X (Close panel)Bibliográfiai adatok

A Daliás idők második dolgozata. III.

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei V. kötet
Alcím: Toldi szerelme. A daliás idők első és második dolgozata.
Dátum: 1863/4 1854 1863 1953
Kiadás helye: Budapest
Kiadó: Akadémiai Kiadó
ISBN: 0659001185324
Szerkesztő: Keresztury Dezső
Sajtó alá rendező: Voinovich Géza

Kézirat leírása:

Ország: Ismeretlen
A kézirat leírása: Megtalálható tehát ebben a kéziratban a II. dolg. I. ének 1—6. versszaka (itt a számozás szerint 4 oldal hiányzik) és a 27—30. vsz., s ugyanide, külön levélen, fogalmazványban, számozatlanul be van iktatva a T. Sz. I. ének 29—39. versszaka (a szakok nincsenek számozva). A 34. vsz. előtt kék irónjelzés és ez a felírás: Az I. ének vége. A tisztázásban a II. dolg. I. ének 29. vsz. után szintén jelezve van kék irónnal, hogy oda betoldás kerül. Azután következik a II. dolg. II. énekének teljes szövege; a 10. és 11. lap közé egy kétrét hajtott ív levél van betéve, rajta ez ének 10—29. szakai, alkalmasint fogalmazványban. A 13. lapon a szöveg a 23. vsz-tól kékkel áthúzva s ez a jelzés: A viadal egész másként lett. A II. dolg. II. énekének 34. vszakába a költő, a második sor után, még két teljes szakot toldott be, ez itt külön papíron van beragasztva. A 18—19. lap között megint egy számozatlan lap van betoldva, rajta a II. dolg. II. énekének 40—51. szakai, nem tudni: első fogalmazás-e. Ezután következik a II. dolg. III. énekének teljes szövege. Cimében a »Harmadik« szó kékkel áthúzva, fölötte: Most VII-dik. A T. Sz.-be átvett szakokat a költő oldalt kékkel megszámozta, de számozása eltér a véglegestől. L. ezt a szövegváltozatok közt. Az utolsó átvett szak után a lap alján jelezve van a II. dolg. III. éneke következő szakának első sora (Igy az egész tábor), a következő laptól ez ének szövege a 65-től végig, de a 42. és 43. lap közé egy számozatlan kétrét hajtott ív van betéve, rajta megint a 84—90. vsz., talán első fogalmazás. A betét negyedik oldalán a II. dolg. IV. énekének első szaka, háromszor újrakezdve, ezután a 44., 45. és 46. lapon, valamint egy számozatlan kétrét hajtott ív 1—2. oldalán a II. dolg. IV. énekének tisztázata. A betét 3—4. lapja üres. A következő lapon kékkel a számozás megint 1-gyel kezdődik, kékkel a lap tetején felirat: Új dolgozat, No. 3. impurum — tintával: 1863/4. Most következnek az újonnan írt részek a T. Sz. II. éneke 21. szakától kezdve. A számozás kékkel megy 1-től 63-ig (kivéve a 41-et, ez tintával van írva), a 63. hátlapja üres és számozatlan. (Itt jelzi a költő a II. dolg. III. éneke betoldását.) A többi lapon ez a folyamatos számozás nincs meg. Van azonban a kéziratcsomónak egy másik számozása is, fekete irónnal a lap jobb alsó sarkán, de nem az oldalak, hanem a levelek vannak számozva ; ez a számozás végigmegy 1-től 105-ig. A költemény utolsó szakai a 104. levél első lapján vannak. Ennek a kéziratnak két címlapja van. Az elsőn fent jobbról tintával: A tisztázat (ez a II. dolg.-ra vonatkozhat); középen : DALIÁS IDŐK. (TOLDI MÁSODIK RÉSZE.) ÍRTA:
ARANY JÁNOS
Arany János
1854. A cím kék irónnal áthúzva, föléírva : No. 2. ez lett a Toldi Szerelme . Lentebb tintával: Ez részint cassálva, részint beolvasztva az 1863 végén kezdett Toldi Szerelme című k. beszélybe, mely ha isten segít utolsó kidolgozása lesz e tárgynak. — Ez alatt kék irónnal: Az I, II. és VII. ének régibb fragmentumokból való, a többi a legutolsó dolgozat impuruma. — A másik cimlap: TOLDI MÁSODIK DARAB. DALIÁS IDŐK az utolsó két szó tintával erősen áthúzva, alatta: Toldi szerelme. A lap jobb felső sarkában tintával: A második dolgozat, a VII-ik énekig víve. (
Arany
Arany János
itt tévedett, a II. dolgozatból csak négy ének készült el.) E címlap hátán található az a mottókba foglalt tervezet, amelyet fentebb a Második dolgozatnál ismertettünk. Az ott leírtakon kívül a lap alján, eltérő írással, még egy mottó-sorozat olvasható, ezzel a felírással: Harcias mottók. A sorozat a következő: 1. Rettenetes haddal ezentől induljunk. 2. Ott az város kívül táborát futtatá. Vitéz magyarokat minden nép csudálja. 3. Nagy vakmerőn magyarok indulának. 4. Vagyon nagy kiáltás szélyel az városban. 5. Jó Lajos királynak mind fejet hajtanak. 6. Kurta pej lovára mint egy barát üle. 7. Hamar jó lovára olasz felült vala.
History:
A Daliás idők Első dolgozatának minden kézirata és a Második dolgozat fogalmazványának jelentős része megsemmisült, de a szövegváltozatok már ki voltak jegyezve. A Második dolgozat tisztázata fennmaradt a Toldi szerelme úgynevezett impurum-kéziratában (ennek ismertetését. 1. a T. Sz. jegyzetei közt), — ugyanebbe a kéziratba beillesztve megmaradt a Második dolgozat első fogalmazványának több részlete is. Voinovich Géza hagyatékából a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába került a Toldi szerelme első fogalmazványa, amelyet
Arany
Arany János
nyomán az alábbiakban »impurum«-nak nevezünk. Ez a kézirat tartalmazza mindazon részek első fogalmazványát, amelyek 1863 decembere után keletkeztek, tehát a II. ének új versszakait a 21-től kezdve végig, az új III., IV., V., VI. éneket, a VII. helyén ezt az utalást: A 7-dik ének egy régibb dolgozat III-di (így) éneke volt — azután a teljes VIII., IX., X., XI., és XII. éneket. Ezek az új részek (felébe hajtott ív lapokon írva) össze vannak vonva a Daliás idők Második dolgozatának tisztázott kéziratával. Az alább ismertetendő jelzésekből arra lehet következtetni, hogy az összevonás még talán magától
Arany
Arany János
tól származik.

Keletkezés:

Dátum:

Nyelvek: magyar
Kulcsszavak: elbeszélő költemény

Szövegforrások listája:

  • Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege
  • Szövegforrás II: Kézirat
  • Szövegforrás III: Első fogalmazás

Elektronikus kiadás adatai:

A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia
XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia
Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás
A kiadásról:
Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet
Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Kiadás helye: Budapest
2019 ©Free Access - no-reuse

Megjelenés:

Az első dolgozat I. énekét a költő kiadta a Losonci Phoenixben. A második dolgozat II. énekét közölte a költő a Szépirodalmi Figyelőben, 1861—62. II. félév, 1. sz. május 8. , 1—12. vsz.; a 13—24. vsz. a 2. sz. május 15.; 25—36. vsz. 3. sz. május 22.; 37—53. vsz. 4. sz. május 29. — Az első közlemény alatt ez a jegyzet: Olvastatott a Kisfaludy-társaság februári köz-ülésén. — A Losonczi Phoenix I. kötetében megjelent Első ének rövid tartalma ez. »Az ifju Lajos király, álmezben s egyedül járván országát, egy falunál elesteledik s beszáll annak birtokosához, Rozgonyihoz, hol magát szegény sorsu utazó nemesnek adja ki, Csuta György néven. Vidám esteli közben megtudja, hogy a gazdag Rozgonyinak nincs több gyermeke, csak szép hajadon leánya, Piroska, s hogy az apát igen aggasztja a honi törvény, mely szerint tetemes birtokának oldalrokonaira kell szállni. Örömmel odaadná leányát akármely szegény, de vitéz nemesnek, csak vagyonát ráhagyhassa. A királynak Toldi Miklós jut eszébe, kedvenc testőrje, s felteszi magában fiúsítani a leányt, egyszersmind akkor hozván be ez eddig honunkban ismeretlen intézményt. Midőn tehát reggel szíves búcsút vesz a gazdától, egy levelet hagy éji vánkosa alatt, melyben megnevezi magát, Piroskát fiúsítja, oly feltétellel, ha apja a közelebbi pünkösd napon harc játékot tart, melyen a győző egyszersmind a leány kezét is elnyerje.« Erre következik a Második ének. Szerk. A III. éneket kiadta a Koszorúban, 1863. I. félév, 16. sz. ápr. 19. 1—22. vsz.; 23—43. vsz. 17. sz. ápr. 26.; 44—64. vsz. 18. sz. május 3.; 65—93. vsz. 19. sz. május 10. — Az első közlemény alatt ez a jegyzet: Több felől kifejezett óhajtásnak enged a szerző, midőn a »Daliás idők« ez énekét is, mely a Kisfaludy-társaság tavalyi közülésén felolvasva, félig már úgyis a nyilvánosságé, szintén közrebocsátja. A cselekvényfolyam értésére elég tudni annyit, hogy Toldi már elnyerte Rozgonyi leányát, Piroskát, harcjátékon, hol a király nagy Lajos is jelen volt. Egyébaránt a költemény I. éneke megjelent a Losonczi Phoenixben, a II-ik tavaly a Sz. Figyelőben. A harmadik itt. Igazán »disjecti membra poetae.« — Szerk. A Daliás idők Első dolgozatának teljes szövege megjelent a HV. közt. A Második dolgozat nem teljes szövegét közölte (úgy, hogy a végleges kidolgozással egyező részeket csak tartalmilag ismertette) a HV., a Magyar Remekírók V. kötete és az ÖK. 1924-es kiadása. Ugyanígy jelent meg a Franklin-Társulat ú. n. Parnasszus kiadásában. A IV. ének először a jelen kiadásban. Az utolsó négy versszakot közölte Voinovich Géza a Kisfaludy-Társaság Évlapjai 1933—36. évi 59. kötetében, 284. 1.
X (Close panel)Megjegyzések

Megjegyzések:

A művekhez tartozó jegyzetek az alábbi linkeken érhetőek el:
X (Close panel)Verzió: I : A kritikai kiadás szövege
 
HARMADIK ÉNEK.  
  »Vagyon Lajos király oly nagy készületben,
  Sok erős vitézek vannak seregében.«
  Illosvai.
 
  1.  
 
 
n.1
A haragos hajnal köte vérszin övet,
 
n.2
Hogy Lajost álmából fölveri egy követ,
 
n.3
Gyászos levelet hoz, sietős az utja,
 
n.4
Mi van a levélben? a jó isten tudja,
 
n.5
Mert fekete azon a zsinór, a pecsét,
 
n.6
Bontsd fel, király, bontsd fel! megölték az öcséd’!
 
n.7
Olaszok ölék meg, orozva, titokban;
 
n.8
Önnön hitvese is részes a dologban.
 
  2.  
 
 
n.9
Hamar átfutá az írás foglalatját,
 
n.10
Hamarabb a halál színe ábrázatját,
 
n.11
Lehanyatlott búsan egy nagy zsöllyeszékbe,
 
n.12
A könnyü levelet sem birá kezébe' :
 
n.13
Könnyü volt a levél, de nehéz a bánat,
 
n.14
Melyet Károly abban külde rokonának,
 
n.15
Olasz herceg volt ez, más nevén Durazzó; —
 
n.16
Végtére Lajosból így töre ki a szó :
 
  3.  
 
 
n.17
»Jaj, szerelmes öcsém, boldogtalan Endre!
 
n.18
Hát ilyen koronát tettek a fejedre?
 
n.19
Jaj! ezér’ kellett-é oly korán elválnunk,
 
n.20
Hogy utolsó legyen az a búcsu nálunk?
 
n.21
Nem is búcsu volt az, nem is volt bánatja:
 
n.22
Mert, midőn két gyermek a játszást elhagyja
 
n.23
És megvál: örökre? vagy csak néhány percig?
 
n.24
Az előtte mindegy ; közönösnek tetszik.
 
  4.  
 
 
n.25
»Jut eszembe, oh, jut! szende mosolygásod,
 
n.26
Te valál a jámbor, én valék a vásott;
 
n.27
Emlékszem szavadra, szőke szép hajadra,
 
n.28
Fekete szemedre, tetszetős magadra;
 
n.29
Mikor atyám elvitt, játszani kis társat,
 
n.30
Kis leányt igérve: igen, ölő nyársat!
 
n.31
Vitt, hogy növekednél a királyi székre,
 
n.32
A nápolyi trónra, igen, mészárszékre!
 
  5.  
 
 
n.33
»Mit használt a gyűrü, melyet a hív anya,
 
n.34
Hogy acél ne járjon, ujjaidra vona?
 
n.35
Mit használt a bűbáj, csudatékony varázs?
 
n.36
S a minden varázsnál jobb anyai tanács?
 
n.37
Fekszel temetetlen, — hacsak elbukásod
 
n.38
Helyén idegen kéz a földbe nem ásott;
 
n.39
Ki fogá be szemed? ki siratott végig?. . .
 
n.40
Oh, ez isszonyú bűn felkiált az égig!
 
  6.  
 
 
n.41
»Nem szablya, hegyes tőr: gyalázatos zsineg
 
n.42
Vete véget, korán, ifju éveinek!
 
n.43
Nem világos nappal, de éjtszaka, orvul,
 
n.44
Megejtve, kicsalva hűtlen női karbul!
 
n.45
Johanna, Johanna, átkozott feleség —
 
n.46
Nem feleség — ádáz, rút dögleletesség!
 
n.47
Ha ezér' isten és karom meg nem büntet,
 
n.48
Nincsen e világon, megtorlani, büntett.«
 
  7.  
 
 
n.49
Igy önte ki Lajos, hogy tudtára esett,
 
n.50
Fájdalma teljéből, csupán egy keveset,
 
n.51
De azért a szíve tele maradt színig;
 
n.52
Soká lesz az, mikor bánatja megszűnik.
 
n.53
Azonban a rossz hir, és ki a hirt hozta,
 
n.54
Minden élő lelket hamar felriaszta:
 
n.55
Talpra ugrándoznak a nemes vitézek,
 
n.56
Urokért, Lajosért, élni-halni készek.
 
  8.  
 
 
n.57
Zendül a sokaság, a hirt adja-veszi,
 
n.58
Kit elébb s tovább lel, tudja-e? kérdezi,
 
n.59
Sok már épen annak beszéli negyedszer,
 
n.60
Akitől maga is hallotta nem egyszer;
 
n.61
Ez lovát keresi, az siet nyergelni,
 
n.62
Mintha ereszkedvést harcba kéne menni; —
 
n.63
Csörtet a kard, páncél, fenyeget a láncsa:
 
n.64
»Háború! háború!« többek riadása.
 
  9.  
 
 
n.65
Toldi is fut, gázol a király lováig,
 
n.66
Dönti jobbra, balra nyergelő szolgáit,
 
n.67
Maga csatol, peckel, maga felkantároz,
 
n.68
S vezeti a Tündért király sátorához.
 
n.69
Jól esett Lajosnak, amidőn kilépe,
 
n.70
Hogy a hű levente ugy siet elébe;
 
n.71
De nem akará hogy még most vele menjen,
 
n.72
Négy-öt hétig ugymond
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet A 1—64. versszakok szövegváltozatait 1. a T. Sz. VII. énekénél. Az innen kihagyott versszakok közül a 9-ben :
[törölt]
« Sőt inkább maradjon »
Négy-öt hétig, ugymond
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
, múlasson, pihenjen.
 
  10.  
 
 
n.73
Fölsegité szépen a nyeregbe Miklós,
 
n.74
Kengyelét megtartván, mint akármely csatlós;
 
n.75
A király, csak fővel, szomorúan inte,
 
n.76
Gazda emberségét szó nélkül köszönte.
 
n.77
Szomorún mosolygott a szép Piroskára,
 
n.78
Mint felhőn keresztül a nap zöld sugára
 
n.79
(Permeteg esőben, nyáron, ebéd felé):
 
n.80
Hogy a szegény lányka sirva fakadt belé.
 
  11.  
 
 
n.81
Ottan jó Budára Lajos utját vészi;
 
n.82
Követék csoportban hű magyar vitézi,
 
n.83
Morogván az úton, mint viharos felhő,
 
n.84
Mely kicsiny először, de nagy lesz, ha feljő.
 
n.85
Valahon átkeltek, valamerre mentek,
 
n.86
Lőn háborodása minden rangnak, rendnek:
 
n.87
Pap a papiszéken, nemes a nyeregben
 
n.88
Festi a közös gyászt fekete szinekben. —
 
  12.  
 
 
n.89
Nem soká Budáról, széles hazaszerte,
 
n.90
A hadrahívó kard fejét fölemelte,
 
n.91
Majd ősi szokással, mártva meleg vérbe,
 
n.92
Majd irva pirosán a hivó levélbe.
 
n.93
Nem parancsolat ez, nem is kénytelenség:
 
n.94
De kinek ne volna több, mint kötelesség?
 
n.95
Ki maradna itthon? ugyan ki ne menne? —
 
n.96
Igy érzett a magyar: Lajos bízott benne.
 
  13.  
 
 
n.97
Azt tartá a levél, hogy bizonyos napra
 
n.98
Mind együtt lennének Budán, Szent-Jakabra.
 
n.99
Időközben a vas mindenfelé duzzadt,
 
n.100
Köhögött a kohó és a pőröly izzadt;
 
n.101
Eke, boronástul, betegen hevernek,
 
n.102
Másra kell az anyag: páncélnak, fegyvernek;
 
n.103
Hadi hírtől hízik a paraszt a hűsön:
 
n.104
De meleg a műhely, bár a nap ne süssön.
 
  14.  
 
 
n.105
A király is egyre készüléshez látott,
 
n.106
Hamar odahagyván fényes Visegrádot,
 
n.107
Hova édes anyját látogatni ment fel;
 
n.108
Kölcsönös panaszban nem sok idő telt el.
 
n.109
Most Budán székelve, éjt-napot eggyé tesz,
 
n.110
Hogy baját felejtse, ezer dolgot végez:
 
n.111
Tart tanácsot, ír, vagy csapatokat szemlél,
 
n.112
Nincs olyan időperc, melyben dolgot nem lél.
 
  15.  
 
 
n.113
És már a királyi hadnak egy dandárja,
 
n.114
Budai vérmezőn az indulót várja,
 
n.115
Zászlói lobognak keleti szellőben,
 
n.116
Liliom virággal teleirva bőven;
 
n.117
Büszke nyakát a struc, mint torony, fenhordja,
 
n.118
Aranyos patkóját orra között tartja;
 
n.119
Mellőle a négyes szalag sem hiányzik,
 
n.120
A kettős kereszt is fodorodva játszik.
 
  16.  
 
 
n.121
A király madara s liliomi mellett
 
n.122
A vezéri zászlót lengeté a szellet:
 
n.123
Dült paizs a címer, két fehér galanddal,
 
n.124
E fölött koronás, szárnyas ifju angyal;
 
n.125
Hédervári Kont az, — Miklós főpohárnok,
 
n.126
Kit Lajos vezérül ada e dandárnak;
 
n.127
S hogy az indulásra nem hiányzott semmi:
 
n.128
Lejöve a király tőlük búcsut venni:
 
  17.  
 
 
n.129
»Nem járatlan út az, ismeretlen vadon,
 
n.130
Hova nektek, úgymond, indulástok vagyon:
 
n.131
Mentek Sztiriának és Gyulavásárnak,
 
n.132
Hol vitéz szomszédim nyilt karokkal várnak:
 
n.133
Amerre ti jártok, azon földet ott a
 
n.134
Magyar had, fiaim, másszor is tapodta:
 
n.135
Hová im e strucok mostan vezérelnek,
 
n.136
Ott lengett turulja dicső nagy Etelnek!
 
  18.  
 
 
n.137
»Értek Udinéba, Etele halmára,
 
n.138
Most is áll a tetőn mesés régi vára;
 
n.139
Balfelé a tenger, s Akviléja marad,
 
n.140
Eszötökbe hozván a jósló madarat;
 
n.141
Akkor vette magát a mocsárok népe,
 
n.142
Hol ma ugy fenhéjaz, vízi Velencébe:
 
n.143
Kerüljétek, mondom, e mocsárt s lakóit,
 
n.144
Víznek és száraznak kétszinű csuszóit.
 
  19.  
 
 
n.145
»Hanem Páduába útatok vegyétek,
 
n.146
A szegény versköltőt el se feledjétek,
 
n.147
Ki, midőn Atillát istenekhez mérte,
 
n.148
Kicsibe hogy máglyán nem lakolt meg érte.
 
n.149
Jobbfelé marad egy kies völgyi róna,
 
n.150
Ott fekszik Milánó, Mántua, Veróna,
 
n.151
Melyek nagy Etelét most is emlegetik,
 
n.152
Soha, míg világ lesz, el sem is feledik.
 
  20.  
 
 
n.153
»Akkor más idő volt. De ti most már békén
 
n.154
Jártok Olaszország innetső vidékén,
 
n.155
Sorba jő Ferrára, Faenza, Rimini,
 
n.156
Hol az út a tengerpartra fog levinni:
 
n.157
Valahon utaztok, valahon átkeltek,
 
n.158
Azt ne halljam én, hogy bántsatok egy lelket!
 
n.159
Vagy sarcot tegyetek, vagy ragadozzatok!. . .
 
n.160
Koronámra — mondom! szennyet ne hozzatok.
 
  21.  
 
 
n.161
»De mikor a Rontó vizén áthaladtok,
 
n.162
Jusson eszetekbe, hogy Nápolyban vagytok!
 
n.163
Ott Akvila vára fogad a hegyen tul —
 
n.164
Ellenséges földön visz az út ezentul.
 
n.165
Ott a sötét zászló kibontva dagadjon,
 
n.166
Melyen irva öcsénk halálképe vagyon . . .
 
n.167
Vitézek, fiaim: bizom tibennetek!
 
n.168
Isten vezéreljen. Jó utat. Menjetek!«
 
  22.  
 
 
n.169
Ezt hallván a tábor, lelkesedve kiált:
 
n.170
Éltesse az isten, éltesse a királyt!
 
n.171
Zendül a zeneszó, ropog a had lába,
 
n.172
Fényesen kigyózik görbe völgy torkába.
 
n.173
A király ellenben visszament Budára,
 
n.174
Hova országgyülést rendelt Péter-Pálra;
 
n.175
Nem lesz ott kimélve sem csapat, sem költség:
 
n.176
Egy hang lesz a gyülés, abban semmi kétség.
 
  23.  
 
 
n.177
Másfelől az udvar, királyné udvara,
 
n.178
Régi Visegrádon gyászba merült vala,
 
n.179
Ott lakván az özvegy, Károly nagy királyé,
 
n.180
Lajos édesanyja, Erzsébet királyné.
 
n.181
Visegrád, Visegrád! hol hajdani fényed?
 
n.182
Magas föllegvárad? parti építményed?
 
n.183
Dunapart hosszában kerti ékességed?
 
n.184
Mérföldekre nyuló, párduclakta nyéked?
 
  24.  
 
 
n.185
Ott, hol négy királynak azon idő tájba'
 
n.186
Megfért volna minden udvari pompája,
 
n.187
Meg sem töltve annak negyedfélszáz termét, —
 
n.188
Most a róka sunnyog, ássa kicsiny vermét!
 
n.189
Nem nyilik kevélyen a Dunára kapu,
 
n.190
Belül is a zöld tért gaz véré fel, s lapu;
 
n.191
Odavan a lépcsők márvány büszkesége:
 
n.192
Nyolc egész nagy ölnyi pazar szélessége.
 
