Melléklet: Jegyzetek a regény mottójához

A mottó keletkezéstörténete

Szövegkritikai jegyzet Ld. még a Kosztolányi Dezső az Édes Annáról és A regény keletkezése című fejezeteket.

és szövegforrása

Az Édes Anna elején, az első fejezet előtt álló latin nyelvű mottó a római katolikus liturgia szerinti gyászszertartás szövegét idézi. Ennek a mottónak nagy jelentősége van a mű értelmezése szempontjából. Kosztolányi apja, miután a regény első folytatását elolvasta a Nyugatban, egy levelében

Szövegkritikai jegyzet 1926. július 19-ei levél, ld. A Kosztolányi család levelezéséből, a leveleket válogatta, az előszót, az utószót és a jegyzetek írta Dér Zoltán, Szabadka, Veljko Vlahović Munkásegyetem, 1988, (Életjel könyvek, 39), 283–285. p. (A továbbiakban: Dér 1988.)

megkérdezte: „Én csak azt nem tudom most még megérteni, hogy mi célból írtad az első közlemény élére azokat a latin psalmusokat, miket a katolikus vallású halottak fölött a temetéskor kell énekelni. Kíváncsian várom a magyarázatot.”

Szövegkritikai jegyzet Dér 1988, 283. p.

Kosztolányi így válaszolt: „Az Édes Anna előtti halotti imát én iktattam oda, mert jelezni akartam vele a regény filozófiáját.”

Szövegkritikai jegyzet 1926. július 22-ei levél, ld. Dér 1988, 285–286. (286.) p.

Az ima szövegéből ihletet merített a regény megírása közben: „én az Édes Anna írása alatt – nem tudom miért – mindig a temetési szertartás latin verseit mondogattam és énekeltem. Ez azonnal visszazökkentett hangulatomba. Ez volt az alaphangja. A fönséges, ókori versekből merítettem erőt.”

Szövegkritikai jegyzet Kosztolányi Dezső, Hogy születik a vers és a regény? : Válasz és vallomás egy kérdésre, 2. rész, Pesti Hírlap Vasárnapja, 1931. 10. sz. (március 8.), 4–5. p.

Az ima szavaiból merít erőt tanúvallomásához a XIX. fejezet bírósági tárgyalásán Moviszter doktor is: „Kiálts – dobogott benne a lélek – kiálts úgy, mint a te igazi rokonaid, az őskeresztények hősi papjai […] Hiszen te minden nap elmondod magadban a halotti imát. […] Ne tradas bestiis animas confidentes tibi. […]”. A regény elé helyezett idézetet maga Kosztolányi nevezte a mű mottójának. Egy 1926 augusztusában megjelent interjúban fogalmazott így: „mottója a katolikus halotti ima: a Circumdederunt. Írásközben folyton ezeket a latin verssorokat mondogattam és a Rituale Romanumot olvastam.”

Szövegkritikai jegyzet [Berend Miklósné] [szerző nélkül], Kosztolányi Dezső nyilatkozik, Nemzeti Újság, 1926. 172. sz. (augusztus 1.), 21. p.

Az imádság idézett szövege alatt a megjelent kiadásokban – a Nyugat- és a kötetváltozatokban egyaránt – valamint a már említett interjúban is, Kosztolányi a „Rituale Romanum”-ra hivatkozik. A regény fennmaradt kéziratában

Szövegkritikai jegyzet Gépirat, autográf javításokkal, Kosztolányi sajátkezű lapszámozásával, részletes leírását ld. a Szövegforrások című fejezetben.

azonban a latin nyelvű idézet alá először az „Officium Romanum” címet gépelte (illetve diktálta és gépeltette), s ezt ceruzával áthúzva változtatta „Rituale Romanum”-ra. A regény szövegközlésekor figyelembe vett változatok, azaz a Nyugat folyóiratban folytatásokban olvasható szöveg és a Kosztolányi haláláig megjelent három kötetkiadás

Szövegkritikai jegyzet Genius (1926, 1929); Révai 1936.

a mottó tekintetében nem mutatott eltérést. A kézirat azonban – amellett, hogy néhány helyen javítást, átírást is tartalmazott – három szöveghelyen eltért a megjelent kiadásoktól.

Kézirat: „Domine Jesu misere ei.” Folyóirat és kötetek: „Domine Jesu miserere ei.”

Kézirat: „Et clamor meus ad te venial.” Folyóirat és kötetek: „Et clamor meus ad te veniat.” a nyomtatásban.

Kézirat: „Misere mei Deus.” Folyóirat és kötetek: „Miserere mei Deus.” a nyomtatásban.

Ahhoz, hogy kiderítsük a változások szövegromlásnak, sajtóhibának tekintendők, vagy az idézetet pontosító szerzői javításnak, szükségünk volt a szertartás egy hitelesnek tartható latin nyelvű szövegére.

Szövegkritikai jegyzet Bár egy filológusnak lehetőleg polihisztornak kell lennie, rendszeres teológiai, vallástörténeti és latin nyelvi tanulmányokat a sajtó alá rendezők egyike sem folytatott. A latin szövegkritika tekintetében Szörényi László és Horváth Iván, a szövegforrás azonosításában Diós István segítségét vettük (Sárközi Éva, Veres András) igénybe. A kritikai kiadásban megjelent mottómagyarázat egyes részei kiegészítést, illetve javítást igényeltek, melyeket a jelen változat már tükröz. A jegyzetek pontosításának szükségességére egy a magyarázatot érintő kritika is felhívta a figyelmet, ld. [Rihmer Zoltán] R. Z., Édes Anna és az esztergomi rítus : Avagy Veres András esete Dobszay Lászlóval, Capitulum Laicorum Blog, 2011. szeptember 11. (http://capitulumlaicorum.blogspot.hu). A digitális kiadás mottómagyarázatát Sárközi Éva és Varga Benjámin írta.

Veres András az Édes Anna egy korábbi kiadásában

Szövegkritikai jegyzet Édes Anna : Regény, a kötetet szerkesztette, a mű szövegét sajtó alá rendezte, a szemelvényeket és a képeket válogatta, a jegyzeteket írta Veres András, Budapest, Ikon, 1992, (Matura Klasszikusok), 13. p.

közreadta e mottó fordítását, Sík Sándor és Schütz Antal Imádságoskönyv, egyszersmind kalauz a lelki életre a tanulóifjúság számára című műve alapján.

Szövegkritikai jegyzet 5. kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1922, 310–314. p.

Már ebből kiderült, hogy a mottó csak töredékesen idézi a szertartásszöveget, azonban a fent említett Imádságoskönyv a latin nyelvű szöveg pontosításának tekintetében nem volt alkalmas forrás.

A forráskutatás kiindulópontja természetesen az a két cím volt, melyet Kosztolányi a mottó alá írt: „Officium Romanum”, majd „Rituale Romanum”. Azonban kiderült, hogy e hivatkozások mégsem egy konkrét műre vonatkoznak, csak azt jelzik, hogy a szerző a római zsolozsmából, illetve a római szertartásból idéz.

A halotti ima szövege többféle liturgikus könyvben is fellelhető, a halál és a temetés körül ugyanis a római liturgia mindhárom fő szertartástípusa szerepet kap.

Szövegkritikai jegyzet Ld. pl.Dobszay László, Mi az a „Ritus Romanus”?; A római officium. In: D. L. Válogatott írásai : 1995–2010, 2. kötet, Liturgia – kultúra – közélet, Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport, 2010, 9–17.; 58–70. p.

A halottvirrasztásban és a templomi szertartásban a zsolozsma,

Szövegkritikai jegyzet A zsoltárok szabott rendben történő elmondásán alapuló őskeresztény gyökerű napi imádság.

a gyászmise/temetési mise során maga a mise,

Szövegkritikai jegyzet A római egyház áldozati rítusa.

a halott elföldelésekor pedig a rituále. Az officium szó – ha jelző nélkül áll – az egyházi latinban egyszerűen ’istentisztelet’-et jelent, de gyakorta használják szűkebb értelemben, a napi zsolozsmát, a zsoltáros istentiszteletet értve alatta. A zsolozsma szövegeit az újkorban a „breviárium” típusú könyvek közlik.

Szövegkritikai jegyzet Vö. pl.Kajtár Edvárd, A római rítus könyvei, Új Ember, 2012. május 13.

Az Officium Romanum („római zsolozsma”) címtípus csak itáliai kiadványok jellemzője, melyekben a római helyi szokást követő zsolozsmát adják közre.

Szövegkritikai jegyzet Ld. pl. a Giovanni Castiglione által 1518-ban, Milánóban kiadott breviáriumot, vagy és egy 1520-as velenceit, mely kalendáriumot is tartalmaz.

