Az ember tragédiája, szinoptikus hálózati kritikai kiadás - Megjelenés a szerző életében

A címlapot a KisfT emblémája díszítette. A mű - amint arra Arany már idézett, 1862. augusztus 3-i, Kazinczy Gábornak szóló levele utalt - 1500 példányban jelent meg. Ezt a példányszámot (általában az illetménykötetekre, a „Pártolói Könyvtár” részére) az 1861. február 28-i ülés határozta meg (vö. AJÖM Xlll. 525.!). (1861. ápr. 25-én a pártolói tagság létszáma 913 volt, vö. AJÖM XIII. 526.!)

A szerző húsz tiszteletpéldányt kapott (l. Arany levelét. Pest 1862. január 24. - MÖM II. 1015.!), amelyet családjában és nógrádi barátai között osztott szét. Erre utal a három ismert dedikáció útja: Veres Pálné Beniczky Herminnek (1862. január 24.), Szentiványi Bogomérnak (1862. január 31.) és unokahúgának, Károlyi Miksáné Huszár Annának (1862. február 2.), vö. MKK 297.! A kutatás további feladatait a tiszteletpéldányok nyomon követésében ebben az irányban jelöli ki Balogh Károly emlékirata is: „Ő 20 példányt kapott és vitt belőle Sréternek is egyet - szánon.” (Balogh 1996 158.)

A kötet könyvesbolti forgalomba nem került: „Bolti ára nincs, szétküldetik a Kisfaludy-társaság pártolóinak.” (SzF 1862. I. félév, 13. sz. január 30. 208.) Ezért Arany - meggyőződéssel vallva a Tragédia remekmű-voltát - már rögtön e megjelenést követően, 1862. január 24-i levelében „egy hihetően nem sokára szükséges 2-ik kiadás”-ról írt, majd kisvártatva, február 13-án megismételte véleményét („...istennek hála, ide s tova sürgető szükség lesz.”), sőt március 6-án rá is kérdezett Madách vonatkozó terveire: „Ad vocem, jövő kiadás: mi szándékod van ez iránt?” (MÖM II. 1015., II. 1017., II. 1020.) Mivel Madách válaszáról semmiféle adat nem áll rendelkezésünkre, a kérdést alighanem személyesen beszélték meg. Erre először 1862. március 27-én kerülhetett sor, amikor a szerző Pestre érkezett, hogy megtartsa KisfT-i székfoglalóját, másodszor pedig augusztus 7. és 11. között, közös csesztvei-alsósztregovai-szliácsi időzésük során. Mindenesetre Madách Szász Károlyról - 1862. szeptember 12-i levelében - már akkor kérte bírálója további tanácsait, „...midőn épen müvem második kiadása készűl...” (MÖM II. 945.)

Arany az első kiadás megjelenése után is, két levélben is (a hivatkozott január 24-iben és a február 13-án írottban) felajánlotta a szerzőnek, hogy a várt és sürgetett második kiadásban visszaállíthatja eredeti szövegét, amit Madách február 20-án ismételt köszönetnyilvánítás mellett elhárított (MÖM II. 1015-1016., II. 1017., II. 869.). Ezért a második kiadásnak vagy a K-K1 (az Arany-javításokkal együtt) vagy a 61 lehetett az alapja. Mivel - amint azt az első kiadás korrektúrája kapcsán említettük - a K-Kl és a 61 szövegállapota között is mutatkoztak eltérések Aranynak a fenn nem maradt korrektúraíveken végrehajtott további módosításai révén, Madách helyesen döntött, amikor a 61 nyomtatott szövegét vette alapszövegül. Egyetlen kéziratát azonban nem kérte vissza Aranytól, az változatlanul Pesten maradt („...kéziratod nálam még használható állapotban megvan” - írta Arany február 13-án), s végül Aranytól került a KisfT levéltárába és azzal együtt jelenlegi közgyűjteményi lelőhelyére. A 61 egyik tiszteletpéldányát használta kézipéldányul, ebbe jegyezte fekete ceruzával saját és Szász Károlytól kért-kapott javításait.

