Nero, a véres költő - Kézirat Kosztolányi Dezső KOHA_AUTH:116439 VIAF:17232459 editor in chief: KOHA_AUTH:121463> Palkó Gábor editor: Takács László XML-editor: Mihály Eszter Bobák Barbara XML-control: Fellegi Zsófia digital edition creator DigiPhil http://digiphil.hu Petőfi Irodalmi Múzeum http://viaf.org/viaf/152132060/ http://www.pim.hu Budapest http://www.geonames.org/3054643 2020 ©Free Access - no-reuse http://www.europeana.eu/rights/rr-f/ o:kd-nero.manu.tei /o:kd-nero.manu.tei Kosztolányi Dezső Összes Művei responsible publisher Szegedy-Maszák Mihály KOHA_AUTH:125715 Veres András KOHA_AUTH:128638 Kosztolányi Dezső KOHA_AUTH:116439 VIAF:17232459 Nero, a véres költő - critical edition arranged for publication: Takács László french manuscipt arranged for publication: Józan Ildikó KOHA_AUTH:313350 lector: Bengi László KOHA_AUTH:232542 Ritoók Zsigmond KOHA_AUTH:123451 Szegedy-Maszák Mihály KOHA_AUTH:125715 stenography: Lipa Tímea 2011 Pozsony Kalligram Kiadó ISBN 978-80-8101-461-1 Budapest http://www.geonames.org/3054643 A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára MTA Kézirattár Ms 4616/1–36. Szelvényelszámolás (nyomtatvány) (279. sz. 6000 db. 1917. XII. Kereskedelmi nyomda r.-t.), mérete: 342 × 212 mm fehér, mindkét oldalán tiszta papírlap, mérete: 330 × 201 mm Egy oldalon újabb B-vel azonos típusú papírlap: fehér, mindkét oldalán tiszta papírlap, mérete: 330 × 201 mm Strafantrag (Athenaeum nyomdai nyomtatvány) Kriegs-Produkten-Aktiengesellschaft (Budapest, V., Nádorutca 9.) (magyar címerrel díszített nyomtatvány), mérete: 296 × 212 mm Anklagebefehl. (Lag.-Nr. 3387. Form. 43 MStPO.) (Anklagebefehl in brigadegerichtl. Strafsachen bei Verhängung d. Unter suchungschaft) Militärdrucksortenverlag F. Hölbling, Osijek (nyomtatvány), mérete: 340 × 203 mm Vásárlási igazolvány élő szarvasmarhára és juhra (minta a 63000 918.sz. F.M. rendelethez.) (Breiner Elemér, Bpest.) (nyomtatvány), mérete: 228 × 302 mm Hadi Termény–Részvénytársaság (16.1. – A Pesti Lloyd-társulat nyomdája) (nyomtatvány), mérete: 337 × 203 mm Hadi Termény–Részvénytársaság Paprika kirendeltsége (753. sz. – 17148 Nobel Károly, Budapest) (magyar címeres nyomtatvány), mérete: 341 × 207 mm Hivatalos bodenbachi állatátvételi kimutatás. (94. sz. – 16.6. Pesti Lloyd-nyomda.) (nyomtatvány), mérete: 203 × 293 mm Kriegsministerium (nyomtatvány), mérete: 220 × 198 mm [levágott és letépett, nem teljes] Kriegs-produkten–Aktiengesellschaft, Mehlabteilung. (Krausz Lajos. Ó-utca 50.) (magyar címeres nyomtatvány, formájában azonos a D-jelű papírral), mérete: 296 × 224 mm Egy oldalon újabb K-val azonos típusú papírlap: Kriegs-produkten–Aktiengesellschaft, Mehlabteilung. (Krausz Lajos. Ó-utca 50.) (magyar címeres nyomtatvány, formájában azonos a D-jelű papírral), mérete: 296 × 224 mm Verzeichnis der Reinparien der Qualifikationslisten, beziehungsweise Zusätze über Staboffiziere und Stabsoffiziersaspiranten (Oberoffiziere und Kadetten) für das Jahr 191…, An das k. u. k. Kriegsministerium in Wien. (nyomtatvány), mérete: 340 × 203 mm Verzeichnis der Reinparien der Qualifikationslisten, beziehungsweise Zusätze über Staboffiziere und Stabsoffiziersaspiranten (Oberoffiziere und Kadetten) für das Jahr 191… (Lager-Nr. 2639. A-47, Beil. 7. – Militärdrucksortenverlag v. F. Hölbling, Esseg, (nyomtatvány), mérete: 341 × 206 mm Widmungsurkunde (Lag.-Nr. 5151. § 292 L-2-a. – Druck der Athenaeum A.-G., Budapest.) (nyomtatvány), mérete: 341 × 204 mm szlovén nyelvű táblázatos nyomtatvány, mérete: 342 × 211 mm. Hadi Termény-Részvénytársaság, Budapest, V., Nádor-utca 9. V.K.K.2. (61.sz. (21) 1000 Najovits, József-tér 15, Telefon. (nyomtatvány), mérete: 295 × 211 mm Das k. u. k. Brigadegericht (nyomtatvány), mérete: 206 × 340 mm An – in, GZ… (La.g.-Nr. 1394. Form. 34 MStPO.) (Verständigung des Standeskörpers von der Einleitung des anwaltlichen Ermittlungsverfahrens unter Haft.) – 7. Druck des Athenaeum A.-G., Budapest) (német nyelvű nyomtatvány), mérete: 345 × 206 mm világoskék színű, horvát nyelvű nyomtatvány – Dostavnica [számla] felirattal (Skl. Br. 1845. – Dostavnica; §. 122. v.k.p.p.) – Budapest, tisak Athenaeum), mérete: 341 × 214 mm Kiadó! „Kettős másolat” 341 × 209/217 mm Kiadás után. – Post expedit. R.J. Wien. Bureau IV. ügyosztály (kétnyelvű nyomtatvány), mérete: 337 × 208 mm An das Bureau A. II. Zur gefälligen Ausfertigung der Zahlungsanweisung per, (nyomtatvány), mérete: 295 × 210 mm Budapest, 1906. december 24.-ei keltezésű magyar-német kétnyelvű nyomtatvány, mérete: 340 × 212 mm Félbevágott könyvborító, Alexander Bernát, Az olvasókönyvről, Budapest, 1907. Mérete: 221 × 147 mm A kézirat zöld tintával írt alaprétege. Alapértelmezett, jelöletlen. Zöld tintával írt szövegrész. Grafit ceruzával írt szövegrész. Piros ceruzával írt szövegrész. Fekete tintával írt szövegrész. Írógéppel írt szövegrész. Lila tintával írt szövegrész. latin magyar Kosztolányi Dezső regény 20. századi szépirodalom 1 r A véres költő (Regény.) I. Rekkenő meleg. Csak egy álmos hangot lehetett hallani. – Cseresznyét – mondta az, el nem fáradva – cseresznyét. Az utcai árús, aki kis bódéjában álldogált, a gyümölcsös piacon, reggel óta hiába árulta cseresznyéjét. Akkora hőség volt, hogy még itt, a Forum Cupidinis-en, a nyalánkok és inyencek kedves helyén se igen akadt járókelő. A tér egészen kihalt. Csak Néhány rabszolga mendegélt, meg egy- egy zsoldoskatona ment át Néha e Egy zsoldos katona, megállt a bódé előtt aki arra vetődött Az csak , rátekintett a possadt cseresznyére gyümölcsre és kedvetlenül tovább ballagott. Pár lépésnyire aztán ott megállapodott a közeli bódénál megállapodott a közeli bódénál, hol mézzel kevert vizet árultak, itt ott leszúrt egy rézpénzt és hosszan szürcsölte az üdítő italt. Gyaloghintót nem lehetett látni. Majd E e gy -egy fiú meg egy leány tünt föl, ki ezt a rekkenő órát választotta, hogy találkozót adjon. Megragadták egymás kezét és szerelmesen ölelkezve szaladtak a fényben, még elhagyottabb helyek felé utcákba , hol már senki sincs ébren. Az Az árus, öreg rabszolga Mikor az aedilis megvizsgálta az árakat és elment mikor az aedilis megvizsgálta az árakat és elment leheveredett a 2 r földre. dolga nem akadt több. Elment az aedilis, ki megvizsgálta az árakat, és az nem háborgatta őt. Most n N ézte a sárga süteményeket és kalácsokat, melyek nyakán maradtak. m Majd fáradt tekintetét az előtte lévő hegyre emelte, melyen Augustus és Bacchus templomát látta, a testőr-csapatok kaszárnyáját, mely előtt hol néhány mozgó katoná t mozgott, Tiberius egykori házát, melyben az öreg Claudius lakott és arra gondolt, hogy a császárnak neki most bizonyára nincsen ilyen melege. Hiába, csak a császárnak van jó dolga meg a koldúsoknak. A császár hűs termében pihen, a koldúsok pedig pálmafák alatt horkolnak, tátott szájjal. Ezen a nyáron a Tiberis is leapadt. Meredek partok közt látszott a kavicsos meder gyors, agyagos vizével, mely lázasan ide-odahánykolódott. A forróság egyre fokozódott. Köd lebegett a halmokon, a levegőt egyetlen szellőcske se frissitette. Némely kis köz szennyével és piszkával úgy bűzlött, mint az oroszlán-odú. Ami zaj kelt, keréknyikorgás, vagy messziről egy eb rekedt ugatása, beleveszett a csöndbe és még álmosabbá tette a koradélutánt. 3/a r II A csoda. Fönn, a Palatinus-on, napsugarak tüzében izzott a császári palota. A dormitoriumban feküdt az öregcsászár, Claudius. Nyaka csupasz volt, haja homlokára csapzott. Őt is elnyomta az álom. Utóbb meg se tudta várni az ebéd végét. Az asztalnál kihullott kezéből a falat, szeme lecsukódott. Egy darabig tréfáltak vele, olajbogyóval és datolyamaggal dobálták, hogy fölébresszék. Akkor a hálószobába vitték. Most ébredezett. Jó kis álmocska volt, mondta és körültekintett. Szája nyálazott az édes szunyókálástól. A szobában senki. Csak egy légy dongott ide-oda, majd leszállt tunicájára. A légy végigmászott a karján és ráült orrára. Nem kergette el. Csámcsogva motyogott valamit, mozgott az ajka. Tetszett neki ez a szemtelen legyecske, mely rárepül a császárocskára. De érezte, hogy megszomjuzott: – Hé – szólt – vizet, adjatok vizet – és ásitott. Várt kicsit, türelmesen. Nem jöttek. Majd hangosabban: – Vizet, adjatok már vizet. Erre se mozdultak. 2 3/b r Itt a dormitoriumban feküdt az öregcsászár, Claudius. Kövér-piros Nyaka csupasz volt, szürke haja homlokára csapzott. Őt is elnyomta az álom. Utóbb már meg se tudta várni az ebéd végét. Gyakran megesett, hogy Már az Az asztalnál kihullott kezéből a falat, szeme lecsukódott, és evés közben elaludt. Egy darabig tréfáltak vele asztaltársai, olajbogyóval és datolyamaggal dobálták, ,hogy fölébresszék.. Akkor a rabszolgák a hálószobába vitték. Kinyitotta szemét és körülnézett. Most ébredezett ébredezett. Szája még nyálazott az édes szúnyókálástól. Senkise volt a szobában. Jó kis álmocska volt, gondolta és mondta és körül nézett tekintett Senkise volt A szobában senki. Csak egy légy dongott ide-oda, mely aztán mely aztán leszállt tunicájára. A császár utána nézett a levegőben. Látszik végigmászo végigmászott a karj karján és rá nézett ült orrára. Nem kergette el. Csámcsogva motyogott mondott valamit, mozgott a szája. Tetszett neki ez a szemtelen legyecske, mely rárepül a császárocskára. Aztán é É rezte, hogy megszomjazott: – Hé – mondta szólt – vizet, adjatok vizet – és ásítozott. De nem Várt egy kicsit, türelmesen. De nem jött senki jöttek. Majd hangosabban. – Vizet, adjatok már vizet. Erre se mozdultak. Testőreitől, csapataitól Szolgái nem voltak. Testőreitől, csapataitól, személyes Ő ő rizetétől a testőreitől az utóbbi években Agrippina a császárnő fokozatosan fosztotta meg meg a császárt, úgy, hogy észre sem vette. Egyedül járt kelt a palotában Claudius új helyzetébe pedig beletörődött. Egyedül ténfergett a palotában szolgamódon , nem is elégedetlenül. Mindig csak azzal törődött foglalkozott , amit látott. az e E mlékezete annyira meggyöngült, hogy semmire sem emlékezett, ami elmult. Mos Hogy Mikor hívására megint nem jelentkezett mutatkozott senki, most is hamar azonnal elfelejtette, mit kért. és és egy e E gy pillanat mulva 3/b v Aztán becsülte is ez a bácsi Holott v V alaha nem volt értéktelen ember. Történelemmel foglalkozott. etruszk könyvet írt az etruszk történelemről, a bölcseségről, sokat tudott mesélni, ami a herceget érdekelte. Annyival inkább, mert anyja megtiltotta neki a történelmet bölcselet tanulását. azzal Azt mondta, hogy erre nincsen szüksége: Ezért az agg tudóst szívesen hallgatta. Agrippina rábeszélésére tagadta ki Britannicust a lap bal alsó sarkában Etruszk tört. Ezt is… Erről beszélgettek… a lap jobb alsó részén 5r Nero. Ennek megörült. A palotában úgyszólván csak hozzá beszélhetett, a többiek rá se figyeltek. nem feleltek, ha kérdezte őket mindig azonban A trónörökös Ő azonban szánta és k ezt az aggastyánt, édesfiát kitagadta miatta a trónból és neki juttatott mindent aztán sértette is az a közöny és gúny, mellyel kihasználták és aztán félredobták, igy dacból és gőg is aztán tüntetett szeretetével, mert nemesnek és szépnek érezte a dacot azzal a közönnyel és a gúnnyal szemben, mellyel ezt a kihasznált szegény öregembert körülvették. Aztán tőle sok minden érdekest hallott az etruszk históriáról, melyről az agg tudós könyveket írt. Ezt szívesen hallgatta. beszúrás a 3/b verso oldalról A császár mohón megragadta kezét, leültette maga mellé, a heverőágyra. Dicsérte haját, mely göndör és dús fürtökben hullt alá, tógáját, izmát. Karját is megtapogatta, illedelmesen, 4/a 6/a r mert minthogy a császár sohase nem kedvelte a fiúkat. Általában csak róla beszélt, tücsköt-bogarat, mindent összevisszakötőjellel vagy egyben , ami agyvelejében megfordult. Óriás í I géreteket tett neki és az egekig magasztalta. Akkor egy függöny mögül megjelent Agrippina a császárné, aki mintha mindíg és mindenütt jelen lett volna, elő váratlanul és hirtelen előbukkant a palota lekul legkülönbözőbb helyein termeiben, sápadtan és félelmetesen. Az ágy előtt állt meg. Óriás volt, mint egy torony. Agrippina még most is gyönyörű asszony nő volt. arcán régi császárok vonásával, szá Augustusé, kéjes, finom és nemes mint Augusté nemes szája mellel Magas és puha. Tekintetében elviharzott éveinek édes bűnei. Merész, kissé férfias szája volt. Arca pedig sápadt. – Itt vagytok? – kérdezte meglepődve és ingerülten mérte végig mindkettőjüket. Claudius és Nero tudta, mit jelent ez. A császárné nem szívelte, hogy ha együtt voltak. Nehezen érte el, hogy Claudius kitagadta édesfiát, Britannicust és örök be fogadta fiát Nerot és az a három év, mely azóta elmúlt, csupa kü 4 6 /b r Nem érdemes sokat késlekedni. Közelebb lépett hozzá. Claudius mihelyt meglátta szemébe tünt most fölugrott élénken. Ide-oda lépegetett, szeretett volna valahova elbújni. Valószínűleg Ütlegektől, goromba szóktól tartott, gyűlölködő pillantásoktól tartott Nero, aki észrevette zavarát, a császárnét kisérő katonákhoz és rabszolgákhoz testőrökhöz fordult: – A császár inni kért – mondta. Az e E gyik már indult, mikor Agrippina intett: – Majd én – szólt és visszajött, gyorsan. Egy t T ökhéjban vizet hozott a csaszarnak, melyet odanyújtott úrának. Claudius azonban alighogy szájához emelte az italt, végigvágódott a márványpadlón, teljes hosszában. – Mi ez? – kérdezte Nero. – Semmi – mondta Agrippina, nyugodtan. Nero odaugrott, hogy segítsen, föltépje ruháját. Nero a tökéj tökhéjra tekintett, mely a márványpadlón hevert. mMajd az anyja arcára, cCsöndes iszonyattal. – Hiszen meghal – szólt. – Hagyd – és megfogta fia kezét. 5 7 r A fekvő nem kelt föl. Kövér-piros N n yaka már elfehéredett, szája szaggatottan kapkodta a levegőt. Haját átnedvesítette a verejték. Nero most izgatottan fölébe hajolt, izgatottan Már a pihegése is alig hallott. hogy ajkával legalább elfogja utolsó lehelletét, a lélegzetet, mely megszűnik, a lelket, mely elröpül. – Ave – kiáltotta, szertartás szerint – ave – kiáltotta még egyszer, mint valakinek, aki elmegy. – Ave – mondta az anyja, mérgesen csúfondárosan csúfondárosan . A test többet nem mozdult. Nero várt még egy pár pillanatig. Aztán arcára tapasztotta két kezét, ki akart rohanni. – Itt maradsz – ordította szólt az anyja, aki most kiegyenesedett. Ő Agrippina is sápadt fehér fakó volt, mint a halott. – Beteg volt? – kérdezte Nero. – Lehet Mit tudom én. – Azt hiszem beteg volt – hebegte a fiú , mintegy mentséget keresve arra, amit látott. – Ne bámulj. Nero a halottnál maradt. Agrippina pedig intézkedett. Hallani lehetett hangját, a folyosón: – Bezárni az összes az ajtókat t. Hol Britannicus? Hol van Octavia? Hol vannak? Katonák mozogtak mindenfelé, kardok csörögtek. Octaviát, a tizenkét éves kislányt, aki egy év óta már Nero felesége volt é s Britannicust herceget a császárné egy terembe vitette, és ott bezáratta őket. Nero azalatt a halottnál szobában maradt. 8r – 9/a r A császári palota ekkor már fenyőgallyaktól , cipruslombok sötétedett, a vestibulum ot ellepték a cipruslombok. Ide vitték Itt ravatalozták föl a kis holttestet is a halottról, melyet előbb aranykoporsóba nyoszolyára emeltek Ezt a A koporsót, mely nem volt nagyobb egy óriási óriási ékszertoknál , rátették a ravatalra Jajveszékelés hallatszott minden ajtóból, sóhaj és suttogás. A halál istennőjének, Venus Libitina nak papnői imádkoztak. A holttest a halotti nyoszolyán feküdt. – Mit nézed? – rivallt szólt rá az anyja. – Nem mozdul. Félek tőle. olvashatatlan? – Meghalt, vége. Most másról van szó. Most rajtad a sor. Te mondod a gyászbeszédet. sóhajtott mivel van áthúzva? – Én? ja sóhajtott szónokolni Én nem tudok beszélni. – e E lőadod. E e melt hangon, szépen. Értetted? Nero száján egy lehelet akadozott. A temetés napján a koporsót halottat a forumra vitték. Itt a rostrumról Nero mondotta meghatottan szavalta el a gyászbeszédet. A praetori csapatok háromszor elléptek a ravatal előtt. o Olyan hosszú volt a menet , hogy végét nem lehetett belátni. ö Ötezer kocsi verte föl a port. o Olyan hosszú volt a menet , hogy végét nem lehetett belátni. Lovak nyeritettek, gyalogjárók botoltak, siratóasszonyok jajgattak és véresre karmolták arcukat, a fölszabadított rabszolgák az elhunyt kis kis szobrait és arcképeit vitték, magasra emelve leanybol , szinészek utánozták halálos sivalkodását, a gyászos bohócok pedig, a tömeg mulattatói, a halált jelképezték, bandzsitva és fintorogva, úgyhogy hangos hahota fakadt nyomukban s szólt minden zeneszerszám, élet 10 r III. Fiatal császár Másnap délelőtt hogy Nero, a herceg, alig öltözködött föl, lármát hallott a palota lépcsein. Katonák özönlötték el a lepcsőcsarnokot és nevét kiabálták. Ő nem tudta világosan, mit jelent ez. Még föl se ocsudott a tegnapi gyászból ámulatából. s új Egy csomó katon magasrangú katona megragadta a kis szőke fiút és úgy vitte el, mint egy tárgyat. Künn aztán Lutius Domitius Nerot, Claudius fogadott fiát, a trón jog szerint való örökösét a hadsereg ujjongó rivalgással császárrá kiáltotta. Ugyanúgy hozták vissza, amint elvitték. Egy nagy nagy terembe tették le, melyet még nem látott eddig. Itt hosszú asztal nyujtózkodott végig a márványpadlón és székek álltak egymás mellett, nagy széles , magastámlájú székek, melyekbe az ülők szinte elvesztek. Nerot az anyja vezette egy székhez. A fiút aztán Beleült és az asztalra könyökölt, szórakozottan. Babrált a kardjával, melyet most kötöttek először oldalára, s fölöttébb furcsának nehéznek, és nevetségesnek kényelmetlennek találta. A teremben hadvezérek, tábornokok várakoztak reá, akik a birodalom helyzetét tárgyalták. Nero fáradtan személt szemlélte őket. Majdnem Mmind őszek voltak és kopaszok, az idő elnyűtte a te testüket, testüket a sok katonai törődés eldurvította testüket. Arcuk csunya és szellemtelen. Vespasianus, aki hiányzik a ceruzás törlés nyitó jelölése szemben ül vele, remegő hódolattal tekint rá, Rufus homlokát ráncolja úgy tesz, mintha nagyon gondolkozna. Anicetus, a tengerész Proculor Scribinius orra piros és szőrös. Domitius Corbulo, aki különben Cassius rokona, még a legokosabbnak látszik. Sasszemében éberség és figyelem ül. Burrus, a praetori csapatok parancsnoka az odaadó hűség, a becsület és egyenesség, mely nyugodtan megy célja felé. beszúrva a lap jobb felső sarkából Csak Pallas fiatalos még, az állami kincstárnok, aki Választékosan, selypegve beszél 11 r és kinos úriassággal öltözködik, majmolva a nemeseket. Látszik hogy valaha rabszolga volt. Érzik, hogy rabszolgasorból került föl. beszúrva a 10v oldalról Megkezdődött a tanácsülés. Suetonius Paulinus szónokolt, nagyon rövid és darabos mondatokban, olyan szavakkal, melyeket csak rabszolgáktól zsoldosoktól hallani. Az, amit beszélt mondott, unalmas volt. Folyton visszatért arr oda, ahonnan kiindult és ismételte magát, anélkül hogy befejezné. Hadsereg és hajóraj, szekér és zab ostromgép, gabona kard és nyil, gabona és zab kevergett szavaiban s számokat olvasott föl egy viasztábláról, annyi számot, hogy az ember elszédült tőle mindenki beleszédült. Megtudták, hány sátor van az egész római birodalomban, a tartományokat is beleértve és mennyi zsoldot fizetett ki a császári kincstár a gyalogosoknak, lovasoknak és tengerészeknek az utóbbi tíz évben. Nero egy darabig figyelte a beszélőt. Nem a szavát, hanem a mozgó száját, a fejét, az alakját. Ennek az öreg tab katonának egy nagy, barna szemölcs volt a homlokán, mely, amig mikor beszélt, mozgott, és mikor összeráncolta homlokát, egyenesen ugrándozott. De hogy újra számokat olvasott a viasztábláról a császár darált, a császár Nero oldalt billentt billentette finom fejét és átadta magát tulajdon gondolatainak. tegnapi temetések el … cs … ért Nem hitte, hogy ilyen mélyen hatott rá a halál és temetés az, amit az utóbbi napokban átélt. Akármit tett visszatértek a g a gondolatai, melyek csak akkor hagyták békén, hogy velük bibelődött. Most újra elvonult szeme előtt a temetési menet, titáni pompájával s újra megjelent előtte a kép, amint a tömeg fölött áll, a hajó orrában és a fájdalom szavait mondja egy idegen ember fölött. Britannicust is élesen látta, a mostohatestvérét. Az közvetlen alatta állt foglalt helyet és fájdalomtól kicsiny összezsugorodott arcát feléje fordította és könnyekbe fulladva édes lankadt és álélt zokogással siratta apját, az édesapját az édesapját, 11v: Nem kell, hogy Istennek nyilvánították K Claudiust 11 12 r aki pedig kitagadta őt.és talán sohase is szerette. A császár köhögött és nyelt egyet. Nagyon meleg volt a teremben. A beszéd még mindig tartott s a szónok most ezúttal a szen hadsereg és szenátus egyűttműködéséről beszélt, de szavai most összekú a hőségben összekúszálódtak Nero g azokkal a hangokkal, melyeket Nero belül hallott. Arcára kirajzolódott az unalom a közöny és egy ásítást gyűrt el markában. mert iIdegenül érezte magát ült ebben a társaságban és csodálkozott azon, hogy idekerült. A trónralépés váratlanul érte, a hatalom pedig, csak most látta, nem is érdekelte, hogy micsoda és mennyi nem is érdekelte, nem nagyon örült neki, Claudius-szal foglalkozott, ismét és ismét, kiben csak egy beteges bácsit lát látott, de kinek halálát rejtel titokzatosnak érthetetlennek és szörnyűségesnek tartotta. A császár csak úgy meghal, mint más, férgek és nyüvek lyukasztják át arcát s koponyájában raknak fészket. Ugy látta, Ha ez a Ki tudja mi történt vele mindez és miért. Ha ez lehetséges, akkor fölborult minden és ő is egyedül van a földgolyón földön. A császár, az első ember, csak úgy meghal, mint más, férgek és nyüvek lyukasztják át fejét arcát fejét s koponyájába raknak fészket. Ha ez lehetséges Körültekintett, de segítséget feleletet sehol se kapott talált. Gyengének tudta magát hatalmasabb erők gyűrűjében hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja s annyira szédült, hogy szeretett volna kiszaladni, vagy le leborulni az asztalra a földre hogy attól félt lezuhan a földre. leesik leszédül . itt egy felülről betoldás nyitó jelölése, aminek nincs záró párja végig azután a földre Megfogózkodott a székben, melyben nem is oly régen még az öreg császár ült. Ebben a pillanatban valaki megérintette meztelen csuklóját. Agrippina , a kir figyelmeztette, hogy keljen föl. Nero most látta, hogy a szónok karjait kitárva feléje fordul és azt mondja: – Császár. Összerezzent. Ezt a szót először hallotta reá értették. Félresimitotta szőke haját Kicsit elpirult, fölkelt és mondott nehány mondatot, melyet előzőleg betanult valamit. Utána anyjával egy másik terembe vonult, hol már várták a szenátorokat fogadta, akik szintén beszéltek leveleket, okmányokat nyújtottak át és ügyiratokat olvastak föl a tartományok belső állapotáról. Aztán az aláírását kérték. Egymásután hatvanszor Sokszor kellett aláírnia a nevét. Már esteledett, mikor megszabadult és egyed Agrippinával egyedül maradt aki anyja leültette maga elé. Nero egyszerre izgatottan. 13 r – Anyám – mondotta szólt egyszerre izgatottan és mintha még mondani akarna még valamit, de nem tudna, nyitva maradt a szája. Agrippina szúrós, tiltó szemmel nézett rá. – Valamit kérdezni akartál? – Semmit – mondta Nero, csöndesen. Közönyös dolgokról. Majd fölkelt és indult, Octaviához. – Hová mégysz? – kérdezte faggatta Agrippina – Octavia hoz – mondta Nero hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja – vallotta Azóta nem látta feleségét a császárnét és találkoztak Azóta nem találkozott vele nem találkoztak és ma beszélni akart vele. – Ma nNem kell – szólt Agrippina A császárné Felesége tizenkét éves kislány kísirt szemmel gubbasztott egy sarokban. Nero megsimogatta arcát, de ő elhúzódott. – Ne félj tőlem – mondta Nero, szomorúan és nem tudott többet beszélni szólni. beszúrva a lap aljáról Nero megállt a teremben. Most megállott Úgy érezte Látta senki senkivel se beszélhet sehova se mehet, minden út bezárult előtte. Ekkor egy meszelévő terembe sietett, a palota másik sarkába. Itt leült és oly egyedül érezte magát, mint még soha. Beszélni kivánt volna sokat, nagyon sokat, arról, amit gondolt és sejtett, Agrippináról, Octaviaról, Britannicusról, de senkit se lelt, aki meghallgassa s olyan mély boldogtalanság fogta el, hogy kétségbeesett. Gyanú és harag, riadalom és csüggedés viaskodott benne. Az apja is eszében járt, az ő édes apja Cneus Domitius, akit nem ismert és sohase látott. Alig tudott róla valamit. Azt mesélték, hogy prokonzul volt Sziciliában, fiatalon halt meg, ismeretlen körülmények között senki se tudja miben beszúrva a lap aljáról , mikor ő három éves volt, aztán anyja egy gazdag patriciushoz ment férjhez. Most árvasága mélységes mélyéből vágyakozott utána és szerette volna azt kívánta, hogy megcsókolni hassa távoli kezét. 14 r Ez az emlék kép ma A képe visszavisszatért, egyre határozottabban és parancsolóbban. Ő nem volt se császár, se halhatatlan, se isten. Vajjon milyen lehetett? Nero k nak és jóságosnak képzelte, szája körül egy fájdalmas vonással. Arcán szelidség és tétovaság, mint az övén. Mindez pedig elmult, nyomtalanul. Annyi szeretetet vonzalmat érzett iránta ra fájt ez hogy szerette volna maga előtt látni. – Mit tehetek Apám – mondta – szegény apám , te is halhatatlan vagy, te is isten leszel vagy, énnekem – és valami nagy-nagy emlékre gondolt mely Claudius halálánál is mindennél nagyobb. Majd megkérdezte magát. – Nyugtalanul járt le-föl. – Mit tehetek? – kérdezte magától a császár, hatalma magasán szédülve, a csöndben. Mert a lármát csönd követte. Erre azonban nem kapott választ. Se önmagától, se másoktól. Az üres égboltban megjelent a hold, puffadtan és betegen, mint krétás bohócarc és rávigyorgott. Szeles éjszaka közeledett. IV A nevelő. Minden jel arra vallott – a chaldeus csillagjósok véleménye is –, hogy ragyogó korszak következik a római birodalomra. Az új uralkodó a hajnal első pillanatában született, homlokát először na a napsugár érintette, aztán trónralépése is jó időben történt, délben a nap tizenkettedik órájában, mikor a gonosz-szellemekkötőjellel? , a sötétség és köd kedvelői nem mernek emberek előtt mutatkozni. Ez a kis szőke fiú kezében a békét hozta. Aztán Öv nélkül járt me és a katonai szemlén egyizben mezítláb cipő nélkül mezítláb jelent meg. Aztán a császár és a szenátus kölcsönösen udvariaskodott. Ő visszaadta a szenátus régi hatáskörét, a szenátus pedig a „haza atyjá”-nak nevezte. 15 /b r Nero még nem fogadta el … ezen elmosolyodott. A nevet címet pedig fiatalságához is illő szerénységgel visszautasította, azzal, hogy előbb meg kell érdemelnie. Egyelőre A arra vágyott, hogy Romát nagynak lássa. Egy új Athént képzelt gondolt el, hatalmasat, könnyedet és görögöset, nagy terekkel és széles utcákkal. Ezzel sokat foglalkozott. Építészeivel kiment a rozoga bódék negyedébe közé , a keskeny utcákba, és ott mér mért, tárgyalt, kirajzolta magának képzeletében a az isteni diadal utat, melyet márvány és babér szeg s az athéniek is megbámulnak. Csakhamar azonban ebbe is bele fáradt. Amint egy alkalommal a tervrajzok at fölé hajolt, hirtelenül un eltolta oket maga elől a táblákat. Érezte minden dolog céltalanságát. Aztán észrevette, hogy Kétségtelen fájdalma pedig napról napra valamit tompult. d D e elfogta helyette valami más, új szenvedés, egy új szenvedés, az előbbinél még tűrhetetlenebb és alaktalanabb; az unalom. Ennek nem volt se eleje, se vége. Szinte meg se lehetett ragadni, azt se lehetett tudni, jelen van-e, vagy nincs. A semmi volt ez, mely mindig fájt, a hiába valóság érzése. Ásitva ébredt fényes reggel, és nem tudott fölkelni. Hogy aztán megunta a fekvést és fölöltözködött, hirtelen álmosság fogta kábította el tört rá, szeretett volna visszafeküdni visszakivankozott az ágyba. Nem érdekelte semmi. Különösen délutánjai voltak szörnyűségesek borzasztóak rettenetesek . Egy m M agas oszlopcsarnokban állott, egyedül. Hallgatta az emberek zaját, nézte a kertet és nem értette. Ideges féloldali fejfájás gyötörte, melyet émelygés követett. Így borult rá az alkony. – Rosszul érzem magam, – panaszkodott mondta Senecának, akin a költőnek és bölcsnek, aki nyolc éves kora óta nevelte. – Ó, – mondta szólt sóhajtott Seneca – ó, –, és tréfásan rázva ta a fejét, mint mikor kisgyerekek panaszkodnak és nem hisszük el hiszünk nekik. A bölcs, hosszú, sovány nyurga alak, szürke tógában állott előtte. Sovány, sajtsárga arcán már ott égtek a tüdővész tüzrózsái, mert délután már megkapta lázát. Ő aki ismerte nevelt a császár minden mo szemrebbenését csodálkozva vette észre, hogy 16 /a r – De igen – mondta szólt a császár makrancosan, – nagyon szenvedek. – Miért? – Nem tudom, – mondta duzzogva. – Akkor azért szenvedsz. Mert nem tudod, mi bánt. Ha az okát látod, megérted és többé már nem fáj annyira. Mert sSzenvedésre vagyunk teremtve s nincs olyan bánat, mely elviselhetetlen ne le elvis természetellenes és elviselhetetlen. – Azt hiszed? Hogyne – mondta Seneca. Legalábbis mindennek van ellenszere. Ha éhes vagy, egyél. És ha szomjas vagy, igyál. Nero rázta a fejét. – De De m Mért hal meg az ember? – mondta Nero, maga elé. – Kicsoda? – kérdezte Seneca meglepetve megdöbbenve , mert Nero eddig sohase foglalkozott bölcselettel. Az anyja megtiltotta neki az anyja tilalma folytán nem foglalkozott bölcselettel. Claudius? tette hozzá a bölcs Vagy kicsoda? – Nem . Mindenki. Az öreg és a fiatal. Erre ismer Mi erre Seneca az ellenszer . Te és én. Ezt magyarázd meg. Seneca zavarba jött: – Bizonyos tekintetben – kezdte és megállt. Nero pedig elnevette magát, keserűen: Lásd – szólt és felkapta fejét Nero és elnevette magát, keserűen. – Fáradt vagy. – Nem. Seneca gondolkozott. – El kellene kicsit menned. – Hová? – Valahová. – mondta Seneca. Messzire. Nagyon messzire – és nagy mozdulatot irt le a karjával. – Az nem sem sem lehet, – szólt Nero, aki és türelmét vesztve és ráütött a székére. 