TIZENHARMADIK SZÍN.
(Az ür. Földünk egy szelete a távolban látszik, mindíg kisebbedve, mignem
csillagúl tünik csak fel, a többiek közé vegyűlten. A szín félhomálylyal kezdődik,
mely vaksötétté válik lassankint. ÁDÁM, mint öreg, LUCIFERREL röpűlve.)
ÁDÁM.
Őrjöngő röptűnk, mondd, hová vezet?
Hát nem vágytál-e, menten a salaktól,
Magasb körökbe, honnan, hogyha jól
Értettelek, rokon szellem beszédét
Hallottad?
Az igaz, de ily ridegnek
Nem képzelém feléjök útamat.
E tér oly puszta, ollyan idegen,
Mint hogyha szentségsértő járna benne,
S keblemben két érzés küzdelme foly:
Érzem, mi hitvány a föld, hogy magas
Lelkem lezárja, s vágyom el köréből;
De visszasírok, fáj hogy elszakadtam. -
Ah Lucifer! nézz csak földünkre vissza,
Először a virág tűnt el szemünkből,
Aztán az erdők rezgő lombjai;
A jól ismert táj száz kedves helyével
Jellem nélkűli siksággá lapult.
Mi érdekes volt, minden elmosódott.
Most már a szirt törpül le rosz göröngygyé,
A villámterhes felhő, melyben ott lenn
Szent szózatot sejt a pór s megriad,
Mi nyomorú párázattá silányúl.
A bömbölő tenger végetlene
Hová, hová lett? szürke folt gyanánt áll
A gömbön, mely keringve elvegyűl
Milljó társ közt, s az volt egész világunk.
Oh Lucifer, aztán meg ő, meg ő, - -
El kelle tőlünk annak is maradni? - -
Emelkedett szempontunkból, hiába,
Először a báj vész el, azután
A nagyság és erő, míg nem marad
Számunkra más, mint a rideg mathésis. - -
A csillagok megettünk elmaradnak,
S nem látok czélt, nem érzek akadályt.
Szerelem és küzdés nélkűl mit ér
A lét. Hideg borzongat, Lucifer!
Ha eddig tartott csak nagy hősiséged,
Úgy térjünk vissza porban játszani.
Ki mondja ezt? előre hát, előre:
Csak addig fáj, míg végkép elszakad,
Mely a földhöz csatol, minden kötél. -
De hajh, mi ez, lélekzetem szorúl,
Erőm elhágy, eszméletem zavart.
Több volna-é mesénél Antaeus,
Ki addig élt csak, míg a föld porával
Érintkezett?
Igen, több az mesénél.
Te ismersz már, a földnek szellemét,
Csak én lélekzem benned, tudhatod.
Itt a sorompó, eddig tart hatalmam,
Térj vissza, élsz, - hágd át, megsemmisülsz
Mint ázalag féreg, mely csöp vizében
Ficzkándozik. - E csepp a föld neked. -
Daczolok véled, hasztalan ijesztesz.
Testem tiéd tán, lelkem az enyém.
A gondolat s igazság végtelen,
Előbb megvolt az, mint anyagvilágod.
n
Jegyzet A ’meg volt’ alakot Aranv a K l-en összehúzta, javítását a nyomda nem vette figyelembe,
most jav.
Hiú ember! próbáld, s szörnyet bukol.
Előbb való-e rózsánál az illat,
Alak a testnél, s napnál a sugára?
n
Jegyzet A ’sugara’ a 63-ban ritmikai szövegromlás, a K -KI és 61 alapján jav.
Oh, hogyha látnád árva lelkedet
A végtelen űrben keringeni
A mint értelmet és kifejezést
Keres hiába, idegen világban
S nem érez többé semmit és nem ért,
Megborzadnál. Mert minden felfogás
És minden érzés, mely benned feszűl, csak
Kisúgárzása e csoport anyagnak
Mit földednek hívsz, s mely ha más leendne
Nem létezhetnék többé, véled együtt. -
A szépet, rútat, üdvöt és pokolt
Csak szellememtől vontad el magadnak,
Mely kis hazádnak rendét lengi át. -
Oh, a mi itten örökös igazság,
Egy más világban az tán képtelen,
És a lehetlen tán természetes.
A súly nem létez, a lét nem mozog,
Mi itten lég, az ott tán gondolat,
Mi itten fény, az ottan hang talán,
S jegeczűl tán, mi itten nőve-nő. -
Nem tántoritsz el, lelkem felfelé tör. -
Ádám, Ádám, a végső percz közelg:
Térj vissza, a földön nagygyá lehetsz,
Míg, hogyha a mindenség gyűrüjéből
Léted kitéped, el nem tűri isten,
Hogy megközelitsd őt - s elront kicsínyűl. -
Ugy is nem ront-e majd el a halál? -
A vén hazugság e hiú szavát
Ne mondd, ne mondd, itt a szellem világban -
Egész természet átborzadna tőle. -
Szentelt pecsét az, feltartá az Ur
Magának. A tudás almája sem
Törhette azt fel.
Majd én feltöröm.
Végem van!
Győzött hát a vén hazugság. -
E báb-istenség most már elkeringhet
Az ürben, új bolygóként, mellyen újra
Számomra fog tán élet fejledezni. -
Korán a káröröm még, Lucifer!
Csak érinté az idegen világot,
Nem oly könnyű országomból kitörni. -
Honos szózat hív, térj fiam magadhoz!
Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem,
Oly iszonyatos az, megsemmisűlni.- - -
Oh Lucifer! vezess földemre vissza,
Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek. -
S e sok próbára mégis azt hiszed,
Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?
S czélt érsz? Valóban e megtörhetetlen
Gyermekkedély csak emberé lehet. -
Korán se vonz ily dőre képzelet,
A czélt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A czél voltakép mi is?
A czél, megszünte a dicső csatának,
A czél halál, az élet küzdelem,
S az ember czélja e küzdés maga.
Valóban szép vigasz, már hogyha még
A harcz eszméje volna legalább nagy,
De holnap gúnyolod, miért ma vívsz,
Gyermekjáték volt a mi lelkesített. -
Nem vérezél-e el Chaeroneánál
A megbukott szabadság védletében
És Constantinnal nem küzdél-e később
Világuralmát hogy megalapitsd?
Nem vesztél-é el hitmártir gyanánt
S később a tudománynak fegyverével
Nem álltál-é a hitnek ellenében?
Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság
Vagy nagyravágy formájában hatott-e,
Előre vitte az embernemet. -
Oh, vissza hát a földre, új csatára. -
S feledted-é már a tudós szavát,
Ki felszámolta, hogy négyezredévre
Világod megfagy, - a küzdés eláll?
Ha tudományunk nem daczol vele.
De fog daczolni, érezem, tudom. -
S aztán? - van-é küzdés, nagyság, erő
A mesterkélt világban, mellyet az
Ész rendezett theóriáiból,
S melyet magad szemlélhetél imént. -
Csak mentse meg a földet, - elmulik
Az is, mint minden, a mi hívatását
Betölté s akkor újra felmerűl
Az eszme, melly éltet lehel reája.
Vezess csak vissza, égek látni már
A megmentett földön mi új tanért
Fogok fellelkesűlni. -
Vissza hát! -
[I-XIII. szín összesen: 3736 sor]