Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
SÉTA EGY HALOTT KÖRÜL LAURELBAN  
IRTA:
REMÉNYI JÓZSEF
 
n
Jegyzet (Folytatás)
  – Gazdag is ugye?  
  – Az apám az. Én még nem. De meg akarok gazdagodni.  
  – Szeresse mindig Oswaldot... Ha én meghalok, attól tartok, hogy senki sem lesz, aki igazán szeresse gyermekeimet,..  
  – De hiszen anya még nem hall meg – vigasztalat Jenny. – Rémképeket lát.  
  – Azt csak bizd rám, hogy mit érzek és mit látok. Én már halott vagyok. Csak a szivem dobog és az ajkamat mozgatom.  
  – Felbököm az állát – motyogta Charlie.  
  Megrökönyödve ránéztek.  
  – Charlie álmodik – mondta Jenny.  
  – A papra és a polgármesterre gondol – suttogta az aszzony.  
  Azután mindnyájan pihenni tértek.  
*  
  Hajnalban Mr. Hatkins fellármázta a házat.  
  – Meghalt... meghalt az anyátok – kiáltotta.  
  A házbeliek hálóköntösben leszaladtak.  
  Charlie magára kapta a ruháját és orvosért rohant.  
  Az asszony felpuffadt testel és felfujt arccal feküdt az ágyban, csunyán, eltorzitva, hihetetlenül elékteienitve.  
  – Igy volt – sóhajtotta nyögdécselve az öreg – vizet kért... és amikor kezébe nyomtam a poharat... ezt a poharat... kiejtette a kezéből... és nem szólt egy szót sem... legalább még egyszer rám nézett volna... már nem tudott nézni... És a nyál kicsurgott az ajkán... Gazdag, zsiros tömött nyál... Soha ilyen nyálat!..  
  – Meghalt az anyám – rebegte Jenny – és hirtelenül, valami hiszterikus mozdulattal, az ágynál termett s könnyes arcát rányomta anyja arcára. A halott szájából viz – szürke zavaros viz – buggyant ki.  
  Oswald visszarántotta hugát az ágy mellől.  
  – Dropsy. Az anyám halott – suttogta Jenny – de a viz él még benne. A vizkór legyőzte az életet és élni akar a halottban is. Percekig, órákig, talán napokig is... Hát hallgatt rám valaki, amikor a vizkórról beszélek? – sikoltott fel.  
  Julian megfogta a karját és felegyenesitette a termetét.  
  Csendesen, csendesen szenvedni, Jenny – mondta lágy hangon.  
  Oswald anyja lelógó karját felemelte és keresztben a mellére fektette.  
  – Az anyám... az én anyám... hát igazán halott az én anyám?... – suttogta Jenny.  
  Ekkor jött meg az orvos. Megvizsgálta az asszonyt s megállapitotta a halált. Aztán elment. Mindjárt a kapu előtt cigarettára gyujtott. Charlietól tüzet kért. A legény nem mert belépni a szobába.  
  – Charlie – kiálltott Oswald az ajtóban álló bátyjának – jer be.  
  – Félek.  

Facsimile Image Placeholder
  S ez a nagy, termetes ember megtántorodott, mintha valaki meglöket volna.  
  A házbeliek átöltözködtek.  
*  
  A forróság tartós és állandó volt. A levegő nedvessége elviselhetetlen.  
  – A halottnak már most is szaga van – mondta a temetésrendező, aki reggel hat órakor megjelent Mr. Hatkins lakásán.  
  Mindjárt intézkedem – tette hozzá s egyik alkalmazottjának odaszólt:  
  – Jég. Sok só. Tizenöt perc alatt itt légy:  
  – Kámfort kellene hozatni, mert a szag már érezhető – mondta  
  – A druge store még nincs nyittva – jegyezte meg Jenny.  
  – Fel kell rázni a gyógyszertárost. Ez is csak Laurelban lehetséges hogy ne lehessen kámfort kapni, amikor szükséges.  
  Az öreg Hatkins a széken ült az ágy mellett, amelyben a halott feküdt. Szemét rászögezte a halottra s csöndesen, artikulatlan hangon, amelyből az értelmet nagynehezen lehetett kihámozni, nyögte:  
  – Elmentél... messzire mentél... én hiszek istenben, de mégis messzire mentél... Most már itt pipázhatok... ebben a szobában... akár hanyat feküdhetnék ezen a helyen... itt, ahol a te kihült tested nyugszik... és... senki sem kerget ki a szobából, mert nem tudná elviselni a pipám füstjét... Inkább nem pipáznék soha, csak te élnél... Asszony, asszony legalább azt montad volna... jó éjszakát öreg Hatkins... de semmit sem szóltál... legalább suttogtad volna... jó éjtszakát öreg Hatkins... Óh a legyek most is bántanak... Hess... Az arcodra szállnak...  
  A férfi egy gyors mozdulattal elakarta hessegetni a legyeket a halott arcáról, de a mozdulata ügyetlen volt s a karjával végigsimitott a halott arcán. Mintha egy hólyag pukkadna szét, olyan hanggal válaszolt a felpuffadt arcbőr s a szájon megint sűrű piszkos viz csurgott ki, mint valami vékony cső kiszélesedett nyilásán.  
  – Még él... él... még él – kiáltott fel az öreg és sulyos, nehéz testével ráesett a halottra.  
  Oswald és Jenny fejemelték a halott mellől az apjukat. Könny nem pergett le az arcán, izzadtság nem fénylett, csak a halott szájából kibugyborékoló viz nedvesitette meg az arcát. Oswald a lecsuszott kart megint keresztbe fektette. Charlie a szoba sarkában állott s nagy, vastag, bütykös ujjaival játszott mechanikusan. Julian az ablak mellett a falnak támaszkodott.  
  A halottaslegény bekiáltott az ajtón, hogy a koporsót elhozta.  
  – Olyan nehéz, hogy hármau cipeltűk.  
*  
  Két legény kivitte a szoba közepéből az asztalt az udvarra s helyére a koporsót tették.  

