Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
SZÉP ERNŐ
: ÉLET, HALÁL.  
  Látszat után, ez a költői korfogyatkozás és irodalmi széplelküség, csak a szerzőben nyugtalankodó, nagyigényü kikivánkozások testhez szabott ruhája. Ebből következne: hogy a kötetbe zsufolt sok primitiv megfigyelés, ájult érzésekben való oxidáció, ez a lombfürész-munka és csigabigázás, nem jelentik csupán azt, amit egyszerű hangzásukból birunk, hanem sejtjei azon matériának, amit összefoglalóan költői felfogásnak, élet-nézetnek mondanak.  
  De nem a kötet olvasása után megmaradt impressziók juttattak bennünket e konklusióhoz, melyet bizonnyal soha ki nem hámozunk
Szép Ernő
irásaiból, a következő sorok segitsége nélkül:  
Ki kérdez meg engem,
Szivem a mellemben
Hogy dobog, mit dobog?
Hogy én mit gondolok,
Hogy én mit takarok,
Hogy én mit akarok...
  Ez programm! Mely szerint kifejezési sajátságai, a belső megteltség szubjektiv megnyilatkozási formájává revelálódnak. Ezt azonban csak a szerző mondja. S hogy komoly célja iránti kételyeinket még kövérebbre hizlalja, igy szerkeszti tovább, programját:  
Tengeren ámulnék,
Csillagot számolnék.
Szép felhőt mutatnék
És angyalt kutatnék,
Tanitnék játszani.
Gyermeknek látszani...
  Ugyan mi bujkálhat e delikát érzések takarója alatt? Ha az ábécés könyv akármelyik lirai, nekibuzdulását hozzáolvasnók e vershez, a legkritikusabb kritikus se venné észre a transzponálást. A gondolatok és erős érzések helyett, a költészet eddig kigondolt összes frázisaival disziti fel verseit. Kiköszörült csillogó szavakkal, melyek úgy fénylenek, mint az ékszeres kirakat hamis gyémántjai.  
  Prózai irásait ugyanaz a testetlen, légnemü tartalom tölti meg, ami verseit. Nincsenek problemái, miket az élet testéből vágott volna ki. Apró, jelentéktelen szivügyekkel amateurködik. A világ dolgait úgy látja, amilyenek például: a tárgyak képei a homoru tükörben. Kijelentéseit gyakran, mintha félálmában mondaná: „A zászlók színei legszebbek minden szin közt s lobogásuk üditő tünemény“. Mindvégig naiv, könnyed és szeretetreméltó akart lenni s e tulajdonságait szivesen el is ismerjük.  
  A kötet nagyszámu mozaikja képtelen volt valami komplex utóizt kitermelni, ami olvasás után csak rövid ideig is megmaradt volna inyünkön. Úgy tüntek el szemeink elől
Szép Ernő
könnyü fajsúlyu prózai tarkaságai is, mint a kámfor.  
  Van azonban egy elmélkedése „Majd a háboru után“ cimü, mely határozottan kiválik a gyüjteményből. Szerző védőbeszéde ez az egész kötetért. Azt irja: „A költő nem lázit, nem szidalmaz, nem korbácsolja az embereket...“ stb. „Nem szabad most. Nem illik. Mirevaló? Most nem... majd a háboru után“.  
  Tehát a háborus irodalom problémája, egyelőre etikett kérdés. Megoldásánál fődolog a jóneveltség. S igy arról, hogy a háboru nem hajrázó és dicsőséges nemzeti virtus és nem is elsőrangu létérdek — most még nem szabad tudnunk. És hogy a háború az emberi agyrostok kapitulációja s a húsz hónapja tartó vakrohanásnak, épen a
szépernők
gondolkodását jellemző akaratnélküli mechanizmus a lenditő kereke, mindezeket messze elkerüli a könyv, csak azért, mert erről „nem illik“ beszélni,... „majd a háboru után“.  
  Az acélos erőnek ez a kirobbanása azonban, csak sejtelmes igéret.
Szép Ernő
irói termelése még nem szolgált meglepetésekkel. Az élettel szemben való megalázkodás, a passziv életmozgás, épúgy jellemzik háboru előtti irásait, mint a mostaniakat.  
  Az üditő reménység, a türelmes várakozás, az erőhiány leghatározottabb jelei.  
 
Wirkmann Imre
???
n
Jegyzet Minden közleményért a szerző maga felel.
 
 
image