Aranysárkány fejléc kép
Bibliográfiai adatok
KÉZIRAT  
Az Aranysárkány kéziratát a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye őrzi Ms 4615/1–49 jelzet alatt. A kéziratköteg első, rendezett fele, az Ms 4615/1–31 jelzet alatt található, folyamatos számozású, néhány fóliótól eltekintve teljesnek mondható kézirategység (a továbbiakban rendezett kézirategység) a mű autográf tisztázata. A kézirat másik felét (a továbbiakban fogalmazványok) tizenhat palliumban (Ms 4615/32–47) tárolt, mintegy 85 darab teljes papírlapon és kisebb-nagyobb papírszeleten található, eltérő készültségi fokú szövegvariáns alkotja. A sajtó alá rendezés során ezt a heterogén anyagot, mely karaktervázlatoktól gyorsírásos feljegyzéseken, korábbi változatokon át kidolgozott fejezetekig igen sokféle szöveget tartalmaz, a nyomtatott kiadások alapján megfelelő sorrendbe állítottuk, teljes szövegét jelen kötetben a kritikai szövegközlés után adjuk közre.  
 
Nyomdai szedőpéldány  
Számos bizonyíték szól amellett, hogy a rendezett kézirategység egyben szedőpéldány is volt, tehát a Pesti Hírlap nyomdájában e kézirat alapján szedték ki a folytatásokban megjelenő regény szövegét. Ezt a feltételezést támasztják alá a kéziratlapok hátoldalán található ceruzás névaláírások és szignók, melyek minden bizonnyal a nyomda szedőitől vagy gépmestereitől származnak. Öt ilyen szignót különítettünk el a lapok verzóján, s mindegyikhez egy nagybetűt rendelve jelöltük előfordulásukat a kéziratlapokat leíró mellékletben.  
Ugyancsak nyomdai használatra utalnak azok a ceruzás jelölések, melyeket a szedő, esetleg egy korrektor helyezhetett el a kéziratlapok rektóján, a szövegben. Alapvetően kétféle nyomdai eredetű jelölést találunk, melyek biztosan nem Kosztolányitól származnak: az egyik típus (’a’) egy mindig a sorok közé beszúrt vízszintes vonal, melyet nagyon gyakran két-három rövid, függőleges vonás húz át, fektetett kettős (vagy hármas) kereszthez hasonlóan. A 13-as autográf számozású kéziratlap legalsó papírszeletén látható ilyen jelölés, egy idegenkezű ceruzás megjegyzés kíséretében: „Innen!” A másik fajta jegy (’b’) fektetett U alakban keretez egy szót, néha az elején, de gyakran szótaghatáron, mint a téves elválasztásnál használatos nyomdai korrektúrajel, de szárai sokszor nem egyenlő hosszúságúak.  
E jelöléseket összevetve a regény első nyomtatott változatával, a Pesti Hírlapban 1924 májusától majd egy évig hetenként folytatásokban megjelent szöveg tipográfiájával, megállapítható, hogy az ’a’ típusú nyomdászjel minden esetben bekezdéshatárokon található, a bekezdés utolsó, rövid sora után. A szedő valószínűleg ezzel jelölte a kéziratban azt a sort, amelyet utoljára kiszedett, mielőtt megszakította a munkát. Ezt erősíti a feljebb már említett megjegyzés, ami feltételezhetően azt jelenti, hogy innen kell majd folytatni a szedést. Az is lehetséges persze, hogy ez a megjegyzés egy nyomdai korrektor jelzése a kefelevonat és a szerzői kézirat összeolvasása során. A szedő kézjegye mellett szól azonban, hogy ezek a jelzések sosem oldalhatárokon találhatóak, és jóval sűrűbben fordulnak elő annál, mint amit az összeolvasás tempója indokolna.  
A ’b’ típusú jelek szótaghatáron vagy szó elején fordulnak elő a kéziratban, s ennek megfelelően a Pesti Hírlapban ezeken a helyeken szóelválasztást vagy sortörést találunk. A Pesti Hírlap oldalait háromhasábos tördeléssel szedték, ami viszonylag rövid, 35-40 betűs sorokat eredményezett, ezért a sorvégeken gyakran találunk szóelválasztást. Valószínűleg a problémásabb helyeket jelölte meg így a szedő; azt a szótaghatárt, ahol a sorvégi elválasztást be lehet iktatni, vagy amelyet már a következő sorba kell törni.  
Ezek mellett Kosztolányi maga is használt nyomdai korrektúrajeleket. Számos bekezdéshatárt utólag akkor is megjelölt bekezdésjellel, ha eredetileg is behúzással kezdte a sort, mintegy megerősítve azt. Többször változtatott a bekezdéshatárokon, és ilyenkor is korrektúrajelet használt. Ugyanakkor az Aranysárkány korai fogalmazványain is megfigyelhető (csakúgy, mint a Pacsirta kéziratán) az új bekezdéshatárt jelző nyomdajel használata, holott ezeket a szövegeket a szerző még bizonyosan letisztázta.  
Gyakran bukkanunk a kéziratban egyéb autográf nyomdai utasításokra is. A margón bekarikázva szerepel a VII. fejezet matematikai képlete mellé írt „ilyen alakban szedendő!!!” utasítás, de ugyanebben a fejezetben a diáknóták mellett bekarikázott „vers” figyelmeztet az eltérő tördelésre.  
A 13. kéziratlap hátoldalán ceruzával áthúzott, eredetileg zöld tintával, Kosztolányi által írt számítást találunk, amely valószínűleg a szedésterjedelemre vonatkozik: e t <400.000 n = 50.000>.  
A rendezett kézirategységben található nyomdai utasításokat és korrektúrajeleket A kéziratok topográfiája című fejezetben soroljuk föl teljes részletességgel.  
 