A végleges szövegváltozatbeli címben szereplő „Rituale” tágabb gyűjtőfogalom: azokat a miséhez és zsolozsmához nem kötött rítusokat takarja, melyek végzéséhez nem szükséges püspök jelenléte. Ilyenek az ember életének határpontjait jelentő eseményekhez kapcsolódó szertartások, mint a keresztelés, a bérmálás, az esketés, az utolsó kenet, a temetés stb. A szertartások szövegét és menetét közlő könyvtípus neve is „rituale”, mely szó általában szerepel is az újkori egyházi kiadványok címében.

Szövegkritikai jegyzet Mindezekről ld. pl.Földváry Miklós István, Liturgikus könyvek. In: Ars sacra : A liturgikus művészet kézikönyve, Budapest, Szent István Társulat, megjelenés előtt. (Szövegét ld. az ELTE BTK Latin Tanszék honlapján: http://class-phil.elte.hu/ a szerző aloldalán.)

Az első szerkönyvet, mely a Kosztolányi által idézett Rituale Romanum

Szövegkritikai jegyzet A továbbiakban RR.

címet viseli, V. Pál pápa adatta ki az 1545–1563 között megrendezett tridenti zsinat után, Rómában, 1614-ben, azzal a szándékkal, hogy az egész egyház mintája legyen. Azonban az ebben szereplő halotti zsolozsma nem egyezik meg a Kosztolányi által közölt szöveggel. A jelenkori kiadású szertartáskönyvek vonatkozó része pedig még nagyobb mértékben eltér a Kosztolányi-szövegtől.

A magyarországi egyházi könyvtárak állományában fellelhető RR-ek közül a legtöbb római, velencei vagy pádovai kiadású. Rituale Romanum címen Magyarországon nyomtatott szertartáskönyvet legkorábbról csak 1888-ast találtunk, egy a kalocsai főegyházmegye számára rendelt művet.

Szövegkritikai jegyzet A latin mellett egyes részek magyar, német és horvát nyelven is: Rituale Romanum, Pauli V. pontificis maximi jussu editum et a Benedicto XIV. auctum et castigatum cui ad usum cleri provinciae Colocensis accedunt 1. rituum particularium et instructionum 2. adhortationum et precum, Budapestini, Typ. Athenaeum, 1888.

Tanulmányoztunk több római, velencei és pádovai kiadású RR-t, továbbá számos németet, spanyolt és franciát – a 17. századtól a 20. századig.

Szövegkritikai jegyzet Párizsi, ferrarai, lyoni, madridi, barcelonai, antverpeni, baseli, passaui, monacói kiadásúakat.

Végül már tucatnyi különböző országban és időben kiadott RR temetési ordója állt rendelkezésünkre. Csak mintegy felerészben egyeztek az Édes Anna elején szereplő idézettel, de egymásnak lényegében megfeleltethetők voltak. Az 1614 után kiadott latin nyelvű Rituale Romanum címet viselő szerkönyvek tartalma a 18. század közepéig változatlan maradt, azaz az új kiadások, kiadási évtől és helytől függetlenül, lényegében az 1614-es utánnyomásai, illetve címlapkiadásai. 1752-ben kiegészítésekkel, 1884-ben függelékkel látták el ezt a központi szerkönyvet. Új editio authentica csak 1913-ban készült. Ismét új kiadást tett szükségessé az 1917-ben megjelent új egyházi törvénykönyv, a Codex Iuris Canonici. Az 1925-ös és 1952-es változtatásokat az ebben az egyházi törvénykönyvben szabályozott rendhez való hozzáigazítás tette szükségessé. Az 1952-es az utolsó teljes editio typica

Szövegkritikai jegyzet Vö. pl. a Katolikus lexikon vonatkozó szócikke; Rihmer Zoltán, Megjegyzések az editio typica kifejezés fogalmáról és fordításáról, 1. rész, Praeconia, 2006. 1. sz., 100–158. p.

RR, mert bár a liturgia rendjén és szövegén a második vatikáni zsinatot (1962–1965) követő reform sokat változtatott, az új rítusszövegeket tartalmazó könyvek más címet viselnek, Rituale Romanum címmel nem adtak ki ezután szerkönyvet.

A magyar kiadású rituálék legtöbbjének azonban nem Rituale Romanum a címe, hanem az adott egyházmegye latin nevét

Szövegkritikai jegyzet Rituale Strigoniense (1625), Rituale Iaurinense (1666), Rituale Agriense (1666), Rituale Weszprimiense (1772).

(vagy azt is)

Szövegkritikai jegyzet Pl. Rituale Romano-Jaurinense (1731), Rituale Romano-Zagrabiense (1731), Rituale Romano Colocense (1738), Rituale Romano-Weszprimiense (1750).

viselik. Az ezekben közölt halotti szertartás szövege viszont már hasonlít ahhoz, amelyet Kosztolányi az Édes Anna elejére illesztett. A magyarországi temetési rítus ugyanis egészen sajátos. Alapvető szerkezeti vonásokban, s az alkalmazott énekelt tételek és könyörgések terén is eltér a római gyakorlattól. Az összehasonlító elemzés azt állapította meg, hogy az Édes Anna mottója a zsinat előtti esztergomi rítusú liturgiával mutat textuális egyezést, melynek szövegét a Rituale Strigoniense címen megjelent szerkönyvek tartalmazzák.

Itt szükséges egy terminológiai kitérőt tenni arról, hogy mit jelent a „Ritus Romanus”, azaz a „római rítus”. A római rítus mint gyűjtőfogalom a nyugati (római) katolikus

Szövegkritikai jegyzet Azért nyugaton is eleven még többé-kevésbé néhány nem római eredetű latin rítus (pl. a milánói ambrozián, a toledói mozarab és a bragai érsekség saját rítusa), és használ nem római rítust több részegyház is (bizáncit a görög katolikusok, örményt az örmény katolikusok stb.), s ezek is mind tagjai az egyetemes katolikus egyháznak.

egyház egész, végső soron lényegében római eredetű liturgiájára vonatkozik. Ennek része a „római úzus”,

Szövegkritikai jegyzet Azaz római szokás.

mely a római rítus helyi – Róma városi – változata. Ezen belül helyezhető el a „kuriális úzus”, mely a pápai udvar saját hagyománya. A római helyi gyakorlat, és különösen a pápai udvar szikárabb „hivatalnokliturgiája” az egész hosszú középkoron át soha nem élvezett olyan rangbeli vagy befolyásbeli elsőbbséget, mint jelenleg, illetve a tridenti zsinat óta, a központosító szigor jegyében eltelt évszázadok eredményeként. A középkori Európában a római rítuson belül, a római és a kuriális úzussal párhuzamosan sok egyházmegyés és szerzetesi/rendi szokás alakult ki. A „római rítus” ilyen lokális változata az esztergomi, de van sevillai, bázeli, erfurti, prágai, stb. rítus is.

Szövegkritikai jegyzet A helyi változatok bőségéről képet alkothatunk az ELTE Liturgiatörténeti Kutatócsoportja által fejlesztett adatbázist megtekintve: http://usuarium.elte.hu/origins.

A helyi hagyományok, sajátosságok összekapcsolódtak egy-egy helyi egyház identitásával, annak jelölőivé lettek.

A nyugati keresztény liturgia története nagyon változatos, sokszínűen burjánzó helyi variánsokkal gazdag. A középkor egyházi vezetői számára az volt a természetes, hogy a liturgikus „választékhoz” alapvetően készletszerűen és kreatívan, szerkesztői szemlélettel álltak hozzá, különösen az identitásformáló periódusokban, amikor egy-egy helyi hagyomány kialakult, illetve megszilárdult. A szent szövegeknek ugyanabból a nagy készletéből, dallamkincséből, gesztus- és mozzanatrendszeréből mást és más rendben hasznosítottak például a prágai úzusban, mint amit az esztergomiban. Mindenütt saját alkotásokkal is bővítették a liturgikus anyagot, főleg a helyben kedvelt szentek kapcsán. Ebből következően az Árpád-kori kreatív liturgikus hagyományteremtő korszakban a temetésnek is kialakult a sajátosan hazai szokásrendje a magyar liturgia egyéb alkotásai mellett.

Szövegkritikai jegyzet Vö. pl. Dobszay László, Az esztergomi rítus, Budapest, Új Ember, 2004.; Földváry Miklós István, Az esztergomi benedikcionále : Irodalom és liturgia az államalapítás-kori Magyarországon, Budapest, Argumentum ELTE BTK Vallástudományi központ Liturgiatörténeti Kutatócsoport, 2014. (Műhelytanulmányok, 1).

