Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
SÖTÉTBEN  
  A pékné és leánya pihenőztek az akácfa alatt. Az asszony szunyókált a bágyasztó melegben. Lábai és karjai elfolyó lomhasággal nyúltak ki az öblösre font karszékből. A leány piros fedelű könyvből olvasott a bólogató lámpafény mellett. Teste rugalmas vonalban hajolta félkörbe az asztal lapját.  
  A fürtös lombokról édes szag permetezett.  
  A mester orditása belerepesztett az esteli csendbe.  
  A két nő ijedten rezzent más vonalba. Az asszony maga alá ránditotta lábait, derekát eltólta a szék támlájától s kezeit az ölébe dobta. A leány borzongva görbült összébb, merevülve védekezett az érzései ellen, azután felpattanva egyenesre dacolta magát.  
  Az anya és leánya egymáshoz fordultak. Összeigazodó szemükön át szinte kilocscsant belőlük a közös szomoruság.  
  Az aszszony felsóhajtott:  
  – Már megint teliszítta magát.  
  A leány hevesebbre élezte a gondolatot:  
  – Én elszököm innét. Inkább szolgálni megyek. Ezért nem jár senki a házhoz.  
  Az asszony felkelt, ruhájáról szétrázta a gyürődéseket és megindult a mühely felé. Lépéseit lassitotta a szorongás, hogy a durvaságokat magára boritja. Mire az urához ért, az már javában sulykolta az inast.  
  A nagy műhelyben egyetlen lámpa égett. A kormos, csonka üvegből szétnyuló fényesség halványra vékonyodott a mély sötétben. A kemence előtt rétegesebb volt a világosság. A parázs sugárzó szine kinyelvelt a téglapadlóra s a rezgő csikok mentén, a tömör melegségben félmeztelen legények munkálták a cuppogó tésztát.  
  A gazda, az ajtónyilást eldugaszolva, a küszöbről ütlegelte a fiut.  
  Péter, az inas jajongott, táncolva kapkodta magát az ütések elől, alkudozva igért javulást, de a mester már sajnálta kárba ernyeszteni maradék mérgét.  
  Az asszony megfogta az ura karját s az inas a meglepődés pillanatában, a forduló ember hátát dörzsölve, az udvarra szabadult.  
  A gazda elkáromkodta magát s italos hangja, mint elhajitott dorong zúgott a menekülő emberke után:  
  ...ne merj ma hazajönni, te gazember!  
  Péter a hátsó udvarba rohant, átugrott az alacsony sövényen a szomszédba és remegve jelentkezett Eszter konyhájában.  
  A cselédlány hallotta az ismert hangokat, már várta, hogy a fiu valahogy átmentse magát és simogató gondossággal pihentette meg a kifulladt legénykét.  
  Később előkerült a maradék étel, Péter jóizüen evett, felejtgette
Facsimile Image Placeholder
a kínokat, mosolygó szivvel érezte a lány közelségét. Élénkülve mozgott, fürgécske lett, segitett a mosogatásnál, igyekezve törülgette az evőeszközöket s a tányérokat ritmusos elhajlással, belső gyökerü mozdulatokkal emelte a száritó kosárra. Néha hizelkedve dőzsölte magát a lányhoz.  
  A kertben, szemközt a konyha ablakával volt egy üres sátor, amiben valamikor méhkasok palotáskodtak. Itt kapott Péter éjjelre szállást. Eszter pokrócot, párnát hozott ki, gondosan ágyat rendezett, azután tréfásan ledöntötte a megremegő fiut. Pár vigasztaló szót mondott még s a maga érzéseihez szabadulva, pihenni ment.  
  Eszter kinlódva dobálta magát a rozoga cselédágyon. Vágyak lázasra fütötték a testét s nyujtózó tagjait örömökre várón igazitgatta. Inkább tréfás, mint szándékos legényölelések nap-nap után izgatták, bujtogatták a vérét, de éjente a konyhája táját nem keresték szerelmes-éhes hímek. Élettelen mosolygása, idegen fajú huzódozása elverte a legények párzó vágyakozását.  
  Pedig jó testes lyány volt s feszülő kemény inain puha zsirosság duzzadozott.  
  Meleg éjszaka volt. A nyitott ablakon át dúsan tolult be a kert szagos, enyhe levegője.. Eszter lerugta magáról a takarót... Meztelen teste kinálón bukkant elő az ágy tálcáján, a hold beömlő, tejfehér világosságában.  
  A fényesség elmosta az arc rútságait és kivánatosan élezte körül a váll és a karok rugalmas ijjgörbületét.  
  ...Acélos karok szorongatták Eszter derekát, incselkedő ujjak gyúrták, csiklandozták a teste puhaságait. Látta magát a kútnál, amint sorára vár a rászűkült tömegben. Most hirtelen erőszakos tenyerek ragadják meg a csuklóit. A két karja rugósan szétpattanva usztatja előre megránduló testét. Buján hullámzik fel a vére. Kemény legényizmok feszülnek a melléhez...  
  Nagyot vonaglott. Szemhéjai felpattantak... Rezzentőn ugrott agyába a tudat, hogy valaki leskődik rá, hogy éhes férfiszemek kiváncsiskodnak utána.  
  Eszter egy pillantásig kéjelegve élvezte a tolvaj szemekből feléje áramló vágyakozást. Egy pillantásig felujjongott a lelke; tiszta, zavartalan érzések reszkettek át a szivén, teljes gyönyörök közelsége részegitette meg a vérét... de a szoktatott ijedtség hamar belekontárkodott a jóérzésébe. Rémülten kapott a takarója után s magára rántotta a fullasztó terhet. Aztán felült az ágyban.  
  A tekintete szigoruan, motozva csapott az ablak felé.  
  A beáramló testes világosság megkápráztatta... Pillogó szemhéjai mögött a Péter torzmosolyú arca táncolt az ablak elmosódó keretében.  
  Lélekverő haragos szók indulatoskodtak a lány torkában. Gorombaságok várták türelmetlenül az ajkai szétpattanását. Az agyából már zakatolva el is indult a minden dühét magába tömörítő, szemrehányásokkal és megbánásokkal terhes, csufoló, szidó-emlékeztető rákiáltás.  