Facsimile Image Placeholder
  – Csunya halott a Mrs Hatkins – mondták, mikor az ágyra néztek. Ezt minden rosszakarat nélkül mondták. – Wisky nincs – fordultak az öreghez – már megszomjaztunk.  
  Előbb végezzétek be a munkát – förmedt rájuk a temetésrendező, aki a szobában sem szünt meg pipázni.  
  Az öreg Hatkins rászólt.  
  – Itt ne pipázzon, Mr. Hope. A feleségem nem birja el a pipafüstöt.  
  – Nem akarom elrontani az üzletemet – mondta Mr. Hope és félretette a pipát.  
  A két legény kiment s csakhamar egy koporsó formáju alkotmányt hoztak a szobába, amelynek a fala mellett jéghasábok voltak elhelyezve. A tulajdonképeni koporsót felemelték s belehelyezték ebbe a jéggel elhelyezett ládába. A tulajdonképeni koporsóra azután rátették az üvegfe­delet.  
  – Szép és praktikus – állapitotta meg Mr. Hope – tessék idenézni, tessék erre a kitünően elkészitett és a legmodernebb igényeknek megfelelő koporsóra nézni. Olyan kényelmes, hogy a halott akár meg is mozdulhat benne, akkor sem érezne fájdalmat. És milyen nagyszerü dolog az, hogy a fedél nem deszkából, hanem üvegből készült. Mielőtt sirba eresztjök a koporsót, láthatjuk a kedvest.  
  Charlie, aki nem mozdult a szoba sarkában, hirtelen felorditott:  
  – A legyek... a legyek... én... én... félek...  
  Egész testében reszketett.  
  Egy csomó légy ráragadt a halott arcára s apró fekete bibircsóknak látszottak.  
  – Ne óbégass Charlie – szólt rá a temetésrendező – csak láttál már halottat.  
  – A halottat át kellene öltöztetni – mondta a temetésrendező.  
  – Ezt én vállalom magamra – ajánlotta Jenny.  
  – Én kimegyek. Nem tudom nézni – motyogta az öreg.  
  És kifelé indult Charlieval és Oswalddal együtt.  
  – Julian? – kérdezte a leány,  
  – Maradok.  
  – Itt marad?  
  – Igen. Nem hagyom magát egyedül.  
  – Ez az én munkám – mondta Mr. Hope. – Szép halott lesz a Mrs Hatkins, csak bizza rám.  
  – Mr. Hope – mondta a leány – az anyámat én fogom átöltöztetni. Maga most menjen el. Egy óra mulva visszajöhet. A koporsóba majd maga helyezheti a halottat.  
  ...Miss, drága Miss, de furcsa maga. Mintha nem bizna meg bennem...  
  – Ez nem bizalmatlanság, hanem az én akaratom... az én akatom csupán. Megértette?  