Esztergom ráadásul a liturgikus zene, a gregorián területén is elkülönül a nyugati hagyománytól, a gregorián két nagy dallamtartománya közül ugyanis az ún. pentaton, keleti dialektushoz tartozik – Németországgal, Csehországgal és Lengyelországgal együtt –, tehát a dallamvilága is más, mint a diaton nyugati gregoriáné – Itália középső részei, Franciaország, Anglia, Skandinávia. A helyi hagyományokban a dallamok is variánsokban éltek, a „Circumdederunt”-nak is megvannak a sajátosan esztergomi dallamvariánsai. A liturgikus sokszínűség, a helyi változatok identitásképző és identitásjelölő ereje magától értetődő valóság volt az újkorig egész Európában.

Megállapítottuk tehát, hogy a mottó forrása a Rituale Strigoniense,

Szövegkritikai jegyzet A továbbiakban: RS.

azaz az esztergomi rituále 1625-ös, Pázmány-féle változatának valamelyik kiadása. Ez a vállalkozás a központi római szerkönyvet, a Rituale Romanumot volt hivatva a tridenti zsinat után összebékíteni az esztergomi hagyománnyal, hogy autentikus szövegű és ugyanakkor Róma-hű és szavatoltan katolikus szertartáskönyv álljon a papság rendelkezésére. Bár Pázmány – különösen a temetési rítusban – a középkori hagyományok megőrzésére törekedett, elsősorban közvetlen elődjére, Telegdi Miklós püspök 1583-as Agendariusára támaszkodott, amely erősen redukálva közli a korábban jóval hosszabb esztergomi temetési rendet, pl. a teljes halottvirrasztásból csak jelképes maradvány szerepel benne, és az elföldelés rítusa is szűkített a középkori előzményekhez képest.

Szövegkritikai jegyzet Vö. még Varga Benjámin, Magyarországi rituálék az újkorban, 1625-től : Szakdolgozat, Budapest, ELTE Latin nyelv és irodalom szak, 2012. (Site: vallastudomany.elte.hu). – a továbbiakban: Varga 2012.; Dobszay László, A középkori magyar temetés maradványai az erdélyi néphagyományban. In: „Mert ezt Isten hagyta…” : Tanulmányok a népi vallásosság köréből, szerkesztette Tüskés Gábor, Budapest, Magvető, 1986, 189–210. p.

Miután lokalizáltuk a mottó eredetét a Pázmány-féle hagyományban, megkíséreltük azt is tisztázni, hogy azon belül vajon mely kiadvány lehetett a közvetlen forrás. E rituálénak 1625–1909 között tíznél több központi főegyházmegyei kiadása volt (teljes és kivonatos változatok), továbbá számos más egyházmegyében kiadott variánsa – kalocsai, győri, veszprémi, egri.

Szövegkritikai jegyzet Ld.: Szövegforrások bibliográfiája.

Már említettük, hogy a kézirat javítások utáni szövege két szó írásmódjában eltér a kötetben és a Nyugatban megjelenttől: ’misere/miserere’ és ’venial/veniat’. A szerkönyvekben itt ’miserere’ és ’veniat’ szerepel, azaz a megjelent szöveg a helyes (és latinul értelmes) írásmód. A ’confidentes’ szó a szerkönyvekben ’confitentes’, de Kosztolányi megoldása nyelvtanilag nem helytelen, csak a két szó mást jelent (szabad fordításban): ’Ne tradas bestiis animas confidentes tibi.’ = Ne add a vadaknak a lelkeket, kik benned bíznak.’; ’Ne tradas bestiis animas confitentes tibi’ = ’Ne add a vadaknak a lelkeket, kik téged dicsérnek/vallanak’ Kosztolányi ’pauperorum’-ot ír a szerkönyvekben általánosan használt és nyelvtanilag is helyes ’pauperum’ helyett, azonban az alakilag hibás ’pauperorum’ is gyakran előfordul az egyházi latinban. Az utolsó mondatban is előfordul egy hiba, Kosztolányinál ’requiscant’ szerepel a helyes ’requiescant’ helyett.

Több ponton pedig következetlen Kosztolányi latinja. Egyrészt a j/i használata terén. A ’j’ használata az intervokális és szó elején magánhangzó előtt álló ’i’ helyett humanista szokás, nem minősíthető helytelennek: pl. Jesu/Iesu, judicium/iudicium, ejus/eius, de egy szövegen belül elvárható volna a következetes megfeleltetés, azaz ’Jesu – judicium – ejus’ vagy ’Iesu – iudicium – eius’, viszont Kosztolányi váltogatja a j/i írásmódot, tehát nála ’Jesu’ és ’judicium’ mellett ’eius’ van, nem ’ejus’. Másrészt következetlen az ’ae/æ’ és ’ ë/e’ írásmódja terén is. Az ’æ’ ligatúrát ’e’-nek kell kiejteni: pl.’æternam’ (ejtsd ’eternam’), de lehet két betűvel is írni, így: ’aeternam’. Ha viszont az ’a’ és ’e’ hangot is ki kell ejteni, akkor az egyik megoldás szerint trémát tesznek az e fölé, pl.: ’Israël’ (ejtsd ’iszrael’), a másik szerint pusztán a külön betűvel jelölés – ’Israel’ – mutatja, hogy itt nem egy hangról van szó, viszont ez esetben az ’e’-nek ejtendő ligatúrát ’æ’-vel kell jelezni. Azaz helyesen ’aeternam’-ot írunk, és ’Israël’-t, vagy ’æternam’-ot és ’Israel’-t, de ’aeternam’ mellett ’Israel’-t írni következetlen jelölésnek számít.

Még egy problémát szükséges kommentálnunk, az ’A porta inferi Erue Domine animam eius.’ szöveghelynél. A mondat a szertartásban párbeszédként hangzik el, az ’inferi’-t még a pap mondja, ’Erue’-t már a kántor, vagy a kar, illetve a hívek felelik rá. Ezért helyes a nagybetű használata, a szerkönyvekben is így szerepel. De mivel ez mégis egy mondat, két részre osztva, nyelvtani okból nem kell pont az ’Erue’ nagybetűje elé. Valamilyen jel használata azonban szükséges, a dramaturgia miatt. A szerkönyvekben mindig szerepel valami a két szövegrész között, vagy csak egy kettőspont, vagy kiírják azt, hogy kinek kell beszélnie. Hasonló funkciót tölt be a Circumdederunt-antifónában alkalmazott kettőspont, amely mellé a modern szerkönyvek csillagot is tesznek. Itt a kettőspont azt jelenti, hogy minden második ismétléskor csak a kettősponttól ismétlendő az antifóna.

A szövegforrást illetően – a fent ismertetett sajátos helyesírást figyelembe véve –kijelenthető, hogy olyan szertartáskönyv nagy valószínűséggel nem létezik, mely betűhűen megegyeznék a Kosztolányi által közölt szöveggel.

Az összehasonlító szövegelemzés a különböző Rituale Strigoniense-kiadások és előzményeik szövegében számos eltérést regisztrált.

Szövegkritikai jegyzet Az eltérések összehasonlító elemzését ld. Varga 2012.

A fellelt és átnézett kiadások közül a legnagyobb mértékű egyezést a mottóval az 1858-as Scitovszky-érsek által kiadott teljes RS mutatta. Az ebben közölt szertartásszöveg-változat az egyetlen, mely csak a fent ismertetett sajátos latinságú szavak tekintetében tér el a mottóban idézett szövegtől. A valószínű forrás mégsem ez az 1858-as teljes kiadás, hanem annak valamelyik későbbi, kivonatos változata. Teljes rituálekötetre egy nem egyházi személynek nem volt szüksége, s nagyon valószínű, hogy Kosztolányi könyvtárában sem volt ilyen, egy kivonatos változat azonban a birtokában lehetett. A Scitovszky-féle szerkönyv alapján két kivonatos kiadás készült, melyek csak a legfontosabb szertartások rendjét közölték. Az egyiket 1859-ben Budán nyomtatták ki először, s a keresztelés, a betegek áldoztatása, az utolsó kenet és az esketés szertartásszövegeinek egyes részeit a latin főszöveg mellett magyarul, németül és szlovákul is közli, a temetési szertartási szövegeket és az általános feloldozást azonban csak latinul.

Szövegkritikai jegyzet Már a Pázmány-féle 1625-ös kiadás is négynyelvű egyes helyeken (keresztelési skrutínium, házassági fogadalom stb.). Ezt a sajátosságot az RS minden kiadása megtartotta, tekintettel az egyházmegyében leggyakrabban használatban lévő nyelvekre. Népnyelven is közlik azokat a dialógusokat, melyekben pl. a keresztszülők vagy a házasulandók maguk is részt vesznek, az esketési fogadalom szövegét stb., tehát amit nem a celebráns, hanem az érintettek szájába ad. A temetési rítus „érintettje” a halott, aki a szertartásban csak mások által könyörög, „saját” szövege nincs, a temetésnél ezért nem ad a szerkönyv népnyelvű anyagot.