16/b r … okozván Élesen feleselt mesterével és tanítójával, aki látta, hogy ingerült, közel ment hozzá, meggörnyedt szinte tógájában, úgy leste szavát. Minden Seneca minden ellenvetést azonnal elfogadott, ellenkezés nélkül. Száján azonnal készen állott a síma hizelkedés, szó , mintha még mindig kisgyerekkel beszél t ne volna , akinek minden szeszélyét hajlandó teljesíteni. Nem vette egészen komolyan ezt a gyötrődő kisfiút császárt fiút és egy két szóval elintézte beszúrás a lap aljáról Seneca Ő csak irni akart, tragédiákat és verseket, hosszú, remekbekészült körmondatokat, melyek kemények és csillogóak, mint a márvány, bölcs mondásokat életről és halálról, ifjúságról és öregségről, melyek egy kiégett élet megszenesedett tapasztalata á it fog- 3 11 16 17 r lalják magukban, örökkévalóan, s azzal, ami ezenkivül volt állt nem törődött semmit. m Más hite nem volt, csak az irás s meggyőződése, mely a folytonos gondolkozásban és tépelődésben végképen megingott, mindig afelé hajlott, akivel beszélt és a következő pillanatban már ékesebben, világosabban fejezte ki azt, amit vitatkozó ellenfelei akartak óhajtottak . Most a is csak a villájára gondolt, melyet a császártól kapott s arra ceruzás törlés , mennyibe kerül majd a szökőkút építése. Amint azonban még egyszer rátekintett az arcára, észrevette, hogy a fiú nem enyhült meg szavaitól. Fejét hátravetette és nézte a levegőt. Seneca félt, hogy egy kedvetlen pillanatban majd még elveszti a fiatal császár kegyét. Ezért izgalom futott végig sovány testén, melyet a tüdővész gümőkór és a gondolat egyaránt emésztett ( a szokottnál is jobban ) ragyogtak megszenesedett kiégett szemei. Zavarában köhögött. – Ha elmehetnék – folytatta Nero, hosszú szünet után – de csak a barbárok hiszik, hogy elmehetnek. Mi nem mehetünk el. Se innen, a palotából. Se máshonnan. Magunkkal visszük azt, ami elől futunk. A fájdalom utánunk szalad. – Bölcsen beszélsz – jegyezte meg Seneca. – s é Épp ezért magadban kell legyőznöd 12 17 18 r a fájdalmat. – Mivel? – Fájdalommal. A keserű nem gyógyítható édessel. Csak keserűvel. – Ezt nem értem. – Csak szenvedéssel múlik el a szenvedés – magyarázta Seneca. – Nézd multkor télen ezen a télen, hogy hó esett, fáztam szobámban. Lúdbőrzött a hátam s körmeim lilák lettek . Bármennyire bebugyoláltam magam gyapjúkendőimmel és párnáimmal, egyre jobban éreztem a hideget, mely ott settenkedett köröttem és végig meg végig marta kezemet, mint valami a farkas. Nem tudtam i Irni és gondolkozni se tudtam. Erre keresni kezdtem az okát, hogy tulajdonképpen miért szenvedek. És rájöttem, hogy a baj nem künn van, a szobában és a hidegben, hanem bennem. Csak azért fáztam, mert azt akar óhajtottam, hogy meleg legyen. Most megforditottam a dolgot. Elhatároztam, hogy nem a meleget akarom, hanem a hideget. Alig villant át agyamon ez a gondolat, már is úgy találtam, hogy a szoba nem eléggé hideg. Le Elrúgtam takaróimat és párnáimat tógámat tunicámat levetettem és az udvarról behozattam egy kis havat, 5 13 18 19 r mellyel magam végigdörzsöltem testemet, többször, kihajoltam az ablakon és tud fogaim közt átszűrtem az éles, téli levegőt. Akár hiszed, akár nem, egyszerre meleg járta át tes tagjaimat, s aztán, mikor felöltöztem, nem éreztem többé a hideget, dolgozni tudtam és ott együltő helyemben megírtam a Thyestes három új jelenetét. – Lehet – szólt Nero, bosszús mosollyal ez Sztoa elmélete . De hogy alkalmazzam magamra. – Vedd át a szenvedést, császár szólt – mondta Seneca. g Gondold azt, hogy szenvedni akarsz. – Én nem akarok szenvedni. ! – Vannak, akik szenvedni akarnak akik szenvedni , sirni, nélkülözni és ők azt mondják, hogy boldogok. Sohase kívánnak semmit. Csak minél több fájdalmat és megaláztatást. Annyit, amennyi nincs is a földön, oly sokat, hogy ki se elégíthetik őket és 6 14 19 20 így várakozásukban mindíg csalódnak. De E ezért boldogok aztán boldogok nagy nyugalom lakozik bennük. – Te most a feketelábúakra gondolsz, – mondta a császár kissé ingerülten – azokra, akik sohase fürdenek, a csipásokra, akik nem mosdanak, a tetveshajúakra, kik nem fésülködnek, a büdösökre, kik a földalatt laknak s tébolyultan verik a mellüket. a A forradalmárokra gondolsz, az alla a római állam emberiség, a … … … ellenségeire, a keresztényekre és nem nevezte meg őket, akikre célzott. Megvetem őket. – Nem Én – felelt Seneca meghökkenten – Nem vagyok keresztény olyan Én pogány vagyok konok a és latin latin költő tette hozzá remegve vagyok Megvetek minden Gyűlölöm keresztény t eket őket , akik a világot vissza akarják vinni a barbárok korába s utálom bárgyú babonáikat. Félreértetek Félreértettél Nincs elég akasztófa kereszt és bárd, hogy végezzen velük. Az istenekben hiszek. Félreértettél, – tette hozzá, remegve hogy mikor látta, hogy Nero nem válaszol – csak annyit mondtam, hogy a fájdalmat magunkból fájdalommal kell kiírtanunk legyőznünk lebirnunk. – Azzal azonban nem szünteted meg, 21r hogyha új fájdalmat tetézel reá – mondta Nero. – Nincsen út, amely innen kivezet. És mintha valami mentő ötlete támadna, megszólalt: – Valami varázslat kellene. – Vannak varázslók – mondta Seneca – akik állitólag az embert egészen átalakítják. Nem erre gondolok – szólt Nero. – A zene? – Az messze van nem tud beszélni. Akkor o O lvasd a görög tragédiákat. Ezekben gyász van. A vérző sebre fekete orvosság. Ez mely Az írás is gyógyít. Lásd én is most szatirát irtam Claudiusra, hogy változzék át citrommá – és mert a császár. Jutalmul a savanyú számüzetésért. az öreg császár citrommá. Amikor száműzött, nem is tudta, hogy a savanyú száműzetésem savanyú gondját visszafizetem ezzel a savanyúsággal kezelem majd. Nero nem felelt. Leste, hogy Nero nem felelt – Aztán – mondta Seneca – azt gondolnám, hogy az más, nagy Én magam is készülök most valamit írni. Fönséges atyádról. Jupiter és Mars társaságában mutatom be a megdicsőültet. Szavait nem fejezhette be, mert a császár az emlékek hatása alatt felkelt székéről s búcsú nélkül, türelmetlenül a másik szobába ment. Seneca 22 r várakozott kicsit, aztán eltávozott. Nerot sohase látta ilyennek. Kedves, rózsaszin arcát orcái eltorzultak, ferde ráncok, baljós vonalok szegdelték át. Nagyon szenvedhet, gondolta. Útközben úgy érezte, valami hibát követett el és jobb lett volna hallgatnia. Ez általában nem sokat előbb tollal, majd ceruzával is áthúzva a A tanács általában nem sokat ér. Aztán A csóválta a fejét hatalmasokat általában sohase lehet kiismerni egészen Amikor hazaért, villája kapujában még mindig csóválta a fejét. A hatalm Nem értette a császárt, a hatalmasok akinek kiskorától kezdve ismerte minden szemrebbenését és azt hitte róla, hogy mindig az a kedves, szelid fiúcska marad, aki ámulva eléje kuporodva hallgatta tanitását. Hiába, a hatalmasokat sohase lehet egészen kiismerni. 17 21 22 r V V . VAJUDÓ ÉJ. A császár vacsorázott és nyomban lefeküdt, hogy azonnal az álom boldog öntudatlanságába süppedjen. Azonnal elaludt. De pár perccel utána föléb hirtelen fölriadt. – Nincs számomra orvosság, – gondolta – semmi. 18 23 r A császár újra fölébredt Éjszaka volt körötte. Puha és bársonyos, és fekete, mint a korom. Nem olyan éjszaka, mint a többi, hanem parttalan és határtalan, melybe belebukik és hull, hull lefelé. Utóbb gyakran volt ez az érzése. Mikor fölébredt, nem tudta hol van és meddig aludt, egy perce-e, vagy egy éve. A tárgyak elvesztették körvonalukat, homályosan imbolyogtak az ürben, az ablak hirtelen közellépett az ágyhoz, az ajtó eltávolodott és megnőtt. Dörzsölte a szemét, de még mindig nem látott szédült. Az éjszakában valami nagyon csendes Távol a csöndben Künn Akkor fölkelt, két rabszolgája, ki az ajtó előtt őrködött, fáklyát gyújtott es átkísértette magát velük az ebédlőbe. Szája keserű volt. Ásitott val valami csöndes muzsika ütötte meg fülét és egyszerű muzsika dünnyögött, mely aAnnyira hozzá tartozott ez a cs ö e ndhez, hogy észre se vette lehetett venni, csak azután, hogy hosszasabban figyelmezett, homlokát összeráncolva. Valaki fuvolázott. aA császári palotától nem messze egy idegen kis dalt dalol játszott mely mindössze pár hangból állt és mikor befejezte, makacsul, kitartón, vakbuzgóan újra kezdte, mint a sírást lehetett a zenész. aki Biztosan nem tudott aludni, még most sem, és újra-újra kezdte, makacsul, kitartón, vakbuzgón a kis dalt, mely mindössze pár hangból állott. Hasonlított a síráshoz. hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja Azon Nero azon gondolkozott, ki lehet a fuvolás. Ki is tekintett k K itekintett A az ablakon oszlopcsarnokból . de Senkit látott. a A zenész is láthatatlan volt, akár a tücsök. 19 24/a r Reggel maga elé vezettette az ismeretlen zenészt megkerestette fuvolást. Egy tizenhét tizenkilencéves egyptomi fiút hoztak oda, aki sovány volt, félénk feketehajú és kékszemű aki Arcbőre fakó, barnás Nyolc éve fogva volt fogoly. Szüleit nem ismerte. De azért szelidnek boldognak és elégedettnek látszott. Tolmács útján hallgatta ki. – Hogy hívnak? – Euce m r us – Hogy hívnak? – Eucerus. kell – A hadsereg zenésze vagy? – Nem. – Miért fuvolázol? – Mert megszoktam szeretek , jó. – Ki tanitott? – Senki. Pár aranyat Valamit adatott neki és elbocsátotta Másnap aztán Másnap hogy nem tudott aludni újra hallotta az éjszakában. – Milyen boldog lehet – gondolta. Hánykódott párnáin. Egyik lidérces álomból a másikba zuhant. Aztán, hogy kinyitotta szemét, a sivatag sötétben, régi fakó, nagyon régen halott dolgok elevenedtek meg, lelkében, e Elfelejtett utcákon és szobákban nincs nyitó párja az itt lévő ceruzás törlésjel végének járt botorkált a gyermekkorában. Domitiusra Lepidára, a nagynénjére emlékezett vissza, az apjára, kinek csak nevét ismerte, mert mikor hároméves volt, már meghalt. őt pedig idegenekhez adták mert apja halála után hozzá adták őt nevelni ki nevelni. Egy táncosnál táncossal lakott együtt , aki a Circus Maximus-ban mutogatta magát játszott, és e E ste, otthon a kis szobájában ahol ő aludt, gyakorolta magát. a kézirat beszúrást jelez, de a beszúrandó szöveg hiányzik A mécsvilágnál falra rajzolódott mozgó, szeszélyesen ingadozó árnyéka, a karok és lábak képe, óriási nagyitásban. Ezt az ágyábol a kiságyából nézte szívdobogva, mert s nem tudta, mi az értelme. A táncos t cingár, vékonypénzű emberke volt, volt egy szellő is elfújhatta. Székekre állt, kötelekre mászott, nagyon v kis korában ezek a csepürágók nagyon imponáltak neki 20 25 r keveset evett, nehogy meghizzon. Vele lakott élt egy borbély is, tréfás, kedélyes ember bolond, aki utánozni ta tudta a kakaskukorékolást, kecskemekegést, és kígyósziszegést. Ők nevelték. Azt hitte, régen elfelejtette mindkettőt. De most újra élesen látta őket. nincs nyitó párja az itt lévő záró cerzás törlés jelölésnek ifjukori barátait, akiket, azt hitte, hogy már régen elfelejtett. 24/b r Elfelejtett utcákon és szobákban botorkált, a gyermekkorában. Lepidára, a nagynénjé re gondolt vissza , mert apja halála után odaadták és a A kedves nénike házá ra ban magas szűk falépcsők voltak és homályos szobák csarnokok, az udvarban fű magas fű és különös virágok, melyek süppedt kövek közül és széttört márványlapok közül nőttek ki. Nero Itt, egy a meglehetősen sötét és kisszobában egy táncossal lakott együtt, mert aki a Circus Maximusban játszott. Ez a táncos cingár, vékonypénzű emberke alak legény , hosszú nyakkal és kiálló pofacsonttal, nagyon tetszett neki, az első ember volt, akit igazán érdekesnek és irigylendőnek tartott, noha a környezete nem sokra becsülte. Alakja Keveset evett, nehogy meghizzon. Este pedig otthon, a kisszobában gyakorolta magát. Székekre állt, kötélre mászott, és mikor azt hitte, hogy a kisfiú alszik, táncolni kezdett. Nero, aki csak szinlelte az alvást, kiságyából ágyacskájából nézte, szivdobogva, mert nem tudta, mi ennek az értelme, és a titkot gondosan elrejtette magában, senkinek nem árulta el. Minden este várta. A táncos beszúrás a lap aljáról A táncos ide-odalengett könnyű testével, mintha a szél fujdogal ta volna ná. Aztán a és a A mécsvilágnál a falra rajzolódott mozgó, szeszélyesen ingadozó árnyéka, a karok és lábak képe, óriási nagyitásban. Aztán vele élt egy másik nagyon mulatságos figura is, a táncos barátja, egy borbély. Annak mondotta magát, de sohase látták őt hajat nyirni, vagy borotválni. Reggeltől estig járt a szája. Kedélyes bolond, utánozta a kakaskukorékolást, kecskemekegést, kígyósziszegést. Még hasbeszélni is tudott, úgy hogy mindenkit megtévesztett. Az egész házat mulattatta és őt nagyon szerette. Térdére ültette, a nyakába vette és szaladt vele, a kert mélyébe. Nero azt hitte, elfeledte mindkettőt De csodálkozott hogy most újra milyen élesen, látta őket őt és táncost, mindkettőjüket, 20 25 r Megint elaludt mélyen. Horkolt a bő vacsorától, álmában beszélt. Arra ébredt föl, hogy kiabált, tulajdon, álombeli hangja riasztotta föl és a szivdobogása, mely fülében dobog visszhangzott buffogott . Micsoda éjszaka ez. Felült ágyában és kitekintett, virrad-e. Még sötétség terjengett mindenütt, csak a fuvolás fuvolázott édesen, kimondhatatlanul édesen. Nero visszaesett párnájára. Gyötrődő homlokkal vergődött. Vajjon mit kell tennie? Csikorgó emlékezetében szavak Nyögött. á Á llati hangok csikorogtak fogai között, ősemberi kiáltások, melyek nyöszörgéssé jajgatássá halkultak. Ha énekelni tudna, vagy legalább kiáltani. Olyan nagyot kiáltani, hogy mindenki meghallja, a földalatti szellemek is és az égben az istenek is, s hogy mindenki, aki alszik, fölriadjonna s idejönne, hogy meghallja, mi volt, idejöjjön, és csak ráfigyeljen, ne a császárra, hanem arra, aki énekel, kiált, ordít, a nagy hangra. Gyötrődő homlokkal vergődött, hogy mit is tegyen, mintha valami nagy-nagy elintézni valója lenne. Akkor egyszerre felugrott. a lap alján tollal, majd ceruzával is áthúzva: és hasbeszélő volt. s hasbeszélni is tudott, úgy, hogy mindenkit megtévesztett. 2 1 6 /a r … a színészeket…Érezte a krokodil bőr párna vad, nyers szagát illatát és Éhes érzékei semmivel se teltek be… Még alig hajnalodott a palotában. Két szerecsen numidiai rabszolga, ki hálószobája előtt őrködött, alabárdokkal lándzsával fáklyát gyújtott, és átkisérte a császárt a triclinumba. Szája keserű volt.Ásított és enni kért noha bár este torkig jóllakott, enni kért. Szája keserű volt. é É dességet kivánt, ingerelni inyét. A szakács hosszú tálakban üvegtálakon ban hozta a cukrozott halakat, melyeknek tüskéi és szálkái diószeletkékből cikkekből álltak, egy ezüst tálon tányéron a mézben fuldokló narancsszeleteket gerezdeket tett eléje, egy arany tálon pedig a vékonyra szelet vágott, fahéjjal és gyömbérrel fűszerezett tök-szeletkéket, melyek nyálkás, édes habban puffadoztak úsztak. Nero egy vékonyka náddal összeturkálta a habot, aztán a pálcikát kelletlenül végignyalta száraz nyelvével a pálcikát. Az asztalon legyek szállingóztak. Róma aludt. Majd bort ivott, sok bort. rózsaszinűt és tigrissárgát sok egymás után hörpintette föl a kupákat, úgy hogy már resz reszegnek kellett volna lenni. De józan maradt. Szivdobogás alusznak, ott az asztalnál, éppen őt n N ézte Aztán és a nyári hajnal , mely arany violás folyadékot csorgatott mindenüvé, és s egyszerre elözönölte a császári kerteket és termeket, a halmokat és a Várost . Most fölugrott. III. A megváltás Mámor – Egyedül akarok lenni – kiáltotta és bement az író termébe. – Ha jönnek? – kérdezte az ajtónálló. – Senkit se bocsáttok be. 26/b Nem is az éhség bántotta, se a szomjúság, csak volt éhes, se szomjas csak érzékei nyugtalankodtak és semmivel se teltek be. Innia is kellett, sokat. e Egymásután hörpintette föl a kupákat. ú Úgy hogy már részegnek kellett volna lennie. De józan maradt egyébként már részeg lett volna, de most józan maradt és figyelő. Éhes érzékei semmivel se teltek be. Érezte a krokodilbőrpárna vad, nyers illatát s az asztalon álló rózsákat és meg-megszagolta, mohó orrával. Szivdobogó izgalommal, meg … ten ült az asztalnál, egyedül s nem vonta el magát. Egyik hangulatból a másikba ringató tta magát zott és ez szórakoztatta . Nézte a fáklyaláng ot és az árnyak játékát. Észre se vette, hogy órák multak el, La 2 2 7/b r olvashatatlan? – Agrippina, a császárnő óhajt látni a császárné jelentkezett . – Nem vagyok itt. – Burrus, a reggeli látogatók bárkit beengedjek – Leüttetem a fejetek ha valakit bebocsáttok. Elmentem. Bezárni az ajtókat. olvashatatlan? A szoba közepére rohant és lerogyott a kerevetre. Vadul Úgy vágyott a magányra, hogy eléje szaladt. Mégh hallott kívülről nehány latin szót. Befogta fülét. Nem szerette ezt a katonás, kemény nyelvet. Görögül akart hallani, mindig görögül. Most felállt k K omoran figyelt . Úgy érezte Úgy rémlett , hogy amire vágyott, mindjárt beteljesül, az út kinyílik , és megváltás oldás már nem lehet messze. Puha ködburokban, forró gomolyok ban, egyelőre még testtelenül és alaktalanul szavak mozogtak körötte, melyeket majd rabul kell ejteni s ő a vivó nekihuzakodásával mozdulatával viadalra szállt velük. A múzsa van olt a szobában. Leányosan félt. Lélegzete elakadt akadozott . A múzsa van olt a szobában. Arca kipirult és elsápadt, majd kipirult. Az, amit szenvedett addig, a közeli időben és valamikor, az id régen, mind szétáthullámzott lüktetett hullámzott rajta s egycsodálatos, eddig észrevétlen érzékenység fogta el, úgy hogy reszketett és szeme könnytőlel telt meg. Sirt az érzésétől meg a bortól s a két részegség összeolvadt. Eztán egyszerre, úgy hogy maga se tudta hogyan, írni kezdett. Egymás után rótta a viasztáblákon a görög sorokat, a hexamétereket, melyek pontosan gördültek. Majd bizalmatlanul fogadta, amit hallott. Mérlegelte, latra vetette, javitott. Sötét volt, leirhatatlanul sötét, mint gyilkos, aki a végzetes hatású tettre készül, mely – ha nem sikerül – az életével fizet. 27/b r mely – ha nem sikerül – életével fizet. Agamemnonról írt, a trójai hősről királyról, akit most egészen világosan látott felesége, meggyilkol és fiáról, Orestesről Klytaimnestra meggyilkol. És fiáról, Orestesről, aki a hadból hazatérő atyát atya holttestén az atyát atyát harcost siratja, az egyetlen hőst, aki az isteneknél is nagyobb az istenekhez hasonlatos, az atyát, aki fájdalmas kérdéssel mered rá fiára a halott atyát, aki véres-sápadt arccal, száján egy bús mosollyal mered rá kisfiára és bosszúra ösztön szegény szegény fiára. Ami előbb ködben jelentkezett, már világosodott, az alakok közelebb léptek, tapintani is lehetett őket, mintha élnének, a burok oszladozott a lap tetejéről előbb piros ceruzával áthúzva, majd az áthúzás érvénytelenítése után a piros vonal két végére pirossal bekarikázva odaírva: kell a sejtető és sugalló burok, mely titokzatossá tett mindent, oszladozott, puhan foszlottak engedelmesen göngyölődtek le a pára-sávok és immár egymás után látni lehett lehetett az alakokat, erős fényben, hallani lehetett hangjukat, tisztán. Nero sötétsége is engedett. A borzalmas édesen izgatta csiklandozta , a félelmes édes kéjet kellemes ájulatot és kéjet gerjesztett benne. Minden pillanattal növekedett a biztonság. Kezében tartotta azt, amit mondani akart, és könny egyszerre könnyebbséget érzett. Egyszerre azt éreztecsak írnia kellett sokat, sokat és gyorsan. Egyszerre föltekintett, azt érezte, hogy kész. A költemény kibomlott egész mivoltában. 27/c r Ledobta a nádat, újat kapott kezébe, nehány megint babrált tett néhány ugrást ugrált a teremben, mint a játszógyerek, egy székre állott, hadonászott. Azt se tudta, mit tegyen miveljen örömében. Ebédelni elfelejtett A teremben éles fény ömlött nyilalt . Elmult az ebédidő észre se vette, nem evett és nem ivott, de azért se éhes, se szomjas nem volt. de evésről, ivásról megfeledkezett Már csak a csiszolás maradt hátra Azt is Elvégezte azt is, csodálatosan érthetetlenül hamar. Aztán t T orkaszakadtából kiabált. – Készen van, itt van, megvan – és le rámutatott a viasztáblákra: Anyjának: – Anyám, kedves édes és jó, te menj te fogadd, akik jönnek. Intézkedj a nevemben, és tégy, úgy úgy úgy úgy úgy ahogy jónak látod akarsz. Hiszen te mindent jobban tudsz. Bocsáss meg nekem, ha valamit vétettem. Most boldog vagyok, örülök, nagyon boldog. Octaviának: – Császárné, kikocsizom és este együtt eszünk eszem , te veled. Mosolyogj reám. Igy, kedves. Egy k Kocsi repült a palota elé, arra ráült. Kimondhatatlan öröm, gőg és nyugalom töltötte el. Vágtatott a Városon, szaladt alatta a föld és fölötte az ég, mögötte a mellette a házsorok, melyek mintegy mozogtak és éltek s a kocsisnak vernie kellett a lovakat, hogy még gyorsabban száguldjanak előre, az ismeretlen 27r – 28 r értékes. – Jó Kegyes vagy. – Hívj fiadnak. Mert te vagy az én atyám. Akkor feléje ment és megcsókolta, alázatosan, fiúi tisztelettel. Seneca folytatni óhajtotta a mult a megkezd m az abbahagyott bölcselkedést, de Nero barátságosan félbeszakította: – Mit dolgoztál? – kérdezte. – Erről beszélj A Thyestes harmadik felvonását fejeztem be. 24 29 r – Érdekes. Nagyon érdekes. És S s ikerült? – Azt hiszem. – Szeretném hallani. – Szebb jutalmat alig n nem is remélhettem Ennyire érdekel? – mondta Seneca csodálkozva , mert ezt ilyesmit még sohase kívánt a a császár. – Igen, igen. Igen, igen Nagyon. – Nal A kéziratért elküldetett és Seneca szerénykedett, illemből . de aztán felolvasta, a Thyestes harmadik felvonását. Nero hátradőlt egy a székben. Már az első jelenetnél unta magát. Nézte Seneca Nez Nem tudott figyelni a szavakra, az ékes, lendületes fordulatokra, képtelen volt figyelmét lelkét ráirányítani s a kézirathalomra sanditva pillogatva azt leste, mikor fogynak el a lapok. Több mint egy óráig Seneca igen sokáig olvasott a latin költő vagyok . Ezalatt a császár feszeng lehunyt szemmel, figyelmét magába merülő érdeklődéssel saját versét mondogatta, halkan hangtalanul és várt sorára. Hogy a felvonásnak mégis végeszakadt, fölállt. Játszott lelkesedéssel, túlcsorduló bámulattal átölelte mesterét és megrázta kezét. – Remekmű – mondotta – ilyet még nem írtál. Minden izében tökéletes. Seneca, aki még mámoros volt saját tulajdon szavaitól, és elfáradt az olvasásban, homlokát törülgette s mint aki álomból ébred, révetegen nézett maga elé. A nagy igék hatása alatt állott. Alig talált udvarias, hétköznapi szókat, hogy megköszönje a legmagasabb elismerést. A császár most fölkelt türelmetlenül járt-kelt a teremben Aztán Majd ezt mondta: – Én is irtam – és itt dobogó szívére figyelt – én is írtam valamit . e E gy elégiát. Seneca nem értette mindjárt. Te? kérdezte. – Igen – szólt …Iphigeniáról Agamemnonról 30 r – Igen Én – felelte Nero félénken, nagyon nyugtalanul. Megpróbáltam, Agamemnonról. – A tárgy nehéz. Nagyon Elsőrangú feladat. Ha talán, de nem is merem kérni, azt gondolom, hogy te is felolvasnád. – Téged untatna – mondta Seneca szinpadian tiltakozott. – Nem – szólt a császár – nem olvashatom föl. Félek. Minek is? Hosszú. Nagyon hosszú. Csak egy föltétellel. Ha megígéred, hogy azonnal abbaszakitod, mikor unatkozol. Erre Nero olvasni kezdte. Elszavalta az Agamemnon haláláról szóló elégiáját. 26 31 r – Tetszik? – kérdezte m mohón mikor befejezte. – Nagyon. – Légy őszinte. – Őszinte vagyok. Gyönyörű – tette hozzá szólt Seneca, túlságosan emelt hangon. Különösen az eleje. – Én is úgy érzem. Az eleje. a Az sikerült. És a befejezés? – Az is jó. a Azzal a hasonlattal. a A tengerről, mely a határtalan fájdalomhoz hasonlatos. – Igen. Ez nekem is tetszik. Seneca megdörzsölte arcát, hogy letörölje róla a közönyt s a és a fáradtságot , mely, a vers hatása alatt szürke pókháló a hosszú fásan-kopogó költemény hatása alatt akarata ellenére ellenállhatatlanul rátapadt, mint valami szürke pókháló . Azt akarta, hogy arca kipiruljon és lelkes legyen, minden szava mert Nero figyelt – Bámulatos Megnyugtató – mon tette hozzá Seneca hogy éppen Seneca , mert mond jon ani kellett valamit, – csodálatos, hogy megnyugtató ítéletekhez hogy már az első ennyire sikerült. – Igazán? – A maga nemében tökéletes . – Nem hosszú? – Nem. Dehogy. Az olvasót szükséges előkészíteni, 27 32 r bering beleringatni a hangulatba. – Mert megrövidíthetem – ajánlkozott a császár, meggyőződése ellenére most már alázatosan, tettetett tanítványi készséggel, csakhogy újabb elismerést csikarjon ki. És úgy vigyázott, mint a hiuz róka. – A versnek nem lehet minden sora műremek – szólt mestere – végre a sorok együttesen teszik alkotják az értékét. – Szóval ne töröljek semmit? – Legföljebb a közepéből. – Mit? – Talán – szólt dadogott Seneca, aki kezébe vette a kéziratot s a szakember jártasságával rá mutatott bökött egy helyre – innen. – Ezt? – Nem – mondta – ezért is kár lenne. Akkor megbolygatnánk a a szerkezetét. Aztán ezek a sorok olyan pompásan lejtenek. – A mérték, azt hiszem, mindenütt pontos Természetesen. Igen. Hat láb. „Drága apám …” „Ki leszállsz …” a A sormetszet a harmadik ütem közepén – magyarázta magyarázta Nero s énekelni ütemezni kezdte a verset. – „Drága apám, ki leszállsz …” Most már nem akart hallani semmit. Csak önmagát, a tulajdon tulajdon hangját és költeményét, melyet újra fölolvasott, érzékenyen, könnyel a szemében, elbicsakló hangon, szinpadias merész taglejtéssel kisérve minden szót, az érzései fellegébe fátyolozva az egészet. Tele volt vele. v A verset egy éjszaka írta. mikor trónra lépett, tudjuk mit érzett, unalmat. 