Emlékeztetünk rá, hogy Szász Arany helyett (l. a 694. oldalt! ) írta meg ismertető bírálatát a SzF-be (nyolc részben jelent meg, 1862. február 13. és április 3. között ). Madách bizalmát az szerezte meg, hogy Szász volt az egyetlen, aki két konkrét szövegkifogással élt, s rokonszenvét csak fokozta, hogy a Kritikai Lapok 1862. július 1-jei számában megvédte őt Zilahy Kivoly Az ember tragédiájáról ( Levéltöredék. ) c. cikkével szemben. (A vitára l. a Fogadtatás c. alfejezetet: 690. és 692.! ) Mindennek alapján kérte Madách - említett, szeptember 12-i levelében - a szövegben a kritikában említettekhez „hasonló homályos helyek” kijelölését (MÖM II. 945.). Szász - szüreti távolléte miatt - csak október 6-án válaszolt érdemben Sztregovára, ekkor közölte javítási javaslatait, szám szerint újabb 72-őt (MÖM II. 1122-1126.). így a Szász-féle módosítási javaslatok száma összesen 74.

Madáchnak a javításokat tartalmazó kézipéldánya jelenleg (ismét) lappang. Az 1930-as években Klein Dezső műgyűjtő tulajdonában volt, aki készséggel bocsátotta az akkor fiatal bibliográfus, Kozocsa Sándor rendelkezésére, feldolgozás céljából. Ezeket a jegyzeteit közölte ő évtizedekkel később: Kozocsa 1968 366-373. Maga a példány is felbukkant Szabó Józsefnél (vö. Madách-gyűjtemény Balassagyarmaton , Palócföld 1969/3. 77!), ám a győri Xantus János Múzeumba, ahová a Szabó-gyűjtemény leltározatlan állapotban került, a kollekció kétségkívül legértékesebb darabja már nem jutott el. Így munkánk során az MKSz-közleményt használtuk.

A Tragédia második (és egyben szerzője életében utolsó) kiadásának szövegmunkáit 1862. október 10. és október 28. közé tehetjük, figyelembe véve a postajárást és a Sztregova-Pest kétnapos utazást is. Ez az intenzívebb periódus „bele is fér” Madách életrajzába: sem a kronológia (Radó 1987 281.), sem a két személyi okmánytár (MID, ÚMID) nem jelez ekkorról olyan tevékenységet, amely elvonta volna Madáchot a munkától. Ezért azt feltételezzük, hogy amikor 1862. október 29-én vagy 30- án Pestre érkezett - útban Nagyváradra, hogy magával hozza volt feleségétől, Fráter Erzsébettől Jolán leányát -, magával hozhatta a 61 javított kézipéldányát, amely Emich számára kézirat helyett szolgált. A szerződés megkötésére 1862. október 30-án került sor. Radó (1987 276.) a szöveget nem ismerve, egy levélbeli, a szerződés 1. pontjára történő hivatkozás alapján a megjegyzést „1862. július előttre” tette. A szerződés leírását l. MKK 519.! Teljes szövege először csak a Madách-okmánytárban jelent meg (ÚMID 306.), ezért itt újraközöljük.

„Szerződés

egy részt Madách Imre mint szerző, más részt Emich Gusztáv id. mint kiadó közt:

1. Madách Imre „Az ember Tragédiája” czimű művének második kiadását (az első kiadás a Kisfaludy-társaság kiadványa) eladja id. Emich Gusztávnak, ki ezerötszáz példányt nyomtathat s ezért hatszáz o[sztrák]. é[rtékű]. forint díjat fizet a szerzőnek két rátában, jelesűl: 300 f[orin]- tot 1863 évi junius 6^án, a második 300 forintot pedig 1863 december 24^én; húsz példányt a szerzőnek küld s ezenkívül saját kiadványú művekből 40 f[orin]t értékű könyveket.

2. A kiállítás csinosságáról a kiadó kezeskedik, a correcturát és revisiót elvállalja s a példányok ára a kiállítás költségeihez képest később fog a kiadó és szerző közt megállapitatni.

3. Harmadik kiadás szükségének esetére, a szerző ezt 300 előleg lefizetendő forintért, új 1500 példányban, Emich Gusztávnak kötelezi. Kelt, Pesten 1862 Oct. 30^án

Emich Gusztáv

m[int]. kiadó

Madách Imre

mint szerző”

(„AZ EMICH GUSZTÁV MAGY. AKADÉMIAI KÖNYVNYOMDÁJA.” fejléces papíron készült szerződés: OSZK Kt. An. Lit. 3848. Madách aláírása autográf.)