Facsimile Image Placeholder
  – Soha ilyet... Egy óra mulva itt leszek.  
  A temetésrendező elment.  
  – És maga Julián?  
  – Mondtam: maradok.  
  Julian gyöngéden magához vonta Jennyt, aki nem ellenkezett.  
  – Ha a halott ezt látná, bizonyára nem haragudna ránk – mondta halkan.  
*  
  – Julian, tartsa a derekánál az anyámat, egy kissé be is hajlithatja a hátát. Ugy a. Én majd massirozom a gyomrát és a hátát, hogy a mi viz még benne van az kicsorduljon. Azt akarom, hogy szép halott legyen az anyám. Nem visszataszitó magának ez a munka?  
  – Szivesen teszem, magával teszem és az anyjával teszem.  
  – Julian, maga jó fiu. Olyan jó, hogy nem is hittem volna. Csak tartsa nyugodtan a darekát. Mennyi viz...  
  Miközben a leány nyomkodta a halott gyomrát s a tenyerével végignyomott a halott arcán, mellén, azután a hüvelykujjával és mutatóujjával préselte az orcáját, a viz csak úgy ömlött a halott szájából.  
  – Még nagyon sok a viz – mondta a leány. – fogja a lavoirt. Köszönöm.  
  – Milyen furcsa szálak uszkálnak a vizben. Kinyujtott nyál. Ez meg volna. Most lassan, gyöngéden fektesse vissza a holttestet. Vigyázzon, hogy a feje a vánkost érje. Ugye, hogy most már szép halott az anyám?  
  Az arca csakugyan kisimult s amikor Jenny a szemhéját levonta, akkor behunyt szemmel Mrs. Hatkins olyannak látszott, mintha békésen és szenvedés nélkül aludt volna el örökre.  
  – Ott a ruhaszekrény, Julian. Látja? Helyes. Az. Foldoljon meg, mert én az anyámat levetköztetetem.  
  Mialatt a leány a halottról leszedte a ruhát, Jnlian az ablakot nézte.  
  – Egy kis türelem.  
  – Türelmes vagyok Jenni.  
  A leány a ruhaszekrényhez ment, kiszedte belőle az anyja ünnepi ruháját s mikor a halott felölöztetésével elkészült, azt mondta:  
  – Most már megfordulhat, Julian. Ugye... szép halott az anyám?  
  – Szép.  
  – Maga szeret engem... Az uton mondta, hogy szeret engem és megkéri a kezemet...Tegye meg... Kérje meg a kezemet az anyámtól... Mert szép halott az anyám, hajoljon le és csókolja meg az ajkát...  
  Julian letérdelt, a halott megmerevedett ujjaira kulcsolta a kezét és az ajkára csókot lehet. A leány szintén megcsókolta az anyja ajkát.  
  – Apával a temetés után beszélünk.  
  A halotthoz fordult.  
  – Anyám, lesz. aki a lányodat szeresse.  
  Aztán Juliánhoz.  
  – És most engem csókoljon meg.  

Facsimile Image Placeholder
  Szeliden megcsókolták egymást.  
  – A menyasszonyod vagyok?  
  A menyasszonyom vagy.  
  Jenny leszedte a jeggyürüt a halott ujjáról, ráhuzta Julian ujjára aztán a magáéra, végül visszahelyezte a halott ujjára.  
*  
  Sajnálkozó, óbégató szomszédok rontottak be Mr. Hatkins házába, akik mind látni akarták a halottat. Eljött a polgármester, aki az uton találkozott a temetésrendezővel s kötelességének tartotta Laurel érdemes polgárának részvétét kifejezni. Eljött Rev. Future is amikor a halottra nézett, első mondata ez volt:  
  – Neked kijut az örök boldogságból, habár gyenge voltál.  
  – Tiszteletes ur nem azért jött ide, hogy az anyámat megkritizálja– mondta Jenny.  
  – Leányom a halott jelenlétében egyebet nem szabad éreznünk, mint isten akaratába való megnyugvást. Isten tudja, hogy mit cselekszik, csak az emberek tudnák, hogy mit mondanak.  
  A pap azután Mr. Hatkinshoz fordult.  
  – A temetés felett gondolkodott-e már?  
  – Azt hiszem, szombaton.  
  – Igen. Szombat. Délután kettőkor. Amikor még süt a nap. Akkor nagyon szeretek temetni, ha a nap süt.  
  – Tehát szombaton délután kettőkor.  
  – Igen, Mr. Hatkins, szombaton délután kettőkor.  
  – Charlie – szólt az öreg a fiához, amikor a pap elment – nem is köszöntötted a tiszteletes urat...  
  – Gyűlölöm... Jobb lenne a szomszéd községből egy papot hozatni...  
  – Azt nem lehet.  
  – Rev. Future... habár nincs sok eszem... de tudom... az anyánkat bántotta... téged... engem... Jennyt... mindenkit a családból... Nem tudom miért...  
  – Hát itt volnék, itt volnék – ficánkolt a temetésrendező – hol is a halott... Kitünő. Kitünő. Ügyesen a koporsóba, szépen búcsuztatni, szépen, finoman és okosan elhelyezni, mint egy virágot a vázában vagy egy ékszert a tokban. Miss Jenny, gratulálok, van multam a temetésrendezésben és a halott öltöztetésben, de ilyen ügyesen... Szinte a mi pályánkra született;... Rokonpálya... betegápolás... He, Mike, he, George...  
  A két legény bejött a szobába.  
  – Mike... a lábak... George... a fej... én... a derék...  
  A két legény Mr. Hope segitségével belefektette a halottat a koporsóba.  
  – A halottnak és nekünk is jót fog tenni a jeges koszoru. Egy kicsit lehűti a meleget és megöli a bűzt. Mit kivánnak? Virágot a kezébe a halottnak vagy imakönyvet?  
(Vége köv.)  
 
 
 
image
image
image
image
image