Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
BARTA LAJOS:
SZERELEM  
  Tulajdonképen mivel szolgáltak nekem ilyen megelégedésemre, örömömre – hálámra? Miből habarták, főzték a felbuzdulásomat, hogy mint „közönség“ tömzsi koszorúval járuljak az iró elé, mint „bajtárs“ pedig bizalmi nyilatkozatot, tüntető szolidaritást heveskedjek ki temperamentumomból. Az egyik oldalon a hamisitatlan öröm, másik oldalamon tagadhatatlan „fentartások“, »de«-k és »azonban«-ok ágaskodása valóban a különös ingredientia felé türelmetlenitik értelmemet.  
  Kerüljük ki az ilyen, mindenre rádicsérhető és sziporkázva hamis szavú megállapitásokat, mint: vadonatuj társadalmi milieu felfedezése könyvek kitaposott utaitól félreeső kispolgári levegő, élettől ellesett közvetlen élet, az író érzésében élesre fürdetett tapasztalás. Hasonló könnyed gondlerázás lenne a darabot valami orosz, vagy (egyes karakterek szinész félreismeréséből eredő) Dickens-i, vagy akár Strindberg-i rokonságba keverni, csupán azért, mert
Barta
egészséges irodalmi kulturák disciplináiban nevelte fel művészi értékét kezéhez állóvá, tudatosan ösztönössé.  
  A gabalyitó látszatu lelkendezésnek igénytelen okozója a „Similis simili gaudet“ közbölcsessége (vegyék mindezt akár programmnak, akár
Facsimile Image Placeholder
nagyzási hóbortnak!) Igazán romlatlan, tiszta látásu szem munkája, az impresszióknak, alakoknak hasonló merész és kifejező csoportositása, mint ahogyan azt »Minden Fiataloknál« megszoktuk, szóval az életnél intenzivebb élet alkotása: ez az a tüzes, okos szavakba alig tördelhető micsoda, ami ebben a játékban szinte tüntető közösséget tart a legfrissebb müvészetekkel.  
  A motivumok egységbe componálásának kérdésénél sorakoznak kifogásaink. Érdekes megfigyelni, hogy a szinház, ez a nyakas és aggosan óvatos intézmény mennyire markában tartja a munkát már a benyujtás előtt, még irás közben. Mint egy kategorikus kisértet ott rendelkezik a papirra görnyedt iró háta mögött, hogy a tartalma szerint beteljesült cselekményt még a közönségnek kedvezően, meg is tetejezze, a befejezettet egy megnyugtató elhangzással még inkább befejezze, mely IV felvonás végeredményül inkább befejezésnek illik be. A rendező és szinész kezén aztán ujabb jól bevált alakitásokhoz idomitó, szándékos és öntudatlan átformálások esnek meg a müvön. A turgenyeven enervált férjjelölt, ez a szánalmas késői ivadék dickensi csodabogárrá és sorsokat jelentő személyiséggé rutinosodik el alakitója buzgalmában. Pedig különben is ezen a tájon van a konstrukcionak a sebes oldala, mert bizonyos, hogy (a középsőnek különös kiváltságaival) a három leánytestvér sajátos története állja a fontosságnak és az érdeklődéskeltésnek azt a központi posicióját, mellyel, ha nem is a hősi, de a főszemélyi megkülönböztetés jár. Úgy, hogy velük szemben a kérő szerepét hármas küllőn (az ő hármas sorsukon) átbukdácsoló tehetetlen golyóban sematizálhatnók. Hogy ez a ködkarakterű ember az első, a vén lány, életében döntő szerepet játszik (az csak a mi mértékegységünknek idegen) IV. felvonás műve.  
  A kiválóságok részletezése sokkal nehezebb feladat, mert ezek a qualitások, (melyek főképen a közbülső lány alakját pompázzák körül) oly mesterien egy ráncban futnak össze, hogy szövet csodálása közben az analizis mind szűkebb helyre szorul. A cselekménynek megható ívben fejlődő szomorúsága a II. felvonás végén éri el katharsisos delelőjét a cserbenhagyott lány és a sorstörte anya tragédiájának összecsattanásával. De úgy érezzük, hogy amit csak tudott, minden szépet és jót erre a lányra halmozott az iró, hogy ahol megjelenik, fájdalmak és édességek narkotikumát sugározza széjjel. Lehetetlen a „merre lehet ilyen?“ érzelmes sóhaját elfojtani, mikor áhitatos naivitása haragosan kiszakitja „bohém“ barátját a túlságos bravurral és kedvteléssel vállailt hazudozásból. Hogyne, hiszen az ideális kép szeplőtlensége forog kockán!
Barta
itt a női lélek méhi mélyéből bányászott.  
  A darab erotikus jelenetei csodálatosképen kissé idegesek, mintha az iró, mint járulékokat, túlzottan kis térre préselte volna össze.  
  Az előadásra sok jóérzéssel emlékezhetünk. A középső lány szerepe egy igen erős szinészi talentum szárnybontására szolgált alkalommal. De kivüle is: öregek, fiatalok mindnyájan a maguk módosságával (némelyik absolut értékkel) tehetségük legjavát adták.  
 
György Mátyás
 
 
image
image