Lapszámozás  
A szedőpéldány 176 darab, egységes méretű (225×337 mm) egész vagy több darabból összeragasztott papírlapot tartalmaz, tetején folyamatos szerzői számozással a 180. lapig. A 77. lap után a számozás visszaugrik 75-re, így a 75-, 76- és 77-es szám ismétlődik. Az első fejezetből csak egy lap maradt fenn, e helyütt legnagyobb a hiátus: a számozás alapján megállapítható, hogy hat fólió hiányzik. A II. fejezet eleje minden bizonnyal az ötödik hiányzó fólió alsó felén lehetett, mivel a fejezetek nem kezdődnek új lapon. Egy fólió hiányzik a XIX. fejezetből, egy pedig a regény végéről veszett el, így összesen nyolc kéziratlap hiányzik.  
A lapszámozást Kosztolányi több helyütt javította, ezzel értékes információt hagyva hátra a regény szerkezetének változásáról: a II. fejezet megmaradt négy fólióján például többször is átjavított lapszámozás szerepel. A zöld tintával írt első fázisban a II. fejezet második kéziratlapjától (az első elveszett) az ötödikig ez a számozás található: 2, 3, 4, 5. Majd ezt a sort egy következő zöld tintával írott fázisban átjavítja: 7, 8, 9, 10. Végül ezt a számozást is korrigálja zöld tintával, de több helyütt ceruzával is megerősíti, máshol zöld tintával törli az addigi javításokat, és az egyértelműség kedvéért a sor elejére írja még egyszer zöld tintával a végső számozást: 8, 9, 10, 11.  
Ezekből a változtatásokból egy bizonyos és egy feltételezhető következtetést vonhatunk le: bizonyos az, hogy eredetileg a jelenlegi II. fejezettel kezdődött a regény. Ezt nemcsak a rendezett kézirategység átszámozása igazolja, de a korábbi fogalmazványok fönnmaradt fejezetszámozásai is. A [9] sorszámmal jelölt töredéklap alján (lásd a Mellékletek közt A kéziratos fogalmazványok topográfiáját) a következő fejezet számaként a III-as látható, a lap verzóján pedig a II. fejezet felépítésének vázlatát találjuk:  
 
[Kc]II fejezet  
1) iskola  
2) szertár  
3) Novák beállitása, előélete, házassága  
 
