Aranysárkány fejléc kép

Facsimile Image Placeholder
DÓZSA GYÖRGY ÉBRESZTÉSE  
  Igy mondják: a háboru az individualizmus, a szellemi, a politikai, a gazdasági szabad verseny csődje. Meggyorsitotta és kirobbantotta a lappangó erők játékát, egyre szédületesebb egységek felé vezeti az izolált állami és gazdasági alakulatokat; egységes szervező principiumokat teremt az egyéniség széteső principiumai helyébe; az üzemeket szocializálja, mert államivá teszi; az egyéni akaratot kényszeriti a centrális akaratban való elhelyeződésre. Igy az egyén a szociális kötelességek egyszerü lerakodóhelye lesz. Csak átmeneti állomás, a nagy nemzeti és állami célok szempontjából, a kötelesség imperativusának egyszerü kisugárzása, a cselekvő élet terében való objektiválódása. Megforditott kategorikus imperativus: általános törvények elve, amelyből a cselekvő akarat maximája kényszerüséggel következik.  
  Nálunk most ennél is magasabb fokra hágnak. A rendőrállam alapjaiban megtámadja a test feletti rendelkezés jogát. A cselédekre vonatkozó előterjesztésben benne reszket a jövő iránti aggódás, a jövő nemzedék védelme. Már nem a ma, hanem a jövő szociális egységeinek épségben tartása képezi az állami gondoskodás céljait. Igy általában emelkedett szellemü, de jobb társadalmi keretekbe való eszme. Hisz a falanszterek, az Übermensch utópiák egyik főmozgatója és eszményképe: a testileg hibátlan konstrukcióju ember létrehozása. A higiéne problemáját azonban nem szakithatjuk ki a magyar társadalom patologiájának többi jelenségei közül. Nagy, mindent felölelő tisztulási folyamatokra van szükség és nem osztály rendelkezésekre. Először azoknak a testi jogát támadják meg, akiknek Marx terminologiájával élve, nincs más vesziteni valójuk, csak a bilincseik. De a tekintélyek tisztelete elvén alapuló vallásos világnézetet alapjaiban támadja meg ez a terv. A nazaréti Jézus sem baldachin alatt, hanem jászolban született és az Isten anyja Mária részére is kálváriás életsors jutott. A munka apoteozisát hirdette ez a világnézet, a teremtő munka megbecsülését, az alacsonyreudü munka nemességét, a szenvedők és küzdők tisztelését, a lelkileg és szellemileg érintetlenek üdvözülését. És ime a nagy illuziók itt is szertefoszlottak. A munka pörén és megbecstelenítve áll az emberi itélőszék előtt, a legalacsonyabb munkarend képviselőivel ugy bánnak, mint Vénus Pandémos papnőivel. Igy a társadalom ujból győzedelmeskedett az individuum fölött, a magasabb egységek kedvéért ezek a lánglelkü reformátorok szivesen lesülyesztik az egyént, az állati öntudatnélküliség szintjéig, ha lehetne, a protozóa ösztönös rezgéséig.  
  A szenvedök és elnyomottak panaszát nem a demokrácia apostolai, hanem egy ékesszavu püspök hallotta meg elsőnek. Megérezte, hogy itt alapvető ideologiák dőlnek meg s a keresztény
Facsimile Image Placeholder
egyházzal próbált meddő kisérletet, hogy ujból felemelje arra a piedesztálra, ahonnan elvégezve történelmi civilizáló hivatását lezuhant, A dogmákból kilép és az emberszeretet elveivel szeretné feloldani merevségüket, elfelejtvén azt, hogy a dogmák nemcsak egyházi, hanem hatalmi formává merevedtek. Ma már kevés az erkölcsös ember felháborodása, amely legfeljebb Swift -kétségbeeséséig juthat el. A püspök ingadozó szavakban maga is rámutatt erre: »Mikor egy társadalmi helyzet, vagy állás, vagy szolgálat – nevezzük bárminek – többé-kevésbé már tarthatatlanná lett, akkor aztán kiszakad a zsák mindenütt s hiába foltozzuk azt »Ennek a társadalomnak és államformának belső ellentmondásaiba kell elpusztulnia, ez a kérdés igy kiszakitva csak atomja a nagy, organikus bajláncolatnak és semmiféle kenetteljes és erkölcsi dialektika, itt nem tud aranyhidat verni. A krisztusi eszmék atmoszféráját lélegző püspök érzi, hogy becstelen különbségek feltárásáról van szó ebben a kis rendeletben és görcsös erőlködéssel, szinpadi diszletekkel szeretné eltakarni. Rémült szemekkel Dózsa György sötét és elszánt alakját szeretné elriasztani, nem akarja a becstelen különbségeket a maguk poláris ellentétességében megmutatni: úr és paraszt között. Mert ez a probléma tör fel a dolgok mélyéből.  
  A magyar paraszt bevonult az irodalomba. Az ő nagyszerü tulajdonságait zengi a konzervativ költők lantja: a föld komorságától és az alföld végtelen perspektiváitól átitatott értelmi szintézisét, életének esztétikáját és etikáját. A világháboruban még magasabb értékek lenditették a magyar paraszt megbecsülését. Heroikus lelkesedését és áldozatkészségét dicsérték a parlamentben, az ő ügyében mondtak nemes pátosztól terhes szónoklatokat, siratták sorainak ritkulását és igy tovább peregnek le a képek a kaleidoszkópon: a megvetettségtől egész a felmagasztosulásig.  
  A magyar paraszt mindezekről, a világváros pszihéjében lejátszódó folyamatokról nem vehet tudomást. Békében otthonos vendége a tuberkulózis, végtelen perspektiváit elzárja a kastélyok árnyéka, a latifundiumok hazájában él addig, amig a »nagy hazafiak« talpa alól ki nem rántják a földet és ő, akinek ragaszkodását és szeretetét a röghöz pajkos chansonokba öntik a Szabolcska Mihályok , kénytelen kivándorolni Amerikába. Háboruban mikor szegény proletártestvéreinek kevés lett a föld és a városba özönlenek, – amig ő maga a nélküle csinált nemzeti politikának gyakorlati következményeit viseli, – frontmögötti szociálhigienikusok paraszti öntudatának utolsó felcsillanását akarják elkobozni.  
  És most mi bús hivők és megrögzött jóravárók, feleletül csak szellemeket idézünk. 1792-őt idézzük és ujból deklaráljuk az emberi jogokat és Dózsa György elszánt és erőtől duzzadó szellemét: a forradalmak örök testi aktivitását és az elkövetkező változások szent akarását.  
 
 
 
image
image