Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
IKÁRIA  
A SZOCIALISTA NEVELÉS  
  A francia forradalom után Cabetmég képes volt hinni a jövő országában. Az „emberi jogok“ és az „emberi szabadság“ teljes csődje nem zavarták meg tervezgetéseit, amelyek a Voyageen Icarie“-ban öltenek testet. De a forradalmi tömegmozgalom ugylátszik nem őrölt fel minden cselekvési energiát, mert akadtak ábrándozók, akik Cabet-valel akarták hagyni az ujraéledt régi franciaországot, és uj életet kezdeni Ikarusz honában, a nap és a szabad föld országában.  
  Világos, hogy a jelenkor marxista gondolkodói, a tömeg energiák megnyilvánulásának ezt a formáját nemcsak, hogy nem tartják célravezetőnek, de nem is ismerik. Az „utópia“ szóval diszkreditálta a „tudományos szocializmus“ mindazokat az elméleteket és törekvéseket, amelyek a szigoruan megszabott pártprogramm keretein tulmennek.Marxés Engelsértelmezése erősen elüt a jelenkori szocialista gondolkodók felfogásától. Nem kiáltanak vétót a falanszterek és egyébb társadalomjavitó és nemesitő intézmények tervezgetőinek, csak egyszerüen kizárják őket az uj, a tudományos szocializmus történetéből. De ez nem jelenti azt, hogy lándzsát törnek a tudománytalan szocializmus mellett, amely csakpolitikai reformok révén akarja keresztülvinni a társadalmi rend legszédületesebb megváltoztatását. Ők érezték elméletüknek a hiányosságát e téren, de a termelés és haladás akkori gyors tempojából nem tudták a szocialista társadalmi szervezet képét kialakitani, – ezt nemcsak mint tudományos örökséget, hanem mint legföbb kötelességet hagyták az utókorra. Követőik szemében azonban az ő hagyományuk tabu, legalább is olyan értelemben, hogy azt lerombolni ugyan szabad, de tovább fejleszteni és a csak homályos, alig érintett következtetéseket végsőkig levezetni – nem. Igy a szocialista nevelés rendszere nélkülözvén az élénk és fejlesztő birálatot, nem bontakozhatott ki, mint átalakitó erő. A szocialista nevelés alatt hangsulyoznunk kell, nem magát a tanitást, agynevelést, szóval a felvilágositás problémáját értjük. Ez tulajdonképen a jövőnek fókusza és archimedesi pontja, mert magával a szocialista emberrel foglalkozik és az ő boldogság mérlegének javitása a szocializmus végcélja. Vajjon melyek azok az erők, amik ezt a szocialista embert a Cabet féle tervek és a „nemzeti műhelyek“ szolgálatába tudták állitani és azok a nevelő hatások, amelyek képessé tették őket hasonló cselekedetekre? Ha ezt a kérdést igy szövegezzük meg, akkor
Facsimile Image Placeholder
tudjuk csak megállapitani, hogy a szocializmus gyökere milyen messzire nyulik. Nem megyünk vissza, mint azt sok buzgó kutató megteszi: Platóig. Mi a szociális eszmék és tanok fejlődéstörténetében a francia forradalmat ismerjük el, mint elválasztó és elkülönitő vonalat. Minden ami előtte történik, tehát épúgy Platóállama, mint Morelly„uszó szigete“ társadalomrendszer vagy társadalombirálat, de sohasem a kettőnek szintézise: a meglevő kereteken kivül egy uj társadalmi alakulat és szociális csoportosulás elképzelése. Sohasem foglalkoznak magával az emberrel, bajaival és vágyaival, kezdetlegességeit megváltoztatni és emelkedettségeit átszellemiteni nem akarják, szkeptikusak vele szemben – vagy a teremtés koronájának nevezik. Játékukban csak egyszerü bábu, akit mint mozdulatlan és állandó tényezőt rendszerükbe helyeznek. Morellyuszó szigete még elsülyed, de Rousseaumár nem légüres térben tervez, hanem husból és vérből farag, neveli és átalakitja „Emile“-t, fejlődési elveivel és dinamikus világnézetével többet ad maximáknál és olcsó tapasztalati tudásnál. De ugy veszi észre, hogy a forradalmi embertipus nem ura az eseményeknek csak szolgája ezeknek, a forradalom lendülete megállitja az agyak lendülését és az erjedést előidéző általános eszméktől különböző cselekedeteket vált ki belőlük. Igy a saját emberképletét is árnyképnek látja, mert bár a régi eszmények megdőlnek, az erény előtte nem tudomány, az erkölcs relativum és a polgári társadalomnál magasabb rendszerben él a barlanglakó és a természetben élő troglodyta, – nem akarja, hogy az átalakulni vágyók eljöjjenek Montmorencyba.  
