A kezdés időpontja a Széchenyi-könyvtárbeli kéziraton : »
1862. febr. végén«. — A debreceni kéziraton:
»1862 tavaszán kezdve.« A munka gyorsan haladt ; ezért van olyan sok
későbbi aprólékos javítás a Sz. kéziraton; a IX. én. végére azt írhatta: »júl.
20. 862.« , — az egésznek végére: »
Május 6-án 1863.
«
Pestre költözésével a változás felélénkítette a költőt: »…annyira vagyok — írja
Tompá
nak, 1862. jún. 20. — hogy
vers
írásba fogtam…nagy munkába…
Tavasz óta már több van 400 versszaknál…'nulla dies sine linea’ sine 4—5 strófa… ide
s tova be lesz végezve ez az egy fogás (mert trilógia)…« Ez a mű Buda halála.
Tompa Mihály
A terv-vázlat egy mondatban mondja el az egészet: »A körülményekben rejlő végzetesség
által, melyet Detre ármánya elősegít, Etele oda sodortatik, hogy bátyját, Budát megöli.«
Ez hívja ki ellene a Nemesist.
Arany
a
történelem hézagait oly logikai és lélektani módon tölti ki, hogy »egyéni indokokra
vitetvén vissza a száraz tény, lélektani következetességgel, egymásból folyó láncolatban
válik egységgé« — mondja a történetíró Salamon, s hozzáteszi: »oly adatoknál is, melyek
egy részét a történetírás sehogy sem bírja kapcsolatba hozni«. (
Irod. Tanulm. I. kötet, 138. 1.) Erre érti
Arany János
Arany
, mikor Szilágyi Istvánnak 1854. márc. 9. a ’Nibelungeni kompozíciót’ dicséri. A szikár adatok
központjába egy mondai magot állít: az isten-küldötte kardot. Ezt a második dolgozatban
említi ugyan, s közismertnek, de egyetlen sorban (III. rész, III. én. 61. sor), lehet,
hogy ott csak érintették. A tervvázlat, sem az alaprajz nem szól felőle. Most
főmotívummá válik: ez emeli Attilát bátyja fölé, népének isten küldötte hősévé; e
csodás jel fokozza végzetessé önérzetét, a testvéri vetélkedésnek magasabb, eszményi
tárgyat ad; elorzása fokozza Attila haragját bátyja ellen a végsőig. Mindez erős
lélektani motívum, szemben a krónikával, rnely Buda városalapítását tartja végső oknak.
(XII. én. és jegyezte.) A költő képzelete is szabadabban munkál. Egyre halmozódó
események sodorják Attilát végzetes útján. A királynék versengése a két hős közé
férkőzik, a nők is átélik, szítják is férjeik közt a meghasonlást. Krimhild alakja a
költő tervéhez alakul. A magyar mondabeli Krimhild csatája szerint túléli Attilát ;
ezzel jobb mód nyílik rég sóvárgott bosszúállására, melyet a költő átallt Attilával
hajtatni végre; Krimhild most fiára övezi föl a végzetes kardot; Péterfy szavával: ’eljegyzi boszujának’, tőle várja, hogy majdan
véghezvigye; ami az utolsó tervvázlat szerint így is történik. Ennyire egybe vannak
szőve a tervek képzeletében a munka közben eltelt hosszú idő alatt.
Arany János
A költő új erővel látott munkához. Sokat töprengett azon, lehet-e korszerű egy éposz az
újabb korban ?
Schedel
(Toldy)
kétségbevonta a Figyelmező-ben, 1839. A Kisfaludy-Társaság 1844-ben pályatételül tűzte ki a kérdést »Milyennek kellene a korszerű
eposznak lennie?« Bangó Pető jutalmazott
értekezése csak annyi eltérést engedne a régi époszi mintáktól, hogy kizárja »a tassói
angyalok és ördögök« szerepeltetését. Erdélyi János »katonai művek« csataleírásai helyett ember- és
valóság-ábrázolást kívánt s a hagyomány fontosságát hangoztatta (az Életképek melléklapjában, az Irodalmi Őr-ben,
1845, és Pályák és pálmák c. kötetében), 1853-ban
Csengery Antal tanulmányt írt
A hőskölteményekről általában (Délibáb, 1853. márc.
13.
és
Összegyüjtött munkái, V.,
326—334. 1.). Abból indul ki : »Terem a hősköltemény, mint a népdal«.
