Előszó
A kötet, amelyet a Tisztelt Olvasó kezében tart, Madách Imre drámai költeményének,
Az ember tragédiájá
nak második szövegkritikai kiadása. Az
elsőt Tolnai Vilmos rendezte sajtó alá 1923-ban, a költő születésének centenáriumán.
(Második, jav. kiadása: 1924.
) Tolnai a klasszikus módszer
szerint választott alapszöveget: az „ultima manus” elve alapján a Madách
életében megjelent utolsó, általa ismert és elfogadott textus, az 1863. évi
második kiadás mellett döntött. A lapalji „jegyzetek feltüntetik a szöveg
fejlődését minden változatával, mit a kézirat s az első két kiadás felmutat.”
(Tolnai 1923 IX.) Mivel a kéziraton, az eredeti állapothoz képest, egy javítási
fázis elkülöníthető - Madách Imre és Arany János egyaránt autográf
javításai -, ez négy szövegállapotot jelentett és jelent. Tolnai szövegkritikai
jegyzeteinek megírását nagyban segítette, hogy Morvay Győző az Arany-jobbításokat,
Voinovich Géza pedig a második kiadást előkészítő Szász
Károly-megjegyzéseket és a nyomukon végrehajtott szerzői javításokat
már korábban és tételesen összeállította s közölte: Morvay 1897 156-183.,
ill. Voinovich 1914 és 1922 559-568. Mindezt az előbbi megtetézte az
I-III. (utóbbi: Pest 1869
) kiadás szövegének egybevetésével: Morvay 1897
182-199.
Az előzmények birtokában így a Tolnai 1923 tekinthető a Madách-textológia
első, összefoglaló alapművének. Legújabb értékelése: Bogoly
1994 289-290; a második, 1924. évi kiadásban
is megmaradt hibák jegyzéke:
Horváth 1987-1988 636-637.
Ugyanaz az alkalom, a születési évforduló, amely a Tolnai 1923-at életre
hívta, elindította az Arany-javítások értékelésének újabb hullámát is. Babits Mihály
még csak általánosságban írt arról egy rövid előszóban, hogy:
„A versek, amik nehézkesek és avultak voltak megírásuk napján, frissek ma,
mintha tegnap keltek volna...” (Babits 1923 170.) Dénes Szilárd - a Tolnai 1923
szövegét elemezve - emlékeztetett arra, hogy Madách ünnepélyes,
tárgyhoz illő stílusa (a szerző nem lévén tudatos stiliszta) olykor
meg-megbicsaklott, és Arany általában ezeket javította. Kiiktatta a germanizmusokat,
a túlzó neologizmusokat, jobbította a hangzást, és sokban
neki tulajdonítható az aforisztikus tömörség is (Dénes 1925).
A kérdés mindazonáltal nem jutott nyugvópontra. Gulyás Pál szerint
Madách mindig is megmaradt műkedvelőnek: „lojalitása és magára-ébredésének
hiányossága” megakadályozta abban, hogy fellépjen az „aranyjánosi pedantéria” ellen. Így Arany (Gulyás megfogalmazásában: „a Magyar
Kor”) „tekintélye, jóhiszeműsége, erkölcsi komolysága és felfedezői előnye
teljes súlyával elaltatta (vagy: meg se próbálta fölébreszteni) a költőben
a mű végső szándékát.” Ami szerinte nem lett volna más, mint „a kortársi
irodalmi gyakorlat jambus-kalodája” fölött aratott „jelképes győzelem”.
Az I:21-60. sort
, az angyalok karát rekonstruálta is a „több helyen vissza
kell állítani”-elv alapján. A mutatvány valóban nem következetes; az első,
tudatosan kevert textus a Madách-kiadások között (Gulyás 1934). Tolnai Vilmos
- azonnali válaszában - éppen a szövegkiadási elvek tisztázatlanságát
kérte számon, valamint hiányolta a jusst az ilyen típusú beavatkozásra,
„mert a szöveg ügyét Madách és Arany már elintézte egymás közt.”
Ehelyett - az
Ur-Faust
kiadási analógiájára - egy szinoptikus őskiadást javasolt,
ahol az eredeti szöveget „s a vele szemben levő lapon az Arany
módosításaival megjelent művet” adnák ki, ami viszont nem tudná felvenni
a kéziraton lévő Madách-javításokat és a külső tanácsadó-olvasók
(Szontagh Pál, Szász Károly) által javallt és a szerzőtől végrehajtott módosításokat
(Tolnai 1934).
Párhuzamosan folyt a számos népszerű kiadásban megjelent
Tragédia
szükségszerű szövegromlása is. Példaként említhető az 1932-es Singer és
Wolfner-edíció
, amelyből négy sor kimaradt, 2 x 2 sor felcserélődött,
amihez 20 értelemzavaró sh., 50 körüli központozási eltérés és mintegy
100 ritmikai szövegromlás járult, vö. - r - s - t. recenziójával (It 1933,
102., utalt rá Tolnai 1934)! Ennek átmenetileg a Halász Gábor készítette
összkiadás (MÖM I. 509-699.) szabott gátat, amely viszont átvette a Tolnai 1924
hibáit, vö. Horváth 1987-1988 636.!