  25.  
 
 
n.193
Hát a négyszög udvar eme lépcsők felett,
 
n.194
Negyven láb magasan — hej! az is odalett,
 
n.195
Nem dicsekszik földje márvány kirakással,
 
n.196
Nincs beárnyékolva illatozó hárssal,
 
n.197
Nem is veszi körül nagy paloták szárnya
 
n.198
Száz-meg száz ablakkal a kies Dunára;
 
n.199
Maga a koronát féltő hegyi fészek,
 
n.200
Az is összeomlott, ledönték a vészek.
 
  26.  
 
 
n.201
De mihaszna borong rajta képzeletem!
 
n.202
Sirató dalommal föl nem épithetem. —
 
n.203
No, s hát a királyné visegrádi háza
 
n.204
Endre herceg miatt öltözék mély gyászba.
 
n.205
Ottan a csillámló, fejedelmi pompa
 
n.206
Büszke ábrázatját feketébe vonta,
 
n.207
S a bú, mintha ülné királyi ünnepét,
 
n.208
Fölvevé magára legszebb öltözetét.
 
  27.  
 
 
n.209
Meghallván a gyászhirt, seregesen gyültek
 
n.210
Királyné asszonyhoz tisztes úri hölgyek,
 
n.211
Hajadon és özvegy és akinek férje
 
n.212
Fő-fő rangot visel, fiatalja, vénje;
 
n.213
Jártak hosszu sorral a nagy palotákban.
 
n.214
Vetélkedve mintegy szomorú pompában;
 
n.215
És megoszták versent a királyné jajját,
 
n.216
Hangosabbá tévén szózatos fájdalmát.
 
  28.  
 
 
n.217
Számtalan sok gyertya, mint egy-egy szövétnek,
 
n.218
Hófehér viaszból éjjel-nappal égnek,
 
n.219
És a nagy harangok virradattul estig
 
n.220
A tornyok falait szinte megrepesztik;
 
n.221
Vége-hossza nincsen a gyászos menetnek,
 
n.222
Mindennap, azt vélnéd, egy királyt temetnek,
 
n.223
Mondatik mindennap búsan zengő mise —
 
n.224
Annyi drága pompát nem látott senki se!
 
  29.  
 
 
n.225
Maga a királyné, földig gyászruhába'
 
n.226
Mindennap misére megy a kápolnába
 
n.227
Mely a paloták közt áll vala középen,
 
n.228
Remekül épitve a várhegy tövében.
 
n.229
Koldusok, szegények, fölemelt süveggel,
 
n.230
Gyülekeztek oda minden áldott reggel;
 
n.231
A királyné pedig alamizsnát oszta, —
 
n.232
Utána a sok pénzt három leány hozta.
 
  30.  
 
 
n.233
Másszor sem sajnálta ugyan ő felsége
 
n.234
Adakozni bőven, isten-dicsőségre:
 
n.235
De most adományit kétszerezve adja,
 
n.236
Hogy istennél inkább légyen foganatja.
 
n.237
Klastrom emelkedik, fényes templom épül;
 
n.238
Ne kiméljék, ugymond, telik az övébűl,
 
n.239
Jut belőle minden papnak és barátnak;
 
n.240
Az isten szolgái szűk időt nem látnak.
 
  31.  
 
 
n.241
De mikor bevonul éji rejtekébe,
 
n.242
Nem hagyja nyugodni véres multak képe:
 
n.243
Ősz férfi vonaglik ágykárpitja megett
 
n.244
S haldokolva hörgi: »gyermekért gyermeket!«
 
n.245
Zács Felicián az; követi családja,
 
n.246
Őket hosszú sorral a királyné látja;
 
n.247
Szomorú az eset, miről egy időben
 
n.248
Így zendült az ének lantban, hegedőben:
 
  ZÁCS KLÁRA NÓTÁJA.  
  1.  
 
 
n.249
Királyasszony kertje
 
n.250
Kivirult hajnalra;
 
n.251
Fehér rózsa, piros rózsa . . .
 
n.252
Szőke leány, barna.
 
  2.  
 
 
n.253
»Királyasszony néném!
 
n.254
Az egekre kérném:
 
n.255
Azt a rózsát, piros rózsát
 
n.256
Hajh, be szeretném én!
 
  3.  
 
 
n.257
»Beteg vagyok érte,
 
n.258
Szivdobogást érzek:
 
n.259
Ha meghalok, egy virágnak
 
n.260
A halottja lészek!«
 
  4.  
 
 
n.261
»Jaj, öcsém Kázmér!
 
n.262
Azt nem adom százér’ —
 
n.263
Menj! haragszom. . . nem szégyelled?. . .
 
n.264
Félek, bizony gyász ér.
 
  5.  
 
 
n.265
»Sietős az utam
 
n.266
Reggeli templomra;
 
n.267
Ha beteg vagy, hát fekügy’ le
 
n.268
Bársony pamlagomra.« —
 
  6.  
 
 
n.269
Megyen a királyné
 
n.270
Megyen a templomba;
 
n.271
Szép virágok, deli szűzek
 
n.272
Mind követik nyomba.
 
  7.  
 
 
n.273
Könyörögne, — nem tud,
 
n.274
Nem tud imádkozni:
 
n.275
Olvasóját honn feledé:
 
n.276
Ki megyen elhozni?
 
  8.  
 
 
n.277
»Eredj fiam, Klára!
 
n.278
Hamar, édes lyányom!
 
n.279
Megtalálod a térdeplőn,
 
n.280
Ha nem a diványon.« —
 
  9.  
 
 
n.281
Keresi a Klára,
 
n.282
Mégsem akad rája:
 
n.283
Királyasszony a templomban
 
n.284
Oly nehezen várja.
 
  10.  
 
 
n.285
Keresi a Klára
 
n.286
Teljes egy órája:
 
n.287
Királyasszony a templomban
 
n.288
De hiába várja!
 
  11.  
 
 
n.289
Vissza se' ment többé
 
n.290
Szűz leányok közzé:
 
n.291
Inkább menne temetőbe,
 
n.292
A halottak közzé.
 
  12.  
 
 
n.293
Inkább temetőbe
 
n.294
A fekete földbe,
 
n.295
Mint ama nagy palotába,
 
n.296
Ősz atyja elébe.
 
  13.  
 
 
n.297
»Hajh, lányom, lányom!
 
n.298
Mi bajodat látom?
 
n.299
Jöszte, borulj az ölemre,
 
n.300
Mondd el, édes lyányom.«
 
  14.  
 
 
n.301
»Jaj, atyám! nem, nem. . .
 
n.302
Jaj, hova kell lennem!
 
n.303
Hadd ölelem lábad porát —
 
n.304
Taposs agyon engem! — «
 
  15.  
 
 
n.305
Harangoznak délre,
 
n.306
Udvari ebédre;
 
n.307
Akkor mene Felicián
 
n.308
A király elébe.
 
  16.  
 
 
n.309
A király elébe,
 
n.310
De nem az ebédre:
 
n.311
Rettenetes, bosszuálló
 
n.312
Kardja volt kezébe.
 
  17.  
 
 
n.313
»Életed a lyányért,
 
n.314
Erzsébet királyné!«
 
n.315
Jó szerencse, hogy megváltja
 
n.316
Gyönge négy ujjáért.
 
  18.  
 
 
n.317
»Gyermekemért gyermek!
 
n.318
Lajos, Endre halj meg!«
 
n.319
Jó szerencse, hogy Gyulafi
 
n.320
Rohan a fegyvernek.
 
  19.  
 
 
n.321
»Hamar, a gazembert. . .
 
n.322
Fiaim. . . Cselényi!. . .«
 
n.323
Ott levágták Feliciánt
 
n.324
A király cselédi. —
 
  20.  
 
 
n.325
»Véres az ujjad,
 
n.326
Nem vérzik hiába:
 
n.327
Mit kivánsz most, én királynőm!
 
n.328
Fájdalom dijába?«
 
  21.  
 
 
n.329
»Mutató ujjamért
 
n.330
Szép hajadon lányát:
 
n.331
Nagy ujjamér’ legény fia
 
n.332
Borzasztó halálát:
 
  22.  
 
 
n.333
»A más kettőér’
 
n.334
Veje, lánya végét
 
n.335
Piros vérem hullásáér’
 
n.336
Minden nemzetségét! — «
 
  23.  
 
 
n.337
Rossz időket érünk,
 
n.338
Rossz csillagok járnak:
 
n.339
Isten ója nagy csapástul
 
n.340
Mi magyar hazánkat.
 
  32.  
 
 
n.341
Ily szomoru eset a Feliciáné; —
 
n.342
E miatt nem nyugszik Erzsébet királyné,
 
n.343
Hogy szörnyű halált halt kedves fia Endre:
 
n.344
Csak egyéb csapás is ne követné rendre!
 
n.345
De Lajos — ártatlan imez átkos tettben —
 
n.346
Vala bosszuálló kemény készületben;
 
n.347
A nemesség is már dandárjait hozta,
 
n.348
Ezrivel, vagy amint fel volt rájok osztva.
 
  33.  
 
 
n.349
Most a kopasz róna Rákoson virágzik.
 
n.350
Most buborékot hány: sátortól nem látszik;
 
n.351
Most lobog a zászló ezerféle szinben,
 
n.352
Rajlik a vidor nép, csillog-villog minden.
 
n.353
Messze a mezőnek fakó meze füstöl,
 
n.354
Porfelleg verődik, melyben a ló prüszköl,
 
n.355
Egy út az egész táj; a csapatok gyülnek,
 
n.356
Mint villámló felhők, mind össze vegyülnek.
 
  34.  
 
 
n.357
Oh, ha gyenge tollam méltó lenne rátok,
 
n.358
Lajoshoz sereglő régi nagy családok!
 
n.359
Összefoghatnálak egy bűbájos körben,
 
n.360
Hol magát az utód lássa, mint tükörben!
 
n.361
De sem a képírót süker nem biztatja,
 
n.362
Sem az idő és hely mostan ki nem adja;
 
n.363
Elég lesz futólag nevek említése
 
n.364
Mint föcskének vízen szárnya legyintése.
 
  35.  
 
 
n.365
Ott lebeg a Laczfi hószinű sárkánya,
 
n.366
Messze kis Erdélyből hozta ezüst szárnya,
 
n.367
Maga István vajda feje a csapatnak,
 
n.368
Fiai, testvéri tőle nem maradnak;
 
n.369
Mint egy büszke folyam kisérőit vonja,
 
n.370
Követé a nagy hőst sok vitéz rokonja:
 
n.371
Laczfi Endre, Miklós, Pál, Mihály testvérek,
 
n.372
Osztályosi Apor László nagy nevének.
 
  36.  
 
 
n.373
Ő az, István vajda, koronás Erdélyé,
 
n.374
Kit Lajos e hadban teve fővezérré:
 
n.375
Nem ifju’, nem is vén: haja vegyes ősszel,
 
n.376
Barna férfierő tiszta ezüst ésszel;
 
n.377
Bölcs vezér, tanács, — de bátor kemény harcfi,
 
n.378
Példabeszéddé vált: »ez második Laczfi!«
 
n.379
Igy szokás nagyitva hímet varrni róla,
 
n.380
Nem szokás azonban venni szórul-szóra.
 
  37.  
 
 
n.381
Ott van a hű Miklós, a bátor Gyeleti,
 
n.382
Zászlóját az öccse, két fia követi;
 
n.383
Paizsán a címer négyfelé van osztva:
 
n.384
Két mezője gyászos, kettő fehér, puszta.
 
n.385
Mit jelent e gyász szin? mi értelme ennek?
 
n.386
Ember! a sors ujját mondod véletlennek:
 
n.387
Két mező fekete, ugyanannyi tiszta:
 
n.388
E négy bajnok közzül kettő nem tér vissza.
 
  38.  
 
 
n.389
Ott van a Geréni s Homonnai Druget,
 
n.390
Nádor öccse, Miklós, vezeti ezeket;
 
n.391
Olasz vér, de vegyült magyar anyatéjjel,
 
n.392
Lobogója diszlik a hét seregéllyel.
 
n.393
Távolabb csoportoz Budaméri Konya,
 
n.394
A Szécsényi törzsnek igaz vérrokona, —
 
n.395
Címere jelenti: az oroszlán rajta
 
n.396
Kisded keresztjével, hogy Szécsényi fajta.
 
  39.  
 
 
n.397
Hozza Bánfi büszkén busa ökre szarvát,
 
n.398
Miklós, fia bánnak, maga is bán, horvát.
 
n.399
Andrási Temesből már ott vala szinte,
 
n.400
Zászlaján egy kardos, páncélos levente:
 
n.401
Andorás az, kitől származik a család,
 
n.402
Hirdeti a címer ennek viadalát
 
n.403
Akkor hogy fejére szállá Szent-Istvánnak
 
n.404
Az első korona, az első királynak.
 
  40.  
 
 
n.405
Ünnepel Esztergom, mint a haza szíve,
 
n.406
Ott az ország nagyja és a külföld színe:
 
n.407
Papi és világi, fejedelmi vendég,
 
n.408
Kemény láncsatörő, bajvivó leventék;
 
n.409
Az nap örömére víttanak egymással
 
n.410
Egy idegen bajnok székely Andorással,
 
n.411
Ki fejét amannak vállastul leszelte;
 
n.412
Címerét Istvántól nem hiába nyerte.
 
  41.  
 
 
n.413
Ott lebeg továbbá Drágfi vasmacskája,
 
n.414
A Nádasdi nádja, fekete kacsája;
 
n.415
Ott a csuda címer, melyet ama gazdag
 
n.416
Bebek István és György, Dancs fiai hoztak.
 
n.417
Jól juhászkodott ám ősapja ezeknek,
 
n.418
Hol Sajó vizével összefoly a Csetnek:
 
n.419
Tündér-adta kincsből raka hét szép várat;
 
n.420
Címerén a tündér, csuda nemű állat.
 
  42.  
 
 
n.421
Messziről mutatja Lukácsot, Bertalant
 
n.422
Fekete mezőben három fehér galand,
 
n.423
Hogy ők ama híres nagy Héderváriak,
 
n.424
Kont Miklóssal vérént való atyafiak.
 
n.425
De Ugrin fiának, mert ez már Ujlaki,
 
n.426
Paizsán keresztbe folynak két szalagi,
 
n.427
Melyet a koronás, szárnyas angyal őriz;
 
n.428
Törzs apja ez ágnak Hédervári Lőrinc.
 
  43.  
 
 
n.429
Hozza Szécsi Miklós a maga dandárját,
 
n.430
Két fejü nagy sassa teregeti szárnyát;
 
n.431
Vele bajnok öccse, az ifju Ivánka,
 
n.432
Ivánka, az ifju, Vas megye virága.
 
n.433
Ennek javas-asszony megmondta előre,
 
n.434
Hogy aráját hazaviszi esztendőre,
 
n.435
Csak »ki lóval nem bir, az hadd járjon gyalog« —
 
n.436
Gondolá a vitéz: nagyon rendes dolog!
 
  44.  
 
 
n.437
Hegyezi saskörmét Kanizsai János,
 
n.438
Fekete félszárnya vérmezőben szálldos,
 
n.439
A Rozgonyi féniksz fürödik tollában,
 
n.440
Draskovicsén két sas, két nagy grifmadár van.
 
n.441
E zászlós urakkal sok nemes dalia
 
n.442
Összegyült sok régi nagy nemzetség fia:
 
n.443
Csapi, Guthi, Kemény jelesebb közűle
 
n.444
S két Forgács fiu, kit Bebek Anna szűle.
 
  45.  
 
 
n.445
Pajzsukon a szép szűz, tengerhab leánya,
 
n.446
Szőke aranyhajnál nincs egyéb ruhája,
 
n.447
Mosolyog az ajka, rózsabimbó melle,
 
n.448
Csak festés különben, hát minek szégyellne.
 
n.449
Mégis aki látja, nézi elevennek,
 
n.450
Ha leány, elfordul; ifju örvend ennek:
 
n.451
Szeme egy két percig rajtavesz a képen: —
 
n.452
Forgács Andor kapta; elmondom, miképen.
 
  46.  
 
 
n.453
Omlik a tatár nyil felhőszakadása,
 
n.454
Messzeföldre hallik jégeső zugása,
 
n.455
A Sajó ut nélkül tántorog, mint részeg:
 
n.456
Vérőkkel itatják jó magyar vitézek.
 
n.457
Vérbe alkonyult le a nap is Muhinál,
 
n.458
Veszve, veszve minden! Béla fut, a király;
 
n.459
Futtában két Forgács födözi testével,
 
n.460
Andor, az ifjabbik, Tamás elestével.
 
  47.  
 
 
n.461
S már nem biztos vára: Znió avagy Gimes,
 
n.462
Tovább a királlyal fut az ifju nemes,
 
n.463
Távol Adriába, tenger szigetjére,
 
n.464
Hol, mint vert vad, Béla megpihenhet végre.
 
n.465
Ott egy nap az ifjú hogy a parton járna,
 
n.466
Ime! zátonyon ül tenger szép leánya:
 
n.467
Nagy haját fésülte, — arany tündöklésü
 
n.468
Hajából arany port szikráztat a fésü.
 
  48.  
 
 
n.469
Hattyuingét Forgács amidőn meglelte,
 
n.470
Neki sem kellett több, hamar felölelte;
 
n.471
Megijedt a habok Tündér-Ilonája,
 
n.472
Hogy idegen kézben hattyúi ruhája;
 
n.473
Kérte, adja vissza, nagyon szépen kérte;
 
n.474
»Jól van — monda Forgács — ha megcsókolsz érte!«
 
n.475
»Nem, halandó, azt nem! jobbat teszek annál,
 
n.476
Egy tündéri csóktúl menten elhervadnál.
 
  49.  
 
 
n.477
»Nem, halandó, azt nem. De ha tudni vágyol,
 
n.478
Mit rejt a jövendő, ez a sűrű fátyol:
 
n.479
Ám halljad.« Azonban, övig a kékellő
 
n.480
Vizben, közelebb jött s igy dalolt a sellő:
n
Jegyzet Vízi tündérek régi neve.
 
n.481
»Egy fiatal fának látom karcsú törzsét,
 
n.482
Melyet annyi század vihara sem tör szét,
 
n.483
Inkább lombositja minden ujabb tavasz:
 
n.484
Örvendj ifju ember: te vagy az, te vagy az!
 
  50.  
 
 
n.485
»Nőni fog családod fényben és hirnévben,
 
n.486
Gyökere izmosul királyi hűségben,
 
n.487
Valameddig Árpád fejedelmi vérit
 
n.488
— Talán nem sokára — sirba nem kisérik.
 
n.489
Akkor uj király fog érkezni habomon
 
n.490
S fölemeli székét az előbbi romon:
 
n.491
Lajos, Lajos, Lajos lészen fia ennek,
 
n.492
Kit nevez a magyar nagynak, egyetlennek.
 
  51.  
 
 
n.493
»Negyven év forog le, majdnem egy fél század
 
n.494
Hogy ő sirba viszi a királyi házat:
 
n.495
Haj! mert e családon vér nehezül s átok
 
n.496
Melyet a leányán teljesedni látok.
 
n.497
Forgács lészen az is, Forgács, ki megója,
 
n.498
Nehogy bitang kézre jusson árva trónja. . .
 
n.499
Hiába, hiába. Súlyos a vér-átok . . .
 
n.500
Zavarodik a viz: zagyva képet látok.«
 
  52.  
 
 
n.501
Igy tovább is zengne vizi leány dalja,
 
n.502
Hanem a vitéz azt már tovább nem hallja:
 
n.503
Lebocsátá lankadt tetemit a fűre
 
n.504
S elaludt, mint a tej, szépen ahogy űle.
 
n.505
Most a lyány kiszálott — nem habozás nélkül,
 
n.506
Mert igen szégyellé az alvó vitéztül, —
 
n.507
Hattyuingét hamar szűz testére ölté,
 
n.508
Szárnya csattogása Andort is felkölté.
 
  53.  
 
 
n.509
Mohón kapott Forgács a szép sellő után,
 
n.510
Mintha álom után. . . hiu szellő után. . .
 
n.511
Soká még a parton tünelődve jára,
 
n.512
Majd iratta képét őse paizsára.
 
n.513
Örömest engedte azt viselni Béla
 
n.514
Mindenütt, hol később megfordult acéla:
 
n.515
Hadban, öklelésen, párbajon, vagy tornán;
 
n.516
Sátoron, pecséten, zászlón, sirja ormán.
 
  54.  
 
 
n.517
Most utódja Miklós, vele öccse András,
 
n.518
Viselé a címert, két fiatal Forgács. —
 
n.519
Berényi pedig jött fürge mókusával,
 
n.520
Révai tátongó fene farkasával.
 
n.521
Sárkányfogakat hoz Báthori, Zokoli,
 
n.522
Butkai s ahányan e törzs vérrokoni;
 
n.523
Csáki fölismerszett véres emberfőrül,
 
n.524
Loránd fia Loránd fakadó fatőrül.
 
  55.  
 
 
n.525
Hozza homály ökrét kék mezőn Balassa,
 
n.526
Zászlós Frangyepánnak röpül tarka sassa,
 
n.527
Garai kigyója mérgesen növekszik,
 
n.528
Ama Betlenével szinte már vetekszik.
 
n.529
Egyszerű a Zudár sejtes ablak-olma,
 
n.530
Mellyeszti galambját a Telegdi solyma;
 
n.531
Nádasdi rucája Gersei-Petőnek
 
n.532
E két nemes ágat hirdeti egy tőnek.
 
  56.  
 
 
n.533
Hát még ama nyilas Bocskai oroszlány!
 
n.534
A Majtényi teve, a Viczai sas-szárny!
 
n.535
Büdi bujdosója, a Csetneki halak!
 
n.536
Kisvárdai kigyó, mely farkába harap!
 
n.537
Mondjam-e Szentgyörgyi zászlaját, csillagját?
 
n.538
Apafi szőllőjét, kardra szúrt sisakját?
 
n.539
A Dersfi oroszlánt? a Szirmai rákot?
 
n.540
A Rajcsányi medvét?. . . az egész világot?. . .
 
  57.  
 
 
n.541
Ki győzné ezeket venni laistromba,
 
n.542
Hogy a dal szövése ne legyen goromba?
 
n.543
Nagy erdő ez együtt: ennyi sok családfa
 
n.544
Viruló díszében mind egyszerre látva!
 
n.545
Emez fiatal még; az terepély immár,
 
n.546
Sudarán sas fészkel, barna felleg himbál;
 
n.547
Csonkitva, lenyesve hajt amaz uj ágat:
 
n.548
Mai nap is élő, számos unokákat.
 
  58.  
 
 
n.549
De ti, kiknek ősét a dal édes gondja,
 
n.550
Nem hizelgő verssel koszorúba fonja:
 
n.551
Felhat-e hozzátok az egyszerü ének
 
n.552
Egyszerü kebléből a nép emberének?!
 
n.553
Vagy hazai dalra fületek már gyenge,
 
n.554
S nem halljátok, ámbár neveteket zöngje?!. . .
 
n.555
Sir a lélek bennem, — és a mai kortul
 
n.556
Vigaszképen a mult dicsőséghez fordul.
 
  59.  
 
 
n.557
Ott van ami csillog, ott van ami ékszer,
 
n.558
Mit csak a szem láthat s nem láthat elégszer;
 
n.559
Ott hányja virágát mindenik nemzetség,
 
n.560
Kitesz a hazáért a magyar nemesség:
 
n.561
Maga, lova fényes; paripája kényes,
 
n.562
Arábia szülte vagy tatár vadménes;
 
n.563
Nem sok a gyalog szám, többnyire lovas had:
 
n.564
Kiféle? miféle? címerén olvashadd.
 