A szerződésen olvasható még a második kiadás pénzügyi elszámolásának igazolása; ez a szövegrész teljes egészében autográf: „Fentebbi szerződés első két pontjából T. Emich Gusztáv urat kötelező feltételeknek nevezett Kiadó Ur hogy eleget tett elösmerem s ezennel nyugtatom. Kelt A. Sztregován, 1864 Feb 17^én Madách Imre.” (A szerződésnek van továbbá egy pesti, 1868. július 7-i záradéka, amelyben a visszavonuló Emich Gusztáv megbízásából fia a Tragédia kiadói jogait az Athenaeum Rt.-re ruházta át.)

A szerződéshez néhány megjegyzést fűzhetünk.

- A tiszteletdíj nagyságát illetően igazolódtak Arany levélbeli mondatai az első kiadásról: „...egy moralis testűlet kedvező fogadásában bizonynyal több volt rád nézve, mint ha könyvárus még egyszer annyit fizetett volna.” (Levele Madáchnak, Pest 1862. február 13. - MÖM II. 1017. - Kiemelés tőlünk.)

- Madách elégedett volt ugyan az első kiadás kiállításával („a’ lehető legkedvesebb izlésemre is”), Arany azonban nem. A Kazinczy Gábor-levélből idézett kifogásokat a betűtípusok megválasztásáról a szerzőnek is megismételte levelében (Pest, 1862. március 6. - MÖM II. 1019.), leszögezve mentségét: „De a társaságnak szerződése lévén Emich-hel, se papirja se kiállitása nem lehetett különb” - a 2. pont erre vonatkozik.

- Szokatlannak tűnhet az 1. pont kitétele az Emich-könyvek megküldéséről. Madách leveleiben és intézkedéseiben azonban vissza-visszatért a folyóirat-előfizetés és a könyvtárgyarapítás Sztregováról nehezen lebonyolítható problémája, sőt a Tragédia második kiadása honoráriumának első rátájával is hasonlót tervezett, vö. levelével Nagy Ivánnak (Alsósztregova, 1863. szeptember 9. - MÖM II. 935.)!

- Végül: hiányzik a szerződésből a „kézirat” átadásának szabályozása, amit közvetett bizonyítéknak látunk amellett, hogy Madách a 61 javított kézipéldányát már át is adta a kiadónak. (Ugyanerre látszik utalni, hogy Kozocsa szerint - 1968 366. - a 61 kézipéldányán neve alá odajegyezte: „a Kisf társ. tagja.” Későbbi átadás esetén az 1863. január 13-án megkapott MTA levelező tagságot is feltüntette volna. A második kiadás - a továbbiakban: 63 - címlapjáról a kívánt irodalmi rang egyébként elmaradt.)

Madách - nyilván a 61 erőltetett ütemű nyomdai előállítására gondolva - hamari megjelenésben reménykedett. Olyannyira, hogy Szász Károlynak nem is köszönte meg 1862-ben a javítási javaslatokat; azt dedikált tiszteletpéldánnyal szándékozván megtenni. 1863. február 1-jén azonban már nem várhatott tovább, mivel „...a kiadás olly sokára halad, hogy már kénytelen vagyok ezt megelőzve e’ néhány sorral legalább egy forró kézszorítást küldeni addig is...” (MÖM II. 946.) Emich egyébként csak szokásos üzletpolitikáját követte, aminek sarkalatos elve volt, hogy a nevezetes újdonságokkal az évi négy országos vásár időpontjaira rukkolt elő. (Így járt el 1847-ben Petőfi Összes költeményei vel is.) A szerződés szerinti első fizetési kötelezettség olyan időpontú, hogy abba még a júniusi, Medárd-napi vásár is belefér - szerencsére a megjelenéssel Emich nem várt addig.

A 63 pontos megjelenési napját nem ismerjük. Madách végül 1863. március 18-án postázhatta Szász Károlynak a köszönetnyilvánító levelet és a tiszteletpéldányt (MÖM II. 947.) Figyelembe véve a Pest-Sztregova postázást, a megjelenést 1863. március 10. körülre tehetjük (vö. Radó 1987 290. óvatosabb véleményével: „1863. III. 18. előtt”!), azaz a megjelentetés a márciusi, József-napi vásárra történt.

