Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
OLTÁROM FÜSTJÉBEN
 
AZ EMBER RAGYOG  
n
Jegyzet A mumussá emlegetett „énségnek“ s
 
a bennemi egyébb bohóságnak buká-
 
sakor barátaimnak
 
Sorsom dühét tajtékká rúgtam.
S ebmarásit, mik szivemen estek
Lásd életoldó szavak lángján
Kitisztult golgotasebeknek!
És könyvekkel is fertelmeskedvén
Nagy magvetők talaja lettem:
Útfél, sziklapart, konkolyos ugar,
De televény is hitben, tettben.
 
 
Igy lettem lélek. De jobb lett volna
Maradni Sára hunyt méhének,
Mint lenni új eszmék záporában
Magam is csurgója nagy igéknek;
De kell a bátor, a szentviz hordó,
Ki a templomközépre döbben,
Mert nagy baja lett ám a sziveknek
Ezer kilencszáz tizenötben!
 
 
S ki dalaimat szent pihenőnek
Tartottam a roskadt szivek alá;
A süketek hangfogós fülébe
Bezengem e szivek mai baját,
Úgy, amint jővén friss fürödőre –
A munka, a munka drága mocskát,
Jelet vetvén lelkem vizével,
Tiszta tükrömbe belemossák.
 
 
= Minket nem könnylucskos Nióbe-emlők
Takartak el Apol nyila elől,
Sisiphus-köveket görgetők vagyunk:
Bús munkaringyók s hullók legelől;

Facsimile Image Placeholder
De nem vagyunk szivárványok s lezuhantak
Gondtalan, teatrumi tapson
S nem azért öljük a Cézár bikáját,
Hogy „panem“-visongó anyánk enni kapjon.
 
 
Nem zenebonán és vad tavaszi lármán,
Nem asszonyok karmán csurg el vérünk;
Tarpae magas sziklája vagyunk
S a legszentebbet kell megérnünk:
Grófok s kovácsok csókja szent jelében
Lesz mélységes, igaz, emberszerelem!
S a Jézus-csodák csak játszi mutatványul
Buknak el e gyönyörü jelen. -
 
 
Óh, hogy csattog a zsoltár az oszlopok közt?
S vallja igémnek minden hive:
„Ember vagyok, az erők lelke,
Az Élet Szive! Az Élet Szive.“
S künn az uccán sarokra lép
Gőggel jár igém minden hive
S rendbe veri az öt világot
Az Élet Szive! Az Élet szive!
 
 
 
 
image
image