AJOM jegyzetek

  JEGYZETEK CSABA KIRÁLYFI-HOZ .  

  felfogása szerint »régi krónikásaink a mondákat bizonyosan nem maguk költötték, hanem a nép szájáról vették által s így bennök az ősi hagyomány (tradició) töredékeire ismerhetünk«. Így írta iskolai irodalomtörténetében. A magyar krónikák közül nál találni legtöbbet a hunokról, ezért tartották a hun-krónika szerzőjének. Költői szempontból olyan szavahihetőnek vette, akár a Toldi-mondára nézve Ilosvait. Több mindent mond az itthon történtek felől, amiről külföldi krónikák nem tudnak: ő szól Budáról, Krimhild csatájáról, ő folytatja a hun történetet Csabával. A költőt éppen a Csaba alakjához tapadt hazai mondák vonzották; tervét csak lassan bővítette ki Attila felé. 47-ben Etele birodalmát említette nek (febr. 28.); akkor a régi nagyság képe lebegett előtte; mire munkához látott, régebbi terve megváltozott. Az elnyomatás korában az ősi birodalom romlása állott szeme előtt, a hun nép leigázása, idegenek uralma, — az allegóriákhoz szokott nemzet elértette volna ezt, — Csaba ivadékai, a magyarok ’reditus’ában pedig a remény, hogy egy új nemzedék visszaszerzi, ami elveszett. Bíztató válasz lett volna műve arra, amire a történetírók kerestek feleletet a múltban, mint Szalay László: »hogy lássam: lehet-e még reményleni?« ( leveléből idézte , felett tartott emlékbeszédében.) Egyben mintegy törmelékeiből pótolta volna elveszettnek hitt naiv eposzunkat.  

  Kibővíti tanulmányait: »Oláh Miklós kéznél van«, »a byzanci irókból is kaptam valamit, Priszkosz Rhétort pld., szeretném Jornandest, de rebus geticis, szóval, ami csak azon korra vonatkozik.« (Tisza Domokosnak, 1853. május 20.) Nagy példák álltak előtte az irodalomban. Az ötvenes évek elején sokat forgatta Sah Name-ját. »Most nekem a Herkules oszlopai Gadesben« — írta Tisza Domokosnak, 1854. jan. 21. Szilágyi Istvánnak is: »Szeretetemet a Firduszi eposzai s némely hindu darabok bírják. Különösen Firdusziban a Nibelungeni kompozició.« (1854. márc. 9. Szohrábját a legmeghatóbb költemények közé emeli, minőt valaha emberi toll leírt, az»eposzilag végzetes, egyszersmind drastice megrendítő alap« — írta Szilády Áron Barzonáme fordítása jegyzetében, Szépirod. Figy., 1862. ápr. 24. ) eposzában olvasott testvérek viszályáról, rokonvér ontásáról, országok sorsának egy hősön függéséről, nemzedékeken át tartó harcról; a hun-monda is három nemzedékre terjed, egybefüggően: Bendegúz— Attila—Csaba. nak »hunnicák«-ról beszélt (1854. jan. 21.) nak azt mondta: »A hun regékből egy magyar Sah Namét kell dolgoznom.« (1855. dec. 23.) ról és ról együtt készült tanulmányt írni Csengery, a Délibáb híradása szerint, 1853. jan. 16.; csak a hősköltészetről szóló bevezetés készült el belőle. L. Buda halála jegyzetét.  

  Wenzel Gusztáv rámutatott, hogy a nyugati, jobbára epizód helyimondák között Attila alakja kivált a germán mondával szövődött össze. ( Eszmetöredékek a magyar nemzeti hősmonda történeti méltatására. Reguly-Album 1850. I. 91. 1.) első tervére válaszolva, Szilágyi István mindjárt a Nibelung-énekre figyelmeztette: »Etele királyról népeposz az«; — meg is küldte neki Simrock szövegében (1848. jan. 17.).  

  Maga is megszerezte, és mikor példánya nál elkallódott, újra megvetette val (Tisza Domokosnak, 1853. május 20.). Az Eddába is beletekinthetett; Tisza Domokos kapta ajándékba (levele 1853 dec. 12.). Priszkosz Rhetorak töredékfeljegyzéseit Szabó Károly lefordította az Uj Magyar Muzeum 1852. évi júl.-aug. füzeteiben. A véletlen is kezére járt a költőnek. Thierry Amadé, a Revue des Deux Mondes-ban (1852. febr.-márc.) közzétette Attila életrajzából az első hat fejezetet : »Episodes de l'histoire du cinquiéme siécle«; Szabó Károly rögtön ismertette a Szépirodalmi Lapokban (1853. jan. 16. — 1855-ben, le is fordította, 'történeti beszély' alcímmel), pnierry közleménye tovább vezette t a német Heldenbuchra; ebből írta az Etzel's Hofhaltung első három versszakát, az Attila körül szolgáló királyokról. A Hildebrand- és Detre-éneket is említi A magy. nemzeti versidomról szóló tanulmányában. még azon évben folytatta tanulmányát a Revue-ben : Les fils et successeurs d’Attila, ezt ismertette Csengery Antal a Pesti Napló 1855. évi nov. 15., 17., dec. 5., 6., 7. számaiban. kötetbe foglalta kutatásait (1856), abba az Attila-mondákat is felgyűjtötte : Histoire légendaire et traditionelle d’Attila (Ford. Szabó Károly, Attila-mondák címen, 1864.). vallotta a hun-magyar rokonságot. Erre vonatkozó sorait francia könyvének bevezetésében a maga példányában aláhúzta és oda írta: »Ezt tagadják a mi új magyarjaink!« ( e részletét idézi : A. J. életrajza, II. 247. l.). Csengery ismertetése kiemelte, hogy szerint Attila »sokkal inkább tartozik a hagyomány, mint a történet körébe«; emellé a francia szöveg II. kiadásában odaírta: »És így a költőnek inkább ezt, mint amazt kell előállítania — Amint tervének baráti körben híre ment, Eötvös József ajánlta könyveit. (Tisza Domokos levele, 1853. május 18.); ihletőül Kaulbach, híres Hunnenschlachtjának acélmetszetét készült neki megküldeni. ( levele, 1854. jan. 16.); Magyar Mythologiájára figyelmeztette (1854). Így fogott hozzá a költő Csaba királyfi eposzához.