Ismereteink szerint ez volt az egyik legkönnyebben hozzáférhető rítuskönyv a korban. 1907-ig többször újra is nyomtatták, sok példányban (az első, teljes kiadás évét feltüntetve a címlapon, az utánnyomás évét nem jelezve). Miután megjelent a korszerű igényeknek megfelelő új, Vaszary Kolos-féle kiadás, egyházi használatból kivonták, de példányai antikváriumokban és könyvesboltokban továbbra megvásárolhatók voltak. A második kivonatot 1876-ban adta közre a Győri Egyházmegye, Zalka János püspök előszavával. A népnyelvű rész ebben magyar, német és horvát. A közölt szertartásszövegek mindkét kivonatos kiadásban betűhíven megegyeznek a Scitovszky-féle 1858-as szerkönyvvel. A budai kiadású kivonat azért valószínűbb forrás, mert kisebb méretű könyv, és nagyobb példányszámban terjesztették. A temetési ordo

Szövegkritikai jegyzet Ordo (lat. ’szabály, rendtartás’): tág értelemben egy liturgikus cselekmény szerkezete, szoros értelemben a liturgikus szabálykönyv, mely meghatározza a rítust, imádságokat, olvasmányokat és énekeket.

teljes szövegét – mely az 1859-es kivonatban a 62–73. oldalakon olvasható – a mellékletben közöljük.

Szövegkritikai jegyzet Ld.: A mottó forrásszövege.

Hátramarad az a kérdés, hogy miért írta Kosztolányi a mottó alá azt, hogy „Rituale Romanum”, holott nem abból származik a szöveg, hanem az esztergomi rituáléból. Úgy véljük, Kosztolányit valószínűleg a „római hagyomány kontra helyi hagyomány” egész problematikája nem érdekelte, s ha ismerte is a kérdést, jelentőséget nem tulajdonított neki, nem úgy, mint kora papsága vagy a mai liturgiatörténész. Számára a katolikus egyház „római”, a Rituale is római (Romanum), még ha történetesen esztergomi változatban is. Ha kezében volt is a Rituale Strigoniense címmel ellátott szerkönyv, akkor is könnyen juthatott arra a döntésre, hogy a nagyközönség előtt ismeretlen latin helymegjelölés helyett egy mindenki által könnyen beazonosítható címet ír a mottóhoz, egyszerűen „római rítuskönyv”-et értve alatta.

Végül érdemes kitérni a magyar liturgikus hagyományú halotti szertartás egy – mottónk szempontjából jelentős – sajátos vonására. Az esztergomi halotti zsolozsma matutínuma

Szövegkritikai jegyzet Virrasztó imaórája.

a „Circumdederunt me gemitus mortis” kezdetű antifónával

Szövegkritikai jegyzet (gör. antiphoné, ’ellenhang’) keretvers, melyet zsoltár előtt és után énekelnek a zsolozsmában.

indul. Ez a vers – a Circumdederunt – gyakorlatilag összeforrott a magyar gyászrítussal, annak mintegy jelképe lett, első szava pedig megnevezésének szinonimájaként használatos. A zsolozsma virrasztó imaórája a legtöbb hagyományban az ún. invitatóriummal, az „imára hívó, imára szólító” 94. zsoltárral kezdődik. Ennek a zsoltárnak, mint a zsolozsmában más zsoltároknak is, van keretverse, antifónája, ami időszakonként és alkalmanként változik, és ami egészen, vagy részben, minden egyes zsoltárvers után újra elhangzik (az ismétlődésnek jelentősége van). A halotti zsolozsmában az invitatóriumot a nemzetközi gyakorlatban a „Regem, cui omnia vivunt, venite adoremus”

Szövegkritikai jegyzet „A királyt, akié minden élő, jöjjetek, imádjuk” – Radlinszky Endre fordítása, ld. 40. lábjegyzet.

kezdetű antifóna keretezi. Célja, hogy a liturgiázó hívőt ráébressze arra, hogy a halotti zsolozsma is csak zsolozsma, az imádatra szólítás ugyanúgy a helyén van a gyász idején is. Az esztergomi megoldás azonban ehelyett a Circumdederunt-antifónát alkalmazza, amit verzikulusként (felelgetős párversként) ismer más hagyomány is, de ebben a szerepben csak az esztergomi alkalmazza. A gyászról a gyászoló szerepéből szóló antifóna így sajátos feszültségbe kerül az imádatra szólító zsoltárral, annak minden egyes versét újra és újrakeretezve:

Körülvettek engem a halál fájdalmai, pokolbeli kínok körülvettek engem.

Jertek, énekeljünk vigan Istennek, örvendezzünk megtartó Istenünknek: menjünk szine elé hálaadással, és énekkel dicsérjük őt.

Körülvettek engem s a t.

Szövegkritikai jegyzet Radlinszky Endre fordítása, ld. 40. lábjegyzet.

A sajátos liturgikus tételválasztás az antifóna és a zsoltárversek látszólag paradox témája között szinte tapintható feszültséget hoz létre, melyet nem követ feloldás, ezért különösen megrendítő hatást kelt. Mintha a halál, a gyász kínjai is olyasvalamik volnának, amiért végső soron ugyanúgy hálával, imádattal tartozunk, mint az örömteli eseményekért. Akik az esztergomi hagyomány szerint imádkozták-imádkozzák a halotti zsolozsmát, azoknak ez a feszültségterhes szövegkapcsolat a tudattalanban rögzült, mélyen átélt személyes élmény. Ez a magyarázata annak, hogy Kosztolányi a Circumdederunt-ra hivatkozik, amikor regénye mottójáról nyilatkozik.

Kosztolányi a mottóban kivonatos keresztmetszetet ad a temetési szertartásból. Figyelemreméltó, hogy mely részeket idéz, s miért éppen ezeket. A mottó több részlete versiculus, azaz felelgetős párvers. A páros szerkezetű mondat első fele a szoros értelemben vett vers (versus), melyet a pap mond, a második fele a válasz (responsum), a jelenlévők kórusától. Kosztolányi nem jelzi a párbeszédet, ezért az alábbiakban a megfelelő helyeken feltüntetjük a beszélőket a liturgiában használt V. és R. rövidítésekkel.

Szövegkritikai jegyzet Ld. KD.

Mellette közöljük a fordítást

Szövegkritikai jegyzet Radlinszky Endre fordítása. A temetési egyházi szertartás és ennek magyarázata. In: Mennyei hangok : Oktató, szertartásos, életrajzi és énekes imakönyv, keresztény katholikus hivek használatára szerzette és kiadta Radlinszky Endre, Pest, Boldini Róbert Könyvnyomdája, 1859, 357–361. p. Ld. F. A fordító – a címlap szövege szerint – „Esztergomfőmegyei áldozár, a sz. m. és bölcsészet tudora”. A fordítást Scitovszky János hagyta jóvá, aki a forrásszövegként azonosított RS kiadója volt: „Bibornok herczeg-prímás s esztergomi érsek ő főmagassága jóváhagyásával”.

és a forrásszöveget

Szövegkritikai jegyzet Rituale Strigoniense, pro sacris functionibus frequentius occurrentibus, Budae, typis, et sumptibus typographiae Caesareo – Regiae Universitatis Pestiensis, 1858 [1859], 62–74. p. Ld. RS.

is.

A gyászszertartás első szakaszának helyszíne az elhunyt otthona, vagy a halottasház, ahol a ravatal áll. A pap liturgikus ruhába öltözve, kísérőivel a ravatalhoz lépve égő gyertyát vesz a kezébe (ahogy minden jelenlévő), és az alábbi szavakkal nyitja meg a temetési szertartást, melyre a válasz énekelve hangzik el:

[V.]

Oremus pro fidelibus defunctis.

[R.]

Requiem aeternam dona eis

Domine et lux perpetua luceat eis.

[Pap:]

Imádkozzunk a megholt hivekért.

[Kar:]

Örök nyugodalmat adj nekik, Uram! és az örök világosság fényeskedjék nekik.

Interim Parochus vel alter Sacerdos incipit:

Oremus pro fidelibus defunctis.

Chorus prosequitur:

Requiem aeternam dona eis Domine; et lux perpetua luceat eis.

A szertartásban – és az Édes Annában is – ezt az invitatórium zsoltárát keretező antifóna követi, ami az előbbiben énekelve hangzik el. Szövegét a 17. zsoltár két egymást követő verséből veszi. Kosztolányi csak ennyit idéz az egész invitatóriumból, a zsoltár elmarad. A forrásszövegben és magában a temetési rítusban is rövidítés történik, ugyanis ezt a zsoltárt kellene kövesse maga a virrasztó imaóra a zsoltáraival, antifónáival, responzóriumaival és egyéb kellékeivel. Az újkorra mindössze ennyi maradt meg belőle, egy hosszabb halottvirrasztást van hivatva jelzésszerűen érzékeltetni, illetve pótolni:

[R.]

