím felett rajz : tornyos vár, a kapuban egy őr, a bástyán kettő ; a szomszéd magasabb hegyről négy ágyú mered a várra. A kézirat szélein hevenyészett tollrajzok helyét a variánsok során megjelöljük. Közölt belőlük Benkó Imre , a Vasárnapi Ujságban, 1899. 35. sz. Onnan lenyomatva Gyöngyösy László életrajzában is, úgyszintén A. J. életrajza. II. kötet. 129. 1. Kiadások: Nagy-Idái cigányok. Hősköltemény négy énekben. írta Arany János . Pest en, Müller Gyula sajátja. 1862. Kézi példányában a költő a cím elé nagy A betűt rajzolt, irónnal. Ugyanott a III. ének kezdetére egy ludtollon lovagló vitézt, szintén irónnal. Ezt a kiadást az alábbiakban Ny. betű jelöli. E kiadásnak kétféle példánya volt, egyiknek címlapján ponyva füzetre illő fametszetű kép : Csóri a pincében, egy hordóra dőlve álmodik, látja magát, amint hullákon gázol, kard meg zászló két kezében ; az ajtóból cigányok álmélkodva nézik. Ilyen példány volt meg a költő könyvei közt. Más példányon e kép hiányzik. Másodszor az ÖK. 1867. V. kötetében, Arany János furcsa hőskölteményei összefoglaló cím alatt, Az elveszett alkotmány után. — (Ez elnevezést Csokonai nyomán adhatta. Ő írta Dorottya élőbeszédében : »Furcsa. Ez nékem annyit tesz, mint comicum.« — «Jó eredeti szózat ez, hogy furcsa, melylyel mindenkor vigat, tréfást és nevetséges embert vagy dolgot szoktunk kifejezni«. A furcsa epopoedról.) Tisza Domokos 1852. jún. 13. azt irta Arany nak ; »A Pesti Napló kecsegtet, hogy lesz egy olcsóbb és rajzokkal szaporított kiadás.« Ez akkor nem valósult meg. Azóta az ÖK. újabb kiadásaiban és az ÖM. kiadásaiban. Külön Fáy Dezső fametszeteivel, 1928. Győry Miklós rajzaival, 1941. Népies olcsó kiadása Ráth nál, 1900. Bevezetéssel és jegyzetekkel Vass Péter , 1948., Irodalmi Olvasmányok c. gyűjteményben, 6. sz. Nemzeti Irodalmunk gyűjteményében Rózsa és Ibolya, Sz. László füve, Keveháza mellett. Ponyvafüzetben, átdolgozva : A nagy-idai veszedelem, vagy a cigánynemzet pusztulása. — Tolnai Regekunyhója, 26. sz. 1857. Arany költeményéből is megjelent a ponyván egy részlet ebben a ponyvafüzetben : Czigány Prédikáczió és kikisérő éneke a szép füstös seregnek. Debreczen ben, nyomatja Okolicsányi és társa; 1863. — A »kikisérő ének« után még a Czigányok gyűlése következik, ez Arany szövege, I. 9— 124. és 133— 160. sorok, név nélkül. E füzetre Keresztury Dezső figyelmeztetett. Eltérések a kézirat és a nyomtatott szövegek közt. Irodalom : (Összefoglaló életrajzokon és jellemzéseken kívül). Salamon Ferenc , Budapesti Hirlap, 1856. Újabban: Irodalmi Tanulmányok, I. 71. 1 Zilahy Károly : Magyar koszorúsok albuma. 1863. Reviczky Gyula : Arany, mint humorista. Temesi Lapok, 1876 115. sz. Haraszti Gyula : Arany János. — Bodnár Zsigmond Magyar Szemléjében. 1881. , újra a Modern Könyvtárban, 99— 100. 1, Imre Sándor : Arany János és Aristophanes. — Budapesti Szemle, 1885., és Imre Irodalmi Tanulmányai között, I. köt. 170.1. (»A vaskos tréfákkal a figyelmet a kínzó fájdalomtól akarja elvonni.«).. Hantz Jenő : A humor és Arany János humora. — Abafi Figyelője, 1888. 241— 283. 1. 12— 35. 1. 351— 372. 1. A keserű humor példájául hozza fel, »melyben a komoly pathosz sem az iróniáig, sem a szatíráig nem tud felemelkedni, hanem az erős szenvedélyek s a fájdalmak éle a humorban megtörik. A humor ezen fokán egyrészt a sajgó fájdalom érzésének, másrészt a komoly páthosz tehetetlensége feletti nevetésnek élénk egymásba hatását kitűnően rajzolja a szőlősgazda képében.« (369. 1.) Végh Mátyás : A Nagy-Idái cigányok. — Brassó , 1889. Szalay Pál : Komikus époszaink. — 1902. — 77— 94. 1. Szinnyei Ferenc : A . J . humora. — BSz., 1905., 122. köt. — A . J . életrajza. II. 119— 139. — Fleischmann Gyula : A cigány a magyar irodalomban. — Budapest , 1912. (A humoros cigány csak nálunk fejlődött ki és vált népszerűvé.) Operát írt belőle Rékai Nándor , szövegkönyvét Váradi Sándor . Előadták a bpesti operaházban, 1906. Tóth Béla : Mende-mondák, III. kiadás, 74. 1. (Az adoma följegyzését Thuróczi László jezsuita Ungaria cum suis regibus 1726 — művéből idézi.)