Az A.-művek kritikai kiadásának második szakaszában a költő drámafordításai találnak
helyet; a szakasz 3—4. (az egész sorozat 8—9.) kötetében Arisztophanész műveinek fordításai, minthogy ezek a
Shakespeare-fordítások után készültek. Az Arisztophanész-fordítások első kiadása még
három, a második már csak két kötetben, de a drámák sorrendjét megtartva rendezte el az
anyagot. Kiadványunk arányai a két kötetes változat megtartását kívánták. A maguk
szerkezeti helyén újra közzétesszük a szövegekhez csatolt jegyzeteket is. Nem csupán
A.
saját szövegeit, hanem azokat
is, amelyeket nyilván a költővel egyetértésben Arany János
Ponori Thewrewk Emil
készített: az egyes
darabokhoz irt bevezetőket és a Glosszáriumot. Minthogy
Gyulai Pálnak az első kiadáshoz írt Előszava a
kiadásra vonatkozó adalékokat máig legteljesebben foglalja össze, szükségesnek látszott
azt is egész terjedelmében újra közölni. Elhagytuk azonban P.Thewrewk Arisztophanész- életrajzát; a sokban elavult összefoglalás
helyett a legfontosabb hazai és külföldi irodalomra utaljuk az érdeklődőket.
Ponori Thewrewk Emil
A latin klasszikusokkal már
Szalontá
n, a poétikai
osztályban megismerkedett Nagyszalonta
A.
:
Arany János
Ovidius
t, Ovidius Naso, Publius
Vergilius
t, Vergilius Maro, Publius
Horatius
t örömmel tanulta, sőt
igyekezett az iskolában nem olvasott helyeket is átbúvárlani. (
Voinovich Géza: A. J. életrajza.
Horatius Flaccus, Quintus
Bpest
1929—38. Akadémia. 1. köt. 26.
1.)
Budapest
1833 őszén Debrecenbe megy, hogy a kollégiumban folytassa tanulmányait. Itt kezd
görögül tanulni: Karika János lektor Iszokratészen át vezeti be a görög nyelvtanba. Bár
eminens, de únja az örökös grammatizálást. (
Voinovich
, i. m. 1. köt. 30—31. 1.) Közbeeső kisújszállási
tanítósága után 1835 áprilisában tér
vissza a kollégiumba: most már a híres Péczely József professzortól hallgatja Voinovich Géza
Horatius
t és Homéroszt; de ez sem elégíti ki. Horatius Flaccus, Quintus
Péczely
a történelmet is évszámok és királyok
szerint tanította (Bolond Istók II. 28. v.), s
nyilván szárazon a klasszikusokat is. Péczely József
A.
pedig már ekkor a szellemet és szépséget kereste bennük és „szót
hüvelyből nem örömest bonta” (
Bolond Istók II.
29.). (Vö. Arany János
Voinovich
, i. m. 38—39. l.) Grammatikai iskolázottságának
mégis volt eredménye: mikor élete alkonyán Arisztophanészt fordítja, pontosan utána tud nézni a görög szöveg
értelmének és nem vezetik félre a szokatlanabb igealakok.
Voinovich Géza
Színészi pályafutása után hazatérve
Szalontá
ra,
előbb a szalontai algimnáziumban tanít: latint is. (
Nagyszalonta
Voinovich
, i.m. 1. köt. 50-51. 1.)
Olvassa Voinovich Géza
Shakespeare
-t,
egyelőre németül (nemsokára jól megtanul angolul), és „Shakespeare, William
Homér
t is előveszi, küzködve a nyelvvel”. („Homérosz
Plutarchos
életrajzaival már Debrecenben birkóztam” — jegyzi meg Plutarkhosz
A.
, id. Arany János
Voinovich
, i. m. 1. köt. 51. 1.) Majd másodjegyző lesz és
megnősül. Ekkor teljesen a hivatalnak és családjának él — az irodalomra alig marad
ideje. A KisfaludyTársaság Évlapjaiban olvassa Hunfalvy Pál fordításában Arisztotelész
Poétikáját; Kis János
fordításában Longinus művét A
Fenségesről. Ekkor kezd a Voinovich Géza
Szalontá
n
működő Szilágyi István buzdítására Nagyszalonta
Szophokléssz
el foglalkozni, egyelőre németbtől
fordítja Philoktetest. Midőn Szilágyi István
1845-ben
Máramarosszigetre kerül tanárnak, élénk levelezés indul meg
közöttük, amely világot vet Szophoklész
A.
mély
érdeklődésére a görög irodalom iránt. 1846.
febr. 22-én írja Arany János
Szilágyi
nak: „Oh, bár egy görög Szilágyi István
Sophokles
t kaphatnék! Szophoklész
Homér
t tanulom, Iliast eszem! Csak, csak
classica litteratura! Minél több új francia, angol, német . . . beszélyt, regényt,
színművet olvasok, annál többHomérosz
Homér
t és
Homérosz
Shakespeare
t hozzá.” De
„körmöm fázik”. Shakespeare, William
Szilágyi
Szilágyi István
M.-sziget
ről (1846.szept. 25.) írja, hogy felhányta a tanári könyvtárt görög
klasszikusokért: egyelőre küldi Szophoklész
Trachisi nőit (most már görögül), és Arisztophanész
Plutosát, melyek pompás kommentárral vannak ellátva.
Platón összes művei megvannak ott: egyelőre a
Gorgiast és Iont küldi, de
ígéri a Phaidont is, Xenophóntól pedig a Symposiont, Szokratész Védőbeszédét és az Agesilaost. Budapest
A.
(1847. jan. 9.) megköszöni a küldeményt,
és jelzi, hogy szeretné a Trachisi Nőket magyarra fordítani.
Ám előbb mélyebben akar belehatolni a görög nyelvbe: ezért most Xenophón
Oikonomikosát olvassa, s erről megy át Platónra. Hiszen nem elég a görög költőket olvasni, mert vannak
prózai szólásmódok is, melyek versben nem fordulnak elő. 1847. jan. 31-én írja, hogy fordítaná a Trachisi Nőket, ám a kommentár ott hagyja a faképnél, ahol a
legnehezebb: a karénekekben. Ezért újra szeretné látni azt a német fordítást, mely már
volt nála. Egyelőre kéri az első karének német fordításának másolatát. Érdekes, hogy
ekkor még hatos jambusokban fordítja a párbeszédeket, mert így egy görög sort egy
magyarral adhat vissza. Arisztophanész
fordításánál pedig már „a lomha jambicus trimetert a modem
jambussal cserélte föl, hogy a párbeszédek komikai fürgeségét visszaadja”. (Válasza az
Akadémia felszólítására, 1878. nov.
25. lásd később.) A karénekeket pedig pályája kezdetén még prózában akarná
fordítani, mert „ki tudnám ugyan csinálni a mértéket, de azonfelül, hogy az ily
’pindarusi’ mértékben magyar fül gyönyört nem talál, kimondhatatlan nehéz, sőt tán
lehetetlen lenne, hű és szép fordítást tenni”. Bezzeg Arisztophanész kardalait már metrikai hűséggel fordítja (első
fogalmazványában is eléjük írja az ütemképletet), és íme, hangulatukat, szépségüket
sikerül a bonyolult metrumban visszaadnia.
Arany János
1847 nagypéntekén a népeposzról szólva
így ír
Szilágyi
nak: „nálam van
nép-eposz: az Ilias és Odysseia. Nem
egyebek ezek egyszerű, téjmézzel folyó, népi költeményeknél. Bennök az egyszerűség a
költői fenséggel párosul”, — s Szilágyi István
A.
szerint épp ez a népköltő feladata. Ismét visszatér a Sophokles-fordításra. Úgy hallja,
ezeket már fordítják a Kisfaludy-társaság számára. Ha más ötös jambusban fordítja, ő is
így fogja. A karénekek német fordítását köszöni: úgy van tehát, ahogyan ő értelmezte a
görög szöveget. Már akkor panaszkodik, hogy rossz szemével görög betűk között nem
búvárkodhatik . . . A műfordítást elsőrendű költői feladatnak tekinti, és szívesen
foglalkoznék vele, ha körülményei engednék. „Most szemeim fájdalma miatt görögöt épen
nem, római, angol betüket csak keveset olvashatok. A télen Arany János
Homér
ral rontottam el esténként.”