28 33 r Úgy, amint önmagunkkal eltelünk, anélkül, hogy tudnánk, a vérünk gőzével és füstjével, mely megüli agyvelőnket és elkápráztatja szemünket. Nagyon félt, hogy nem tetszik másnak és magának, e Ezért a gyöngébb részleteket különösen lendületesen és finoman adta elő, mintha a tökéletlenség készakart elnagyoltság lenne, egész testével részt vett a szavalatban s az unalomig tudott szöveget, melybe hosszú-hosszú hetek munkáját Erejét szenvedését szenvedését szenvedését ölte bele, a verseket, melyeket annyiszor elmondott, hogy már majdnem utált utálnia kellett , akár a teste páráitól és fülledt páráitól és ismert izzadság-szagától átitatott ruhát átfülledt inget , újszerűen próbálta mondani forgatni , hogy más ok ban keltse azt a meglepetést, melyet a boldogtalan fogantatás keserű pillanatában vajúdásában önmaga érzett. Iszonyú vágy lihegett belőle. Soha, sohase érzett ilyen lázat, ilyen borzongást, akkor se mikor trónra lépett, mint a világ ura. magad ő aki a trónon ült, a világ ura, se azelőtt, se és később se , soha. Magasba repült, versei szárnyán és ott fönn szédűlt. Szive oly erősen kalapált, hogy alig hallotta tulajdon hangját. De annyi ereje volt még, hogy olykor félszemmel Senecara sanditson, aki egy alacsony széken ült, tettetett játszott figyelemmel és sima 34 r vékony, hizelgő szája utána ismételte az elhangzott sorokat. Ebből azután a császár mégse okosodott ki. Seneca ugyan e E gyetlen kifogást se tett, f F olyton bólintott és helyeselt, dicsérte is, talán jobban, mint várta, kellett volna, beszúrva a lap aljáról de a szava mintha ellentmonda a szemének, máskor az arca a szavának. Nero, most csak hogy ezt észrevette dadogott. Inkább őt nézte, mint a kéziratát. Rossz sejtelmek gyötörték. Tudta, mindenkinél jobban tudta, hogy S nevelőjének nem tetszik, amit olvas, itt két felülről betoldás nyitó jelölés van, az egyiknek nincs záró párja Seneca mestere nem tartja jónak a versét beszúrva a lap tetejéről mindenkinél jobban tudta. A jel, amire várt – késett. Ez ellen azután ravaszul védekezett. Meg se Csak félfüllel hallotta meg elismerő szavait, nehogy kihivja az igazi birálatot. Fönn akarta tartani, ameddig lehet, érzése bizonytalanságát, mert utána, úgy rémlett, csak a semmi jöhet. Bármennyire remegett, g G őgös volt, éles, kíméletlen. A jel, melyre várt, késett. Maga se volt tisztában, mi ez a jel. d De e E gy jelre, mely valami természetes eg azonban odaadta volna mindenét és megcsókolta volna az agg költő a saruját is. Hogy mi ez a jel. azzal Maga se volt tisztában, Hogy mi ez a jel. Valami nagy-nagy melegséget és megértést, bámulatot és rokonszenvet képzelt el, mely rálövell a meghatódó és álmod nedves szemből, a kigyulladt homlokról, s magáévá teszi azt a fájdalmat, mely az övé volt és a versébe foglalt zárt. a jegyzet alapján itt zárom le az alulról betoldást a lap aljáról ide beszúrva Ez a jel azonban, melyet várt melyet várt , a döntő és elhatározó, késett. Mikor aztán másodszor elolvasta elszavalta versét, másodszor is, egyszeriben az utolsó sornál elöntötte a láz, s az elégedettség gőgösen büszkén a jegyzet alapján itt zártam le az alulról betoldást a lap aljára írva és ide beszúrva egyszerűen az asztalra dobta kéziratát Meg volt elégedve és tüntetett vele. Másról kezdett beszélni. meg volt elégedve 35 r VII Csömör. (az önkívületben) 30 35 zegette magát benne, mint csúnya emberek a tükörben, rosz világításnál, homályban, este kik többször viz gyakran vizsgálják magukat arcukat a tükörben, de csak homályban, este. Egyelőre félt a világosságtól. Majd a mámorra, csömör következett melyből fölébredt, csömör következett. Megint F fejfájósan járkált szobájába termébe, nem mert a versére gondolni. Egyszerre elővette és följajdult a szégyentől. Milyen kongó és üres minden sora. Az eszme kopott, a jelzők lógnak, a színek zagyvák, össze-nem-illők, unalmasak. Főkép az unalomtól borzadt meg. Elviselhetetlen, leirhatatlan, kiordithatatlan unalom lappangott a költemény minden zegében-zugában. Egyszer, mikor betegen feküdt lázas volt, azt álmodta, hogy forró homokot eszik, mely fölitta minden nyálát és aztán a homok csikorgott-harsogott fogai között. Ehhez hasonló lidércnyomás kinozta most. Gyötrődve újra neki látott. Vád olta askodott magát , hogy kontár és ostoba, kéjelgett rúts a vers bamba ürességében. Aztán 35v Itt jöhet Seneca első tanítása. 31 36 r gyötrődve újra neki látott. Kihagyta a közepét, ami által egy lyuk keletkezett a versben, majd az elejét tette a végére és a végét az elejére, fölforgatta a sorokat, lenyirta a hexametereket pentameterekké alakította, toldott-foldo majd visszaállította az egészet, amint volt s uj megint irni kezdte előlről, hit nélkül, toldotta-foldotta, a költemény pedig nőtt mint valami szörnyeteg nagyobbodott , már tízszer akkora lett, már húszszor akkora, mint valami szörny, mely túlnőtt rajta is, és elnyeléssel fenyegeti. Tikkadtan megállapodott. Most már el se akarta olvasni. Abbahagyta. Sápadtan fölállt és Senecara gondolt, sápadtan . – Segíts rajtam Ments meg – kiáltotta neki megtörötten lerongyol va t megsápadva idegekkel – nem birom tovább: Úgy érzem, elvesztem. idegesen, és ellép v – Ne mondta hirtelen – azt ne. – Miért? Seneca nem tudta féltette a varázsát, nem akarta, hogy nála nagyobb költőket is megismerjen. – Azaz – tette hozzá – csak keveset. Itt tanítja Seneca Hosszú tanítás, politikai lecke pendantja. ( Nem félti ) a lap bal oldalára írva 37/a r Seneca most nem értette egyáltalán nem értette, miről van szó. Akkor látta, hogy Nero most is kezében tartja versét és rámutogat. Azt hitte, hogy úja Azt hitte, már nem is törődik vele a császár, elfelejtette, akár ő. A bölcs elkomolyodott és melléje ült. Seneca m Melléje ült: – No csöndesebben – mondta, jóságosan mosolyogva. Azt hitte, hogy már hogy a császár már nem törődik a versével és elfelejtette, akárcsak ő. Seneca Te mosolyogsz? Rosz – kérdezte mondta szólt Nero szemrehányóan – rosz, rosz. Seneca még mindig mosolygott. – Te mosolyogsz? – kérdezte a császár Nero , szemrehányóan. – Hogyne. Az arcod rózsás, a szemed fiatal és izzó. Egy bárányfelhő szállt a nap elé. – Nem vagyok megelégedve – szólt Nero leverten. – Ismerem ezt – szolt mondta Seneca tompán. . 37/b r Seneca mellé ült. – No csöndesebben – mondta, jóságosan mosolyogva. – Te mosolyogsz? Hogyne. Hiszen ismerem ezt. Nagyon régóta. Minden költő ilyen. – A többi is? – Természetesen – tette hozzá, újra mosolyogva Seneca atyáskodva. De Azaz nem mind, csak a jó poéták. A rosszak biztosak a dolgukban. Azok mindég elégedettek, mert vakok. A jók ellenben látják a nehézségeket, tudják, milyen ég-föld-különbség van a közt, amit akartak és létrehoznak. – Te csak vigasztalsz – lelkendezett rebegte sopánkodott Nero, lelkendezve. Seneca rátekintett, Rátekintett és látta Látta, hogy milyen öntudatos, konok és erőszakos. a 37/b kéziratlap alján egy később kihúzott, de ide szánt rész: Eszébe jutott, hogy a vad és szomorú Domitiusoktól származik, gondolta , s őseinek kegyetlensége eszébe jutott, hogy az ősei játékból és szeszélyből gyerekeket tiportak el az utcán. Elkomolyodott és megsajnálta őt. Az utolsó mondatot: Elkomolyodott és megsajnálta őt. KD bekeretezte és mellé írta: kell. És megsajnálta. Elkomolyodott és megszánta. – Nem, – szólt halkan most Seneca Neked nincs szükséged vigasztalásra. Igazán nincs. – Hát nem olyan rosz – kérdezte újra – Hát nem olyan rosz? – Nem rosz, hanem – gondolkozott megállt várt – pompás. Egyszerűen pompás. Nero boldogan és hitetlenül: – Hihetek neked? Seneca most elkérte a költeményt. Érdeklődve nyúlt utána, de mikor kezébe vette, önkénytelenül olyan mozdulatot tett, mint aki valami undok és nyirkos férget fog meg, melyet meg kell simogatnia. Holott a vers csak semmitmondó volt és üres szabályos, tele mithológiai képekkel és s kimódolt versekkel kinyalt rózsaszín versikékkel. A bölcs látta tudta , hogy hogy nem lehet rajta segíteni. Hogy mégis tegyen vala- 38 r mit, visszaállította eredeti formájába az első fogalmazást tanácsolta – úgy mégis jobb volt, – pár sort törölt, aztán együtt elolvasták. Mindaketten egyaránt el voltak ragadtatva. A császár tombolt a boldogságtól. – Láto Nyugodt vagy? – nevetett Seneca. – Igazam van? – nevetett Seneca. – Igen. – Megígéred, hogy nem leszel többé kishitű? – Meg – rebegte Nero lelkesen lelkendezve. De értsd meg, miért szenvedtem . é Én tudom, megtudtam , hogy ez a legjobb és legtöbb: irni. Csak ez érdemes. Mindig ezt akartam. Most bevallom. Ha pedig nem lehet, vagy nem tudok, akkor semmit se mit csináljak mit tehetek itt a földön ? – és tanácstalanul körülnézett. – Milyen szerény vagy, császár császár – mondta Seneca egy kis árnya gondolatnyi féltékenységgel, hogy már mely minden írót elfog, mikor mesterségét dicsérik mások s látja, hogy a többiek is ösmerik azt az örömöt, melyet ő. beszúrva a lap aljáról – Nem, nem vagyok szerény. Te – mondta és átölelte Senecá t nak bizalmasan – multkor, hogy készen lett, kikocsiztam. Vágtató lovakkal Mintha repültem volna az égbe. Olyan szép és friss volt minden. A nyár velem száguldott. Mintha lángokban repültem volna, fölfelé. – Igazi költő vagy – mondta szólt Seneca. Csak azok beszélnek így. Lásd, ezt írd meg. – Ezt? – Ezt is. m Mindent, amit gondolsz. És úgy, azon frissíben. Gyermekem, előtted végtelen út áll: a fejlődés. Hiszen fiatal vagy. Nero áhitatosan hallgatta: – Valóban nem csak költő vagy, okos is és jól választottál. 39 r Seneca akire reábízták a császár nevelését érdekesnek találta, hogy egy iró , kis költőcske ül a trónon. és h Hízelgett hiúságának is , hogy mesterségét, melyben ő az úr, ennyira becsülik, Aztán így lesik a szavát fönn a ott onnan fölülről is így lesik Távlatok nyiltak meg előtte. A kapcsolat közte és a császár közt sziv egyszerre csakugyan szivesebb és melegebb lett. Szinte el se téphető többé. Aztán Neronak fel ébredő szenvedélye belevágott tervébe is . Mint a birodalom minisztere mozgatója csinján nyájasságra és szelidségre óhajtotta rávezetni kapatni a császárt s alkalmasabb mód nem is kínálkozott ennél, mely ami orvosság Neronak és a birodalomnak és aztán az alattvalók millióinak kilencvenmillió alattvalójának is. Caligula császárból és a többi ből szörnyből talán csak ez a csöpp szeretet hiányzott. Az ötlet rendkivül tetszett neki kapóra jött . Földhöz vágta utolsó kétségét, melyet eddig teljes végképen nem tudott legyőzni és beszélt a császárnak. m Magasról, mintha ő ülne a trónon: – Valóban – mondta Seneca – nemcsak költő vagy, hanem okos is és jól választottál. Csak a költőé M ost a lett egészen tiéd a világ: A hatalmasok csak kormányozzák a világot . De a költő egészen birja, az uralkodik rajta, a hátán tartja a földet, mint Atlasz. A világ költészet Művészet nélkül csonka a valóság. Még a bölcs se olyan boldog, mint a költő. Az 40 r legföljebb elejét veszi a bajnak. De a költő a szerencsétlenséget rosszat akkor is édessé és kedvessé teszi kedvessé varázsolja , miután már megtörtént. Nyolc évig éltem száműzetésben Corsicában. t Távol a Várostól, tar szirtek és s még kopár abb barbárok között. t Társaim a láz-hozó szunyogok és a kövi sasok voltak . és És biztosan belepusztulok, ha nem vagyok költő. Mit A borzalmas magányban azonban lehunytam a szemem és ott jártam, ahol akartam. Csak az álom van. – Igen. Csak az álom. – susogta Nero és bámulta ezt az égő aggastyánt, ki ben a tüdővész től úgy lángolt, mint a fáklya. – Uralkodj az embereken – szólt Seneca – s a költészettel uralkodj magadon. Csak tovább. Mindig újat és újat. N Irj, folyton-folyton irj. Nem törődni a régivel, otthagyni, elejteni, mint a fa a száraz lombját. – És olvassak – kérdezte a császár. Nero hálásan hallgatta. mint a g Gyógyíthatatlan beteg, akit áltatnak. – És olvassak? – kérdezte. – Ne sokat – mondta Seneca hirtelen riadtan. – Mért? Seneca féltette varázsát. n Nem akarta, hogy nála nagyobb költőket is megismerjen. – Azaz – tette hozzá – csak keveset. – Mit? 41 r K Gondtól terhes Töprengő arccal állt ott, akár az orvos, akitől étrendet kérnek. – Homérosz és Alkaiosz. Pindarosz talán. Tyrteust ne. Azt még ne olvasd. Végül megkapta a maga orvosi diját. Kétszázezer sestertiust. Aztán – mondta Seneca – főkép élned kellene. Te még nem ismerheted az életet, mely minden tapasztalat kútforrása. a A fiatalság csak a fölszint ismeri látja, a héjat és kérget; ami alatta van, a mélységet még nem. Innen a magasból át se tekinted. Le kellene szállni kissé. Megnézni mindent. Majd erről is beszélünk. – Igen Igen – lihegte, engedelmesen. Vezess engem – mondta, mint az alvajáró! VIII. Irodalmi iskola. A ragasztott rész hátán Senecára vonatkozó megjegyzés. 42 r VIII. Irodalmi iskola. A császár sokat dolgozott. Éjjel, az ágya mellett is ott tartotta a nádvesszőt és a viasztáblákat, melyekre följegyezte elröppenő gondolatait gondolatait szépen ami eszébe szókat . Több verset írt. Köztük egy idillt Daphnisról és Chloeról s egy ódát a Messzenyilazó Apolloról Egy év alatt annyira nőtt az anyaga, hogy már költőnek érezhette magát. Belekapott egy tragédiába, mely csodálatos könnyüséggel folyt. Seneca , aki megvolt elégedve tanitványával. Ő pedig önmagával. Egy év alatt összeírt egy kis könyvtárravalót, melyre önérzettel tekintett. beszúrva a lap jobb felső sarkából Mindig szerencsésnek és kiváltságosnak tudta tekintette magát tudta magát . Keblében aranytokban szerencsejelként viselte annak a kígyónak a bőrét, mely gyermekkorában, mikor délutáni álmát aludta, meg akarta fojtani. Most a régi régi biztonság végkép visszatért beléje. Idejét úgy osztotta be, hogy egyetlen perce se maradjon kihasználatlan, és minden óra minden a nagy, az egyetlen cél felé röpítse. Mohón Rá vetette magát a tanulmányra. Költőket o O lvasott és egy-egy verset kívülről is megtanult, hogy zenéje beivódjon lelkébe és megtermékenyítse. Minden előkészület volt arra, ami elkövetkezik. Senecaval együtt aztán készült volt készült Mestere Nevelője útmutatása szerint kereste a magányt. S aztán mesterséges, kötelességszerű érdeklődéssel fordult az élet felé, mely neki számára merőben eddig neki eddig idegen volt. … … … Mindent megnézett újra, hegyet, folyót, tengert és látta, mennyire nem ismerte eddig. Nem gondolt arra, hogy kik laknak a házakban, mennyi adót fizetnek és milyen párthoz tartoznak, csak az embereket figyelte, akik ide-oda mozognak. Ez annyira izgatta érdekelte, hogy hamarosan nem is tudott egyébbel foglalkozni. itt két záró kacsacsőr van, az egyiknek nincs nyitó párja, a jegyzet alapján nem tudom javítani az egész részlet ceruzával áthúzva Mérnökeivel még mindig kiment kiment a külsővárosba, ahol a városrendezés munkája folyt nagyon lassan és kedvetlenül folyt. Ő azonban már nem Itt elhagyta őket már nem figyelt rájuk. törődött velük A a mig az építészek tanácskoztak, ő s gyaloghintóján továbbvitette magát, még szurtosabb és görbébb utcákba, ahol melyekben a szegények és koldúsok zsuf összezsufoltan élnek, hihetetlen nyomorúságban. Itt a A nyilt Cloaca Maximán szennyes lé folydogált s az utcán, hol hajcsárok botozták öszvéreiket alacsony vargaműhelyekben és , az árokparton döglött kutyák és macskák hevertek. Orrfacsaró bűz csapott arcába. A pusztulás pompája megigézte. Orrfacsaró bűz csapott arcába. A pusztulás megigézte elbűvölte. 42/ b a r hiányzik a záró párja az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölésének Nero, aki azelőtt idegenkedett az élettől és csak azelőtt csak mesterséges, kötelességszerű érdeklődéssel fordult az élet feléje ez a számára merőben idegen volt. De most annyira érdekelte, hogy hiányzik a nyitó párja az itt lévő ceruzával törlés záró jelölésnek megállitatta hintaját 42/a Figyelte őket, ami eleinte csak A rákényszerített lecke volt második természetévé vált. Izgatta a sok ismeretlen, ki idegen kincset, súlyos életet hordoz magában és gyötrelmes kiváncsiság kinozta, mi lehet bennük. Mikor egy koldús behúzódott a kapuba, hosszan nézett utána. 42/a v olvashatatlan? tartotta. Még mesterének se szólt róluk Követte a járókelőket a szöveg további részét levágták 42/b Seneca a leckék után sétálni vitte. és m Megmutogatott neki mindent, fölhívta figyelmét alig erre-arra olyan dolgokra, melyekre eddig eg nem is gondolt. A tanítvány fogékony nak volt látszott . Majd Később nevelőjének útmutatása szerint kereste a magányt és később nevelőjének útmutatása szerint kereste a magányt egy süppedt kocsma… között földbesüppedt kurtakocsmák között 43/b r hintaját. Hintaját Megállitotta hintaját. Emberek dugták ki fejüket a vityillóból és mintha megnyilt volna fölöttük az ég, félénken visszahúzódtak. Figyelte őket, ami eleinte csak A rákényszerített lecke volt második természetévé vált. Izgatta a sok ismeretlen, ki idegen kincset, súlyos életet hordoz magában és gyötrelmes kiváncsiság kinozta, mi lehet bennük. Mikor egy koldús behúzódott a kapuba, hosszan nézett utána. beszúrva a 42/a oldalról Az árok mellett egy öregasszony anyóka ült. Sebbel borított, puffadt lábát nyomogatta. Nero reátekintett és megszólította: – Fáj? – kérdezte tőle, valami halvány részvéttel és nagy érdeklődéssel meghatódottsággal és merész kíváncsisággal. Az öregasszony bambán nézett rá, nem felelt. – Nagyon fájhat neked a lábad! – mondta a császár, hangosan, a részvét és kegyetlenség közt ingadozva. Szeretnéd, ha nem fájna a lábad? é É s szaladni tudnál mint? Mint húsz éves korodban? ? m M it? Erre az asszony se válaszolt az asszony. Könnyek csorogtak végig az arcán. – Ne sírj – szólt Nero fölvillanó szemmel – ha mondom, ne sírj , nekem is olyanok a lábaim m. Azért járok gyaloghintón – és tovább vitette magát intett a rabszolgáknak, hogy vigyék tovább eltávozott . Sok Több ilyen kis kalandja volt tréfát művelt már, melyről nem beszélt senkinek titokban tartott Ami eleinte rákényszerített lecke volt, második természetévé vált. Tetszett neki Izgatta a sok ismeretlen, ki idegen kincset, súlyos életet hordoz magában és megszerezhetetlen, gyötrelmes kíván érdeklődés vágy kinozta, mi lehet bennük. Hangos ott g? dícsérte a csúnya leányokat, hogy milyen szépek, összezavarta a szépekkel elhitette, hogy csúnyák, és n N evetett azon, hogy mindent összezavarja a világot. Később valósággal leste az embereket mogot kik kik Máskor követte őket és azok a járókelőket, kik nem is sejtették, hogy a császár lépeget mögöttük. Ha megállapodtak, őt is megállt se ment tovább, s hosszan nézett utánuk, mikor eltűntek valamelyik ház bérház kapujában. Ezt pedig titokban tartotta. Ezeket a kalandokat titokban, titokba hiányzik a záró párja az itt lévő nyitó kacsacsőrnek Ez izgató volt. Ezt pedig titokban tartotta. Ezeket a kalandokat titokban, titokba Nerot, aki nem foglal egyáltalán nem foglalkozott az államügyekkel, de jó uralkodónak tartották. A k K özönyét szelidségnek hitték, az unalmát jóságnak. Agrippina uralkodott helyette, ki eleinte azelőtt függöny mögül hallgatta végig a szenátusülését, most azonban már nyiltan elnökölt ottan és minden csak tőle függött meg Pallastól, a császárné szeretőjétől. Ők ketten intézkedtek minden alkalommal Senecanak ez nem volt ínyére egy tanácskozáson megpenditette, jó lenne 44 r a császárt is bevonni kissé a munkába, aki egészen elmerül tanulmányaiba s a konzulságot azt javasolta, tegyék válasszák meg konzulnak. A császárt azonban nem kötötte le a legmagasabb tisztség sem. Aztán se De Nerot aztán is Csak ritkán jelent meg a szenatus ülésein, mindig azzal a kifogással, hogy versein dolgozik. – Nem örülsz neki? – kérdezte Seneca. – Nem. – Miért Seneca éppen hozzá volt indulóban, hozzá ment, hogy , hogy szemrehányást azért tenni szemrehányást szándékozott akart tenni amiatt. A császárt azonban nem találta egyedül. Seneca éppen hozzá ment, hogy emiatt szemrehányást tegyen emiatt n Nem találta egyedül a szobában . k Két különös alak kal üldögélt tárgyalt . – Nem ismered? – mondta Senecának és rámutatott egyikre, aki lógó cipőszijjal, fésületlenül állott fiat, piszkosan -durva arccal állott elébe őtte . – Zodicus – jelentette a nevét. Seneca nézte. – Ő is költő – szólt a császár. Zodicus zömök és alacsony latin latin , lapos orral és pislogó rabszolga-szemmel – úgy tekintett bámult Senecara, mint a kutya az emberre, oly félelemmel és oly reménytelen tisztelettel. Azelőtt valami kézműves lehetett. beszúrás a lap aljáról A mester természetesen nem ismerte őt, mert ilyen poéta százával szaladgált a forumon. mon Csapszéki töltelékek ezek, ingyenélők, akik sohase adhatnak ki könyveket és verseiket az utcán haladóknak olvassák el, addig, mig el nem verik őket. – Marcus Fannius – mutatta be Nero a másikat, ki valamivel soványabb volt, de épp oly alacsony s keshedt tunicat viselt. beszúrás a lap aljáról Alig mert előjönni jönni kászolódni kerülni a homályból. Szintén … – Költő? – kérdezte Seneca, kissé féltékeny gúnnyal gúnyosan. – Verseket írnak Az – magyarázta Nero – verseket írnak mindketten Seneca szemet rápillantott mindhármukra s hogy megért ette a helyzetet. Úgy látszott, hogy már hogy már régebben en ismerik egymást ismerősök ismerik egymást. A romai csatornának ez a két penészvirága, az irodalom e két ritka szemétbogara véletlenül került össze csöppent mászott a császár 45 r ral útjába. Hihet Odatolakodtak hozzá, mint mindenkihez bemutatták versüket s Nero nem találta őket ellenszenves ek nek. Nagyon szerényeknek és jóindulatúaknak mutatkoznak. – Nem is tudtam – mondta Seneca zavartan. – Ó roppant mulatságos furcsa fickók – szólt a császár. Igazán eredetiek s furcsák. Seneca most már rokonszenvesebbeknek találta őket és nem oly szigorúan tekintett rájuk. í Í zlése ellenére meg szólt hozzájuk megszólította őket. – Mért hallgattok? Zodicus és Marcus Fannius a mester jelenlétében nem t háttérbe vonult és egy szót se szólt. eddig meg se mukkant. Most is csak is csak hápogott a szájuk. – Beszéljetek Nem igy – mondta a császár – úgy, ahogy szoktatok, bátran. Erre fölmelegedett a két tacskó és meg és szidni kezdték egymást, a ko csapszékek cifra kacskaringós modorában, azon a külső városi ny irodalmi nyelven, melynek minden szava egy rothadt záptojás. Nero kacagott. Vele együtt Seneca. – Hallod? – mondta Nero kacagva. – Már I i smerem őket – bolintott Seneca. – Este azonban Mindjárt még többet látsz majd tudsz meg majd . Mit művelnek az utcán. Nagyon mulatságosak. Jöjj velünk. Nero ismételte szavukat és olyan mozdulatot tett, melyet Zodicustól tanult. – Ugye eljösz velünk? – kérdezte Senecát. Esténként tanitójával nehányszor kirándultak, gyalog, hivatalos kiséret nélkül, hogy a császár megismerje az életet s lássa az embereket akkor, mikor nem figyelik őt. Kis kocsmákba bújtak el, ahol mulat a nép, ittak és énekeltek, mint a többiek. Itt egy alsóindex c állt, nem tudni, mihez tartozik. A törlést záró jel a bekezdés végén áll. Ma a két zugíró is eljött. Nero szaladt az utcán a hegyről lefelé , mindentől megszabadulva. Halhatatlan fiatalság lüktetett benne. Rikkantgatott, hangokat adott ki magából torkából, melyek egy más ember hangjainak tetszhettek volna tetszettek és mulatott rajta uk . Seneca fáradtan loholt utána. Zodicus és Marcus Fannius elől. Csak egy rabszolgát vittek magukkal, aki a bronzveretes utcai lámpát előttük tartotta, hogy mutassa az utat. 46 /a r Szórakozott járókelők, fáradt esti hazatérők ballagtak az úton Zodicus és Marcus Fannius mostan azzal kezdte, hogy mindenkinek alázatosan, tisztelettel teljesen köszönt. A szenátorok piros szegélyes tógában, a g G azdag kalmárok, kelme, vagy festékgyárosok szívesen viszonozták a köszöntést. Majd pár lépés mulva lassították járásukat, visszafordultak, azon tünődve, ki lehet a két ismeretlen üdvözlő. Keresgélték emlékezetükben , hasztalanul Aztán nyugtalanul gyanakodva tovább mentek. – Nem érdekes? – kérdezte Nero, akinek a könnyei is potyogtak nevettében. Akár a bábok. Minden ember. Most a az aranyakat rezpenzt – szólt oda Zodicusnak még érdekesebb ez – mondta a császár . Zodicus zsebébe nyúlt és kivett egy aranyat rézpénzt asz-t . Azt k K eményen odavágta egy arrasiető patricius sarkába, mintha ő ejtette volna el. A nemes körültekintett. a A zt hitte, hogy csalódott, de aztán meglátta a pénzt, és eltette. Nyugodtan ment tovább és elégedetten folytatta útját s bizonyára arra gondolt, hogy szórakozottságból volt pottyantotta el. Érdekesebb az a kísérlet a kísérlet akkor érdekesebb kísérlet lehetne Nero ha család megy hazafelé. KD jelzése szerint a 46/b való ide a A pa, anya, kisgyerek és dada. Egy ilyen csoport lekup Azok a pénz zajára lekuporodik nak a földre, a sötétben. Mindenki Még a gazdagok is . ó Ó rákig keresgélik. És örülnek neki mind. Nero ezzel nem telt be És a M m aga is buzgón hajigálta az aranyakat a pénzeket és kacagott. Később működött . Egy alkalommal annyira belemelegedett a játékba, hogy nem tudta fékezni magát. Annyira belemelegedett, hogy nem tudta fékezni magát . 46/b r Ezen az oldalon felül: a nő gorombáskodott, KD nem jelöli, hová kívánta beszúrni. Egy arra haladó menő nemesnőnek aki egy öregúrral ment a bokájához dobta a pénz t darabot. Az rászólt A nő rászólt. Erre Ne Nero évődni kezdett vele, majd kötekedni és mikor a nő ellenkezett beszúrva a lap aljáról megcsipkedte az állát és mellét. A kisérő férfi egy öregúr , a koromsötétben összevissza a császárt. Másnap tudták meg, hogy Julius Montanus szenator volt. 46/a folyt. Egy arra haladó nemesnő állát is megcsipkedte. A kisérő férfi, Julius Montanus senator senator volt a sötétben a sötétben összevissza verte a császárt. itt egy nyitó kacsacsőr áll alsóindex c-vel, záró kacsacsőrre javítottam a császárt kocsist utonálló kocsist Másnap reggel tudták meg, hogy Julius Montanus szenator volt. itt egy záró kacsacsőr áll alsóindex c-vel, hiányzik a nyitó párja Erre e E lhatározták, hogy itt egy záró kacsacsőr, nincs nyitó párja Nero A császár Nero ezentúl csak álruhában megy ki ment ki. Parist, a színészt rendeltette magához, aki kifestette őt, és a színházból maskarásan felöltöztette. Néha közkatonának, vastag kis karddal, néha aedilisnek, néptribúnnak, vagy éhenkórász csavargónak. Egy Első este csak egy szurtos, ütött-kopott újjast vett föl öltött és zsiros, roszszagú bőrkalapot, amilyent a római kocsisok viselnek, esőben. Hegyeset pökött a porba és káromkodott , hetykén. 47. r A Pompeius szinház felé mentek Circus Maximus ekörül nép tolongott. Ebbe a sokaságba szeretett elvegyülni vegyült el. Zodicus és Marcus a szájába dugta két újját s egy hosszat füttyentett az éjszakában, mire a cirkusz körüli fabódékból utcai lányok jöttek elő, egyptomiak, görögök és sziriaiak és romlott szépek s csunyák, fiatalok és öregek és siralmas kelletéssel lejtettek el ottan. Zodicus kiválasztott egy kancsal öreg lányt. – Cicám – mondta – állj meg egy szóra. – Istennő – kiabált utána Marcus Fannius , mikor az tovább ment. Nero és Seneca háttérben maradt. A lány visszajött Zodicushoz. – Mit akarsz? – kérdezte tőle Zodicustól tőle , mert nem szokott meg ilyen jobb gavallérokat. c C sak silány rabszolgák szólították gatták meg. Valamit beszélgettek tek tárgyaltak . Nero most ellenállhatatlan kísértést érzett és mestere mellől egyszerre előugrott kocsisruhájában, a lányhoz. – Édes – fuvolázta, hetyke és pimasz. nincs meg a záró párja az itt lévő felülről betoldás nyitó jelölésének mint Marcus Fannius Zodicus szokta . Sohase láttam ilyen szép nőt – mondta hetyke és pimasz kocsishangon Zodicus és Marcus visszavonult és olyan mozdulatot tett, melyet Zodicustól Fanniustól tanult. Seneca hüledezett az ámulattól. – Remekül beszél – súgta oda Zodicus Marcus Zodicus . – Páratlan És hogy mozog – dicsérte Marcus Zodicus Fannius . A lány a vállát vonta: – Ne izélj. – Nem izélek – felelt Nero, hetyke és pimasz kocsishangon. Tetszel nekem. – Jössz? – Megyek – mondta. Akár a világvégéig, te veled. – Ki vagy te? – szólt a lány, rekedten. – Hát nem látod, hogy jófajta kocsissal van dolgod, vagy mi. A gazdám ma reggel fölfordult. Most facér vagyok. 48 r – Nem vagy te kocsis. – Hát mi? – Valami más – mondta a lány és méregette szemével. – Lásd eltaláltad – szólt Nero. Én valami más vagyok. Most megmondom az igazat. A császár vagyok. A római császár. Seneca hüledezett az ámulattól. Erre a játékra nem volt elkészülve, s most maga is érdekesnek. m M eglepőnek találta tanitványát, hogy ilyen eredeti ötletei vannak tanitványának Ha ezt meg tudná írni. Amit lát és mond, az kétségtelenül friss és eredeti. Csak megirni nem tudja. az utolsó mondat a lap jobb felső sarkából beszúrva – Bolond vagy te, komám – mondta szólt a lány, és köpött. Az vagy. Még pedig nagy. – Jól van Helyes – hagyta helyben Nero – de te se vagy az, aminek mutatod magad. Reggel láttalak. Ne is tagadd. A Veszta-templomban voltál. Ó, Veszta szűze hová jutottál… A lány röhögött. Köréje szállingóztak a többiek is, akik körül közre fogták a tréfás és elmés kocsist. Nerot Zodicus és Marcus vitte tovább Senecával hurcolták , mert a helyzet veszedelmessé vált. Az éjszakában megint füttyök sivítottak idegen távolból sivitás füttyök sivítottak. Ezek a tivornyák rendszerint egy csapszékben értek véget. Zodicus és Marcus nyúlós vinkót ivott. a lőre fejükbe szállt. Itt hozzájuk csatlak Senecának a lőre a fejébe szállt. a lőre hamarosan fejükbe szállt és elaludtak a földön. Akkor Csak Nero és Seneca beszélgetett. Később Majd hozzájuk csatlakozott Paris, a szinész is a szinész is . Egy szer előadás után aranyszakállat és szigonyt hozott oda. Azon a napon Neptunust játszotta. Nero, aki tökrészeg volt, elkérte tőle, az Az utcán föltette az aranyszakállat, kezébe vette az arany szigonyt és úgy ballagott, Senecával, a hajnali ködben. A Palatinus alatt találkozott egy sánta púpos 49 r emberrel. A császár eléje állott: – Mért vagy sánta púpos ? – kérdezte tőle, kérlelhetetlenül. A sánta púpos szomorúsága mélységes mélyéből tekintett föl rá, hogy hallotta ezt a durva kérdést, és melyet talán még senkise intézett hozzá aAztán hiányzik az itt lévő ceruzával törlés nyitó jelölése m M egvetően tovább akart menni. – Megállj – ordított a kocsis a kérdező – sohase büszkélkedj annyira barátom. Látod én nem vagyok A gőg az ostobák erénye. Lásd én nem vagyok sánta púpos , mégse hencegek. Ha az ember egyik lába rövidebb, a másik meg hosszabb az ember háta kissé hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölése kidudorodik , akkor sánta púpos vagy. Nem is olyan nagy dolog. Ha akarom, holnap reggel kimegyek a Ffórumra, s odateszem lábamat egy kocsi kerekei alá, így ni és én is sánta leszek. Nézd, ma Úgy bicegek, mint te beszúrva az oldal jobb felső sarkából . Holnap kitöröm a derekam gerincem, s én is olyan púpos teve pupos leszek, mint te. Menj hát teve a sivatagban. és eztán ne hord olyan tehát olyan fönn az orrodat. A sántaság púp csinos kétségtelenül dolog. d D e nem olyan szép, mint te gondolod. Különben izlés dolga. Alig birt lábán állni. Seneca karon ragadta, úgy vitte hazafelé támogatta. Közben pedig folyton beszélt, beszélt, a mesterére dőlve. – Te – mondta Senecának Senecának, egészen elázva – most valami eszembe jutott . a A z emberek feje hasonlít a dióhoz. Nem találod? Vagy a tojáshoz. Föl kellene törni és megnézni, mi van benne – és nevetett, részegen. Seneca is nevetett. – Aztán az más is eszembe jutott. m M ért van úgy minden, amint van? Az ég mért nem piros és a csillagok mért nem zöldek? A tenger mért nem sárga? Az oroszlánok mért nem tudnak röpülni? Mindenekelőtt pedig mért nem szülnek a férfiak is? A férfiak férfiakat, a nők pedig nőket. 