Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
FAGOTT  
KADINSKY
n
Jegyzet (Német)
 
  Nagyon nagy házak hirtelen omlottak össze. Kicsiny házak nyugodtan állva maradtak.  
  Kövér, kemény, tojásalaku, narancsszin-felhő függött hirtelen a város felett. Mintha a magasra nyúlt városház tornyának csúcsos csúcsán függött volna és ibolyaszín kisugárzása volt.  
  Száraz, puszta fa nyujtotta a mély égbe reszkető, rezzenő ágaít. Egészében fekete volt, mint fehér papirba nyitott lyuk. Négy kis levele sokáig reszketett. Ámbár szélcsend volt  
  De ha vihar jött és sok vastagfalu épület dőlt a földnek, a vékony ágak mozdulatlanok maradtak. A kicsiny levelek megmerevedtek: akárcsak vasból öntötték volna őket.  
  Nyilegyenes vonalban repült át a város fölött varjak csoportja.  
  És egyszerre ujra minden csendes lett. A narancsszin felhő eltünt. Az ég metszőn kék volt. A város sirnivalón sárga.  
  És ebben a csendben csak egy hang hallatszott: patkódobogás.  
  Akkor tudta már mindenki, hogy a teljesen üres utakon át egyedül vándorol egy fehér ló. Sokáig hangzott a patazaj, sokáig, nagyon sokáig. És ezért volt, hogy pontosan soha senki se tudta, mikor halt el. Ki tudja, mikor áll be a csend?  
  És egy fagottnak terűlő, hosszúra nyújtott, kissé kifejezéstelen, részvétlen, hosszú, az űrben hosszan mély hangon bolyongó hangja körül minden lassan, lassan zöld színbe rakódott. Először piszkos és sötét volt a zöld szín. Aztán mind világosabb, hidegebb, vadabb, még világosabb, még hidegebb, még vadabb lett.  

Facsimile Image Placeholder
  Az épületek a magasba nyúltak és elkarcsúsodtak. Mind egy pont felé, jobbra hajlott, talán arra felé, amerre a reggel van.  
  Úgy érzett, mintha mindez a reggel felé való vágyakozás volna.  
  És még világosabb, még hidegebb, még vadabb színt kapott az ég, a házak, az aszfalt, az emberek, akik rajta jártak. Folyton jártak, szakadatlanúl, lassan, mindig maguk elé nézve, mindig egyedűl.  
  Mindehhez mérten a puszta fa most magasan nagy, lombos koronát hajtott.  
  Tömör hurkaszerű, felfelé csóvázott alakja volt. És a korona egymaga oly szúró sárga színt mutatott, hogy egyetlen szív sem birta volna el.  
  Jó, hogy az alantjáró emberek egyike sem látta a koronát.  
  Csak a fagott igyekezett ezt a színt jelezni. Magasabban, mindig magasabban szólt, megfeszített hangja rikitó és nazális lett.  
  Milyen jó, hogy a fagott ezt a hangot el nem érhette.  
 
 
 
image
image