Toldy Ferenc
Arany
is azt tartotta : »A valódi
eposzt nem írják, az valamely nép közös költeménye«. Vergilius az Aeneasról fennmaradt hagyományra épített, Firduszi a sah levéltárait
buvárolta. A monda századok során »históriai meggyőződéssé, nemzeti hitté válik«. (Mint
nálunk az Attila-mondák.) Ezt nevezi 'époszi hitel’-nek. (Zandirham-bírálat.) Nem
kétséges, hogy az epopea »úgy mikép Virgil hagyta, gépeivel, csodáival, isteneivel,
stb.« nem korszerű, de »különféle idomot ölthet« (Hebbel-bírálat) s »a több-kevesebb
romantikai vegyülettel modernizált eposz, egy Frithiof-rege, egy Childe Harold, egy
Onegin« nem lehetetlen. (Dózsa D. bírálata.)
Arany János
Elgondolásaiból most sokat megvalósított. — Szász Károly fogyatékosságnak érezte Buda
Halálában, hogy »kevesebb alakja van, mint valaha eposzban találhatunk,« »öt-hat
személy, magában bármily tökéletes, nem idézheti elő azon nagyszerű, megdöbbentő
benyomásokat, mint ahol hősök egész csoportjai dulakodnak«. (Az
ÖK.
ismertetése,
Budapesti Közlöny, 1867, 77—131. sz.)
Arany
éppen azt kifogásolta Arany János
Szász
Trencsényi Csák époszában, hogy »legfőbb baja a tények és
szereplő egyéniségek roppant halmazából ered, melyek közül amazoknak cselekvénnyé,
ezeknek jellemmé fejlesztésére szűk a tér, az idő«. Szász Károly
Arany
nál a kevés számú szereplőnél minden ezek jelleméből következik.
Azt tartotta : »A viszonyok külsőleges természetének meg kell hátrálnia a benső
drámaiság mellett.« (U. o.) Volt, aki hibáztatta, hogy az eseményeket a főhősök jellemei
igazgatják, nem felső hatalmak ; »így az eposz nem is eposz«. (Erődi D.) — A kidolgozásban átvesz módjával a regény részletes
elemzését,
egész családi jelenetek fejlődnek, akár Hektor körül az Iliasban. A cselekmény mégis szorosan egyenes úton halad.
Arany János
Még oly kínálkozó epizód kedvéért sem tér le a fővonalról, amilyen a VII. ének követ
járása, ahol módja lett volna felléptetni Priszkoszt és az Attila ellen szőtt merény
cinkosait, amiről Priszkosz és
Thierry
eleget mondanak. Innen az eposz drámaisága. Az első fejtegető,
Erődi, úgy látta, »nem eposz, hanem eposzi formában előadott dráma«. Thierry Amadé
Greguss
szintén drámai epikusnak nevezte a
költőt, aki »eposzi formában is drámát, Buda Halálában és balladáiban
tragédiát ír«. (Shakespeare pályája, 405. 1.) Buda Halála
Greguss Ágoston
Gyulai
emlékbeszéde szerint is
epico-tragédia lett volna. Vétséget és nemezist a tragikum elvont elmélete könnyen
állíthat benne egyensúlyba. (Beöthy: A tragikum. Három fejezetben is.) A tárgy hozta ezt magával,
Attila s a hun birodalom bukása, az eposz két tagja Buda és Attila halálával tragikusan
hangzott volna ki, csak a harmadikban derült kilátás a magyarok honfoglalására. De hogy
tragikai eposz nem lehetetlen, arra a Nibelungének példa.
Gyulai Pál
Egészen sajátos nála az eposzi csodás elemek megoldása. (L. VIII.— IX. ének jegyzetét.) A
kidolgozásban elhagyja a szokásos invokációt (segélyül hívást), a propoziciót (tárgy
megjelölését), a seregszámlát, stb. Bőven él azonban az epikai közvagyon kincséből a
hasonlatokkal.
Loisch
kimutatta, hogy
az Iliász 182 hasonlatánál aránylag több van Buda Halálában ; másfél százra teszi számukat ; mintegy
negyedrészük klasszikus eredetű. (
Loisch János: Buda Haláláról. —
IK., 1912.
) Terjedelmes, több versszakra terjedő hasonlattól az egy
sornyi képig mindenre van itt példa. Legtöbbször meg sincs nevezve a hasonlított, a kép
maga megérteti. Tárgyuk szerint korhívek, ősiek vagy magyar színűek, annyira, hogy,
Haraszti Gyula anakronizmusoknak nézte őket a
hun élet rajzában. (
A . J . — Bodnár Zsigmond
Magyar Szemléjében, 1881.
) Egy-egy régi vonást átvesz a magyarok történetéből: a
vérszerződést, a kard körülhordását, mintha a két nép szokásai közösek volnának. A nyelv
is ódon, példabeszédeink, közmondásaink szentenciózus nyelve.