  60.  
 
 
n.565
De a vármegyékből szinte sok jó láncsa
 
n.566
Gyűle gyalogszerrel, hogy Nápolyt meglássa:
 
n.567
Itt is, ott is mozog, hullámlik egy csapat,
 
n.568
Mint nagy szél-vetés, ha szélben árad s apad.
 
n.569
Ezek nem címerrel, bokrodzó sisakkal —
 
n.570
Jöttek suta fővel, egyszerű sipakkal,
 
n.571
De azért kemény nép: szívök mind huszári:
 
n.572
Nem tehetnek róla, hogy gyalog kell járni. —
 
  61.  
 
 
n.573
Ti is feljövétek barna kunok, jászok,
 
n.574
Szemes, ügyes, virgonc, nyilvető ijászok,
 
n.575
Vagy nehéz ostromban faltörő bakosok,
 
n.576
Midőn öklelőznek a várdöntő kosok.
 
n.577
Lajos e hadakkal maga tábort járat,
 
n.578
Legelébb talpon van, legutószor fárad,
 
n.579
Egész nap zavarja, futtatja seregét,
 
n.580
Porolván a puszta kopott köpönyegét.
 
  62.  
 
 
n.581
Hej, micsoda szörnyü óriás madár ez!
 
n.582
Roppant szárnyaival csak a földön jár ez,
 
n.583
Kiteríti néha, mint valami héja,
 
n.584
Mérföldet kanyargat egyszeri karéja,
 
n.585
Majd meg' összecsapja, mint a könnyü fecske,
 
n.586
Ugy búvik előre hosszu, vékony teste:
 
n.587
Kanyarodik, szélt vesz, ritkul, összeforrad
 
n.588
— Mintha egy élőtest voln' az egész sor had.
 
  63.  
 
 
n.589
Mintha egy élőtest: földön csuszó sárkány. . .
 
n.590
Mintha bárányfelleg, szines szép szivárvány;
 
n.591
Lendül a sok zászló maga-fogta szélben,
 
n.592
Majd egymás után, majd ezer is egy szélben.
 
n.593
Sárga lován Lajos maga úgy cikázik,
 
n.594
Mint midőn a gyermek tükörfénnyel játszik,
 
n.595
Futkos a had előtt, mint egy futó csillag,
 
n.596
Ragyogó sisakján hosszan úszó tollak.
 
  64.  
 
 
n.597
De, izzó nap után, mikor a lég enyhül,
 
n.598
A vitéz is fárad, meg a ló is renyhül,
 
n.599
Vissza, sátraikhoz, vidám lakomára
 
n.600
Széled a poros nép, a lihegő pára.
 
n.601
Füst-bokrétát tesz föl valamennyi sátor,
 
n.602
Majd egy-egy tüzfény is megjelenni bátor; —
 
n.603
Kuncsorgó juhász nép, támogatva botját,
 
n.604
Messzünnen irígyli ezek állapotját.
 
  65.  
 
 
n.605
Így az egész tábor indulásra készen
 
n.606
Együtt vala Pestnél, a rákosi részen;
 
n.607
Csak Toldi hiányzik, csak ő marad vissza,
 
n.608
Édes szerelemnek kóstolóját issza;
 
n.609
Béke van szivében, most először, béke;
 
n.610
Felejti ha-óta Rozgonyi vendége,
 
n.611
Az egész hó egy nap és e nap egy óra. . .
 
n.612
Nincs is az időnek ottan mutatója!
 
  66.  
 
 
n.613
Sőt az éj meg a nap sem tesz különbséget:
 
n.614
Ébrenlét? vagy álom? sző csupán egy véget:
 
n.615
Akkor is ott járnak egymás deli karján,
 
n.616
Illatozó kertben fűzes Tisza partján. . .
 
n.617
Mit beszéltek annyit, ti susogó lombok?
 
n.618
Miér’ búgtok össze, ti páros galambok?
 
n.619
Hab, hab után, mér’ futsz örök vágyódással?. . .
 
n.620
Igy álmodtak össze, gondolom, egymással.
 
  67.  
 
 
n.621
Hanem, előbb hogysem életét megkötni,
 
n.622
Toldi a harc gondját el akarta vetni,
 
n.623
Az utolsó harcét, míg foly élte hossza:
 
n.624
Nincs eset azontul, hogy szivét megossza:
 
n.625
Élni fog magának, élni Piroskának,
 
n.626
Élni. . . azt nem mondja tovább a leánynak;
 
n.627
Egész élte sorját hosszan elrendezte,
 
n.628
Mikor együtt voltak az utolsó este.
 
  68.  
 
 
n.629
Hogy aztán a hajnal tetszett indulóra,
 
n.630
Megállt jegyesével a leány egy szóra, —
 
n.631
Azaz el se hagynák azt az egy szót soha,
 
n.632
De nyerít a Miklós nyughatatlan lova.
 
n.633
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe’ —
 
n.634
Isten veled atyám és szivem szerelme!«
 
n.635
»Áldjon meg az isten, kedves fiam, téged:
 
n.636
De várd meg legalább a kenyérebédet.«
 
  69.  
 
 
n.637
Megfogadta Miklós, elkelt az ebéd is,
 
n.638
Beszéltek, beszéltek: több volt hátra mégis;
 
n.639
Jött azonban Toldi fegyveres szolgája
 
n.640
Hogy nem áll a Pirkó, a földet kapálja.
 
n.641
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe' —
 
n.642
Isten veled atyám, és szivem szerelme!. . .«
 
n.643
»Áldjon meg az isten, kedves fiam téged:
 
n.644
De várd meg legalább a déli ebédet.«
 
  70.  
 
 
n.645
Megvárta, megevék azt is együtt délben,
 
n.646
Jó-soká maradt még Toldi menő-félben:
 
n.647
Ehol jő azonban a fegyveres szolga:
 
n.648
Nem kell-e bekötni a lovat az ólba?
 
n.649
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe' —
 
n.650
Megyek édes atyám és szivem szerelme!. . . «
 
n.651
»Hordozzon az isten, jó fiu, de már ma
 
n.652
Ugyan hová mennél, ilyen éjtszakára?«
 
  71.  
 
 
n.653
»Este, vagy éjtszaka: tőle nem irtódzom;
 
n.654
Hova, merre megyek? az is az én dolgom;
 
n.655
De tovább sehogy sincs maradásom itten,
 
n.656
Hogy eddig maradjak, bizony azt se hittem.
 
n.657
Isten hozzád szívem édes szép szerelme!
 
n.658
Addsza kicsiny kezed, borulj az ölemre:
 
n.659
Hadd szakasztok rózsát gyönge rózsafádról —
 
n.660
Egy csókot az utra, piros két orcádról.«
 
  72.  
 
 
n.661
Elcsattant az a csók, nem is egyszer pedig,
 
n.662
Mint a földi eper csattan, mikor szedik;
 
n.663
Rövid vége lett a hosszu búcsuzásnak;
 
n.664
Nem is integettek messziről egymásnak;
 
n.665
Jó Toldi csakhamar lovára felűle,
 
n.666
Szeméből valamit lopva kitörűle;
 
n.667
Sarkantyúzza lovát, szintugy vérzik belé. . .
 
n.668
»Co fel, jó paripám, szülő-helyem felé!« —
 
  73.  
 
 
n.669
Vele lakott másszor édes anyja Budán,
 
n.670
De haza sovárgott, hazament azután,
 
n.671
Nehogy elpusztuljon gazdaság és hajlék,
 
n.672
Amint György fiának halomása hallék.
 
n.673
Mert nem ada isten hosszu éltet annak,
 
n.674
Juttatá fogára erdei nagy vadnak;—
 
n.675
Toldiné fogta fel árva kis leányát,
 
n.676
Fölnevelte szépen kedves unokáját.
 
  74.  
 
 
n.677
Hej! nem is álmodta a nemzetes asszony,
 
n.678
Hogy neki az a nap oly örömet hozzon.
 
n.679
Ablakában ül, de onnan keveset lát,
 
n.680
Mindössze az udvart, meg az apró marhát:
 
n.681
Mert ugy volt a jámbor ösi ház kiszabva,
 
n.682
És ugy látta jónak aki helybehagyta,
 
n.683
Hogy ne kandikáljon országba-világba:
 
n.684
Nézzen, mint, igaz bölcs csak önön-magába.
 
  75.  
 
 
n.685
Most az öreg asszony lódobogást hallott,
 
n.686
Szivébe azonnal gyors öröm nyilallott:
 
n.687
»Jaj! Miklós. . . « kiáltja és szalad elébe,
 
n.688
Nem leli a rostély nyitját hevenyébe.
 
n.689
Szép Etelke pedig, Toldi György leánya,
 
n.690
Mielőtt a kapun befordulna bátyja,
 
n.691
Fut elébe, fut, fut; kengyelébe pattan,
 
n.692
Csókja, mint egy ostor, oly nagyokat csattan.
 
  76.  
 
 
n.693
Hagyta hugát Miklós játszani Pirkóval,
 
n.694
Maga édes anyját köszöntötte szóval,
 
n.695
Megcsókolta előbb halvány szép homlokán,
 
n.696
Addig föl se ment a lépcső három fokán;
 
n.697
Mikor pedig fenn volt lehajlék hozzája,
 
n.698
Megfogá a kezét, reáforrott szája;
 
n.699
Édes anyja, szegény! kivül a ruháján
 
n.700
Csókolgatta fiát, verő szive táján.
 
  77.  
 
 
n.701
Akkor a szobába mentek együtt karon —
 
n.702
Mondanom se kell, hogy lett nagy lakodalom,
 
n.703
Dehogy lelte helyét Miklósnak az anyja!
 
n.704
Cselédnek is állott pince, kamra, konyha.
 
n.705
Bence, a vén Bence volt a pincemester,
 
n.706
Ki is tört belőle, hogy ő arra nagy szer.
 
n.707
Ugy járt, ha borér' ment, hogy ne kelljen várni,
 
n.708
S úgy hozott, hogy kétszer ne kellessék járni.
 
  78.  
 
 
n.709
De maga koránsem ivott azér' sokat,
 
n.710
Forgatván fejében apai gondokat;
 
n.711
Ivott ő, mint szokta, sziv-vidámság végett,
 
n.712
Vagy midőn kinálni kelle a vendéget.
 
n.713
Hanem, mikor látta, hogy nincs semmi hiány,
 
n.714
Enni már vagy inni egy cseléd sem kiván:
 
n.715
Szólott a fiának, egy szálas legénynek
 
n.716
S ketten a szobába Toldihoz menének.
 
  79.  
 
 
n.717
Ott elkezdi Bence: »M’óta t’om az eszem,
 
n.718
Kenyerem ettől az öreg háztól eszem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« A nagy jó uramék jóvoltából eszem »
Kenyerem ettől az öreg háztól eszem
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
;
 
n.719
Rossz kis stückő voltam, annyi mint az öklöm,
 
n.720
Hogy a toldi pusztán szántottunk hat ökrön.
 
n.721
Én ökröt vezettem, éd’s apám az ekét. . .
 
n.722
De
minek kerítek ilyen nagy fenekét!. . .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Tartotta . . . de minek ez a hosszu beszéd »
n
Jegyzet későbbi jav. :
minek kerítek ilyen nagy fenekét! . . .
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
 
n.723
Hej! micsoda termés lett abban a földben!
 
n.724
Eddig ért, uram, ni! másik esztendőben.
 
  80.  
 
 
n.725
»Még akkor boldogult apám uram is élt,
 
n.726
Csakugyan Bencének hítták ő kigyelmét,
 
n.727
Én is, hogy fiam lett, (látom, a bolondok
 
n.728
Cifra neven kapnak) — Bence legyen! mondok.
 
n.729
Nagy fiu, ehol van! Jöszte, szógám elébb:
 
n.730
Szégyellős
egy kissé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« a tulok »
egy kissé
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
, mint fiatal cseléd.
 
n.731
Hej! vitéz nagy uram, jut-e még eszébe
 
n.732
Mikor együtt mentünk a király elébe?
 
  81.  
 
 
n.733
»Jóval ifjabb volt még kelmed a fiamnál,
 
n.734
Hanem szálasabb is, izmosabb is annál;
 
n.735
Hányszor emlegettük azelőtt: no ebből
 
n.736
(Kelmedet értettük) ember lesz, ha megnől.
 
n.737
Biztattam is, menjen katonának, vagy mi;
 
n.738
De az édes anyját nem akarta hagyni:
 
n.739
Pedig, lám no! milyen ember vált belőle,
 
n.740
Kit nem egyszer kétszer mondtam én előre.
 
  82.  
 
 
n.741
»Ezt a rossz fiut is nem t’ om én, mi lelte,
 
n.742
Katonának vágyik, vagy mi az eblelke!
 
n.743
Azt izéli mindég: nem leszek én paraszt,
 
n.744
Nem én, apám uram, elszököm ha maraszt.
 
n.745
Itt van, nagy jó uram, azér' hoztam elő,
 
n.746
Legyen kelmed hozzá igaz gondviselő,
 
n.747
Apja helyen apja, vezető vezére:
 
n.748
Isten is megáldja kegyelmedet érte!«
 
  83.  
 
 
n.749
Nevetett Miklós az együgyű beszéden,
 
n.750
Forgatá egyszersmind a dolgot eszében:
 
n.751
Elvigye-e Bencét, vagy itthon marassza?
 
n.752
Melyikben lesz annak idővel is haszna?
 
n.753
Etelke azonban egy asztali késsel
 
n.754
Lovaggá ütötte három kis ütéssel,
 
n.755
S kitörvén a kedve hangos hahotába,
 
n.756
Bevonszolta Bencét az oldalszobába.
 
  84.  
 
 
n.757
Ott egy régi szekrény poros zege-zugát
 
n.758
Felhányva, kiszede holmi ócska ruhát,
 
n.759
Amelyeket Toldi már annak előtte
 
n.760
Régen elhajított, mivelhogy kinőtte.
 
n.761
Etelke azokból
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Etel azok közzül »
Etelke azokból
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
egynéhány darabot,
 
n.762
Egész öltőbelit összeválogatott,
 
n.763
S od' adá Bencének, ingyen ajándékba,
 
n.764
Hogy tanuljon belé, vegye is fel még ma.
 
  85.  
 
 
n.765
Ezalatt elmondá Toldi az anyjának
 
n.766
Hogy jutott kezéhez a szép uri lánynak,
 
n.767
Mutatá a gyűrűt, melyet hoza jegybe,
 
n.768
Háború végével kelnek, ugymond, egybe.
 
n.769
»Akkor, édes anyám — no hiszen meglátod —
 
n.770
Akkor nem futok én országot, világot,
 
n.771
Nem kószálok hadba, hanem együtt élünk,
 
n.772
Az én
gyöngy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« kis »
[törölt]
«
szép
Beszúrás
»
gyöngy
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
galambom, Piroskám is vélünk!«
 
  86.  
 
 
n.773
Sirt, nevetett anyja, mikor ezt meghallá,
 
n.774
Szíve az örömet nem várta, sokallá;
 
n.775
Elpirult, tüzes lett halvány arculatja,
 
n.776
Elpirítá benső titkos gondolatja:
 
n.777
Előtte fia még mind a régi gyermek:
 
n.778
Oly furcsán esett most képzelni embernek,
 
n.779
Házasult embernek. . . képzelni továbbat
 
n.780
Göndörhaju, fürge, játszi unokákat.
 
  87.  
 
 
n.781
Hányszor mondatá el, kérdezé ki ujra!
 
n.782
Nem maradt szó nélkül egy legkisebb ujja:
 
n.783
Karcsu-e, magas-e, barna-e, vagy szőke?
 
n.784
Fehér-e, piros-e, vagy milyen a képe?
 
n.785
Haja, szemöldöke, szeme, szempillája?
 
n.786
Ajaki, beszéde,
lábai
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« léptei »
lábai
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
, ruhája?. . .
 
n.787
Felelni se győzne Miklós annyit neki,
 
n.788
Ha oly jól nem esnék, mikor emlegeti.
 
  88.  
 
 
n.789
S jaj lett volna szegény Piroskának dolga,
 
n.790
Ha, míg emlegették, folyvást csuklott volna! —
 
n.791
Most azonban félbehagyták a beszédet,
 
n.792
Mert az ifju Bence a szobába lépett.
 
n.793
Kard veri a combját, a nyakában mente,
 
n.794
Ki van csipve rútul, mint bármely levente,
 
n.795
Megáll egyenesen, mint egy mutatófa,
 
n.796
S rövid habozással imígy kezd a szóba:
 
  89.  
 
 
n.797
»Vitézlő nagy uram, szépen megkövetem,
 
n.798
Egy páncélos bajnok, úgy látom idegen,
 
n.799
Künn az ajtó előtt kigyelmedet várja,
 
n.800
Hogy vele megvíjon életre-halálra.«
 
n.801
Toldinak se’ kell több: »hogyan, a patvarba!«
 
n.802
Felszökik sebesen, szalad a pitvarba.
 
n.803
Hát csakugyan ott áll a sisakos vitéz
 
n.804
Kivül a tornácon, vele megvíni kész.
 
  90.  
 
 
n.805
Toldi a fegyverről nyomba’ megismerte,
 
n.806
Látja, hogy az nem más, mint huga, Etelke,
 
n.807
Iszonyu láncsáját bal kezében tartja,
 
n.808
Mig a jobb kezében villog széles kardja.
 
n.809
De Miklós a szemét összerántja vadul,
 
n.810
Felgyűri az ingét, karja kiszabadul,
 
n.811
Rohan puszta kézzel: megszalad az ellen,
 
n.812
Hármat lép s elesik a nehéz fegyverben.
n
Jegyzet A 84—90. vsz. megint megvan (betett kétrét hajtott lapon) talán első fogalmazásban, s benne a közbeszőtt ének is : f., t.
 
  91.  
 
 
n.813
»Ugy kell! eben esett, kőszülötte lyánya!«
 
n.814
Kiált és odafut Toldiné, mert szánja,
 
n.815
Fölemeli szépen, tizszer is megkérdve
 
n.816
Nem fáj-e valahol? könyöke, vagy térde?
 
n.817
Semmi baj! de van ám tréfaszó, nevetség,
 
n.818
Van, mivel egymás közt eltöltni az estét,
 
n.819
Mignem aztán Miklós tréfa közé fonta
 
n.820
Amit Tar Lőrincnek komoly céllal monda.*
 
  92.  
 
 
n.821
Elkezdi barátját dicsérni, de nagyon,
 
n.822
Kétszer is mond egyet inkább, mint elhagyjon:
 
n.823
Mily eszes, mily józan, mily szelid, hű, derék, —
 
n.824
Gondolá Etelka: jól van, de már elég!
 
n.825
Vállhegyen bátyjára hamisan pillantott,
 
n.826
Felkapá az ágyról a pihenő lantot,
 
n.827
Busa szemöldökét ráncolva keményen,
 
n.828
Tiszta, erős hangja így csendüle mélyen:
 
  1.  
 
 
n.829
A mi lyányunk nem eladó,
 
n.830
Büszke, dacos, válogató;
 
n.831
Jobbra-balra pillogató,
 
n.832
De a szive szinmutató:
 
n.833
Nem eladó.
 
  2.  
 
 
n.834
Szeme nyájas, szava édes,
 
n.835
Maga tetszős, bár negédes;
 
n.836
Rád tekinthet, mosolyoghat:
 
n.837
De azért, hogy tőrbe foghadd —
 
n.838
Nagyon kétes.
 
  3.  
 
 
n.839
Hej! pünkösdi kis királyné:
 
n.840
Rózsa vagy-é,
tulipán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
n
Jegyzet A közbeszőtt énekben :
tulipány
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
-é? —
 
n.841
Rózsa vagyok, szúró tüske,
 
n.842
Tulipánsziv nem oly büszke
 
n.843
Mint a lyányé.
 
  4.  
 
 
n.844
Jár utána gazdag fösvény,
 
n.845
Nagy szerencse! fele köszvény;
 
n.846
Jár szegényes, az nem kényes,
 
n.847
Majd megeszi olyan. . . éhes;
 
n.848
Ott az ösvény!
 
  5.  
 
 
n.849
A deák ül könyve mellett,
 
n.850
Ugy bötűzi a szerelmet,
 
n.851
Lám az apród, ha nem ül is,
 
n.852
Százat szeret könyvnekűl is!
 
n.853
Odább kelhet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
[törölt]
« Elszelelhet »
Odább kelhet
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
Odább kelhet
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
.
 
  .  
 
 
n.854
Özvegy ember csak
hitvány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« volt már »
hitvány
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
bor,
 
n.855
Ecet
ami
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
ami
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
az mi
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
azután forr; —
 
n.856
Légy derék bár: kell ám fő is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« A derék is fővel számos »
Hány derék van fő híjával
Beszúrás
Légy derék, de kell ám fő is,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
,
 
n.857
Légy szelid s hű: ámde hő is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« A szelid jó férj? fáj? fej? »
n
Jegyzet bizonytalan olvasás
[törölt]
« ha nem álmos »
[törölt]
«
Hány — S mind szelid az, aki gyáva
Beszúrás
»
Légy szelid józan hű, ámde hő is
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
,
 
n.858
Szegény jámbor!
 
  7.  
 
 
n.859
Hát te páncél? párducmente?
 
n.860
Van-e benned jó levente?
 
n.861
Jaj, ha volna,
mint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
n
Jegyzet t. a »mint« fölött kékkel halványan: beh
beh
*
Szövegforrás:
Kézirat
Első fogalmazás
 
szeretném!
 
n.862
Ezer közül szemen szedném,
 
n.863
Ha lehetne.
 
  8.  
 
 
n.864
Egy van olyan, az egyetlen,
 
n.865
Messze,
messze
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« hozzám »
tőlem
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
. . . bár mellettem;
 
n.866
Könnyü nézni, megölelni,
 
n.867
De szeretni,
páriát
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« mását »
párját
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
lelni . . .
 
n.868
Lehetetlen! —
n
Jegyzet A tisztázatban a beszőtt ének 1 . szaka mellett kékkel nyomdai jelzés : pet (áthúzva) garm
 
  93.  
 
 
n.869
Igy ez abban elmúlt. Igy egész éjfélig
 
n.870
Nyájason az időt hamar elbeszélik;
 
n.871
Édes övéi közt enyhül Toldi gondja
 
n.872
S egy
hizelgő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet A versszak előbb kitörölve, s újra kezdve.
Majd
[törölt]
« a rövid »
hízelgő
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
álom Piroskához vonja. —
 
n.873
De korán a hajnal ébren leli másnap
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet olvashatatlanul kitörölve, ennyi betűzhető ki :
[törölt]
« De hamar a hajnal föl. . . másnap »
n
Jegyzet ezután ujból az 5—6 . így :
[törölt]
«
De hamar a hajnal ébredésra inti,
Beszúrás
»
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
,
 
n.874
Búcsut véve, indul messze utazásnak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Szép piros orcával ablakát érinti »
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
;
 
n.875
Követi sok »áldás«, ezer »jó szerencse!«
 
n.876
Utána poroszkál ázott szemmel Bence.
 
 
X (Close panel)Verzió: II : Kézirat
 
HARMADIK ÉNEK.  
  »Vagyon Lajos király oly nagy készületben,
  Sok erős vitézek vannak seregében.«
  Illosvai.
 
  1.  
 
 
n.1
A haragos hajnal köte vérszin övet,
 
n.2
Hogy Lajost álmából fölveri egy követ,
 
n.3
Gyászos levelet hoz, sietős az utja,
 
n.4
Mi van a levélben? a jó isten tudja,
 
n.5
Mert fekete azon a zsinór, a pecsét,
 
n.6
Bontsd fel, király, bontsd fel! megölték az öcséd’!
 
n.7
Olaszok ölék meg, orozva, titokban;
 
n.8
Önnön hitvese is részes a dologban.
 