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

[Kar:]

Körülvettek engem a halál fájdalmai, pokolbeli kínok körülvettek engem.

Postea inchoatur absolute Invitatorium:

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

Ezután a szertartásban a 94. zsoltár következik, mely Kosztolányinál nem szerepel. A következő idézett részlet már a virrasztó imaórával együtt mondandó imaórának, a hajnalinak, azaz a laudesnek a végén helyezkedett el a középkori, hosszabb változatban. Az azt záró evangéliumi kantikumzsoltárt, Zakariás pap hálaénekét – a Benedictus-t – keretezi. Ennyi maradt meg itt az újkorra a temetési rítusban a halotti zsolozsma ötzsoltáros laudeséből. Az antifóna szövegén hallható, hogy eredeti funkciója könyörgésszöveg, Benedictus-antifónaként való szerepeltetése megint csak esztergomi sajátság. Az antifónából a zsoltár előtt csak az intonáció hangzik el, azaz itt az első két szó, a dallam és a tónus felidézésére, teljes terjedelmében csak a zsoltár elhangzása után hangzik majd el az antifóna is. Kosztolányi a zsoltárt első versének első felével jelzi:

Szövegkritikai jegyzet A mondat második – Kosztolányinál nem szereplő – felének fordítása: „mert meglátogatá és megváltást szerze az ő népének.”

[V] Absolve Domine. [R] Benedictus Dominus Deus Israel.

[Pap:] Szabadítsd föl, Uram! [Kar:] Áldott az Izraelnek ura Istene,

Qua decantuto, Sacerdos incipit antiphonam

Absolve Domine.

Cantium Zachariae. Lucae 1.

Benedictus Dominus Deus Israël*: quia visitavit, et fecit redemptionem plebis suae.

Ezután a mottóban egy nagyobb szövegrész kimarad, a préceszt

Szövegkritikai jegyzet Verzikulusokból, felelgető párversekből álló sorozatot.

megelőző Kyrie eleison, illetve a némán mondott Pater noster (Miatyánk), melynek csak utolsó mondatát halljuk a szertartásban, párversként. Ennek előtte, már az Absolve antifóna ismétlésekor a pap tömjént vesz a tömjénezőbe, és körüljárva megfüstöli a ravatalt, illetve meghinti szenteltvízzel. A füstölés után hangzanak el az alábbi párversek, melyek – kettő kivételével – Kosztolányinál is szerepelnek:

Szövegkritikai jegyzet Az Édes Annából kimaradt párvers fordítása: „[Pap:] Hiszem, hogy Isten javait meglátom. [Kar:] Az élők földjén.”

Szövegkritikai jegyzet A kimaradt párvers fordítása: „[Pap:] Az Úr legyen veletek. [Kar:] A te lelkeddel is.”

[V.] Et ne nos inducas in tentationem [R.] Sed libera nos a malo.

[V.] A porta inferi [R.] Erue Domine animam eius.

[V.] Ne tradas bestiis animas confidentes tibi. [R.] Et animas pauperorum tuorum ne obliviscaris in finem.

[V.] Domine Jesu Christe miserere ei. [R.] Christe parce ei.

[V.] Domine exaudi orationem meam. [R.] Et clamor meus ad te veniat.

[Pap:] És ne vigy minket kisértetbe. [Kar:] De szabadíts meg a gonosztól.

[Pap:] A pokolnak kapujától. [Kar:] Mentsd meg, Uram! lelkét.

[Pap:] Ne engedd martalékul a vad állatoknak tisztelőid lelkeit. [Kar:] És nyomorultjaid lelkeiről ne feledkezzél meg örökre.

[Pap:] Krisztus! irgalmazz neki. [Kar:] Krisztus! bocsáss meg neki.

[Pap:] Uram! hallgasd meg könyörgésemet. [Kar:] És az én kiáltásom jusson elődbe.

V. Et ne nos inducas in tentationem (quod clare dicitur:)

R. Sed libera nos a malo.

V. A porta inferi.

R. Erue Domine animam eius.

V. Credo videre bona Domini.

R. In terra viventium.

V. Ne tradas bestiis animas confitentes tibi.

R. Et animas pauperum tuorum ne obliviscaris in finem.

V. Domine Iesu Christe miserere ei.

R. Christe parce ei.

V. Domine exaudi orationem meam.

R. Et clamor meus ad te veniat.

V. Dominus vobiscum.

R. Et cum Spiritu tuo.

Ezzel a mottóban elbúcsúzunk a háznál zajló előkészületektől (a Kosztolányi által nem idézett részben könyörgések hangzanak el a halottért, majd a Szent Mihály-szuffrágium), és a gyászolók elindulnak a templomba. A menet az 50. zsoltárt – a latin liturgia egyik legfontosabb bűnbánati zsoltárát – énekli, majd az esztergomi hagyományban egy a mottó által szintén nem idézett zsoltár, a Libera következik, míg a gyászmenet elér a templomba, a gyászmisére. Mindebből a mottó csak az 50. zsoltár kezdőszavait idézi:

[R.] Miserere mei Deus.

[Kar:] Könyörülj rajtam, Isten!

Psalmus 50.

Miserere mei Deus *: secundum magnam misericordiam tuam.

A gyászmise után vagyunk már, az abszolúció

Szövegkritikai jegyzet absolutio (lat. ’feloldozás’): a bűnbánat szentségének egyik lényeges mozzanata, mellyel a pap feloldozza a bűnöst. A gyászmise után következő szertartás, bár a neve szintén absolutio, nem tényleges szentségi feloldozás, hiszen az csak élőnek adható, hanem az egyház közbenjáró imája az elhunytért. A rítus magyarázatát részletesebben ld.: Kovács Ervin Gellért, Absolutio super tumulum : Feloldozás a jelképes sírnál, Capitulum Laicorum Blog, 2009. október 29. (http://capitulumlaicorum.blogspot.hu).

szertartásánál, annak fő könyörgését – melyet a pap mond – idézi a mottó, mégpedig csak nőnemű változatban utalva Isten szolgájára, akit temetnek. A szerkönyvben mind a nőnemű, mind a hímnemű latin formula szerepel. Az, hogy Kosztolányi csak a nőnemű formulát idézi be, arra enged következtetni, hogy a mottó a feloldozást nem a Vizy-házaspárra, hanem Édes Annára kéri:

Szövegkritikai jegyzet A mondat második – Kosztolányinál nem szereplő – felének fordítása: „mert egy élő sem találtatik ártatlannak előtted, ha csak minden büneit meg nem bocsátod.”

[V.] Non intres in judicium cum famula tua Domine.

[Pap:] Ne idézd szolgádat itéleted elé,

Non intres in iudicium cum servo tuo / famula tua Domine, quia nullus apud te iustificabitur homo, nisi per te omnium peccatorum ei tribuatur remissio.

Hosszabb kihagyás következik, melyben véget ért az abszolúció énekelt responzóriumával, a précesszel és a záró könyörgéssel, és megindult a menet a temetőbe, az elföldelés helyére. A menet közben a már ismert Miserere-zsoltárt és a Libera-t éneklik a vonulók, egészen a temető kapujába való megérkezésig, és akkor hangzik el az alábbi antifóna, majd utána újabb zsoltár a sírig (De profundis), végül maga a sírbatétel, précesszel, füstöléssel, meghintéssel, könyörgéssel (eredetileg a temetésnek ez a része a korai esztergomi hagyományban jóval dúsabb volt, saját antifónákkal, könyörgések sorával). Ha van, itt hangzik el a sír fölötti beszéd (vö. „Látjátok feleim, szemetekkel, mik vagyunk”). Mindezekből Kosztolányi csak az alábbiakat idézi:

[V.]

In paradisum deducant te Angeli: et cum Lasaro quondam paupere vitam habeas sempiternam.

[Kar:]

A paradicsomba vigyenek az angyalok, hol a szegény Lázárral, legyen lakozásod.

Finita Oratione, corpus defertur ad sepulchrum. Et dum portatur Chorus cantat:

Aniph: In paradisum deducant te Angeli, et cum Lazaro quondam paupere, vitam habeas sempiternam. Cum Psalmo: De profundis, post quemlibet versum repetendo Antiphonam: In Paradisum etc.

Ezután némileg különös eljárást alkalmaz a mottó: meghagyja az „Oremus” rituális felszólítást, mely a római liturgiáiban a hallható könyörgéseket szokta megelőzni a pap szájából („Könyörögjünk!), és amely annak a kifejezése, hogy a könyörgést ugyan hallhatóan csak a celebráns mondja, de vele együtt az egész hívő nép, melynek élén áll, könyörög. Ezt idézi a mottó, de magát a könyörgést nem. Utána pedig a temetési szertartást lezáró formula következik, amit a pap mond, és a nép feleli rá az Áment. Ez a formula egyébként némi változtatással minden egyes zsolozsmaóra végén elhangzik, nem csak a halottas zsolozsmában, hanem minden áldott nap:

[R.] Oremus. Anima eius et animae omnium fidelium defunctorum per misericordiam Dei requiscant in pace.