Homérosz
A szabadságharc után, nagykőrösi tanársága idején (1851—60.) foglalkozik ismét a göröggel. A felső osztályokban
tanít magyart, az ötödikben latint, sőt az első évben görögöt is. (
Voinovich
, i. m. 2. köt. 264—265.
1.) Mikor Voinovich Géza
Tompá
nak arról ír
(1853. ápr. 27.), hogy szeretné,
ha Tompa Mihály
Tompa
Nagykőrösre jönne tanárnak, jelzi, hogy átadná neki a magyar
irodalom tanítását; ő más tárgyat vállalna: feltehetőleg a klasszikus nyelveket. 1860. júl. 9-én írja Csengery Antalnak, hogy nyomott kedélyállapota ellenére e nyáron
a félig értett, félig elfeledt görög klasszikusoknak oly hévvel dőlt, hogy szem- és
elmetompulásig olvasta őket.
Tompa Mihály
A karlsbadi nyaralások alatt ( 1870-től
fogva) foglalkozik ismét az antik irodalommal. (
Voinovich
, i. m. 3. köt. 230.1. skk.)
Visszatér Homéroszhoz. Újra olvassa a latin
klasszikusokat, közöttük Plautust és Voinovich Géza
Terentius
t: Plautust sokkal eredetibb, erősebb géniusznak tartja. Ezen is
látni, hogy az ősi, természetes, szabadszájú tréfálkozás, a „feloldó” Dionysos féktelen,
mámoros jókedve mennyire vonzotta: Plautus ebben
Terentius Afer, Publius
Arisztophanéssz
el rokon. Majd
sorra veszi a görög történetírókat, tragikusokat. Így jut el végre Arisztophanészhez. 1870 nyarán viszi először magával Arisztophanészt Karlsbadba. Fordítani is
kezdi, puszta szórakozásul. Mikor ennek híre fut, s mutatványt kérnek tőle, abba akarja
hagyni a fordítást. De kézirataiból látni, hogy tovább dolgozott rajta. 73-ban is megvallja, hogy pihenő óráiban
fordít a Karlsbadba magával hozott Arisztophanészből. 74-ben
is görög és latin írókat olvasott a déli pihenő idején.
Arisztophanész
Mi vonzhatta Arisztophanészhez? Imre Sándor
Arany és Aristophanes c. tanulmányában (
Budapesti Szemle
1885.
, majd
Irodalmi Tanulmányok.
Bpest
1897. 1. köt. 170. 1. skk.)
Arisztophanészt komoly erkölcsbirónak nézi,
akinek mély erkölcsi felháborodásából fakad gúnyja, támadása. Szerinte ez vonzotta hozzá
Budapest
A.
-t. Vele szemben igaza van
Péterfy Jenőnek (
Budapesti Szemle
1897. és Összegyűjött Munkái.
Arany János
Bpest
1903. 3. köt. 555—557. 1.), aki
a tanulmányt ismertetve megjegyzi, hogy ezt az Arisztophanészt egy idealizáló filológiai iskola teremtette, amely
elmulatott a nagy szatirikus bohóságain, de utóbb azzal nyugtatta meg lelkiismeretét,
hogy csak azért nevet az arisztophanészi szabadszájúságon, mert annak erkölcsi háttere
mélységesen komoly. Pedig Arisztophanész
Budapest
Péterfy
találó jellemzése szerint „Pán
rokona, aki vidám szilajsággal használja szarvacskáit s patás lábait, s ha felkapja
kezével a ’régi jobb idők’ szobrát, csak azért teszi, hogy annál hatalmasabban
elpaskolja vele ellenfeleit. A dionysosi düh jóval nagyobb benne az erkölcsinél, s ha
gúnyol, elsősorban azert teszi, mert szereti az asbestos gelost (olthatatlan kacajt),
ami szatír-természetének megfelel.”
Péterfy Jenő
Az persze e mellett igaz, hogy Arisztophanész a
józan attikai paraszt szemével nézte az athéni politikát, a peloponnésosi háborút, s
őszintén felháborodott a háború oktalan elhúzásán, a városba szorult parasztság
elnyomorodásán, azon a demagóg politikán, amely nagyra növelte a hódítás vágyát és arra
szoktatta a polgárokat, hogy munka helyett az esküdtszéki bíráskodás napidíjaiból
élősködjenek. Bántotta a nagyszájú háborús uszítók lármája, akik otthon maradtak, jól
fizetett követségekbe jártak, mig az átlagpolgár s a marathoni nemzedék hátraszorítva
nyomorgott. A hazafiaskodók lármáját, a szabadságharc kardcsörtető szájhőseit
A.
sem állhatta, s többször ki is
gúnyolta (Furkó Tamás, Nagyidai
Cigányok stb.). De Arisztophanészben
mégis főként — mint Arany János
Vojnovich
találóan fejtegeti (i. m. 3. köt. 233—236. 1.) — „a szellemnek és
komikumnak . . . áradása az, ami költőt megragadhat, e fiatal kedv, igaztalan tulzásra
és gunyra szer könnyedség”. Hogy nem politikai okok vonzották csupán Vojnovich Géza
Arisztophanész
hez, azt maga fejti ki: „A biráló
nem hiszi, hogy engem Aristophanes csak
philologice érdekelt; politice kellett érdekelnie. Hát még egy harmadik nincs:
aesthetice ?” (Kont Ignácnak a Pesti Napló
1880. 94. sz.-ban megjelent ismertetésére
vonatkozik, id. Arisztophanész
Vojnovich
, i.
m. 3. köt. 234. és 240. l.) „Az a közvetlenség, mellyel a görög mindennapi
élet sürgelmébe pillanthatunk, semmi más munkából meg nem szerezhető. Mintha magunk is
ott ülnénk a szinkör padjain, nem atheniek ugyan, hanem idegenek, kik nem értünk
mindent; de a mennyit megértünk, az is a legnagyobb mértékben képes felkölteni
érdeklődésünket . . . Tapsolni fogunk a tapsolókkal, s lelkesedve kiáltani: igaz! igaz!”
(
Előszó-töredék Arisztophanészhez, id. Vojnovich Géza
Vojnovich
, i. m. 3. köt. 234. 1.)
Vojnovich Géza
Arany
saját műveiben is
realisztikus hűséggel rajzolja az életet: így örömét leli abban, hogy e színjátékokban
minden színével, izével feltárul a görög élet. E mellett vonzotta a feladat, hogy
Arisztophanész ékeit, szójátékait szellemesen,
lényegileg híven adja vissza.
Arany János
1870 táján foghatott Arisztophanész fordításához. A Bothe-féle latin-görög
kommentárral ellátott szövegkiadást használta: Aristophanis
Comoediae, rec.
Frid. Henr. Bothe
. Bothe, Friedrich Heinrich
Lipsiae
1845. (Az Akadémia Könyvtárában
megtalálható Gör. Ir. O 8:1 jelzet alatt.) Hozzá segédül Lipcse
Donner
(1862.) és Donner, Otto
Droysen
(1869.) német
fordításait. Gondosan tekintetbe vette Droysen, Johann Gustav
Bothe
jegyzeteit, de ezekhez sem
ragaszkodott feltétlenül, hanem kétes helyeken Pape görög-német szótárának 1842-i kiadását is figyelembe vette, s így a görög szöveg gondos
interpretálása alapján néha találóbbat ad, mint Bothe, Friedrich Heinrich
Bothe
értelmezése. A német
fordításokat csak másodlagosan, inkább első tájékozódásul használhatta: mindig a görög
szöveget fordítja, és lényegileg híven adja vissza. A
Felhőkkel 1871. aug.-ban, A Darázsokkal nov.