  2.  
 
 
n.9
Hamar átfutá az írás foglalatját,
 
n.10
Hamarabb a halál színe ábrázatját,
 
n.11
Lehanyatlott búsan egy nagy zsöllyeszékbe,
 
n.12
A könnyü levelet sem birá kezébe' :
 
n.13
Könnyü volt a levél, de nehéz a bánat,
 
n.14
Melyet Károly abban külde rokonának,
 
n.15
Olasz herceg volt ez, más nevén Durazzó; —
 
n.16
Végtére Lajosból így töre ki a szó :
 
  3.  
 
 
n.17
»Jaj, szerelmes öcsém, boldogtalan Endre!
 
n.18
Hát ilyen koronát tettek a fejedre?
 
n.19
Jaj! ezér’ kellett-é oly korán elválnunk,
 
n.20
Hogy utolsó legyen az a búcsu nálunk?
 
n.21
Nem is búcsu volt az, nem is volt bánatja:
 
n.22
Mert, midőn két gyermek a játszást elhagyja
 
n.23
És megvál: örökre? vagy csak néhány percig?
 
n.24
Az előtte mindegy ; közönösnek tetszik.
 
  4.  
 
 
n.25
»Jut eszembe, oh, jut! szende mosolygásod,
 
n.26
Te valál a jámbor, én valék a vásott;
 
n.27
Emlékszem szavadra, szőke szép hajadra,
 
n.28
Fekete szemedre, tetszetős magadra;
 
n.29
Mikor atyám elvitt, játszani kis társat,
 
n.30
Kis leányt igérve: igen, ölő nyársat!
 
n.31
Vitt, hogy növekednél a királyi székre,
 
n.32
A nápolyi trónra, igen, mészárszékre!
 
  5.  
 
 
n.33
»Mit használt a gyűrü, melyet a hív anya,
 
n.34
Hogy acél ne járjon, ujjaidra vona?
 
n.35
Mit használt a bűbáj, csudatékony varázs?
 
n.36
S a minden varázsnál jobb anyai tanács?
 
n.37
Fekszel temetetlen, — hacsak elbukásod
 
n.38
Helyén idegen kéz a földbe nem ásott;
 
n.39
Ki fogá be szemed? ki siratott végig?. . .
 
n.40
Oh, ez isszonyú bűn felkiált az égig!
 
  6.  
 
 
n.41
»Nem szablya, hegyes tőr: gyalázatos zsineg
 
n.42
Vete véget, korán, ifju éveinek!
 
n.43
Nem világos nappal, de éjtszaka, orvul,
 
n.44
Megejtve, kicsalva hűtlen női karbul!
 
n.45
Johanna, Johanna, átkozott feleség —
 
n.46
Nem feleség — ádáz, rút dögleletesség!
 
n.47
Ha ezér' isten és karom meg nem büntet,
 
n.48
Nincsen e világon, megtorlani, büntett.«
 
  7.  
 
 
n.49
Igy önte ki Lajos, hogy tudtára esett,
 
n.50
Fájdalma teljéből, csupán egy keveset,
 
n.51
De azért a szíve tele maradt színig;
 
n.52
Soká lesz az, mikor bánatja megszűnik.
 
n.53
Azonban a rossz hir, és ki a hirt hozta,
 
n.54
Minden élő lelket hamar felriaszta:
 
n.55
Talpra ugrándoznak a nemes vitézek,
 
n.56
Urokért, Lajosért, élni-halni készek.
 
  8.  
 
 
n.57
Zendül a sokaság, a hirt adja-veszi,
 
n.58
Kit elébb s tovább lel, tudja-e? kérdezi,
 
n.59
Sok már épen annak beszéli negyedszer,
 
n.60
Akitől maga is hallotta nem egyszer;
 
n.61
Ez lovát keresi, az siet nyergelni,
 
n.62
Mintha ereszkedvést harcba kéne menni; —
 
n.63
Csörtet a kard, páncél, fenyeget a láncsa:
 
n.64
»Háború! háború!« többek riadása.
 
  9.  
 
 
n.65
Toldi is fut, gázol a király lováig,
 
n.66
Dönti jobbra, balra nyergelő szolgáit,
 
n.67
Maga csatol, peckel, maga felkantároz,
 
n.68
S vezeti a Tündért király sátorához.
 
n.69
Jól esett Lajosnak, amidőn kilépe,
 
n.70
Hogy a hű levente ugy siet elébe;
 
n.71
De nem akará hogy még most vele menjen,
 
n.72
Négy-öt hétig ugymond
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet A 1—64. versszakok szövegváltozatait 1. a T. Sz. VII. énekénél. Az innen kihagyott versszakok közül a 9-ben :
[törölt]
« Sőt inkább maradjon »
Négy-öt hétig, ugymond
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
, múlasson, pihenjen.
 
  10.  
 
 
n.73
Fölsegité szépen a nyeregbe Miklós,
 
n.74
Kengyelét megtartván, mint akármely csatlós;
 
n.75
A király, csak fővel, szomorúan inte,
 
n.76
Gazda emberségét szó nélkül köszönte.
 
n.77
Szomorún mosolygott a szép Piroskára,
 
n.78
Mint felhőn keresztül a nap zöld sugára
 
n.79
(Permeteg esőben, nyáron, ebéd felé):
 
n.80
Hogy a szegény lányka sirva fakadt belé.
 
  11.  
 
 
n.81
Ottan jó Budára Lajos utját vészi;
 
n.82
Követék csoportban hű magyar vitézi,
 
n.83
Morogván az úton, mint viharos felhő,
 
n.84
Mely kicsiny először, de nagy lesz, ha feljő.
 
n.85
Valahon átkeltek, valamerre mentek,
 
n.86
Lőn háborodása minden rangnak, rendnek:
 
n.87
Pap a papiszéken, nemes a nyeregben
 
n.88
Festi a közös gyászt fekete szinekben. —
 
  12.  
 
 
n.89
Nem soká Budáról, széles hazaszerte,
 
n.90
A hadrahívó kard fejét fölemelte,
 
n.91
Majd ősi szokással, mártva meleg vérbe,
 
n.92
Majd irva pirosán a hivó levélbe.
 
n.93
Nem parancsolat ez, nem is kénytelenség:
 
n.94
De kinek ne volna több, mint kötelesség?
 
n.95
Ki maradna itthon? ugyan ki ne menne? —
 
n.96
Igy érzett a magyar: Lajos bízott benne.
 
  13.  
 
 
n.97
Azt tartá a levél, hogy bizonyos napra
 
n.98
Mind együtt lennének Budán, Szent-Jakabra.
 
n.99
Időközben a vas mindenfelé duzzadt,
 
n.100
Köhögött a kohó és a pőröly izzadt;
 
n.101
Eke, boronástul, betegen hevernek,
 
n.102
Másra kell az anyag: páncélnak, fegyvernek;
 
n.103
Hadi hírtől hízik a paraszt a hűsön:
 
n.104
De meleg a műhely, bár a nap ne süssön.
 
  14.  
 
 
n.105
A király is egyre készüléshez látott,
 
n.106
Hamar odahagyván fényes Visegrádot,
 
n.107
Hova édes anyját látogatni ment fel;
 
n.108
Kölcsönös panaszban nem sok idő telt el.
 
n.109
Most Budán székelve, éjt-napot eggyé tesz,
 
n.110
Hogy baját felejtse, ezer dolgot végez:
 
n.111
Tart tanácsot, ír, vagy csapatokat szemlél,
 
n.112
Nincs olyan időperc, melyben dolgot nem lél.
 
  15.  
 
 
n.113
És már a királyi hadnak egy dandárja,
 
n.114
Budai vérmezőn az indulót várja,
 
n.115
Zászlói lobognak keleti szellőben,
 
n.116
Liliom virággal teleirva bőven;
 
n.117
Büszke nyakát a struc, mint torony, fenhordja,
 
n.118
Aranyos patkóját orra között tartja;
 
n.119
Mellőle a négyes szalag sem hiányzik,
 
n.120
A kettős kereszt is fodorodva játszik.
 
  16.  
 
 
n.121
A király madara s liliomi mellett
 
n.122
A vezéri zászlót lengeté a szellet:
 
n.123
Dült paizs a címer, két fehér galanddal,
 
n.124
E fölött koronás, szárnyas ifju angyal;
 
n.125
Hédervári Kont az, — Miklós főpohárnok,
 
n.126
Kit Lajos vezérül ada e dandárnak;
 
n.127
S hogy az indulásra nem hiányzott semmi:
 
n.128
Lejöve a király tőlük búcsut venni:
 
  17.  
 
 
n.129
»Nem járatlan út az, ismeretlen vadon,
 
n.130
Hova nektek, úgymond, indulástok vagyon:
 
n.131
Mentek Sztiriának és Gyulavásárnak,
 
n.132
Hol vitéz szomszédim nyilt karokkal várnak:
 
n.133
Amerre ti jártok, azon földet ott a
 
n.134
Magyar had, fiaim, másszor is tapodta:
 
n.135
Hová im e strucok mostan vezérelnek,
 
n.136
Ott lengett turulja dicső nagy Etelnek!
 
  18.  
 
 
n.137
»Értek Udinéba, Etele halmára,
 
n.138
Most is áll a tetőn mesés régi vára;
 
n.139
Balfelé a tenger, s Akviléja marad,
 
n.140
Eszötökbe hozván a jósló madarat;
 
n.141
Akkor vette magát a mocsárok népe,
 
n.142
Hol ma ugy fenhéjaz, vízi Velencébe:
 
n.143
Kerüljétek, mondom, e mocsárt s lakóit,
 
n.144
Víznek és száraznak kétszinű csuszóit.
 
  19.  
 
 
n.145
»Hanem Páduába útatok vegyétek,
 
n.146
A szegény versköltőt el se feledjétek,
 
n.147
Ki, midőn Atillát istenekhez mérte,
 
n.148
Kicsibe hogy máglyán nem lakolt meg érte.
 
n.149
Jobbfelé marad egy kies völgyi róna,
 
n.150
Ott fekszik Milánó, Mántua, Veróna,
 
n.151
Melyek nagy Etelét most is emlegetik,
 
n.152
Soha, míg világ lesz, el sem is feledik.
 
  20.  
 
 
n.153
»Akkor más idő volt. De ti most már békén
 
n.154
Jártok Olaszország innetső vidékén,
 
n.155
Sorba jő Ferrára, Faenza, Rimini,
 
n.156
Hol az út a tengerpartra fog levinni:
 
n.157
Valahon utaztok, valahon átkeltek,
 
n.158
Azt ne halljam én, hogy bántsatok egy lelket!
 
n.159
Vagy sarcot tegyetek, vagy ragadozzatok!. . .
 
n.160
Koronámra — mondom! szennyet ne hozzatok.
 
  21.  
 
 
n.161
»De mikor a Rontó vizén áthaladtok,
 
n.162
Jusson eszetekbe, hogy Nápolyban vagytok!
 
n.163
Ott Akvila vára fogad a hegyen tul —
 
n.164
Ellenséges földön visz az út ezentul.
 
n.165
Ott a sötét zászló kibontva dagadjon,
 
n.166
Melyen irva öcsénk halálképe vagyon . . .
 
n.167
Vitézek, fiaim: bizom tibennetek!
 
n.168
Isten vezéreljen. Jó utat. Menjetek!«
 
  22.  
 
 
n.169
Ezt hallván a tábor, lelkesedve kiált:
 
n.170
Éltesse az isten, éltesse a királyt!
 
n.171
Zendül a zeneszó, ropog a had lába,
 
n.172
Fényesen kigyózik görbe völgy torkába.
 
n.173
A király ellenben visszament Budára,
 
n.174
Hova országgyülést rendelt Péter-Pálra;
 
n.175
Nem lesz ott kimélve sem csapat, sem költség:
 
n.176
Egy hang lesz a gyülés, abban semmi kétség.
 
  23.  
 
 
n.177
Másfelől az udvar, királyné udvara,
 
n.178
Régi Visegrádon gyászba merült vala,
 
n.179
Ott lakván az özvegy, Károly nagy királyé,
 
n.180
Lajos édesanyja, Erzsébet királyné.
 
n.181
Visegrád, Visegrád! hol hajdani fényed?
 
n.182
Magas föllegvárad? parti építményed?
 
n.183
Dunapart hosszában kerti ékességed?
 
n.184
Mérföldekre nyuló, párduclakta nyéked?
 
  24.  
 
 
n.185
Ott, hol négy királynak azon idő tájba'
 
n.186
Megfért volna minden udvari pompája,
 
n.187
Meg sem töltve annak negyedfélszáz termét, —
 
n.188
Most a róka sunnyog, ássa kicsiny vermét!
 
n.189
Nem nyilik kevélyen a Dunára kapu,
 
n.190
Belül is a zöld tért gaz véré fel, s lapu;
 
n.191
Odavan a lépcsők márvány büszkesége:
 
n.192
Nyolc egész nagy ölnyi pazar szélessége.
 
  25.  
 
 
n.193
Hát a négyszög udvar eme lépcsők felett,
 
n.194
Negyven láb magasan — hej! az is odalett,
 
n.195
Nem dicsekszik földje márvány kirakással,
 
n.196
Nincs beárnyékolva illatozó hárssal,
 
n.197
Nem is veszi körül nagy paloták szárnya
 
n.198
Száz-meg száz ablakkal a kies Dunára;
 
n.199
Maga a koronát féltő hegyi fészek,
 
n.200
Az is összeomlott, ledönték a vészek.
 
  26.  
 
 
n.201
De mihaszna borong rajta képzeletem!
 
n.202
Sirató dalommal föl nem épithetem. —
 
n.203
No, s hát a királyné visegrádi háza
 
n.204
Endre herceg miatt öltözék mély gyászba.
 
n.205
Ottan a csillámló, fejedelmi pompa
 
n.206
Büszke ábrázatját feketébe vonta,
 
n.207
S a bú, mintha ülné királyi ünnepét,
 
n.208
Fölvevé magára legszebb öltözetét.
 
  27.  
 
 
n.209
Meghallván a gyászhirt, seregesen gyültek
 
n.210
Királyné asszonyhoz tisztes úri hölgyek,
 
n.211
Hajadon és özvegy és akinek férje
 
n.212
Fő-fő rangot visel, fiatalja, vénje;
 
n.213
Jártak hosszu sorral a nagy palotákban.
 
n.214
Vetélkedve mintegy szomorú pompában;
 
n.215
És megoszták versent a királyné jajját,
 
n.216
Hangosabbá tévén szózatos fájdalmát.
 
  28.  
 
 
n.217
Számtalan sok gyertya, mint egy-egy szövétnek,
 
n.218
Hófehér viaszból éjjel-nappal égnek,
 
n.219
És a nagy harangok virradattul estig
 
n.220
A tornyok falait szinte megrepesztik;
 
n.221
Vége-hossza nincsen a gyászos menetnek,
 
n.222
Mindennap, azt vélnéd, egy királyt temetnek,
 
n.223
Mondatik mindennap búsan zengő mise —
 
n.224
Annyi drága pompát nem látott senki se!
 
  29.  
 
 
n.225
Maga a királyné, földig gyászruhába'
 
n.226
Mindennap misére megy a kápolnába
 
n.227
Mely a paloták közt áll vala középen,
 
n.228
Remekül épitve a várhegy tövében.
 
n.229
Koldusok, szegények, fölemelt süveggel,
 
n.230
Gyülekeztek oda minden áldott reggel;
 
n.231
A királyné pedig alamizsnát oszta, —
 
n.232
Utána a sok pénzt három leány hozta.
 
  30.  
 
 
n.233
Másszor sem sajnálta ugyan ő felsége
 
n.234
Adakozni bőven, isten-dicsőségre:
 
n.235
De most adományit kétszerezve adja,
 
n.236
Hogy istennél inkább légyen foganatja.
 
n.237
Klastrom emelkedik, fényes templom épül;
 
n.238
Ne kiméljék, ugymond, telik az övébűl,
 
n.239
Jut belőle minden papnak és barátnak;
 
n.240
Az isten szolgái szűk időt nem látnak.
 
  31.  
 
 
n.241
De mikor bevonul éji rejtekébe,
 
n.242
Nem hagyja nyugodni véres multak képe:
 
n.243
Ősz férfi vonaglik ágykárpitja megett
 
n.244
S haldokolva hörgi: »gyermekért gyermeket!«
 
n.245
Zács Felicián az; követi családja,
 
n.246
Őket hosszú sorral a királyné látja;
 
n.247
Szomorú az eset, miről egy időben
 
n.248
Így zendült az ének lantban, hegedőben:
 
  ZÁCS KLÁRA NÓTÁJA.  
  1.  
 
 
n.249
Királyasszony kertje
 
n.250
Kivirult hajnalra;
 
n.251
Fehér rózsa, piros rózsa . . .
 
n.252
Szőke leány, barna.
 
  2.  
 
 
n.253
»Királyasszony néném!
 
n.254
Az egekre kérném:
 
n.255
Azt a rózsát, piros rózsát
 
n.256
Hajh, be szeretném én!
 
  3.  
 
 
n.257
»Beteg vagyok érte,
 
n.258
Szivdobogást érzek:
 
n.259
Ha meghalok, egy virágnak
 
n.260
A halottja lészek!«
 
  4.  
 
 
n.261
»Jaj, öcsém Kázmér!
 
n.262
Azt nem adom százér’ —
 
n.263
Menj! haragszom. . . nem szégyelled?. . .
 
n.264
Félek, bizony gyász ér.
 
  5.  
 
 
n.265
»Sietős az utam
 
n.266
Reggeli templomra;
 
n.267
Ha beteg vagy, hát fekügy’ le
 
n.268
Bársony pamlagomra.« —
 
  6.  
 
 
n.269
Megyen a királyné
 
n.270
Megyen a templomba;
 
n.271
Szép virágok, deli szűzek
 
n.272
Mind követik nyomba.
 
  7.  
 
 
n.273
Könyörögne, — nem tud,
 
n.274
Nem tud imádkozni:
 
n.275
Olvasóját honn feledé:
 
n.276
Ki megyen elhozni?
 
  8.  
 
 
n.277
»Eredj fiam, Klára!
 
n.278
Hamar, édes lyányom!
 
n.279
Megtalálod a térdeplőn,
 
n.280
Ha nem a diványon.« —
 
  9.  
 
 
n.281
Keresi a Klára,
 
n.282
Mégsem akad rája:
 
n.283
Királyasszony a templomban
 
n.284
Oly nehezen várja.
 
  10.  
 
 
n.285
Keresi a Klára
 
n.286
Teljes egy órája:
 
n.287
Királyasszony a templomban
 
n.288
De hiába várja!
 
  11.  
 
 
n.289
Vissza se' ment többé
 
n.290
Szűz leányok közzé:
 
n.291
Inkább menne temetőbe,
 
n.292
A halottak közzé.
 
  12.  
 
 
n.293
Inkább temetőbe
 
n.294
A fekete földbe,
 
n.295
Mint ama nagy palotába,
 
n.296
Ősz atyja elébe.
 
  13.  
 
 
n.297
»Hajh, lányom, lányom!
 
n.298
Mi bajodat látom?
 
n.299
Jöszte, borulj az ölemre,
 
n.300
Mondd el, édes lyányom.«
 
  14.  
 
 
n.301
»Jaj, atyám! nem, nem. . .
 
n.302
Jaj, hova kell lennem!
 
n.303
Hadd ölelem lábad porát —
 
n.304
Taposs agyon engem! — «
 
  15.  
 
 
n.305
Harangoznak délre,
 
n.306
Udvari ebédre;
 
n.307
Akkor mene Felicián
 
n.308
A király elébe.
 
  16.  
 
 
n.309
A király elébe,
 
n.310
De nem az ebédre:
 
n.311
Rettenetes, bosszuálló
 
n.312
Kardja volt kezébe.
 
  17.  
 
 
n.313
»Életed a lyányért,
 
n.314
Erzsébet királyné!«
 
n.315
Jó szerencse, hogy megváltja
 
n.316
Gyönge négy ujjáért.
 
  18.  
 
 
n.317
»Gyermekemért gyermek!
 
n.318
Lajos, Endre halj meg!«
 
n.319
Jó szerencse, hogy Gyulafi
 
n.320
Rohan a fegyvernek.
 
  19.  
 
 
n.321
»Hamar, a gazembert. . .
 
n.322
Fiaim. . . Cselényi!. . .«
 
n.323
Ott levágták Feliciánt
 
n.324
A király cselédi. —
 
  20.  
 
 
n.325
»Véres az ujjad,
 
n.326
Nem vérzik hiába:
 
n.327
Mit kivánsz most, én királynőm!
 
n.328
Fájdalom dijába?«
 
  21.  
 
 
n.329
»Mutató ujjamért
 
n.330
Szép hajadon lányát:
 
n.331
Nagy ujjamér’ legény fia
 
n.332
Borzasztó halálát:
 
  22.  
 
 
n.333
»A más kettőér’
 
n.334
Veje, lánya végét
 
n.335
Piros vérem hullásáér’
 
n.336
Minden nemzetségét! — «
 
  23.  
 
 
n.337
Rossz időket érünk,
 
n.338
Rossz csillagok járnak:
 
n.339
Isten ója nagy csapástul
 
n.340
Mi magyar hazánkat.
 
  32.  
 
 
n.341
Ily szomoru eset a Feliciáné; —
 
n.342
E miatt nem nyugszik Erzsébet királyné,
 
n.343
Hogy szörnyű halált halt kedves fia Endre:
 
n.344
Csak egyéb csapás is ne követné rendre!
 
n.345
De Lajos — ártatlan imez átkos tettben —
 
n.346
Vala bosszuálló kemény készületben;
 
n.347
A nemesség is már dandárjait hozta,
 
n.348
Ezrivel, vagy amint fel volt rájok osztva.
 
  33.  
 
 
n.349
Most a kopasz róna Rákoson virágzik.
 
n.350
Most buborékot hány: sátortól nem látszik;
 
n.351
Most lobog a zászló ezerféle szinben,
 
n.352
Rajlik a vidor nép, csillog-villog minden.
 
n.353
Messze a mezőnek fakó meze füstöl,
 
n.354
Porfelleg verődik, melyben a ló prüszköl,
 
n.355
Egy út az egész táj; a csapatok gyülnek,
 
n.356
Mint villámló felhők, mind össze vegyülnek.
 
  34.  
 
 
n.357
Oh, ha gyenge tollam méltó lenne rátok,
 
n.358
Lajoshoz sereglő régi nagy családok!
 
n.359
Összefoghatnálak egy bűbájos körben,
 
n.360
Hol magát az utód lássa, mint tükörben!
 
n.361
De sem a képírót süker nem biztatja,
 
n.362
Sem az idő és hely mostan ki nem adja;
 
n.363
Elég lesz futólag nevek említése
 
n.364
Mint föcskének vízen szárnya legyintése.
 
  35.  
 
 
n.365
Ott lebeg a Laczfi hószinű sárkánya,
 
n.366
Messze kis Erdélyből hozta ezüst szárnya,
 
n.367
Maga István vajda feje a csapatnak,
 
n.368
Fiai, testvéri tőle nem maradnak;
 
n.369
Mint egy büszke folyam kisérőit vonja,
 
n.370
Követé a nagy hőst sok vitéz rokonja:
 
n.371
Laczfi Endre, Miklós, Pál, Mihály testvérek,
 
n.372
Osztályosi Apor László nagy nevének.
 
  36.  
 
 
n.373
Ő az, István vajda, koronás Erdélyé,
 
n.374
Kit Lajos e hadban teve fővezérré:
 
n.375
Nem ifju’, nem is vén: haja vegyes ősszel,
 
n.376
Barna férfierő tiszta ezüst ésszel;
 
n.377
Bölcs vezér, tanács, — de bátor kemény harcfi,
 
n.378
Példabeszéddé vált: »ez második Laczfi!«
 
n.379
Igy szokás nagyitva hímet varrni róla,
 
n.380
Nem szokás azonban venni szórul-szóra.
 
  37.  
 
 
n.381
Ott van a hű Miklós, a bátor Gyeleti,
 
n.382
Zászlóját az öccse, két fia követi;
 
n.383
Paizsán a címer négyfelé van osztva:
 
n.384
Két mezője gyászos, kettő fehér, puszta.
 
n.385
Mit jelent e gyász szin? mi értelme ennek?
 
n.386
Ember! a sors ujját mondod véletlennek:
 
n.387
Két mező fekete, ugyanannyi tiszta:
 
n.388
E négy bajnok közzül kettő nem tér vissza.
 