[Pap:] Könyörögjünk. […] Az ő és minden hivek lelkei Isten irgalmassága által örök békességben nyugodjanak.

Oremus.

[…]

Anima eius, et animae omnium fidelium defunctorum per misericordiam Dei requiescant in pace.

Ez a szertartás utolsó része, s így a mottó mintegy körbeöleli az egész temetési rítust a halottasházban felállított ravataltól a sírba tételig, az első mondattól az utolsóig.

Szövegforrások bibliográfiája

Kutatásaink szerint a Rituale Strigoniense-nek az Édes Anna megjelenését megelőzően azonos főcímmel megjelent kiadásai és változatai az alábbiak (időrendben):

Szövegkritikai jegyzet Varga Benjámin és Sárközi Éva gyűjtése. A bibliográfiai leírásokban a címek írásmódját (kisbetű/nagybetű, egybeírás-különírás, „j” használata) az eredetikhez képest csekély mértékben normalizáltuk és egységesítettük.

Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et authoritate illustrissimi ac reverendissimi domini Petri Pazmany, archiepiscopi Strigoniensis etc., nunc recenter editum, Posonii, in aula archiepiscopali, anno Domini 1625, [8] 327 p. [RMK, 2. kötet, 439.] [a latin mellett egyes részek itt és a további kiadásokban magyar, német, szlovák nyelven is] [Példány: OSZK, Régi Nyomtatványok Tára, jelzet: RMK II. 439]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, primum quidem iussu et authoritate eminentissimi quondam cardinalis Petri Pazmany, archiepiscopi Strigoniensis etc., denuo vero illustrissimi ac reverendissimi principis Georgii Lippay de Zombor, archiepiscopi Strigoniensis, Sedis Apostol(icæ) legati nati, primatis Ungariæ etc. editum, Tyrnaviæ, typis Academicis, excudebat Melchior Wenceslaus Schneckenhaus, 1656, [8] 299, 27 p. [RMK, 2. kötet, 859.] [Példány: OSZK, Régi Nyomtatványok Tára, jelzet: RMK II. 859]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, primum quidem iussu et authoritate eminentissimi quondam cardinalis Petri Pázmány, archiepiscopi Strigoniensis etc., denuo vero illustrissimi reverendissimi ac celsissimi principis Georgii Szelepcheny, archiepiscopi Strigoniensis, Sedis Apostol(icæ) legati nati, primatis Ungariæ etc. editum, [Pottendorf], 1666, [4] 328 p. [Példányt nem leltünk fel, az adat forrása: RMK, 3. kötet, 2358/b.]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, primum quidem iussu et authoritate eminentissimi quondam cardinalis Petri Pazmany, archiepiscopi Strigoniensis editum, nunc vero denuo recusum authoritate et sumptibus illustrissimi ac reverendissimi domini, domini Francisci Leonhardi Szegedi, episcopi Agriensis, comitatuum Hevesiensis et utriusque Szólnok perpetui supremi comitis ac sac(ratissimæ) cæs(areæ) regiæque maiestatis consiliarii, pro succursu multiplicatarum sub eiusdem illustrissimi auspiciis, singulari Dei gratia parochiarum s(anctæ) Romanæ ecclesiæ in Hungaria Superiori. Cassoviæ, excudebat Ericus Erich, 1672, [8] 246 p. [RMK, 2. kötet, 1292.] [Példány: Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, jelzet: RMK664]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, primum quidem iussu et authoritate eminentissimi quondam cardinalis Petri Pázmány, archiepiscopi Strigoniensis etc., denuo vero illustrissimi reverendissimi ac celsissimi principis Georgii Szelepcheny, archiepiscopi Strigoniensis, Sedis Apostol(icæ) legati nati, primatis Ungariæ etc. editum. Tyrnaviæ, typis Academicis, excudebat Mathias Srnensky, 1682, [8] 298 [2], 27 p. [RMK, 2. kötet, 1512.] [Példány: OSZK, Régi Nyomtatványok Tára, jelzet: RMK II. 1512]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et authoritate celsissimi ac reverendissimi principis domini, domini Georgii Szecheny, archiepiscopi Strigoniensis etc. recusum. Tyrnaviæ, typis Academicis, per Ioan. Adam Friedl., 1692, [8] 298 [1], 27 p. [RMK, 2. kötet, 1723.] [Példány: OSZK, Régi Nyomtatványok Tára, jelzet: RMK II. 1723]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et auctoritate eminentissimi ac serenissimi s(anctæ) R(omanæ) e(cclesiæ) presbyteri cardinalis domini, domini Christiani Augusti, nationis Germanicæ protectoris, archiepiscopi Strigoniensis et S(acri) R(omani) I(mperii) principis, ducis Saxoniæ, Iuliæ, Cliviæ, etc. etc. Tyrnaviæ, typis Academicis per Fridericum Gall, 1715, 264 p. [Példány: OSZK, jelzet: 314.990/1]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et authoritate celsissimi, ac reverendissimi S(acri) R(omani) I(mperii) principis, domini Emerici e comitibus Eszterházy de Galantha, archiepiscopi Strigoniensis, Sacræ Sedis Apostolicæ legati nati, primatis regni Hung(ariæ) etc. etc. Tyrnaviæ, typis Academicis, 1745, [6] 320, 28 [2] p. [Példány: OSZK, jelzet: 606.923]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et authoritate celsissimi, ac reverendissimi S(acri) R(omani) I(mperii) principis, domini Emerici e comitibus Eszterházy de Galantha, archiepiscopi Strigoniensis, Sacræ Sedis Apostolicæ legati nati, primatis regni Hung(ariæ) etc. etc. Editio secunda, Tyrnaviæ, typis Collegii Academici Soc(ietatis) Jesu, 1772, [6] 320, 28 [8] p. [Példány: OSZK, jelzet: 604.210]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et authoritate celsissimi, ac reverendissimi S(acri) R(omani) I(mperii) principis, domini Emerici e comitibus Eszterházy de Galantha, archiepiscopi Strigoniensis, Sacræ Sedis Apostolicæ legati nati, primatis regni Hung(ariæ) etc. etc. Editio tertia, Budæ, sumptibus et typis Typographiæ Regiæ Universitatis Pesthiensis, 1801, 320, 28 [8] p. [Példány: OSZK, jelzet: 315.083]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et authoritate celsissimi, ac reverendissimi S(acri) R(omani) I(mperii) principis, domini Emerici e comitibus Eszterházy de Galantha, archiepiscopi Strigoniensis, Sacræ Sedis Apostolicæ legati nati, primatis regni Hung(ariæ) etc. etc. Budæ, typis et sumptibus Typographiæ Regiæ Universitatis Hungaricæ, 1818, [8], 418, [6], XLVII p. [Példány: OSZK, jelzet: 609.160]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et auctoritate eminentissimi ac reverendissimi Sanctæ Romanæ Ecclesiæ tit(ulo) S(anctæ) Crucis in Ierusalem presbyteri cardinalis domini domini Ioannis Bapt(istæ) Scitovszky de Nagy-Kér archiepiscopi Strigoniensis, Sacræ Sedis Apostolicæ legati nati, principis primatis regni Hungariæ etc. etc. Budæ, typis et sumptibus Typographiæ Cæsareo-Regiæ Universitatis Pestiensis, 1858, XXIV, 457 p., 1 t. [Példány: OSZK, jelzet: 606.897]
Rituale Strigoniense, pro sacris functionibus frequentius occurrentibus, Budæ, typis, et sumptibus typographiæ Cæsareo-Regiæ Universitatis Pestiensis, 1858 [1859], [2] 102 [2] p. [Példány: OSZK, jelzet: 66.878]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, iussu et auctoritate eminentissimi ac reverendissimi Sanctæ Romanæ ecclesiæ tit(ulo) S(anctæ) Crucis in Ierusalem presbyteri cardinalis domini domini Ioannis Bapt(istæ) Scitovszky de Nagy-Kér archiepiscopi Strigoniensis, Sacræ Sedis Apostolicæ legati nati, principis primatis regni Hungariæ etc. etc. Budæ, typis et sumptibus Typographiæ Cæsareo-Regiæ Universitatis Pestiensis, 1859, XXIV, 457, 7 p., 1 t. [Példány: OSZK, jelzet: 195.654]
Rituale Strigoniense, pro sacris functionibus frequentius occurentibus in usum Dioecesis Iaurinensis, Ioannes Zalka, Iaurini, typis Victoris Sauervein, 1876, 115 [1] p. [a latin mellett egyes részek magyar, német, horvát nyelven is] [Példány: OSZK, jelzet: 410.377]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, primum quidem iussu et auctoritate eminentissimi quondam Petri cardinalis Pázmán archiepiscopi Strigoniensis, dein sæpius aliorum archiepiscoporum Strigoniensium editum, nunc vero iussi et auctoritate eminentissimi ac reverendissimi domini, domini Claudii Francisci s(anctæ) R(omanæ) E(cclesiæ) tit(ulo) S(ancti) Sylvestri et Martini in Monte presbyteri cardinalis Vaszary ordinis S. Benedicti, archiepiscopi Strigoniensis, inclyti Regni Hungariæ principis primatis etc. etc. recognitum. Strigonii, in cancellaria archiepiscopali, Ratisbonæ, typis Friderici Pustet, S(anctæ) Sedis Apost(olicæ) et S(acræ) Rit(uum) Congr(egationis) Typogr(aphus), 1907, VI, 362, 91 p. [Példány: OSZK, jelzet: 630.340]
Rituale Strigoniense, seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris Ecclesiæ publicis functionibus, primum quidem iussu et auctoritate eminentissimi quondam Petri cardinalis Pázmán archiepiscopi Strigoniensis, dein sæpius aliorum archiepiscoporum Strigoniensium editum, nunc vero iussi et auctoritate eminentissimi ac reverendissimi domini, domini Claudii Francisci S(anctæ) R(omanæ) E(cclesiæ) tit(ulo) S(ancti) Sylvestri et Martini in Monte presbyteri cardinalis Vaszary ordinis S. Benedicti, archiepiscopi Strigoniensis, inclyti Regni Hungariæ principis primatis etc. etc. recognitum. Ratisbonæ, Romæ, Neo Eboraci et Cincinnati, sumptibus et typis Friderici Pustet, S(anctae) Sedis Apost(olicae) et S(acrae) Rit(uum) Congr(egationis) Typogr(aphus), 1909, VI, 488, 122 p. [Példány: OSZK, jelzet: 320.677]