50 r Hahotázott és amint kitátotta a száját, Seneca megrémült tőle. – Mi? – kérdezte még egyszer a császár, vigyorogva. – Nagyon érdekes, – mondta Seneca, de feküdjünk már le. Otthon Nerot szolgái levetkőztették és ágyba emelték. Nero ottan a szörnyű élmények hatása alatt sápadtan gondolt emlékezett vissza arra a sok kusza dologra, mely megtörtént vele és nem tudott egészen eligazodni, miért mindig, kicsoda ez beszúrva az oldal aljáról Kicsoda az aki játszott az előbb és kicsoda az, aki most erre gondol. Megijedt ettő Fájt, hogy összezavarodott a részeg feje és megijedt eltűnt szeme héja még mindig püffedt másnaposságát és K k udarcok izét érezte a nyelvén és torkában s utálta magát. Az is fájt, hogy régen nem irt, csak az életet hajszolta Minden ködösnek rémlett. beszúrva a lap aljáról Csak az bizonyos, hogy a multkori ütlegektől szeme héja még mindig püffedt volt a multkori ütlegektől, melyeket melyt melyet a szeme héja, melyet most szomorúan simogatott. és sajgott. Az élet ott hagyta a nyomát. Akkor azonban azt érezte Aztán megint megint úgy képzelte hitte , hogy mindez mégis szükséges s a kezdő tanuló buzgalmával ismételte el, a mit látott és átélt. Másnap pedig pedig újra kezdte. 51 r IX. Nőnek a szárnyak – Lalagé. – Mi az, kedves? – Hazajött már? – Még nem, kedves. – Nézd meg újra újra, dada. – Megyek, kedves. Lalagé, a dada, Octavia császárné kedves dajkája kiment kisietett a folyosóra, hogy a palota keleti szárnyától a császár lakosztályához érjen. A folyosó roppant boltíveivel, nyirkos-dohos lehelletével ráfeküdt mellére. Barátságtalanul kongottak , de a viszhangok, melyek megszázszorozva jajgatássá váltak a távolban. Csak Még sötét volt. Csak a virrasztó őrök kezében lobogtak a fáklyák, de az éjszakát azok se oszlatták el teljesen. Túl a vörhenyes párafényen, a folyosó mélyén látni lehetett a titkos és alattomos félhomályt homályt. Octavia addig feje egyedül maradt. Kis Kis , fekete fejét tenyerébe hajtotta és sírt. Tizennégy éves volt még is. Tizenegy éves korában Három évvel ezelőtt tizenegy éves korában tizenegy éves korában ment férjhez. Azóta a palotában élt, ki se mozdulhatott a magas, komor falak közül. Kis gyermeklean Apró gyermekleány nő , piros ceruzával írva nappal a bábuival játszadozott, este pedig félt. A dada visszajött és jelentette jelentette közölte , hogy még mindig nincs nincs itthon. Octavia lehajtotta fejét. fölsóhajtott. – Nem szeret – mondta – látod, nem szeret. – Meséljek valamit? – kérdezte a dada. – Mért nem szeret ? – szólt Octavia. arról mesélj, miért nem szeret. Csúnya vagyok? Kicsi vagyok? Majd fölállt – és fölállt. fölkelt. Augustus ükunokája. tizennégyéves gyermek , a császárné ottan állt a dada előtt, hogy megnézze őt. Nem volt magas. Csak Bizony csöppecske volt. De finom és előkelő, a szobrokra emlékeztető hideg és csillogó tökéletes vonalakkal. – Szép vagy, édes kedves , nagyon szép. Szobája Octavia sirva fakadt elpityerdült. – Mégse szeret. Mit tegyek? Nevessek? Beszéljek? Nem tudok vele beszélni nevetni, nem tudok vele beszélni. Britannicust se látom soha. Mióta nem láttam, azt se tudom. Egy év óta nem találkoztunk. – mondta tompán Mi lehet vele. A dada vigasztalta, csókolta csókolgatta kezét. 52 /a r Ez a szoba a A földszinteni volt és szobából teremből egyenesen kilehetett látni belőle az oszlopcsarnokra s a császári császári kertre, mely sötétségbe burkolózott. Egy Most Lenn a szökőkút mellett, a fügefák közt, mint minden éjjel, mint éjfélkor megszólalt a fuvola. hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja Valahol a homályban, a messzeségben, a távolban. – Hallod? – mondta a dada. – Megint itt van fuvolázik valaki valaki . Minden éjjel, mindig éjfél után. – Milyen vidám – szólt a dada, dúdolva a dalt. – Milyen szomorú – mondta Octavia és ő is ugyanazt a dalt ének dünnyögte. Kiültek együtt a csarnokba és hallgatták a fuvolaszót, mely minden éjszaka sirdogált a kertben, mint mint rabnők a börtönrácsok mögött a szabad madarak dalát. Minden éjszaka sirdogált éjfél után mindig fölsírt a fuvola a kertben. Octavia ábrándozó kedvvel figyelte és lelkét enny tovább sodortatta az ének hullámaival, messzire. Már tudták, mikor jön és várták. és sokszor vele sírt Sírt a fuvola a fuvola s minden lomb és bokor vele sirt. Octavia most odakönyökölt a falra ábrándozva figyelte, s lelkét ráültette ábrándozva tovább sodortatta az ének a dal hullámaival messzire, s és látta a fiatal császár szőke és kedves fejét, hallotta a szavát, kivel hallotta a szavát is. Egyre jobban szerette őt. Nerov Csak délben ebédnél beszélt látta jöttek össze az asztalnál. Nero levert fáradt volt és ideges. Még a tekintetét is kerülte. Nyugtalanította ez a kis, főúri félénk nőcske kis nő , akinek keze-lába mindig hideg volt, mint a békáé, a szeme pedig ki volt sirva. Azt hitte Úgy érezte, akadályozza szabad mozgásában. 5 1 2/b r Csak éppen pár szót beszélt a csász vele. Egy furcsa torz kis kancsal torz császárné császárnő. Aztán sietett barátaihoz és nekik panaszkodott, mennyire nem érti őt ez a gyermek. Mit is tudhat ő egy költőről. Az éjszakai kirándulások egyre vadabbak lettek elvadultak . Nero V alamelyik vargabódéban, a külsőváros végén a császár talált egy furcsa- ferde kis törpét, aki kancsal volt és buta s olyan csúf, hogy magával hozta és és a palotájában tartotta, leláncolva, hogy ebédnél, vacsoránál állandóan mulasson rajta . mulatassa vendégeit Vanitiusnak hívták. Zodicus és Marcus minden este remekelt. Kutyá t kat és macská t kat dobáltak be a Fabricius-hidról a Tiberisbe és úgy ordítoztak, hogy az alvók fölkeltek álmukból s egyszer az éji őrök a rendőrtribun vezetése alatt kivonultak oda, abban a hitben, hogy gyilkolnak valakit. Seneca ettől kezdve azután eztán nem járt közéjük. Szégyelte az ostoba a csinyeket, de nem mert szólani. A nyári hónapok Nyár kezdetén A nyári hónapok alatt pedig Baiebe vonult, hogy 52/c r az ottani melegforrásban kezeltesse köszvényét. Mintha terhes A császár mintha terhes gyámságból menekült volna, a császár szabadon föllélegzett és kiegy , kéziratain nem pihent többé a mester szürke-éles szeme, mely nem-létező hibák után kutakodott. Szabadon csapongott a végtelen egekben. Még többet írt, mint addig s Egykori kétségein és aggályain mosolygott. Visszatért belé a régi biztonság. Keblében kigyó szerencsejelként viselte aztán annak a kígyónak a bőrét, mely gyermekkorában, mikor délután aludt meg akarta fojtani és érezte, hogy ő kiváltságos, szerencsés, mindennek sikerülnie kell, amihez hozzáfog. Még többet írt, mint eddig. Mulatott egykori kétségein és aggályain és most felegyenesedve s kiegyenesedett . 54 53 r Mintha terhes gyámságból került volna ki, szabadon csapongott, a k a végtelen egekben menekülve . Senecat pedig a távolban epés pedig epés, gonosz és fontoskodó öregúrnak látta, aki gondosan irkálja Erkölcsi levelei-t, az ifjúság használatára, de életében bátortalan és erkölcstelen s egy, szószátyár és szétfolyó s egyetlen szikrácska sincs belőle az benne az igazi költőből, aki nem okoskodik, hanem az őrület vadságával mer megszólalni már szólani. Kit Hiszen a többi poéták is ezt mondták róla hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró párja Zodicus és Marcus Fannius is ezt mondta róla így vélekedett . Ő a rhétor, a szónok, aki mondvacsinált drámáit fölcifrázza az ékesszólás szines cafrangjaival, de tartalom alig akad bennük. Mennyire nevetséges, hogy egykor fölült ennek a féltékeny bolondnak. Kacagott rajta. Kacagott rajta. – A fiatalságnak van igaza – kiáltott diadalmasan – nektek kik barátaim nem a göthös vénségnek, nektek hiszek barátaim – mondta és a fiatalemberekhez fordult, kik a császári kertben valami jeges és édes italt szopogattak. Ezek többnyire költők voltak. ifjús f F irkáló ifjoncok, homályos multtal, zugírók, kik még sohase nyertek díjat, de Seneca távollétét fölhasználva ügyesen a császár ellepték a palotát az udvart közelébe férkőztek. Nero A császár nem becsülte őket túlságos-sokra. Alkotásaikat nem ismerte. Nem is érdeklődött irántuk. De úgy találta, hogy jómodorúak szerények és nehány megjegyzésükből kiderült, hogy némelyikük finom ítélőképességgel és művészi érzékkel vannak megáldva. 55 r oket A költőket különben Zodicus és Marcus Fannius szállitotta tizével, húszával. Ők már egészen otthonosan mozogtak a császári palotában laktak Vezérkedtek az ifjak táborában, borultak pillanatban éjjelnappal szolgálták a császárt a keresték császár körül az uralkodó lebzseltek. beszúrva a lap aljáról Zodicus aranycipőzsinórral kötötte meg csinos kimosdott és megfésülködött s S zandálját ezüstcsat tartotta össze. Marcus Fannius a császár megyszín levetett tógáját viselte. Éjjel nappal mellette voltak. – Neked hiszek – folytatta a császár – Zodicus, ki az imént sírtál, mikor hallottad a Messzenyilazó Apollot s neked, barátom, Zodicus Marcus Fannius , ki multkor egy versem hatása alatt elájultál. Megfésülködtek és kimosdottak. Szavait helyeslő zúgás követte. Mindnyájan Senecát az aggokat ócsárolták és az ifjuságot istenítették. Nero, aki az emelvényen állott, la lámpák és virágfüzérek között, kissé meghajtotta bodor-fürtös, kövéredő fejét, s lantját, mellyel verseit kisérte, kezébe fogta és könnyed fejbólintással, mint nagy művészek szoktak, lelépett az eltávozott a termeibe vonult. A pontifex maximus pedig nyár végén áldozatot mutatott be a capitoliumi Juppiternek, Neronak Iphigeniaról Agamemnon haláláról szóló költeményét, melyet aranytáblára véstek s a császár első szakállát, melyet Nero levágatott és gyöngyökkel kirakott aranytokban arany tokban felál feláld felajánlott tokban felajánlott a főistennek. 56 /a r X. Három költő a gőzfürdőben Seneca késő ősszel tért vissza a fő v V árosba. Rómában már egy hétig több napja időzött, de meghívást nem kapott a császártól. Nem tudta mire vélni. Várakozott, bosszankodott és duzzogott. Az időt azonban bölcsen fölhasználta. Dolgozott b B efejezte a Thyestesről szóló drámáját. Reggeli után Kora reggel Hajnalban Korareggel , mikor mindjárt kapunyitással nyitáskor a gőzfürdőbe ment, hogy folytassa azt a kúrát, melyet Baieben kezdett. Botjára támaszkodva járt, mert a fájdalom olyan élesen tagjaiba nyilalt. Áthaladt az Argiletumon, ahol a könyvker könyves boltok sorakoztak egymás mellett, az új könyvekkel és irodalmi az irodalmi újdonságokkal, aztán a fórumra tartott. olvashatatlan? Kliensek szorongtak a patriciusok házainál és várakoztak, hogy az ajtó kinyíljon, a reggeli üdvözlésre. Gyönyörű őszi reggel volt. A nap még nem kelt föl, már folt sárga- rózsás-sárga koszorúval övezte a fórumon álló Alkibiádész szobrát homlokát szobrát , ki márvány örökké szép maradt és a Mars arany köntöst akasztott Marsyasra, az is isteni délceg termetére. 56/b r Lassanként népesedett a tér. Éjjeli korhelyek botorkáltak még hazafelé, kisebb, nagyobb csoportokban s egy-egy részeg megállt a csatornánál és és hányt. Először a bámészok érkeztek a forumra , azok akik nek semmi dolguk és egész nap semmit se tesznek, de nem tűnnek el a forumról és rejtély miből élnek. A zugügyvédek nem messze a napórától szokott helyükön ágáltak, gyors mozdulatukkal és sunyi orrukkal. Majd jöttek a többiek is, kik szint és életet adnak ennek a térnek, a gazdagok klienseikkel, kik elvégezték korahajnalban a reggeli üdvözlést már, ott ácsorogtak kapujukban s elvégezték a reggeli üdvözlést. beszúrva a lap aljáról az alkuszok, a közvetítők, a közismert uzsorások, a kereskedők, kik ásítozva boltjaikat nyitogatták, egy utcagyerek, ki a nőstényfarkas szobra mellett kénes gyufát árul t , a pénzváltók, csempészek és bankárok, köpcös rómaiak, vagy cingár zsidók, kik a boltívek alatt helyezkedtek el, kőpadjaiknál 45 50 57 r a kereskedők és kis asztalaiknál megjelentek a pénzváltók, csempészek, bank bankárok és kövér rómaiak, vagy sovány cingár zsidók ceruzával áthúzva az egész Zúgni kezdett a levegő, ismert , ismert látmájával lármájával és szagok, bűzök i I llatok szagok és bűzök feleseltek egymással, az érett füge, az alma és füge szaga elkeverőzve a halpiac kigőzölgésével és az illatszeres boltok tétova páráival elkeverőzve. Seneca magá hallgatta önfeledten hallgatta a zajt, és magába szívta ezt a sok felemás arómát s ezen az áldott őszi reggelen, mely fájdalmas és boldog volt, az elmuló élet szépségét érezte. Akkor azonban sietni kezdett, mert hallotta kongani ott kezdett a gőzfürdő jelzőharangja, mely a kapunyitást jelezte és egészen ide hallott. Amint a szenatus mellett Castor temploma mellett elhaladt lépegetett , és hirtelenül egyszerre gyökeret vert a lába. Egy házfalra nézett. Itt a sokféle irka-firka közötté, mellyel Roma falai mindég telistele voltak, bronzra vésett új törvénycikkek és kiadó szobákat ajánló hirdetések mellett , beszúrva a lap jobb oldaláról trágár megjegyzések és ábrák társaságában, ez a mondat ékeskedett, vörös krétával oda valaki ezt a disztichont irta oda vöröskrétával Nero, te ostoba mimus, mikor hagyod már abba a versfaragást? Arcán hökkent mosoly jelent meg. Aztán elkomolyodott és fejét csóválta, rosszallóan. Mintha ezt mondta volna kérdezné önmagától: – Ejnye, hát ennyire vagyunk ? Három hónap óta nem járt a fő v V árosban. e E mberekkel nem érintkezett. Fogalma se volt, itt áll egy nyitó szögletes zárójel 46 51 58 /a r mi történt tulajdonképpen. Már ennyien mások is tudják? De hogy szivároghatott ki a titok? Érthetetlennek tartotta a dolgot és most még jobban 5 1 8/b r Nerot a nép sokáig szerette. Bőséges kenyeret adott mindenkinek, ja az adókat leszallitotta, játékokról gondoskodott. Még a z el szegény edett nemeseknek is juttatott életjáradékot. Caligula és Claudius után egy népszerű, kedves császár került a trónra jó uralkodó uralkodott került trónra , akit mindenki kedvelt s . Hiszen itt a fórumon is beszélték, hogy az ifjú császár még két utonálló halálos ítéletét se akarta aláírni. Elégetlen nem mutatkozott sehol. Kiv Az a nehány köztársasági érzésű család, melyben még élt a régi idők emléke, behódolt, vagy vidéki birtokán éldegélt. Seneca nem tudta mire magyarázni a felírást. értette csak ámult-bámult. hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó párja 58/a folyt. r sz Szaporázta lépteit, hogy emberek közé jusson és beszéljen barátaival. A kapus, aki sárga tojássárga barackszinű ruhában állott a gőzfürdő bejáratánál ajtajánál, beengedte, s aztán egyszerre több rabszolga a ruhatáros szaladt feléje, aki elvette tőle botját, ruháját togáját . Egy szerecsenfiú az Acta diurna-t nyomta kezébe, a hivatalos napilapot, melyet Seneca szórakozottan átfutott, és eldobott 58/b folyt. r hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró párja érdeklődéssel olvasni kezdett. Agrippina, a császárné ma fogad négy szenátort. Neroról egy szó sincs sincs. A szenatus tanácsülés jegyzőkönyve: So Sok házasság, de még több elválás. Egy verekedés ahol a Capal Vincius Campus Martiuson két ficsúr közt, egy ismert kéjnő miatt. Szinházi pletykák Parisról s végül nagy cikk Zodicusról, a hires költőről. Seneca elejtette a lapot. 58/a folyt. r Esztelen lárma zűrzavar zúgott körülötte. Vagy háromezren fürdöttek. Hallani lehetett a csapok csobogását és zuhanyok permetezését permetezését, a viz locsogását, a gőz sivalkodását. Távol valahol magasan, fuvolák szóltak. a A házizenekar működött. m M egkezdődött a reggeli hangverseny. A szűk alagutakon és folyosókon, melyek a rengeteg épületet keresztülkasul szelték, szolgák futkostak, a fürdő alkalmazottjai, kik egy-egy szines tógát színes vagy tunicát vittek karjukon, a vendégek ruháját, vagy gőzölgő tálakat, poharakat az étkezőbe. Egy cukrász kiabálta süteményeit. Már égett a konyhában a tűz, sütöttek-főztek. a A szakácsok sütöttek-főztek. – Nem parancsol sz valamit enni? – kérdezte a szolga, aki elkisérte Senecát az öltözőbe. – Nem – intett. Mi újság? – kérdezte szórakozottan felelt. 5 2 9/a 59 r Egy cukrász a közelében süteményeit kiabálta ajánlgatta. Seneca szet levetkőzött, s aztán meztelenül indult a fürdőbe, botjára támaszkodva. Kereste u Unokaöccsét Lucanust kereste , a költőt, akiről tudta, hogy ilyenkor itt szokott fürdeni s barátjait a többieket , kiktől valami fölvilágosítást remélhetett. Az első teremben, mely födetlen volt, fölötte a reggeli égbolttal, a hideg medence nyújtózott végig nyúlt el, s méreg sötétzöld vízével s fehér, fiatal testek lubickoltak benne. H Kereste köztük barátjait de nem lelte, a rhétor azonban mégse ment el. Baratjai nem voltak itt. Néhai Bajnokok usztak itt , kik versenyre készültek, és csak siklottak a víz alatt és csak néha dugták ki a hullámok alól kondor fejüket, egy-egy pillanatra, levegőt szippantva hatalmas tüdejükbe. Amint kiugrottak a medencéből és pihegve leültek, pergett és gyöngyözött arcukról gyöngyözött róluk a víz, s a sírókhoz hasonlítottak így , kiknek az arcáról könny gyöngyözik az arcukról pereg . Sokáig A rhetor sokáig szemlélte őket a rhétor megigézve. Majd egy félkörű termen át a melegbe ment langyos fürdőbe ment, hol a kádakban lusták cirógattatták ernyedt tagjaikat a vízzel s a kő padokon a dögönyözők és kenők, herélt rabszolgák dörzsölték az olajtól csöpögő vendégeket érdes kesztyűikkel. Lucanus, úgy látszik, ezzel is végzett. Egy pillanatra b Benézett tehát a 53/ b a r a forrókamrába, az izzasztóba. A sűrű ködben, a forró párák fellegében nem látott. Meztelen emberek röhögtek és hahotáztak itt , kiabáltak, de nem lehet kivenni, mit. Ezen a helyen Bizonyára itt pihennek Végül Végül fölmászott az emeletre s a pihenő ben egyik sarkában meglelte őket. Lucanus már megfürdött és skarlát köpenyben . a A heverőágyak mellett borzas fekete hajjal skarlát köpenyben beszélgetett Menekratesz barátaival, Menekratesz-szel, az énekessel és Lucius Latinusszal , bámulójával, Egy Ez a lelkes és tolakodó fiatalember rel, ki padlásszobában nyomorog s költőknek szeret udvarolni . elverte apja egész vagyonát és most padlásszobában nyomorog, mindig költőknek udvarolt 53/c r – Az irodalom – kiáltott Seneca, tréfás és kedves hódolattal s üdvözölte a társaságot. Lucanus eléje sietett. Szájon csókolta nagybátyját, kétszer. Seneca annak idején elsőnek pártfogolta őt. Ő hozatta ide , az udva hiányzik a ceruzás törlés nyitó jelölése fedezte fel rendkívüli tehetségét, még csodagyermek korában, mikor Athenben tanult s ő hozatta Romaba, az udvarba, ahol megnyerte a császár kegyét és bizalmát, csak m Majd csakhamar questor lett belőle . v Verseivel, tragoediáival, szellemes előadásaival pedig, melyeket a szinházban tartott, egy csapásra meghódította az irodalmat és közönséget. Őt Lucanust tekintették Seneca mellett a legnagyobb latin élő latin költőnek. Orpheusról szóló költeményé re vel, miért az irodalmi díjat kapta. Mérhetetlen önérzet ragyogott le róla. – Csakhogy látlak – szólt Lucanus és a 48 53 r megcsókolta. Gyönyörű férfi volt. Andaluziában született, Cordubában és forró, fülledt spanyol vér csörgedezett ereiben, akár Senecáéban . Úgy öltözködött, mint piperkőc. Göndör fekete fényes fejént naponta órákig dolgoztak a fodrászok és borbélyok, körmeit sikáltatta s annyi illatszert és kenőcsöt használt, hogy állandóan illatos köd lebegett körötte. Most Rendesen Az utcán is patyolat vadonatúj hab hab fehér tógát viselt. – Nem zavarlak benneteket – szólt S mondta Seneca, aki a lépcsőjárástól lihegett és egy ágyra dőlt – csak folytassátok – s egy ott lev lévő könyvet vett elő a fürdő könyvtárából és olvasni kezdte lapozgatta. Lucanus beszélt, aki belemelegedett egy vitába, Sosianushoz Menekrateshez és Anisiushoz Latinushoz fordult: – Tegnap is olvastam elővettem nézegettem , de pár sornál tovább nem jutottam. Ma már nem lehet olvasni. – Kiről van szó? - kérdezte Kit Remélem nem rólam van szó mondta Seneca Nevetve mondták: – Dehogy , Vergiliusról ról – feleltek. – Ah, a te vesszőparipád – szólt Seneca mosolyogva és lehunyta szemét. – Nincs-e igazam? – heveskedett Lucanus barátainak . Minden betűje halott. Kattogó versek, lélek nélkül, Mint egy gép. Lejárta magát. Ezek Ma azonban még nem merik bevallani. – Csak Talán a negyedik ének ér valamit – jegyezte meg Anisius Latinus, – A Dido szerelméről? – mondta Lucanus. – Meg a Bucolicák – tette hozzá Sosianus Menecrates Ő írta: a hullámnál lágyabb álom – Ez szép. Van – Igen benne valami idilli szemérmes és szende. – Akár egy aggszűz férfi – szólt Lucanus. 49 54 r fogatlan, iruló-piruló aggastyán, aki selypít és szájába dugja a kisújját. Jaj de utálom. – Nekem tetszenek a holdról szóló sorai – mondta Sosianus Latinus. – Hogyne, a holdat nagyon szerette – igazította ki magát Lucanus, a tolvajok istenét és úrnőjét pártfogóját . –Titokzatos költő – ugratta Anisius Menecrates. – Tudod mi a titka Lucanus Az, hogy beszúrva a lap jobb fölső sarkából Mert egyetlen eredeti sora sincs. mMindig utánoz valakit. Olvasd el Aristotel Aristotelest, Democritust, Xenophont, Lucretiust, Szofóklészt, ? , Euripidest, Pindaroszt , Thucydidest, Theophrastust, Theokritoszt , főkép őt, s akkor meglátod, hogy milyen eredeti, mit a titka rejteget előtted . – Azt mondják éjjel mindig éjjel dolgozott – Latinus – Mint a betörők – csapott rá szikrázott Lucanus. – Mennyivel különb Horatius – vágott közbe Sosianus olvashatatlan? Latinus . Az legalább férfi. – Igen – mondta Lucanus – az férfi, kétségtelen . eEgy hideg nyárspolgár. Azt beszélik a A lacsony és köpcös volt. Rövidlélegzetű . v V ersei is hamar kifulladnak mint a gazdájuk . n N em tudnak szaladni. szatirái útszéli élcek, időszerű csevegések Aztán színei egyáltalában nincsenek. Horatiusnak nem lettek … Azt beszélik , folyton fájt a szeme. Lyrája, hogy úgy mondjam ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem, csipás. Elnevették magukat. Sosianus és Anisius Latinus és Menekratesz a borbélyhoz ment, nyiratkozni. Kezet ráztak. hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése Latinust Lucanus Aztán Lucanus egy kézmozdulattal lerázta a kullancsokat, Latinust és és Seneca heverőágyához sietett. – Mi újság? – kérdezte Seneca, izgatottan és gyorsan. – Nem akartam előttük ezekelőtt Búcsúzkodom. Holnap utazom. – Hová? Haza? – kérdezte Seneca. 54 r A haza még mindig Hispania volt, a spanyol test a két spanyolnak. Itt csak vendégeknek, idegeneknek, diadalmas hódítóknak érezték magukat. – Cordubába? – szolt Seneca. Lucanus nem felelt. – Hát hová? 54 folyt. – Bythiniába, vagy Syracusába. Galliába, Vagy máshová. Galliába vagy máshová. Akárhová. – A számüzetésbe. Száműztek. Seneca fölült az ágyon. – Miért? Kicsoda? Miért? – A császár. – Csak nem? Lehetetlen – mondta Seneca. olvashatatlan? – Magához hivatott. Rövid volt. Megtiltotta, 54 v – Ki vagy? – Mit énekelsz? – kialtotta az árnyéknak. Miért énekelsz mindig? – Te gyenge vagy. Én erős vagyok. Nem érzed? – Miért bántasz, te gyenge? – Dög! Orditotta – dög. 5 0 5 r hogy bárhol is szereple szerepl szerepeljek, így Tudod az Orpheus miatt. Mert ő is pályázott. Aztán hallotta látta , hogy mekkora sikerem volt a Pharsaliával, melyet nyilvánosan fölolvastam. Ez csak elég?. A fölolvasásom meg se várta multkor. Elment Megszökött. Nem birta el. Akkor már sejtettem. Nem voltam itt. Ez a hála. Ha itt lettem volna. – Mindegy. mondta Luc Úgyis dolgozni akarok. Nekem mindegy nem árthat. Nem messze tőlük, néhány ággyal tovább, egy fiatalember feküdt, Fejént hidegvizes borogatás kötötte körül. Kinyitotta szemét, megdörzsölte s szétnézett. A ruhát levette fejéről. Most F f ölkelt. Lucanus és Seneca észrevette Őszinte őszinte hódolattal tisztelettel és barátsággal meghajoltak előtte, mind a ketten mert észrevette benne Britannicust, Claudius császár kitagadott fiát, akit Ne Agrippina elütött a tróntól, és tulajdon fiát, Nerot ültette helyébe, akit a császár Claudius örökbe fogadott. Halovány és sovány ifjú volt, bajúsztalan és szakállatlan, álmodozó és kedves, a hallgatás bűvös előkelőségével. Szerényen, és valami leírhatatlan közvetlen melegséggel odament a két íróhoz s meg kezet fogott átölelte őket. Rosz napja volt. Britannicus nyavalyatörésben szenvedett és előző napon egy rettenetes rohamon esett át, mely több óráig tartott. Ilyenkor hetekig fájt a feje. A közügyektől távol élt, hallgatagon és visszavonultan, tartózkodott az emberektől és beszédtől, már Octáviára, a húgára való tekintettel is, akit a császár feleségül vett. Minden mellőzést és megaláztatást pedig nyilt megaláztatást türelmesen, mintegy néma örömmel fogadta ott. Irodalmi 51 6 r barátainak azonban nem tudott ellenállni. Ő is irogatott. Mindössze nehány egy-két pársoros verset alkotott eddig, melyeknek leheletnyi szavai úgy csillogtak mint a buborékok val valami violás párafényben. Maga se tudta, hogy születtek ezek. Szinte akarata ellenére jöttek létre, a fájdalom napjaiban, mikor már sírni se tudott, és átadta magát a bánatnak, mely pihegő és csöndesen elringatta muzsikás zengő mélységek fölé ring fölött vitte fölé vitte ringatta. Sohase gondolt rájuk verseire . és Hallgató száján ajkán mosoly lebegett, mikor h H ogy eszébe juttatták és újra írásra ösztönözték baráti költők szűk körben adta elő költeményeit. Vékony, kisgyerekes keze ilyenkor egy aranylanton pihent és néha-néha, alig hallhatóan, megpendített egy húrt, s dalolt is hozzá, arany hangján, mert kellemesen, természetesen tudott énekelni. Lucanus és Seneca lázas elragadtatással beszélt az írásairól. őt Őt tartotta nevezte a jövendő költőjének. Seneca csodálta. Ez a három költő most szembe nézett, mint egyenlő. Britannicus fáradt volt, nagyon fáradt. Arca halottfehér. – Róla beszéltünk – szólt Lucanus. Britannicus tudta, kiről beszéltek. – Most már nem kell megtiltania. – mondta Lucanus , hogy Aenobarbusnak vörösszakállúnak Aenobarbusnak nevezd. az Tüzesszakállú, az Ércszakáll a Tüzeshajú, képzeljétek A Tüzesszakállú levágatta szakállát, a borbéllyal lenyisszanttatta és föláldozta a főistennek egy aranytokban. De szegény Juppitert becsapta. Mert a vörös szőrök mellé egy költeményt is mellé- 52 7 r kelt, a saját versét, melyet aranytáblára vésetett. Hogy nem fél az istennek haragjától. Tegnap pedig vihar volt. Juppiter mennydörgött, villámokat hajított le, feleletül. Tiltakozott A verset költeményt elfogadhatatlannak találta. Seneca óvatosan kacagott. – Hogyne, ő Jupiter irodalmi szakértő. Neptunus pedig esőt bocsátott a földre, hogy a tábláról lemossa az istenkáromló, silány rigmusokat. Britannicus figyelt. Száján a csönd varázsával. – Mondd, kérlek – szólt Lucanus Senecához fordulva – egészen megbolondult ez? – Úgy látszik – szólt Seneca. Folyton verseket gyárt. Nekem állandóan olvassa. – De ha lenne egy csipetnyi tehetsége képessége – mondta Lucanus , Én ilyent még nem láttam. Ez a mű Egy kocsisnak, egy rabszolgának, egy ugató barbárnak több képzelete van van . Valóságos csoda az az ember. Ragyogó tehetséggel leplezi a tehetségtelenségét. Művelt és tanult, de annál veszedelmesebb. 