A kézirat fogadtatása
Ezt - akárcsak a megírás napra pontos időkörét - maga Madách
rögzítette; Nagy Ivánnak 1861. november 2-i levelében írta:
,Már több esztendeénél, hogy készen van. Említettem több ösmerősöm előtt hogy
írtam egy költeményt mellyben Az isten, az ördög Ádám Luther Dantón, Aphrodite,
boszorkányok s tudj isten mi minden játszik; hogy kezdődik a’ teremtéssel,
játszik az égben az egész földön az ürben - mosolyogtak rá, de olvasni nem
akarta senki.” (MÖM II. 929.) Az egy évig pihentetés
Madách bevett írói szokása volt, amint arról
ugyanaznap, de már Arany Jánosnak számolt be: „Ha Írtam
valamit, rendesen esztendeig rá sem néztem. Akkor elővehetém s megbírálhatám
mint idegen művet...” (MÖM II. 867.) Mint a kúriás megyékben
mindenütt az 1850-es években, Nógrádban is a közéleti fórumait elvesztett
nemesség számos tagja különcségek művelésébe merült. Madách
baráti köre dúskált az ilyen figurákban; említhetjük a felsősztregovai
Sréter Miklóst, a mindent megverselő helyi poétát, a
nógrádszakali könyvmolyt, Szentiványi Bogomért, a
találmányok iránt rajongó, ám akár a légyről is költeményt író, Kelecsényben
lakott Lutter Jánost. (Vö.
Balogh 1996 75-87.!) Bory László is idesorolható mint afféle társasági költő, akinek
A bolhák eredete
c. „mythologiai hősköltemény”- e éppen
Madáchnak készült 1856 karácsonyára ajándékul.
(Szövegét 1. Andor 1998 214-222.!)
Madách nem írt alkalmi verseket. Költeményt 1840 óta nem
publikált, fiatalkori publicisztikáját elfelejtették. A
Tragédia
titkolása - mint láttuk, családban és szűk baráti körben egyaránt - nemcsak
alkatából, hanem igényességéből is fakadt: „Igen van nekem is hiúságom, nagyobb
mint amaz [ti. a mindenáron publikálás], - semmi középszerűt nem adni világ
elé.” (az Arany Jánosnak küldött, idézett, 1861. november
2-diki levélben, MÖM II. 867.) A meglepő témájú és az alkalmi,
udvarházi költészethez képest nagyterjedelmű művel, hirtelen előálló
Madáchot tehát a legszűkebb nógrádi nyilvánosságban
okkal-joggal fogadta értetlenség, megmosolygás és elhárítás. (Egyben ez lett a
szerzőségi híreszteléseknek az alapja is, amelyekről fentebb szóltunk:
áttulajdonítva a művet az ismert versifikátorok egyikének.)
Amint a
Keletkezéstörténet
históriáiban
tapasztaltuk, utóbb többen igényelték az első olvasó/első meghallgató titulusát.
Ez azonban a régi, hűséges barát volt: „Végre múlt tavasszal Szontagh Pál barátunknak fel olva- sám s ő sürgetet[t] adván
Aranynak bírálat végett.” (Madách levele
Nagy Ivánnak, 1861. november 2. - MÖM II.
929.) Ugyanez, a családi hagyományból, anekdotás formában
feljegyezve: Morvay 1898 15-16. Az utóbbi helyen egy névjavítást is
említettek, mint Szontagh javasolta változtatást a K
szövegén: Miltiades nevének írásmódját.
Borsody Miklósnak, fia és unokaöccse nevelőjének maga a
szerző mutatta meg a művet: „Pár héttel elutazása előtt történt, hogy egy
negyedrét oldalú füzetet adott át Borsodynak. Vastagon írt
betűkkel állt a címlapon a felirat: Az ember tragédiája.” (Balogh 1996
147.) Mint vitapartnert szintén említi a bölcsészeti és teológiai
tanulmányokat egyaránt végzett nevelőt a családi hagyomány: Kálnay 1884
26. és - Szontaghra hivatkozva - Morvay
1898 11. Ezek alapján éledt fel legújabban a gyanú, hogy ő volt az,
aki „esetleg a házigazdája tollhibáira felhívta a figyelmet.” (Nagyné
Nemes Györgyi:
Nevelők a második sztregovai korszakban: Borsody
Miklós és Jancsó Sándor
= Nagyné-Andor 1997
57.)
Volt olyan szabadkai, lokálpatrióta vélekedés, amely Jámbor Pálnak a
Kiadástörténet
ben
részletezendő szerepét kiterjesztette az első olvasó és bíráló funkciójára is.
(Jámbor 1861 és 1882 között a szabadkai főgimnázium
igazgatója volt, és 1897-ben bekövetkezett haláláig ezután is a városban élt.) A
hiedelemre 1.
Milkó Izidor hátrahagyott írásai L k.
Gesztenyefám
, kiadta Szeli István, Növi Sad
1966. 181. Az adatot idéző Krizsán László
tanulmányának félrevezető címe van, amit az újabb legendaképződéseket
megelőzendő kell megállapítanunk:
Jámbor Pál és "Az
ember tragédiája” végleges szövegének kialakulása
(Krizsán
1998).