Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
A 12 PONT  
  Március fiatal vad szele bujkál a fülünkben, a vérünk zúg, magvak csiráznak az akaratunkban, tüzet lélekzünk, nagyokat ordit bennünk a természet, nyujtózunk és szétvetjük az öklünket, a fejünket hátracsapjuk, hogy arcunkra hulljon a nap friss tüzesése. Nedvek futnak össze bennünk és a fákban, vén gallyak száraz burkait repesztik gyönge rügyek, tör és pattog minden, ami téli, utat nyit magának az egész világon a vassal teli zöld, – és mi emberpalánták nyugtalankodunk ilyenkor: törjük mi is össze, ami régi, ami száraz, ami csak burok és sötétség, jussunk ki mi is a napfényre, hogy viruljunk és lombosodjunk, legyen szabadság, jusson egyenlő fény minden friss atomra, szabad levegő minden fejlődésre. Szabadság! Ez tüzel március kacagó szelében, ez sugalmaz programot ilyenkor a vérnek.  
  Szabadság! A saját erőnknek gyümölcstermő, áldott szabadsága, kötelességekkel, vágyakkal, munkalázzal gazdag, pirospozsgás szabadság: ez rázta fel valamikor a kulturára ébredő magyarságot. Ennek az érzésnek dobogását éreztem abban a 12 pontban, amely néhány nap előtt ennek a lapnak ezeken a hasábjain elhangzott.  
  Szeretném sorra venni s külön-külön simogatni és kifogásolni ezeket a pontokat, amelyek jó része régi programom, munkásságomban kezdettől fogva vezető elvem, amelyet az irodalmi életünk egészségéért és jóságáért folytatott – szakgatott, akadályozott, tört – kritikusai harcaimban már szinte öntudatlanul követek, – s néha, gyulékony percekben, itt-ott, ahol fölös figyelem és láz akad, hirdetek.  
  Vallom, hogy ennek az országnak kissé zavaros képe addig meg nem fog tisztulni s az a bizonyos „nemzeti öntudat“, amely ma még inkább csak politikai jelszó, addig tartalommá, gazdag, kulturát, hatalmat, jólétet hordozó eleven erővé nem válik, ameddig a szintiszta irodalom önjogu hatalommá nem válik az ország sorsának intézésében. Ameddig az irót csak egy esetleges más polgári foglalkozásának tisztessége szerint becsülik, ameddig irókkal és azok munkájával – lehet olyan egyoldalulag, bitang jószág módjára bánni, ahogy bánnak vele, s ahogy ma már ügynökök és kefekötősegédek szolgálataival sem mernek bánni,  

Facsimile Image Placeholder
  addig ennek az országnak igazi lelki élete, tartalmas egyénisége, kulturális, sőt gazdasági svungja sem lehet. Ameddig üzletemberek közönséges prédája a hivatott erők minden kincse: a tehetség, az önérzet, az álom, a jövő, a sok vergődő erő és existencia, addig ennek az országnak a közéletére a korruptság fogja a bélyeget nyomni, nem a hivatottság.  
  Magyar irónak, különösen ha még fiatal s el nem alkudott, nem lehet elég hangosan feljajdulni és felorditani, ha napról-napra látnia kell mindannak bamba kaszálását, amit ennek az országnak az életére nagynak, jónak, szépnek, hasznosnak tart; ha látnia kell, hogy az irodalom szűkebb birodalmában is tömegesen, az egész vonal mentén olyanok ülnek az irányitó helyeken, akikben sem hit, sem hozzáértés, sem cél, sem lelkiismeret nincs; hogy sok helyütt a leghitványabb, legkorruptabb kalandorok intézik a magyar irodalom sorsát; hogy durva kezek bornirt agyvelők, politikai lakájok, barbár, embertelen kapaszkodók mennyi ihletséget, mennyi lázas, gyönyörü mondanivalót fojtanak vissza a saját lelki áradása miatt gyámolatlan, még ki nem fejlődött s meg nem acélosodott tehetségekbe. Borzasztó látni, hogy kik és milyen utakon érvényesülnek az igazi irók, igazi irodalma révén; látni, mint gyüjtenek társadalmat befolyásoló vagyonokat könyvbankárok és irodalmi ügynökök, akkor, amikor ők maguk minden hatalmi eszközt igénybevesznek, hogy az irók örökké kétes existenciák maradjanak. Magáért az irodalomért, azért, hogy fejlődésképes, nagyerejü fiatal irók nyugodtan kitermelhessék magukból a terveiket, a kisujjukat meg nem mozditják azok, akik a kész gyümölcsöt bőségesen learatják a maguk számára.  
  Szerkesztő Uram! Ugy érzem, hogy az iróknak előbb egy szabadságharcot kell végigküzdeniök. Ehhez keresem én a 12 pontot. Hogy jó-e valamely irodalmi irány s mi az abszolut irodalom, ebben sohasem fog egységre jutni a kritika, az esztétika.  
  Egyben azonban egyek lehetünk mindnyájan: hogy az irodalom az iróké legyen s hogy az irodalmi élet a saját jogán hangadó legyen az életünkben.  
  Még nem vagyunk szabadok. A szabadságért kell küzdenünk.  
 
Halasi Andor
 
 
image
image