23-án készült el. A Lovagok fordítását a
kéziratban levő megjegyzés szerint 1872. jan.
20., A Békét u. ez év márc. 26-án fejezte be. Az
Acharnaebeliek „vége aug. 20.
1872", tehát Karlsbadban. A
Madarakat 1872. szept.
l-től november 29-ig fordította le. A Békákat 1872. dec. 9-től 1873. ápr.
20-ig, a Lysistratét 1873. máj. 9-től okt. 3-ig, A Nők Ünnepét 1873. okt. 16-tól 1874. jan. 12-ig, A Nőuralmat 1874. jan.
19-től márc. 11-ig, a Plutost 1874. márc. 29-től jún. 20-ig fordítja
le. Más datálások helytelenek. Valóban „játékos gyorsaság ez” — ahogyan Bothe, Friedrich Heinrich
Vojnovich
mondja (i. m. 3. köt. 231.
1.). Pedig menynyit csiszolt, töprengett rajta !
Vojnovich Géza
A.
úgy fordít, ahogyan a
Shakespeare-fordítóktól kívánja (A magyar Shakespeare megindítása, id. Arany János
Vojnovich
, i. m. 3. köt. 235.
1.): „az áttétel ne annyira azt az olvasót igyekezzék kielégíteni, ki az
eredetivel kezében szót szóval összehasonlít . . . mint inkább azt, a ki az eredetihez
nem férhetvén, szépségeit magyarban kivánja élvezni.” Ezért adja vissza sokszor, pl. az
ételek fordításában, magyaros megfelelőkkel az eredetit, de úgy, hogy annak jellege
megmarad, sőt nemegyszer érzékelhetőbbé válik az olvasó előtt. Fordítása a filológiai
hűséget a költői alkotó találékonysággal egyesíti. Így a szójátékok mesteri
visszaadásában, ahol gyakran görög tulajdonnevek, helynevek helyett kellett megfelelő
értelmű magyar helynevet találnia; így A Lovagok 80—81.
sorában: „A s . . . e épen Furtánál esik, keze Kapjonban, és esze Lopádon.” Az
elfogulatlan olvasó nem érezheti ezt és a számtalan hasonlót erőltetett szójátéknak.
Tehát igazságtalannak kell találnunk Németh László
ítéletét, aki Aristophanes c. — egyébként új szempontokban
gazdag — tanulmányában (
A Minőség Forradalma. 1. köt.
29. 1.) „a csikorgó szójátékok raktárá”-nak nevezi Vojnovich Géza
A.
Arisztophanész-fordítását. (Bár megjegyzi, hogy ez
nem mindig a fordító hibája.)
Arany János
Az idézett példa azt is mutatja, hogy
A.
híven adja vissza Arany János
Arisztophanész
pajzánságait. Igaz, a kényes helyeket nem szó szerint fordítja, hanem lényegüket fejezi
ki, mindig találóan, csattanósan, szemléletesen. S így a helyes értelemre gyakran jobban
rátapint, mint Arisztophanész
Bothe
magyarázatai, vagy a szó szerinti hűségre törekvő francia fordítás. (
Collection des Universitds de France. Aristophane. Tome
1—11. Traduit par Bothe, Friedrich Heinrich
Hilaire Van Daele
. Van Daele, Hilaire
Paris
.) Párizs
Arany
nem akarta „elkenni” az eredeti
pajzánságait. Maga mondja A Felhők 1047. sorához írt
jegyzetében: „. . . egy castrált Arany János
Aristophanes
nem lenne többé Arisztophanész
Aristophanes
.” Kemény Zsigmonddal is vitába szállt, mikor az a fordításban Arisztophanész
Shakespeare
-t „megtisztítva” (a szalonok
közönsége számára) kívánta adni. (
Shakespeare, William
Vojnovich
, i. m. 3. köt. 235. 1.)
Vojnovich Géza
Híven adja vissza a tréfás hosszú összetett szavakat is, minden erőltetettség nélkül,
frissen, magyarosan, minden részletre megfelelő analógiát találva. Nem fejezhetnők be
fordításának jellemzését megfelelőbben, mint ha idézzük Péterfy Jenő véleményét, akinek művészi érzéke, széles látóköre vitán felül
áll: „A magyar
Aristophanes
t
forgatva nem jut semmi philologiai kicsinyeskedés eszünkbe; semmi vágyunk, hogy sort
sorral összemérjünk, s a magyar kifejezést az eredetivel szemben latolgassuk:
ennek a fordításnak saját lelke van, az eredeti mellett külön becse,
melyet megtart, még ha nem is volna oly hű az eredetihez, minőnek a hozzáértők
állítják.” (
Összegyüjtött Munkái. 2. köt. 335. 1. A
Dante-tanulmányban.) E kötet sajtó alá rendezőjének épp a sorok szerinti
összevetés volt feladata, de ugyanez az őszinte csodálat töltötte el e congeniális
fordítás élvezésekor.
Arisztophanész
Mi természetesen az
A.
által használt,
Bothe-féle görög szöveggel vetettük össze fordítását. Ki kell emelnünk, hogy az
Arisztophanész-művek kéziratai a beszélő személyek változását csak kettősponttal vagy
gondolatjellel jelzik, ám ezek is gyakran hiányoznak, vagy eltérőek az egyes
kéziratokban, — így a verseknek a szereplők közötti elosztásában nagy az eltérés az
egyes kiadások között. Arany János
A.
Arany János
Bothe
elosztását veszi
alapul, s őt követi a szereplők megnevezésében is. Így A
Lovagokban a két szolgát Demosthenesnek és Nikiasnak nevezi, s a „Paphlagon”-t
Kleonnak.
Bothe, Friedrich Heinrich
A kiadás körülményeit megvilágító legfontosabb adalékok abban az Előszóban találhatók meg, amelyet Gyulai Pál a fordítások első kiadása elé írt. Helyes tehát egész terjedelmében
idézni:
A gróf Karácsonyi, 1871-ben négyszáz aranyra
emelkedett drámai jutalom, az akadémia ügyrendi szabályai szerint, két ízben kitüzetvén,
1877-ben sem adatott ki, mert a
pályaművek között nem volt drámai, színi és nyelvi tekintetben becses, s így jutalomra
méltó mű, minélfogva az akadémia rendelkezése alá esett a ki nem adhatott négyszáz
arany, mely ily esetben az I-ső osztály javaslata alapján a drámai irodalom emelését
eszközlő művek díjazására vagy utóíagos jutalmazására fordítandó.
Az I-ső osztály 1877. május 23-án
tartott értekezleti ülésében egy öt tagú bizottságot nevezett ki, mely az ügyrendi
szabályok értelmében vizsgálja meg: vajjon a négyszáz arany esedékessé váltát megelőző
években jelent-e meg vagy adatott-e elő oly színmű, melyet utólagosan négyszáz aranynyal
lehetne megjutalmazni, vagy ha ilyen nincs, adjon véleményt a négyszáz arany hová
forditásáról. Az osztálynak 1878. ápril
6-án tartott értekezleti ülésében az öt tagú bizottságnak a következő
jelentése olvastatott föl:
„A tisztelt osztály múlt évi június
23-án az alúlirottakat megbizván 1877-ben az akadémia rendelkezése alá esett gróf Karácsonyi négyszáz arany
hova fordítása felől véleményadásra, van szerencsénk ez ügyben a következő jelentést
nyújtani be: Minthogy az e négyszáz arany jutalom esedékessé váltát megelőző öt évben
(1871—1876) nyomtatásban megjelent
oly drámai művet, nagyobb drámai műfordítást vagy dramaturgiai munkát, mely e nagy díj
odaítélésére teljesen méltó volna, nem találtunk, bátrak vagyunk ajánlani, hogy négyszáz
arany tiszteletdíj mellett Arany János bízassék
meg
Aristophanes
vígjátékainak
fordításával, annyival inkább, mivel, a mint tudjuk, ezzel már több év óta foglalkozik.
Arisztophanész
Buda-Pest
, ápril 4-én 1878.