A letisztázott kéziratban az iskola és a szertár Novák bemutatásával együtt a III. fejezetbe került, míg a főszereplő házassága csak a IV.-ben jön elő. Eredetileg a regény tehát a sárkányröptetéssel indult, és a Novák öngyilkosságát mintegy előrevetítő, a várakozást tökéletesen fölkeltő nyitómondat (SzMM-1, 66) csak utólag került a szöveg élére, miután a szerző az I. fejezetet (a végleges II.-at) letisztázta; a III. fejezet számozása ugyanis javítás nélkül folytatódik.  
Az viszont már csak feltételezhető következtetés, hogy a kétszeres átszámozás nemcsak egyszerű tollhiba, de akár betoldás eredménye is lehet. A két fejezet határán észlelhető hiány miatt nem tudni bizonyosan, hogy melyik rész kerülhetett utólag a kezdő fejezetbe: talán Hilda és Tibor közös jelenete, mely szinte beleékelődik a majálisozókról szóló szövegbe, vagy Vili és Ebeczky párbeszéde, amely a fejezet végén található, s körülbelül olyan terjedelmű szöveget tehet ki, mellyel együtt a II. fejezet hiányzó kezdete kitöltene egy kéziratlapot.  
A III. fejezet öt fólióján ugyancsak találunk javításokat az oldalszámozáson. A zöld tintával írt első fázisban a III. fejezet oldalszámai folytatólagosan következnek: 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18. Majd a következő zöld tintás fázisban a 14-ből 14/a, 15-ből 14/b, 16-ból 15, 17-ből 16, 18-ból 17 lesz. A legésszerűbb magyarázat az lenne, hogy a szerző beillesztett még egy kéziratlapot a 14. oldalnál, viszont az érthetetlen, miért számozta át a további lapokat. Esetleg egy kéziratlap törlésre kerülhetett, és ezért történt a visszaszámozás? A következő fólió azonban 19-es oldalszámmal (javítás nélkül) folytatódik, így az átszámozás tulajdonképp rontást, egylapnyi hiá tust okoz. Minden bizonnyal ezt a rontást érzékelhette később a szerző, majd ceruzájával visszajavította a 17-es lapszámot 18-ra, a 16-ot pedig 17-re, és így a 15. és 17. fólió között keletkezett hiány.  
A 18-as fólió felső margójának többször átírt, átsatírozott autográf nyomdai utasításai arról tanúskodnak, hogy mely lapokat adta át a nyomdának:  
 
e t<18>m p< Aranysárkány >18. (18-36 […]) Kiszedetni!![?]>  
m c< Arany sárkány. 18-24 18> m t< Arany sárkány. 17>  
v c<Arany sárkány. 18>  
 
Ugyanilyen jelzés található a 25. kéziratlap tetején, ahol ceruzával az „Arany sárkány (regény) (25-28.)” marginália olvasható.  
Valószínű tehát, hogy amikor Kosztolányi a 18–24 lapokat átadta, a nála maradt kéziratlapokon visszafelé haladva átszámozta a lapokat, majd a 15-nél látta be, hogy ha nem akarja újraszámozni az összes lapot, egyszerűbb a 14/a és 14/b számokat beiktatnia.  
A hiányokat és az autográf lapszámozást az esetleges javításokkal, újraszámozásokkal, a nyomdai utasítások szövegét a már említett táblázatban jelöljük, ugyanitt adjuk meg a lapok és betoldások határait a kezdő és végszavakkal.  
 