  38.  
 
 
n.389
Ott van a Geréni s Homonnai Druget,
 
n.390
Nádor öccse, Miklós, vezeti ezeket;
 
n.391
Olasz vér, de vegyült magyar anyatéjjel,
 
n.392
Lobogója diszlik a hét seregéllyel.
 
n.393
Távolabb csoportoz Budaméri Konya,
 
n.394
A Szécsényi törzsnek igaz vérrokona, —
 
n.395
Címere jelenti: az oroszlán rajta
 
n.396
Kisded keresztjével, hogy Szécsényi fajta.
 
  39.  
 
 
n.397
Hozza Bánfi büszkén busa ökre szarvát,
 
n.398
Miklós, fia bánnak, maga is bán, horvát.
 
n.399
Andrási Temesből már ott vala szinte,
 
n.400
Zászlaján egy kardos, páncélos levente:
 
n.401
Andorás az, kitől származik a család,
 
n.402
Hirdeti a címer ennek viadalát
 
n.403
Akkor hogy fejére szállá Szent-Istvánnak
 
n.404
Az első korona, az első királynak.
 
  40.  
 
 
n.405
Ünnepel Esztergom, mint a haza szíve,
 
n.406
Ott az ország nagyja és a külföld színe:
 
n.407
Papi és világi, fejedelmi vendég,
 
n.408
Kemény láncsatörő, bajvivó leventék;
 
n.409
Az nap örömére víttanak egymással
 
n.410
Egy idegen bajnok székely Andorással,
 
n.411
Ki fejét amannak vállastul leszelte;
 
n.412
Címerét Istvántól nem hiába nyerte.
 
  41.  
 
 
n.413
Ott lebeg továbbá Drágfi vasmacskája,
 
n.414
A Nádasdi nádja, fekete kacsája;
 
n.415
Ott a csuda címer, melyet ama gazdag
 
n.416
Bebek István és György, Dancs fiai hoztak.
 
n.417
Jól juhászkodott ám ősapja ezeknek,
 
n.418
Hol Sajó vizével összefoly a Csetnek:
 
n.419
Tündér-adta kincsből raka hét szép várat;
 
n.420
Címerén a tündér, csuda nemű állat.
 
  42.  
 
 
n.421
Messziről mutatja Lukácsot, Bertalant
 
n.422
Fekete mezőben három fehér galand,
 
n.423
Hogy ők ama híres nagy Héderváriak,
 
n.424
Kont Miklóssal vérént való atyafiak.
 
n.425
De Ugrin fiának, mert ez már Ujlaki,
 
n.426
Paizsán keresztbe folynak két szalagi,
 
n.427
Melyet a koronás, szárnyas angyal őriz;
 
n.428
Törzs apja ez ágnak Hédervári Lőrinc.
 
  43.  
 
 
n.429
Hozza Szécsi Miklós a maga dandárját,
 
n.430
Két fejü nagy sassa teregeti szárnyát;
 
n.431
Vele bajnok öccse, az ifju Ivánka,
 
n.432
Ivánka, az ifju, Vas megye virága.
 
n.433
Ennek javas-asszony megmondta előre,
 
n.434
Hogy aráját hazaviszi esztendőre,
 
n.435
Csak »ki lóval nem bir, az hadd járjon gyalog« —
 
n.436
Gondolá a vitéz: nagyon rendes dolog!
 
  44.  
 
 
n.437
Hegyezi saskörmét Kanizsai János,
 
n.438
Fekete félszárnya vérmezőben szálldos,
 
n.439
A Rozgonyi féniksz fürödik tollában,
 
n.440
Draskovicsén két sas, két nagy grifmadár van.
 
n.441
E zászlós urakkal sok nemes dalia
 
n.442
Összegyült sok régi nagy nemzetség fia:
 
n.443
Csapi, Guthi, Kemény jelesebb közűle
 
n.444
S két Forgács fiu, kit Bebek Anna szűle.
 
  45.  
 
 
n.445
Pajzsukon a szép szűz, tengerhab leánya,
 
n.446
Szőke aranyhajnál nincs egyéb ruhája,
 
n.447
Mosolyog az ajka, rózsabimbó melle,
 
n.448
Csak festés különben, hát minek szégyellne.
 
n.449
Mégis aki látja, nézi elevennek,
 
n.450
Ha leány, elfordul; ifju örvend ennek:
 
n.451
Szeme egy két percig rajtavesz a képen: —
 
n.452
Forgács Andor kapta; elmondom, miképen.
 
  46.  
 
 
n.453
Omlik a tatár nyil felhőszakadása,
 
n.454
Messzeföldre hallik jégeső zugása,
 
n.455
A Sajó ut nélkül tántorog, mint részeg:
 
n.456
Vérőkkel itatják jó magyar vitézek.
 
n.457
Vérbe alkonyult le a nap is Muhinál,
 
n.458
Veszve, veszve minden! Béla fut, a király;
 
n.459
Futtában két Forgács födözi testével,
 
n.460
Andor, az ifjabbik, Tamás elestével.
 
  47.  
 
 
n.461
S már nem biztos vára: Znió avagy Gimes,
 
n.462
Tovább a királlyal fut az ifju nemes,
 
n.463
Távol Adriába, tenger szigetjére,
 
n.464
Hol, mint vert vad, Béla megpihenhet végre.
 
n.465
Ott egy nap az ifjú hogy a parton járna,
 
n.466
Ime! zátonyon ül tenger szép leánya:
 
n.467
Nagy haját fésülte, — arany tündöklésü
 
n.468
Hajából arany port szikráztat a fésü.
 
  48.  
 
 
n.469
Hattyuingét Forgács amidőn meglelte,
 
n.470
Neki sem kellett több, hamar felölelte;
 
n.471
Megijedt a habok Tündér-Ilonája,
 
n.472
Hogy idegen kézben hattyúi ruhája;
 
n.473
Kérte, adja vissza, nagyon szépen kérte;
 
n.474
»Jól van — monda Forgács — ha megcsókolsz érte!«
 
n.475
»Nem, halandó, azt nem! jobbat teszek annál,
 
n.476
Egy tündéri csóktúl menten elhervadnál.
 
  49.  
 
 
n.477
»Nem, halandó, azt nem. De ha tudni vágyol,
 
n.478
Mit rejt a jövendő, ez a sűrű fátyol:
 
n.479
Ám halljad.« Azonban, övig a kékellő
 
n.480
Vizben, közelebb jött s igy dalolt a sellő:
n
Jegyzet Vízi tündérek régi neve.
 
n.481
»Egy fiatal fának látom karcsú törzsét,
 
n.482
Melyet annyi század vihara sem tör szét,
 
n.483
Inkább lombositja minden ujabb tavasz:
 
n.484
Örvendj ifju ember: te vagy az, te vagy az!
 
  50.  
 
 
n.485
»Nőni fog családod fényben és hirnévben,
 
n.486
Gyökere izmosul királyi hűségben,
 
n.487
Valameddig Árpád fejedelmi vérit
 
n.488
— Talán nem sokára — sirba nem kisérik.
 
n.489
Akkor uj király fog érkezni habomon
 
n.490
S fölemeli székét az előbbi romon:
 
n.491
Lajos, Lajos, Lajos lészen fia ennek,
 
n.492
Kit nevez a magyar nagynak, egyetlennek.
 
  51.  
 
 
n.493
»Negyven év forog le, majdnem egy fél század
 
n.494
Hogy ő sirba viszi a királyi házat:
 
n.495
Haj! mert e családon vér nehezül s átok
 
n.496
Melyet a leányán teljesedni látok.
 
n.497
Forgács lészen az is, Forgács, ki megója,
 
n.498
Nehogy bitang kézre jusson árva trónja. . .
 
n.499
Hiába, hiába. Súlyos a vér-átok . . .
 
n.500
Zavarodik a viz: zagyva képet látok.«
 
  52.  
 
 
n.501
Igy tovább is zengne vizi leány dalja,
 
n.502
Hanem a vitéz azt már tovább nem hallja:
 
n.503
Lebocsátá lankadt tetemit a fűre
 
n.504
S elaludt, mint a tej, szépen ahogy űle.
 
n.505
Most a lyány kiszálott — nem habozás nélkül,
 
n.506
Mert igen szégyellé az alvó vitéztül, —
 
n.507
Hattyuingét hamar szűz testére ölté,
 
n.508
Szárnya csattogása Andort is felkölté.
 
  53.  
 
 
n.509
Mohón kapott Forgács a szép sellő után,
 
n.510
Mintha álom után. . . hiu szellő után. . .
 
n.511
Soká még a parton tünelődve jára,
 
n.512
Majd iratta képét őse paizsára.
 
n.513
Örömest engedte azt viselni Béla
 
n.514
Mindenütt, hol később megfordult acéla:
 
n.515
Hadban, öklelésen, párbajon, vagy tornán;
 
n.516
Sátoron, pecséten, zászlón, sirja ormán.
 
  54.  
 
 
n.517
Most utódja Miklós, vele öccse András,
 
n.518
Viselé a címert, két fiatal Forgács. —
 
n.519
Berényi pedig jött fürge mókusával,
 
n.520
Révai tátongó fene farkasával.
 
n.521
Sárkányfogakat hoz Báthori, Zokoli,
 
n.522
Butkai s ahányan e törzs vérrokoni;
 
n.523
Csáki fölismerszett véres emberfőrül,
 
n.524
Loránd fia Loránd fakadó fatőrül.
 
  55.  
 
 
n.525
Hozza homály ökrét kék mezőn Balassa,
 
n.526
Zászlós Frangyepánnak röpül tarka sassa,
 
n.527
Garai kigyója mérgesen növekszik,
 
n.528
Ama Betlenével szinte már vetekszik.
 
n.529
Egyszerű a Zudár sejtes ablak-olma,
 
n.530
Mellyeszti galambját a Telegdi solyma;
 
n.531
Nádasdi rucája Gersei-Petőnek
 
n.532
E két nemes ágat hirdeti egy tőnek.
 
  56.  
 
 
n.533
Hát még ama nyilas Bocskai oroszlány!
 
n.534
A Majtényi teve, a Viczai sas-szárny!
 
n.535
Büdi bujdosója, a Csetneki halak!
 
n.536
Kisvárdai kigyó, mely farkába harap!
 
n.537
Mondjam-e Szentgyörgyi zászlaját, csillagját?
 
n.538
Apafi szőllőjét, kardra szúrt sisakját?
 
n.539
A Dersfi oroszlánt? a Szirmai rákot?
 
n.540
A Rajcsányi medvét?. . . az egész világot?. . .
 
  57.  
 
 
n.541
Ki győzné ezeket venni laistromba,
 
n.542
Hogy a dal szövése ne legyen goromba?
 
n.543
Nagy erdő ez együtt: ennyi sok családfa
 
n.544
Viruló díszében mind egyszerre látva!
 
n.545
Emez fiatal még; az terepély immár,
 
n.546
Sudarán sas fészkel, barna felleg himbál;
 
n.547
Csonkitva, lenyesve hajt amaz uj ágat:
 
n.548
Mai nap is élő, számos unokákat.
 
  58.  
 
 
n.549
De ti, kiknek ősét a dal édes gondja,
 
n.550
Nem hizelgő verssel koszorúba fonja:
 
n.551
Felhat-e hozzátok az egyszerü ének
 
n.552
Egyszerü kebléből a nép emberének?!
 
n.553
Vagy hazai dalra fületek már gyenge,
 
n.554
S nem halljátok, ámbár neveteket zöngje?!. . .
 
n.555
Sir a lélek bennem, — és a mai kortul
 
n.556
Vigaszképen a mult dicsőséghez fordul.
 
  59.  
 
 
n.557
Ott van ami csillog, ott van ami ékszer,
 
n.558
Mit csak a szem láthat s nem láthat elégszer;
 
n.559
Ott hányja virágát mindenik nemzetség,
 
n.560
Kitesz a hazáért a magyar nemesség:
 
n.561
Maga, lova fényes; paripája kényes,
 
n.562
Arábia szülte vagy tatár vadménes;
 
n.563
Nem sok a gyalog szám, többnyire lovas had:
 
n.564
Kiféle? miféle? címerén olvashadd.
 
  60.  
 
 
n.565
De a vármegyékből szinte sok jó láncsa
 
n.566
Gyűle gyalogszerrel, hogy Nápolyt meglássa:
 
n.567
Itt is, ott is mozog, hullámlik egy csapat,
 
n.568
Mint nagy szél-vetés, ha szélben árad s apad.
 
n.569
Ezek nem címerrel, bokrodzó sisakkal —
 
n.570
Jöttek suta fővel, egyszerű sipakkal,
 
n.571
De azért kemény nép: szívök mind huszári:
 
n.572
Nem tehetnek róla, hogy gyalog kell járni. —
 
  61.  
 
 
n.573
Ti is feljövétek barna kunok, jászok,
 
n.574
Szemes, ügyes, virgonc, nyilvető ijászok,
 
n.575
Vagy nehéz ostromban faltörő bakosok,
 
n.576
Midőn öklelőznek a várdöntő kosok.
 
n.577
Lajos e hadakkal maga tábort járat,
 
n.578
Legelébb talpon van, legutószor fárad,
 
n.579
Egész nap zavarja, futtatja seregét,
 
n.580
Porolván a puszta kopott köpönyegét.
 
  62.  
 
 
n.581
Hej, micsoda szörnyü óriás madár ez!
 
n.582
Roppant szárnyaival csak a földön jár ez,
 
n.583
Kiteríti néha, mint valami héja,
 
n.584
Mérföldet kanyargat egyszeri karéja,
 
n.585
Majd meg' összecsapja, mint a könnyü fecske,
 
n.586
Ugy búvik előre hosszu, vékony teste:
 
n.587
Kanyarodik, szélt vesz, ritkul, összeforrad
 
n.588
— Mintha egy élőtest voln' az egész sor had.
 
  63.  
 
 
n.589
Mintha egy élőtest: földön csuszó sárkány. . .
 
n.590
Mintha bárányfelleg, szines szép szivárvány;
 
n.591
Lendül a sok zászló maga-fogta szélben,
 
n.592
Majd egymás után, majd ezer is egy szélben.
 
n.593
Sárga lován Lajos maga úgy cikázik,
 
n.594
Mint midőn a gyermek tükörfénnyel játszik,
 
n.595
Futkos a had előtt, mint egy futó csillag,
 
n.596
Ragyogó sisakján hosszan úszó tollak.
 
  64.  
 
 
n.597
De, izzó nap után, mikor a lég enyhül,
 
n.598
A vitéz is fárad, meg a ló is renyhül,
 
n.599
Vissza, sátraikhoz, vidám lakomára
 
n.600
Széled a poros nép, a lihegő pára.
 
n.601
Füst-bokrétát tesz föl valamennyi sátor,
 
n.602
Majd egy-egy tüzfény is megjelenni bátor; —
 
n.603
Kuncsorgó juhász nép, támogatva botját,
 
n.604
Messzünnen irígyli ezek állapotját.
 
  65.  
 
 
n.605
Így az egész tábor indulásra készen
 
n.606
Együtt vala Pestnél, a rákosi részen;
 
n.607
Csak Toldi hiányzik, csak ő marad vissza,
 
n.608
Édes szerelemnek kóstolóját issza;
 
n.609
Béke van szivében, most először, béke;
 
n.610
Felejti ha-óta Rozgonyi vendége,
 
n.611
Az egész hó egy nap és e nap egy óra. . .
 
n.612
Nincs is az időnek ottan mutatója!
 
  66.  
 
 
n.613
Sőt az éj meg a nap sem tesz különbséget:
 
n.614
Ébrenlét? vagy álom? sző csupán egy véget:
 
n.615
Akkor is ott járnak egymás deli karján,
 
n.616
Illatozó kertben fűzes Tisza partján. . .
 
n.617
Mit beszéltek annyit, ti susogó lombok?
 
n.618
Miér’ búgtok össze, ti páros galambok?
 
n.619
Hab, hab után, mér’ futsz örök vágyódással?. . .
 
n.620
Igy álmodtak össze, gondolom, egymással.
 
  67.  
 
 
n.621
Hanem, előbb hogysem életét megkötni,
 
n.622
Toldi a harc gondját el akarta vetni,
 
n.623
Az utolsó harcét, míg foly élte hossza:
 
n.624
Nincs eset azontul, hogy szivét megossza:
 
n.625
Élni fog magának, élni Piroskának,
 
n.626
Élni. . . azt nem mondja tovább a leánynak;
 
n.627
Egész élte sorját hosszan elrendezte,
 
n.628
Mikor együtt voltak az utolsó este.
 
  68.  
 
 
n.629
Hogy aztán a hajnal tetszett indulóra,
 
n.630
Megállt jegyesével a leány egy szóra, —
 
n.631
Azaz el se hagynák azt az egy szót soha,
 
n.632
De nyerít a Miklós nyughatatlan lova.
 
n.633
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe’ —
 
n.634
Isten veled atyám és szivem szerelme!«
 
n.635
»Áldjon meg az isten, kedves fiam, téged:
 
n.636
De várd meg legalább a kenyérebédet.«
 
  69.  
 
 
n.637
Megfogadta Miklós, elkelt az ebéd is,
 
n.638
Beszéltek, beszéltek: több volt hátra mégis;
 
n.639
Jött azonban Toldi fegyveres szolgája
 
n.640
Hogy nem áll a Pirkó, a földet kapálja.
 
n.641
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe' —
 
n.642
Isten veled atyám, és szivem szerelme!. . .«
 
n.643
»Áldjon meg az isten, kedves fiam téged:
 
n.644
De várd meg legalább a déli ebédet.«
 
  70.  
 
 
n.645
Megvárta, megevék azt is együtt délben,
 
n.646
Jó-soká maradt még Toldi menő-félben:
 
n.647
Ehol jő azonban a fegyveres szolga:
 
n.648
Nem kell-e bekötni a lovat az ólba?
 
n.649
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe' —
 
n.650
Megyek édes atyám és szivem szerelme!. . . «
 
n.651
»Hordozzon az isten, jó fiu, de már ma
 
n.652
Ugyan hová mennél, ilyen éjtszakára?«
 
  71.  
 
 
n.653
»Este, vagy éjtszaka: tőle nem irtódzom;
 
n.654
Hova, merre megyek? az is az én dolgom;
 
n.655
De tovább sehogy sincs maradásom itten,
 
n.656
Hogy eddig maradjak, bizony azt se hittem.
 
n.657
Isten hozzád szívem édes szép szerelme!
 
n.658
Addsza kicsiny kezed, borulj az ölemre:
 
n.659
Hadd szakasztok rózsát gyönge rózsafádról —
 
n.660
Egy csókot az utra, piros két orcádról.«
 
  72.  
 
 
n.661
Elcsattant az a csók, nem is egyszer pedig,
 
n.662
Mint a földi eper csattan, mikor szedik;
 
n.663
Rövid vége lett a hosszu búcsuzásnak;
 
n.664
Nem is integettek messziről egymásnak;
 
n.665
Jó Toldi csakhamar lovára felűle,
 
n.666
Szeméből valamit lopva kitörűle;
 
n.667
Sarkantyúzza lovát, szintugy vérzik belé. . .
 
n.668
»Co fel, jó paripám, szülő-helyem felé!« —
 
  73.  
 
 
n.669
Vele lakott másszor édes anyja Budán,
 
n.670
De haza sovárgott, hazament azután,
 
n.671
Nehogy elpusztuljon gazdaság és hajlék,
 
n.672
Amint György fiának halomása hallék.
 
n.673
Mert nem ada isten hosszu éltet annak,
 
n.674
Juttatá fogára erdei nagy vadnak;—
 
n.675
Toldiné fogta fel árva kis leányát,
 
n.676
Fölnevelte szépen kedves unokáját.
 
  74.  
 
 
n.677
Hej! nem is álmodta a nemzetes asszony,
 
n.678
Hogy neki az a nap oly örömet hozzon.
 
n.679
Ablakában ül, de onnan keveset lát,
 
n.680
Mindössze az udvart, meg az apró marhát:
 
n.681
Mert ugy volt a jámbor ösi ház kiszabva,
 
n.682
És ugy látta jónak aki helybehagyta,
 
n.683
Hogy ne kandikáljon országba-világba:
 
n.684
Nézzen, mint, igaz bölcs csak önön-magába.
 
  75.  
 
 
n.685
Most az öreg asszony lódobogást hallott,
 
n.686
Szivébe azonnal gyors öröm nyilallott:
 
n.687
»Jaj! Miklós. . . « kiáltja és szalad elébe,
 
n.688
Nem leli a rostély nyitját hevenyébe.
 
n.689
Szép Etelke pedig, Toldi György leánya,
 
n.690
Mielőtt a kapun befordulna bátyja,
 
n.691
Fut elébe, fut, fut; kengyelébe pattan,
 
n.692
Csókja, mint egy ostor, oly nagyokat csattan.
 
  76.  
 
 
n.693
Hagyta hugát Miklós játszani Pirkóval,
 
n.694
Maga édes anyját köszöntötte szóval,
 
n.695
Megcsókolta előbb halvány szép homlokán,
 
n.696
Addig föl se ment a lépcső három fokán;
 
n.697
Mikor pedig fenn volt lehajlék hozzája,
 
n.698
Megfogá a kezét, reáforrott szája;
 
n.699
Édes anyja, szegény! kivül a ruháján
 
n.700
Csókolgatta fiát, verő szive táján.
 
  77.  
 
 
n.701
Akkor a szobába mentek együtt karon —
 
n.702
Mondanom se kell, hogy lett nagy lakodalom,
 
n.703
Dehogy lelte helyét Miklósnak az anyja!
 
n.704
Cselédnek is állott pince, kamra, konyha.
 
n.705
Bence, a vén Bence volt a pincemester,
 
n.706
Ki is tört belőle, hogy ő arra nagy szer.
 
n.707
Ugy járt, ha borér' ment, hogy ne kelljen várni,
 
n.708
S úgy hozott, hogy kétszer ne kellessék járni.
 
  78.  
 
 
n.709
De maga koránsem ivott azér' sokat,
 
n.710
Forgatván fejében apai gondokat;
 
n.711
Ivott ő, mint szokta, sziv-vidámság végett,
 
n.712
Vagy midőn kinálni kelle a vendéget.
 
n.713
Hanem, mikor látta, hogy nincs semmi hiány,
 
n.714
Enni már vagy inni egy cseléd sem kiván:
 
n.715
Szólott a fiának, egy szálas legénynek
 
n.716
S ketten a szobába Toldihoz menének.
 
  79.  
 
 
n.717
Ott elkezdi Bence: »M’óta t’om az eszem,
 
n.718
Kenyerem ettől az öreg háztól eszem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« A nagy jó uramék jóvoltából eszem »
Kenyerem ettől az öreg háztól eszem
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
;
 
n.719
Rossz kis stückő voltam, annyi mint az öklöm,
 
n.720
Hogy a toldi pusztán szántottunk hat ökrön.
 
n.721
Én ökröt vezettem, éd’s apám az ekét. . .
 
n.722
De
minek kerítek ilyen nagy fenekét!. . .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Tartotta . . . de minek ez a hosszu beszéd »
n
Jegyzet későbbi jav. :
minek kerítek ilyen nagy fenekét! . . .
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
 
n.723
Hej! micsoda termés lett abban a földben!
 
n.724
Eddig ért, uram, ni! másik esztendőben.
 
  80.  
 
 
n.725
»Még akkor boldogult apám uram is élt,
 
n.726
Csakugyan Bencének hítták ő kigyelmét,
 
n.727
Én is, hogy fiam lett, (látom, a bolondok
 
n.728
Cifra neven kapnak) — Bence legyen! mondok.
 
n.729
Nagy fiu, ehol van! Jöszte, szógám elébb:
 
n.730
Szégyellős
egy kissé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« a tulok »
egy kissé
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
, mint fiatal cseléd.
 
n.731
Hej! vitéz nagy uram, jut-e még eszébe
 
n.732
Mikor együtt mentünk a király elébe?
 
