KILENCZEDIK SZÍN.
(A nézőhely hirtelen Páris Gréve-piaczává változik. Az erkély egy
guillotinn
emelvényévé, az iróasztal nyaktilóvá, mely mellett
LUCIFER mint bakó áll. ÁDÁM mint DANTON az emelvény széléről zajló néptömegnek
szónokol. - Dobszó mellett igen rongyos ujonczhad jelenik meg, és az állványnál
sorakozik. Fényes nap.)
ÁDÁM.
(Folytatva.)
Jegyzet A ’Gréve’ írásjele visz. nyomdai problémát okozott a kiadásokban, most azonban a K -K l
alapján visszaállítottuk. A ’guillotin-emelvényévé’ kötőjele feltehetően a több javítás
következtében előállott sh., jav.
Egyenlőség, testvériség, szabadság! -
Halál reá, ki el nem ismeri!
Azt mondom én is. - Két szó menti meg
A mindenünnen megtámadt nagy eszmét,
A jók számára mondjuk egyikét:
„Veszélyben a hon” és ők ébredeznek.
A másikát a bűnre mennydörögjük,
E szó: „reszkessetek!” - s megsemmisűlnek. -
Felkeltek a királyok ellenünk,
S eléjök dobtuk fejdelmünk fejét,
Felkeltek a papok, s villámukat
Kicsavarók kezökből, visszatéve
Trónjára az észt, e rég üldözöttet.
De a másik szózat sem hangzik el,
Mit a jobbakhoz intézett honunk.
Tizenegy hadsereg küzd a határon,
S mi hő ifjúság tódúl szüntelen
n
Jegyzet ’hó’ = ’heves, felgyújtott, lelkes’ itt a heh^énvaló jelző, ráadásul a kiegészítés a következő
sorral szóismétlést is okoz, ezért a K -K l alapján visszaállítottuk.
Az elhullott hősök helyét kitöltni.
Ki mondja, hogy vérengző őrület
A nemzetet meg fogja tizedelni?
Ha forr az ércz, a rossz salak kihull,
De a nemesb rész tisztán megmarad.
És hogyha mindjárt vérengzők vagyunk is,
Tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt,
Nem gondolok nevemmel, légyen átkos,
n
Jegyzet A kiadásokból hiányzó sort természetesen pótoltuk.
Csak a haza legyen nagy és szabad. -
Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért!
Helyes, helyes! Ti csak fegyvert kivántok,
Míg annyi tárgyban szenvedtek hiányt,
Ruhátok foszlik, lábatok mezetlen.
Hanem szuronynyal mind kiszerzitek,
Mert győzni fogtok. A nép győzhetetlen.
Most hulla vére egy tábornokunknak,
Ki katonáink élén meg hagyá
Magát veretni.
Oh, az áruló!
Helyesen mondod. Nincs más kincse a
Népnek, mint a vér, mellyet oly pazar
Nagylelküséggel áldoz a hazának. -
S ki egy népnek szent kincsével parancsol
Nem bírván meghódítni a világot,
Az áruló. -
Tégy engemet helyébe
Polgár, s letörlöm a gyalázatot.
Dicséretes, barátom, önbizalmad,
De biztosítást, hogy szavadnak állsz,
Előbb a harczok szinhelyén szerezz.
A biztosíték lelkemben lakik,
Aztán imé! van nékem is fejem,
Mely többet ér tán, mint az a lehullott.
S ki a kezes, hogy elhozod, ha kérem.
S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok,
Ki életem nem nézem semmibe?
Az ifjúság nem úgy gondolkodik.
Polgár, még egyszer felszólítalak. -
Türelem még, a czél el nem marad.
Nem bizol bennem, látom, hát tanúlj
Felőlem jobban vélekedni polgár. -
Kár érte, egy ellenséges golyót
Megérdemelt. Vigyétek el, barátim. -
Viszonlátásig, győzelem után.
Oh, bár oszthatnám én is sorsotok. -
De nékem harcz jutott csak, nem dicsőség,
Nem ellenség, mely által esni is disz.
De mely rejtekből orvul leskedik
Fondorlatával rám s a szent hazára. -
Mutasd meg újjal, és halál reá!
A kit mutatni bírok, az meg is halt.
Hát a gyanúsak? - Hisz a ki gyanús,
Már bűnös is, megbélyegezte a
Népérzület, ez a nem tévedő jós. -
Halál, halál az aristocratákra! -
Jerünk, jerünk a börtönüregekbe,
Tegyünk törvényt, a nép törvénye szent.
Nem ott van a vész, a retesz erős,
A büszhödt lég, mely elmét, izmot öl,
Szövetségestek úgy is, hagyjuk őket.
Az árulás emelt fővel kaczag,
S tőrt élesít a Convent padjain.