Fogalmazványok  
Az Aranysárkány másik kézirategységét a korai kéziratos fogalmazványok alkotják, melyeknek állapota és státusa igen vegyes képet mutat. Nagyrészt teljes fólióból áll a második kéziratköteg is (85 lapból 68 darab teljesnek mondható), míg kisebb része változatos méretű papírszeletekből, töredéklapokból tevődik össze. A teljes fóliók gyakran tartalmaznak kisebb-nagyobb ragasztott papírszeleteket, melyek többnyire korábbi státusú kéziratlap feldarabolásával jöttek létre, a már jól ismert írói technika eredményeként. A kritikai kiadássorozatban megjelent regények kéziratának vizsgálata során már ismertetett vágásos-ragasztásos módszerrel szerkesztette át Kosztolányi az Aranysárkány korai fogalmazványait, és a szedőpéldány jó néhány fólióját is. Bizonyos helyeken biztonsággal rekonstruálható egy-egy papírszelet hajdani egysége – például a [22] és [23] sorszámú lapszeletek esetében –, többnyire azonban csak a jelenlegi állapotra hagyatkozhatunk.  
Néhány papírszelet más regények kézirataiból keveredett az Aranysárkány lapjai közé (az Édes Anna, a Nero, a véres költő, a Pacsirta című regényekből és a Kínai kancsó című novellából), ugyanakkor a Pacsirta és a Nero kéziratanyagából is előbukkant néhány Aranysárkány-részlet. Ez a keveredés valószínűleg a hagyaték rendezése során történt, jóllehet egy esetben az Aranysárkány szövegrészlete a Pacsirta kéziratlapjára van ragasztva [26], így az sem kizárt, hogy azt maga az író vegyítette össze.  
A szöveg keletkezésének különböző fázisában lévő jegyzetek, vázlatok, szövegvariánsok akadnak ebben a kézirategységben. Egy-egy korai fogalmazványban olyan részletek kidolgozását is megtaláljuk, amelyek a tisztázatból már kimaradtak. A XVIII. fejezetből fennmaradt egy szövegváltozat Maga a verés alcímmel, amely a Novák elleni támadásról szól. Ebben a verést megelőző jelenetnek a tisztázathoz képest jóval részletesebb leírását találjuk, így a Zöldfa kocsmából kiszűrődő zajok leírása alapján maga a nóta is azonosítható:  
 
A „Zöldfa”e t<nevű korcsmából>v t<korcsmából>cigányzene foszlányai e e t<hallatszottak>v t<szürődtek> ki. Egy elbúsult, csárdanyitogató, édesanyjaszomorú [!]e t<magyar legény> v c<legény> mulatott, ki e t<[...]>v t<az asztalt verve [...]> kiáltogatta, hogy neki «senkisem parancsol.» senkisem parancsol, a Jászság époly kevéssé, mint a Kúnság, vagy a «nagy» szegedi hajdúság.  
 
Az MTA Zenetudományi Intézetének adatbázisa (A magyar népdaltípusok példatára) szerint a Kunsági fi dallamtípusáról lehet szó, melynek egyik dallampéldája alapján ez lehetett a szövege:  
 
Én vagyok az, én vagyok a kunsági fi,
Nékem nem parancsol senki,
Sem a Jászság, sem a Kunság,
Sem az alföldi bíróság!
 
Én vagyok az, én vagyok az, aki nem jó,
Kocsmaajtó nyitogató,
Kocsmaajtó nyitogató,
Barna kislány csalogató.
 
 
A kidolgozott szövegek közül fennmaradt néhány fejezetzáró lap, ezek hátoldalán általában kapkodó, ceruzás írással annak az adott fejezetnek a tartalmi vázlatát találjuk, amelyet a lap lezár. Minden bizonnyal utólag, egy-egy rész befejeztével, esetleg a letisztázás előtt, a végleges szerkezet kialakításakor vetette papírra Kosztolányi ezeket a sorokat. Ilyen a [9] sorszámú töredéklap verzójáról már idézett háromsornyi feljegyzés, vagy a hatodik fejezetet záró [23] lap verzóján ez a szöveg:  
 
találka varos [?]  
Tanár Ozsonna Tálaséknál  
Novák balsejtelme a  
lányról s a tavaszról  
 
A [4] sorszámú, nagy alakú fólióra felragasztott papírlap hátoldalán a regény tanár szereplőinek karaktervázlata olvasható. Ez a legkorábbi fennmaradt fogalmazvány, ezért szövegközlésünk elején szerepeltetjük. A fejezetzáró kéziratlapok verzóján található tartalmi összefoglalókat viszont az adott fejezet elején közöljük mint alcímeket.  
A második kézirategység is tartalmaz esetenként autográf számozású oldalakat, ám ezek fejezetenként újrakezdődnek, így az azonosítást megkönnyítendő a fogalmazvány lapjaira szögletes zárójelben álló sorszámmal hivatkozunk, melyet a Mellékletekben található topográfia közöl.  
A korai kéziratok szerkezetének változásához leginkább a szedőpéldánytól eltérő fejezetszámozás nyújt támpontot, ezért a fogalmazványok szövegközlésében mindig megadtuk a kritikai szöveg szerinti fejezetszámot is, amennyiben azok nem egyeztek.  
 