Semmiféle adatunk nincs Madách és Emich munkakapcsolatáról; ilyet a szerződés 2. pontjának kizáró megfogalmazása szerint nem is feltételezhetünk. Az utókor textológiai véleménye szerint a korrektúrázás átengedése hibának bizonyult. Noha Emich „magyar akadémiai nyomdász” alaposan dolgozott, ez nem érhetett föl Arany János három korrektúra-fordulójának alaposságával. Ezért már a 63-ban megkezdődött a (zömmel ritmikai) szövegromlás, amely utóbb, felgyorsulva, az „igen rossz verselő Madách” minősítéshez vezetett. Annak sincs nyoma, hogy Emich az árat (a kötet 1 forint 80 krajcárba került) egyeztette volna a szerzővel.

A nagy tapasztalatú Emich rutinosan dolgozott: megőrizte a 61 tördelését, legfeljebb néhány sor áttördelést alkalmazott, így mind a 61, mind a 63 218 számozott lapot tartalmazott. (Az áttördelésekről a SZÖVEGÁLLAPOTOK lapalji jegyzeteiben adunk számot.) A nagyobb formátum, a megfelelő betűtípusok alkalmazása - az azonos tördelés ellenére - az olvasókban a „Kiállítása az előzőnél sokkal díszesebb” (VU 1863. 25. sz. április 5. 125.) benyomását keltette.

A 63 tiszteletpéldányainak nyomon követésére eddigelé nem történt kísérlet. A kötet honoráriumügyei azonban elhúzódtak. Az országos aszály miatt ínséges 1863. évben Emich késve fizetett, a köszvénnyel betegeskedő Madách pedig 1863. szeptember 9-én Nagy Ivánt kérte meg az első ráta 300 forintjának felvételére. Hangja az újabb, november 1-jei levélben kétségbeesettre váltott, november 4-én a pesti takarékpénztárnál 120 forintos váltója járt volna le: „...Emichnek mond el e körülményt s ha ő lenne oka, hogy ily kellemetlenségbe jőjek, ezt nekie soha nem bírnám megbocsájtani s valóban nem illő cselekedete lenne. - (...) az itteni pénz szükséget lehetetlen le írni.” (MÖM II. 935-936.) Az eset 1864-ben megismétlődött: február 17-én ismét Nagy Ivánt kérte közbenjárásra. A honorárium második hányada egy újabb, 240 forintos váltó kiegyenlítésére kellett. (MÖM II. 936. - Ennek a levélnek volt melléklete a fentebb közölt szerződés a kifizetés előlegezett igazolásával. Az utóbbi külön közölve: ÚMID 311.; dátumhibával, február 1l-nek olvasva.) Noha a két honoráriumügylet részleteiről nem rendelkezünk dokumentumokkal vagy adatokkal, Emich korrektségéről (akit annak idején Petőfi ajánlott e tulajdonsága miatt kiadóul Aranynak) nem lehetnek kétségeink. Ellenkező esetben aligha tervezte volna Madách, hogy a Tündérálom második kiadását és összegyűjtött verseit is nála jelenteti meg (MÖM II. 937.). Az előbbi megírására, az utóbbiak sajtó alá rendezésére éppúgy nem kerülhetett már sor, mint Az ember tragédiája szerzője életében harmadik kiadására.

1864. október 15-én, amikor az újságok még javában közöltek nekrológokat, keretezett hirdetés jelent meg A Hon c. lapban, amelyet Emich tett közzé, hírlelve benne a 3 forintba kerülő „díszkiadás”-t, amely mellett kaphatók a 63 fűzött, 1 forint 80 krajcáros példányai is. (A „díszkiadás” mibenlétére az Illusztráció c. alfejezetben térünk vissza.) További kiadástörténeti vizsgálódásnak kell majd a jövőben eldöntenie, hogy Emich Madách halálhírére - ezt először a Magyar Sajtó c. lap tette közzé október 7-én - reagált-e ezzel, vagy pedig (és ez a valószínűbb) ekkorra sikerült megszereznie, a halálesettől függetlenül, Than Mór festménye metszetváltozatának címlapjogát, ami persze jóval korábbi előkészületeket és tárgyalásokat igényelt. Emich mindkét esetben a 63 eszerint még szép számban raktáron lévő példányait használhatta fel. Ezért a „díszkiadást” nem tekintjük külön edíciónak, nem feltételezhetjük az utánnyomást sem, hanem csupán a 63 címlapkiadásáról beszélhetünk.