516 v Nála mindig csak istenek szerepelnek. s Semmit se tud nevén nevezni. Ha fáj a hasa Mikor fáj a hasa, akkor a hasfájás a has istene látogatja meg. No én az ő verseit Memphitisnek és Cloacinának ajánlom , aki tudjátok kinek az istennője. Lucanus a spanyol lángolt és összenézett nagybátyjával akivel értették egymást. Ez a két ragyogó spanyol, a legelső két irodalmár e két irodalmi arisztokrata hadat üzent a hagyományos latin mitológiának és lenézte megvetette a római hagyományt, szokványos született két ariszt éppen azért mert igazi arisztokraták mély s azt az előkelő társaságot, melyet idegen létére meghódított. hiányzik a ceruzával törlés nyitó jelölése 52 7 folyt. r Egy szépelgő barbár – folytatta Lucanus, aki görögül is tud nyafog. Hallottátok a versét? Drága leány apám , ki lehullsz a kietlen Hádesz ölébe… – és itt szavalni kezdte a költeményt, hangosan, mint a szinfalhasogató színész, csufondáros elérzékenyüléssel, majd orrhangon, úgy hogy – Melyik ez a vers? – Az Iphigenia föláldozásáról Agamemnon haláláról szóló 5 3 8 r Az – magyarázta Seneca, melyet a kisleányról szól és de az apjára érti, Domitius Aenobarbusra. a A Capitoliumra is kitette. – Igen Szegény kislány proconsul – szólt Lucanus – Istennővé akarta varázsolni az apja őt is istenné fel akarta magasztalni a fia. Szegényke. Ezzel a verssel. Szegényke. „Drága leányka apám , ki leszállsz… Sajnállak kislány vízkórságos proconsul , a Hádesz kietlen ölében. Főkép a sirgyalázó költő hiénakarmai között. beszúrva a lap aljáról Süvöltő marhaság. Nyápic erőszakoskodás. A szavak mintha rohadt csirizzel, vagy penészes kovásszal lennének összeragasztva. – Ti azonban nem ismeritek a többieket – jegyezte meg suttogta Seneca, mosolyogva. Ez még hagyján. De az Apollóról meg a Daphnis és Chloeról szóló. Ott már mérték sincs. Az az éneklő semmi. Ha elgondolom, ez az egészben nem is oly mulatságos – és itt elkom komorrá vált arca. Ez borzalmas. – Igen – tette hozzá Lucanus – borzalmas. Csikorog és jajgat. Nyápic erőszakoskodás. Tudjátok ki ő? Az igazi költőt homlokon csókolta a Múzsa. Ő azonban Ő vele nem esett meg ez a szerencse. Erre gondolt egyet. Nero homlokon csókolta a Múzsát. Erőszakot követett el rajta. Britannicus, aki az egész párbeszéd alatt néma volt szót se szólt , megbocsátó szelidséggel mondta: – Hagyjátok. Gyenge költő. 54 9/a r Lucanus újra szóra nyitotta száját. Még tovább akart beszélni. d D e ekkor Seneca hirtelen megrántotta tógája szélét. – Hallgass – suttogta. – ne beszélj. – Mi az? – Nézd – és egy távoli ágyra mutatott. Egy A heverőágyon valaki feküdt, akit eddig nem vettek észre. Fülig Feje búbjáig be volt takarva és hangosan, föltűnően horkolt. – Valami korhely. – mondta Lucanus. Látod, hogy hiányzik az itt lévő felülről hozzátoldás nyitó jelölése Részeg lehet. Látod, hogy A a lszik. Hallgattak Figyeltek. A csöndben erősen, föltűnő-erősen hallatszott a horkolása. – Vigyázzunk. – mondta Seneca. nagyon halkan egy szót se többet. * 51 fekete tintával írva Lucanus legyintett kezével és Britannicus-szal az öltözőbe ment. Utánuk Seneca. De mielőtt eltávozott, még vissza-visszanézett az ágyra, a horkoló alvóra. – Ki lehet ez – gondolta magában Seneca . 59/b r XI. A testvérek Seneca és barátai elmentek. De az alvó még sokáig horkolt. Nem mert kinézni paplana alól. Hogy aztán semmi neszt nem hallott és biztonságban érezte magát, fölugrott. Zodicus volt. Sebbel-lobbal öltözködött, hányta magára a ruhákat. Haját se törölte meg. Szandálja csatját se zárta kapcsolta össze. Azonnal a császári palotába rohant. Nero a szájából kapkodta a szavakat. v – Szóról-szóra ez így – szólt buzgólkodott Zodicus és utánozta, mintha farkas Britannicus hangját, mintha farkas próbálna bégetni – „ H hagyjátok, gyenge költő”. – Hallottam már – szakitotta félbe Nero és elvörösödött a haragtól. Aztán már csak csodálkozott. 55 60 r – Seneca, Lucanus, Seneca Britannicus – hadarta Marcus Stephanus Zodicus. Ezen a néven Nero fönnakadt. – Britannicus? – kérdezte és rácsapott a névre. Közölte vele Elmondatta , hogy mit mondott beszélt fölösleges kettőspont – Csak e E nnyit? Semmi többet ?. Ő tehát nem beszélt így gúnyolódott? – Nem – vallotta Zodicus. – Csak ennyit ezt tehát pihegett Nero – És igy g G yenge költő. Semmi többet. Nem is mosolygott. Köszönöm. Csodálkozott és elvörösödött a haragtól. 60/b – valójában az előző fejezet utolsó lapjának versója – Szóról-szóra így – mondta – Hagyjátok. Zodicus és utánozta, mintha farkas Britannicus kedves hangját, mintha farkas próbálna bégetni – „hagyjátok, gyenge költő”. Azt mondotta. – Hallgass Ezt már Már Hallottam – szakitotta félbe Nero és elvörösödött a haragtól. Nem kérdeztelek. a szövegrész ceruzával áthúzva m M ost már meg se értette, mit jelent ez. Csak csodálkozott rajta és elvörösödött a haragtól. Fogalma se volt. Fogalma se volt. Nem értette azt sem , miért történt, mi birhatta rá, hogy igy nyilatkozzon, mikor nem bántotta v V alami ok után kereskedett, hogy megmagyarázza magának. Csodálkozott és elvörösö Azt, amit Britannicus szerint mondott, azonnal elfelejtette a császár , pedig hatalmasan fölkavarta vérét és mozgásba hozta minden indulatát. c C sak a gyanú és fájdalom maradt meg, egy bizonytalan érzés, melytől szédült. Talán a mellőzés fájt neki, vagy a mult, a megaláztatás, vagy a trónjára vágyakozik alattomban. Minden lehetséges. Mit tegyen? Lucanus úgyis száműzetésbe megy úgyis. Ő nem fontos. Ő el van intézve. Senecátval nem törődött. a A laposan ismerte, és tudta róla, hogy ilyen, nem csalatkozott benne. Egy kézlegyintésére újra máskép beszél s mindent letagad. Britannicus volt a fontos. Látni akarta. 61/a r A haláleset után alig Ritkán találkozott vele. Csak néha az asztalnál találkozott vele. Britannicus úgy élt, mint az elitélt, szigorú nevelői felügyelete alatt, kiket az udvar választott meg és hogyha őket is keményen ellenőr izte zött. Magával a kis herceggel eddig alig nem akadt baja kivéve azt azonkívül , hogy évekkel ezelőtt egy gyermekes összeszólalkozás lázában „ércszakállú”-nak nevezte őt. 56 61 r Azóta nem találkozott vele, hogy elvesztette a trónhoz való jogát atyja kitagadta , és egy gyermekes összeszólalkozás ban lázában „ércszakállúnak” nevezte őt. Nero ezt már elfelej tette meg is bocsátotta érte, de Britannicus pedig kerülte az udvart. megkövette őt. Vezeklő, sötét ruhában Pirosszegélyes gyerek togában jelent meg vele együtt a cirkuszban, egyszerű bársonyban, jeléül annak, hogy elismeri bátyja uralmát, aki diadalmi erre erre az alkalomra levetette a toga praetextat és diadalmi ruhát öltött, fehér férfitogát , és mosolyogva állott a pironkodó fiúcska mellett. Minden lépéséről Minden lépéséről pontosan értesítették a császárt. A császárt minden lépéséről pontosan értesítették az udvari besúgók. Eddig Semmi gyanúsat nem jelentettek. Tudta, hogy mostohaöccse lelkében már régen lemondott a trónról, melyet már a betegsége miatt is tehernek érzett és nem is áhítozik reá. kevés reménye van a trónra megtört , s hajlama inkább inkább a művészetek felé vontak. m M inden idejét igénybe vette az éneklés az irás és az énektan, a lant- meg az ének-tanulás. Erről annál gyakrabban hallott. Seneca egy alkalommal egyszer megdicsérte új verseit, melyeket ő akkor akkor magához kéretett és fölolvastatott. Semmi Akkor Semmi különöset nem talált bennük. Nagyon rövidek voltak a versek , majd szavalásra nem alkalmasak, majdnem megfoghatatlanok. Most azonban, hogy újra átolvasta átnézte őket, elsápadt. Tökéletesnek és Zenéjüket u U tolérhetetlennek érezte zenéjüket zenéjüket , mely a szókat könnyű fuvalomként röpítette a szavakat. Úgy rémlett, hogy valami nagyon természetes és magától értetődő történt ik, ami mégis csoda. Írója Mmintha rabul ejtette meg megigézte rabul ejtette volna az átlátszó levegőt, vagy szeszélyes játékában megmerevitette volna a hullám a mindig-változó hullámot örökkévalóan. Kutatta a nyitját, de nem találta. Egy titok állott eléje, meredt reá. Beléjük Beléje akart hatolni. Egy fal zárta el el. Britannicust délben vezették eléje. Nero a trónon ra ült. ú Ú gy fogadta. f F ején koszorúval. Hatalmasnak akart mutatkozni. Bib Arannyal 57 62 r áttört bibor ruhát viselt. – Császár Császár – köszöntötte Britannicus és a földig hajolt. Parancsolsz velem. A császár Nero megdöbbent. Mióta nem látta, a felényire fogyott. Úgy látszik, a betegség emészti. Bőre, mint a pergamen. Majdnem szánalmas. Ezt gondolta, hirtelen: – Ez se él sokáig, szegény, nagyon beteg – és leereszkedő keggyel boldogan érezte tapogatta meg növekvő háját egészséges, köpcösödő testét. Aztán kegyesen egy arany székre mutatott. Britannicus leült. – Mit akarsz? – kérdezte Britannicus , már természetesen, mint testvér. Nero nem tudott rá felelni. Csak rámeredt. Száján pedig ugyanaz a kérdés lebegett: – Mit akarsz te tőlem? És nézték egymást, sokáig. A császár és a költő. Nero egy pillanatig habozott. Visszanyelte haragját és elhatározta, hogy nem is érinti, amiről beszélni akart. Indulata anyagából cifra és szines mondatokat faricskált. Tudott tettetni. Művész féle volt. – Azt akarom – kezdte, még mindig a hatalom magasán ormán –, hogy a régi barátság fűzzön össze bennünket. és És szeresd a császárt, ki testvériesen szeretettel tekint le reád. Szűnjön meg a félreértés, mely elválaszt bennünket. Zár felejtsük el a multat és a gyermekes csitri haragot. Szivesen látlak udvaromban, Britannicus. – Igen. Ó. – Ne igy. Másképen beszélj. Beszélj másképen. Látod én már 58 63 r elfelejtettem mindent őszintén szólok. i I gazat akarok tenni s magamra Kegyem jeléül ezt a gyöngysort drága gyöngyöt adom te néked. Örülsz? Tetszik? – Igen. – Nekünk kettőnknek együtt kell haladnunk – szólt Nero melegebben . Nagy terveim vannak veled a jövőben. A questori, vagy konzuli méltóság nyitva áll előtted, hogy érvényesítsd fényes tehetséged, a birodalom javára. Úgy eg Kell talán egy tartomány? Csak egy szavadba kerül. Bythinia. Vagy például Syria. – Nem. Nero érezte, hogy hamisan hangon kezdte. t Túlontúl magasan. Ezért lejjebb szállott. Új hangot fogott meg, hogy a kapcsolatot közvetetlenebbé tegye. Pillanatról-pillanatra tudta tudta változtatnitatni az arcát, érzés ah szerepét, zökkenés nélkül s folyamatosan beszélt, minden hangnemben, akár a szinész. – Öcsém – mondta, egy melegebb árnyalattal kissé fátyolos szemmel, de tartózkodva – kedves testvérem, nem jó szemmel tekintem nézem, hogy visszavonulsz, és magányban élsz és nem kérsz részt a munka dicsőségéből. Emlékezned kellene arra, mivel tartozol nekem. Claudius atyánk közös volt. Tiéd is, enyém is. Tiéd a vér szerint, enyém a szíve szerint. Egyaránt Mindkettőnket kedvelt bennünket . Emlékezned kellene arra, mivel tartozol neki és nekem. Nem helyeslem tehát, hogy magányban élsz és nem kérsz részt a munka dicsőségéből. Némely esetben a szerénység szerénytelenség. – Beteg vagyok. – Tudom – és megállt. 59 64 r Nero gyermekkorában látta egyszer, amint Britannicust elfogta a roham, egy népünnepélyen, mire a gyülekezetet azonnal föloszlatták, mert a rómaiak ezt rossz jelnek tekintették. Britannicus A a rca ekkor elkékült, és nyakát görcs puffasztotta föl, szeme fehérje borzalm fénylett, nyelve pedig kilógott tajtékos nyálban fuldoklott. A nyavalyatörés üldözte őt , az „isteni kór”, a „szent nyavalya”, melyet a latinok rómaiak Herkules betegségnek neveztek, a beteget pedig, ki ebben szenvedett, átkozottnak, tudósnak és látónak és kiválasztottnak tartották. szerencsétlennek és szerencsésnek tartották hitték. A császár se szánta most őt. Inkább kicsit irigyelte egy kicsit. Mert érdekesnek tartotta. Majd folytatta: – De azért nem mégse kellene elhagynod engem. A versenyeken, és ünnepélyesen, a gladiátor-játékokon sohase látlak. – Nincs időm. – Értelek, te írsz. Az Irodalommal foglalkozol. Ah, a az élet művészet hosszú, az élet pedig rövid, mondja Hippokrátész, a görög orvos, aki a halhatatlan költőket is halandóknak jelenti ki. Magam is érzem ezt. Bizony S s ietni kell, éjjel nappal. Olvastam verseidet. Egy-két sora megragadott, elbűvölt. Csodálatos tehetség vagy, Britannicus , eredeti és friss. A gondolat mindig világos, a forma, az ütem lejtése tökéletes. Érdekes, te is jobban szereted a dactylus-t és az anapestus-t, mint a trocheus-t és iambus-t. Akárcsak én. Mindig mondom, hogy a iambus gyermeknek való játékszer, hiszen. De a A gondolkozásunkban, a művészetről való fölfogásunkban is is van valami közös majdnem azt mondhatsz reám, rokoni. Te is szintén írtál egy verset Apolloról. 6 0 5 r m M int én. Aztán az a másik, az aszklepiadeszi mértékben, hasonlít a kicsit halványan emlékeztet az Iphigenia Agamemnon kezdetére. Természetesen egészen más. d D e mégis. Mintha a költészetben is rokonok lennénk. Nem találod? – Hogyne. – Úgy vettem ki szavaidból, – mondta Nero – hogy lenézed a közéletet, a politikát. Talán igazad van. Amit az emberek alkotnak, a hadvezérek és császárok, hamar elmúlik, a diadalívek összeomlanak és elfelejtik őket. Homérosz ezer évvel ezelőtt élt eltűnt meghalt , Sappho, hatszáz éve meghalt, Aeschylos félszáda nem él, de többet tudnak róluk, ma is, mint Caesarról vagy Augustusról. – Igen. – Azt kell megragadnunk, amit gondolunk és érzünk, nem amit látunk. Én is ezt teszem. Drámát írok Tantalusz leányáról. Nekem való. Niobéről. Lucanus meg akart előzni, elvette tőlem. Képzeld, valahol meghallotta a tervemet és elcsizelte. Már azzal foglalkozott, hogy drámáját Pompeiben előadatja. Erre magamhoz hívattam. Nem mint császár, hanem, természetesen mint az írótársa. Megmagyaráztam neki, hogy miután a római jog védi a magántulajdont és súlyosan bünteti azt is, aki elemel egy as-t vagy egy lyukas kondért, a szellem birodalmában is védenünk kell az értéket, mely becsesebb minden aranynál és drágagyöngynél. Kicsit dohogott, és füstölgött, de aztán végül bevallotta belátta, hogy igazam van. Őszintén szólva egyébkor nem sokat törődöm vele, de ez a tárgy nagyon nekem való. Tantalusz leánya, az atyjától kapott örvényes vágyakozással, a boldogság a legboldogabb anya, kacagó gyermekeivel, akit re az irigy istenek megbüntetnek féltékenyek s megbüntetik őt. A dráma jól indul. 6 1 6 r Naponta dolgozom rajta, reggeltől estig. Latinul írom, hogy a köznép is megértse. Nem… Hiába, néha a nagy művészeknek is engedményt kell tenni. Mindent belementettem, amit tudtam. Két. A harmadik felvonásnál tartok. kővéválás az ötödik fölvonásban történik, nyilt színen. Niobe megmered a fájdalomtól. Egy jajgatás az egész fölvonás. A gyermekeitől megrablott anya úgy sikolt, mint a kövek természet , úgy jajgat jajveszékel, mint a sziklák, förgetegben. Fárasztalak? Téged inkább a lantos-költészet érdekel. – Nem, dehogy. – Végre ennek vagy mestere. A dráma nekem is új, idegen terület, de éppen ezért vonzó. Ingerlő és vonzó, de azért a dal marad örök szerelmem, az óda és epigramma. Én Hallottam, gyönyörűen énekesz énekelsz és lantolsz. Én is éneklek. a A lant-tanítóm pedig Terpnus, egy elsőrangú görög mester , naponta fáraszt. Görcsöt kapnak az újjaim és a körmeim véreznek. Mindegy, nem lehet semmit se lehet ingyen. Tegnap előtt egy kis, csinos dalt szereztem, lantkísérettel. Előadnám, ha nagyon érdekelne, Nem, különben máskor. Különben hagyjuk. Majd máskor. Most csak ismerkedjünk, Britannicus. Nekünk össze kellene tartanunk. m M indaketten írunk, sokat használhatnánk egymásnak. Együtt csiszolgatnánk verseinket, ha kedved Együtt csiszolgatnánk verseinket. Te nem írtál utóbb semmit? – Semmit. – Sajnálom, mert minden érdekel, ami tőled van való. A kertiünnepélyre azonban okvetlenül el kell jönnöd. a A fféle kis irodalmi estélyeket tartunk itt. c C sak értők számára. z Zárt körben és k K öltők és írók olvasnak fel ezen, mint rendesen. Nem szabad hiányoznod. 6 2 7 r Nero fölkelt a trónról. A koronát kényelmetlennek érezte. Letette egy asztalra. Palástját pedig a földre dobta. Úgy beszélt, egészen közvetlenül, tunicában: – Ne érts félre. Jó helyet biztosítok számodra a műsorban. Az elsőt, vagy az utolsót. Ahogy parancsolod. Ha kivánod, én nem is éneklek. Nem akarlak háttérbe szorítani, vagy árnyékba borítani árnyékot vetni reád. A császár magasan fölötte áll azoknak, akiken uralkodik. De a művészetben nem ismer korlátokat. Itt egyenlők vagyunk. Én is, te is. Britannicus megmozdult. De semmit se szólt. Némán nézett rá. Mennyire nem ismertek ti félreértetek ti, mindnyájan, akik köröttem vagytok. Hiszen meg sem nyilatkoztam még előtted, szivem szerint. Fogalmad sincs, ki vagyok és főkép, hogy ki leszek. Az a fáradságos gyakorlat, a napi munka alázatossá tesz és tudom, hogy milyen végtelen az út a tökéletességig, s vágyakozom gyarló voltomban a koszorúra, akár te. Vannak hibáim. Hibák M m indenkinek ben van nak . Fejlődnöm kell még, lehet. Minden művész tökéletlen a kezdetben. Jaj, ha látnád a bensőmet, megszeretnél, engem és verseimet is, melyeket az életem ismerete nélkül meg se értesz érthetsz. Minde t T itáni arányok és hörgő iszonyatok. És a kétségeim. Mint az oroszlán rothadó sebei az afrikai napban. Tályogok és az eves lé sárga mártásával és a férgek leöntve, a férgek koszorújával. Mégis csöndesen beszélek, mint más . A császár magasan fölötte áll azoknak, akiken uralkodik. De a művészetben nem ismer korlátot. Itt egyformák vagyunk, költők. Én is, te is. Britannicus megmozdult, határozatlanul. 6 3 8 r De semmit se szólt. Némán nézett rá. Nero itt ideges lett. Fejébe szállt a vér. Elkacagta magát, csunyán, és fülsértően. Úgy érezte, kisiklik lába alól a talaj. Közel ment mostohaöccséhez. Majdnem Lehelletük majdnem összefolyt. Aztán a császár fojtott indulattal, röviden csak ennyit mondott csak ennyit kérdezett, kíméletlenül : – Mért gyűlölsz engem? Britannicus meghökkent: – Nem gyűlöllek. – Akkor nem szeretsz. – Csalódol. – Mért mondod De igen: te másnak érzed magad. Úgy érzed, hogy én merőben más vagyok, különböző. Verseim is mások. o O lyanok, hogy te föl se foghatod. Nem becsü becsülöd Talán nem is becsülöd őket. – Alig ismerem. – Hiszen mindenki szavall l ja – szólt Nero, megsértődve. – Nem járok emberek közé. – Az Iphigeniát Agamemnont se olvastad? – Elmondták, egyszer. – Gőgös vagy. Az a bajod. Nagyon gőgös és dölyfös vagy. Azt képzeled, hogy gonosz tervek lappanganak ellened bennem, ellened. Talán, hogy nem beszélek őszintén, és. Vagy, hogy nem is tartalak költőnek. Iuppiterre mondom, hogy Esküszöm. n N incs így. A szivem tiszta. Nem vagyok rosz. Semmi aljasságot nem rejtegetek. Én szeretlek. Te nem szeretsz. Nem vagyok rosz. Te vagy a rosz. – Lehet. 6 4 9 r – Mért nem beszélsz? Csak ezt nem értem. Ha gyűlölsz, ki vele, mondd a szemembe. Ordít Kiabálhatsz, sikíthatsz. Csak ezt a csendet nem birom – és ? befogta a fülét. Esküszöm Most szabad. Meg esküszöm , nem lesz bántódásod. 69/b 68 v Saturnalia, saturnalia kiabált dörögte kiabált kiabált Nero , mint a pap a fórumon, mikor kezét kiterjesztve jelezte jelzi az ünnep kezdetét, melyen a rabszolgák egyenlőkké lettek uraikkal felöltik az urak ruháját felöltötték és minden megtorlás nélkül szabadon sértéseket utánozhatják sértegethetik őket, goromba sértéseket vághattak szemükbe. Játsszunk hát saturnáliát – s dudolni kezdett valami rég dévaj, ünnepi éneket, és szájába harapott. 69 folyt. Nevezz ércszakállúnak – mondta vagy tüzesfejűnek, mint egykor, rángasd meg a hajam, tépd a fülem cimpáját, öltsd rám a nyelved. Ma jókedvemben vagyok. Csak ne titkol alattomoskodj, ne hallgass, mindig, ne titkolózz. Ezt a csöndet nem bírom tovább – és itt befogta a fülét. Le-föl járt Szaladgált a teremben, izgatottan. Kövér homloka izzadt. Megállt jelentősen . – Neked valami titkod van – mondta hirtelen. – Semmi. – Akkor mért titkolózol? – Hallgatok. – Hallgatsz? – szólt a császár, gúnyosan. Elhallgatsz valamit. Ti hárman. Ismerlek benneteket. Seneca, Lucanus, meg te. Mindig együtt vagytok vagytok , sülve-főve és titokban, éjjel suttogtok, főztök valamit, a hátam mögött egy valami jelet mutattok, melyet csak ti értetek. Tudom, egy követ fújtok. Kerülitek az igaz szót és kacskaringósan, csavarosan beszéltek, kancsal bölcsek. Nini, hasonlíttok is egymáshoz. Mind a hárman. Most veszem észre. Mind a hárman. A nézéstekben van valami rendkivül azonos. – Nem értem. – Azt meghiszem. Te például látszólag nagyon nyugodt vagy, de azért folyton szenvedsz. Sok minden bánatod volt. Nem tudom én, nem érted el, amit akartál, beteg is vagy, mint mondod, kicsit szigorúan kordába szigorúan tartottalak, államérdekből, de azért úgy teszel, ravaszul, mintha örülnél 65 70 r neki. Vagy nem tudom lehet, tényleg örülsz. Bajnoka vagy a szenvedésnek, akár azok a jómadarak, akik a föld alatt kuksolnak, a bálványok előtt. Tudod, kikre célzok. Mi ez? Én nem tudom. Ez? – Igen ez. Ha fájdalmad van, akkor kiabálj kiabálj , ordíts , üvölts, v V agy legalább is beszélj. Hosszan, folyton-folyton beszélj kurutyolj beszélj . Nem jobb beszélni? Akkor az ember megkönnyül. De te csak némán vársz. Minden szavad mögött annyi hallgatás áll, hogy megnövekszik a súlya, annyi csönd, hogy zavarba hozol vele mindenkit. Verseidben is ezt vettem észre. Minden igéd mintegy a hallgatás tornyából lép ki, mindenkit megtévesztve, sápadtan és jelentősen. Hogy csinálod ezt? – Sehogy – erőlködött dadogta Britannicus – azaz valahogy. – Mondtam, hogy valami titkod van. e E gy boszorkányos fogás, vagy babona, melyet csak te tudsz. Meg talán a társaid. Az görögök achaiok olyan görögtüzet gyártottak , mely olthatatlanul égett még a a vízben is, a hullámok alatt. Másnak nem árulták el a keverési módját ését és most hiába keressük. A tyroszi biborszövetet most már senkise tudja utánozni. Ma a bibor olyan, mint a fakó és kopott színű, mint az éretlen paradicsom, vagy a cseresznye. Áruld el a módot, melyet ismersz, a szavak bűvöletét. – Nem tudom – mondta Britannicus és csodálkozva vállat vont. – Te sokat szenvedsz bizonyára. Egy görög tanítómesterem, a költészettan magyarázója Terpnus aki énekelni tanít az ének tanító mondta, hogy a nagy költők sokat szenvednek, 66 71 r a szenvedés beteg fájdalom beléjük hatol, átmegy vérükbe és aztán valami előttünk ismeretlen, rejtélyes úton, kijön verseikből. Ezt nem értettem. Aztán arról is beszélt, hogy ezek tulajdonképen szeretik a szenvedést. Majdnem akarják. Mert csak szenvedés által láthatjuk meg a világot. Aki nem szenved, az vak. Az nem tud irni énekelni. Mondd jó szenvedni? – Jó, – felelt Britannicus és utána sietve hozzá tette – rosz. Jó is, meg rosz is. – Jó is, meg rossz is? Megint rejtélyeket adsz föl. Úgy látszik, tréfálni akarsz velem. Én is szenvedtem. Most is szenvedek. ú Ú gy, mint senki. De nem akarok szenvedni és nem tudom látom , miért van mindez. Mindig száraz a szemem. Még többet is elfogadnék, csak tudnám, mit tegyek vele. Taníts meg rá. Nézd, letérdelek eléd, a lábaidhoz kúszok vinnyogva, mint egy állat. Könyörülj rajtam, segíts. Öccse most meghatódott. Fölemelte őt, szelíden. – Minden az enyém – kiabált Nero, dühösen, magánkívül és dobogott. – Az is, ami nincs. Min Britannicus megmoz mintha rázta volna fejét. Ezt gondolta: – Nem, az az enyém. Ami nincs, az mind az enyém. A semmi nem a tiéd. Csak a minden. Csönd volt a teremben. Most újra rámeredt a császárra az a fal, melyet Britannicus verseiben érzett. – Mit tegyek? – kérdezte egy újabb dührohamban dührohamában . – Csaló vagy, kuruzsló vagy. közönséges gaz fickó és zsaroló . Akarod a trónt? Odaa – és rámutatott. – Odaadom, nem kell. Csak azt add ide, amit kérek. Mert a kezeim között 67 72 r vagy, nyomorult. Tudom, mit mondtál rólam. Mindent tudok – és és itt ordított. – Azt mondtad, hogy – gyorsan hadart valamit, úgy, hogy maga se értette, Britannicus se. Majd hirtelen ellágyulással folytatta. Megbocsátom. Mindent meg… megbocsátok. Meggondolatlanság volt. Csacsiság. Iskolai csiny. Ugye? Miért nem szólsz? Britannicus megijedt tőle. Nem tudott felelni. Azt a homályos fejfájást érezte, mint rohamok előtt, mikor szive garaboncáskodni kezd és öntudata kihagy. Fehéren rámeredt, a hallgatás előkelőségével szózatosságával , bűvölő szemmel. Nem felelt. Hipnotikus némasága pedig lefegyverezte a császárt, aki az ő vörös düh rohamában elhalványult, megenyhült. Így néztek farkasszemet, sokáig. Nero bámulta a fiút bukott császárt trónörököst , akitől mindent elvett, koronát, életet, boldogságot s most semmit se akart és ő ellene szegül, aki mindent akar, a sógorát a beteg megalázott, ekko kisfiút ,aki a száműzetésnél keserűbb életet él – szíve rosz. nyomorban fetreng van , a költőt, az isteni hallgatót, a beszédes némát, aki egy fáradt mozdulattal hátradől a széken s mindig nagyobb, érthetetlenebb, titkosabb lesz, minél többet rabolnak el 68 73 r tőle, annál gazdagabb. Ha akarna valamit, akkor közelébe lehetne férkőzni. De így áth megfoghatatlan, mint az árnyék és fen. A császári kertekben a nap leáldozott. Nehány őszi sugár áttört a fügefa lombokon a sátorokon és varázsos arannyal vette körül fénnyel keretezte Britannicus fejét, aki túlvilági fölséggel emelkedett ki a homályos szoba teremből. A fején Homlokán meg párából eleven, meg letéphetetlen sugarakból aranyból egy koszorú volt. Nero egy darabig nézte és tűrte. Aztán eléje lépett, keményen. ú Ú gy, hogy eltakarta a beözönlő fényt. Ekkor Britannicus feje fek arca egészen fekete lett. elborult m M integy elhamvadt és megsemmisült. Reáborult az árnyék, melyet a császár vetett. XIIII XIII 73 Mert vidám gyerekek játszottak itt, háromszögű labdát dobáltak és vaskariká kat t dobáltak, visongva s a kislányok a sűrű a bokrokban bújócskáztak. 69 74 r XII XII Orvosok a betegágynál Nero a jelenet után levitette magát gyaloghintón lement a kertbe. Alkonyattájt mindig itt a kertben itt szokott időzni, a z óriás szökőkutból mellett, mely a levegőt hideg, fehér vizporral szorta fújta tele és zsongó zajával nag nag álmokat ábrán ábrándokat fakasztott mélázó könnyen elérzékenyedő lelkéből. Az aranyház, új palotája Innen át lehetett látni látott az Esquilinus hegy lankáin ra épült, ahol valaha nem is oly régen, a szegények temetője terjedt el, a rabszolgák rendezetlen, zeges-zugos sírkertje, a nyitott sirokkal tömegsirjaival, melyek különösen a forró nyári meleg napokon dögletessé tették egész Róma levegőjét. Minthogy a malária rengeteg áldozatot szedett és a Láz istennőjének való könyörgések, és fölállított oltárok semmit se használtak, Maecenas elhatározta, hogy a temetőt fölszántatja és nyilvános sétánnyá alakíttatja át. alakíttatja át. Itt virágoztak most pompáztak mint a smaragd gyöpök, rubint és amesz ametiszt rózsák, melyeknek szárát a császár megaranyoztatta, és vagy megezüstöztette . A televényföldnek jót tett az évszázados ugarolás. Egymásután következő nemzedékek trágyázták meg a talajt is S most buján nőtt minden, amit elültettek, vagy elültettek kövér indák cserje és virág . A császári kertészek irtani se győzték. Kövér indák kúsztak a földön és ku hevertek a földön, a folyondárok a kúszónövények szines poharaikkal és harangjaikkal fölma szemtelenül fölmásztak az oszlopokra és a márványistenek tagjaira tekergőztek szemtelenkedtek, a lombokból elmu Elmult életek gazdagsága intett a lombokból , és puffadt virágok a smaragd gyöpön szinek szinek pompáztak a smaragd gyöpön, rubint és ametiszt, rózsák, melyeknek szárát a császár megaranyoztatta arannyal, vagy ezüsttel vonatta be. topáz . Az illat mely az Mikor Estefelé azután az illat néha olyan terhes volt, hogy az emberek elszédültek szédülés fogta el az ott tartózkodót. A liliomok zsiros és fu kigőzölgésükkel majdnem emberi páráikkal gőzeikkel megmérgezték a levegőt. 75/b r Estefelé azonban hogy a játszók hazamentek azt beszélik Ilyenkor a babonás hegyen némelyek még boszorkányokat is láttak. Varázsló nők jártak ide, kik mezítláb, főltűrt fekete ruhában a gazdátlan sirokat keresték, b Bakvért áldoztak, s hosszú körmeikkel gödröket ástak és kutatták azt a ritka varázsfüvet, mely b től valaha Caligula császár t nak bájitalt főztek és az az eszét veszítette tőle. Ezek a régi rémségek azonban már csak inkább mesében kísértettek. Mirtusok, pálmák vigyáztak a csöndre. Éjjel pedig e Egy-egy rózsa világított, mint folyton égő piros lámpa. 75 r A császár egy heverő ágyra ült székre roskadt. a szökőkút mellé . Hallgatta avíz esés ütemes lármáját et kutat vizet , mint mindig, mikor dolgozni készült. Kitenel Itt hogy ihletet merítsen az ütemes lármából és a hozzá szoktassa lelket fülét a zenéhez. Drámájához Ott itt tervelte ki a jelenet azokat a részleteket, melyeket este a Niobe című drámájából, melyeket este megirt. De ma egyáltalán nem ment a munka. Kábult volt és lázas. szórakozott . Semmi se jutott eszébe. Alakjait a Semmise jutott eszébe. Alakjait nem látta, hangjukat és nem hallotta. Csak Britannicust arcát látta, csak Britannicus hangját hallotta. Tulajdonképen m M ég maga se tudott számot adni arról, hogy mi történt köztük a teremben ott fönn . De érezte, hogy Azt azonban tudta nyilvánvaló volt bizonyos , hogy nem volt soha ilyen harca nem volt még emberrel. Visszagondolni is kis Még most is Hogy visszagondolt rá – minden ízében reszketett. Bár Noha már nem emlékezett semmi sétr sértőre, vagy kene kellemetlenre arra , amit Britannicus mostohaöccse mondott volna. minden ízében reszketett. Legjobban bántotta. 