  81.  
 
 
n.733
»Jóval ifjabb volt még kelmed a fiamnál,
 
n.734
Hanem szálasabb is, izmosabb is annál;
 
n.735
Hányszor emlegettük azelőtt: no ebből
 
n.736
(Kelmedet értettük) ember lesz, ha megnől.
 
n.737
Biztattam is, menjen katonának, vagy mi;
 
n.738
De az édes anyját nem akarta hagyni:
 
n.739
Pedig, lám no! milyen ember vált belőle,
 
n.740
Kit nem egyszer kétszer mondtam én előre.
 
  82.  
 
 
n.741
»Ezt a rossz fiut is nem t’ om én, mi lelte,
 
n.742
Katonának vágyik, vagy mi az eblelke!
 
n.743
Azt izéli mindég: nem leszek én paraszt,
 
n.744
Nem én, apám uram, elszököm ha maraszt.
 
n.745
Itt van, nagy jó uram, azér' hoztam elő,
 
n.746
Legyen kelmed hozzá igaz gondviselő,
 
n.747
Apja helyen apja, vezető vezére:
 
n.748
Isten is megáldja kegyelmedet érte!«
 
  83.  
 
 
n.749
Nevetett Miklós az együgyű beszéden,
 
n.750
Forgatá egyszersmind a dolgot eszében:
 
n.751
Elvigye-e Bencét, vagy itthon marassza?
 
n.752
Melyikben lesz annak idővel is haszna?
 
n.753
Etelke azonban egy asztali késsel
 
n.754
Lovaggá ütötte három kis ütéssel,
 
n.755
S kitörvén a kedve hangos hahotába,
 
n.756
Bevonszolta Bencét az oldalszobába.
 
  84.  
 
 
n.757
Ott egy régi szekrény poros zege-zugát
 
n.758
Felhányva, kiszede holmi ócska ruhát,
 
n.759
Amelyeket Toldi már annak előtte
 
n.760
Régen elhajított, mivelhogy kinőtte.
 
n.761
Etelke azokból
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Etel azok közzül »
Etelke azokból
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
egynéhány darabot,
 
n.762
Egész öltőbelit összeválogatott,
 
n.763
S od' adá Bencének, ingyen ajándékba,
 
n.764
Hogy tanuljon belé, vegye is fel még ma.
 
  85.  
 
 
n.765
Ezalatt elmondá Toldi az anyjának
 
n.766
Hogy jutott kezéhez a szép uri lánynak,
 
n.767
Mutatá a gyűrűt, melyet hoza jegybe,
 
n.768
Háború végével kelnek, ugymond, egybe.
 
n.769
»Akkor, édes anyám — no hiszen meglátod —
 
n.770
Akkor nem futok én országot, világot,
 
n.771
Nem kószálok hadba, hanem együtt élünk,
 
n.772
Az én
gyöngy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« kis »
[törölt]
«
szép
Beszúrás
»
gyöngy
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
galambom, Piroskám is vélünk!«
 
  86.  
 
 
n.773
Sirt, nevetett anyja, mikor ezt meghallá,
 
n.774
Szíve az örömet nem várta, sokallá;
 
n.775
Elpirult, tüzes lett halvány arculatja,
 
n.776
Elpirítá benső titkos gondolatja:
 
n.777
Előtte fia még mind a régi gyermek:
 
n.778
Oly furcsán esett most képzelni embernek,
 
n.779
Házasult embernek. . . képzelni továbbat
 
n.780
Göndörhaju, fürge, játszi unokákat.
 
  87.  
 
 
n.781
Hányszor mondatá el, kérdezé ki ujra!
 
n.782
Nem maradt szó nélkül egy legkisebb ujja:
 
n.783
Karcsu-e, magas-e, barna-e, vagy szőke?
 
n.784
Fehér-e, piros-e, vagy milyen a képe?
 
n.785
Haja, szemöldöke, szeme, szempillája?
 
n.786
Ajaki, beszéde,
lábai
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« léptei »
lábai
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
, ruhája?. . .
 
n.787
Felelni se győzne Miklós annyit neki,
 
n.788
Ha oly jól nem esnék, mikor emlegeti.
 
  88.  
 
 
n.789
S jaj lett volna szegény Piroskának dolga,
 
n.790
Ha, míg emlegették, folyvást csuklott volna! —
 
n.791
Most azonban félbehagyták a beszédet,
 
n.792
Mert az ifju Bence a szobába lépett.
 
n.793
Kard veri a combját, a nyakában mente,
 
n.794
Ki van csipve rútul, mint bármely levente,
 
n.795
Megáll egyenesen, mint egy mutatófa,
 
n.796
S rövid habozással imígy kezd a szóba:
 
  89.  
 
 
n.797
»Vitézlő nagy uram, szépen megkövetem,
 
n.798
Egy páncélos bajnok, úgy látom idegen,
 
n.799
Künn az ajtó előtt kigyelmedet várja,
 
n.800
Hogy vele megvíjon életre-halálra.«
 
n.801
Toldinak se’ kell több: »hogyan, a patvarba!«
 
n.802
Felszökik sebesen, szalad a pitvarba.
 
n.803
Hát csakugyan ott áll a sisakos vitéz
 
n.804
Kivül a tornácon, vele megvíni kész.
 
  90.  
 
 
n.805
Toldi a fegyverről nyomba’ megismerte,
 
n.806
Látja, hogy az nem más, mint huga, Etelke,
 
n.807
Iszonyu láncsáját bal kezében tartja,
 
n.808
Mig a jobb kezében villog széles kardja.
 
n.809
De Miklós a szemét összerántja vadul,
 
n.810
Felgyűri az ingét, karja kiszabadul,
 
n.811
Rohan puszta kézzel: megszalad az ellen,
 
n.812
Hármat lép s elesik a nehéz fegyverben.
n
Jegyzet A 84—90. vsz. megint megvan (betett kétrét hajtott lapon) talán első fogalmazásban, s benne a közbeszőtt ének is : f., t.
 
  91.  
 
 
n.813
»Ugy kell! eben esett, kőszülötte lyánya!«
 
n.814
Kiált és odafut Toldiné, mert szánja,
 
n.815
Fölemeli szépen, tizszer is megkérdve
 
n.816
Nem fáj-e valahol? könyöke, vagy térde?
 
n.817
Semmi baj! de van ám tréfaszó, nevetség,
 
n.818
Van, mivel egymás közt eltöltni az estét,
 
n.819
Mignem aztán Miklós tréfa közé fonta
 
n.820
Amit Tar Lőrincnek komoly céllal monda.*
 
  92.  
 
 
n.821
Elkezdi barátját dicsérni, de nagyon,
 
n.822
Kétszer is mond egyet inkább, mint elhagyjon:
 
n.823
Mily eszes, mily józan, mily szelid, hű, derék, —
 
n.824
Gondolá Etelka: jól van, de már elég!
 
n.825
Vállhegyen bátyjára hamisan pillantott,
 
n.826
Felkapá az ágyról a pihenő lantot,
 
n.827
Busa szemöldökét ráncolva keményen,
 
n.828
Tiszta, erős hangja így csendüle mélyen:
 
  1.  
 
 
n.829
A mi lyányunk nem eladó,
 
n.830
Büszke, dacos, válogató;
 
n.831
Jobbra-balra pillogató,
 
n.832
De a szive szinmutató:
 
n.833
Nem eladó.
 
  2.  
 
 
n.834
Szeme nyájas, szava édes,
 
n.835
Maga tetszős, bár negédes;
 
n.836
Rád tekinthet, mosolyoghat:
 
n.837
De azért, hogy tőrbe foghadd —
 
n.838
Nagyon kétes.
 
  3.  
 
 
n.839
Hej! pünkösdi kis királyné:
 
n.840
Rózsa vagy-é,
tulipán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
n
Jegyzet A közbeszőtt énekben :
tulipány
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
-é? —
 
n.841
Rózsa vagyok, szúró tüske,
 
n.842
Tulipánsziv nem oly büszke
 
n.843
Mint a lyányé.
 
  4.  
 
 
n.844
Jár utána gazdag fösvény,
 
n.845
Nagy szerencse! fele köszvény;
 
n.846
Jár szegényes, az nem kényes,
 
n.847
Majd megeszi olyan. . . éhes;
 
n.848
Ott az ösvény!
 
  5.  
 
 
n.849
A deák ül könyve mellett,
 
n.850
Ugy bötűzi a szerelmet,
 
n.851
Lám az apród, ha nem ül is,
 
n.852
Százat szeret könyvnekűl is!
 
n.853
Odább kelhet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
[törölt]
« Elszelelhet »
Odább kelhet
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
Odább kelhet
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
.
 
  .  
 
 
n.854
Özvegy ember csak
hitvány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« volt már »
hitvány
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
bor,
 
n.855
Ecet
ami
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
ami
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
az mi
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
azután forr; —
 
n.856
Légy derék bár: kell ám fő is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« A derék is fővel számos »
Hány derék van fő híjával
Beszúrás
Légy derék, de kell ám fő is,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
,
 
n.857
Légy szelid s hű: ámde hő is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« A szelid jó férj? fáj? fej? »
n
Jegyzet bizonytalan olvasás
[törölt]
« ha nem álmos »
[törölt]
«
Hány — S mind szelid az, aki gyáva
Beszúrás
»
Légy szelid józan hű, ámde hő is
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
,
 
n.858
Szegény jámbor!
 
  7.  
 
 
n.859
Hát te páncél? párducmente?
 
n.860
Van-e benned jó levente?
 
n.861
Jaj, ha volna,
mint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
n
Jegyzet t. a »mint« fölött kékkel halványan: beh
beh
*
Szövegforrás:
Kézirat
Első fogalmazás
 
szeretném!
 
n.862
Ezer közül szemen szedném,
 
n.863
Ha lehetne.
 
  8.  
 
 
n.864
Egy van olyan, az egyetlen,
 
n.865
Messze,
messze
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« hozzám »
tőlem
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
. . . bár mellettem;
 
n.866
Könnyü nézni, megölelni,
 
n.867
De szeretni,
páriát
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« mását »
párját
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
lelni . . .
 
n.868
Lehetetlen! —
n
Jegyzet A tisztázatban a beszőtt ének 1 . szaka mellett kékkel nyomdai jelzés : pet (áthúzva) garm
 
  93.  
 
 
n.869
Igy ez abban elmúlt. Igy egész éjfélig
 
n.870
Nyájason az időt hamar elbeszélik;
 
n.871
Édes övéi közt enyhül Toldi gondja
 
n.872
S egy
hizelgő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet A versszak előbb kitörölve, s újra kezdve.
Majd
[törölt]
« a rövid »
hízelgő
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
álom Piroskához vonja. —
 
n.873
De korán a hajnal ébren leli másnap
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet olvashatatlanul kitörölve, ennyi betűzhető ki :
[törölt]
« De hamar a hajnal föl. . . másnap »
n
Jegyzet ezután ujból az 5—6 . így :
[törölt]
«
De hamar a hajnal ébredésra inti,
Beszúrás
»
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
,
 
n.874
Búcsut véve, indul messze utazásnak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Szép piros orcával ablakát érinti »
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
;
 
n.875
Követi sok »áldás«, ezer »jó szerencse!«
 
n.876
Utána poroszkál ázott szemmel Bence.
 
 
X (Close panel)Verzió: III : Első fogalmazás
 
HARMADIK ÉNEK.  
  »Vagyon Lajos király oly nagy készületben,
  Sok erős vitézek vannak seregében.«
  Illosvai.
 
  1.  
 
 
n.1
A haragos hajnal köte vérszin övet,
 
n.2
Hogy Lajost álmából fölveri egy követ,
 
n.3
Gyászos levelet hoz, sietős az utja,
 
n.4
Mi van a levélben? a jó isten tudja,
 
n.5
Mert fekete azon a zsinór, a pecsét,
 
n.6
Bontsd fel, király, bontsd fel! megölték az öcséd’!
 
n.7
Olaszok ölék meg, orozva, titokban;
 
n.8
Önnön hitvese is részes a dologban.
 
  2.  
 
 
n.9
Hamar átfutá az írás foglalatját,
 
n.10
Hamarabb a halál színe ábrázatját,
 
n.11
Lehanyatlott búsan egy nagy zsöllyeszékbe,
 
n.12
A könnyü levelet sem birá kezébe' :
 
n.13
Könnyü volt a levél, de nehéz a bánat,
 
n.14
Melyet Károly abban külde rokonának,
 
n.15
Olasz herceg volt ez, más nevén Durazzó; —
 
n.16
Végtére Lajosból így töre ki a szó :
 
  3.  
 
 
n.17
»Jaj, szerelmes öcsém, boldogtalan Endre!
 
n.18
Hát ilyen koronát tettek a fejedre?
 
n.19
Jaj! ezér’ kellett-é oly korán elválnunk,
 
n.20
Hogy utolsó legyen az a búcsu nálunk?
 
n.21
Nem is búcsu volt az, nem is volt bánatja:
 
n.22
Mert, midőn két gyermek a játszást elhagyja
 
n.23
És megvál: örökre? vagy csak néhány percig?
 
n.24
Az előtte mindegy ; közönösnek tetszik.
 
  4.  
 
 
n.25
»Jut eszembe, oh, jut! szende mosolygásod,
 
n.26
Te valál a jámbor, én valék a vásott;
 
n.27
Emlékszem szavadra, szőke szép hajadra,
 
n.28
Fekete szemedre, tetszetős magadra;
 
n.29
Mikor atyám elvitt, játszani kis társat,
 
n.30
Kis leányt igérve: igen, ölő nyársat!
 
n.31
Vitt, hogy növekednél a királyi székre,
 
n.32
A nápolyi trónra, igen, mészárszékre!
 
  5.  
 
 
n.33
»Mit használt a gyűrü, melyet a hív anya,
 
n.34
Hogy acél ne járjon, ujjaidra vona?
 
n.35
Mit használt a bűbáj, csudatékony varázs?
 
n.36
S a minden varázsnál jobb anyai tanács?
 
n.37
Fekszel temetetlen, — hacsak elbukásod
 
n.38
Helyén idegen kéz a földbe nem ásott;
 
n.39
Ki fogá be szemed? ki siratott végig?. . .
 
n.40
Oh, ez isszonyú bűn felkiált az égig!
 
  6.  
 
 
n.41
»Nem szablya, hegyes tőr: gyalázatos zsineg
 
n.42
Vete véget, korán, ifju éveinek!
 
n.43
Nem világos nappal, de éjtszaka, orvul,
 
n.44
Megejtve, kicsalva hűtlen női karbul!
 
n.45
Johanna, Johanna, átkozott feleség —
 
n.46
Nem feleség — ádáz, rút dögleletesség!
 
n.47
Ha ezér' isten és karom meg nem büntet,
 
n.48
Nincsen e világon, megtorlani, büntett.«
 
  7.  
 
 
n.49
Igy önte ki Lajos, hogy tudtára esett,
 
n.50
Fájdalma teljéből, csupán egy keveset,
 
n.51
De azért a szíve tele maradt színig;
 
n.52
Soká lesz az, mikor bánatja megszűnik.
 
n.53
Azonban a rossz hir, és ki a hirt hozta,
 
n.54
Minden élő lelket hamar felriaszta:
 
n.55
Talpra ugrándoznak a nemes vitézek,
 
n.56
Urokért, Lajosért, élni-halni készek.
 
  8.  
 
 
n.57
Zendül a sokaság, a hirt adja-veszi,
 
n.58
Kit elébb s tovább lel, tudja-e? kérdezi,
 
n.59
Sok már épen annak beszéli negyedszer,
 
n.60
Akitől maga is hallotta nem egyszer;
 
n.61
Ez lovát keresi, az siet nyergelni,
 
n.62
Mintha ereszkedvést harcba kéne menni; —
 
n.63
Csörtet a kard, páncél, fenyeget a láncsa:
 
n.64
»Háború! háború!« többek riadása.
 
  9.  
 
 
n.65
Toldi is fut, gázol a király lováig,
 
n.66
Dönti jobbra, balra nyergelő szolgáit,
 
n.67
Maga csatol, peckel, maga felkantároz,
 
n.68
S vezeti a Tündért király sátorához.
 
n.69
Jól esett Lajosnak, amidőn kilépe,
 
n.70
Hogy a hű levente ugy siet elébe;
 
n.71
De nem akará hogy még most vele menjen,
 
n.72
Négy-öt hétig ugymond
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet A 1—64. versszakok szövegváltozatait 1. a T. Sz. VII. énekénél. Az innen kihagyott versszakok közül a 9-ben :
[törölt]
« Sőt inkább maradjon »
Négy-öt hétig, ugymond
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
, múlasson, pihenjen.
 
  10.  
 
 
n.73
Fölsegité szépen a nyeregbe Miklós,
 
n.74
Kengyelét megtartván, mint akármely csatlós;
 
n.75
A király, csak fővel, szomorúan inte,
 
n.76
Gazda emberségét szó nélkül köszönte.
 
n.77
Szomorún mosolygott a szép Piroskára,
 
n.78
Mint felhőn keresztül a nap zöld sugára
 
n.79
(Permeteg esőben, nyáron, ebéd felé):
 
n.80
Hogy a szegény lányka sirva fakadt belé.
 
  11.  
 
 
n.81
Ottan jó Budára Lajos utját vészi;
 
n.82
Követék csoportban hű magyar vitézi,
 
n.83
Morogván az úton, mint viharos felhő,
 
n.84
Mely kicsiny először, de nagy lesz, ha feljő.
 
n.85
Valahon átkeltek, valamerre mentek,
 
n.86
Lőn háborodása minden rangnak, rendnek:
 
n.87
Pap a papiszéken, nemes a nyeregben
 
n.88
Festi a közös gyászt fekete szinekben. —
 
  12.  
 
 
n.89
Nem soká Budáról, széles hazaszerte,
 
n.90
A hadrahívó kard fejét fölemelte,
 
n.91
Majd ősi szokással, mártva meleg vérbe,
 
n.92
Majd irva pirosán a hivó levélbe.
 
n.93
Nem parancsolat ez, nem is kénytelenség:
 
n.94
De kinek ne volna több, mint kötelesség?
 
n.95
Ki maradna itthon? ugyan ki ne menne? —
 
n.96
Igy érzett a magyar: Lajos bízott benne.
 
  13.  
 
 
n.97
Azt tartá a levél, hogy bizonyos napra
 
n.98
Mind együtt lennének Budán, Szent-Jakabra.
 
n.99
Időközben a vas mindenfelé duzzadt,
 
n.100
Köhögött a kohó és a pőröly izzadt;
 
n.101
Eke, boronástul, betegen hevernek,
 
n.102
Másra kell az anyag: páncélnak, fegyvernek;
 
n.103
Hadi hírtől hízik a paraszt a hűsön:
 
n.104
De meleg a műhely, bár a nap ne süssön.
 
  14.  
 
 
n.105
A király is egyre készüléshez látott,
 
n.106
Hamar odahagyván fényes Visegrádot,
 
n.107
Hova édes anyját látogatni ment fel;
 
n.108
Kölcsönös panaszban nem sok idő telt el.
 
n.109
Most Budán székelve, éjt-napot eggyé tesz,
 
n.110
Hogy baját felejtse, ezer dolgot végez:
 
n.111
Tart tanácsot, ír, vagy csapatokat szemlél,
 
n.112
Nincs olyan időperc, melyben dolgot nem lél.
 
  15.  
 
 
n.113
És már a királyi hadnak egy dandárja,
 
n.114
Budai vérmezőn az indulót várja,
 
n.115
Zászlói lobognak keleti szellőben,
 
n.116
Liliom virággal teleirva bőven;
 
n.117
Büszke nyakát a struc, mint torony, fenhordja,
 
n.118
Aranyos patkóját orra között tartja;
 
n.119
Mellőle a négyes szalag sem hiányzik,
 
n.120
A kettős kereszt is fodorodva játszik.
 
  16.  
 
 
n.121
A király madara s liliomi mellett
 
n.122
A vezéri zászlót lengeté a szellet:
 
n.123
Dült paizs a címer, két fehér galanddal,
 
n.124
E fölött koronás, szárnyas ifju angyal;
 
n.125
Hédervári Kont az, — Miklós főpohárnok,
 
n.126
Kit Lajos vezérül ada e dandárnak;
 
n.127
S hogy az indulásra nem hiányzott semmi:
 
n.128
Lejöve a király tőlük búcsut venni:
 
  17.  
 
 
n.129
»Nem járatlan út az, ismeretlen vadon,
 
n.130
Hova nektek, úgymond, indulástok vagyon:
 
n.131
Mentek Sztiriának és Gyulavásárnak,
 
n.132
Hol vitéz szomszédim nyilt karokkal várnak:
 
n.133
Amerre ti jártok, azon földet ott a
 
n.134
Magyar had, fiaim, másszor is tapodta:
 
n.135
Hová im e strucok mostan vezérelnek,
 
n.136
Ott lengett turulja dicső nagy Etelnek!
 
  18.  
 
 
n.137
»Értek Udinéba, Etele halmára,
 
n.138
Most is áll a tetőn mesés régi vára;
 
n.139
Balfelé a tenger, s Akviléja marad,
 
n.140
Eszötökbe hozván a jósló madarat;
 
n.141
Akkor vette magát a mocsárok népe,
 
n.142
Hol ma ugy fenhéjaz, vízi Velencébe:
 
n.143
Kerüljétek, mondom, e mocsárt s lakóit,
 
n.144
Víznek és száraznak kétszinű csuszóit.
 
  19.  
 
 
n.145
»Hanem Páduába útatok vegyétek,
 
n.146
A szegény versköltőt el se feledjétek,
 
n.147
Ki, midőn Atillát istenekhez mérte,
 
n.148
Kicsibe hogy máglyán nem lakolt meg érte.
 
n.149
Jobbfelé marad egy kies völgyi róna,
 
n.150
Ott fekszik Milánó, Mántua, Veróna,
 
n.151
Melyek nagy Etelét most is emlegetik,
 
n.152
Soha, míg világ lesz, el sem is feledik.
 
  20.  
 
 
n.153
»Akkor más idő volt. De ti most már békén
 
n.154
Jártok Olaszország innetső vidékén,
 
n.155
Sorba jő Ferrára, Faenza, Rimini,
 
n.156
Hol az út a tengerpartra fog levinni:
 
n.157
Valahon utaztok, valahon átkeltek,
 
n.158
Azt ne halljam én, hogy bántsatok egy lelket!
 
n.159
Vagy sarcot tegyetek, vagy ragadozzatok!. . .
 
n.160
Koronámra — mondom! szennyet ne hozzatok.
 
  21.  
 
 
n.161
»De mikor a Rontó vizén áthaladtok,
 
n.162
Jusson eszetekbe, hogy Nápolyban vagytok!
 
n.163
Ott Akvila vára fogad a hegyen tul —
 
n.164
Ellenséges földön visz az út ezentul.
 
n.165
Ott a sötét zászló kibontva dagadjon,
 
n.166
Melyen irva öcsénk halálképe vagyon . . .
 
n.167
Vitézek, fiaim: bizom tibennetek!
 
n.168
Isten vezéreljen. Jó utat. Menjetek!«
 
  22.  
 
 
n.169
Ezt hallván a tábor, lelkesedve kiált:
 
n.170
Éltesse az isten, éltesse a királyt!
 
n.171
Zendül a zeneszó, ropog a had lába,
 
n.172
Fényesen kigyózik görbe völgy torkába.
 
n.173
A király ellenben visszament Budára,
 
n.174
Hova országgyülést rendelt Péter-Pálra;
 
n.175
Nem lesz ott kimélve sem csapat, sem költség:
 
n.176
Egy hang lesz a gyülés, abban semmi kétség.
 
