MÁSODIK SZÍN.
(A paradicsomban. Középen a tudás és az örökélet fái. ÁDÁM és ÉVA jőnek,
különféle állatok szelíd bizalommal környezik őket. Az ég nyilt kapuján dics (gloria)
sugárzik elő, s angyali karok halk harmoniája hallik. Verőfényes nap.)n
ÉVA.
Jegyzet A szerzői utasításban a kiadások elbizonytalanodott és
következetlenné vált ékezését a K-Kl alapján állítottuk helyre. A szerzői utasítás
egésze a kiadásokban - szemben a többi színnel - nincs zárójelben, aminek
feltehető oka volt a kettős zárójelezés elkerülése. A zárójelet mindazonáltal
pótoltuk.
Ah, élni, élni: míly édes, mi szép!
n
Jegyzet ’A mily a 63-ban ritmikai szövegromlás, a 61 alapján jav.
És úrnak lenni mindenek felett.
Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,
És mindezért csupán hálát rebegnünk
Ahhoz, ki nyujtja mind e kéjeket.
A függés, látom, életelv neked. -
Szomjúzom Éva, nézd mi csábosan
Néz e gyümölcs ránk.
Majd szakítok egyet.
Megállj, megállj, egész földet neked
Adám, csak e két fát kerüld, kerüld,
Más szellem óvja csábgyümölcseit
S halállal hal meg, a ki élvezi. -
Amott piroslik a szőlőgerezd,
Ott enyhe árnyék kínál nyúgalommal,
Ragyogó délnek tikkasztó hevében.
Csodás parancs, de úgy látszik komoly.
Mért szebb e két fa, mint más; vagy miért
Ép ez tilalmas?
Hát mért kék az ég,
Miért zöld a liget, - elég hogy ugy van.
Kövessük a szót, jőj utánam Éva.
Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek.
Hah nő! mi ez, nem hallék még hasonlót.
Miként ha ellenséges idegen
Erő tört volna rajtunk.
Reszketek.
Az égi zengzet is elhallgatott.
Itt kebleden, úgy tetszik, hallom azt még.
Én meg, ha ott fen a dics elborúl,
Itt lenn találom azt szemedben, Ádám.
Hol is lelhetném másutt kívüled,
Kit létre is csak hő vágyad hozott,
Mint fényárjában a fejdelmi nap -
A mindenségben árván hogy ne álljon -
A víz szinére festi önmagát
S enyelg vele, örül hogy társa van,
Nagylelküen felejtvén, hogy csupán
Saját tüzének halvány mása az,
Mely véle együtt semmivé borulna.
Ne szólj igy, Éva, meg ne szégyeníts.
Mi a hang, hogy ha nincs ki értené?
Mi a sugár, ha szín nem fogja fel?
Mi volnék én, ha mint viszhang s virágban,
Benned szebb létre nem feselne létem,
Melyben saját magam szerethetem?
E lágy enyelgést mért is hallgatom? -
Elfordulok, máskép oly szégyen ér még,
Hogy a hideg számító értelem
Megirigylendi a gyermekkedélyt.
Hallgasd csak Ádám, oh mondd, érted-é
n
Jegyzet érted-é: Arany törlése nem szerencsés, ritmikai szövegromlás, és halmozza az
e hangzókat, ezért a K-Kl alapján
visszaállítottuk.
E kis bohó szerelmes énekét?
Én a patak zúgását hallgatám
És azt találom, szintén így dalolt.
Minő csodás öszhang ez, kedvesem,
E sokszerü szó és egy értelem. -
Mit késem ennyit? fel munkára, fel,
Megesküvém vesztökre, veszniök kell.
S kétkedve állok mégis újra meg,
Nem küzdök-é hiába a tudás,
n
Jegyzet A 63 küzdök-e alakja ritmikai szövegromlás, ezért a K-Kl és a 61 alapján
visszaállítottuk.
A nagyravágyás csábos fegyverével
Őellenek, kik közt mint menhely áll,
Mely lankadástól óvja szivöket,
Emelve a bukót: az érzelem.
n
Jegyzet Az ez a
kiadásokban mindmáig értelmes sh.: látszólag Ádám és Éva érzelmi jelenetére
utalván. Valójában azonban a tudás-nagyravágyás ellenpontozásáról van szó. A
sorhoz fűzött szövegkritikai jegyzetében Arany is "az
érzelem"-ról beszélt a K alapján, 1. a SZÖVEGKRITIKAI
DOKUMENTUMOKat!
De mit töprengek. Az nyer, a ki mer.
Mit álmélkodtok? -
n
Jegyzet Arany a KI sajtó alá rendezése
során a szereplők nevét csak első megjelenésük alkalmából szedette színen belül
verzállal. Itt vlsz. azért tett kivételt, mert a [21/22] szerzői utasításában
megjelent Lucifer az első emberpár számára mindeddig észrevétlen
volt.
Oh, megállj, kecses hölgy!
Engedd egy perczre, hogy csodáljalak.
E mintakép milljószor újuland meg.
Ádám, te félsz?
Tőled, hitvány alak?
n
Jegyzet A kiadásokban a sorzáró vessző sh., ezért
a K-Kl alapján jav.
Ez is jó ős a büszke férfinemnek.
Üdvöz légy, szellem-testvér!
Mondd, ki vagy?
Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről?
Amint tetszik, nálunk az egyre megy.
Nem tudtam, hogy van ember még kivűlünk.
Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,
S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg
Azért teremtett volna-é porondból,
n
Jegyzet A 63 -e kérdószava ritmikai szövegromlás, ezért a K-Kl és a 61 alapján
jav.
Hogy a világot oszsza meg veled?
Te őt dicséred, ő téged kitart.
Megmondja, végy ebből és félj amattól,
Óv és vezet, mint gyapjas állatot;
Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.
Hogy eszméljek? - S nem eszmélnék-e hát:
Nem érzem-é az áldó napsugárt,
A létezésnek édes örömét
És istenemnek végtelen kegyét,
Ki engemet tőn e föld istenévé?
Ezt tartja tán az a kis féreg is
Mely a gyümölcsöt eszi el előled,
Meg a sas, mely a kis madárra csap.
Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?
Egy szikra az, mely bennetek dereng,
Egy végtelen erőnek mozzanása;
Mint a pataknak egyes habjai,
Egy perczre felcsillogva visszahullnak,
Közös medröknek szürke mélyibe. -
Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván hogy válaszsz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat
S a gondviselettől felmentene.
De trágyaféregűl tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében
S tudás nélkül elfogyni életeddel. -
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes, önlábunkon állni. -
Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.
Én lelkesűlök, szép s uj dolgokat mondsz.
De a tudás sem volna még elég,
n
Jegyzet A 63 sem
alakja elszigetelt, vlsz. sh., ezért jav. A sor végén a pontosvesszőt nem
indokolja tartalmi mozzanat, ezért a K alapján visszaállítottuk a
vesszőt.
Hogy testesűljön nagyszerű müvekben,
n
Jegyzet nagvszerű müvekben: a kiadásokban ritmikai
szövegromlást hozott felcserélésük, ezért a K-Kl alapján jav.
A halhatatlanság is kellene.
Mit képes tenni az arasznyi lét?
E két fa rejti mind e birtokot,
S ettől tiltott el, a ki alkotott.
Tudsz, mint az isten, azt ha élvezed.
Ettől örök ifjú marad kecsed.
Mégis kegyetlen a mi alkotónk!
De hátha megcsalsz?
Jaj neked, világ,
Az ős tagadás kisért.
Ember, vigyázz!
Mi hang ez ismét?
A szél gallyakat ráz.
Segítsetek
Ti elemek.
Az embert nektek
Szerezni meg. -
E két fa az enyém.
Ki vagy tehát te?
Hisz olyannak tünsz fel, mint mi vagyunk.
Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,
Nézd e vakondot földet túrva lenn,
Mindkettőt más-más láthatár övedzi.
A szellemország látköröd-kivül van,
És ember az, mi legmagasb neked.
Az ebnek is eb legfőbb ideálja,
S megtisztel, hogyha társaúl fogad.
De épen úgy, miként te őt lenézed,
És állsz felette végzete gyanánt,
Áldást vagy átkot szórva istenűl rá,
Ép ugy tekintünk rátok mi alá,
A szellem-ország büszke részesi.
S azoknak volnál hát te egyike?
Igen, erősek közt a leghatalmasb,
Ki ottan álltam az Úr trónja mellett,
S legszebb dicséből osztályom kijárt.
Mért nem maradtál hát a fényes égben,
E por világra mért jövél közénk?
Megúntam ott a második helyet,
Az egyhangú, szabályos életet,
Éretlen gyermek-hangu égi kart,
Mely mindég dícsér, rosznak mit se tart.
n
Jegyzet A 63 dicsér alakja ritmikai szövegromlás, ezért jav., a K-Kl és
a 61 visszaállításával.
Küzdést kivánok, disharmóniát.
Mely új erőt szül, uj világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.
Megmondta isten, hogy büntetni fog,
Ha más utat választunk, mint kitűzött.
Miért büntetne? - Hisz, ha az utat
Kitűzte, mellyen hogy menjünk, kivánja,
n
Jegyzet A 63 melyen alakja ritmikai szövegromlás, ezért a K-Kl és a 61
alapján jav.
Egyúttal ollyanná is alkotott,
Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.
Vagy mért állított mély örvény fölé,
Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. -
Ha meg a bűn szintén tervében áll,
Mint a vihar verőfényes napok közt,
Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,
Mint ezt, mivel éltetve melegit?
Lám, megjelent az első bölcselő!
Nagy sor jövend utánad, szép hugom,
Mely milljó úton ezt vitatja újra.
n
Jegyzet A 63 sorzáró
pontosvesszőjével szemben a pontot a K-Kl és a 61 alapján tettük ki.
A tébolydába téved sok közűlök,
Sok visszaretten, révbe egy sem ér.
Hát hagyjatok fel az okoskodással,
Minden dolognak oly sok színe van,
Hogy a ki mind azt végig észleli,
Kevesbet tud, mint első pillanatra,
S határozatra jőni rá nem ér.
A tett halála az okoskodás. -
Én hát szakítok egyet a gyümölcsből.
Megátkozá az Úr.
De csak szakíts.
Jőjön reánk, minek ránk jőni kell,
Legyünk tudók, mint isten.
S e felett
Örökké ifjak. -
Erre, erre csak.
A halhatatlanságnak fája ez.
Siessetek hát!
Félre, bűnösök.
Ádám, Ádám! elhagytál engemet.
Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.
Végünk van.
Csüggedtek?
Koránse hidd.
Csak ébredésem borzongása ez. -
El innen, hölgyem, bárhová, - el, el!
Idegen már s kietlen ez a hely.
Ah, sírjatok testvéri könnyeket.
Győz a hazugság, - a föld elveszett. -
[I-II. szín összesen: 341 sor]