Loisch János
A költő hallgatagon dolgozott; munkájáról, haladásáról nem ad hírt leveleiben. Csak a
Sz. kéziraton van kiírva a IX. ének végén:
júl. 20. 1862.
— és az egésznek végén —
Május 6-án
, 1863.
A költeményt az Akadémia Nádasdy-jutalmával tüntette ki. A bírálók Kemény Zsigmond, Jókai Mór, Gyulai Pál voltak. Együttés
véleményük: »…nemcsak viszonyosan tartják becsesnek, hanem magában is oly kitűnő műnek,
mely epikai költészetünk elsőrangú művei közt foglal helyet. Sőt nem tartózkodnak
kimondani, ha a szerző oly erővel írja meg az egész epikai trilógiát, melyet előszavában
sejttet, mint az első részt, korszakos művel fogja megajándékozni nemzetét.« (A M. T.
Akad. jegyzőkönyvei, 1863. I. 951. 1.) »…némely epikai compositiók természetét tekintve Buda Halála
éppen olyan önálló egész, mint akármelyik görög drámai trilógiának első része.
E rendkívüli mű egy nagyszerű eposz tervét sejteti a bírálókkal. A szerző nem kevesebbet
céloz, mint, amennyire lehetséges, a műköltészet terén visszateremteni azt, mit
népköltészetünkben örökre elvesztettünk vagy talán csakis töredékekben bírtunk: ősi naiv
eposzunkat.—Egyszerűen és erőteljesen alakít, mint a régi idők vándordalnokai, s
ízléssel, kiszámítva dolgoz ki mindent, mint egy újkori művész. Nincs e költeményben oly
gondolat, jellem, vagy másnemű rajz, melyeket századokkal ezelőtt ne írhattak volna, de
hiányzik belőle minden olyasmi is, mi nem eléggé érthető, homályos lenne vagy sejtené
mostani műveltségünket, sőt, úgy látszik, hogy az egész trilógia alapeszméje közvetőleg
éppen olyan rendítve és vígasztalon szól a jelenkor nemzeti érzelmeihez, mint
Zrinyi
és Zrínyi Miklós
Vörösmarty
nagy művei —. Magyar alexandrinjei
zengzetesebbek, szabályosabbak az eddigieknél, érezhetőbb bennök a choriambus lejtése. —
A magyar nyelv valami különös, eddig alig ismert bája zeng ki belőle.« Ezt írja
Gyulai Pál
, mint jelentéstevő.
(
Akad. Értesítő, 1917, 577—79. 1. — Jelentés a Nádasdy-pályázatról.)
Vörösmarty Mihály
A költő ez időben jó munkakedvben volt. Alig végezte be 1863 májusában nagy művét, novemberre már befejezte a
Szentiván-éji álom fordítását s kezébe vette Toldi félbemaradt
középső részét. Egy értetlen bírálat, a Pesti Hirnök-ben s
főkép a névtelen szerző kilétének találgatása az újságokban, kedvét szegte. Fiának azt
mondta »Ha akkor, ki nem téve magamat a nyilvános biráltatás izgalmainak, rejtekemben
zavartalanul tovább dolgozom, megvolt az ihlet hozzá, hogy egyhuzamban befejezzem az
egész művet, a nyilvánosság herce-hurcája, konvencionális dicséretei nemkevésbbé, mint
rosszaló hangjai, kizaklattak lelkem nyugalmából s most már e munka végkép csonka mar
ad.« (A HV. Bevezetésében.)
Kézirat és kiadások.
Három kézirata van: 1. Első
kéziratát Arany László özvegye az Orsz. Széchenyi
Könyvtárnak ajándékozta. (Quart. Hung. 1535.) A teljes szöveg a címlapokkal együtt 77
negyedrét oldal. Ezek után következnek a jegyzetek, külön beragasztott négy oldal. A
lapok a páratlan oldalak alsó jobb sarkában vannak irónnal megszámozva. Az első címlapon
a költő kezeírásával, vörös ceruzával: Nagyobb költői
beszélyek. — Tintával: Buda halála. — Impurum. Az egész a költő kezeírása, tintával. Sok a törlés. A
címlap után, külön beragasztott kisebb lapon (második lap) a nyomtatott kiadások
előszavának szövege következik, ily felirattal: A T.
bírálókhoz.
— Ezen szöveg első bekezdésének harmadik mondata a
kéziraton így kezdődik: »Midőn t. i. az itt pályázó költeménynek is egy magasb
egységbe kell összefolyni…« stb. A második bekezdés első mondatában az
affectatio szó előtt a lapszélen ez a szó állt: önkéntes.