Íróeszközök  
A rendezett kézirategység viszonylag egységes képet mutat az íróeszköz-használat tekintetében. Mind a 176 kéziratlap zöld tintás kézírást tartalmaz, melyet nyomdába adása előtt a szerző ceruzával még egyszer gondosan végigjavított. Az Édes Anna és a Nero kéziratanyagától eltérően gépelt réteg az Aranysárkány fennmaradt kéziratlapjai között nem található.  
A végső fázisban alkalmanként előfordul piros ceruzás javítás, ami valószínűleg már a nyomdában történhetett, mert több nyomdai megjegyzés is ugyanezzel az íróeszközzel került a lapok szélére. A legtöbb piros ceruzás javítás a III. fejezetben bukkan elő, de a IV., VIII., XVI. és XXIV. fejezetben is akad rá példa. A szövegközlés ezeket a javításokat mindig jelöli, a nyomdai megjegyzéseket a topográfiában adjuk közre.  
Egyetlen esetben, a III. fejezetben fordul elő fekete tintás javítás: e t<santíóról,>v f<sanctióról,>  
Ugyan a közlési elveknek megfelelően ezt a változtatást nem feltétlenül kellett volna jelölnünk, hiszen tollhibát korrigál a szerző, e helyütt azonban, tekintettel az íróeszköz egyediségére, kivételt tettünk.  
A szedőpéldányban csak kivételes esetekben fordul elő íróeszközváltás, általában csak akkor, ha az addig használt zöld tinta kifogyott, és az írás lendületét megszakítani nem akaró Kosztolányi inkább ceruzát ragadott. Bizonyosan ez indokolja a X., XVI., XXIV. és XXXI. fejezetben előforduló íróeszközváltást, ezeken a helyeken ugyanis jól megfigyelhető az elhalványodó tinta, majd ceruzával írt néhány szó után a tintafeltöltést követő jellegzetes, vastag zöld tintás írás.  
A XXIII. fejezet 129–130. lapján található ceruzás szakasz már jóval hosszabb, egybekezdésnyi terjedelmű, és átnyúlik a laphatárokon, még a 130-as lapszám is ceruzával szerepel. A rendezett kézirategységben ez egyedi jelenség, magyarázata azonban ugyanaz lehet, mint az előző esetekben: a kifogyott tinta.  
A fogalmazványok töredékes lapjainak íróeszköz-használata már jóval bonyolultabb. Ebben a kézirategységben csak két íróeszköz fordul elő (zöld tinta és ceruza), ugyanakkor sokkal gyakoribb azok váltakozása, többször is előfordul fordított irányú változtatás, azaz tintával javít ceruzát. Ilyen például a 4. sorszámú nagyalakú kéziratlapra ragasztott ceruzával teleírt, fehér színű papírdarab, melyen zöld tintás javítást találunk, méghozzá gyorsírásos jeleket. Ebben az esetben a ceruzával írt szöveg minden bizonnyal korábban keletkezett, mint a tintával fölé írt fél oldalt kitöltő rész. A szokatlan irányú, ceruzát tintával javító változtatás megerősíti azt a feltételezést, hogy a fehér papírdarab az egyik legkorábbi fogalmazvány lehet. Ennek hátulján található ugyanis az a néhány karaktervázlat, melyet fentebb már említettünk.  
Gyorsírásos jelek kizárólag a korai fogalmazványok között találhatóak, ez is alátámasztja a rendezett kézirategység szedőpéldány voltát. Általánosságban elmondható, hogy a jelek többnyire ceruzás betoldásokként jelennek meg, de előfordulnak az anyagban zöld tintával írt gyorsírásos jelek is.  
 