Zichy Antal, Gyulai Pál, Greguss Ágost, Szász Károly, Vadnai Károly.”
Budapest
Az osztály, valamint az akadémia is, elfogadván e javaslatot, Arany János felszólíttatott
Aristophanes
vígjátékai fordításának bevégzésére, vagy ha már kész,
beadására. Arany János a felszólitásra 1878-ik november 25-én a következőkép
válaszolt:
Arisztophanész
„Én
Aristophanes
összes fönmaradt
tizenegy darabját még 1871-1874-ben
lefordítottam, az igaz. Hanem e fordítással egyelőre semmi irodalmi célom nem volt,
csupán beteges állapotomban szórakozást s mintegy szellemi gymnastikát kerestem benne.
Így is azonban, híre menvén foglalkozásomnak, nem megvetendő ajánlatot vettem egy kiadó
részéről; de én, bár a munka (a mennyiben Arisztophanész
Aristophanes
puszta szövegét illeti) már készen volt, elhárítottam ez
ajánlatot, következő okokból:
Arisztophanész
1. Mert, mielőtt kiadásra gondoltam volna, pár évig a szöveget hevertetni, s azután,
mintegy idegen munkát vévén elő, a fordításon még egyszer javító és simító
kézzel akartam végig menni.
2. Mert a kellő bevezetéseket (összesen is, az egyes darabokhoz is), valamint a
kimerítőbb tárgyi jegyzeteket, az aristophanesi irodalom tüzetes tanulmánya után s
önállólag akartam elkészíteni.
3. Mert nem óhajtottam, hogy
Aristophanes
kiadása üzleti zajjal történjék, s ez által
a vegyes nagy közönség kezébe jusson. Ugyanis az oly szép görög életnek nagyon rút
oldalai is voltak; s ezek épen az őskomoediában fordúlnak leginkább kifelé. Általában a
mai és kivált a magyar közönség nincs szokva ilyeneket olvasni könyvben. A hol ugyan
csak szóban volt a dísztelenség, azon igyekeztem valamely népies
euphemismussal (melyet úgy sem ért mindenki) segíteni, vagy legalább
kétértelművé tenni a nagyon is egyértelmű kifejezést. De mikor
egész jelenetek (példáúl: Béke l—75 vers; Lysistrata 758—911), sőt úgy szólván egész darabok (Nők ünnepe s általában mind a három női darab) fordúlnak meg ily
obscenumon: mit tegyen velök a szegény fordító?
Arisztophanész
Most miután a két első pontban érintett munkálatra — szemeim közbejött megromlása miatt —
képtelenné váltam, sőt arra is, hogy a nyomdaívek revisióját magam vigyem, nem tudom
hogyan történhetnék meg a kiadás. Így is azonban, a mint van, hódolva az akadémia
végzésének, szerencsém van bemutatni. Ha netalán a tisztelt osztály dolgozatomat,
szabályszerű bírálat után, (melyhez philolog mellé aesthetikust is óhajtanék) kiadásra,
így is a minő, érdemesnek s a kiadást a harmadik pontban tett megjegyzés dacára is
opportunusnak vélné; ha továbbá útját-módját találná annak, hogy a még
hátralevő fölszerelés (habár egyszerű compilatio vagy fordítás útján) pótolva legyen:
részemről meghajolnék az akadémia tetszése előtt; bár megvallom, hajlandóbb vagyok az
egész dilettans munkát kéziratban hagyni, mint „becses anyagot” valamely
szerencsésebb és bátrabb fordító használatára.
Még csupán egyet. Én az eredetinek versformáit igyekeztem követni magyarban is; de a
folyó dialógban a lomha jambikus trimetert a modem ötös jambussal
cseréltem föl. Tudom ezért az iskola nagyon kárhoztatni fog; de kísérlet után úgy
találtam, hogy amabban majdnem lehetetlen magyarúl a párbeszédeknek komikai fürgeségét s
élénkségét adnom.”
Az osztály örömmel vévén e választ s a benyújtott fordítást, birálókul Szász Károly r. és
Thewrewk Emil
1. tagokat kérte föl, kik az 1879. márczius 8-án tartott értekezleti ülésen a
következőkben adták elő véleményöket:
Ponori Thewrewk Emil
„Alúlírt, mint Arany János magyar
Aristophanes
ének a nyelv- és széptudományi
osztályból megbízott egyik bírálója, örömmel jelenti, hogy soha készségesebben nem
fogadta a rá nézve megtisztelő megbízást, mint ebben az esetben. Jól tudta, hogy a mit
rá bíztak, nem munka, hanem élvezet, hogy itt irodalmi kincsről van szó, melynek
értékéről előre meg voltunk győződve, s ennélfogva bírálatra nem szorúl, de a szerző
maga kívánta a bírálatot, s e kívánság oka, hogy fordításáról a következőket
jelentjük:
Arisztophanész
1. Arany János fordítása a teljes
Aristophanes
t, azaz mind a tizenegy vígjátékot
foglalja magában.
Arisztophanész
2. A fordítás tősgyökeres magyar nyelven szól: itt-ott furcsa alkotású új szóval is
találkozunk, példáúl gondolkozda, de az olvasó igenis érzi, hogy az
egyenesen a komikum fokozására szolgál.
3. A versek kitúnően vannak rhythmisálva. De meg kell jegyeznünk, hogy költőnk a
dialogusban trimeter helyett a
Lessing
óta közkeletűvé vált formát választotta; jóllehet meg vagyunk
győződve, hogy mesteri keze a trimetert is úgy alkotta volna, hogy e napjainkban
szokatlan mérték nem bántotta volna az olvasót.
Lessing, Gotthold Ephraim
4. A fordítás szellemi voltát illetőleg költőnk a ponere totum sikerét
vallja: „Der ungezogene Liebling der Grazien,” a mint
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
Aristophanes
t oly találóan nevezi,
teljes épségben áll előttünk, azaz a mennyiben a jelenkor ízlése megtűri, mert azt a
bizonyos Ungezogenheit-ot okvetlenűl szelidíteni kellett. Végre
Arisztophanész
5. A fordításhoz jegyzetek is vannak csatolva, de ezek, a mint költőnk maga jelenti, nem
elégségesek, s azért óhajtja, hogy e hiányt más valaki pótolja.
Alúlirt azzal a nyilatkozattal végzi e remek fordításról szóló jelentését, hogy az egyes
darabokhoz való rövid bevezetések s a még netalán szükséges jegyzetek megírását
készörömest magára vállalja.
Buda-Pest
en 1879. márczius 8-án. Ponori Thewrewk Emil.”
Budapest
„A fönnebbi jelentéshez mindenben hozzájárulok, kivéve természetesen az utolsó pontban
foglalt ajánlkozást.
Buda-Pest
1879. márczius 8-án. Szász Károly.”
Budapest
Az osztály köszönettel fogadyán
Thewrewk Emil
l. t. ajánlatát, az első kötet kinyomatása elhatároztatott, melyet
a két másik kötet lehető gyorsan fog követni. E szerint kiadásunkban az Ponori Thewrewk Emil
Aristophanes
életrajzát, valamint az egyes
darabok bevezetéseit Arisztophanész
Thewrewk Emil
írta, azonban a jegyzetek az Ponori Thewrewk Emil
Arany
éi, mert Arany János
Thewrewk
a szöveg megértésére elégségeseknek tartotta azon rövid
jegyzeteket, a melyeket Ponori Thewrewk Emil
Arany
, részint
fordítás közben, részint közvetlen a nyomtatás előtt, az olvasó számára mintegy odavetni
jónak látott.
Arany János
Megjegyezzük még, hogy a fordító, görög szövegül,
Bothe Fr. H.
lipcsei (1845) kiadását, segédül pedig egyelőre a
Bothe, Friedrich Heinrich
Droysen
(1869) és Droysen, Johann Gustav
Donner
(1862) német
fordításait használta.
Donner, Otto
A szöveghez szorosan kapcsolódó jegyzetek
A.