A szerző kitörölte. A második mondat előbb így hangzott: »Részéről képtelenségnek
…« A lapszélről van közbeszúrva: képtelen vakmerőségnek… A
bekezdés végső mondata a kéziratban: »Hanem ezt és a hasonlókat t. birálói bölcs
ítéletére bízza a szerző.« — Ez után még egy üres lap és azután (4. 1.) még
egy címlap következik, ezzel a felirattal:
Csaba királyfi. Hun rege. A kéziraton a jelige hiányzik. Az
előhang után a 6. lapon újabb címlap: Csaba királyfi. — Első rész.
— Buda halála. A 7. l.-on fent a 1. jobb sarkában: Első
impurum. A lap közepén: Buda halála.
(1862. febr. végén) A
jegyzetek némely része a lapok aljára is oda van vetve, röviden, kettő híján a mű végén
újra összeállította.
2. Egy másik példány a Magyar. Tud. Akadémia kézirattárában van. Az Ernst-Múzeum
feloszlásakor vásárolta meg az Akadémia. Márványozott papír címlapján a költő kezével:
»Pályamű az 1863-diki
Nádasdy-jutalomra«. A címlapon fent az Akadémia titkárságának jelzése :
194. sz. Vettem május 20-án,
1863.
— Az előszó harmadik mondata itt úgy kezdődik:
»Midőn t. i. az itt pályázó költeménynek is …«
3. Egy harmadik kézirat a debreceni egyetem könyvtárában. A címlap ugyanúgy, mint az első
kéziraton. A példányon ott vannak a nyomda számára szóló jelzések: S(ignetur) 1., 2.,
stb. (ív). A jegyzetek száma a szövegbe későbben van beírva, más írással, más tintával.
A jelige és az előszó hiányzik. — Az alábbi eltéréseknél az Orsz. Széchenyi Könyvtár
példányának jele Sz., az Akadémiáé A., a debrecenié D., Kiad. az első nyomtatás jele. —
A D . kéziraton :
1862 tavaszán
kezdve.
Buda Halála. — Hun rege. — a M. T. Akadémia
által Nádasdy-díjjal jutalmazott mű.
Pest
. Ráth Mór kiadása. 1864.
Budapest
Tizedszer
Arany János elbeszélő költeményei : Buda halála, Murány
ostroma, Katalin, Szent László füve, Az első lopás, Keveháza, Bolond
Istók.
Budapest, 1908. Franklin Társulat.
Papp Illés megállapította, hogy az újabb kiadások
az elsőtől 166 helyen térnek el; nagyobbrészt a változott helyesíráshoz való
alkalmazkodásban.
Ponyvafüzetben:
Buda, Bendeguz fiának élete és halála. Hét
képpel, sűrű átvételekkel Aranyból.
Bucsánszky kiadása. 1873.
,
1895.
Salamon Ferenc : Buda
halála.— Pesti Napló, 1864., újabban
Irodalmi Tanulmányok, I. — A költő »nagy kegyelettel volt
az anyag iránt s az bámulatos engedékennyé lett a művész alkotó keze alatt.« — »Fogja
fel és magyarázza bármiként a történetíró Attila jellemét és Buda estét, alkalmasint el
nem fogja homályosítani azon képet, amelyet
Arany
Eteléje és Budája hagy a képzeletben.« — »Buda halála hangra és stilre nézve oly különbséget mutat eddigi műveivel,
hogy aki készen volt is rá, hogy itt újat fog venni költőnktől, kétségkívül meg lesz
lepetve általa… Buda halála mind az eposzi felsőbbrendű művészet, mind
nyelve által egészen új tünemény irodalmunkban, felteszi koronáját azon korszaknak,
melyet Arany János
Petőfi
vel együtt maga nyitott
meg.«
Petőfi Sándor
A Pesti Hirnök
1864. ápr. 5. és 7. számaiban névtelen bírálatot közölt
Buda haláláról. A cikk íróját Szinnyei József megnevezte:
Földi Géza. (Magyar Írók Élete és Müvei, III.
k.) A bírálatért inkább Török János
szerkesztő felelős, mert kiadta egy 17 éves fiatalember cikkét egy ilyen műről, sőt
különnyomatban is.
Török
ről Török János
Arany
többször lenézően szólt leveleiben.