Névváltozatok  
A kézirat remek támpontot nyújt a nevek változásának nyomon követéséhez. Bizonyos névváltoztatások a szereplők egyéniségének átalakításáról, formálásáról árulkodnak, más névvariánsok előfordulásai a szövegrészek elkészülésének sorrendjéhez adnak fogódzót.  
Akad olyan személynév, amelyik végigvonul a teljes szedőpéldány zöld tintás rétegében, s majd csak a ceruzával végzett utolsó javítási fázisban nyeri el végső alakját. A szóban forgó névváltozatok a főszereplő unokanénjét, Pepikét illetik. Míg a szedőpéldány zöld tintával írt első rétegében (vagyis feltehetőleg a fogalmazványok tisztázásakor) a teljes szövegben Jozefin a neve, amit az egész kéziratban egységesen ceruzával javít Pepikére Kosztolányi, addig a fogalmazványokban jóval vegyesebb a kép. A korai kéziratban több helyütt Karolin szerepel a zöld tintával írt első rétegben, amit ceruzával később Jozefinra javít, ugyanakkor a tizennégyszer előbukkanó Karolin névalak többször is javítatlan marad, s a huszonkétszer megjelenő Jozefin esetében is akad néhány előfordulás, amikor rögtön az első fázisban megjelenik. Ezek a javítás nélküli esetek arra utalnak, hogy az adott fogalmazványdarabok (a Karolin alaknál) korábbi, illetve (a szintén javítás nélküli Jozefinnél) későbbi munkafázisban készülhettek. Ugyanakkor a fogalmazványok között kétszer is megjelenik a végleges Pepike név, ami pedig arra világít rá, hogy a tisztázat elkészítésekor Kosztolányi visszanyúlt a korábbi vázlatokhoz, mint a XX. fejezetet záró kéziratlap esetében, melynek verzóján egy tartalmi kivonatot adó cím részeként tűnik fel az unokahúg nevének végső változata – lásd a töredékek topográfiájában a [71] számú kéziratlapon.  
A másik előfordulás azért érdekesebb, mert a VI. fejezethez kötődik, s ebben a fejezetben a szedőpéldány is tartogat meglepetéseket. Itt található az az egyedülálló eset, amikor a Pepike névalakot nem Jozefin előzi meg a zöld tintás rétegben, hanem az egész kéziratban páratlanul álló Lujzi: e t<unokahúgát, Lujzit>v c<akkor unokanénjét, «akkor»Pepikét>hozta ide, egy «sz» kedves öreglányt” (136). A korai fogalmazványoknál ugyanebben a fejezetben a Pepike név rögtön a zöld tintás rétegben szerepel: „Pepikét hozta ide, az unokanővérét, egy kedves, szelid harminckét éves leányt.” (762.)  
A VI. fejezet végleges kidolgozásakor tehát felmerült egy újabb név (Lujzi), amit az író rögtön el is vetett, s ekkor döntött a Jozefin használata mellett. A letisztázott kéziratban később egységesen végigjavította ezt a nevet is, valószínűleg visszanyúlva a VI. fejezet fogalmazványához, ahol talán először merült fel a Pepike név ötlete.  
Az alábbi táblázat első oszlopában a névváltozatok alakulásának irányát jelöljük, a második oszlopban az előfordulásuk helyét. A szedőpéldányban előkerülő nevek helyét fejezetszám és oldalszám jelzi, a fogalmazványokban előbukkanókét csak oldalszám. Ha egy névnek több mint huszonöt előfordulása van egy kézirategységben, akkor azokat nem soroljuk fel egyenként, csak az első és utolsó fejezetet, amelyben megjelennek.  
 