A mottó forrásszövege De Exequiis

Constituto tempore, quo corpus ad Coemeterium vel Ecclesiam deferendum est, ex Ecclesia Parochiali, vel alia, iuxta loci consuetudinem Parochus, vel alius Sacerdos indutus superpellicio, et stola nigra, vel etiam pluviali eiusdem coloris, Clerico, vel alio aliquo praeferente Crucem, et alio aquam benedictam cum aspersorio portante, ad domum defuncti una cum aliis procedit.

Postquam illuc pervenerit, intortitia vel cerei distribuuntur, et accenduntur.

Interim Parochus vel alter Sacerdos incipit:

Oremus pro fidelibus defunctis.

Chorus prosequitur:

Requiem aeternam dona eis Domine; et lux perpetua luceat eis.

Postea inchoatur absolute Invitatorium:

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

Cum Psalmo 94.

Venite exultemus Domino, iubilemus Deo salutari nostro: praeoccupemus faciem eius in confessione, et in Psalmis iubilemus ei.

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

Quoniam Deus magnus Dominus, et Rex magnus super omnes Deos: quoniam non repellet Dominus plebem suam, quia in manu eius sunt omnes fines terrae, et altitudines montium ipse conspicit.

Dolores inferni circumdederunt me.

Quoniam ipsius est mare, et ipse fecit illud, et aridam fundaverunt manus eius: venite, adoremus, et procidamus ante Deum: ploremus coram Domino, qui fecit nos, quia ipse est Dominus Deus noster: nos autem populus eius, et oves pascuae eius.

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

Hodie si vocem eius audieritis, nolite obdurare corda vestra, sicut in exacerbatione secundum diem tentationis in deserto: ubi tentaverunt me patres vestri, probaverunt, et viderunt opera mea.

Dolores inferni circumdederunt me.

Quadraginta annis proximus fui generationi huic, et dixi, semper hi errant corde: ipsi vero non cognoverunt vias meas, quibus iuravi in ira mea, si introibunt in requiem meam.

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

Requiem aeternam dona ei Domine: et lux perpetua luceat ei.

Dolores inferni circumdederunt me.

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

Quo decantato, Sacerdos incipit Antiphon a m:

Absolve Domine.

Cantium Zachariae. Luca e 1.

Benedictus Dominus Deus Israël *: quia visitavit, et fecit redemptionem plebis suae.

Et erexit cornu salutis nobis *: in domo David pueri sui.

Sicut locutus est per os Sanctorum *: qui a saeculo sunt, Prophetarum eius.

Salutem ex inimicis nostris *: et de manu omnium, qui oderunt nos.

Ad faciendam misericordiam cum Patribus nostris *: et memorari testamenti sui sancti.

Iusiurandum, quod iuravit ad Abraham patrem nostrum *: daturum se nobis.

Ut sine timore de manu inimicorum nostrorum liberati *: serviamus illi.

In sanctitate et iustitia coram ipso *: omnibus diebus nostris.

Et tu puer, Propheta Altissimi vocaberis *: praeibis enim ante faciem Domini, parare vias eius.

Ad dandam scientiam salutis plebi eius *: in remissionem peccatorum eorum.

Per viscera misericordiae Dei nostri *: in quibus visitavit nos Oriens ex alto.

Illuminare his, qui in tenebris, et in umbra mortis sedent *: ad dirigendos pedes nostros in viam pacis.

Requiem aeternam.

Antiphona. Absolve Domine animam famuli tui / famulae tuae ab omni vinculo delictorum, ut in resurrectionis gloria, inter Sanctos tuos resuscitatus / resuscitata respiret.

Postea Sacerdos dicit:

Kyrie eleison. Christe eleison. Kyrie eleison. Pater noster. Secreto.

V. Et ne nos inducas in tentationem (quod clare dicitur:)

R. Sed libera nos a malo.

V. A porta inferi.

R. Erue Domine animam eius.

V. Credo videre bona Domini.

R. In terra viventium.

V. Ne tradas bestiis animas confitentes tibi.

R. Et animas pauperum tuorum ne obliviscaris in finem.

V. Domine Iesu Christe miserere ei.

R. Christe parce ei.

V. Domine exaudi orationem meam.

R. Et clamor meus ad te veniat.

V. Dominus vobiscum.

R. Et cum Spiritu tuo.

Oratio pro uno defuncto.

Inclina Domine aurem tuam ad preces nostras, quibus misericordiam tuam supplices deprecamur, ut animam famuli tui N. quam de hoc saeculo migrare iussisti, in pacis ac lucis regione constituas, et Sanctorum tuorum iubeas esse consortem. Per Christum Dominum nostrum. Resp. Amen.

Oratio pro una defuncta.

Quaesumus Domine, pro tua pietate miserere animae famulae tuae N. et a contagiis mortalitatis exutam, in aeternae salvationis partem restitue. Per Christum Dominum nostrum. Resp. Amen.

Post Orationem pro defunctis cantatur Antiphona:

Michael Praepositus Paradisi, quem honorificant Angelorum cives.

V. Stetit Angelus Domini iuxta aram templi.

R. Habens thuribulum aureum in manu sua.

O remus.

Deus, qui miro ordine Angelorum ministeria, hominumque dispensas: concede propitius; ut, a quibus tibi ministrantibus in coelo semper assistitur, ab his in terra vita nostra muniatur. Per Christum Dominum nostrum. Resp. Amen.

Mox ordinatur Processio; et pueris, ac scholaribus praecedentibus, sequuntur Tribus, deinde Confraternitates, tandem Regulares, si adsunt, quos sequitur postea Clerus saecularis per ordinem: binique procedunt praelata Cruce, Parocho praecedente f e retrum cum luminibus.

Parochus vero, vel alt e r Sacerdos, priusquam efferatur cadaver, aspergit illud aqua benedicta; et si aderit thuribulum, thurificat.

In Processione devote cantatur Responsorium: Libera me Domine: vel Psalmus Miserere usque ad Templum, vel Coemeterium.

R. Libera me Domine, de morte aeterna, in die illa tremenda: Quando coeli movendi sunt, et terra: Dum veneris iudicare saeculum per ignem.

V. Tremens factus sum ego, et timeo, dum discussio venerit, atque ventura ira: Quando coeli movendi sunt, et terra.

V. Dies illa, dies irae, calamitatis, et miseriae, dies magna, et amara valde: Dum veneris iudicare saeculum per ignem.

V. Requiem aeternam dona ei Domine, et lux perpetua luceat ei.

R. Libera me Domine, etc. usque ad primum Vers. vel cantetur.

Psalmus 50.

Miserere mei Deus *: secundum magnam misericordiam tuam.

Et secundum multitudinem miserationum tuarum *: dele iniquitatem meam.

Amplius lava me ab iniquitate mea *: et a peccato meo munda me.