(Arany János
Tompá
nak, 1853. május 23., 1854. ápr. 22., 1855. jún. 8.) Az ismertetés »az
akadémiai bírálók nyilatkozatának valódi értékét« akarta kimutatni, mert szerinte a mű
»semmi művészi beccsel sem bír«; »elhibázott alakok, gyermekesen indokolt események«. A
hun elpuhult népnek van rajzolva; Attila sátrában az ember »egy gyermekszobába képzeli
magát«. A nyelv »érthetetlen szavakat hoz fel«. A cikket Tompa Mihály
Jókai
kifigurázta az Üstökösben, Tallérossy Zebulon nevében írt levéllel, fonákul helyeselve a támadás
pontjait. (1864 ápr. 9.) A Hirnök cikke nagy feltűnést keltett. A
Hölgyfutár (1864. 43. sz.) egy csúfolódó kis vers versfejeiben Frankl (Fraknói) Vilmost gyanúsította szerzőséggel.
Jókai Mór
Fraknói
a bírálat
megjelenése helyén, a Pesti Hirnök ben tiltakozott a rágalom
ellen (ápr. 14.). Arany László azt írja erről (HV. XVIII.): A költő az elismerést
rendesen úgy vette, mintha abban inkább »bizonyos succés d’estime nyilatkoznék, ami nem
volt elég arra, hogy megerősítse őt azon bizalomban, mellyel e nagy munkájához
hozzáfogott. Régi kétségei újra feltámadtak s elkedvetlenedését növelte a terjedelmes
anonym bírálat a P. H -ben, mely Buda halálát mind
koncepciójában, mind kivitelében elhibázottnak ítélte s melyről irodalmi körökben az a
hír járt, hogy névtelen írójának álarca alatt egy jeles költőnk és műbírálónk rejtezik.
Maga a bírálat hihetőleg nem tett volna rá hatást, de nagyon bántotta, egyéni
viszonyoknál fogva is, a vélt támadó személye.« A mende-monda Szász Károlyt vette gyanúba, mint aki elől Buda
halála elvitte a Nádasdy-díjat. Szász Károly
1865. jan. 18.
Frankl (Fraknói) Vilmos
Gyulai
hoz írott levelében azt írta: »…annyi itéletem van, hogy úgy nem itélhetek, s ha nem, akkor azt írnom… alávalóság lett
volna«. Kiadta Vértesy Jenő
Az Ujság tárcájában, 1911. május 26. — Ki is tűnt, hogy a gyanú alaptalan volt s a
rágalomnak nem maradt tövise a régi barátok közt.
Gyulai Pál
Zilahy Károly: A naiv
eposz és Arany János. (1864.)
— Zilahy K. munkái. Kiadták barátai. II. 276—279.
1. — Azon kezdi, hogy a naiv eposznál magasabban áll a romantikus, ezt el is
dönti négy lapon. Toldit és Buda
halálát egyaránt a naiv fajhoz sorozza. Toldit
azért, mert nincs benne »a nagyság azon mértéke, melyet csak a rege köde adhat meg, s
mely a művészetben fönséges címe alatt ismeretes. Ami magát a tárgyat illeti, Buda
halálából ez nem hiányzik, csakhogy
Arany
nem volt képes bele, — főleg… Attila alakjába ezen fönséget
lehelni.« Póriasságot, mindennapiasságot, zagyva tájszólást emleget. Tévedéseire
Gyulai Pál válaszolt, Arany János
Zilahy
munkáinak bírálatában.
B. Sz.
1866.
Új folyam V. 494. 1., és Zilahy Károly
Gyulai
: Kritikai
dolgozatainak újabb gyüjteményé-ben. Gyulai Pál
Zilahy
Petőfit és Zilahy Károly
Madách
ot ép ily fonákul ítélte meg. Egy évvel előbb a Magyar Koszorúsok Albuma, irói élet- és jellemrajzok kötetében
Madách Imre
Arany
t még legnemzetibb költőnknek
nevezte, Toldit pedig egész addigi elbeszélő-költészetünk
fénypontjának. Nem példátlan, hogy a fiatal irodalom szembe fordul egy-egy nagy
tehetséggel, melytől elnyomva érzi magát. Arany János
Zilahy
t vezérének tartotta az ifjúság. (
Előd Géza : Zilahy Károly, a hatvanas évek
irodalmi ellenzékének vezére. — A pécsi Egyetem Magyar Intézetének
dolgozata, 1935. —
Soós Margit:
A. J . irodalmi ellenzéke. — U. o. 1933.
Mindkét dolgozatról l. B. Sz.
1933. és 1935. jan.)
Zilahy Károly
Lehr Zsigmond : Töredékes jegyzetek
Arany »Buda Halála« eposzáról. A pozsonyi evang. gymn. Értesítője. 1866.
Rámutatott, hogy
Arany
»sűrün él a jelzők hátratételével. (»Beszéd hamar ottan
emelkedik óvó«; ember soha földi«) Arany János
Arany
figyelmét erre Imre Sándornak Kazinczy nyelvújításáról a
Szépirodalmi
Figyelőben 1861. 5.
sz. közölt tanulmánya hívta fel.