75/b Kedvetlenül vacsorázott és vacsora után lanttanítóját, Terpnust, az öreg görögöt elküldte, azzal, hogy fáradt. beszúrva a 75/b oldalról 76/a r Terpnus másnap is hiába jelentkezett, a császár nem fogadta . Az öreg görög, aki állandóan részeg volt és csak akkor józanult ki, mikor a lantjához nyúlt, azt tanácsolta a császárnak, hogy igyon egy kis bort, az majd visszahozza kedvét erejét. A maga példájára hivatkozott. beszúrva a lap aljáról Ő ivott bizony reggel től délben est e ig iszik , s annak köszönheti, hogy zenél Csakugyan ennek az iszákos aggnak s minden izéből muzsika ujjából sugárzik a muzsika. Nero megpróbálta, de nem segített. Munkakedvét teljesen elvesztette, állapota pedig nem javult, hanem rosszabbodott. Egy napon aztán rájött, hogy tulajdonképen beteg, súlyos beteg, ami annál jobban meglepte, mert eddig soha semmi baja nem volt és pompás nagyszerű szervezete minden törődést tivornyázást pompásan állt. Nem tudott kihez fordulni. Az istenekben nem hitt. Baráti társaságban szellemes élcekkel sértegette őket. Hasonlóan nem félt bizott az istenek cinkosaiban, az orvosokban sem. Uralkodása elején ugyan az Esquilinuson orvosi egyetemet nyitott s Andromechust, Hyppokratész hívét udvari orvossává nevezte ki, aki most tanitványaival, az orvosnövendékekkel vizsgálgatta és tapogatta nyomogatta a Város nyavalyásait, Hyppok Hyppokratész, útmut 7 1 6 r betegeket nyavalyásokat és a görög Hyppokratész hiveiés aaz örök egészség titkát keresték, az egészet azonban nem tartotta egyébnek , min nevetséges hókuszpókusznál. Maguk az orvosok harcban állottak egymással. A methodisták, kik a nyavalyákat csak is az ártalmas nedveknek tulajdonitották és étrenddel, hideg, vagy meleg vizzel gyógyították, gyűlölték és nevetség kinevették az új iskolát, mely a ciliciai születésű attaliai Athiné vezetése mellett azt hirdette, hogy minden a lélek s elsősorban a lelket kell kezelni, akkor a test is fölépül. Az eleunisták – így utóbbiak, akiket pneumatikusok nak neveztek – így nevezték magukat –, viszont a methodistákat tartották kuruzslóknak. Nero egyik pártnakra se volt híve esküdött Mindkettőjüket Rendszerint mindkettő jüket t itt egy záró kacsacsőr, nincs nyitó párja meghallgatta és aztán azokat is kinevette. Nero mindkét párton csak egyformán mulatott. Most azonban h H ogy állapota egészsége még állapota tűrhetetlenné vált egyre jobban hajlott az új iskola felé mégis és ahhoz az iskolához folyamodott melyben a régi varázstudományok fölébredését látta. A varázslókra a köztársaság vége felé nem jó napok jártak. Etruriából és Thessaliából ezrével űzték ki azokat a bűbájosokat, kik a kalászokat üszkössé tették elüszkösítették beszúrva a 76/a v oldalról , épületeket mozdítottak ki helyeikről, és sőt Hekaté segítségével egyizben magát a holdat is földre hozták csalták. Caligula császár aztán kibékült a papokkal, visszaállította a haruspexek és augurok jogkörét, az orvostudományba újra beiktatta a varázslatot. Nero n sem bántotta őket. Most Ma Ekkor már s S zázával éltek Romában varázsló bűvölő orvosok, barbárok, görögök, egyptomiak, perzsák, kik gőzökkel altattak, kézrátétellel és bűvös igékkel gyógyítottak, Aesculapiustól a beteg pedig altában tudta meg hogy az alvó beteg Aesculap álmában tudja meg Aesculapiustól a gyógyulása titkát s Mások kézrátétellel és bűvös delejes igékkel gyógyítottak. Mert 72 7/a r hogy a császár nyavalyája betegsége Nero az őrdőngösséghez nek és megszállottsághoz nak hasonlított, elvesz hozzájuk fordult segítségért tartotta magát . Feküdt az ágyán, fetrengő kínok között. Nem tudott másra gondolni, csak arra, ami történt: s Ggörcsök rázták testét. – Nem vagyok nyavalyatörős? – kérdezte az egyptomi orvosától tól Simon mágustól , aki Isis papja volt és ismerte a szentkönyvek és papyrosok minden titkát, a babyloni, asszír és arab szentkönyveket és tudós irásokat. Sokszor mintha szédülnék és arcom elsápadna. mindig A nyelvem habzik – és köpködött mutatta ingerülten. Nero A a rca azonban azonban rózsás volt és kövér volt , szemetükre fényes. Az orvos n N em találta nyavalyatörősnek. Ellenben Csak Ellenben a fejét nagyon tapogatta. Szerinte Hite szerint itt lakozott a gonosz szellem, mely nem hagyja aludni és gondolkozni, csak még nem tudta, melyik rekeszben. A fej az egyptomi orvostudomány szerint harminckét külön rekeszre oszlott, a fogak szerint s a tudós orvos. Kopogtatta a fejét. Különösen a tizenhatodikat és tizenhetediket et rekeszt rekeszt tartotta gyanúsnak. A fej az egyptomi orvostudomány szerint harminckét részre oszlott a fogak szerint. – Szemed kinyitja Ptah, szájad kinyitja Saksi,– mondta az orvosa mágus a z évezredes bűvös formulát mondást . – Isis megöli a rontó csirákat csirát. Érzed? 76/b v – Igen, – mondta Nero – de még mindíg rosz gondolataim vannak. – Akkor köpj a földre hamar. Minden elmúlik. A nyállal elmennek a rosz gondolatok. Jobb most? – Valamivel. Kevés javulás mutatkozott. hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölése beszúrva a 76/b-ről 77/b r Simon magus a mellére száraz tehéntrágyát tétetett mellére , melyet Egyptomban szentnek tiszteltek s azt tartották, hogy könnyiti a lelket. Egy perzsa bűvölő Ahrimán szellemeit sejtette a császárban s imádkozás közben látta is, amint kiszállt belőle egy sarkan nagyobbacska sárkány. Balbullus, az ephesosi orvos galagonyalevelet rágatott vele, hogy kissé tisztitsa vérét. 7 3 8 r títsák a vérét. Nero Kicsit kalandosnak találta ezt a gyógymódot Ezért egy napon az attalai Athéné reggel mindent lelkiismeretesen teljesített . De egy napon nagyon nyugtalan volt, mégis az attali Athénéet hivatta el , a pneumatikus-t. Mosolygó, szelid kellemesarcú görög lépett be, nagy szakállal. Szertartásosan üdvözölte. Aztán eltünt arcáról a mosoly. Kiegyenesedett, félelmesen. Torka szakadtából ráorditott. – Maradj nyugodtan – szólt, keményen. Neronak A császár mintha megbénították volna, csak állt. – Nem tudsz mozdulni sem – folytatta az orvos. – Merev vagy. Mint a kő. Majd leültette egy székre. Mutatóújját közvetlen szeme elé tette, mereven. – Mi ez? – kérdezte az orvos. – Újj. – Nem, ez egy kard. – Egy k K ard. – rebegte a császár. – Nézd, milyen éles a pengéje – és odatette homlokához, mire a császár fölszisszent. Athénée most megfogta kezét. – Végy mélyen lélegzetet. Tartsd vissza. Számolj hetvenhétig. Bocsásd ki a levegőt, lassan, nagyon lassan, az orrodon. Kicsit elsötétítette a szobát. – Látsz engem? – Látlak! Sárga kendővel betakarta magát. – Most látsz? – Nem látlak. A homályos háttérbe ment. Ott tüzes krétával egy emberi alakot irt a falra. 7 4 9 /a r – Ki ez? – Ember. – Nézz rá erősen. Mit érzel? – Az ember is rámnéz. – Most feléd megy. Azt mondja, légy nyugodt. Nyugodtabb vagy? – Igen. – Ezt a szót, halál – és a fülébe súgta – halál, nem tudod többé kimondani. Azt mondod helyette: eztis fülébe súgta –: élet. – Igen. – Mi véget vet véget az életnek? Felelj. Kis szünet után a császár: – Az élet. Erre ragasztotta KD a felső részt Nero egy darabig lekötve, arak akarattalanul ült vesztegelt a széken, engedelmesen átadva magát orvosának, aki feje fölött nyugodt mozdulattal delejes iveket irt le. Athéne minden erejét megfeszitette, hogy belé sugározza sugallatos tanácsait. A beteg azonban pár pillanat múlva mozgolódott mozgott Mint aki ki akarja magát szabadítani a gúzsból. erőlködött Erre az orvos megkétszerezte erejét, egyre sűrűbben rajzolta föléje bűvös jeleket és erőfeszítését arcán, különösen csa a szemöldöke körül mozgottak az izmok. Lesújtott reá, hatalmasan, kemény akaratával, melynek senkise eddig senkise állhatott ellen. Kinos birkózás volt úgy hogy Athéne végül is ingadozott és tántorgott Látta, nagyobb erővel van dolga, olyan akarattal, amilyennel még sohase találkozott. ceruzával az egész áthúzva visszahanyatlott. – Nem megy birom – mondta bosszúsan – nem megy bírom – és a beteget, akit lek fáradságos munkával összekötözött elengedte leköt legyűrt lefogott , kiengedte kezei közül elmosódott a szöveg ez melyik szövegrészre vonatkozik? fölugrott és ábrára mutatva kiabálta, számozatlan gépiratlap Nero E e gy darabig lekötve, akaratlanul vesztegelt a széken és engedelmesen átadta magát orvosának, aki feje fölött nyugodt mozdulattal iveket irt le. Athené minden erejét megfeszítette, hogy egyre lassabb gyorsabban A beteg azonban mozgott nyugtalankodott . Erre az orvos sür ü ű bben rajzolta föléje a b ü ű vös jeleket és megfeszitett arcán, különösen szemöldöke körül rángottak az izmok. Kinos birkózás volt. Az orvos mégegyszer lesujtott rá, hatalmasan és kemény akaratával, melynek eddig senkise állhatott ellent, összekötözte a beteget , mint egy farkasguzsba, ugy, hogy nem tudott mozdulni egy pillanatig moccanni sem tudott . Néro azonban erőlködött, hogy kiszabaditsa magát. Oldozgatta azokat a hurkokat és bogokat melyekkel körülszoritotta, e E melgette a bal karját és mozgatta nyujtogatta kinyújtotta fejét. Athene nem akart hinni szemének, de be kellett látnia, nagyobb erővel van dolga, olyan nal akarattal, amilyennel még sohase találkozott, s maga is els á páadt, mintha őt delejézték volna meg. i I ngadozott és visszahanyatlott. 75 79/b r Összemorcolta szemét, szigorúan szigorúan . ez a fölragasztott papírdarab Majd kKézen fogta, egy ágyra fektette. – Végy mélyen lélegzetet az orrodon . Tartsd vissza. Most Számolj hétig. Most bocsásd ki a levegőt. Lassan, nagyon lassan. Az orrodon. A szádon. Amíg mellette volt az orvos, valahogy uralkodott magán. De aztán annál rosszabb lett. Ezért Athéne ezért szükségesnek tartotta, hogy a varázslatot akkor is újra rásugároztassa, mikor távol van és kis táblákat készittetett, melyeken színes betűkkel nyugtató, csillapitó, erősitő mondások állottak. Az elsőn, kékkel és sárgával – a nyugalom szineivel – ez volt: 75 80 r Nagyon N nyugodt vagyok. A császárnak, aki hanyatt feküdt, rá kellett tekintet enie a táblára, hosszan nézte, aztán a rendelet szerint utána mondta, lassan – Nagyon Nyugodt vagyok. Új táblát mutattak föl a rabszolgák, melyet ismét pár percig szemlélt a beteg. Lila és sárga betűk raktak ki egy görög mondatot, a szépség szineivel. Piros és kék betűk raktak ki egy görög mondatot, a képzel A hatalom színei sugározták ragyogtak rá: Enyém minden erő. Később lila és sárga betűk árasztották a szépség varázsát: Szépen énekelek. Apolló reám mosolyog. Majd a narancsszín váltakozott zölddel, vidámságot gerjesztve: Gyönyörűen énekelek. Végül piros betűk jöttek, egyedül, keverés nélkül. b B iztos, erős, ellenállhatatlan sugallással: Nagy költő vagyok. A császár mohón nézte. Aztán a rendelet szerint sokszor, halkan, utána mondta elolvasta utána mondta a szöveget: – Nagy költő vagyok. beszúrva a lap aljáról Mikor elakarta venni a rabszolga a táblát, rá szólt: – Hagyd még– és nezte olvasta, mondogatta: – Nagy 76 81 r Nagy költő vagyok. Ennek a kezelésnek na több foganatja volt, mint az előbbinek, de csak addig ideig-óráig. Régi nyugalmát még mindig nem nyerte vissza. aArról pedig, hogy újra foglalkozzon új témájával, vagy , hogy írjon, vagy énekeljen, még szó sem lehetett. Viszont aA gyógymód babonássá tette. Most minden jelentett valamit, azontúl, amit látott. Ha tüsszentett, rabszolgák szaladtak megnézni a napórát, mert elmúlt-e dél, mert a tüsszentés délelőtt jót jelentett, délután rosszat. Sohase ment el hazulról, hogyha mikor tógája megakadt egy székben, vagy hogyha mikor meg lába elbotlott a küszöbön. Általában tudta, hogy minden jelent valamit, azontúl, amit látunk. Voltak szavak, melyeket szeretett, másoktól viszont ellenben irtózott. … … … és amiktől irtózott. Egy balványt hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése Egy reggel berohant a Castor templomába, ott Kétséges kérdéseit egy fa bálványnak fülébe súgta fülébe súgott valamit aztán saját fülét befogva kirohant a templomból és elleste a templom előtt az arra járókelő első szavát, melyben a feleletet vélte fölismerni. A törpét, heréltet hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése Nagyon f F élt a macskától baljóslatú állatnak tartotta és de annál jobban szeret szerette a méhet, vagy a hangyát mely szerencsét hoz, jó jóslatú állatnak tartott, annyira, hogy ágya elé egy márvány-oroszlánt állíttatott, mert az oroszlán a hite szerint nagyon jót jelent.. E sok jelképképbe és hitbe azonban annyira belezavarodott, hogy később maga sem tudja maga se tudta mit tegyen és beszéljen hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése ő sem tudta mit tegyen. Folyton Varázsszavaival és tetteivel újabb és újabb szerencsétlenséget zúdított magára, melyek elkövetésére ellenállhatatlan kényszer birta s ellenhatással megint új elhárító tetteket kellett elkezdenie véghez vinnie, hogy ezt visszafordítsa a végzetet. Néha megcsókolt egy követ, piszkos követ, vagy térdre ereszkedni egy kutya előtt, hogy elforditsa a végzetet. – Abbahagyom, – magyarázta új orvosának udvari orvosának, krétai a krétai Andromechustnak, udvari orvosát a hírneves methodistának – mert belebo belebolondulok többet árt, mint használ. Veled nyiltan beszélek. Valami leköti 77 82 r bennem a dalt. Erről van szó. nNem engedi ki a mellemből a hangot és a költészetet is rabul tartja. Szabaditsd ki. – Az egész pedig nagyon egyszerű Minden az étrend– felelte Andromecheus – Minden az étrend – mert ő az étrendre volt a vesszőparipája esküdött. Mi az ember? Hús és vér. Az vagy, amit megeszel. Ha megváltoztatod az étrended és előírásom szerint élsz, akkor azzá teszlek, amivé akarlak, boldoggá és nagy művésszé isteni művésszé, aki voltál. – Száraz vagyok, – panaszkodott a császár hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése – száraz és és égő és meddő. Ned veim Nyirko Nedveim se nem keringenek, ahogy kellene. Száraz és égő Szikkadt Meddő fájdalom emészt, könny sohase csorog buggyan szememből. Hangom érctelen, gyönge. Hallod, hogy nyávog nyávog? Gondolataim és érzéseim Jaj, de csúnya. Mint a macskanyávogás. Nem tudok énekelni és gondolataim is sírni. éÉrzéseim egy idő óta elapadtak. Add vissza. – Figyelj tehát reám és kövesd tanácsaim. Tartózkodj a gyümölcstől, mert az rontja a hangot. Az almától a hang podvás lesz. Ne egyél többet. A körte elfullasztja a mellet, melyre nagy szüksége van az énekesnek. Hagyd a tányérodon on. Barackot a világért se. Az a szivet nyálkásitja el és nem tudsz tőbbé érezni. A fügéből, dinnyéből, datolyából birsalmából , dinnyéből, datolyából hiányzik az itt lévő felülről betoldás nyitó jelölése , keveset. Különben olyan édes nedvek keringenek benned nyirok sűríti el véred, hogy nagyon jól érzed magad és ismét nem tudsz többé alkotni alkotni semmit. Ezt az étrendet megtartotta, csak húst evett, Követte az előírást es egy hét múlva nemsokara újra panaszkodott De ezt mondta: – Kövér vagyok – és domborodó pocakjára paskolt – sovány akarok lenni – és Britannicusra gondolt. A császár egyidő óta hízott. Ami határozottan elrútította, mert termete a közepes alatt maradt és lábai, melyek gyerekesen vékonyak voltak, nem tudtak lépést tartani beszúrás a 76 81 v oldalról kistermetű volt nem nagytermetű termete vékonyan kötyögtek itt egy záró kacsacsőr, aminek nincs nyitó párja és a Kis Kis formátlan hegyes pohot kapott mely szánalmasan himbált gyenge vékonyka gyermeklábai között – mint terhes nők hasa. Elhatározták a soványítókúrát melyet A császár Nero örömest magára vette minden gyötrel v Megtörtént az is, hogy napokig alig evett valamit. Azokat az ételeket, melyeket azelőtt szeretett, egyáltalán nem megtiltotta magának föl se tálaltatta. Megtörtént az is, hogy napokig semmit se evett. Csak este ivott egy korty forró vizet. Ha pedig evett valamicskét, 83 r és lelkiismeretesen megtartotta. Azokat az ételeket, melyeket kedvelt, egyáltalán föl se tálaltatta, N n apokig nem evett semmit. csak Csak este ivott egy korty forró vizet. Ha pedig lakomán vett részt úgy nem bírt uralkodni magán mégis…, Mikor hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése Később más módszert követett. Evett, de Nyomban evés után tollal csiklandozta garatját, hogy hányjon. Később Majd a hánytatót állandóan ott tartotta asztalán, egy serlegben és evés után nyomban kiitta kortyolgatott belőle és minden falatra kortyintott egyet . Az orvos később allövetet is rendelt. Ezt Ezt az egyptomi papok készítették, az ibiszek és gólyák példája után, melyek hosszú csőreikkel tisztogatják magukat. Nero sikeresen fogyott. Majd De most arról panaszkodott orvosának, hogy mellkasa összeroskad. Andromechus ekkor köveket tétetett mellére, hogy kiszoritsák belőle a hangot. Ezekkel kellett feküdnie, naponta három óra hoszat. Nero sikeresen fogyott. Ezenkívül 8 1 4 r hiányzott a nyitó szögeletes zárójel vezette be a művészet titkaiba. Többnyire kinzó fejfájás gyötörte, gyomra tájékán nyomást érzett, az éhség miatt. De új soványító kúrája kezdődött. De azért nem evett. A kínt, a siker reményében, majdnem kéjesnek találta. Alig állott a lábán, szédelgett. – Talán feküdj le – szólt Terpnus, aki látta, hogy a császár majdnem leelalszik, álló helyében. Nem, még tanuljuk meg ezt a dalt – és egy korty forró vizet nyelt. Te pedig kelts föl hHa elszundítok, kelts fel. Verj meg ezzel az ostorral. Értetted. . Parancsolom. – Igen. Jó. – Császár. Fejlődök? – kérdezte Terpnust és rá nézett, fáradtan kimerülten. – Határozottan, de ez a dal még mindig nem megy jól. A kisújj nem rugalmas. És a hang se sima. Fogd kezedbe a lantot. Keményebben. Keményebben. Csináld utánam. Terpnus játszani kezdett. Nero halálra fáradtan gémberedett újjal kezébe vette verte a lantot. De nyomban Egyszerre leejtette. – Ki az? – kérdezte, tág szemmel ingadozva. A levegőbe nézett, egy pontra. Terpnus, aki látta, hogy senki sincs a szobában, intett, hogy téved. Nero M m ost már határozottan beszélt: – Te vagy? Állj egyenesen. Ne fordítsd el a fejed. Majd könyörögve: – Mért nem beszélsz? A hallgatásoddal meg akarsz bolonditani. Ismerlek. Emeld ki hát kis, vézna a fejed arcod a sötétből. Hiszen így is látlak. Szánakozva: – Sajnállak. Egészen kicsiny vagy. Eltiporhatnálak. a sor fölött áthúzott szavak: mint és 82 85 r Terpnus, aki mindent borral kevert, ivott az ijedelemre. A császárt pedig bevezette szobájába és eltávozott. Egyszerre haragra lobbant. Egészen Nero , az ágyánál, ismét megállt. Tagadóan rázta fejét: – Árnyék vagy, semmi. Te semmi vagy. Én erős vagyok. A rabszolgák, akik az ajtó előtt figy figyeltek vártak rémülten figyeltek. Nero H h angja elcsuklott. – Bár erősebb lennél – mondta sírva . Olyan, mint Heraklész. De gyönge vagy. Nem birok veled. Percek mulnak el Hosszú szünet. Aztán: – Mért énekelsz mindég? A földrebukott és úgy nyöszörgött. Haja égre föl borzadt a rettenettől. Mert újra látta, élesen. – Britannicus, – orditotta úgy szeretlek téged . Csak te nem szeretsz engem. Kotorászás hallatszott. Egy cseresznye tálat vágott hozzá ragadott meg valahol és teljes erejéből a falhoz vágta. – Te dög – hörögte – dög. Percekig nem mozdult semmi. Már A hangot se lehetett hallani. is elnémult . Aztán aA császár fölkelt, fáklyákat hozatott be. Arca halovány volt és szenvedő. Türelmesen. Nem akart aludni. Sóhajtoz Leheveredett az ágyra, újra hánytatót ivott újra és várta hatását. Két rabszolga tartotta verejtékező fejét. Aztán Később mellére tétette a nehéz ólomlapokat ólomlemezeket táblákat köveket . Igy virrasztott reggelig. Arca halotthalványan. Nehéz sóhajok szálltak ki szálltak belőle Fogát összeszorította. Sohajtozott, eztán Arca halottfehér tűnt. Halottfehér arca szenvedő volt. Majdnem olyan, mint egy költőé. 86 r melyek alól nehezen szakadozott fel sóhaja és akadozó megtörő lehellete. Fogát Álkapcáit összeh hiányzik a lap széle:… Arca most halottfehér volt. Szenvedő és megható. Szeme réveteg és lázasan-fáradt. Így virrasztott reggelig. XIV. XIII. Gyilkosság Meddig lehet szenvedni? Csak addig, ameddig elbírjuk. Aztán, hogy a szenvedés túlnő rajtunk rajtunk, Elszáll belőlünk megsemmisíti önmagát. Ennek is van határa Az edény telik-telik, de egyszerre megbillen és kicsúszik belőle minden. Aki kétségbeesetten gyötrődik és semmi reménye sincsen, ezt a vigasztalást sohase nem veszti el, t T udja, hogy mihelyt a fájdalom elviselhetetlenné válik, meg is szűnik azonnal, átalakul valami mássá. s S enki se szenvedhet többet, mint egy ember. Nero hajnalig kinlódott. Akkor azonban hirtelenül hirtelenül jobban lett, maga se tudta miért. Nem gondolt többé a mardosó iszonyatra, melyet képtelen volt lebirni, nem forgatta jobbra-balra a szégyent és kudarcot hanem egyszerűen elfelejtette melyből gyógyulást remélt, hanem egyszerűen elfelejtette és másra fordította szögezte figyelmét. Fölült az ágyban. Egy anyókára gondolt jutott eszébe, akit irodalmi kirándulásain egy az csapszék szurdékjában mutatott mutattak neki, Seneca Locustara, aki ismeretlen füvekből és bogyókból erős m azonnal ható mérgeket készitett s ott árusitotta, titokban. Azóta számosan sokan hullottak el főztjétől és a császár ő börtönbe csukatta. Sötét hajnalban, mikor még mindenki aludt, fölöltöztett ködött tette magát. Pollio Juliust a tribunt küldetett Pollio Juliust hivatta, a tribunust, Megparancsolta neki meghagyta , hogy Locu a méregkeverő szipirtyót azonnal engedje ki s egyen 87 /b r küldje haza vityillójába és az asszony ott várakozzon rá. Még nehány rendeletet utasítást adott ki. Parádés Ünnepi ebédet rendeltetett kétszáz személyre, melyre M m eghivatta a hivatalos személyiségeket, híveit a katonákat és a tan szenátorokat s a költőket is, köztük és Britannicust. Azzal eltünt. Nero gyalogszerrel, egyedül a külső város ba felé igyekezett. Fényes, Nnyugodt őszi reggel ragyogott föl. s a meleg…tól o O lyan mélaság és fáradtság terjengett ömlött szét mindenütt mindenen , hogy az emberek … könnyet pihentek és gyümölcsök mosolyogtak mindenütt. Gyümölcsök bólingtak a fákról. éretten és szivesen és súlyosan. a A szőllőkben pedig a súlyos fürtök a szüret előtt érni siettek. m M agukba szivták az utolsó pállott forróságot és a rózsaszín bogyókban, melyben melyek átfülledtek és megcukrosodtak a tópáz napsugaraktól, látni lehetett a langy bort, a cukros kigy kibuggyant cukros nedűt. Amerre a szem ellátott tekintett, egyetlen felhő , puha párafoszlány se mutatkozott. Üvegkupolaként villogott az átlátszó levegő a hőség fölött. Az ősz néma diadala volt ez. v ceruzával írt ábrák, számok, gyorsírásjelek, szavak és nevek: nekem nem lehet, kampányt 15% folio fulio Karinthy Frigyes 87 r Nero ezalatt a külső városban járt gyalog és egyedül. Éles napfény világosság esett, borostás, dúlt arcára, tébolyodva, csetelve-botolva mint a részeg. olvashatatlan? Itt minden követ, minden árkot ismert, mert valamikor, mikor az írói pályára készült, ezen a tájon folyt le az élete, innen kapta ösztönzését egy-egy minden verséhez, egy-egy tragédiájához. Micsoda boldog éjszakák is voltak azok tele nagyralátással és reménnyel, a siker édes perzselő várásával. Feledést kívánt keresett itt arra, amit nem tudott kikal kikiabál kikiabálni, szeretetre szomjúhozott, sok csókot és ölelést akart mindenkitől, és szeretetet, csókot akart, mindenkitől, ide menekült az elől, amit látott, ott a márvány a hálószobában és csak szeretetet akart mindenkitől, csókot és ölelést szeretetet . Azóta a mámor elpárolgott. Borzadva látta, hol van. Újra ideérkezett. Az utcák azonban mások nappal, mint éjjel. Tövisek, beléndekek farkasbogyó k nyiltak keserű üröm nyilik az árok partján. Arca pedig álmatlan és fakó és fakó , álla borostás, vörös szőrökkel. ilyen mégis … az egész rész az elejétől keresztben ceruzával áthúzva Nem birta tovább a gondolatot és hangosan beszélt sikoltozott , hogy ne hallja, mit gondol. Mohón vágyott a tettre, mely majd mindent elintéz. Mással nem is tudott foglalkozni. Csak meg kell tenni – ismételget – olyan egyszerű az egész – mondta – és elmosolyodott rajta, annyira magában hordozta a megváltást. Mohón vágyott a tettre, mely majd mindent elintéz. Most szaladni kezdett. Úgy ért a vityilló ajtajához vityillóhoz, melyet egy sáros , ronda udvar környékezett, disznóhízlalóval. Az ajtót belökte, és e E lőtte állt egy kis töpörödött néni, akit fölismert. 90 r – Megjöttél? – Meg. – Adj mérget – mondta mohón lihegve , mint a beteg. Locusta már elkészített mindent. Üvegekben és tégelyekben sötétedtek a különböző folyadékok és pépek. valamit keresett eléje tett nem hiszek – Nem hiszek neked – mondta mondta szólt a császár A méreg elroml á Á llás közben elromlik ott, ha áll. Főzz frisset. Az asszony kiment, egyet-mást behozott gyökereket, bogyókat hozott be és szekrényéből kivett egyet-mást egy tégelyt, egy üveget . Kis kony tűzhelyébe begyújtott, főzött. Főzött. Valami pépet főzött . kotyvasztott. – Ez jó lesz lesz ? – kérdezte a császár. Pompás. Jó. – Azonnal öl? – Rögtön. – De halálos kell, érted -e ? Olyan kell , amitől meghal fölfordul . Mert vannak mások. Ismerem. Azoktól csak hánynak, hasmenést kapnak és aztán magukhoz térnek. Ez a A zonnal öl? – Rögtön. – Látni akarom. LocAz asszony behozott a szobába cepelt cepelt hajtott egy maglósertést, melyen a sártól rengett a háj. Alig szuszogott – Az nem ilyen kövér? – Nem. És Mennyi kell neki belőle ? – Egy csöppecske csipetnyi is elég. Locusta k K orpájába keverte egy csöppet a mérget , egy darabka fával. Nero felállt a székről. Izgatottan nézte. A sertés ide-oda turkált sáros orrával. Par Jóízűen habzsolta a korpát. Aztán hogy a méreghez ért, Alig nyelte le, hápogott és elterült a földön. – Vége – mondta az asszony és diadalmasan vigyorgott. – Nem – szólt Nero, – még él röfög. olvashatatlan sor 91r – 91/a 74. r Akkor, amikor a falernumit hozzák be. Bele a borába. Majd én jelt adok. Pythagorász Pythagoras a A pohárnok nem tud róla, csak te. De De ügyesen, hogy észre ne vegyék. Thalamus, az udvari borbély belibbent, táncos lépéssel a császárt a császárt borotválni kezdte. Nerot Thalamus az udvari borbély belibbent. Visszafojtott lélegzettel babrált az udvari borbély uralkodó szája és orra körül, majd hogy kezébe vette a sütővasat és a forró a forró sütővassal bodoritotta a császár szőke szőke hullámos haját beszúrva a lap aljáról beszélt csevegett, locsogott szaporabeszédű szájú szavú sziciliai, csevegett arról amit a forumon hallott. szónokokról birkózókról ügyes szónokokról, birkózókról. beszúrás a lap aljáról utcai jelenetekről… a kis pet, pletykákról, emberekről Nero szívesen hallgatta és kezében a kézitükörrel figyelte az arcát, mely friss volt és fiatalos. Később a fürdőbe vonult, hol hosszan mosakodott, hogy eltünjön róla az átvirrasztott éjszakák nyoma. Friss volt és fiatalos. melyen még mindig rajta volt az átvirrasztott éjszakák nyoma. Ezért a fürdőbe ment és hosszan mosakodott. Friss akart lenni és fiatalos. Zodicus Mikor Zodicus az ebédlőben a nyugati szárnyon levő főebédlőbe ért, a palota nyugati szárnyán, mely a palota már több vendég megérkezett. Csoportban állottak a szenátorok, kik nem tudtak betelni ezzel az ebédlővel. bámulták ezt a mozgó termet csodát csoda termét , melyet lenn a pincében egy éjjel-nappal mozgó működő szerkezet forgatott és fönn az elefántcsonttal boritott mennyezetén az égboltot mutatta, minden csillagával. Találgatták, melyik csillag micsoda. A katonák már Vespasianus, Rufus, Proculor Scribonius, Burrus már egy asztal mellé leheveredtek az elefántcsontpadokra és Burrust, a pre testőrcsapatok öreg parancsnokát hallgatták, aki kacska kezével magyarázott A lap alján beszúrni kívánt, elmosódott szöveg. 