-éi. Ezek tehát kiadásunkban is a maguk szerkezeti helyén,
közvetlenül a szöveghez csatolva, a lapok alján jelennek meg. Arany János
P. Thewrewk Emil
magyarázó szövegei közül
megtartottuk az egyes darabokhoz írt rövid tájékoztatókat. Ezeket Ponori Thewrewk Emil
A.
nyilván látta és jóváhagyta; a mai olvasó is
megtalálja bennük a legszükségesebb tájékoztatást. Egy esetben (A
Felhők) kellett csak Arany János
P. Thewrewk
fejtegetéseit kiegészítenünk. Minthogy nem Ponori Thewrewk Emil
A.
szövegei, az egyes darabokhoz fűződő jegyzetek
elejére kerültek. Helyesnek látszik, hogy a szövegek egyes kifejezéseit megvilágosító
Glosszáriumát is közöljük a következő, befejező kötet
végén. Feleslegessé vált azonban Arany János
P. Thewrewk
Arisztophanészről írt életrajza. Ezt a kutatás
sokban meghaladta; helyette inkább az Arisztophanész-irodalom néhány fontosabb művére
hívjuk fel az érdeklődők figyelmét.
Ponori Thewrewk Emil
A.
tervezett Előszavának töredéke
elveszett; csupán azok a mondatai ismeretesek, amelyeket Arany János
Voinovich
idéz; ezeket, onnan, fentebb szintén
idéztük. Hogy a fordításokat szokott gondosságával és körültekintésével kívánta
olvasóinak hozzáférhetőbbé tenni, bizonyítja a hozzájuk szánt jegyzetek két megmaradt
részlete. Az elsőben a komédiákban előforduló versformákról ad rövid leírást, a
másodikban — amelyet először Voinovich Géza
P. Thewrewk
tett közzé a Nemzetben (
1883. 296. sz.), azután Arany László a Ráth-féle kiadásban — a darabokban
előforduló nevek írása közben követett elveiről ad tájékoztatást. Ponori Thewrewk Emil
A.
jegyzeteit helyesnek látszik itt elöljáróban
közölni.
Arany János
1. v. Folyó párbeszédben, a hatos (trimeter) jambus helyett, az
ötöst (illetőleg hatodfelest) alkalmaztam, mely ugyan nem ó-klasszikai
forma, de a mi fülünknek szokottabb, s a vígjátéki párbeszédre ma már könnyebb,
elevenebb, mint a lassú és nehézkes trimeter.
245. v. Csonkított négyméretű trochaeus, vagyis nyolcadfél láb. (Tetrameter trochaicus
catalecticus.)
364. v. A Kar éneke creticussal (— ∪ — ) változik, mert antistrophája az
elébbi karéneknek, a mi tévedésből nincs megjelölve a szövegben.
366. v. Az aristophanesi anapaestus. Nyolcadfél láb, a negyedik után
rendesen sormetszet. A sormetszet előtti részbe, anapaestus és spondeus közé, dactylus
is szokott vegyűlni; a sormetszet utáni rész hasonló a hexameter hátulsó-feléhez.
Rendesen parabasisokban, vagy tüzetes vitatkozásban használja
Aristophanes
.
Arisztophanész
510. v. A stropha-szerkezet rhythmusa, melyet fülünk ma már alig érez, főleg
abban áll, hogy a stropha minden egyes sorának az
antistrophában mértékileg hasonló sor felel meg. Máskép a sorok igen szabad
és változatos mértékűek.
1031. v. Ez a schema: — — | — ∪ ∪ | ∪ — | ,háromszor teljesen, negyedikszer csonkítva,
mindenik sorban, kivéve a középsőt, hol mind a négyszer teljes. Ezt, bár szavakat metsz
ketté, rendesen apró sorokra szaggatják; de én,
Bothe
után jobbnak láttam így.
Bothe, Friedrich Heinrich
504. v. Eupolis használta és róla nevezett sorok, a trochaicus tetrametertől
abban különbözők, hogy a két első trochaeus után egy choriambus (— ∪ ∪ —) jő.
859. v. Négyes anapaest, mint 434. v. Később a vitatkozás hol aristophanesi anapaestus,
hol nyolcadfeles jambus. Ez utóbbi, a végén, teljes nyolcasba megy át (melyből rendesen
két sort csinálnak), s végül a Kar trochaeussal zárja be.
Négyes anapaestus, rá elegyes sorok, majd a nagy trochaeus (327. v.) váltakozva
aristophanesi anapaestussal.
Három paeanra (— ∪ ∪ ∪) egy dactylus. Magyarban, a paean helyett, néhol a
choriambus (— ∪ ∪ —) elkerülhetetlen volt.
Aristophanesi, azután vegyes sorok; vége felé ez a schema ismétlődik: — — | — ∪ ∪ | ∪ — |
— || — — | ∪ — | ∪ — |
—
(kettős anakreoni.)
A strophában gyakori a paean (— ∪ ∪ ∪) versláb, mint alább is, 558. v.
vegyítve creticussal (— ∪ —).
A Kar énekének schemája ez: — — ∪ ∪ | — ∪ — || — — ∪ ∪ | — ∪ — | — — ∪ ∪ | —
—
mire Trygaios jambusban felel. V. ö. Lovagok: 1031.
v.
Általános megjegyzés. Az egy időméretű verslábak fölcserélését (jambusban
három rövid: ∪ ∪ ∪, vagy anapaestus; trochaeusban szinte három rövid vagy dactylus;
anapaestusban dactylus) a fordító sem kerülhette mindenütt el.
Jegyzet. Az itt ismertetett versformákon kívül újabb formák a többi műben
sem igen fordúlnak elő; azok magyarázatát folytatni tehát fölösleges.
I. Fő elvem volt a görög név betűt a latin alphabet által egyenkint adni
vissza. Tehát: Pheidon, nem Phido.
1. Kivétel: k betűt, mely szintén megvan a latin alphabetumban, nem
c-vel, hanem k-val írtam: Sokrates, nem
Socrates.
2. A rómaiak útján közönségesebben ismert neveknél meghagytam a latin átírás módját;
tehát nem Athenai, Thebai, Boiotiai : hanem
Athenae, Acharnae, Thebae,
Boeotia stb. (Procne, Tereus, vagy
Téreüsz).
3: Az a11, BV diphtongusokat átalában latinosan au, eu vettem; másutt az 11-t a latin
y-nal adtam vissza. Tehát: Automenes Euripides stb. (Pnyx, prytanos). - Az 11-t csak ~ár
szóban írtam magyar ü-nek; mint a Zeüsirben (mikor kéttagu), melyet irodalmunkból már
nagyon megs?.Oktunk; vagy verselési és egyéb okból. Példáúl a Lovagokban Mürsziná-t
kellett írnom, hogy bőrre (J(/eon-ra) való szójátékot behozhassam, tájilag a bőr bar-nek
is ejtetvén.
4. A x-t nem változtattam kh-ra, mert ez által meghamisí- tottam volna a kiejtést,
meghagytam latinosan ch-nak, az olvasó, ha ezt németesen (ich) ejti is, jobban ejti,
mint ha vastag k-h-t mond.
II. Miért nem használtam a magyar leírási módot? - Mert azonkívül, hogy e vitás kérdésben
nem akartam pártállást foglalni, gazdaságosabb s érthetőbb is a betűk latin értékét
venni fel. Úgy írjam-e Aiszkhülosz, Eüripidész i' vagy Eszxilosz, Evripidész i' A laicus
olvasó mindkét esetben fenakad raJta s valami obscurus neveknek gondolja, nem az általa,
latinosan jól ismert Aeschylus-nak, Euripides-iJ.ek. S elvész a komikai hatás, ha nem
tudJa péld. hogy itt éppen a nagy Aeschylus, Euripides hozattak színre. (De használtam
sokszor a szövegben, hol .a kiejtést, tekintettel a versre, szép hangzásra, stb., útba
akartam igazítani.)