Arany János
Szász Károly az
ÖK.
-t ismertette a
Budapesti Közlöny (szerk. Salamon Ferenc) 1867. évi 27.,
28., 77., 94., 96. sz. (A Buda halálára vonatkozó
megjegyzését 1. e jegyzet bevezetőjében.)
Major Alberik: Párhuzam
Vörösmarty és Arany eposzi költészete közt. Az egri gymn.
Értesítője. 1873—74.
Erődi Dániel: Buda
Halálának széptani tanulmánya. — Esztergom,
1876.
— Nem tartja
helyénvalónak, hogy néha a költő maga is megszólal, pld. XI. én. a vihar leírásában, a
XII. én. kezdetén, stb. — (Vergiliusnál: Ille
ego—. Angyal Dávid
Erődi
könyvéről Abafi
Figyelőjében, 1876.: »Ez a Buda kárára van az eposzi fenségnek, kivált, hogy Kanyaró is
mellette van. S kárára van Attila fenségének is, mert ilyen Buda ellenében könnyű dolog
Attilának lenni.«
Erődi Dániel
Ferenczy József: Arany
János költészete.
Abafi
Figyelője, 1876. I. 223. 1. »Határozottan antik jellege van.« »Az asszonyi
perpatvar többszöri előfordulása… a művészi alkotás rovárára
történik.« — A
csodaszarvas regéjéről úgy találja, hogy nincs összefüggésben a tárggyal.
Abafi Lajos
Jancsó Benedek
emlékbeszéde a családi jeleneteket emeli ki.
Abafi
Figyelőjében, XIV. 1 —22. 1.
Abafi Lajos
Rosty Kálmán: Arany
eposzainak korszerűsége. — Kalocsai főgymn. Értesítője. 1876—77., és
78—79.
— »…a regényes
elv helyes alkalmazása modern bensőséget kölcsönöz neki.«
Haraszti Gyula: Arany
János elbeszélő költészete. — Magyar Szemle
(szerk. Bodnár Zsigmond), 1881.
Újabban lenyomatva a Modern Könyvtárban.
Szász Károly
emlékbeszéde. — M. Tud. Akadémia
Évkönyve. 1884.
— »A
mondai hagyományon s az epikai hitelen alapuló eposzok közt a Nibelungok ismeretlen
költőjén kívül csupán
Arany
közvetlen
utódja Homérnak,« mert a többiben hiányzik az epikus naiv hite.
Arany János
Tolnai L.
: Hogy írják meg Arany életrajzát? — Irodalom
(szerk. Tolnai L.) 1887.1. évf. 1. sz. jan. 2. — Riedl Arany-könyvéről szól. A 2. sz.- bán (jan. 6.) Tolnai Lajos
Arany
ról: »A Nibelungenliedből… temérdek vonást, jelenetet,
motívumot, képet átvett«… »Kitűnően tud festeni, de nem tud beszéltetni«, »a
jellemfejlesztést pedig éppen nem értette«. (Mindezt bizonyítani szándékozott készülő
Arany-életrajzában.)
Arany János
Tolnai L.
: Epikai költészetünk. — Irodalom, 1887. 20—22. sz. márc. 10—17.
— Áttekintése
Tolnai Lajos
Vörösmarty
Zalán-ja után megszűnik, Vörösmarty Mihály
Arany
ról nincs szó. (Ez évfolyamban több cikkben elemzi Kiss József balladáit, közben sorra megrója Aranyéit (Zách, V. László, Ágnes asszony, Tetemre hívás), mert »a dolog már
mindenütt megtörtént«.)
Arany János
Tolnai L.
: Arany
János. — Magyar Szemle (szerk. Katzvinszky Lajos). 1893. máj. 14. 20. sz. — Tolnai Lajos
Arany
szobrának leleplezése alkalmából.— Buda halála
betetőzése mindannak, ami Arany János
Arany
költészetében »mesterkélt, eltanult, utánzott, erőltetett.« Lásd : Csaba
királyfi töredékeinek irodalmánál is.
Arany János
Tolnai L: A magyar nemzet ezredéves
költészete. — Képes Családi Lapok, (szerk. Tolnai Lajos). 1896. Tíz közlemény. Buda haláláról csak általánosságban szól.
Zlinszky Aladár: Arany
kisebb történeti költeményei. — IK., 1901.
(Keveháza és Rege a csodaszarvasról.)
Papp Illés: Arany János
hun eposza. — Budapest, 1902.