91/b r valamit. Zodicus üdvözölte a szenátorokat és a katonai pártot, a császár hű embereit, aztán áthaladva a hosszú ebédlőn, a konyhába sietett és a borok után nézett. Agrippina cifrán és ékesen tűnt föl, a napfény mint páva a napfényben. Lila ruhát viselt, ezüst dísszel. A „legjobb anya”, ahogy fia nevezte őt, már őszült. Halántéka körül pár tincs fehérlett, melyet elfésült és fátyolokkal takart, hogy fiatalnak lássék, ajkát is festette, csak széteső, puha húsán, kövér mellén látszott a kor és kövér mellén, melyet a kivágott ruha csupaszon hagyott. beszúrva az oldal aljáról Magas, hosszú és izmos fiúk környékezték, mind szőkék és kékszemüek, a germán testőrszázad katonái, kiket őrizetére rendelt, mert már csak bennük bízott. Ez óriások mellett a kis latin katonák törpéknek és csenevészeknek látszottak. Lassan haladt előre, ünnepélyességet árasztva. A szenátorok és katonák pedig, kiket gyűlölt, mert ösztönösen meghajoltak előtte. Érezték, hogy a volt császárné halad el itt, aki egykor diadalszekéren robogott föl a Capitoliumra, mint istenekkel egyenlő. Pallas követe. A főhelyen foglalt helyet. Pallas melléje heveredett és fülébe súgott ta valamit, hogy Britannicus is itt lesz . Agrippina arca felderült, hogy Britannicus is eljön és nem lesz egyedül a császár hízelgői között. hogy nem lesz egyedül. Ő volt az egyetlen eszköz melyet akihez akivel utol akit fölhasználhatott fiával szemben, kinek egyre növekvő becsvágyával szemben védtelen maradt. olvashatatlan? Különben h H iába igyekezett fékezni szenvedélyét és a maguk értékére szállítani irodalmi sikereit. Nero rohant előre és Seneca vezette. B Octavia nehány katona kíséretében érkezett Britannicus-szal együtt. A herceget Agrippina mellé vezették. Nero miután a … … … könnyedén belépett s Octavia mellé feküdt. Frissen borotvált arcáról jó illat párolgott. Olyan volt, mint Fehér tógájában, göndör fejével ragyogó elevenségével olyan volt úgy hatott, mint egy divatfi. Csiszolt üveget csippentett a bal szemére, mert 91/c r ez a szeme különösen gyönge volt volt és körültekintett a vendégeken. Britannicust kereste, akit első izgalmában nem talált. Végül, hogy többször végigjártatta tekintetét az asztalon, észrevette Agrippina mellett volt, vele szemben. úgy hogy hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése Szíve megdobbant. Nem hitte, hogy ily jó helyre kerül közel lesz mMinden mozdulatát jól láthatta. Szíve megdobbant. Nem hitte, hogy ilyen jó helyre kerül. Britannicus Közönyösnek látszott és a kicsipett udvaroncok közt között majdnem jelentéktelennek, a rövidre nyirt, fekete hajával és a kicsiny, föltünően kicsiny fejével. Úgy tett, mintha keresztülnézne mindenkin, aki körötte volt, és mozgott, csak a húgán pihent meg néha a szeme, szeretettel. Nero A császár aztán Zodicusra nézett, aki Fannius mellett Ő az asztal végén, Fannius mellett hevert, a zugköltők sötét társaságában. Lehajtotta fejét, intett, hogy minden rendben van. Az ebédlőn végigszaladtak az étekfogók, fehér tunicában, fehér vászonövvel. Hozták az előételeket. Nero most sokat evett sokat, farkasétvággyal. Amit az mult előző hónapokban elmulasztott, egyszerre kipótolta, föloldotta magát a soványító kúra alól és úgyszólván az előételekből jóllakott. Egymásután h H örpintette ki a friss osztrigákat, retket, spárgát, … megizlelte a retket, és spárgát és az olajbogyót, melyet különösen szeretett. A struccvelőt pedig , kedves nyalánkságát mohón falta. Te nem eszel? – kérdezte Britannicust. – Remélem, nem vagy beteg. A színed jobb. – Még nem. – Remélem, nem vagy beteg. A színed jobb. 91/d r Lassanként magadhoz térsz, testvér. – Igen. Octavia és Agrippina figyelt. Az egyik aggodalmasan, a másik szigorúan. – Egyél, testvér, a költőnek jól kell táplálkozni. Csak az istenek élnek ambróziából. Lenn a fűzfaköltők kacagtak. Agrippina tiltakozva fölemelte kis, kövér, vajsárga kezét. Akkor csönd lett. Britannicus most szép volt, nagyon szép. Izzó, fekete szeme szikrázott, és áÁrtatlan nyugalommal állta a gúnyröhejt és fölényes unalommal követte a császár beszédét, melynek csattanóját mindig előre tudta. – Nem szereted az ajókat? – kérdezte Nero, kacsintva évődve ingerkedve. Vagy a véreshurkát, forrón, szegfűszeggel. Ezt ajánlhatom. A hangot erősíti. – Az ő hangja elég eléggé erős – mondta Agrippina. – Tudom – felelt Nero – de nincs benne elég melegség elég tűz, elég vér.Mert sohase eszik húst Azért kell húst ennie olvashatatlan? Az angolna nem jó. Nero kenyeret kért, hogy megtörölje benne zsiros újjait. Egy tálcán vitték eléje a kenyér AŐ külön kenyérszeleteket kapott, melyeknek héja meg voltak aranyozva. olvashatatlan? – Hol van Seneca? – kérdezte Agrippina, aki gyűlölte ezt a kétszínű, hizelgő aggastyánt aggastyánt . – Kimentette magát – jegyezte meg a császár, anyja felé fordulva. – Nagy moralistánk beteg, a csúz kinozza. Aztán fáradt is. Most írta meg írta meg darabját. Tegnap elküldte nekem. – Milyennek találod – szólalt meg egy ismeretlen írócska. Fannius, aki tele pofával zabált. 92/93/ 94 r – Kétségtelenül érdekes. – No – mondta a császár. Az ő stilusában. Sok közhely és lendület. Nem a legjobb dolga. Hiszen már öreg. Kiirta magát. – Mi a cime? – érdeklődött Octavia. – Thyestes. – Ah, ah – suttogtak a költők. – Nem Tudod, császárné, ki volt ez az úriember? szólt Nero Octaviahoz. Nem. – Érdekes fickó volt – Ha megengeded, megmagyarázom magyarázattal szolgálok. Az ő nagypapája Tantalusz. Attól származik. – Attól – segített egy pimasz firkász duplázott rá Fannius, – aki tulajdon fiát pecsenyének sütötte meg. – Attól – hagyta helyben Nero. olvashatatlan? – A híres szakácstól. No de az unoka se volt méltatlan a nagypapához. – Nero Nem ismered a meséjét? Azzal kezdödik, hogy Thyestes megfojtja mostohaöccsét – és itt Britannicusra nézett. Britannicus most szép volt, nagyon szép. Izzó fekete szeme szikra volt valami fáradt, eltűnő lobbanással. nyugodtságnak Ártatlan nyugalommal követte a császár elbeszélését, melynek csattanóját mindig előre tudta. Láthatóan unta is. – Ez csak rege – igazitotta helyre Agrippina. – Az – mondta Nero – de milyen rege – és letörölte szájáról azt a rózsaszín mártást, mely a kecskehúst fűszeres izzel itatta át. A kecskét jobban szeretem, mint a tejben főtt kappanyt. Sót adjatok kérek. Megsóz Megsózta a combot, kezébe vette és így folytatta: – Thyestes tulajdonképen jó fiú volt tulajdonképen, de kicsit szerelmes. Atreusnak, a bátyjának elszerette 95 r elcsábította a feleségét, akitől több gyermeke született. Sógor uram Bátyóka ezért kicsit megharagudott – és itt úgy röhögött, hogy a bor elfolyt száján –, és a nejét nőt a tengerbe vetette. Ugyebár helyesen cselekedett? – A moralisták – mondta Zodicus – helyeselnék. – Seneca is? kérdezte. – De ezzel még nincs vége, császárné. Atreus is körmönfont fickó volt se esett ám a feje lágyára. aki Mégis bünteti a kikapós öccsöt példásan megbünteti. Szinleg kibékült vele, egy napon béke lakomára hivatja öccsét. Gözölő tálakon remek eledeleket gyenge, finom ebédet husikát szolgáltat föl. Thyestes jóllak torkig lakik. Akkor aztán megm elárulja neki, hogy saját fiait ette meg. – Borzalmas – szólt a császárné Octavia . – Minden költészet borzalmas – mondta a császár, a költők felé. Nem cukrosviz. Maga a nap is elszörnyűlködött ezen az ebéden s aznap nyugaton kelt föl, tévedésből és keleten ny áldozott le. Mit eszel Sophe , Rufus Burrus ? – Rigót. én szeretem – Á rigót. Borssal én is szeretem – és rátekintett a tálra, elérzékenyülten. Az énekesm Itt Íme, így ér véget ér az énekesmadár pályafutása. A költők karban nevettek. Nero, hogy kiaknázza a sikert, még hozzátette: – A költő végzete – Kedves En társam pályatárs Kollega , bekaplak, kollegiális szere kartársi szeretettel. Majd folytatta az Atreus család történetét, melyet Agrippina rosszaló fitymálással hallgatott: – Azt becsülöm ebben a nemes, köztiszteletben álló családban, hogy annyi közvetlen ség melegség lakozott benne. Thyestes például teherbe ejtette meleg kapcsolatot tartott fenn saját leányát val . Atreus, az öccse pedig a bátyja pedig elvette A boldog frigyből leányuk született. Atreus pedig, akiThyestes bátyja elvette ezt a leányt, így Thyestesnek leánya egyútt aki Thyestes 96 r nek leánya is, meg unokája is, egy személyben. Vagy hogy is van ez? Elhagyom, mert belezavarodom. A családfájuk gyökere bele egész a Hádeszig nyúlik le. Az ebéd a vége felé járt. Már a gyümölcsöt hozták. Nero kedvére evett almát, körtét, barackot, melyiket sokáig megtiltottak orvosai, nem törődött többé a hangjával és beszélt, folyton-folyton beszélt, élvezte a helyzetet. Zodicusnak t, aki több izben kérdően rátekintett, intett, leintette. Még éÉlvezni akarta a helyzetet. – Nagy szemük volt ezeknek az atyafiaknak – folytatta – tág nagy és nyugodt szemük, kék karikákkal, mint akik nem alszanak, melyben semmi se látszott meg. Tőlük származik különben Agamemnon is, akiről a versem írtam. Azt, amelyik annyira tetszik Britannicusnak. Micsoda? Britannicus Agrippinával beszélt. Oda se figyelt. – Parancsolsz? – ocsúdott később. – A z versemről elégiámról van szó. Az Agamemnonról. – Nagy király volt Igen – szólt Britannicus. – De az enyém. Arról, hogy mi a véleményed az Agamemnonról? – Az Nagy király volt – szólt rá… kérdezte felelte tétovázva Britannicus és nem mondott többet. – Nem Úgy látszik , nem tudsz beszélni – mondta Nero jókedvűen. – Igyál talán egy korty bort, hogy megjőjjön a hangod. Pythagorasz kancsóban hozta a falernumi t bort. Beleöntötték a poha De az aloétól és egyéb fűszerektől annyira megalvadt, mint a méz, olvashatatlan? s előbb forró vízzel kellett fölhigítania a pohárba forró vízzel kellett fölhigítani. A szolgák szokás a poharat szokás szerint előbb megizlelték, aztán átnyújtották uruknak. Britannicusnak is. Nero csodálkozva nézett Por Zodicusra. Britannicus meg ivott egy kortyot, de túlságosan forrónak találta, hideg vizet kért. Erre Zodicus odaugrott és beleöntötte a hideg vizet. Britannicus most ivott. s a kancsó … 97. r Ner Agrippina már aranyfogpiszkálóval tisztította fogát. kitisztította Nero újra belekezdett mondókájába, emelt hangon. – Agamemnon tehát , az igazi király, akiről a versem írtam,… szavalt. De ekkor valaki Agrippina elkiáltotta magát: – Rosszul van – és Britannicusra mutatott. mutatott Britannicus egyet nyelt, aztán feje az előtte lévő aranytányérba bukott. Akár – Mint a disznó – gondolta a császár – akár a disznó. é É s elégedetten nézte, milyen sápadt. Brit. – Csak rohama van – mondta a császár hangosan – nyavalyatörős. Igyál talán még egy kortyot, testvér öcskös. Szóra se érdemes. Mindjárt elmúlik – csititotta a nőket, akik hozzáfutottak. Érezte, hogy minden szem rátekint. De nem jött zavarba meg se rezzent. Tovább beszélt. – Elég az hozzá, hogy ez a jeles család tovább virult. és én most az ő egészségükre iszom. Sok Ekkor már sokan fölugráltak, halálra rémülten. – Meghalt – kiabáltak és többen kirohantak a teremből. Octavia elalélva kővé meredve nézte, de n N em mert se sirni, se jajgatni. Agrippina azonban magából kikelve rohant el. Nero a hullát elvitette. Britannicust elvitték. de A a lakomát pedig folytatták. Nehéz G g örög borokat ittak, rodoszit és cipruszit, görög fügével fügelével . Vanitiust, a ronda törpét behozatták és koszorút tettek fejére. hiányzik az itt lévő felülről (a jegyzet szerint oldalról) betoldás nyitó jelölése beszúrva a lap jobb oldaláról A költők közelebb húzódtak a császárhoz, aki tomboló jókedvében kornyikált és szavalt, részegen. – Az énekes madár – szólt egyik költő Fannius, Britannicusra célozva. – Az ám – mondta a másik Zodicus kacagva – a rigó – a rigó – és utánozta a rigófüttyöt rigófüttyöt. 98 r XIV. Nők Utána – Végre – kiabált Nero, hogy egyedül maradt – végre, végre – és fölkacagott és jajgatott és ment és jött és állt és ült és és mosolygott és sírt és beszúrva az oldal jobb fölső sarkából azt érezte, hogy …gyen szabad, boldog boldog legyőzhetetlen hogy többé senkise árthat neki, hogy mindenkit legyőzött. Jaj, mennyi minden szakadt le szivéről melléről, kövek és sziklák, melyek éjjel rajta aludtak s nem hagyták lélegzeni. Most egyszerre könnyű lett minden. Ez volt volt az első. Sohase hitte, hogy csak ennyi és ilyen. Megdöbbentően jól ment és gyorsan ment. Azonnal meghalt, ő pedig olyan nyugodtan természetesen viselkedett ott az asztalnál , hogy nemcsak a vendégek csodálkoztak rajta, hanem most maga is csodálkozott. Mintha mindig ezt művelte volna gyerekkorától kezdve . e E gy pillanatra se vesztette el nyugalmát. Csak Akkor fogta el egy kis izgalom se, amikor azt hallotta, hogy a holttest arcán apró foltok a halál beállta után, apró kék foltok, a méreg nyomai. Ezeket gipsszel senkise lásson a semmit, a halottat az éjjelen eltemettette a Campus …. Zuhogó eső Zuhogó eső hullott az égő máglyára, nagy tömeg nézte izgatottan, siránkozva. A gyors temetést a szenatusnak is bejelentette azzal indokolta azzal indokolta , hogy sajnálta öccsét és kisebbíteni akarta kurtítani óhajtotta a fájdalom idejét. Britannicus nincs többé, se égen, se földön, se víz alatt, sehol. Beérte azzal, hogy ezt az ürességet szemlélje, vigyorgó gyönyörűséggel és bandzsal örömmel, mert pihenni akart az ideges éjszakák után s figyelmét szerette jól esett arra szögeznie, amit közvetlenül elért. v Terpnus Alityrus magasan énekel. udvariasnak, hogy elemzésül, hogy ki éneke …, hogy az biz … hogyan. 99 r Az pedig sikerült óriási dolog volt. Minden volt egyszerre: az élet visszakapása babér és taps, nyugalom és hirnév, az élet, az egész élet visszakapása, mely olyan teljesen kezébe hullott, hogy eleinte nem is tudott vele mit csinálni. Megint élni, félelem nélkül habzsolni mindent, ami eléje kerül, és főkép írni félelem n félelem nélkül irni, akár azelőtt. Britannicus nincs többé – mondotta még egyszer. Milyen nevetséges gyermekes is volt a szerénysége, melyet hamis bölcselőkk oltottak belé és Seneca csak táplált. Parancsolni kell, tenni, cselekedni, akkor tisztelik hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése Számot vetett magával s csak azt látta, hogy roszak az emberek, aljasok és irigyek. Rosszak az emberek. Rosszak. aljasok és hitványak irigyek az emberek. Csak bennük csalatkozott, senki másban nem magában. Hiszen ő Ő jót akart, de nem engedték jónak lenni. Nyilvánvaló, hogy nem benne volt a hiba, nem ott, ahol kereste, a szivében, és fejében hanem másokban, rajta kívül, a világ- ban, mely elzárkózott a szeretet elől. Csak az volt a hiba, hogy ezt nem vette észre. Itt künn kell rendet csinálni, mindenekelőtt, s nem sanyargatni és vádolni magát, nem harapni a párnát és sírni a húsért, nem vádaskodni maga ellen ott benn, a lelkében viaskodni. Cselekedni és akkor tisztelik. Ezzel semmitre se ért el se jutott . A z szerénység 100 r az alázata csak lefelé taszitotta, ide, ahova jutott. Meg kell védeni önmagát, keményen. A hatalom értékes, csak csak jó célra használják. Hiszen az erő csak arra való, hogy az értéket oltalmazza, mint test védi a gyönge lelket leheletét és a hatalom is is nagyszerű, számon… egyetlen kibékítő, csak jó célra használják. Van-e szentebb cél az övénél? Ércfallal körülveszi a művészt magát személyét , hogy zavartalanul alkothasson isteni csöndjében és semmi mással se törődni Hogyha erre nem gondol akkor Nélküle a legnagyobb művész is költő is elpusztul, hiába irja a legszebb verseket. Világosan hatott rá ez a gondolat és bele… Újra vigasztalta, amit tett. Megtanult hangosan beszélni, ércesen és metszően, olyan hanghordással, melynek nem lehet ellenmondani, eltiporni minden gondolatot, mely a hallgató agyában keletkezik, igazán uralkodni a lelkeken. Az állam majd biztosítja azt, amit a jósága ő nem tudott. Kezdett figyelni erre-arra a pártra, a politikára mellyel eddig nem törődött, az emberekre, akik végül is a költőnek a közönsége. Most érezte először, hogy hatalmas, és hogy császár és boldog volt, hogy császár. Agrippinának Anyjának nem bocsátotta meg, amit az asztalnál mondott. Rövid parancsban tudatta vele, hogy megfosztja germán testőreitől, a palotát pedig el kellett hagynia és átköltözködnie az Antonia-kastélyba. Pallast száműzte. Agrippina könyörögni próbált. A császár azonban, aki katonák fegyveres katonák sorfala előtt fogadta, hajthatatlan maradt. Csak f F ölemelte fejét és ő megsemmisülten távozott meg se nevezte. 101–102 desiderantur 103 r Nero még nem ismerte a nőket, és szerelmet, melynek meddő savanyú csókjait és kopár ölelését. Az örömet szólogatta , kielégületlen lélekkel. Azokra a szerelmekre gondolt, melyek fölolvasztják bennünk, ami máskép oldhatatlan, a langyos testek ernyedésére, a halhatatlan lázakra, melyek a költőket ne csak verseket sugalmaznak. Mit kaphatott tőle? Megvetéssel tekintett legyintett bólintott intett . Fannius és Zodicus és Fannius is sokat beszélt erről, de a császár már unta őket. Ismételték magukat és nyíltan zsarolták őt . Más társaságra vágyakozott. Jólöltözködő, elmés, és csinos fiúkra, kik szórakoztatt hogy szórakoztassák és kedvre deritsék. Epaphroditus, görög titkára, szakértelemmel vál akiben most nagyon bizott a művészi szakértelemmel válogatta össze ezt a társaságot ezt a társaságot, úgy állította ösze az embereket mint egy étlapot, hogy hogy egymást kiegészítsék mint egy íny-csiklandó étlapot, hogy a különböző emberek sikeresen kiegészítsék egymást. Paris, a táncos, a római nők kedvence és körülrajongott bálványa, a … a szépség siker volt és a titkár. Doryphorus irni tudott az irnoka , a szépség , Anicetus, a vad tengerész, a császár egy egykori barátja az érdes férfiasság. Senecio enni inni tudott, Cossinus adomázni és, Anneus Silenus, Seneca rokona, hallgatóként szerepelt, az a csöndestárs volt, ki minden barátságban és lakomán nélkülözhetetlen és önfeláldozásával, hűségével, szenvedőleges s … tétlenségével váltja meg a részvételre való jelenlétére való jogot. Otho pedig a questor az élc volt, a siker a léha könnyűség és kedves nőhódító, ki szikrázó elmésséggel meséli el azokat a kalandokat, melyeket két világrészben történtek meg vele élt át . A császár itt jól érezte magát. Könnyebbség volt számára közöttük élni, akik nem 104 r síma és kedves modorukkal kellemessé tették varázsolták a percet, nem áskálódtak, zajongtak nem idézték az írókat mint az írók. Az élet így kedvesnek elviselhetőnek tetszett. Különösen Othot kedvelte meg szerette, a questort, aki előkelő konzuli családból származott, két marokkal szórta a pénzt, nem ismerte a bölcseket, de olyan epikureus volt, hogy magán az iskolaalapítón is túltett. Piros száján elégedett jóllakott mosoly lebegett. Kétértelmű tréfákat mondott, melyeket előbb a színházakban hallott, a mimusoktól. Azt Igazán elemében pedig Mértékkel evett és ivott, de a szerelemben telhetetlen étvágyúnak mutatkozott. a mindannyiszor A császárt valósággal elkápráztatta a császárt a császárt , mikor a hálószobák titkairól titkait és s egymásután fölsorakoztatta szeretőit, kik között a pék a gyenge zöld szüzeket és érett asszonyokat, a rabszolganőket, és a szenátorok fe tisztes feleségeit, a kövér szuszogó péknéket és sovány sápító táncos s vargánékat, a rabszolganőket és egyptomi meg britanniai syriai királyleányokat is, kiknek ősei a gúlákban alszanak és a fölszarvazott férjeket is, kik andalitó ártatlansággal semmit se tudtak a történtekről. Epaphroditus természetesen egyszer nőkről et is gondoskodott hozott . Lakoma után, hogy a császár vendégei végigdöltek a duzzatag párnákon, hires szépségek vonultak föl, nevezetes széplányok, kiket mindenki ismert, de elokelojó családból való patricius-asszonyok is, kik erre az estélyre titokban jöttek el titkos meghívót kaptak meghívást. Nero a szemét egy rabszolganőre vetette, aki kimondhatatlan szomorúsággal ült egy helyben és egyetlen szót se szólt. aki szótlanul aki fejét leszegve aki egy sarokban üldögélt hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése ült. N S nem volt se vid szomorú, se vidám. A termő természet közönyössége lakozott benne. t T etszeni se akart és nem tűrő…, mint a többiek, akik élénk szemmel versenyeznek kegyéért, és kellették magokat, csak nézett maga elé. Éppen ez keltette föl Puha teste csöndesen és Éppen 105 r ez keltette föl figyelmét. Koszorús haja fején súlyosan borult fejére. Homloka, mely szűk volt állatian és alacsony, valami tompa vágyat terjesztett gerjesztett itt egy záró kacsacsőr, aminek nincs nyitó párja Csöndesen pihegett érett és puha teste. a A termő természet közönyössége lakozott benne. A császár tőle ismerte meg a szerelmet. Nem Nero nem beszélt hozzá szólt A rabszolga nő se. Ebben az ölelésben Ölelésében megismerte azt az áldott vágyat, mely olyan tápláló, mint a kenyér és olyan megnyugtató szomjúságoltó, mint a víz. Csak aztán fogta el valami vad öröm örült fogta el a vad öröm , hogy hazament hazavitette magát. Hazament. Jól esett látni Octaviát, a hideg hőjével, tudni, hogy porig alázta. Más öröme azonban alig nem volt. A nőt csak addig szerette, amíg látta, később azonban elfelejtette. Ha gondolkozni próbált róla, csak azt érezte, hogy van és jó, hogy van, semmi többet. Ennek a vágyának csak boldog jelene volt. Multja és jövendője nem sem volt, aztán. – Ez lenne a szerelem? – kérdezte Epaphroditustól. – Hogy elötte volt, látta nézte volt, hogy nem nézte, nem volt. Hol maradnak a szárnyas szavak? Miért nem énekel ek és jajgat ok , mint a költők? Aztán Csak Barátai között élt, akiknek akiket már kifárasztott Epaphroditusnak az az ágyáig el kellett kisérnie és beszélni addig, mig el nem alszik. Nem akart egyedül maradni. Ahogy kedvelte azelőtt a magányt, úgy irtózott most tőle. Ő is f F olyton beszélt, hallani kivánta hangját és a mások hangját is, akik körötte voltak, nehogy csönd következzen utána. Epaphroditusnak az ágyáig el kellett kísérnie, hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése és ott beszélni addig, amíg el nem alszik. Sokat járt színházba is. XV szinész 108. r XV. Egy nő a nézőtéren Sokat járt színházba is. Rendszeresen járt színházba is. Egy Eeste a Marcellusba szinházba ment titkárával Epaphroditusszal és Párissal. Itt baloldalt egy kiugró páholyban foglalt helyet, közvetlen a színpad közelében, az orchestra mellett, úgy hogy rézsút nagyon közelről láthassa a prosceniumon mal történőket. A szinház zsufolt volt. Három óríás emelet, tele emberekkel a karza , a lépcsők is, melyeken le-föl szoktak jár ni tak. Kemény fejek, fésülhetetlen sörtével, fekete dróthajjal, rómaiak, kik farkastejet szoptak. Ezek a megérkeztére fölugráltak, a nevét kiabálták, vagy kezüket nyújtották feléje feléje , üdvözletül, vagy valami érthetetlen szavakat vagy a nevét, vagy érthetetlen s a szavakat kiáltottak Nero percekig boldogan állott ebben a farkasordításban, aztán kissé meghajtotta magát kitárta karját a kaksülő felé. Erre Uj Most megismétlődött a kiabálás. Ilyen tisztesség csak Vergilius-szal esett meg. Leült a párnás székre. Páholya rostélyát most leengedte, hogy elfekhessen a pamlagon. Páris, a színész melléje ült . Már elkezdődött az előadás. A tragédia ebben a korban már haldoklott. Itt se játszották. Ebben a színházban se játszottak tragédiákat, csak A nagy tragédia ideje már lejárt. a A fféle kis kusza jelenetkéket játszottak. a Marcellus , dirib-darab képeket bohózatokat at szerepeltek a műsoron , melyek a népet röhögésre késztetik s dalokat at adtak elő, hárfa, vagy fuvolakisérettel, vagy sikamlós némajátékokat, melyek mindig nagy népszerűségre tettek szert,mert a legnépszerűbbek voltak minden mást vertek, és a A közönség csak ezeket annyira kedvelte, hogy úgyszólván minden az egész műsort lefoglalták. esetre . Már e E lkezdődött az előadás. Két szinész jött ki az előszinre. Az egyik a kövért játszotta alakította, a másik a soványt. Csúfolták egymást, nem is nagyon szellemesen, prózában és a nyelvüket öltögették. Végül aztán összeverekedtek. Erre a A karzatok karzatok tombolni tak kezdtek és harsog a szinház harsogott a hahotától. – Unalmas – mondta Nero – valami mást találhatnának ki. Mindig ugyanaz. Mi van még? Páris, aki ezen az estén nem szerepelt, magyarázta a műsort számokat – Ma nincs Úgy látszik, nem lesz érdekes este Antiochus se 109 r és Terpnus, egy-egy dalt dalt ad elő, lanton. Úgy látom a pPártjaik egyforma arányban számban vonultak föl. De nincsenek szervezve. Hallod? Antiochus kilépett a szinpadra, mire taps és fütyülés fütty sziszegés kornyikálás hallattszott föl hangzott föl. a A két párt birkózott egymással. De csakhamar elh elmul elhalt a taps is, fütty is és Csönd lett. – Aztán? – Aztán jön a némajáték. Végűl egy némajáték Végül Pammanes is előad egy dalt énekel. Az öreg Ő már nem számít. Ezt akár meg se hallgatjuk tegnap is folyton fogorvosnál ül, de mindennap kevesebb a foga Szegénynek már fogai sincsenek. alig vannak fogai Szegény, folyton fogorvosánál ül, de mindennap kevesebb a foga. A némajáték diszlete egy arany hegyet ábrázolt ezüst patakkal. és Ezt a tömeg megtapsolta. Különben a cselekmény a szokott mesgyén mozgott. Vénusz tünt föl , majd mezítlenül utána Mars Vulcanus aki állig vértben tetőtől talpig vértben a vihargép zajánál és a csőcselék hangos mulatságára ölelgetni és csipkedni kezdte a meztelen istennőt. Nero megvetően elfordította a fejét elfordult a szinpadtól, inkább a közönséget szemlélve te. Megint fölhúzatta páholya rostélyát maga előtt. 108 versóról beszúrva: Most fölhúzatta páholya rostélyát, melyet előadás alatt egyébkor le szokott engedtetni, hogy zavartalanul nézhesse az előadást. elfekhessen páholyában. Romát látta maga előtt maga előtt , a durva latin várost, mely nem ért a művészethez itt egy záró kacsacsőr, aminek nincs nyitó párja és csak kacagni kiván. Izzadó emberek nézők emberek voltak szorongtak a félköralakú nézőtéren, férfiak és nők vegyest hellyel:közzel férfiak és nők vegyest, leányok katonákkal karonfogva, bizalmas együttes ben. Elől a szenátorok, mögöttük a lovagok. A lovagok sorában Nem messze tőle a páholya alatt, a földszinten a lovagok sorában egy nőt vett észre, aki fejét szintén elfordította a szinpadról és m M intha a császári páholy felé tekintett volna. – Ki ez? – kérdezte Nero a titkárját. Ott a tizenkettedik sorban. Velünk szemben. Egészen a szélén. – Nem ismerem. 110. /a r Páris odasúgott: – Nem ismer Nem ismered? mMinden este itt van. Poppea Sabina Poppea Sabina. Crispius elvált felesége. – Ő az? – kérdezte még egyszer és előrehajolt. Otho felesége? – kérdezte Nero. A nő, közönyösen úgy látszik, észrevette, hogy róla beszélnek. Nyomban elfordította fejét és előre közönyösen a színpad felé nézett. Könnyű Áttetsző fátyolt viselt arcán, mely arcát orráig eltakarta és csak a vonagló száját engedte látni mutatta, mely érdekes valami fáradt- fanyar vonallal kesernyés-ede vonallal görbült meg. – Poppea – mondta Páris – Poppea Sabina. – Poppea – ismételte Nero – ez babát jelent. kKis játékbabát. Milyen furcsa név. csöndesen pihegett a teste Szemét rászögezte, mohón. Nem lehet Tulajdonképen szépnek se lehetett mondani Csak A nő teste csöndesen pihegett. Kicsiny volt, kerek, álmos mellel, törékeny, és gyöngéd, a bőre az állal és olyan finom álélt ájult elalélt kis kezekkel. Szépsége úgy hatott rá, mint valami keserű báj illat áradt belőle, hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése … … …a szépsége , melyet érthetetlennek talált. olvashatatlan? mivel van áthúzva? Most a jobboldali páholy fele páholyra tekintett. Haja nem volt dús. Mintegy szenvedő és szomorú haj volt, borostyánsárga szinű. eEgészen természetellenes. – Olyan, mintha szenvedne elalélna aludna jegyezte meg a császár vagy beteg lenne jegyezte meg a császár. – Az anyja öngyilkos volt lett egy szinészt szeretője szeretett – mondta Páris – Egy Egy színész volt a szeretője hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése miatt és öngyilkos lett miatta. – Tudom. Ekkor ismét előretekintett előrefordult. Az is hires szépség volt. Széplány szeret – szólt Páris – e Egész Róma rajongott érte. Ekkor váratlanul a nő ismét előrefordult. Fátyolát váratlanul föltolta, egy k K étértelmű, kéjes mozdulattal. Látni lehetett arcát, a m. – Mindég ilyen sápadt? – kérdezte Nero. 110/b r Ennek az arcnak igazi varazsat az orra adja meg, mely végtelen a finom, kedves s orr adja meg , mely ideges cimpával lélegzik és azok a szabálytalanságok, melyek külön-külön talán csúfak értéktelenek hibák, de együtt döbbenetes, és kifürkészhetetlen rejtéllyé olvadnak. Szobrot nem lehetne róla faragni, de képíró k se rajzolhatná le. beszúrás a 110/a v oldalról Milyen változat változó és megfoghatatlan. Ha a száját hosszabban szemléli, nem is fanyar, hanem kérő is , vagy fenyegető is. De melyik tulajdonképen? Felső ajka nagyon szűk. Homloka állatian alacsony és tompa vágyat gerjeszt Homloka állatian alacsony s tompa vágyat gerjeszt lehell. Fönn az orrtő köze a homlokon nehany szeplő. A száj Ha a szájat hosszabban szemléljük, már nem is fanyar, hanem kérő, és fenyegető. A szem szem szürke és és szemben zavaros álmok szunnyadnak benne benne. Távolról aranyszínűnek látszik Az egész teste Testét pe Vékony csontjai pedig kecsessé teszik arányait. Aki nézte, az anyjának, a regényes és varázsos szeretőnek szépségére gondolt s új meglepetést érzett, mert ezt többnek látta, teljesebbnek különösebbnek és izgatóbbnak: egy régi nyár f fáradt sugara tekintett le le róla. Olyan szép volt m M int a nyár gyimelte a fiatal ősz, mely elájul az emlékek az izzó emlékek hatása alatt. 