Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
HÁBORU! ASSZONY! HOLNAP!  
  Nagyot csuklott a világ s napra mutatta megfordult gyomrát.  
  Háboru. Veszett fejvesztés. Görcsökbe fulladt asszonysírás. Vörös plakát-proklamációktól bolonduló utcák! Kígyózó embercsomók. Pálinkagőz. Veszekedett kiabálás.  
  – Háboru!  
  Szikkadt mezők piros nedvet várnak... Sorozás. Kékbe bujt emberek. Fertőző ujságlegendák.  
  – Háboru!! – Háboru!!!  
  Világot verbuváló trombiták. Dicsőülő térképkulik. Acélköszörülés.  
  Könnyes bucsuzkodások.  
  – Emberfalás!!!!  
  Vajudó anyák. Istenre fogadkozás... Aztán csak bóditó viziók... Megfojtott embercsírák.  
  A zilált térben bús, éhen bőgő kéménytorkok.  
  Döglődő gépek. Utolsó feszités. Megszakadt bugás.  
  Tárt gyárkapukon át falkába ijedt igások rohannak feléd: Élet méhe Város!  
  Hozzájuk is elért. Kiemelte fiatal testüket boldog éréséből.  
  – Háboru...  
  – Hát neked is menned kell?  
  – !  
  – Itt akarsz hagyni? Nem érzed milyen tüzes vagyok?  
  – !  
  – Harmincadik éjszakán már nem ver a szived? Ki kell hát neked, ha itt tudsz hagyni?  
  – Ember vagyok én is!  
  – De az enyém...  
  – Hivnak!  
  – Az én emberem vagy!!  
  – Megbokrosodott a világ – így mondják – meg kell nyugtatni... és ment...  
  Két marasztaló asszonykar szakadt le a nyakáról. A feje égett. Szája csücsös maradt a lágyitó csóktól.  
  Magába húzta a hömpölygő erőkoszorú: elnyelte a kaszárnyák óriás harcsaszája...  
  Az asszony csak álldogált... üldögélt és várt... várt!  

Facsimile Image Placeholder
  Özvegy, kicsiny szoba. Savanyu étel. Aranyhátu dongók szíjják veritékes fejét. Merő vágyasság, de semmi... semmi okos előrelátás.  
  Másnap. Vizes párnák. Lecsuklott fej. Mélygödrü szemek. Megfonnyadt combok. Pattogzott szájcsíkok. Láz... forróhideg láz  
  Egy szép álom.  
  Sárga karikák, vörös karikák, fekete karikák... Összezavarodott színszósz...  
  Megfürdött, dús férfitestek a forrázó naparanyban.  
  Ébredés.  
  Kínzó vádak. Csittitgató szomszédasszonyok. Betegség.  
  – Csak jönne...  
  – Csonka?  
  – De szeret!  
  – Hülő a teste?  
  – Körülpólyálnám az enyémmel.  
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –  
  – Elégek egyedül...  
  Levél. Meghalt. Homlokon lőtték.  
  – Szép uram! Segitség! Jaj a szivem!!!  
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –  
  – Még élek?  
  Tipegős rókafejü anyókák járnak hozzá reménygyujtásra. De hiába.  
  Éjjeli kínok. Kitépett hajcsomók. Valami kormos keverő-kavaró kéz vájkál az agyában.  
  Bús halott-misék pompásodnak föl az éjszakáiból.  
  Zsiros szagu gyertyák. Megpántlikázott gipszapostolok. A tömjénes hajóban sárga fejek, leszakadt állkapcsok, kitólt szemgolyók borzalomgúlája kapaszkodik a csillagszöges boltozatra.  
  A pap most a homloka fölé emeli az égő teli kelyhet.  
  Orgonabúgás. Éneklő alakok. Szelid csengőnevetés.  
  – Én édes szép párom!!  
  Fájó körmei futó vörös gyöngyöt ásnak föl a husából.  
  Nagy, mindent lefogó csend. De ez sem tart soká.  
  Hamar bukó napok. Szomorú megszokás.  
  Ősz .. Tél... A ragasztó bajok fölött tavaszi életbe derülés. Uj, gabalyitó iramok a megpetyhütt erekben.  
  Cicomás nősténypajtások. Delejes »majd meglátja« biztatások. Bámultató kirakatablakok....  

Facsimile Image Placeholder
  Végre egy katona.  
  Éhes szemvillanások.  
  Fejükbe tűzbokrot gyujt a vágy. Szabad ujjaik görcsösen egymásba fonódnak.  
  – Régi ismerős!  
  – Bizony, az én uram is... Szegény!  
  Még néhány föl-fölütődő fájás.  
  Aztán mindenben csak az egymásért valóság végtelen deliriuma.  
  Csók. Pénz. Korcsma. Párföm. Izzadt arcok. Meztelen vállához surlódó vállak, a szemébe esett idegen szemek.  
  Körülötte részeg némberek az éjfélutáni vásáron.  
  Megborzongott.  
  – Forralt bort ide!  
  Félt, hiszen ez volt az első, s ő igy parancsolt:  
  – Pálinkát.  
  Hurrogtak a reszelős torkok. Sütögető ital. Kábuló fej. Megforralt, bolonduló vér...  
  Érzi, hogy egy ólmos, forró kéz kúszik a testén.  
  – Jaj a fejem!  
  Ujabb melegség. Ludbőrös remegés. Megcsukló fáradt derék.  
  – Ugy-e te leszel az én második uram?  
  Meghallották. Száz szájon egyszerre sirva-nevetés.  
  Valaki a csillagokig káromkodott.  
  Egy asszony az italos asztalra ugrott. Már semmit se tudott égő, nyomorult magán kivül. Magasra dobta csokros lábát, hogy szinte az dominált mindenek felett:  
  – És ki lesz, jaj, ki lesz az Én második uram?  
 
Ujvári Erzsi
 
 
image
image
image