Ismerteti a mű kialakulását, elemzi a
jellemeket, a cselekvényt, szerkezetet, az előadás stiljét és nyelvét, ismerteteti Buda Halála és a töredékek fogadtatását.
Ady Endre: Strófák Buda
Haláláról. — Nyugat, 1911., I. 32—34. 1. »A ballada Shakespeareja
talán egyetlenegy hatalmas balladát írt, s ez a balladai szabályoktól eltért ballada : a
Buda Halála.« »De hatalmas, magy ar nyelv, egyik fajtája a sokhatalmú és
magyarságú magyar nyelvnek.« »…talán halálomig egészen megtérek én is
Arany
hoz.«
Arany János
Négyesy László: Árpádkori motívumok Buda Halálában. Philol.
dolgozatok a magyar-német érintkezésekről (szerk. Gragger Róbert). 1912. I.
Mitrovics Gyula: Buda
Halálának csodás eleme az esztétika és lélektanszempontjából. — IK., 1915.
257—275. 1. — Sorra veszi a csodás elemeket, részletesen elemzi a VIII. és
IX. éneket. »A költő csodálatos intuícióval észrevétlenül billenti át a súlyt a kard
csodás történetéről a történet előadásának hitelességére.« — »Ezek az események — a mű
derekán helyezkednek el s az események ettől kezdve vesznek rohamos lendületet.«
Grexa Gyula: Adalékok Arany János hun eposzának forrásaihoz. — IK.
1922.
(A Csaba születésére
vonatkozó jóslat népmese. — Mikolt szülőhona.)
Trencsény Károly: Arany
János és az eposzi közvagyon. — Irodalomtörténeti
füzetek. 1928. 25. sz.
— Szerkezeti hatások, tartalmi hatás, egyező mozzanatok a jellemrajzban,
motívumegyezések, stílusbeli kölcsönhatások. (Mindez főkép Buda halálára
vonatkozóan, mert ez áll legközelebb a nagy eposzi mintákhoz.)
Trencsényi Károly: Misztikus elemek Arany János költészetében. Budapesti Szemle. 1929.
(Egy fejezet: Buda halála és a
Nibelung-ének kapcsolatáról.)
Arany János: A niflungok és
giukungok. Az egész monda kialakulásának világos összefoglalása.
Arany
alkalomszerűen írta. 1863-ban
Szász Károly a Budapesti
Szemlében négy számra terjedő tanulmányt tett közzé Két
eposz címen, a Nibelung-énekről és a Sah nameról. Arany János
Arany
Koszorúja rendesen ismertette a Szemle füzeteit. Arany János
Szász
értekezésére észrevételeket tett, M. P. jegy alatt. Az első közleménynél megjegyezte :
nem gondolja oly egyszerűnek, hogy a regény példája, a »társadalmat mozgató kérdések
tárgyalása az eposzt mindjárt korszerűvé tenné«. (
Koszorú, 1863. ápr. 5.
) A második
közleményben Szász Károly
Szász
azt írta, hogy az
eposz a világnézet költészete s hogy a Nibelung-ének félkeresztény, félbarbár kora nem
volt alkalmas vallási, világnézeti és társadalmi spekulációkra. Szász Károly
Arany
attól tartott, ezt úgy lehetne érteni, mintha a
naiv eposz is holmi spekulációból indulna ki. (Koszorú
1863. máj. 31.) Arany János
Szász
a Koszorúban
válaszolt (júl. 26.) : »M.
P.-nek és mellékesen másoknak is.« Az eposzt azért nézi a világnézet
költészetének, mert más műnemben nem szerepelnek istenek, felsőbb szellemek, természeti
erők. A szerkesztő ehhez is megjegyezte, hogy Szász Károly
Szász
»ama különben kitünő értekezésében mintha összetévesztené a
XIII. sz. világnézletét az V. sz.-éval.« — A Szemlének azon
számairól, melyekben Szász Károly
Szász
értekezése
folytatódott, a Koszorú többé nem emlékezett meg. — A
kérdésre azonban Szász Károly
Arany
még visszatért a
júl. 12. számban; összefoglalta
a mondát s azzal végezte: az a kérdés: »e világnézletből tisztult-e ki lassan (a XIII.
századig) a Nibelung-ének világnézlete, vagy… az utóbbi
torzult el az északi dalokban, az Eddában…? Én az első esetet tartom
természetesnek.« Szász Károly: A világirodalom nagy eposzai. II. köt.
Arany János
Sturm Albert: A Nibelungok Buda
Halálában. — A Kisfáludy-Társaság Évlapjai.