III. Miért nem.vagyok hát következetes, hogy vagy pusztán a görög betűket latinokkal
adjam vissza mindenütt, vagy mindig úgy írjam a szót, a hogy a rómaiak írták volna? -
Mert - nem lehet. (Ha azonban muszáj lehetni : akkor 1. alatti f /Jelvemet kérem
keresztŰl vitetni az egész fordításon.) Pusztán betiinkint írva le a szót, Aischylos-t,
stb. kellene írnom, s ez épp oly bökkenő a laicus olvasónak, mint a fentebbi. Egészen
átrómaisítva némely szó szintén zavart okozna: hogy írjam például Poseidonti' a rómaiak
mindig Neptunust írtak helyette; ha én meglatinositom, Posido lesz belőle, s ki ösmer
rá? Már pedig ez lenne a következetesség: Posido, Agatho, ]opho, stb. (Így a Zeüsz.
Rómaisitva Zeus, de ki látta valaha? mindig Jupiter áll helyette. Az os végzetet is
többnyire meghagytam görögösen, hisz a latin u.s is az volt régebben.).
3. Pár szóban, különös okokból, a vélt hangzást magyarosan adom vissza. (Pl.
Zevsz-t irok, mikor egytagúnak veszem a versben, ha kéttagúnak:
Zeüsz lesz, mert ezt a magyar kéttagúnak ejti.)
A.
fordításainak megjelenését várta s
osztatlan elismeréssel fogadta a bírálat. Lényeges kifogás azóta sem hangzott el
ellenük; általában a magyar műfordítás remekei közé sorolják őket.
Arany János
Ábel Jenő (
EPhK
1880. 444. 1. skk.) általában
méltatja, s kiemeli a fordítás belső hűségét, amit csak valódi költő képes elérni: így a
fordítás az arisztophanészi komédiának eredeti magyar reprodukciója. Imre Sándor (
Bpesti Szemle
1885. később: Irodalmi Tanulmányok. 1. köt. 170. 1. skk.) — mint már említettük
— túl komolyan veszi Arisztophanész erkölcsi
felháborodását.
Arany
fordításáról nagy
elismeréssel szól, méltatja nyelvi művészetét a nehéz szójátékok visszaadásában, és
hűségét az eredeti szelleméhez, nyelvezetéhez. Hegedüs István (
Magyar Polgár
1880. 101. sz. és EPhK
1917. 73. 1. skk.) szintén nagy
lelkesedéssel ír Arany János
Arany
nyelvművészetéről. Az EPhK-beli tanulmányában kiemeli, hogy
Arisztophanész a görög költészet legnagyobb
nyelvművésze, s Arany János
Arany
„e hihetetlen
gazdag nyelvet csodálatos fénnyel sugározta vissza”. Lélektani indokolásul felhozza,
hogy miként hazája fölötti kétségbeesése indítá Arany János
Arany
t a Nagyidai Cigányok maró
szatírájának megírására, úgy a 70-es években a magyar politikai és társadalmi viszonyok
miatti keserűsége indította arra, hogy elmeneküljön Arisztophanész fantasztikus világába, melyben saját kora kóros
jelenségeinek is oly pompás torzképét találta meg. Imre Sándor mélyenszántó tanulmányának Arisztophanészre vonatkozó részével szemben hangsúlyozza, hogy ő
Arany János
Péterfy
vel tart, aki szerint
Arisztophanész „harsogó tréfájába akarja
fullasztani mmdazt, ami kedvének, belső ösztönének ellenmond”. Démoni szeszély,
bacchikus mámor, minden nagyot és magasztosat is parodizálni kész szatirikus kedv, —
valóban ezek Arisztophanész jellemvonásai. S itt
idezi Péterfy Jenő
Hegedüs
Imre Sándor egy helyét, ahol kiemeli, hogy
Hegedüs István
Arany
„gyönyörködött Arisztophanész mámoros bohóskodásaiban, és kedve telt
benne, hogy ily költő . . . élcein a maga népe ékeit próbára tegye . . . szép formáit,
gyönyörűen hangzó sorait, játszó képzeletét, szójátékait utánozgassa”. Arany János
Hegedüs
kiemeli Hegedüs István
A.
nyelvfantáziáját, mely a népnyelv szókincsének
felhasználásával, pompás humorral idézi fel a nemi élet jelenségeit. Arisztophanész szóficamait, szójátékait mesterien adja vissza,
ugyanigy a tréfás, hosszú szóösszetételeket. Példákat hoz fel, hogy Arany János
A.
szójátékai sokhelyt jobbak, mint Arany János
Arisztophanesz
éi. Emellett kiemeli, hogy a lírai
kardal-részleteket mily igaz költészettel adja vissza. Arisztophanész
A.
szójátékaival alaposan foglalkozik Danka Placid (
EPhK
1897. 37.1. skk.): A szójátékok A. J. Aristophanesében c. tanulmányában, ahol a
görög szövegeket is idézve mutat rá a szójátékok ötletes visszaadására. Szigeti Gyula: A.
Aristophanes-forditása lexikographiai szempontból (
EPhK
1917. 113. 1. skk.) c.
értekezésében kiemeli, hogy Arany János
A.
kitűnő
fordítása úgyszólván mindenkor szinte teljesen készen adja a szótár- író tolla alá
egy-egy szónak, kifejezésnek, komikus fordulatnak pontos fordítását. Egész szójegyzéket
közöl a három első vígjátékból Arany János
A.
mesteri átültetésének illusztrálására. Névy László
(
Ellenőr
1880. 545., 553. sz.) is
kiemeli, hogy a nyelvkincs gazdagságában, a humor és elmésség nyelvalkotó munkásságában
fölemelkedik az eredetihez, — fordítását az olvasó szinte eredetinek gondolja.
Arany János
A.
fordításának első fogalmazása az MTA
Kézirattárában van K 508. jelzet alatt. Voinovich Géza akad. tag hagyatékából került az Akadémiába 1952 októberében. 3 kötegbe vannak a jórészt elsárgult
ívekre irt kéziratok összehajtogatva. (Két ízben vármegyei gyűlések meghlvóinak
hátlapjára, egyszer meg Lónyai Menyhért akadémiai
másodelllökhöz inté- zett beadványának felzetére írta őket a költő.) 1. A Felhők, Darázsok, A Lovagok. II. A Béke.
Az Acharnaebeliek.
A Madarak. III. A Békák.
Lysistrate.
A Nők Ünnepe.
A Nőuralom. Plutos. Bizonyára e
sorrendben fordította őket. Az ívek sértetlenek, kétrét vannak összehajtva, úgyhogy egy
ívoldalon két hasábban következnek egymás alá a sorok. (Így, hasábok szerint számozták
is meg a kéziratot.) Tűhegyes ceruzával, apró gyöngybetűkkel, egyenletes, sűrű sorokban
írta. Noha gyorsan, de mégis aprólékos gonddal dolgozott: rengeteg az áthúzás, javítás —
némely szót, kifejezést 3-4-szer is átjavított, s megesett, hogy végül az első
változathoz tért vissza. Javításai által részben közelebb jutott a görög szöveg
lényegéhez, részben könnyedebb, magyarosabb lett fordítása. Vannak kardalok, melyeket
kétszer-háromszor egészen újraírt. Ütemképletüket rendesen eléjük jegyezte. Az áthúzott
szavakat néha már nagyítóval sem lehet elolvasni.