1968-ban Szabó József balassagyarmati Madách-gyűjtő Arany 13 javítását
kifogásolta. A kirobbant vita előbb regionális folyóiratokban indult,
különösebb figyelmet nem keltett. Országos szakfolyóiratokba csak azután
került át (azonos vitapartnerekkel), hogy Szabó József szöveggondozásában
1972-ben megjelent a Madách Imre születésének 150. évfordulójára kiadott,
Bálint Endre rajzaival illusztrált díszkiadás. A tollcsata szerteágazó,
elhúzódó volta miatt - kivételesen - a vita teljes könyvészeti összefoglalását,
rövidítések nélkül, egészében itt adjuk:
Szabó József:
Arany javításai Az
ember tragédiájában
, Palócföld 1968/1. 90-95.,
Pásztor Emil:
„Fog korlátozni az arasznyi lét”
,
Palócföld 1969/1. 94-97.;
„Az ember tragédiája’’ néhány
Arany János javította soráról
Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos
Közleményei VII., Eger 1969. 253-271.;
Szabó József:
Szövegtörténeti és textológiai megjegyzések Az ember tragédiájához
Madách - ma
, szerk.Mezei József, Bp. 1976. 131-139.;
Pásztor Emil:
Megjegyzések Madách Tragédiájának
„helyreállított” szövegű kiadásához
, MNy 1976. 345-354.; uő:
Ne javítsuk ki Madáchot!
, Kritika 1978/3. 14.;
Szabó József:
Nem javítjuk ki Madáchot!
, Kritika 1979/3. 14.
Tágabb értelemben a vitához tartozik
Szabó József két további közleménye:
Szövegingadozás Az ember tragédiájában
,
Palócföld 1970/3-4. 100-103., uő:
Az ember tragédiája egyetlen betűjéhez
,
ItK 1976. 209-10.
Szabó József első ízben hozott létre - immár a drámai költemény egészén
- kevert szöveget, tartalminak vélt szempontok alapján: kilenc helyen
állította vissza a kézirat szövegét. Az ünnepi alkalom, a Szépirodalmi Kiadó
tekintélye, a szép kiállítás (is) okozta, hogy miközben a díszkiadás több népszerű
edíció szövegforrása lett, a Madách-filológia alapos ismerői nem szólaltak
meg az említett vitában; a sajtó alá rendezés szakszerű bírálata éveket
késett (Horváth 1987-1988 638-639.). Hiába elemezte-értékelte az Arany-javításokat
komoly nyelvtörténeti háttérrel már az évfordulón Szathmári István
(írásban évekkel később jelent meg: Szathmári 1976), a szövegromlás
párhuzamossággá fajult. Kétféle
Tragédia
-szöveg élt egymás mellett,
a MÖM I. javítgatott szövege és a díszkiadás ötletszerűen megállapított
textusa. Ezért adott az MTA Textológiai Munkabizottsága megbízást Horváth Károlynak
és Kerényi Ferencnek, hogy - addig is, amíg elkészül
a krk. - a Szépirodalmi Kiadó számára készítsenek egy szöveggondozott,
megbízható Madách-válogatást. Ez lett a MVM.
Tarbay Ede 1993-ban
Arany János csapdái
ról értekezett a javítások
ügyében (Tarbay 1993); 1996-ban pedig Striker Sándor két kötetben jelentette
meg a
Tragédia
„érintetlen változat”-át kísérő-magyarázó tanulmányokkal:
Striker 1996. Abból indult ki, hogy „a
Tragédia
eredeti kéziratának
nyomtatott változata azonban még eddig kiadatlan.” (I. 183.)
A kissé nehézkes meghatározás a kézirat 1860. március 26-i állapotára
utalt, mivel szerinte a rajta tett szerzői módosítások „kizárólag helyesírási
hibák tekintetében” javítottak a szövegen. Az „eredeti kézirati fogalmazvány"’
(mint a szövegállapotok bármelyike) természetesen önállóan is kiadható;
kivált, ha az „ultima manus” szerinti népszerű kiadások száma
meghaladta a százat. Problémát a következetlenség jelentett: az I. szín 1-
75. sorában
recenzensként 28 eltérést találtunk a meghirdetett elvektől, és
erre a kirobbant vitában sem sikerült magyarázatot találni (BUKSZ 1997.)
Megérett a helyzet egy új krk. elkészítésére.
Párhuzamosan meggyarapodtak ismereteink az egyetemes szövegtan új
lehetőségeiről is. (Ezek áttekintése magyarul: Helikon 1989/3-4.