Új folyam, XI. 1881—82. 202—213. 1. — A Nibelung-ének alakjai keresztények
ugyan, de Odinra esküsznek. Krimhild a hun regében pogány. Mindkettőben ódon a hang,
többször van utalás a jövőbeli eseményekre. A hősök saját bűneikért bűnhődnek. Krimhild
a magyar költeményben csak színleg él új életet, tovább szövi bosszúja tervét. Attila a
Nibelungok pusztulását tétlenül nézi.
Arany
»csak az alakok neveit és leghalványabb árnyéklatait kölcsönzé a
német krónikástól.«
Arany János
Wislotzki Henrik: Attila három ógermán eposzban. — EPhK.
1883.
1. a mitikus
Nibelung-monda; 2. a Burgundok pusztulásáról szóló monda bekapcsolódása; 3. az
Attila-monda kapcsolata.
Krebs Ernő: Buda Halála
és a Nibelungenlied. — A fogarasi gym. Értesítője. 1908.
— Párhuzam a királynők, azután Hagen és
Detre közt. A mátrai és az odenwaldi vadászatok leírása között. Mindkét eposz emberei
maguk intézik sorsukat, azért ezeket drámai eposzoknak tartja a csodás eposzok közt.
Büchner, Max: Um das
Nibelungenlied. — Ung. Jahrbücher (Szerk.
Julius Farkas), 1929. IX. köt. A Duna mentén járt keresztes
hadak esetleges hatásáról.
Turóczi-Trostler József: Ungarn und das Nibelungenlied. — Pester Lloyd, 1929. 220. sz. esti kiadás. — Az akkori újabb
irodalom összefoglalása és bírálata.
Fábián Gábor: Buda
haragja. — Eposzi töredék. — Kisdaludy-Társaság Évlapjai.
Új folyam. XII., 1876—77.
Mindössze 419 sor, hexameterben. Buda hadat visel Thrácia
ellen.
Grexa Gyula
Csaba királyfi töredékeiről írt tanulmányában tizenkét művet
sorol elő ebből a tárgykörből. Nem említ egyet: Marikovszky Gábor: Attila ősei, 1870. Tárgya Keveháza
mondája.
Hollósy István: Csaba
tragédiája. — Drámai költemény.
Bpest
,
1876.
Szerző neve nélkül.
Szinyei a Magyar
Irókban Hollósynak mondja.
L. Galamb Sándor: Magyar
Drámai Költemények — IK., 1943.
Budapest
Arany
hatásáról a verses elbeszélő
költészetre 1.
Kéky Lajos: A magyar verses elbeszélő költészet a X IX . sz. második
felében. — It.
1912. 225—237.1. és 298—312.
1.
Arany János
Sturm Albert: König Buda's Tod.
Ein Epos von Johann Arany aus dem Ungarischen übersetzt. — Leipzig. 1879.
Sponer Adolf: Rege a Csodaszarvasról
fordítása. — Dichtungen von Johann Arany. Aus dem Ungarischen
übertragen.
Leipzig. 1880.
Butler E. D.: The
legend of the Wondrous Hunt. — By John Arany With few miscellaneous pieces
and folk-songs. Translated from the magyar by — London,
1881. Trübner and Co.
(Hungarian and English Text.)
Watson Kirkconnell: The death of King
Buda. — A Hungarian epic Poem by Arany János. — Rendered in to English.
Verse by — A fordító bevezetésével. — Cleveland. 1936.
Molla Iszhák: Edsebli ahunün hikajati.
Khivai-tatár nyelven: Nyelvtudományi közlemények (szerk.: Hunfalvi Pál). 1865.
365. 1. —
Budenz
dolgozta
át, hogy egyenlő, természetes (prózai) akcentus szerint olvasható versek legyenek.
Budenz József
A Koszorú 1864. első félév május 1. számában a Vegyes rovatban ezt
olvashatjuk: »Dietze Sándor és Sternberg Adolf
Arany János
Buda halálát németre fordítják. Csak kár, hogy a fordítók kiadót nem kapván,
kénytelenek művöket egy helybeli német lapban közzétenni, pedig hosszabb műnek a
szakadozott olvasás mindig hátrányára van. Egyébiránt a könyv különlenyomatban is
kapható lesz. Hát
Dietze
többrendbeli
fordításaiból — »Ember tragédiája«, Dietze Sándor
Petőfi
»Elbeszélő költeményei« —mi lett ? — Petőfi Sándor
Petőfi
fordításáról a Magyar Sajtó
1863. júl. 20. azt írta, hogy arra
egy lipcsei kiadó felszólította Petőfi Sándor
Dietzé
t. — Madách-fordítása meg is jelent, Deák Farkas előszavával, Dietze Sándor
Pest
,
1865. — Buda halála
fordításának eddig nem tudtam nyomára akadni.
Budapest