Facsimile Image Placeholder
  A leskődő kamasz megrémült, hogy a fényességben fürdő test haragos-hullámos mozdulatait látta. A lábai megmerevültek, a szemei előtt lángokba bolondult a konyha s a kéjes mosoly friss máza száradt darabokban hullott le arcáról.  
  De mielőtt még Eszter ajkáról lerohantak volna az ostorozó szók, erőre kapott és felszabadult lábai veszett iramban vitték könnyü testét a sátor felé.  
  Eszter agyában egyszerre elolvadt a dühösség. A menekülés látása kiváltotta belőle a rendes szánakozó érzést... és gondolkodás nélkül leugrott az ágyról, erős lökéssel kilóditotta az ajtót s egy szál ingben az udvarvégből a kertbe indult... Péterke után.  
  A hold már fehér selyemmel szőnyegelte be a kertet. A fák lágy árnyékai, mint bársony szalagok nyultak el a veteményes ágyak csillogó teritőin s hidakként szelték át a keskeny utak kigyózó fényereit. A lombok árnyékcsokraiból egy-egy levél kirezgett s a tenyeres kép simogatva, becézőn igazítgatta a sugaras, gödrös-gyürött leplet. A hajladozó növények husosságából dúsan, langyos hullámokban szálltak fel a mézédes párák és bujábbá terhelték az éjszakát.  
  Eszter első lépései határozatlanok voltak. Cél nélkül, tétován haladt és nem gondolt arra, hogy mit akar.  
  A szomszédból átugró mérges hangok most hirtelen visszaránditották.  
  A gazda a szobából orditozott:  
  – Mit ültök ott nekem éjfélig? Hányszor mondtam, hogy nem tűröm...  
  Az asszony éles ellenkező szavába belerimánkodott a leány hangja:  
  – Jaj, megyünk már papa, megyünk.  
  Aztán halkabban még ezt mondta:  
  – Csak ne orditana mindég! A szomszédba minden szó áthallatszik...  
  Eszter ujból előre dobta magát. Meleg, testes levegő zudult rá körültapogatta, ingerlőn rácsavarodott és most ugy érezte, hogy forrázó, türelmetlen nyalábok kapkodják, huzzák, sodorják a sátor felé. A nehéz szagosság a szivére szakadt. Jóleső fulladtság zaklatta meg a torkát s ahogy szabadon úszott a levegőben... ujjongani szeretett volna.  
  Megnyujtotta magát, a karjait szétlenditette... és most már biztos, tudatos mozgással közeledett a hálóhelyén meglapuló emberke felé.  
 
 
 
image
image
image