Arany János
Arany
végleges kézirata, „tisztázat”-a a
budapesti
Egyetemi
Könyvtár kézirattárában van, H. 96. jelzet alatt, 3
kötetben
. A költő kétrét hajtogatott, fehér ívpapírra
írta, gondos, szép írással. Mindegyik darab végén feljegyzi a fordítás elkészültének
dátumát. Minthogy több darab végére azt is odaírta, hogy a tisztázat mikor készült el
(A Békák tisztázata 1873. május 8., a Lysistrate tisztázata
1873. okt. 15-én, A Nők Ünnepéé 1874.
jan. 18, A Nőuralomé 1874. márc. 28., végül a Plutosé
1874. júl. 9-én), ebből világos,
hogy a költő gondosan letisztázta művét, még mielőtt a Akadémia a kiadásra felkérte
volna. Bizonyos, hogy e tisztázat alapján készült a mű 1. kiadása, mert az 1. kötet
elején ceruzával gondos tipográfiai utasitások vannak a szedő részére. A szöveg pontosan
egyezik az 1. kiadás szövegével. A jegyzeteket részint a margóra, részint a lap aljára
írta. A lap mindkét oldalára írt, s maga számozta meg az oldalakat ceruzával. Az 1.
kötet A Lovagokat, A Felhőket,
A Darázsokat s A Békét
foglalja magában, 187 lapon. A kötet végén, 3 lapon a versformákról írott tájékoztatója
van. A 2. kötet Az Acharnaebelieket, A
Madarakat, A Békákat és Lysistratét tartalmazza 207 lapon. A 3. kötetben A Nők
Ünnepe, A Nőuralom, s a Plutos van, 146 lapon.
Arany János
Kiadásunk főképpen az 1880-ban megjelent
első kiadás szövegére támaszkodik. Minthogy azonban ezt
A.
nem korrigálta, nem fogadhatjuk el teljes
értékűnek. Javitás közben két forrást kell konzultálnunk: a kéziratokat és a Ráth-féle
kiadást. Ez utóbbit azért, mert Arany János
A.
az
első kiadást utólag átnézve, készitett egy hibajegyzéket, amely részben nyomtatásban (az
1. kiadás 3. kötetének végén), részben (Az Acharnaebeliekre
és A Madarakra vonatkozólag) kéziratban is megmaradt, s
amelyet a Ráth-féle kiadás gondozója felhasznált. Ezek a javitások nagyrészt egyeznek a
kéziratokkal is. Ahol a javitás eltér az 1. kiadás szövegétől, ezt jegyzeteinkben
jelezzük.
Arany János
Néhány sor, melynek fordítása a nyomtatásban nincs meg, s a hibajegyzékből is hiányzik, a
kéziratokban gondosan le van fordítva. Ezeket most visszahelyeztük a szövegbe (mindig
utalva erre a jegyzetekben) — hiszen nyilván az ismeretlen korrektor elnézése folytán
maradtak ki. Maga a költő, midőn az 1. kiadás kinyomtatott szövegét átnézte, csak
emlékezetére és ritmusérzékére támaszkodva javitott, s kéziratát — szeme gyöngesége
folytán — már nem vette elő. Ezt bizonyitja, hogy a kéziratban fennmaradt hibajegyzékben
ilyen megjegyzéseket találunk: A Madarak, 181. sorhoz: „egy szó
kimaradt, talán benne”. Erre a nyomtatott sajtóhibajegyzék készitője megnézte a
kéziratot, s igy kijavitotta: „S mi hasznom benne, ha...” A
Madarak 1553. v.-hez csak ezt jegyezte meg a költő: „Az 1553. v.-ből egy
szótag hiányzik. L. kézirat.” Erre megnézték a kéziratot, s a nyomtatott
sajtóhiba-jegyz.-ben — helyesen — ez van: „néz” helyett „néz hát”. (Ti.: „Rám semmi sem
néz hát az apai Vagyonból?”) Vagy a Madarak 603. s.-hoz ezt
jegyezte meg
A.
: „jőjenek talán
jőjetek”. A nyomtatott hibajegyzék készitője — megnézve a kéziratot — valóban igy
végezte a javitást. — A teljesen hiányzó sorokat tehát a költő (A
Nők ünnepe 192. v. kivételével, mely a nyomtatott hibajegyzékben — nyilván a
költő utasítása alapján — helyre van téve) már nem vette észre, kéziratát pedig többé
alaposan senki se nézte meg. — Viszont csak jegyzeteinkben jelöltük meg — prózai
fordításukkal együtt — azokat a görög sorokat, melyek Arany János
Bothe
kiadásában benne vannak, de
Bothe, Friedrich Heinrich
A.
nem fordította le őket — talán
azért, mert tartalmuk nem számottevő, s olykor lényegileg bennfoglaltatik a környező
sorokban.
Arany János
Megesik, hogy az 1. kiadás sorszámozása téves. Ezt helyesbítettük, valamint néhány
sajtóhibát helyreigazitottunk. Megtartottuk az 1. kiad. helyesirását — kivéve, hogy cz
helyett c-t irtunk, a mássalhangzókat a mai helyesírás szerint kettőztük. A hiányjelet
elhagyjuk minden olyan esetben, amelyben a nyelvhasználat által szentesített hiányt
jelölt (a’, se’, magad’ — az, sem, magadat helyett), de kitesszük a nyelvhasználatban el
nem fogadott szócsonkítások esetében (bék’ — béke helyett), vagy ha mellőzése
félreértésre vezethetne (házba’ — házban helyett).
A fordítások élére, ahogy egyéb műveiben is megtette,
A.
itt is mottót illesztett: egy Horatius-idézetet. Ennek fordítása
így hangzik:
Arany János
A második kötetben foglalt darabok végleges szövegét Belia György vetette össze az első fogalmazvánnyal. Szíves közreműködéséért
itt is köszönetet mondunk.
1. Aristophanes Vígjátékai. Ford.
A.
Az MTA által gr. Karácsonyi jutalommal kitüntetett
fordítás. Első kötet: A Lovagok. — A
Felhők. — A Darázsok. — A Béke.
Második kötet: Az Achamaebeliek. — A Madarak. — A Békák. — Lysistrate. Harmadik kötet: A Nők Ünnepe. — A Nőuralom. — Plutos.
Arany János
Buda-Pest
1880. Kiadja az MTA. 8 r.
Budapest
2. Aristophanes vígjátékai. Ford.
A.
(Összes Munkái VII-VIII.
köt.) Arany János
Bpest
1885.
Ráth Mór.
Budapest
4. Aristophanes Vígjátékai. Ford.
A.
(Összes Munkái 7-8. köt.)
Arany János
Bpest
1902. Franklin-társ.
Budaoest
5. A. Műfordításai. Aristophanes Vígjátékai. (Összes Munkái IV. köt.)
Bpest
é. n.
Franklin-társ.
Budaoest
9.
Aristophanés
: Három komédia. (Az Achamaebeliek, A
Béke, Lysistrate) Ford. Arisztophanész
A.
Bevezetéssel ellátta Trencsényi Waldapfel Imre. Arany János
A.
jegyzeteinek felhasználásával jegyzetekkel ellátta Töttössy Csaba. Arany János
Bpest
1954. Szépir. Kiadó. — Ugyanez: Budaoest
Bratislava
1954. Csehszlovákiai Magyar Kiadó.
Pozsony
10.
Aristophanés
: Lysistrate. Ford. Arisztophanész
A.
A
bevezető tanulmányt írta Devecseri Gábor. Arany János
Bpest
1953. Officina-könyvtár (51-2.).
Budaoest
11.
Aristophanés
: Nőuralom. (Lysistrate, A Nők
Ünnepe, A Nőuralom.) Ford. Arisztophanész
A.
Gondozta Esti Béla, jegyzetekkel ellátta Falus Róbert. Arany János
Bpest
1957. Magyar Helikon.
Budaoest
A színpadon nem volt hasonló sikerük a fordításoknak. Mindössze A Felhőket adta elő a Nemzeti Színház 1912. ápr. 19-én és 20-án.
A Lysistrate Devecseri Gábor igen erős átdolgozásában került
színre 1959. jan. 16-án a Néphadsereg
Színházban; voltaképpen csak
A.
fordításának felhasználásával, dalbetétekkel. Arisztophanész darabjainak felfrissitése azonban még az efféle
modernizálások segítségével sem sikerült; a nagy attikai máig idegen a magyar
színpadokon.
Arany János
A Béke-Világtanács felhívására hazánkban is megünnepeltük 1954-ben
Arisztophanész születésének 2400 éves fordulóját.