Névváltozatok Előfordulások
Karolin → Jozefin → Pepike  
Lujzi → Pepike  
Karolin: 762, 804, 805, 806, 832, 833, 848, 850  
Jozefin: X–XXXI, 804, 805, 817, 820, 832, 833, 834, 846, 847, 848, 850  
Pepike: VI–XXXI, 762, 840 Lujzi: VI/136  
Hrickó [?] → Budai Pista → Bródy Pista → Glück Laci / Glück Karcsi  
Glück → Bródy, Bródy → Glück  
[mindkét változat egyetlen kéziratlapon, lásd [25] számú fólió (775)]  
Hrickó: 774  
Budai Pista: 774  
Bródy Pista: 774, 775, 776, 777, 778, 779, 780, 781, 782, 783  
Glück Karcsi: 780  
Glück Laci: III–XXXI, 775, 776, 777, 778, 780, 781, 782, 783, 806, 832, 838, 839  
Alma → Lenke  
Alma → Fábián Alma  
Alma: V/126, VI/138, VI/140, VI/142, XXXII/730, XXXII/732, XXXII/734, 764, 766  
Fábián Alma: 764  
Lenke: VI/138, VI/140, VI/142, VII/166, XXXII/730, XXXII/732, XXXII/734  
Klér Ernő → Fáy → Csajkás Tibor
Klér Ernő: 748, 791, 792, 793, 795  
Fáy: 748, 795, 796  
Csajkás Tibor: II/52, VII/184, VII/188, VIII/206, VIII/207, XI/290, XIII/314, XIII/330, XVI/396, XXII/496, XXIX/656, XXX/680, 748, 785, 792, 806  
Úristen → Próféta
Úristen: 749, 822, 823, 824, 825, 826, 827, 828, 829, 830, 831, 832  
Próféta: XV–XXXI, 800, 801, 802, 808, 809, 810, 811, 815, 829, 831  
Csajkás Kamillné → Csajkás Gáborné
Csajkás Kamillné: 760  
Csajkás Gáborné: V/116  
Nyerge Gusztáv → Nyerge Lázár
Nyerge Gusztáv: 759, 768, 833, 848  
Nyerge Lázár: IV–XXXI, 770, 807  
Szemere → Ebeczky Dezső
Szemere: 750  
Ebeczky Dezső: III–XXXI, 750, 778, 800, 807, 839, 843  
Kováts Elemér → Rohonci Lajos → Rohoncy Lajos → Rohonczy Lajos [AS2-ben]
Kováts Elemér: 781  
Rohonci Lajos: VII/174  
Rohoncy Lajos: VII/174  
Rohonczy Lajos: VII/175  
Liszner Jóska → Liszner Vili
Liszner Jóska: 824  
Liszner Vili: I–XXXI, 746–847  
Malvin → Rózsi → Lili → Valeszka (832)
Malvin: 832  
Rózsi: 832  
Lili: 832  
Valeszka: XVIII/422, XIX/456, XXIX/652, 832  
Korbács → Ostor
Korbács: 801, 828  
Ostor: XIII/320, XIII/324, XV/356, XVIII/422, XXIX/652, XXIX/654, XXIX/658, XXIX/666, XXX/672, XXX/674, XXX/680, XXX/690, 808  
 
Több esetben előfordul, hogy a korai fogalmazványokban még nevesítve jelennek meg egyes szereplők, majd a végleges változatban már név nélkül szerepelnek.  
A jelentősebbek ezek közül:  
Halott osztálytársak: Weiner-fiú → Korporay-fiú → Üveges-fiú (807); Kovács Pista (807); Laczky Józsi → Attila (807)  
Novák felesége: Lujza → Margit (805)  
Novák tanártársa, a hittantanár a szedőpéldány zöld tintás rétegében is szerepel, majd valószínűleg egy kései, grafitceruzás munkafázis alkalmával Kosztolányi az egész szereplőt törli a regényből:  
Fábián tisztelendő (787, 788) → Farkas tisztelendő (VIII/194) → Cserép Alajos tisztelendő (VIII/196, XXVIII/640, XXVIII/642, XXX/672, XXX/680, XXX/682, XXX/688, XXX/696, XXXI/724)  
 
A kézirat szövegközlése  
A szövegkiadás készítésekor arra törekedtünk, hogy a fennmaradt kézirat szerzői változtatásait jól áttekinthető formában közöljük. Igyekeztünk minél alaposabb tájékoztatást adni a szöveg alakulásának állomásairól, azonban az átalakítás módját nem jelöltük. Szövegközlésünk módszere a kritikai kiadássorozat tagjaként megjelent Édes Anna mintáját követi jelentős rövidítésekkel és kisebb változtatásokkal.  
A szerzői beavatkozás három alaptípusát: a törlést (abc → ac), betoldást (ac → abc) és a cserét (abc → cab) egységesen csereként értelmeztük, s ugyanazon séma szerint jelöltük függetlenül a változtatás módjától.  
A kézirat betűhű átírását formai megoldásokkal a következőképpen tagoltuk: dőlt betűtípussal kiemelve a szerző korábbi szövegváltozatai, normál betűtípussal szedve a kézirat utolsó változata olvasható, az a szöveg, melyet a szerző a kéziratban már nem javított tovább.  
A szerző módosításait úgynevezett fázisokra tagoltuk, melyeknek elejét és végét kúpos zárójel <> jelöli ki. A nyitó zárójelek előtt alsó és felső indexben található rövidítésekkel különböztettük meg a fázisok időrendiségét és az íróeszköz által elkülöníthető rétegét.  
A felső indexben a három fázis nevének kezdőbetűjét adtuk meg:  
 
emint ’előbb’, azaz a kézirat szövegének rekonstruálható legkorábbi változata.  
m mint ’majd’, azaz a kézirat szövegének későbbi, de nem a legutolsó változata  
v mint ’végül’, azaz a kézirat szövegének végső változata.  
 