  23.  
 
 
n.177
Másfelől az udvar, királyné udvara,
 
n.178
Régi Visegrádon gyászba merült vala,
 
n.179
Ott lakván az özvegy, Károly nagy királyé,
 
n.180
Lajos édesanyja, Erzsébet királyné.
 
n.181
Visegrád, Visegrád! hol hajdani fényed?
 
n.182
Magas föllegvárad? parti építményed?
 
n.183
Dunapart hosszában kerti ékességed?
 
n.184
Mérföldekre nyuló, párduclakta nyéked?
 
  24.  
 
 
n.185
Ott, hol négy királynak azon idő tájba'
 
n.186
Megfért volna minden udvari pompája,
 
n.187
Meg sem töltve annak negyedfélszáz termét, —
 
n.188
Most a róka sunnyog, ássa kicsiny vermét!
 
n.189
Nem nyilik kevélyen a Dunára kapu,
 
n.190
Belül is a zöld tért gaz véré fel, s lapu;
 
n.191
Odavan a lépcsők márvány büszkesége:
 
n.192
Nyolc egész nagy ölnyi pazar szélessége.
 
  25.  
 
 
n.193
Hát a négyszög udvar eme lépcsők felett,
 
n.194
Negyven láb magasan — hej! az is odalett,
 
n.195
Nem dicsekszik földje márvány kirakással,
 
n.196
Nincs beárnyékolva illatozó hárssal,
 
n.197
Nem is veszi körül nagy paloták szárnya
 
n.198
Száz-meg száz ablakkal a kies Dunára;
 
n.199
Maga a koronát féltő hegyi fészek,
 
n.200
Az is összeomlott, ledönték a vészek.
 
  26.  
 
 
n.201
De mihaszna borong rajta képzeletem!
 
n.202
Sirató dalommal föl nem épithetem. —
 
n.203
No, s hát a királyné visegrádi háza
 
n.204
Endre herceg miatt öltözék mély gyászba.
 
n.205
Ottan a csillámló, fejedelmi pompa
 
n.206
Büszke ábrázatját feketébe vonta,
 
n.207
S a bú, mintha ülné királyi ünnepét,
 
n.208
Fölvevé magára legszebb öltözetét.
 
  27.  
 
 
n.209
Meghallván a gyászhirt, seregesen gyültek
 
n.210
Királyné asszonyhoz tisztes úri hölgyek,
 
n.211
Hajadon és özvegy és akinek férje
 
n.212
Fő-fő rangot visel, fiatalja, vénje;
 
n.213
Jártak hosszu sorral a nagy palotákban.
 
n.214
Vetélkedve mintegy szomorú pompában;
 
n.215
És megoszták versent a királyné jajját,
 
n.216
Hangosabbá tévén szózatos fájdalmát.
 
  28.  
 
 
n.217
Számtalan sok gyertya, mint egy-egy szövétnek,
 
n.218
Hófehér viaszból éjjel-nappal égnek,
 
n.219
És a nagy harangok virradattul estig
 
n.220
A tornyok falait szinte megrepesztik;
 
n.221
Vége-hossza nincsen a gyászos menetnek,
 
n.222
Mindennap, azt vélnéd, egy királyt temetnek,
 
n.223
Mondatik mindennap búsan zengő mise —
 
n.224
Annyi drága pompát nem látott senki se!
 
  29.  
 
 
n.225
Maga a királyné, földig gyászruhába'
 
n.226
Mindennap misére megy a kápolnába
 
n.227
Mely a paloták közt áll vala középen,
 
n.228
Remekül épitve a várhegy tövében.
 
n.229
Koldusok, szegények, fölemelt süveggel,
 
n.230
Gyülekeztek oda minden áldott reggel;
 
n.231
A királyné pedig alamizsnát oszta, —
 
n.232
Utána a sok pénzt három leány hozta.
 
  30.  
 
 
n.233
Másszor sem sajnálta ugyan ő felsége
 
n.234
Adakozni bőven, isten-dicsőségre:
 
n.235
De most adományit kétszerezve adja,
 
n.236
Hogy istennél inkább légyen foganatja.
 
n.237
Klastrom emelkedik, fényes templom épül;
 
n.238
Ne kiméljék, ugymond, telik az övébűl,
 
n.239
Jut belőle minden papnak és barátnak;
 
n.240
Az isten szolgái szűk időt nem látnak.
 
  31.  
 
 
n.241
De mikor bevonul éji rejtekébe,
 
n.242
Nem hagyja nyugodni véres multak képe:
 
n.243
Ősz férfi vonaglik ágykárpitja megett
 
n.244
S haldokolva hörgi: »gyermekért gyermeket!«
 
n.245
Zács Felicián az; követi családja,
 
n.246
Őket hosszú sorral a királyné látja;
 
n.247
Szomorú az eset, miről egy időben
 
n.248
Így zendült az ének lantban, hegedőben:
 
  ZÁCS KLÁRA NÓTÁJA.  
  1.  
 
 
n.249
Királyasszony kertje
 
n.250
Kivirult hajnalra;
 
n.251
Fehér rózsa, piros rózsa . . .
 
n.252
Szőke leány, barna.
 
  2.  
 
 
n.253
»Királyasszony néném!
 
n.254
Az egekre kérném:
 
n.255
Azt a rózsát, piros rózsát
 
n.256
Hajh, be szeretném én!
 
  3.  
 
 
n.257
»Beteg vagyok érte,
 
n.258
Szivdobogást érzek:
 
n.259
Ha meghalok, egy virágnak
 
n.260
A halottja lészek!«
 
  4.  
 
 
n.261
»Jaj, öcsém Kázmér!
 
n.262
Azt nem adom százér’ —
 
n.263
Menj! haragszom. . . nem szégyelled?. . .
 
n.264
Félek, bizony gyász ér.
 
  5.  
 
 
n.265
»Sietős az utam
 
n.266
Reggeli templomra;
 
n.267
Ha beteg vagy, hát fekügy’ le
 
n.268
Bársony pamlagomra.« —
 
  6.  
 
 
n.269
Megyen a királyné
 
n.270
Megyen a templomba;
 
n.271
Szép virágok, deli szűzek
 
n.272
Mind követik nyomba.
 
  7.  
 
 
n.273
Könyörögne, — nem tud,
 
n.274
Nem tud imádkozni:
 
n.275
Olvasóját honn feledé:
 
n.276
Ki megyen elhozni?
 
  8.  
 
 
n.277
»Eredj fiam, Klára!
 
n.278
Hamar, édes lyányom!
 
n.279
Megtalálod a térdeplőn,
 
n.280
Ha nem a diványon.« —
 
  9.  
 
 
n.281
Keresi a Klára,
 
n.282
Mégsem akad rája:
 
n.283
Királyasszony a templomban
 
n.284
Oly nehezen várja.
 
  10.  
 
 
n.285
Keresi a Klára
 
n.286
Teljes egy órája:
 
n.287
Királyasszony a templomban
 
n.288
De hiába várja!
 
  11.  
 
 
n.289
Vissza se' ment többé
 
n.290
Szűz leányok közzé:
 
n.291
Inkább menne temetőbe,
 
n.292
A halottak közzé.
 
  12.  
 
 
n.293
Inkább temetőbe
 
n.294
A fekete földbe,
 
n.295
Mint ama nagy palotába,
 
n.296
Ősz atyja elébe.
 
  13.  
 
 
n.297
»Hajh, lányom, lányom!
 
n.298
Mi bajodat látom?
 
n.299
Jöszte, borulj az ölemre,
 
n.300
Mondd el, édes lyányom.«
 
  14.  
 
 
n.301
»Jaj, atyám! nem, nem. . .
 
n.302
Jaj, hova kell lennem!
 
n.303
Hadd ölelem lábad porát —
 
n.304
Taposs agyon engem! — «
 
  15.  
 
 
n.305
Harangoznak délre,
 
n.306
Udvari ebédre;
 
n.307
Akkor mene Felicián
 
n.308
A király elébe.
 
  16.  
 
 
n.309
A király elébe,
 
n.310
De nem az ebédre:
 
n.311
Rettenetes, bosszuálló
 
n.312
Kardja volt kezébe.
 
  17.  
 
 
n.313
»Életed a lyányért,
 
n.314
Erzsébet királyné!«
 
n.315
Jó szerencse, hogy megváltja
 
n.316
Gyönge négy ujjáért.
 
  18.  
 
 
n.317
»Gyermekemért gyermek!
 
n.318
Lajos, Endre halj meg!«
 
n.319
Jó szerencse, hogy Gyulafi
 
n.320
Rohan a fegyvernek.
 
  19.  
 
 
n.321
»Hamar, a gazembert. . .
 
n.322
Fiaim. . . Cselényi!. . .«
 
n.323
Ott levágták Feliciánt
 
n.324
A király cselédi. —
 
  20.  
 
 
n.325
»Véres az ujjad,
 
n.326
Nem vérzik hiába:
 
n.327
Mit kivánsz most, én királynőm!
 
n.328
Fájdalom dijába?«
 
  21.  
 
 
n.329
»Mutató ujjamért
 
n.330
Szép hajadon lányát:
 
n.331
Nagy ujjamér’ legény fia
 
n.332
Borzasztó halálát:
 
  22.  
 
 
n.333
»A más kettőér’
 
n.334
Veje, lánya végét
 
n.335
Piros vérem hullásáér’
 
n.336
Minden nemzetségét! — «
 
  23.  
 
 
n.337
Rossz időket érünk,
 
n.338
Rossz csillagok járnak:
 
n.339
Isten ója nagy csapástul
 
n.340
Mi magyar hazánkat.
 
  32.  
 
 
n.341
Ily szomoru eset a Feliciáné; —
 
n.342
E miatt nem nyugszik Erzsébet királyné,
 
n.343
Hogy szörnyű halált halt kedves fia Endre:
 
n.344
Csak egyéb csapás is ne követné rendre!
 
n.345
De Lajos — ártatlan imez átkos tettben —
 
n.346
Vala bosszuálló kemény készületben;
 
n.347
A nemesség is már dandárjait hozta,
 
n.348
Ezrivel, vagy amint fel volt rájok osztva.
 
  33.  
 
 
n.349
Most a kopasz róna Rákoson virágzik.
 
n.350
Most buborékot hány: sátortól nem látszik;
 
n.351
Most lobog a zászló ezerféle szinben,
 
n.352
Rajlik a vidor nép, csillog-villog minden.
 
n.353
Messze a mezőnek fakó meze füstöl,
 
n.354
Porfelleg verődik, melyben a ló prüszköl,
 
n.355
Egy út az egész táj; a csapatok gyülnek,
 
n.356
Mint villámló felhők, mind össze vegyülnek.
 
  34.  
 
 
n.357
Oh, ha gyenge tollam méltó lenne rátok,
 
n.358
Lajoshoz sereglő régi nagy családok!
 
n.359
Összefoghatnálak egy bűbájos körben,
 
n.360
Hol magát az utód lássa, mint tükörben!
 
n.361
De sem a képírót süker nem biztatja,
 
n.362
Sem az idő és hely mostan ki nem adja;
 
n.363
Elég lesz futólag nevek említése
 
n.364
Mint föcskének vízen szárnya legyintése.
 
  35.  
 
 
n.365
Ott lebeg a Laczfi hószinű sárkánya,
 
n.366
Messze kis Erdélyből hozta ezüst szárnya,
 
n.367
Maga István vajda feje a csapatnak,
 
n.368
Fiai, testvéri tőle nem maradnak;
 
n.369
Mint egy büszke folyam kisérőit vonja,
 
n.370
Követé a nagy hőst sok vitéz rokonja:
 
n.371
Laczfi Endre, Miklós, Pál, Mihály testvérek,
 
n.372
Osztályosi Apor László nagy nevének.
 
  36.  
 
 
n.373
Ő az, István vajda, koronás Erdélyé,
 
n.374
Kit Lajos e hadban teve fővezérré:
 
n.375
Nem ifju’, nem is vén: haja vegyes ősszel,
 
n.376
Barna férfierő tiszta ezüst ésszel;
 
n.377
Bölcs vezér, tanács, — de bátor kemény harcfi,
 
n.378
Példabeszéddé vált: »ez második Laczfi!«
 
n.379
Igy szokás nagyitva hímet varrni róla,
 
n.380
Nem szokás azonban venni szórul-szóra.
 
  37.  
 
 
n.381
Ott van a hű Miklós, a bátor Gyeleti,
 
n.382
Zászlóját az öccse, két fia követi;
 
n.383
Paizsán a címer négyfelé van osztva:
 
n.384
Két mezője gyászos, kettő fehér, puszta.
 
n.385
Mit jelent e gyász szin? mi értelme ennek?
 
n.386
Ember! a sors ujját mondod véletlennek:
 
n.387
Két mező fekete, ugyanannyi tiszta:
 
n.388
E négy bajnok közzül kettő nem tér vissza.
 
  38.  
 
 
n.389
Ott van a Geréni s Homonnai Druget,
 
n.390
Nádor öccse, Miklós, vezeti ezeket;
 
n.391
Olasz vér, de vegyült magyar anyatéjjel,
 
n.392
Lobogója diszlik a hét seregéllyel.
 
n.393
Távolabb csoportoz Budaméri Konya,
 
n.394
A Szécsényi törzsnek igaz vérrokona, —
 
n.395
Címere jelenti: az oroszlán rajta
 
n.396
Kisded keresztjével, hogy Szécsényi fajta.
 
  39.  
 
 
n.397
Hozza Bánfi büszkén busa ökre szarvát,
 
n.398
Miklós, fia bánnak, maga is bán, horvát.
 
n.399
Andrási Temesből már ott vala szinte,
 
n.400
Zászlaján egy kardos, páncélos levente:
 
n.401
Andorás az, kitől származik a család,
 
n.402
Hirdeti a címer ennek viadalát
 
n.403
Akkor hogy fejére szállá Szent-Istvánnak
 
n.404
Az első korona, az első királynak.
 
  40.  
 
 
n.405
Ünnepel Esztergom, mint a haza szíve,
 
n.406
Ott az ország nagyja és a külföld színe:
 
n.407
Papi és világi, fejedelmi vendég,
 
n.408
Kemény láncsatörő, bajvivó leventék;
 
n.409
Az nap örömére víttanak egymással
 
n.410
Egy idegen bajnok székely Andorással,
 
n.411
Ki fejét amannak vállastul leszelte;
 
n.412
Címerét Istvántól nem hiába nyerte.
 
  41.  
 
 
n.413
Ott lebeg továbbá Drágfi vasmacskája,
 
n.414
A Nádasdi nádja, fekete kacsája;
 
n.415
Ott a csuda címer, melyet ama gazdag
 
n.416
Bebek István és György, Dancs fiai hoztak.
 
n.417
Jól juhászkodott ám ősapja ezeknek,
 
n.418
Hol Sajó vizével összefoly a Csetnek:
 
n.419
Tündér-adta kincsből raka hét szép várat;
 
n.420
Címerén a tündér, csuda nemű állat.
 
  42.  
 
 
n.421
Messziről mutatja Lukácsot, Bertalant
 
n.422
Fekete mezőben három fehér galand,
 
n.423
Hogy ők ama híres nagy Héderváriak,
 
n.424
Kont Miklóssal vérént való atyafiak.
 
n.425
De Ugrin fiának, mert ez már Ujlaki,
 
n.426
Paizsán keresztbe folynak két szalagi,
 
n.427
Melyet a koronás, szárnyas angyal őriz;
 
n.428
Törzs apja ez ágnak Hédervári Lőrinc.
 
  43.  
 
 
n.429
Hozza Szécsi Miklós a maga dandárját,
 
n.430
Két fejü nagy sassa teregeti szárnyát;
 
n.431
Vele bajnok öccse, az ifju Ivánka,
 
n.432
Ivánka, az ifju, Vas megye virága.
 
n.433
Ennek javas-asszony megmondta előre,
 
n.434
Hogy aráját hazaviszi esztendőre,
 
n.435
Csak »ki lóval nem bir, az hadd járjon gyalog« —
 
n.436
Gondolá a vitéz: nagyon rendes dolog!
 
  44.  
 
 
n.437
Hegyezi saskörmét Kanizsai János,
 
n.438
Fekete félszárnya vérmezőben szálldos,
 
n.439
A Rozgonyi féniksz fürödik tollában,
 
n.440
Draskovicsén két sas, két nagy grifmadár van.
 
n.441
E zászlós urakkal sok nemes dalia
 
n.442
Összegyült sok régi nagy nemzetség fia:
 
n.443
Csapi, Guthi, Kemény jelesebb közűle
 
n.444
S két Forgács fiu, kit Bebek Anna szűle.
 
  45.  
 
 
n.445
Pajzsukon a szép szűz, tengerhab leánya,
 
n.446
Szőke aranyhajnál nincs egyéb ruhája,
 
n.447
Mosolyog az ajka, rózsabimbó melle,
 
n.448
Csak festés különben, hát minek szégyellne.
 
n.449
Mégis aki látja, nézi elevennek,
 
n.450
Ha leány, elfordul; ifju örvend ennek:
 
n.451
Szeme egy két percig rajtavesz a képen: —
 
n.452
Forgács Andor kapta; elmondom, miképen.
 
  46.  
 
 
n.453
Omlik a tatár nyil felhőszakadása,
 
n.454
Messzeföldre hallik jégeső zugása,
 
n.455
A Sajó ut nélkül tántorog, mint részeg:
 
n.456
Vérőkkel itatják jó magyar vitézek.
 
n.457
Vérbe alkonyult le a nap is Muhinál,
 
n.458
Veszve, veszve minden! Béla fut, a király;
 
n.459
Futtában két Forgács födözi testével,
 
n.460
Andor, az ifjabbik, Tamás elestével.
 
  47.  
 
 
n.461
S már nem biztos vára: Znió avagy Gimes,
 
n.462
Tovább a királlyal fut az ifju nemes,
 
n.463
Távol Adriába, tenger szigetjére,
 
n.464
Hol, mint vert vad, Béla megpihenhet végre.
 
n.465
Ott egy nap az ifjú hogy a parton járna,
 
n.466
Ime! zátonyon ül tenger szép leánya:
 
n.467
Nagy haját fésülte, — arany tündöklésü
 
n.468
Hajából arany port szikráztat a fésü.
 
  48.  
 
 
n.469
Hattyuingét Forgács amidőn meglelte,
 
n.470
Neki sem kellett több, hamar felölelte;
 
n.471
Megijedt a habok Tündér-Ilonája,
 
n.472
Hogy idegen kézben hattyúi ruhája;
 
n.473
Kérte, adja vissza, nagyon szépen kérte;
 
n.474
»Jól van — monda Forgács — ha megcsókolsz érte!«
 
n.475
»Nem, halandó, azt nem! jobbat teszek annál,
 
n.476
Egy tündéri csóktúl menten elhervadnál.
 
  49.  
 
 
n.477
»Nem, halandó, azt nem. De ha tudni vágyol,
 
n.478
Mit rejt a jövendő, ez a sűrű fátyol:
 
n.479
Ám halljad.« Azonban, övig a kékellő
 
n.480
Vizben, közelebb jött s igy dalolt a sellő:
n
Jegyzet Vízi tündérek régi neve.
 
n.481
»Egy fiatal fának látom karcsú törzsét,
 
n.482
Melyet annyi század vihara sem tör szét,
 
n.483
Inkább lombositja minden ujabb tavasz:
 
n.484
Örvendj ifju ember: te vagy az, te vagy az!
 
  50.  
 
 
n.485
»Nőni fog családod fényben és hirnévben,
 
n.486
Gyökere izmosul királyi hűségben,
 
n.487
Valameddig Árpád fejedelmi vérit
 
n.488
— Talán nem sokára — sirba nem kisérik.
 
n.489
Akkor uj király fog érkezni habomon
 
n.490
S fölemeli székét az előbbi romon:
 
n.491
Lajos, Lajos, Lajos lészen fia ennek,
 
n.492
Kit nevez a magyar nagynak, egyetlennek.
 
  51.  
 
 
n.493
»Negyven év forog le, majdnem egy fél század
 
n.494
Hogy ő sirba viszi a királyi házat:
 
n.495
Haj! mert e családon vér nehezül s átok
 
n.496
Melyet a leányán teljesedni látok.
 
n.497
Forgács lészen az is, Forgács, ki megója,
 
n.498
Nehogy bitang kézre jusson árva trónja. . .
 
n.499
Hiába, hiába. Súlyos a vér-átok . . .
 
n.500
Zavarodik a viz: zagyva képet látok.«
 
  52.  
 
 
n.501
Igy tovább is zengne vizi leány dalja,
 
n.502
Hanem a vitéz azt már tovább nem hallja:
 
n.503
Lebocsátá lankadt tetemit a fűre
 
n.504
S elaludt, mint a tej, szépen ahogy űle.
 
n.505
Most a lyány kiszálott — nem habozás nélkül,
 
n.506
Mert igen szégyellé az alvó vitéztül, —
 
n.507
Hattyuingét hamar szűz testére ölté,
 
n.508
Szárnya csattogása Andort is felkölté.
 
  53.  
 
 
n.509
Mohón kapott Forgács a szép sellő után,
 
n.510
Mintha álom után. . . hiu szellő után. . .
 
n.511
Soká még a parton tünelődve jára,
 
n.512
Majd iratta képét őse paizsára.
 
n.513
Örömest engedte azt viselni Béla
 
n.514
Mindenütt, hol később megfordult acéla:
 
n.515
Hadban, öklelésen, párbajon, vagy tornán;
 
n.516
Sátoron, pecséten, zászlón, sirja ormán.
 
  54.  
 
 
n.517
Most utódja Miklós, vele öccse András,
 
n.518
Viselé a címert, két fiatal Forgács. —
 
n.519
Berényi pedig jött fürge mókusával,
 
n.520
Révai tátongó fene farkasával.
 
n.521
Sárkányfogakat hoz Báthori, Zokoli,
 
n.522
Butkai s ahányan e törzs vérrokoni;
 
n.523
Csáki fölismerszett véres emberfőrül,
 
n.524
Loránd fia Loránd fakadó fatőrül.
 
  55.  
 
 
n.525
Hozza homály ökrét kék mezőn Balassa,
 
n.526
Zászlós Frangyepánnak röpül tarka sassa,
 
n.527
Garai kigyója mérgesen növekszik,
 
n.528
Ama Betlenével szinte már vetekszik.
 
n.529
Egyszerű a Zudár sejtes ablak-olma,
 
n.530
Mellyeszti galambját a Telegdi solyma;
 
n.531
Nádasdi rucája Gersei-Petőnek
 
n.532
E két nemes ágat hirdeti egy tőnek.
 
  56.  
 
 
n.533
Hát még ama nyilas Bocskai oroszlány!
 
n.534
A Majtényi teve, a Viczai sas-szárny!
 
n.535
Büdi bujdosója, a Csetneki halak!
 
n.536
Kisvárdai kigyó, mely farkába harap!
 
n.537
Mondjam-e Szentgyörgyi zászlaját, csillagját?
 
n.538
Apafi szőllőjét, kardra szúrt sisakját?
 
n.539
A Dersfi oroszlánt? a Szirmai rákot?
 
n.540
A Rajcsányi medvét?. . . az egész világot?. . .
 
  57.  
 
 
n.541
Ki győzné ezeket venni laistromba,
 
n.542
Hogy a dal szövése ne legyen goromba?
 
n.543
Nagy erdő ez együtt: ennyi sok családfa
 
n.544
Viruló díszében mind egyszerre látva!
 
n.545
Emez fiatal még; az terepély immár,
 
n.546
Sudarán sas fészkel, barna felleg himbál;
 
n.547
Csonkitva, lenyesve hajt amaz uj ágat:
 
n.548
Mai nap is élő, számos unokákat.
 
  58.  
 
 
n.549
De ti, kiknek ősét a dal édes gondja,
 
n.550
Nem hizelgő verssel koszorúba fonja:
 
n.551
Felhat-e hozzátok az egyszerü ének
 
n.552
Egyszerü kebléből a nép emberének?!
 
n.553
Vagy hazai dalra fületek már gyenge,
 
n.554
S nem halljátok, ámbár neveteket zöngje?!. . .
 
n.555
Sir a lélek bennem, — és a mai kortul
 
n.556
Vigaszképen a mult dicsőséghez fordul.
 