A modern textológia
és 1998/4. Textológia vagy textológiák?
)Mintául végül
James Joyce
Ulysses
c. regényének szinoptikus kiadása szolgált: „A Critical and Synoptic Edition”,
kiadta Hans Walter Gabler, Wolfhard Stoppe
és Claus Melchior, három kötetben (New York-London 1984). A teljességgel
genetikus szövegkiadást, amely nem állapít meg alapszöveget, a nyelvterület
nagysága, az ennek nyomán várható kiadói érdektelenség, de főként
a népszerű és iskolai kiadások, színpadi előadások jogos főszöveg-igénye
miatt elvetettük. Korábban még úgy véltük és le is írtuk (Kerényi 1983),
hogy - Tolnai 1923-hoz hasonlóan - az 1863. évi második, a költő életében
utolsó kiadás
alkalmas lesz alapszövegnek. A kevert textus kétszeri
megjelenése és a népszerű kiadások szöveggondozása során szerzett tapasztalatok
azonban elvezettek a felismeréshez:
Az ember tragédiájá
ból készíthető
és készítendő el az első magyar szinoptikus krk.
Elkészíthető, mert négy szövegállapot áll rendelkezésre a feldolgozáshoz:
Madách kézirata (K), ugyanezen a példányon Madách Imre és
Arany János javításaival módosított szöveg (K1), az első kiadás (61) és a Madách Imre,
valamint Szász Károly javaslatait is részben érvényesítő második,
javított edíció (63). (Erre részletesebben 1. a KELETKEZÉSTÖRTÉNET
és a KIADÁSTÖRTÉNET
c. fejezeteket!) E négy szövegállapotból
kvázi-fakszimile készíthető, amelyet szövegkritikai jegyzetekkel kísérünk,
és ugyanitt utalunk a szövegkritika forrásainak, dokumentumainak meglétére.
Ez található a páros oldalakon.
Elkészítendő, mert a krk. az alapszövege a népszerű, iskolai, szemelvényes
kiadásoknak, a színházi előadásoknak. Így a páratlan oldalakon - szembesítve
- a megállapított kritikai szöveg olvasható. Ezt egyféle szempontú
lapalji jegyzet kíséri: az emendálások tényének és okának jelzése. Szemben
a folyamatos számozású népszerű kiadásokkal, a sorokat színenként, ötsoronként
újraszámoztuk; azzal a céllal, hogy a megállapított szöveg sorszámai
kevéssé térjenek el a szinopszisétől. (A lépcsőzetes sorokat természetesen
egynek számolva, mégha - gyakran - szerzői utasítás is szakítja
meg ezeket.) Az utóbbi sorszámozása a K állapotát tükrözi, mely így színenként
megfeleltethető Madách Imrének a megírás alatt folyamatosan vezetett
munkalapjával. (Erre 1. a VÁZLAT
, JEGYZETEK?
c. alfejezetet!)
A
Tragédia
szövegét 4117 sorban állapítottuk meg, azaz nem számoztuk
- az eredeti, költői szándék szerint - a VII. szín zsoltárszövegeit, amelyek prózája
mindig az adott szedéstükörnek megfelelő, ezért változó terjedelmű.
A hiteles szöveg mellett a krk. hagyományos fejezetei is megtalálhatók
kötetünkben: így a keletkezés- és kiadástörténet
, a korai recepció és fordításirodalom
,
az első illusztrációk
és a színpadra állítás terve
- mindez
1864. október 5-ig, a költő haláláig terjedően. A szöveg pontos értését tárgyi
magyarázatok segítik. Sajátos fejezete a jegyzetapparátusnak dr. Wohlrab József
igazságügyi írásszakértő jelentése a
Tragédia
kéziratának ilyen szempontú,
első ízben végrehajtott vizsgálatáról. Itt is köszönettel nyugtázott
munkája révén sikerült pontosan megállapítani a szerzői és az Arany János-féle
javításokat; ezek száma eddigelé állandóan ingadozott, különösképpen
a szöveg- és betűtesthez nem köthető módosítások esetében. Hasonlóképpen
köszönet illeti Praznovszky Mihályt, aki
Madách Imre napjai a magyar irodalomban 1861-1864
c.
kéziratát bocsátotta rendelkezésünkre; erre
épül a kiadás- és recepciótörténeti fejezet
. Megköszönjük az érintett közgyűjtemények
(elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára,
az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Nógrádi
Történeti Múzeum) munkatársaitól kapott sok-sok segítséget. Végül, de
nem utolsósorban köszönettel és hálával gondolunk lektoraink, Kovács Ilona,
Stoll Béla és Láng József munkájára, amellyel gazdag tapasztalatuk
révén jobbították a kéziratot, és konzultációra mindig készen, előzetesen
is segítették a krk. elkészítésének óhatatlanul nehéz folyamatát.