A nyitó zárójel előtt alsó indexben szereplő betű jelöli azt az íróeszközt, amellyel az adott változtatás történt:  
 
t= zöld tintával  
c= grafitceruzával  
p= piros ceruzával  
f= fekete tintával írt szöveget vagy módosítást jelöl.  
 
A szerző azonnali javításait francia idézőjelek között adtuk meg szóköz nélkül, mindig dőlt betűvel: „a katedra «előtt» közelében foglalt helyet”.  
Fontosnak tartottuk, hogy még az olyan apró, jelentéktelennek tűnő javítást is jelezzük, amikor az azonnal törölt szórészlet vagy betű jelzi egy alternatív szöveg formálódását: „Mellényzsebében «a zs» fedőlap nélküli órája.”  
Olyan esetekben, mikor a javítás egy szó részletét vagy egy betűjét érinti, csak az azonnal törölt betűket jelöltük francia idézőjelek között, akár a javított szóba ékelve vagy ahhoz hozzátapadva: „hozzá«nk»d”. A tapadó írásjelek azonnali törlését jelölő francia idézőjeleket szintén szóköz nélkül kapcsoltuk az írásjelt megelőző szóhoz:  
 
… a tanárokkal nem fogott kezet«, annyira szigorú» s különösen paprikás hangulatban volt  
 
A kéziratközlés elvei tükrözik azt a felfogásunkat, mely szerint az átírás mindig értelmezés is egyben. A javítási fázisok és az azonnali törlések elkülönítése értelmezhetővé tesz olyan bonyolult változtatásokat, melyek a törlés, betoldás és áthelyezés különböző jelekkel való elhatárolásával a kézirat vizuális információit középpontba állítva nem lennének érthetőek. Nehezen tudnánk jelölni hagyományosnak mondható genetikus jelek használatával például egy szó aláhúzását eltérő íróeszközzel.  
A kéziratközlés esetében is előfordulhat vitatható értelmezés, mint minden értelmezés során. Olykor nem dönthető el egyértelműen, hogy az első és végső fázis közötti változtatások milyen sorrendben következtek valójában, főként akkor, ha azonos íróeszközzel történtek. Ezekben az esetekben a sajtó alá rendező döntése érvényesül.  
A szögletes zárójelek a sajtó alá rendezők megjegyzéseit tartalmazzák, melyeket a rövidítések közt ismertetünk.  
A gyorsírással lejegyzett szövegek átírásait is szögletes zárójelben adjuk meg, tekintettel arra, hogy ezek a megfejtő, Lipa Tímea olvasatán alapulnak: [gy: később]. A gyorsírásos rendszer általában nem használ központozást, ezek a szerkesztő kiegészítései külön megjegyzés nélkül. A megfejthetetlen gyorsírásos szövegeket három pont jelöli, amennyiben egy jelcsoport volt értelmezhetetlen [gy: …], és háromszor három pont, amennyiben több jelcsoport maradt megfejtetlenül, tekintet nélkül azok hosszára [gy: … … …].  
Gyakoriságuk miatt nem jelöltük felkiáltójellel a vesszőhibákat, a hiányzó gondolatjeleket, az egyes magánhangzók (i, ö, ü) hosszú változatainak jelöletlenségéből (vagy épp jelöltségéből) fakadó helyesírási hibákat és azokat a szavakat, melyeket a szerző a mai helyesírástól eltérő formában használ (mingyárt). A mai normától eltérően egybe- vagy különírt szavakat sem tekintettük hibásnak egyrészt a korabeli helyesírási szokások különbözősége miatt, másrészt azért, mert a kéziratban igen gyakran eldönthetetlen egyes szavak írásmódja.  
Nem jelöltük továbbá az elírások, tollhibák autográf korrigálását. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a javítás stilisztikai vagy értelmezési módosítással is jár.