Fel a Conventre hát, nincs még eléggé
Átválogatva. - A Conventre később,
Gyakorlatúl előbb a börtönökbe. -
Addig szedd össze minden áruló
Nevét Danton.
Imé, itten hozunk
Ismét két ifjú aristocratát.
E büszke arcz, finom fehér-ruha
Világosan mutatja bűnöket.
Milyen nemes pár. Jőjetek fel ifjak.
Mi meg jerünk bajtársaink után,
Hol munka vár ránk s vész az árulókra.
Nem értem, mily rokonszenv vonz felétek,
De önveszélyemmel megmentelek.
Nem, Danton, hogyha bűnösök vagyunk
Elárulod a hont, ha el nem itélsz;
Ha nem vagyunk, nem kell hiú kegyelmed.
Ki vagy te, hogy Dantonnal igy beszélsz? -
Marquis vagyok. -
Megállj - vagy nem tudod,
Hogy „polgáron” kivűl nincs czím egyéb?
Nem hallottam, hogy eltörlé királyom
A czímeket.
Szerencsétlen, ne folytasd,
E guillotíne - is szinte hallgatózik. -
n
Jegyzet A kiadásokból kimaradt sort a K -KI alapján pótoltuk.
Lépj sergeinkbe, s pályád nyitva áll.
Nincs engedélyem, polgár, a királytól,
Hogy idegen seregbe léphetek.
Úgy meg fogsz halni.
Egygyel több leend
Családomból, ki meghalt a királyért.
Miért rohansz ily vakmerőn halálba?
S azt véled-é, hogy e nemes előjog
Csak titeket illet, népemberek.? -
Daczolsz velem, jó, hát én is fogok.
Ki lesz erősb? megmentlek ellenedre,
S e jellemért egy higgadtabb jövő,
Melyben kihamvadt a pártszenvedély,
Hálát fog adni nékem. - Nemzetőrök!
Lakomra véle. Tí feleltek érte.
Bátyám, erős légy!
Húgom! óvjon isten. -
Itt is van egy fő, nem roszabb Rolandnál.
Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról.
A vérpadon gyöngédebb szó nem illik.
Az én világom e szörnyű emelvény.
Midőn ráléptél, véled egy darab
Menyország szállt le, s szentélyébe zár.
Az áldozatra szentelt állatot
Sem gúnyolák útjában a papok.
Az áldozat, hidd el, magam vagyok.
S ha irigyelve nézik is hatalmam,
Örömtelen, megvetve életet,
Meg a halált, nézem királyi székem,
Melyről mellőlem hullnak el naponkint,
S várom, mikor jő már reám a sor, -
E vér közt úgy gyötör az egyedűllét,
A sejtelem, mi jó lehet szeretni. -
Oh nő, csak egy napig tanítanál
Ez égi tudományra, - második nap
Nyugodtan hajtnám bárd alá fejem. -
S e rémvilágban még szeretni vágyol,
Nem rettent-é a lelkiösmeret? -
A lelkiösmeret a közvilág
Előjoga; kit a végzés vezet,
Az rá nem ér körűltekinteni. -
Hol hallád a viharról, hogy megállt
Ha gyönge rózsa hajlong útain? -
S aztán ki lenne vakmerő eléggé,
Itélni a közélet emberéről?
Ki látja a szálat, mely színpadán
Egy Catilinát, egy Brutust vezet?
Vagy azt hiszik, kiről a hír beszél
Megszűnt egyúttal ember lenni, és
Oly földfeletti lénynyé változott,
Kit a lenézett apró száz viszony
Mindennapos gond, init sem érdekel. -
Oh jaj, ne hidd - a trónon is ver a szív,
S Caesárnak, hogyha volt szerelmese,
Ez őt talán csupán úgy ismeré
Mint jó fiút s nem volt sejtelme sem,
Hogy retteg tőle s megrendül a föld. -
S ha így van ez, mondd, mondd mért nem szeretnél?
n
Jegyzet A 63 ’igy’ alakja nem indokolható, ezért a K -K l és a 61 alapján jav.
Nem nő vagy-é s én nemde férfiú?
Mondják, hogy a szív gyűlöl vagy szeret
A mint magával hozza e világra:
Én érzem, e szív hogy rokon tiéddel,
S te ezt a szót, hölgy, meg nem értenéd? -
S ha meg? Mi haszna. Más isten vezet
Mint a kit én szivemben hordozok.
Nem érthetjük meg így egymást soha. -
Hagyd el tehát avúlt eszményidet,
Mit áldozol száműzött isteneknek?
A nőt úgyis oly oltár illeti
Csupán, mely mindig ifju - és ez a szív.
n
Jegyzet Arany szokott javítását(é > i) a szóban a szedő nem vette észre és Arany maga sem
észlelte a hibát a korrektúra során.