Az ELTE békebizottsága 1954. május
14-én rendezett emlékünnepén Moravcsik Gyula akadémikus tartott Arisztophanészről előadást, melyben rámutatott a költő munkásságának
társadalmi-politikai hátterére. Arisztophanész a
demagógia ellensége, a józan attikai parasztság békevágyának képviselője a demagógok
impenalista törekvéseivel szemben, egyszersmind — különösen a Lysistratéban — a szűkkörű partikularizmus fölé emelkedő pánhellén eszmének:
az összes görögök testvériségének hirdetője. A Béke c.
vígjátékában is kiemeli, hogy a békét csak az összes görög dolgozók erőfeszítése
hozhatja el. A Plutosban pedig Penia (a munkálkodó
szegénység) szerepében dicsőíti mind a kézműves, mind a szellemi munkh: mint minden
erték termelőjét, s az ember testi-lelki erőinek egyetlen kifejlesztőjét. Méltán
ünnepeljük tehát Arisztophanészt, mint a békés
munka eszméjenek zseniális képviselőjét. Az ünnepélyen a Görög-Latin Filológiai Intézet
tagjai a Plutosból, Madarakból és
Békéből egy-egy részletet adtak elő.
A nagy attikai komédiaíró életéről, koráról és műveiről, valamint az antik vígjátékról
könyvtárnyi irodalom keletkezett. Ebből nagyon kevés esik Magyarországra. Ezért szükségesnek látszik, hogy a magyar szakirodalom
kiemelkedőbb művei mellett a világirodalom idevágó legfontosabb műveit is felsoroljuk,
első tájékoztatásul az érdeklődők számára.
Arisztophanészről, a költőről és műveiről
irodalmunkban mai napig a legmélyebb és legfinomabb művészi elemzést Péterfy Jenő „Aristophanes” c.
tanulmányában olvashatjuk. (
Összegyűjtött Munkái.
Bpest
1903. Franklin, 2. köt. és
Péterfy Jenő Munkái. Élő Könyvek, Magyar
Klasszikusok 37. köt. Budapest
Bpest
Franklin.)
Budapest
Hornyánszky Gyula: Aristophanes. 1. köt.: 1. A Thesmophoriazusai előadási
ideje és értelme. 2. Aristophanes és Platon.
Bpest
1897. Hornyánszky.
Hornyánszky Gyula: Az
aristophanesi Eiréné keletkezési idejéről.
Bpest
1897. Franklin. (Különlenyomat az EPhK-ből.)
Kerényi Károly: Szatíra és
satura.
EPhK
1933.
Dionüszosz isten és a
komédia mély összefüggésére nézve fontos.
Kerényi Károly: Gondolatok
Dionysosról.
Pécs
1935.
Dionüszosznak az egész
természetben megnyilatkozó valóságán kívül az álarc jelentőségét is kifejti. Ugyanerre
nézve 1. még:
Kerényi K.
: Die Orphische Kosmogonie. (Pythagoras und Orpheus,
III. Aufl. 2. Teil.) Berlin
1950.
A Madarak kozmogóniájához fontos.
Kerényi Károly
Láng Nándor: A görög
művészet története. (Beöthy Zsolt:
A művészetek története I. köt.) A görög színházra
vonatkozólag alapos és világos felvilágosítást ad.
Trencsényi Waldapfel I.
: Terentius vígjátéka Aemilius Paulus
temetésén. (A „Vallástörténeti Tanulmányok” c.
köt.-ben. Bpest
1959.) Az álarcnak Dionüszosszal
való összefüggését is fejtegeti.
Trencsényi Waldapfel Imre
Kiemeli, hogy mily komoly volt Arisztophanész harca
a demagógia és a szofista-szellemű nevelés és irodalom ellen.
Lever, Katherine: The art of
Greek Comedy.
London
1956.
A közép- és újkomédiát is
behatóan tárgyalja.
Menander. With an english translation by
Francis G. Allinson
. (Loeb:
Classical Library. 1930.)
Allinson, Francis Greenleaf
Murray, Gilbert: Aristophanes.
Oxford
1933.
Úttörő mű azt illetőleg,
hogy Arisztophanész harcát komolyan kell vennünk,
s méltányolnunk nagy erkölcsi bátorságát egy élet-halálharc kellős közepén a politikai
hatalmasok ellen.
Otto, Walter F.
: Dionysos. Otto, Walter Friedrich
Frankfurt a/Main
. Klostermann 1933.
Dionüszoszról a legfontosabb nagy mű.
Frankfurt am Main
Reinhardt, Karl: Aristophanes und Athen. (Europeische Revue 1938. 754. skk.)
Arisztophanész képzeletvilágát tárja elénk,
hangsúlyozva erkölcsi bátorságát.
Rohde, Erwin: Psyche.
Leipzig
, Kröner. (Taschenausgabe. 141—179.1.)
A dionüszoszi extázisra, a bakkhánsnak istenével való egyesülésére nézve becses.
Lipcse
Taylor, A. E.
: Varia Socratica I. Oxford
1911.
A Felhőkre, a Szókratész-Arisztophanész-problémára nézve
alapvető mű, főleg a IV. f.: The Phrontisterion.
Taylor, Alfred Edward
Tronszkij
: Az
antik irodalom története.
Tronszkij, I. M.
Bpest
1953.
A komédiáról a 164—179.
lapon. Kiemeli, hogy költőnk a józan attikai földművesnép képviselője.
Budapest
Wilamowitz-Moellendorff, Ulrich
: Einleitung in
die griech. Tragödie.
Berlin
1921.
A komédiával is alaposan
foglalkozik az 53—60. lapon.
Wilamowitz Moellendorff, Ulrich Von
Wilamowitz-Moellendorff
: Aristophanes:
Lysistrate. Erklárt von —. Berlin
1927.
A görög vígjáték
történetéről, színrehozataláról, szelleméről becses tudnivalókat ad, főleg
Bevezetésében.
Wilamowitz Moellendorff, Ulrich Von
Wolf, Erich: Griechlsches
Rechtsdenken. III. Bd.
Frankfurt a/Main
. Klostermann. Az igazságosság eszméjének alapvető
szerepét fejti ki Arisztophanész műveiben. — Erre
a kevéssé ismert munkára Prohászka Lajos hívta fel
figyelmünket.
Frankfurt am Main
Az antik komédia szerkezetéről tájékoztatást adni nem tartozik ugyan a kritikai kiadás
feladatai közé, a művek könnyebb megértése végett azonban helyesnek látszik a kérdésre
röviden kitérni.
1. Prologos. Megismerjük a helyzetet, és a főszereplő vagy főszereplők terveit, a
szereplők párbeszéde, néha monológja alapján.
4. Parabasis. Itt a Kar rövid bevezetés (kommation) után a nézőkhöz fordul, és a
karvezető a költő nevében kiemeli ennek érdemeit, ócsárolja vetélytársait, vagy a népet
inti, korholja — esetleg egyes politikusokat vagy tipikus alakokat csúfol ki. E részt
rövid, pnigos-nak nevezett szakasz zárja le.
Ez után az egyik félkar éneke jön (a strophé), valamely istent híva segítségül. Erre e
félkar vezetőjének recitativ epirrhémája következik, melyben ismét a nézőket korholja,
nekik jó tanácsokat ad: csupa csípős célzás a kor politikai viszonyaira, alakjaira vagy
magánemberekre. Ez után a másik félkar éneke (antistrophé-ja) jön, ismét egy isten
segítségül hívása, dicsőítése. Ezt ismét e félkar vezetőjének antepirrhémája,
recitativja zárja be, az epirrhémához hasonló tartalommal, célzásokkal.
5. Ez után következnek az újabb epeisodionok, a tulajdonképpeni dramatikus, párbeszédes
jelenetek, amelyeket többnyire egy-egy rövid karének választ el egymástól.
Valamelyik epeisodionban foglal helyet az agón: két szembenálló fél (kik néha két
ellentétes világnézetet képviselnek) vitája, egymást cáfolgató, csúfondáros
érvelése.