Quoniam iniquitatem meam ego cognosco *: et peccatum meum contra me est semper.

Tibi soli peccavi, et malum coram te feci *: ut iustificeris in sermonibus tuis, et vincas, cum iudicaris.

Ecce enim in iniquitatibus conceptus sum *: et in peccatis concepit me mater mea.

Ecce enim veritatem dilexisti *: incerta, et occulta sapientiae tuae manifestasti mihi.

Asperges me hyssopo, et mundabor *: lavabis me, et super nivem dealbabor.

Auditui meo dabis gaudium et laetitiam *: et exultabunt ossa humiliata.

Averte faciem tuam a peccatis meis *: et omnes iniquitates meas dele.

Cor mundum crea in me Deus *: et spiritum rectum innova in visceribus meis.

Ne proiicias me a facie tua *: et spiritum sanctum tuum ne auferas a me.

Redde mihi laetitiam salutaris tui *: et spiritu principali confirma me.

Docebo iniquos vias tuas *: et impii ad te convertentur.

Libera me de sanguinibus Deus, Deus salutis meae *: et exultabit lingua mea iustitiam tuam.

Domine labia mea aperies *: et os meum annuntiabit laudem tuam.

Quoniam, si voluisses sacrificium, dedissem utique *: holocaustis non delectaberis.

Sacrificium Deo, spiritus contribulatus *: cor contritum, et humiliatum Deus non despicies.

Benigne fac Domine in bona voluntate tua Sion *: ut aedificentur muri Ierusalem.

Tunc acceptabis sacrificium iustitiae, oblationes, et holocausta *: tunc imponent super altare tuum vitulos.

Requiem aeternam dona eis Domine *: et lux perpetua luceat eis.

Si Missa erit pro defuncto cantanda (feretro in medio Templi deposito, ita, u t defuncti pedes, si fuerit Laicus, sint versus Altare maius; si vero fuerit Sacerdos, u t dictum est, caput sit versus ipsum Altare) statim Sacerdos cum ministris paratur ad celebrandam Missam pro Defunctis.

Finita Missa, Sacerdos deposita casula, seu planeta, et manipulo, accipit pluviale nigri coloris, et Subdi a conus accipit Crucem, et accedit ad feretrum, et se sistit ad caput defuncti cum Cruce, medius inter duos Acolythos, vel Cerof er arios, cum candelis accensis; Diacono et aliis ministris illi assistentibus cum thuribulo, et navicula incensi; item cum vase aquae benedictae, et aspersorio, et Acolytho seu Clerico, tenente librum Ritualem, absolute dicit sequentem Orationem:

Non intres in iudicium cum servo tuo/famula tua Domine, quia nullus apud te iustificabitur homo, nisi per te omnium peccatorum ei tribuatur remissio. Non ergo eum / eam, quaesumus, tua iudicialis sententia premat, quem / quam tibi vera supplicatio fidei christianae commendat, sed gratia tua illi succurrente, mereatur evadere iudicium ultionis, qui / quae dum viveret, insignitus / insignita est signaculo Sanctae Trinitatis. Qui vivis, et regnas in saecula saeculorum. Resp. Amen.

Deinde incipit Responsorium: Libera me Domine, etc. ut supra pag. 66. quod dum a Choro cantatur, Sacerdos, Acolytho, seu Diacono ministrante, accipit incensum de navicula, et ponit in thuribulum, et finito Responsorio, dicit:

Kyrie eleison. Christe eleison. Kyrie eleison.

Mox Sacerdos subiungit alta voce:

Pater Noster.

Et secreto dicitur ab omnibus: et ipse interim accipit a Diacono vel Acolytho aspersorium aquae benedict a e; et ministris utrinque fimbrias pluvialis levantibus, circumiens feretrum, (si transit ante SS. Sacramentum, genuflectit,) aspergit corpus defuncti: deinde reversus ad locum suum, accipit thuribulum: et eodem modo circumit feretrum, et corpus incensat, ut asperserat. Postea reddito thuribulo ei, a quo acceperat, stans in loco suo, Acolytho, vel alio ministro, tenente librum apertum ante se, dicit:

V. Et ne nos inducas in tentationem.

Sed libera nos a malo.

V. A porta inferi.

R. Erue Domine animam eius.

V. Requiescat in pace.

R. Amen.

V. Domine exaudi orationem meam.

R. Et clamor meus ad te veniat.

V. Dominus vobiscum.

R. Et cum Spiritu tuo.

Oremus.

Deus, cui proprium est misereri semper, et parcere, te supplices exoramus pro anima famuli tui / famulae tuae N. quam hodie de hoc saeculo migrare iussisti: ut non tradas eam in manus inimici, neque obliviscaris in finem: sed iubeas eam a sanctis Angelis suscipi, et ad patriam Paradisi perduci; ut, quia in te speravit, et credidit, non poenas inferni sustineat, sed gaudia sempiterna possideat. Per Christum Dominum nostrum. Resp. Amen.

Finita Oratione, corpus defe r tur ad sepulchrum. Et dum portatur, Chorus cantat:

Antiph In Paradisum deducant te Angeli, et cum Lazaro quondam paupere, vitam habeas sempiternam. Cum Psalmo: De profundis, post quemlibet versum repetendo Antiphonam: In Paradisum etc.

Psalmus 126.

De profundis clamavi ad te Domine *: Domine exaudi vocem meam.

In Paradisum deducant te Angeli, etc.

Fiant aures tuae intendentes *: in vocem deprecationis meae. In Paradisum.

Si iniquitates observaveris Domine *: Domine quis sustinebit? In Paradisum.

Quia apud te propitiatio est *: et propter legem tuam sustinui te Domine. In Paradisum.

Sustinuit anima mea in verbo eius *: speravit anima mea in Domino. In Paradisum.

A custodia matutina usque ad noctem *: speret Israël in Domino. In Paradisum.

Quia apud Dominum misericordia *: et copiosa apud eum redemptio. In Paradisum.

Et ipse redimet Israël *: ex omnibus iniquitatibus eius. In Paradisum.

Requiem aeternam dona ei Domine *: et lux perpetua luceat ei. In Paradisum.

Quando di c itur Officium Defunctorum, v e l unum saltem Nocturnum, aut non cantatur Missa pro defuncto, neque habetur Concio; tunc statim fit progressus ad sepulchrum: et corpore defuncti aqua benedicto asperso, cantatur: In Paradisum etc. Cum Psalmo: De profundis.

Quibus decantatis, dicitur:

Kyrie eleison. Christe eleison. Kyrie eleison. Pater noster. etc.

Et ne nos inducas in tentationem etc.

V. A porta inferi etc. Cum reliquis Versiculis, et Orationibus, eodem ordine, quo ante domum defuncti, usque ad Orationem: Deus qui miro ordine etc.

Qua Oratione finita, dicatur:

V. Requiem aeternam dona ei Domine.

R. Et lux perpetua luceat ei.

V. Requiescat in pace.

R. Amen.

Deinde a sepultura in E cclesiam, vel in Sacristiam revertentes, dicant sine cantu Antiph. Si iniquitates etc. cum Psalmo: De profundis etc. Requiem aeternam dona eis Domine etc.

Quibus finitis, recedit Clerus .

Quodsi corpus tunc ad sepulturam non deferatur: omisso: In Paradisum fiat Officium, ut sequitur . Antiphona: Ego sum resurrectio. Cantium: Benedictus Dominus Deus Israël etc. u t supra pag. 64.

Quo decantato, repetitur Antiphona:

Ego sum resurrectio, et vita; qui credit in me, etiamsi mortuus fuerit, vivet: et omnis, qui vivit, et credit in me, non morietur in aeternum.

Postea Sacerdos dicit:

Kyrie eleison. Christe eleison. Kyrie eleison. Pater noster.

Interim corpus aspergit:

V. Et ne nos inducas in tentationem.

R. Sed libera nos a malo.

V. A porta inferi.

R. Erue Domine animam eius.

V. Requiescat in pace.

R. Amen.

V. Domine exaudi orationem meam.

R. Et clamor meus ad te veniat.

V. Dominus vobiscum.

R. Et cum Spiritu tuo.

Oremus.

Fac, quaesumus Domine! hanc cum servo tuo defuncto / famula tua defuncta misericordiam, ut factorum suorum in poenis non recipiat vicem, qui / quae tuam in votis tenuit voluntatem: ut, sicut hic eum / eam vera fides iunxit fidelium turmis, ita illic eum / eam tua miseratio societ Angelicis choris. Per Christum Dominum nostrum. Resp. Amen.

V. Requiem aeternam dona ei Domine.

R. Et lux perpetua luceat ei.

V. Requiescat in pace.

R. Amen.

Anima eius, et animae omnium fidelium defunctorum per misericordiam Dei requiescant in pace.