Az elhagyott oltárnak is lehet
Mártirja. Oh Danton, magasztosabb,
Kegyelettel megóvni a romot,
Mint üdvözölni a felkelt hatalmat;
S e hivatás, nőt legjobban megillet
n
Jegyzet A ’hivatás’ magánhangzórövidülése a 63-ban ritmikai szövegromlás, ezért a K -K l és
a 61 alapján jav.
Nem látott ember még érzelgeni,
S ha láma most, ellenség, jóbarát,
Hogy az, kit a sors korbácsolt tova,
Vihar gyanánt tisztítiü a világot,
Mostan megáll, a vérpadon, szeretni,
Egy kis leánynál, és köny ég szemében:
Megjóslaná, hogy Danton elbukik,
Kaczagna, és nem félne senki többé. -
S mégis könyörgök egy reménysugárt. -
Ha síron túl kibékélt szellemed
Levetkezi a kor véres porát,
Talán -
Ne mondd, ne mondd leány, tovább,
Én azt a túlvilágot nem hiszem,
Reménytelen csatázok végzetemmel. -
Igazságot tevénk. - Mi büszke faj volt.
n
Jegyzet Madách elírását, hogy tudniillik ezúttal Ádámot szerepnevén nevezi, jav.
Imé e gyűrü a hon zsámolyára.
Kezembe nyomta az egyik czudar,
Midőn nyakának tartám késemet.
Azt tartja e faj, hogy rablók vagyunk. -
Hát még te élsz? - kövesd testvéridet.
Jaj, vége hát. - Oh sors, ki bír veled? -
Most a Conventbe. Polgártárs vezess. -
Kiszedted-é az árulók nevét? -
n
ÉVA.
Jegyzet [I9 5 /I9 6 ] Madách elírását, hogy ismét szerepnevén nevezte Ádámot, jav.
Danton! tekints ez öszveesküvőre.
Téged kivánt megölni, én ölém meg.
Ha e helyet jobban megállta volna,
Roszúl tevél; ha nem, tetted helyes. -
Tettem helyes, s jutalmamat kivánom:
Tölts vélem egy éjet nagy férfiú.
Minő rokonszenv kelhet ily kebelben?
Mi gyöngéd érzés a nőtigrisé?
Valóban, polgár, úgy látszik, te is
Kék-vér aristocrataúl szegődtél.
Vagy hagymázban szólsz ily regényesen. -
Te férfi vagy, én ifju s nő vagyok,
Bámulatom hozzád vezet, nagy ember.
Végig borzongat; elfordúl szemem.
Nem bírom e szörnyű káprázatot.
Minő csodás hasonlat! - A ki az
Angyalt ismérte, s látta azután
Hogy elbukott, az látott tán hasonlót.
Azon vonások, termet és beszéd,
Minden, csak egy kicsinyke semmiség
A mit leírni sem lehet, hiányzik,
S minő egészen más lön az egész! -
Azt nem bírhattam, védte glóriája.
Ettől pokolnak gőze undorít el. -
Mit is beszélsz magadban?
Számolom,
Asszony, hogy nincsen annyi éjszakám,
n
Jegyzet A 63 ’áruló’ alakja ritmikai szövegromlás, ezért a K -K l és a 61 alapján jav.
A hány árúló van még a hazában.
Fel a Conventre, csak nevezd meg őket.
Hogyan nevezné, ő fő czinkosuk. -
Vádolni mersz, Saint-Just, nem ismered
Minő erős vagyok? -
Voltál előbb
A népben. Ainde a nép bölcs, megismert
S a Convent végzését megszentesíti.
Nem ismerek birót magam felett
Mást mint a nép, s a nép, tudom, barátom.
Barátod az, ki a hon ellene.
A felséges nép majd itél fölötted,
Előtte vádollak, honáruló:
Csempészetért az állami javakban,
Rokonszenvért az aristocratákkal,
Vágyódásért a zsarnok uralomra.
Saint-Just, vigyázz, lemennydörög szavam.
Vádad hamis. -
Ne hagyjátok beszélni,
Tudjátok, nyelve síma, mint kigyó.
Fogjátok el, szabadságunk nevében.
Ne halljuk őt, ne halljuk, veszszen el.
Ne halljatok hát, ámde én se halljam
A hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást
n
Jegyzet A sorvégi központozás fölösleges, ezért a 61 változatát fogadtuk el.
Beszéddel. Sőt tettel sem győztetek le.
Robespierre, megelőztél csupán,
Ez az egész, ne kérkedjél vele.
Magam teszem le a fegyvert, - elég volt. -
De ím ezennel felszólítalak
Hogy három hó alatt kövess ez úton. -
Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el.
[I-IX. szín összesen: 2366 sor]