  A nevelés problémáját most már nem tévesztik el szem elől. A nevelés: a munka, a jövő, az uj ember, az élet és igy a szocializmus. Minden utána következő rendszer az emberekkel akar kisérletezni, legyen azOwen-é, Fourrier-évagy Saint Simon-é. Őket hozza össze képtelen, elkényszeredett csoportosulásokba vagy viszi őket az itthoni csalódások után, uj területek és érintetlen földek felé. Ezek az „utopisták“ még mind hisznek az emberekben, jóságukban és teremtő erejükben, vallásuk és evangéliumuk az ő boldogulásukban való remény és kisérleti embereik hisznek magukban.  
  A „tudományos szociálizmus“ feladata volt ezt a hitet kinevelni az emberekből.Marxés Engelslendülete, mind csak édesség, hogy a rettenetes valót, a világrendet megértők elviselni tudják. Az embert durva rántással a világrend centrumából kidobja és megismeréselmélete abból áll, hogy megmutatja szerepének csekélységét és feladatának hiábavalóságát. A tudományos szocializmus feltétlen megismerést és élettudományt ad, de nem pótolja a vallást és elveszi a hitet. De a hibátlan társadalmi szervezet képzete, nem az az erő, amely az anyagi, a magát atomnak érző embert, a szocialista tervek hordozójává átváltoztatni tudná. Igy
Facsimile Image Placeholder
forditott falanszterré változik a materialista szociálizmus, mert van tökéletes társadalmi szervezete, tökéletlen, nagyképü, stupid, közhelyekből és schlagwortokból táplálkozó szocialista szakszervezeti alanyokkal, mint a szocialista társadalom nagyszerü boldogság perspektivájának és ökonomiai harmoniájának részesedőivel. A szocialista nevelés tehát annyiban tért le az egyenes utról, amennyiben minden multtól való szabadulásában a történeti fejlődést és a fejlődéstani beolvasztást nélkülözhetőnek vélte. Szüksége van Marxszélsőséges materializmusára az anyagi élet megalkotásánál, de alkotó részévé kell tenni a francia forradalom élanját, hitét és szerelmét az ember és az emberiség iránt a szocialista ember célkitüzésének és szellemi világának megalapozásánál.– – – – – – – – – – – – –  
  Ezek a lehetőségek és jótékony változások nem holnapra, hanem a világrend élettartamára szólnak. A háború mint társadalmi jelenség és mint visszatartó erő: epizód, tehát ezek a fejtegetések époly joggal elmondhatók most, amikor a nemzetek, mint amikor csak a világnézetek harca folyik. Sőt talán még aláhuzzák az ezekből következő tételt, hogy demokrácia és szociálizmus nemzeti alapon nem képzelhető és a közel jövő legégetőbb kérdése a nemzetköziség. De egyuttal közelebb hozza hozzánk azt az állapotot, mikor a bennünket környező visszaesés idejében Ikariába menekülünk, mindaddig amig omnia est mensura rerum homo, az ember nem lesz a dolgok mértékévé.  
 
 
 
image
image
image