  59.  
 
 
n.557
Ott van ami csillog, ott van ami ékszer,
 
n.558
Mit csak a szem láthat s nem láthat elégszer;
 
n.559
Ott hányja virágát mindenik nemzetség,
 
n.560
Kitesz a hazáért a magyar nemesség:
 
n.561
Maga, lova fényes; paripája kényes,
 
n.562
Arábia szülte vagy tatár vadménes;
 
n.563
Nem sok a gyalog szám, többnyire lovas had:
 
n.564
Kiféle? miféle? címerén olvashadd.
 
  60.  
 
 
n.565
De a vármegyékből szinte sok jó láncsa
 
n.566
Gyűle gyalogszerrel, hogy Nápolyt meglássa:
 
n.567
Itt is, ott is mozog, hullámlik egy csapat,
 
n.568
Mint nagy szél-vetés, ha szélben árad s apad.
 
n.569
Ezek nem címerrel, bokrodzó sisakkal —
 
n.570
Jöttek suta fővel, egyszerű sipakkal,
 
n.571
De azért kemény nép: szívök mind huszári:
 
n.572
Nem tehetnek róla, hogy gyalog kell járni. —
 
  61.  
 
 
n.573
Ti is feljövétek barna kunok, jászok,
 
n.574
Szemes, ügyes, virgonc, nyilvető ijászok,
 
n.575
Vagy nehéz ostromban faltörő bakosok,
 
n.576
Midőn öklelőznek a várdöntő kosok.
 
n.577
Lajos e hadakkal maga tábort járat,
 
n.578
Legelébb talpon van, legutószor fárad,
 
n.579
Egész nap zavarja, futtatja seregét,
 
n.580
Porolván a puszta kopott köpönyegét.
 
  62.  
 
 
n.581
Hej, micsoda szörnyü óriás madár ez!
 
n.582
Roppant szárnyaival csak a földön jár ez,
 
n.583
Kiteríti néha, mint valami héja,
 
n.584
Mérföldet kanyargat egyszeri karéja,
 
n.585
Majd meg' összecsapja, mint a könnyü fecske,
 
n.586
Ugy búvik előre hosszu, vékony teste:
 
n.587
Kanyarodik, szélt vesz, ritkul, összeforrad
 
n.588
— Mintha egy élőtest voln' az egész sor had.
 
  63.  
 
 
n.589
Mintha egy élőtest: földön csuszó sárkány. . .
 
n.590
Mintha bárányfelleg, szines szép szivárvány;
 
n.591
Lendül a sok zászló maga-fogta szélben,
 
n.592
Majd egymás után, majd ezer is egy szélben.
 
n.593
Sárga lován Lajos maga úgy cikázik,
 
n.594
Mint midőn a gyermek tükörfénnyel játszik,
 
n.595
Futkos a had előtt, mint egy futó csillag,
 
n.596
Ragyogó sisakján hosszan úszó tollak.
 
  64.  
 
 
n.597
De, izzó nap után, mikor a lég enyhül,
 
n.598
A vitéz is fárad, meg a ló is renyhül,
 
n.599
Vissza, sátraikhoz, vidám lakomára
 
n.600
Széled a poros nép, a lihegő pára.
 
n.601
Füst-bokrétát tesz föl valamennyi sátor,
 
n.602
Majd egy-egy tüzfény is megjelenni bátor; —
 
n.603
Kuncsorgó juhász nép, támogatva botját,
 
n.604
Messzünnen irígyli ezek állapotját.
 
  65.  
 
 
n.605
Így az egész tábor indulásra készen
 
n.606
Együtt vala Pestnél, a rákosi részen;
 
n.607
Csak Toldi hiányzik, csak ő marad vissza,
 
n.608
Édes szerelemnek kóstolóját issza;
 
n.609
Béke van szivében, most először, béke;
 
n.610
Felejti ha-óta Rozgonyi vendége,
 
n.611
Az egész hó egy nap és e nap egy óra. . .
 
n.612
Nincs is az időnek ottan mutatója!
 
  66.  
 
 
n.613
Sőt az éj meg a nap sem tesz különbséget:
 
n.614
Ébrenlét? vagy álom? sző csupán egy véget:
 
n.615
Akkor is ott járnak egymás deli karján,
 
n.616
Illatozó kertben fűzes Tisza partján. . .
 
n.617
Mit beszéltek annyit, ti susogó lombok?
 
n.618
Miér’ búgtok össze, ti páros galambok?
 
n.619
Hab, hab után, mér’ futsz örök vágyódással?. . .
 
n.620
Igy álmodtak össze, gondolom, egymással.
 
  67.  
 
 
n.621
Hanem, előbb hogysem életét megkötni,
 
n.622
Toldi a harc gondját el akarta vetni,
 
n.623
Az utolsó harcét, míg foly élte hossza:
 
n.624
Nincs eset azontul, hogy szivét megossza:
 
n.625
Élni fog magának, élni Piroskának,
 
n.626
Élni. . . azt nem mondja tovább a leánynak;
 
n.627
Egész élte sorját hosszan elrendezte,
 
n.628
Mikor együtt voltak az utolsó este.
 
  68.  
 
 
n.629
Hogy aztán a hajnal tetszett indulóra,
 
n.630
Megállt jegyesével a leány egy szóra, —
 
n.631
Azaz el se hagynák azt az egy szót soha,
 
n.632
De nyerít a Miklós nyughatatlan lova.
 
n.633
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe’ —
 
n.634
Isten veled atyám és szivem szerelme!«
 
n.635
»Áldjon meg az isten, kedves fiam, téged:
 
n.636
De várd meg legalább a kenyérebédet.«
 
  69.  
 
 
n.637
Megfogadta Miklós, elkelt az ebéd is,
 
n.638
Beszéltek, beszéltek: több volt hátra mégis;
 
n.639
Jött azonban Toldi fegyveres szolgája
 
n.640
Hogy nem áll a Pirkó, a földet kapálja.
 
n.641
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe' —
 
n.642
Isten veled atyám, és szivem szerelme!. . .«
 
n.643
»Áldjon meg az isten, kedves fiam téged:
 
n.644
De várd meg legalább a déli ebédet.«
 
  70.  
 
 
n.645
Megvárta, megevék azt is együtt délben,
 
n.646
Jó-soká maradt még Toldi menő-félben:
 
n.647
Ehol jő azonban a fegyveres szolga:
 
n.648
Nem kell-e bekötni a lovat az ólba?
 
n.649
»Paripám nyergelve, lábam a kengyelbe' —
 
n.650
Megyek édes atyám és szivem szerelme!. . . «
 
n.651
»Hordozzon az isten, jó fiu, de már ma
 
n.652
Ugyan hová mennél, ilyen éjtszakára?«
 
  71.  
 
 
n.653
»Este, vagy éjtszaka: tőle nem irtódzom;
 
n.654
Hova, merre megyek? az is az én dolgom;
 
n.655
De tovább sehogy sincs maradásom itten,
 
n.656
Hogy eddig maradjak, bizony azt se hittem.
 
n.657
Isten hozzád szívem édes szép szerelme!
 
n.658
Addsza kicsiny kezed, borulj az ölemre:
 
n.659
Hadd szakasztok rózsát gyönge rózsafádról —
 
n.660
Egy csókot az utra, piros két orcádról.«
 
  72.  
 
 
n.661
Elcsattant az a csók, nem is egyszer pedig,
 
n.662
Mint a földi eper csattan, mikor szedik;
 
n.663
Rövid vége lett a hosszu búcsuzásnak;
 
n.664
Nem is integettek messziről egymásnak;
 
n.665
Jó Toldi csakhamar lovára felűle,
 
n.666
Szeméből valamit lopva kitörűle;
 
n.667
Sarkantyúzza lovát, szintugy vérzik belé. . .
 
n.668
»Co fel, jó paripám, szülő-helyem felé!« —
 
  73.  
 
 
n.669
Vele lakott másszor édes anyja Budán,
 
n.670
De haza sovárgott, hazament azután,
 
n.671
Nehogy elpusztuljon gazdaság és hajlék,
 
n.672
Amint György fiának halomása hallék.
 
n.673
Mert nem ada isten hosszu éltet annak,
 
n.674
Juttatá fogára erdei nagy vadnak;—
 
n.675
Toldiné fogta fel árva kis leányát,
 
n.676
Fölnevelte szépen kedves unokáját.
 
  74.  
 
 
n.677
Hej! nem is álmodta a nemzetes asszony,
 
n.678
Hogy neki az a nap oly örömet hozzon.
 
n.679
Ablakában ül, de onnan keveset lát,
 
n.680
Mindössze az udvart, meg az apró marhát:
 
n.681
Mert ugy volt a jámbor ösi ház kiszabva,
 
n.682
És ugy látta jónak aki helybehagyta,
 
n.683
Hogy ne kandikáljon országba-világba:
 
n.684
Nézzen, mint, igaz bölcs csak önön-magába.
 
  75.  
 
 
n.685
Most az öreg asszony lódobogást hallott,
 
n.686
Szivébe azonnal gyors öröm nyilallott:
 
n.687
»Jaj! Miklós. . . « kiáltja és szalad elébe,
 
n.688
Nem leli a rostély nyitját hevenyébe.
 
n.689
Szép Etelke pedig, Toldi György leánya,
 
n.690
Mielőtt a kapun befordulna bátyja,
 
n.691
Fut elébe, fut, fut; kengyelébe pattan,
 
n.692
Csókja, mint egy ostor, oly nagyokat csattan.
 
  76.  
 
 
n.693
Hagyta hugát Miklós játszani Pirkóval,
 
n.694
Maga édes anyját köszöntötte szóval,
 
n.695
Megcsókolta előbb halvány szép homlokán,
 
n.696
Addig föl se ment a lépcső három fokán;
 
n.697
Mikor pedig fenn volt lehajlék hozzája,
 
n.698
Megfogá a kezét, reáforrott szája;
 
n.699
Édes anyja, szegény! kivül a ruháján
 
n.700
Csókolgatta fiát, verő szive táján.
 
  77.  
 
 
n.701
Akkor a szobába mentek együtt karon —
 
n.702
Mondanom se kell, hogy lett nagy lakodalom,
 
n.703
Dehogy lelte helyét Miklósnak az anyja!
 
n.704
Cselédnek is állott pince, kamra, konyha.
 
n.705
Bence, a vén Bence volt a pincemester,
 
n.706
Ki is tört belőle, hogy ő arra nagy szer.
 
n.707
Ugy járt, ha borér' ment, hogy ne kelljen várni,
 
n.708
S úgy hozott, hogy kétszer ne kellessék járni.
 
  78.  
 
 
n.709
De maga koránsem ivott azér' sokat,
 
n.710
Forgatván fejében apai gondokat;
 
n.711
Ivott ő, mint szokta, sziv-vidámság végett,
 
n.712
Vagy midőn kinálni kelle a vendéget.
 
n.713
Hanem, mikor látta, hogy nincs semmi hiány,
 
n.714
Enni már vagy inni egy cseléd sem kiván:
 
n.715
Szólott a fiának, egy szálas legénynek
 
n.716
S ketten a szobába Toldihoz menének.
 
  79.  
 
 
n.717
Ott elkezdi Bence: »M’óta t’om az eszem,
 
n.718
Kenyerem ettől az öreg háztól eszem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« A nagy jó uramék jóvoltából eszem »
Kenyerem ettől az öreg háztól eszem
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
;
 
n.719
Rossz kis stückő voltam, annyi mint az öklöm,
 
n.720
Hogy a toldi pusztán szántottunk hat ökrön.
 
n.721
Én ökröt vezettem, éd’s apám az ekét. . .
 
n.722
De
minek kerítek ilyen nagy fenekét!. . .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Tartotta . . . de minek ez a hosszu beszéd »
n
Jegyzet későbbi jav. :
minek kerítek ilyen nagy fenekét! . . .
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
 
n.723
Hej! micsoda termés lett abban a földben!
 
n.724
Eddig ért, uram, ni! másik esztendőben.
 
  80.  
 
 
n.725
»Még akkor boldogult apám uram is élt,
 
n.726
Csakugyan Bencének hítták ő kigyelmét,
 
n.727
Én is, hogy fiam lett, (látom, a bolondok
 
n.728
Cifra neven kapnak) — Bence legyen! mondok.
 
n.729
Nagy fiu, ehol van! Jöszte, szógám elébb:
 
n.730
Szégyellős
egy kissé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« a tulok »
egy kissé
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
, mint fiatal cseléd.
 
n.731
Hej! vitéz nagy uram, jut-e még eszébe
 
n.732
Mikor együtt mentünk a király elébe?
 
  81.  
 
 
n.733
»Jóval ifjabb volt még kelmed a fiamnál,
 
n.734
Hanem szálasabb is, izmosabb is annál;
 
n.735
Hányszor emlegettük azelőtt: no ebből
 
n.736
(Kelmedet értettük) ember lesz, ha megnől.
 
n.737
Biztattam is, menjen katonának, vagy mi;
 
n.738
De az édes anyját nem akarta hagyni:
 
n.739
Pedig, lám no! milyen ember vált belőle,
 
n.740
Kit nem egyszer kétszer mondtam én előre.
 
  82.  
 
 
n.741
»Ezt a rossz fiut is nem t’ om én, mi lelte,
 
n.742
Katonának vágyik, vagy mi az eblelke!
 
n.743
Azt izéli mindég: nem leszek én paraszt,
 
n.744
Nem én, apám uram, elszököm ha maraszt.
 
n.745
Itt van, nagy jó uram, azér' hoztam elő,
 
n.746
Legyen kelmed hozzá igaz gondviselő,
 
n.747
Apja helyen apja, vezető vezére:
 
n.748
Isten is megáldja kegyelmedet érte!«
 
  83.  
 
 
n.749
Nevetett Miklós az együgyű beszéden,
 
n.750
Forgatá egyszersmind a dolgot eszében:
 
n.751
Elvigye-e Bencét, vagy itthon marassza?
 
n.752
Melyikben lesz annak idővel is haszna?
 
n.753
Etelke azonban egy asztali késsel
 
n.754
Lovaggá ütötte három kis ütéssel,
 
n.755
S kitörvén a kedve hangos hahotába,
 
n.756
Bevonszolta Bencét az oldalszobába.
 
  84.  
 
 
n.757
Ott egy régi szekrény poros zege-zugát
 
n.758
Felhányva, kiszede holmi ócska ruhát,
 
n.759
Amelyeket Toldi már annak előtte
 
n.760
Régen elhajított, mivelhogy kinőtte.
 
n.761
Etelke azokból
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Etel azok közzül »
Etelke azokból
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
egynéhány darabot,
 
n.762
Egész öltőbelit összeválogatott,
 
n.763
S od' adá Bencének, ingyen ajándékba,
 
n.764
Hogy tanuljon belé, vegye is fel még ma.
 
  85.  
 
 
n.765
Ezalatt elmondá Toldi az anyjának
 
n.766
Hogy jutott kezéhez a szép uri lánynak,
 
n.767
Mutatá a gyűrűt, melyet hoza jegybe,
 
n.768
Háború végével kelnek, ugymond, egybe.
 
n.769
»Akkor, édes anyám — no hiszen meglátod —
 
n.770
Akkor nem futok én országot, világot,
 
n.771
Nem kószálok hadba, hanem együtt élünk,
 
n.772
Az én
gyöngy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« kis »
[törölt]
«
szép
Beszúrás
»
gyöngy
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
galambom, Piroskám is vélünk!«
 
  86.  
 
 
n.773
Sirt, nevetett anyja, mikor ezt meghallá,
 
n.774
Szíve az örömet nem várta, sokallá;
 
n.775
Elpirult, tüzes lett halvány arculatja,
 
n.776
Elpirítá benső titkos gondolatja:
 
n.777
Előtte fia még mind a régi gyermek:
 
n.778
Oly furcsán esett most képzelni embernek,
 
n.779
Házasult embernek. . . képzelni továbbat
 
n.780
Göndörhaju, fürge, játszi unokákat.
 
  87.  
 
 
n.781
Hányszor mondatá el, kérdezé ki ujra!
 
n.782
Nem maradt szó nélkül egy legkisebb ujja:
 
n.783
Karcsu-e, magas-e, barna-e, vagy szőke?
 
n.784
Fehér-e, piros-e, vagy milyen a képe?
 
n.785
Haja, szemöldöke, szeme, szempillája?
 
n.786
Ajaki, beszéde,
lábai
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« léptei »
lábai
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
, ruhája?. . .
 
n.787
Felelni se győzne Miklós annyit neki,
 
n.788
Ha oly jól nem esnék, mikor emlegeti.
 
  88.  
 
 
n.789
S jaj lett volna szegény Piroskának dolga,
 
n.790
Ha, míg emlegették, folyvást csuklott volna! —
 
n.791
Most azonban félbehagyták a beszédet,
 
n.792
Mert az ifju Bence a szobába lépett.
 
n.793
Kard veri a combját, a nyakában mente,
 
n.794
Ki van csipve rútul, mint bármely levente,
 
n.795
Megáll egyenesen, mint egy mutatófa,
 
n.796
S rövid habozással imígy kezd a szóba:
 
  89.  
 
 
n.797
»Vitézlő nagy uram, szépen megkövetem,
 
n.798
Egy páncélos bajnok, úgy látom idegen,
 
n.799
Künn az ajtó előtt kigyelmedet várja,
 
n.800
Hogy vele megvíjon életre-halálra.«
 
n.801
Toldinak se’ kell több: »hogyan, a patvarba!«
 
n.802
Felszökik sebesen, szalad a pitvarba.
 
n.803
Hát csakugyan ott áll a sisakos vitéz
 
n.804
Kivül a tornácon, vele megvíni kész.
 
  90.  
 
 
n.805
Toldi a fegyverről nyomba’ megismerte,
 
n.806
Látja, hogy az nem más, mint huga, Etelke,
 
n.807
Iszonyu láncsáját bal kezében tartja,
 
n.808
Mig a jobb kezében villog széles kardja.
 
n.809
De Miklós a szemét összerántja vadul,
 
n.810
Felgyűri az ingét, karja kiszabadul,
 
n.811
Rohan puszta kézzel: megszalad az ellen,
 
n.812
Hármat lép s elesik a nehéz fegyverben.
n
Jegyzet A 84—90. vsz. megint megvan (betett kétrét hajtott lapon) talán első fogalmazásban, s benne a közbeszőtt ének is : f., t.
 
  91.  
 
 
n.813
»Ugy kell! eben esett, kőszülötte lyánya!«
 
n.814
Kiált és odafut Toldiné, mert szánja,
 
n.815
Fölemeli szépen, tizszer is megkérdve
 
n.816
Nem fáj-e valahol? könyöke, vagy térde?
 
n.817
Semmi baj! de van ám tréfaszó, nevetség,
 
n.818
Van, mivel egymás közt eltöltni az estét,
 
n.819
Mignem aztán Miklós tréfa közé fonta
 
n.820
Amit Tar Lőrincnek komoly céllal monda.*
 
  92.  
 
 
n.821
Elkezdi barátját dicsérni, de nagyon,
 
n.822
Kétszer is mond egyet inkább, mint elhagyjon:
 
n.823
Mily eszes, mily józan, mily szelid, hű, derék, —
 
n.824
Gondolá Etelka: jól van, de már elég!
 
n.825
Vállhegyen bátyjára hamisan pillantott,
 
n.826
Felkapá az ágyról a pihenő lantot,
 
n.827
Busa szemöldökét ráncolva keményen,
 
n.828
Tiszta, erős hangja így csendüle mélyen:
 
  1.  
 
 
n.829
A mi lyányunk nem eladó,
 
n.830
Büszke, dacos, válogató;
 
n.831
Jobbra-balra pillogató,
 
n.832
De a szive szinmutató:
 
n.833
Nem eladó.
 
  2.  
 
 
n.834
Szeme nyájas, szava édes,
 
n.835
Maga tetszős, bár negédes;
 
n.836
Rád tekinthet, mosolyoghat:
 
n.837
De azért, hogy tőrbe foghadd —
 
n.838
Nagyon kétes.
 
  3.  
 
 
n.839
Hej! pünkösdi kis királyné:
 
n.840
Rózsa vagy-é,
tulipán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
n
Jegyzet A közbeszőtt énekben :
tulipány
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
-é? —
 
n.841
Rózsa vagyok, szúró tüske,
 
n.842
Tulipánsziv nem oly büszke
 
n.843
Mint a lyányé.
 
  4.  
 
 
n.844
Jár utána gazdag fösvény,
 
n.845
Nagy szerencse! fele köszvény;
 
n.846
Jár szegényes, az nem kényes,
 
n.847
Majd megeszi olyan. . . éhes;
 
n.848
Ott az ösvény!
 
  5.  
 
 
n.849
A deák ül könyve mellett,
 
n.850
Ugy bötűzi a szerelmet,
 
n.851
Lám az apród, ha nem ül is,
 
n.852
Százat szeret könyvnekűl is!
 
n.853
Odább kelhet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
[törölt]
« Elszelelhet »
Odább kelhet
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
Odább kelhet
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
.
 
  .  
 
 
n.854
Özvegy ember csak
hitvány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« volt már »
hitvány
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
bor,
 
n.855
Ecet
ami
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
ami
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
az mi
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
azután forr; —
 
n.856
Légy derék bár: kell ám fő is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« A derék is fővel számos »
Hány derék van fő híjával
Beszúrás
Légy derék, de kell ám fő is,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
,
 
n.857
Légy szelid s hű: ámde hő is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« A szelid jó férj? fáj? fej? »
n
Jegyzet bizonytalan olvasás
[törölt]
« ha nem álmos »
[törölt]
«
Hány — S mind szelid az, aki gyáva
Beszúrás
»
Légy szelid józan hű, ámde hő is
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
,
 
n.858
Szegény jámbor!
 
  7.  
 
 
n.859
Hát te páncél? párducmente?
 
n.860
Van-e benned jó levente?
 
n.861
Jaj, ha volna,
mint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
n
Jegyzet t. a »mint« fölött kékkel halványan: beh
beh
*
Szövegforrás:
Kézirat
Első fogalmazás
 
szeretném!
 
n.862
Ezer közül szemen szedném,
 
n.863
Ha lehetne.
 
  8.  
 
 
n.864
Egy van olyan, az egyetlen,
 
n.865
Messze,
messze
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« hozzám »
tőlem
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
. . . bár mellettem;
 
n.866
Könnyü nézni, megölelni,
 
n.867
De szeretni,
páriát
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Kézirat
 
[törölt]
« mását »
párját
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Első fogalmazás
 
lelni . . .
 
n.868
Lehetetlen! —
n
Jegyzet A tisztázatban a beszőtt ének 1 . szaka mellett kékkel nyomdai jelzés : pet (áthúzva) garm
 
  93.  
 
 
n.869
Igy ez abban elmúlt. Igy egész éjfélig
 
n.870
Nyájason az időt hamar elbeszélik;
 
n.871
Édes övéi közt enyhül Toldi gondja
 
n.872
S egy
hizelgő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet A versszak előbb kitörölve, s újra kezdve.
Majd
[törölt]
« a rövid »
hízelgő
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
álom Piroskához vonja. —
 
n.873
De korán a hajnal ébren leli másnap
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
n
Jegyzet olvashatatlanul kitörölve, ennyi betűzhető ki :
[törölt]
« De hamar a hajnal föl. . . másnap »
n
Jegyzet ezután ujból az 5—6 . így :
[törölt]
«
De hamar a hajnal ébredésra inti,
Beszúrás
»
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
,
 
n.874
Búcsut véve, indul messze utazásnak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első fogalmazás
 
[törölt]
« Szép piros orcával ablakát érinti »
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
;
 
n.875
Követi sok »áldás«, ezer »jó szerencse!«
 
n.876
Utána poroszkál ázott szemmel Bence.