110/c r Fátyolát egy megint lehúzta, az ájkáig. Csak az ajka maradt meztelen. – Ki az m Mellette valaki ül – Alityro us . – Micsoda az? Ki az? – Színész. A nő él-hal a művészetért. – Nem is a szin Szereti a szinészetet? És Mindig színészek meg írók találni – Igen. Úgy látszik idegen. Biztosan nem romai – mondta kérdezte szólt Nero. Görög? – Ugy nem, zsidó. – Úgy tudom, zsidó. A császár – Mért nem néz ide soha? Nero a keresztények A császár A császár gondolkozott. A zsidók ebben a kor ebben a korban bálványimádók mint a keresztények együtt szerepeltek a keresztényekkel, mint lenézett és üldözött bálványimádók. is bálványimádók éppoly veszedelmesek és izgágák, mint a keresztények. 112 r gondolt, akiket együtt emlegettek a zsidó bálványimádókkal. Tiberius császár négyezer zsidót kiutasított Romából. – Miért nem néz ide soha – mondta Nero türelmetlenül . A némajátéknak vége volt. Az öreg énekes jött ki a szinpadra, valaha a közönség szemefe szemefénye, ma már csak roncs csak egy tiszteletreméltó rom. A nő – Férjnél van? – most már Páris beszélt Nero még mindig A császár bámulta a nőt. Páris, aki most elmondta ismerte , aki ismerte őt , elmondta élettörténetét pletykált róla: – Rufius Crispius volt az első férje volt első férje ura . Azt otthagyta. Most Nem Aztán másodszor is férjhez ment Othohoz. – Kihez? – Othohoz. Nero látni kívánta. Párist megbízta, hogy másnap hívja palotájába. – Holnap látni akarom hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése – mondta Nero. Paris lement a nézőtérre. s Poppea mellé ült és átadta neki a császár meghívását. Nero látni kívánta. Poppea Sabina 113 r XVI. Találka Poppea Sabina Octavia még úgy még virult, mint t Tőről levágott fehér bimbó, egy a pohár vizben, mely R régen halott már , de azért napról napra szebb még szép. Poppea gyalog Paris azonnal értesítette beszélt Poppeával Poppea másnap , aki másnap jött, …pig jö n tt. – Otho Titokban jövök vagyok itt – mondja Poppea , – senki se tudja. Se o O tho se . S Nero És F félénken lép be megy előre, gyáva kisleány. Nero gondolja magában: – Édes és furcsa. De nem olyan, mint tegnap. Ismét más Távolról bonyolultnak látszott látszik rémlik látszik . í Igy egyszerű. a Azt hinné az ember, őszinte. Ruháján semmi szalag – nemes és drága kínai csalánszövet, dongalábán semmi szalag, és disz. Ékszert, gyűrűt kar nyakéket nem visel soha . Fűzőt se. Mellei kecsesen látszanak a szövet sejlenek a szövet alatt. Festéket sohase használ. A festéket mindig megvetette. Anyja tanitotta mondta tanította meg arra , hogy csak a közönséges nők festik kendőzik arcukat és ő a szépség dinasztián egy régi szerető- dinasztia elokel tartozkodó hagyományos előkelőségével tartózkod ott ik tintaceruzás javítás is tőle, csak a pilláin tet réml ett ik tintaceruzás javítás valami feke 114 r teség meg a szemére szeme héján egy kék árnyék. Nem sokat készülődött. Otthon pár csöpp izgatószert vett be, melyet orvosa adott, hogy friss legyen és szeme élénken csillogjon, lenn a márványlépcső alján pedig pedig, mikor a gyaloghintó a palota márványlépcsőjé re hez ért, szétharapott egy mirtusgolyócskát, hogy lehellete kellemes legyen. Ezzel szagositotta lehe szokta egy szelencé jé ből ki vett emelt egy mirtusgolyócskát és szétharapta. Ezzel szokta szagosítani leheletét. Régóta várt erre és tudta, hogy biztosan megtörténik, azért járt szinházba is . Most S szédül a pompától, de De N nem mutatja. Természetesen Kissé unottan Közönyösen néz a császárra, biggyedt szájjal . Neronak a szíve dobog. Valamit akar mondani, –várlak A torka kiszárad t . Csak ennyit szólhat: – Ülj feküdj Domina Asszonyom ez a két szó tintaceruzával írva ülj le – és egy puha széket párnás kerevetet pamlagot mutat neki. Poppea, aki mindenre vigyáz, nem ül le fekszik ül oda , hanem egy távoli kis szek zsámolyt keres. Arra kuporodik le. Mindaketten érzik, hogy ez vakmerőség és tiszteletlenség. De azt is érzik, hogy ez megváltoztatta a hangulatot, a látszat ellenére közelebb hozta őket egymáshoz. eddig tintaceruzával írva Hihetetlenül közel. beszúrva a lap széléről Nero azonban A császár örül ennek, 115 r megrészegül tőle m Most t Természetesen beszélhet. – Azt hittem, hogy más vagy? A fátyolt miért nem teszed le? Látni akarom az arcodat. És hogy Poppea leemeli a fátyolt: tintaceruzával írva – Másnak képzeltelek. – Csalódtál bennem ? – Igen Azt hittem, kissé szomorúbb vagy. Tegnap a színházban szomorú voltál. és És olyan szép voltál. Poppea elkacagja magát. Hangja tompa és lankatag, mintegy elalél a forró mélységtől melyből át mintha ellankadna a melle forró édességétől addig, míg átleng melle forró édességén, mig áthalad rajta. – Csúnya vagyok így? – Nem, de amúgy szebb vagy. – Egyszer – mondja Poppea könnyedén – láttam magam, mikor sirtam. A tükör elé álltam, és néztem a könnyeket gyöngyöket , melyek leperegtek arcomon. Furcsa volt. Az ember nem szép, ha szomorú. A könny sós. Mint a tenger. A sok zúgású tenger – ezt görögül mondta. – Te tudsz görögül ismered tudsz görögül? – – Hogyne. Majdnem az anyanyelvem. Görög dajkám és nevelőim voltak. Anyám is jól jól beszélt beszélt görögül szerette beszélt görögül. 116/a r A társalgás ezután görögül folyik már már ezután így folyik . Poppea beszélni kezd beszélni kezdi kezd és Nero a császár boldog, hogy ezt a divatos előkelő kellemes irodalmi előkelő a nyelvet hallja, mely csermely cseveg megszépül Rómában különben is divatos Rómában különben is divatos és a lapos latin mellett az előkelőséget jelenti jelenti . – Hogy szikráznak a szavak Mennyire fölszabadultak mindaketten. Beszélnek, nevetnek, beszélnek. Daloló Daloló Z záporpatakon rohannak, dalolják virágos csónakban és azt mondják, amit akarnak alattuk csacsognak a csevegnek a habok és csevegnek a hullámok. – Érdekes Különös – szól a császár fölcsillámzó szemmel, melegen – amit mondasz, minden érdeke l s. Veled Te veled lehet beszélni. Mindent m Megértesz engem. Poppea ezt a bókot nem veszi észre, sóhajt egyet és elmerül. A nők a többiek , fonnak a guzsalynál és gyermeket szoptatnak, unatkoznak . nem szoktak nekem beszélni. Mindig unatkozom közöttük. De a te szavad természetesen folyó és finom hogy dalolnak Sohase szoktak velem beszélni. Én is untam őket. Lehet, hogy félt n ek tőlem, és nagyon tisztelt n ek. Azért amit mondtak afölött Hiányzott ik belőlük egy kis merészség. Te, úgy látom, bátor vagy, szavad természetesen folyó és finom. Megértesz engem. Veled lehet beszélni, mert jól érzem magam. Most Veled J jól érzem magam, Veled te veled tudok beszélni. Poppea ezt a bókot nem veszi észre. Magára ocsúdik. Sóhajt egyet, mintha szólni akarna és jelentősen elnémul. De a csönd nem kellemetlen. – Mi bánt? Nyugtalan vagy – kérdi mondja a császár. – Félek. tőlük – s körülnéz Nincs itt senki? – és körülnéz. – Az ajtókat bezárattam. 116/b r – Csak meg ne lássanak, mikor visszamegyek. Majd bizalmasan: – Lefüggönyözött hintón jöttem ide, kis utcákon. Ha meglát na csak megsejtené is , az rettenetes lenne. Szegény – teszi hozzá. – Kicsoda? Poppea nem felel. Nézd – szól aztán – hogy dobog ver a szivem. A császár a sziv gyöngéden odateszi kezét. A kis szív, a mellkasában osár kalitkájában vergődik , énekel viharosan. De az idegen nyelv merészséget ad hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja ő neki is. mikor a nő – Szép vagy – vall Nero, elcsigázva – baba, fáradt és különösen , beteg baba. Azaz nem is vagy szép. Ellen nem . k Különös vagy . De nekem épp ezért tetszel. Hogy nevettem én mindig Vénuszt, akár csak azt a nőt, aki hogy lenéztem, hogy utáltam 117 r a szépség hivatásos isten istennőjét istenségét . tegnap a szinpadon ágált. Sohase tetszett. A habszülte istennő , se Diána, se ellen …vá se a többi. Minerva meg Diána. Ők a tömegéi. Ami szabályos és egyenes , nem lehet szép. Az csúnya. Csak a g szörnyű és gonosz ferde a szép , a rendellenes a szép . A Te is ilyen vagy. Ó kis furcsa, nyugtalan szemöldökkel és lélegző cimpáiddal, melyek kis apró ideges apró vitorlaként lebegnek. Poppea először csak ennyit akart. Ő, aki eddig minden lélegzetére vigyázott ügyelt és gondosan számon tartott a mindent azt , amit tett és mondott, most fölkelt, és kezét kivonta a császár kezéből. Mára elég volt. Othoról ejtett néhány tétova szót, aki várja valahol, és újra sóhajtott . Mennie kellett. Délután a császár érte küldetett, de nem találta otthon. Másnap Poppea azt üzente, hogy beteg. Csak másnap reggel éjjel másnap harmadnap találkozhattak. 118 r – Hová tüntél? – szólt Neró. Bújdosol előlem és mikor meglátlak nem is örülsz annyira meglátlak, úgy nézel rám, mintha nem ismernél, mintha mást találtam volna meg volna , nem azt , mint akit kerestem . Milyen nagy a szemed. Most fekete. Olyan Most egészen fekete. Poppea idejövet valamit bele mérget csöppentett szemébe , úgy hogy fáj szemet egeszen egészen elfe fekete s S zembogara elnyelte a szürke szivárványhártyát. Nero párnákon fekszik, félig lehunyja szemét, úgy dado folyton beszél: – Madár vagy !. Fecske !. Könnyű fecske. Vagy karvaly. Éles csőrrel és karm körmökkel. Nem, más vagy. Gyümölcs vagy, a melled két fri kis fürt szöllőfürt, a kezed körte. Gyümölcs vagy, rózsa vagy, gyümölcs vagy – kiabált. A csoko A csókod, mint az aszú szöllő íze. Aztán: – Szeretlek A csókod, mint az aszú szöllő íze. – s és hozzávágja ezt a szót, magánkívül, mint valami súlyos tárgyat, szeretet nélkül – szeretlek hozzávágja ezt a szót, szeretet nélkül kíméletlenül – szeretlek . Poppea előtte ül egy zsámolyon. Konok, hallgatag, nyugodt, nagyon nyugodt. Kezét sem engedi megfogni. Térdére könyököl és kezével szorongatja terméketlen fejét. Úgy tesz, mintha nem figyelne oda és nem is érdekelné, amit hall. Simogatja Nero kezét és homlokát, akár a toporzékoló beteg nyöszörgő gyermeknek ét: – Csöndesen Nyugodj meg – szól – csöndesen Nyugodj meg. Nem szabad. Nyugodj meg. Szünet után: – Így. Most jobban érzed magad és beszélhetünk, okosan. Azért jöttem, hogy megmondjam, nekünk el kell válnunk, szépen, harag nélkül, most mig nincs késő. Mi értelme ennek? Te is szenvedsz, én is. Kár értünk. Hatalmas vagy – és itt fölsóhajtott lehunyta szemét , kislányos fontoskodással –, de a lehetetlent te sem teheted lehetővé. – Miért? – Miatta. 119 r – Otho? – riadt föl Nero. – Nem Ő miatta – mondja Poppea – és ő miatta és a császári né kastély egy szobája felé mutatott. – Ő miatta? – kérdi a császár fitymálva és szánakozva. Szegény – teszi hozzá kicsinylő szánakozással va . Nero megragadja Poppea kezét: – Pedig azt mondják, hogy szép. – Lehet de én nem értem. De Cs csak te vagy szép énnekem, lüktető láz; forró önkívület. Neked forró meleg a kezed, és ne. Az övé hideg. És a lábad is forró meleg lehet. És a szájad is, az ismeretlen szájad piros mélye, forró meztől az izzó méztől édes méztől édes ízével. Ezt keresem – közeledettik feléje, a szájával. De Poppea hátrált. – A császárné mégis más. Nem akarom. A császárné több nálam. Istenek unokája. Ugy le v V agy leánya. n N em tudom. – Hagyd ezeket. Ne beszélj róla. – Ő a feleséged anya Ő a feleséged és anya. – A Gr Igen – mondta Nero nevetve – a Gracchusok anyja. Gyerekek nélkül. – De jóságos és fönséges. Nézd, B b ennem nincs semmi fönség. – Jaj mennyire utálom a fönséget. Az ő unalmas fönségét. – Vétkezel ellene – szól Poppea, fa-arccal közönyösen . Téged boldoggá tehetne. – De nem akarok boldog lenni, érted? Ha boldog vagyok, boldogtalan vagyok. És ha boldogtalan vagyok, boldog vagyok. Hallottad a görög költőről szóló mesét? A költő beteg volt, nem tudott aludni napról-napra fogyott és hervadt, nem tudott se enni, se aludni. Akkor elment egy híres orvoshoz. Az meggyógyította. A költő már tudott enni is, aludni is, csak írni nem. Erre a boldogtalan poéta megölte az orvost az orvoshoz rohant és így szólt: „elvetted visszaadtad az egészségem és elvetted a költészetem… te gyilkos… ” – És mit csinált? – Megölte orvosát – mondta lihegte Nero lihegve. – Hát mi a boldogság? – Ez – mondja szomorúan a császár. 120 r – Az, hogy nem szerethetjük egymást? Most így nem – Mit tudom én, talán az. Ha nem vagy itt, akkor is itt vagy. Sohase hagysz el. Mindég velem. Örökkévaló. Koplaltatsz és táplálsz vele, szomjaztatsz és üres poharat adsz és abból itatsz, nem csókolsz meg és megperzseled a szájam. Nem lehet veled betelni soha. Ami nincs, azzal nem lehet betelni. Poppea most nagyon figyel. Fölemeli okos okos szép okos kígyófejét. Majd határozottan: – Te művész vagy – mondja, hódolattal – te költő vagy. – Igen – szól Nero, mint alvajáró, aki pillanatra fölébred kóros álmából és nem tudja, mért van nem tudja, miért van ott, ahol van, aztán újra becsukja szemét és megy tovább a meredély szélén peremén . – De már régen nem énekeltem. – Énekelj valamit. Nero előragad kotor egy lantot és, kaparász a húrokon. Süket zűrzavar cseng belőle. Újab Poppea azonban – tökéletes zenész – játszik tov tovább játszik testén, ezen az isteni hangszeren: – Újabban nem írtál semmit? – Semmit. – és leül …. – Elhanyag A lantot az asztalra dobva. – Elhanyagolod. Kár. Nehány dalodat kívülről tudom. Isteniek. Neked sok ellenséged van. – Sok – mondja Nero rekedten és leül, a lantot az asztalra dobva. Nagyon sok. Mindenki az . – Britannicus? – kérdezi Poppea. – Az is volt .Mindenki az. – Érthető. A művészek féltékenyek egymásra, le akarják egymást törni. Miért engeded magad? Te eddig a A költeményeid, az éneked alig ismerik, hiszen eddig megfosz tottad tőlük a világot, nem is elbújtál, senki előtt se mutatkoztá l. – Igazad van. Igen Igaz Igen. 121 r – Nem értem, miért nem lépsz – A házi közönséged kicsiny volt és úgy tudom, nem is a legjobbak. Ha egyszer láthatnánk és hallhatnánk, mindannyian, sok-sok ezer ember. Egy művésznek nem lehet elég a környezete szűk környezete. A Igaz, csa a császárné szereti a zenét. – Ő? Nem is szereti. – Nem? – Különös – mondja szól Poppea. – A fuvolát se? – Miért? – Nem. Miért kérdezed? – Semmi. Csak azt hallottam. Tudod m Tudod, m indenfélét beszélnek. – Mit beszélnek? – Hagyjuk – szól Poppea és legyintve a kezével. Nem érdekes. – De most tudni akarom – kiált Nero izgatottan – mit mondanak.. – Egy fuvolás zenél neki zenél neki – mondja Poppea . Aki állítólag zenél tek neki. Titokban. De bizonyára mendemonda. – Kicsoda ez csoda ? – A nevét elfelejtettem. Várj csak. Úgy rémlik Eucerusnak hivják. – Eucerus – szól a császár. – Igen, a fuvolás. Egyptomi fiú fiú . – Az – bólint Poppea. – Éjjel folyton fuvolázik. A császári kertek alatt. Nem tudtam tőle aludni. Az ő ablakánál. – Még gyermek, csak beszélik mondják azt mondják mondja teszi hozzá Poppea és másról kezd beszélni. … most átad Poppeának egy gyöngysort. Poppea menni készül. Nero egy gyöngysort nyújt át. – Nem – szól Poppea – add egy rabszolgagyereknek. – én nem vi selek gyöngyöt – és kezébe adja, mint egyérték telen követ kavicsot . – Mit adjak neked? – Magad Magad – mondja Poppea hirtelenül. – Aspasia, Phry ne, Lais! – kiált Nero , őrjöngve. – Költő – felel neki Poppea és megszorítja kezét - és kisurran . 12 3 2 r Fátyol át lehúzza és elmegy. Otho, a questor várja és elmondja neki, mi történt. Mindaketten meg vannak elégedve, de Otho azért tovább féltékenykedik majd majd , mert pénze fogytán, a questori állás is sovány. Egyelőre semmit se szabad elfogadni, se gyöngyöt, se aranyat. Olyasmikért mindég tilos ostobaság eladni a jövendőt. Otho egy legalább egy helytartóság felé megy. Poppea pedig máshová. s S okkal magasabbra. A császárné lakosztályát Octavia szobáit még aznap este katonakság szállották szállotta meg. Tigellinus pedig a vaskezű A testőrök munkához látott láttak . Fáklyavilágnál tartott történt a kihallgatás, nagyon röviden. Eucerus tagadott, és sírt mikor,kezén bilincsekkel a börtönbe úgy cepelték a börtönbe is , kezén bilincsekkel . A császárné komornái és dajkái nem vallottak. Feleseltek a katonákkal és szembeköpték őket, mikor úrnőiket jüket rágalmazva, ki akarták csikarni belőlük a sugalmazott hazugságot. Romában éjjel sűrűn lehetett látni őrjáratokat. Fáklyalángnál bandukoltak a polgárok és sokakat letartóztattak. Octavia hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja egy padra ült a hozzá intézett kérdésekre alig nem tudott válaszolni alig válaszolt . Azt se tudta megmagyarázni, miért sirt utóbb annyit, amit Tigellinus úgy értelmezett tek, hogy szerelmese miatt bánkódott, akivel az őrök szerint is találkozhat ott . Erre a császárral egyetértően elhatározta száműzetését. Reggel nagy katonai fedezet mellett Campaniaba vitték. Poppea ezekben a napokban alig aludt ezekben a napokban megint néhány napra elutazott nehány napra elutazott . tört Csak éppen Közben Alytirust, a zsidó színészt küldette a csá szárhoz, egy levél kíséretében rövid és levél kiséretében, melyben figyelmébe ajánlotta rég i ismerősét, a kitűnő tragoedot és az ő módszereit egyszerű módszerével már százakat megtanított a művészet csinjára- binjára. Ez a rendszer csakugyan csakugyan nagyon egyszerű volt . Alytirus mindentől el volt ragadtatva , amit Nerotól hallott, hibáit nem javította ki , Nero hamarosan 123 r becsmérelte elődje célranemvezető tanításait gyakorlatát, akit vén részegesnek nevezett ki. Nero hamarosan hamarosan megszerette ő t, Terpnus t elbocsátotta. Alytirus azonnal értesítette Poppaeát a történtekről mennyire haladt mi történt . Akkor újra eljött. Akkor azonnal eljött. Előző estén azonban Előző estén szokása ellenére szépitette magát. Krokodil nyállal kenette a kezéit, hogy fehérek halovány és fakó legyenek, arcát arcát lefekvés előtt vér ke bevonta azzal a kenőccsel, melyet nek keverés keverési módját keverését módját még anyjától tanulta örököl tanulta, a főtt árpa és az olaj gyengéd keverékével vegyülékeivel , melyet Ezt korahajnalban langyos tejjel mosott le mosta le. Aztán pár pillanatig fürdött forró, kénes vízben. Rabszolganői szájuk lehelletével és hattyúpihékkel szárították meg – miután hattyúpihékkel szárították testét majd kisikálták körmét kisikálták és nyelvét elefántcsontlemezekkel végigsimogatták, hogy bársonyos és puha maradjon a szájuk lehelletével és hattyúpihékkel szárították meg testét. Frissen és v V idáman vitette magát a császári császári palotába. – Régi királyok gyleánya – mondta Nero szinpadian, óríás taglejtéssel – a császár szeret téged. Poppea nem szólt. Majd a – Én nem őt szeretem – szólt Poppea mondta szólt jelentősen – hanem téged. – Szenvedtem miattad – sóhajtott a császár. – Azt akartam, hogy szenvedj. Miattam, és más miatt, költő. Annak adom a szájam, a költőnek , a kis véres szájam a költőnek . A tiéd vagyok. Fu ldokolva csókolóztak. Aztán Poppea később … eltépte száját a szájáról. Aztán K k ezébe tette kezét és a császárral együtt ment a márványlépcsőn – már az óriás márványlépcsőn otthonosan vezette lefelé a költőt. Le a császári kertekbe. 124 r XVII. A hallgat ó ás város napja Roma, óriási, ordító város, sohase nem pihen el. Világ csodája, mindig kiabáló, ki nem fulladó és el nem rekedő, reggeltől estig és estétől reggelig énekli hirdeti isteni az élet dalát et , mely emberhangokból ló-nyerítésből, öszvér-nyihogásból, elefánt trombita-kürtölésből beszúrva a jobb felső sarokból érccsörömpölésből, fa-nyikorgás keréknyikorgásból ostorcsattó ostorcsattogásból, szerszámkopácsolásból tevődik össze. Kezdődik a zenebona korahajnalban, mikor a pék házról-házra járva árulja friss süteményeit és a tejes éneklő lármájával éneklő régi nótájával fölveri az álomszuszékokat. Akkor megmozdul az alvó város. Ébredeznek a vityillók, melyek valamely domb alján lapítanak és a bérkaszárnyák, az öt-hat emeletes házak melyek a felhők közt vesznek el, a a porban, rozoga és piszkos lépcsőikkel, poloskás ágyaikkal, boldogtalan lakóikkal, a római proletárokkal, kik egy szűk kis kis szobában hálnak feleségükkel, és öt-hat gyermekükkel laknak hálnak együtt és reggelire csak savanyú fekete kenyeret esznek rágnak . Micsoda zűrzavar van az utcán. A műhelyekben elkezdődött már zajong a munka. Kalapácsok, vésők, árak, fűrészek feleselnek egymással. Kocsisok kár A boltokban vevők. Kocsisok káromkodnak, akik terheket, gerendákat visznek majdnem elgázoltak egy rabszolgát, suhancok iskolásfiúk visonganak és az iskolába a gladiátor-iskolák iskolák tanfolyamok növendékek ei birkoznak az iskola kapujában, borbélyok hajlonganak a járókelők előtt és ravasz ötlettel csalogatják őket be a járókelőket az üzletbe, a lacikonyhában kocsmákban verekedés közben betörték ik egy ember orrát, az utcasarkokon aki üvölt, a többiek röhögik , az utcasarkokon pedig a szemfényvesztők, bohócok, egyptomi kígyóbűvölők úgy szavalnak, hogy a szekerek zaját se hallani is túlharsogják. A tömeg közönyösen halad, az urak hintón, a rabszolgák gyalog, roppant terhek alatt görnyedezve a rabszolgák. De nem mindenki úr, aki annak látszik. Sok színes tóga alatt gyanús idegenek alakok, örökséghajhászók és veszedelmes szélhámosok lappanganak, kiknek ebédre való pénzük sincsen és s talmi gyűrűket viselnek, hogy bizalmat 125 r keltsenek maguk iránt Most Kkeresik hiányzik az itt lévő ceruzás törlés nyitó jelölése a A vidékről följött hiszékeny öregeket keresik , kikből szépszóval és igéretekkel ki lehet csalni a pénzt. Idegen mindig rengeteg van. Ennek a fővárosnak csak a neve latin. Különben gyülevész népség lakja és a A ki kikönyököl a magas erkélyen, valahol a hetedik emeleten, az az ismert latinnal elkeverve hallja a gyülevész fővárosi zagyva csőcselék beszédét, a görögök, arabok, egyptomiak, zsidók, aethiópok, mórok éneklő szavát, a parthusok, alánok, kappadociaiak, egyptomiak és szarmaták, germánok barbár torokhangjait. Ez a lárma csak egy napon némul el szünetel , február calendáján. Februalis a halottak ünnepe. Ilyenkor elnémulnak az utcai kikiáltók, akik gyufát és üvegpoharat, fésűt árulnak, a boltokat becsuk a templomokat és boltokat becsukják és zenét se hallani, sehol. Mindenki azokra gondol, kik a föld alatt fekszenek, vagy hamvvedrekben alszanak. Pluto az alvilágból kiengedi az árnyakat, melyek ellepik a várost, az Esquilinuson és a temetőkben, vagy meg az az utcákon, hol hires emberek sirjai állanak, mint látványosságok szurokfáklyák égnek. Nero azóta mindössze egy verset írt, az új kedveséről, s Alityrus szerzett zenekíséretet. A a hallgatás napján, hogy az utcák csöndesek és sötétek, a temetők zajosak és fényesek egyedül ült a palotájában, abban a teremben, hol valaha első költeményét írta, rajongó magabizakodással és lázzal. Senkit se bocsátott maga elé. Künn egyhangúan csöpörgött a februári eső. 127 126 r Sok hónap idő mult el azóta, hogy Britannicus a capitoliumi domb alatt Augustus mausoleumában feküdt. Nem is igen Eddig nem zavarta őt. Nero azután A császár verset írt egyet, új kedveséről, melyhez Alityros szerzett zenekiséretet, és Poppea, akit szakértőnek érzett, el volt ragadtatva tőle mindkettőtől . Hogy maga mit tartott felőle, arról már nem is gondolkozott és bajosan is tudott volna számot adni, mert csak az arcokat, a feléje sugárzó szemeket nézte és boldog volt, Ma azonban örült a feléje sugárzó tetszésnek. Ma azonban Csak ma kissé nyugtalankodott, akár azon az éjszakán, hogy nem tudott aludni és szavak után vágyakozott. Dél felé a a A nnyira elfogta az izgalom, hogy nem volt maradása a teremben, az egyik szobából a másikba ment. Kes Valami üresség nyomta a mellét. Délután, hogy a hófelhőktől egészen elborult az ég, rosz gondolatai támadtak. Britannicusszal foglalkozott. Azt beszélték, hogy a temetésen az eső lemosta arcáról a gipszet és újra kiütköztek a kék foltok. Nero attól tartott beszúrva a lap bal oldaláról Britannicus nem él, az bizonyos, de lehet hogy valamit Ezen a napon hiányzik az itt lévő felülről betoldás nyitó jelölése ott a szelleme, a többi árnnyal és lélekkel kiszabadult és a kastélyban jár. Akkor kis kisérettel gyaloghintóba ült és átvitette magát Ezért a palota északi szárnyába ment , ahol Britannicus lakosztályai voltak. Ezeket a termeket nyomban a haláleset után lepecsételték és elzárták lepecsételték , úgy hogy ugyhogy senkise mer senkise jöhetett ide, s minden ugyanaz volt, amint hagyták. Most A zárakat A pecséteket most föltörték ette , a zárakat kinyitották és a császár, akit csak egy akit csak egy katona kisért, egyedül ment előre. – Ki az? – kérdezte ijedten, mikor mihelyt a terembe lépett. most … … … Senkise felelt. A csönd utána, melyet a hang megbolygatott fölzavart, kicsit hullámzott háborgott hullámzott . a A ztán a hullámok elsimultak és a hallgatás még nagyobb lett. Minden úgy maradt, amint hagyták. Egy hosszú vetetlen ágy nyúlt végig a fal mentén, mely hiába várt gazdájára, egy asztal, rajta vizespohár, egy nehány 128 /a r szék. egy félig kiivott vizespohárral, egy két szék, mely közül az egyik föl volt döntve, mintegy sietős indulatban. Nero tűnődve megállott. Vajjon mit jelenthet ez, hogy ezt a széket foldon a szék így hever a földön, mintegy sietős indulatban vad haraggal fölfordítva A terem áporodott levegője még megőrizte a mult ősz langyosságát beszúrva a lap jobb fölső sarkából Vajjon kire haragudhatott ekkor és Miért sietett annyira, hogy föl se állította? Uj nyomok után kutakodott a szobában melynek fojtott levegője még az elmult meleg őszt őrizte még áporodott, fojtott levegője úgy az ősz az elmult ősz langyosságát őrizte meg. Egy kard másik teremben rábukkant a Britannicus öccse kardjára. Benne a neve. Egy kis tükröt is talált. Belenézett és örült, hogy a csak saját arcát látta a lapján. Más semmi. Csak a ruhatára, sok száz toga és tunica, az ő kis vékonyka termetére és szűk mellére szabva és ugyanannyi magasszárú cipő, félholdas csattal, vagy szalaggal, aranyozottak aranyozott szíjjal zsineggel, mert szeretett csinosan öltözködni. Egyik asztalkán megtalálta meglelte a lantját is. – Ez Nini itt maradt – mondta Nero hangosan valami különös nevetéssel mosollyal . Nézte a A lantot majdnem eleven és lelkes hangszer melyet már egészen belepett a por g G ömbölyűen hevert az asztalon és hallgatott. Még talán jobban hallgatott, mint az, aki játszani szokott rajta. Nagyon hallg A császár föléje hajolt eszelős kíváncsisággal Olyan nagy volt a csöndje, hogy szinte hallani lehetett. Húrjait már egészen belepte a por hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése A császár a lant fölé föléje hajolt , eszelős kiváncsisággal. Kezét feléje a lant felé feléje nyujtotta, félénken és megpendítette az egyik húrját. A húr arany arany lármája végigzengett a kihalt termeken, nagyon dallamosan és erősen, de aztán elnémult. A lapon alul még további szövegrészlet: Azzal legalább lehetett vitatkozni, birkozni, alkudni , de eEzzel nem. 129. /a r Nero fölemelte a lantot. A lant mMögötte mint láthatatlan uszály, lebegett a végtelenség. – Erről nem nem is tudtam – szólt diadalmasan és magával vitte. Seneca ezen a napon váratlanul meghívást kapott a császárhoz. Maga se tudta mire magyarázni. Már hónapokig távol élt az udvartól, a betegség örvén, melyet oly gondosan szinlelt, hogy rabszolgái előtt is sántitott. Erre a kitüntetésre nem volt elkészülve Csak a birodalom hadügyével foglalkozott. Britannicus megöletését annak idején még a gyilkosság napján megtudta. Erében megdermedt a vér. Úgy érezte, hogy most rajta a sor és elsápadt. Szenvedett a bűntudattól s részesnek tudta magát a gyilkosságban. 126 129/b r el Első gondolata akkor akkor az volt, hogy a császárhoz fut, töredelmesen bevallja hibáját, kiábrándítja abból a téves hitből hiedelemből, melyet mesterségesen gerjesztett benne és visszatartja azon a lejtőn, melyen elindult. Mi következik azonban erre? El tudja e majd viselni az igazságot? Nincs-e későn? Szenvedett az a bűnének tudat bűntudattól s részesnek érezte magát a gyilkosságban. Majd Az ő szokott rugékony sima modorában tovább fűzte gondolatait és világosan, szellemesen, mint leveleiben szokta, megértette magával, hogy semmiről se tehet, csak esz csak eszköz volt a sors kezében, és különben is semmiért se nem szabad feláldoznia a lélek nyugalmát, melynél nagyobb kincs nincsen. Nincs mMás mód nem lehetséges, mint behódolni. Később , M m inthogy magának is elviselhetetlennek tetszett kétértelmű viselkedése, elhatározta, hogy szint vall, határozottan. hiányzik az itt lévő alulról betoldás záró jelölése Britannicust pedig vádolni kezdte, lázadással és pártütéssel. S mindenekelőtt magával akarta elhitetni Majd elhitette magával , hogy Nero nem is olyan rossz költő. Ezeket Ezt hangosan mondogatta maga elé, amint kertjében sétált, s úgyhogy pár nap mulva már csakhamar belátta, hogy nagyon bizonyos volt abban, amiben senki se lehet bizonyos, és jólélekkel küldette el babérkoszorúját a „Niobe költőjének”, Erre nem érk kémlelőül. Erre Nem érkezett semmi rá semmi válasz. Sokáig Maga se tudta hányadán áll a császárral. Most a meghívás rejtélyes meglepetésként hatott. versóra is ráírva: 129/b 129/c – 129/d r A lantot elvitette, de ez nem sokat segített. Mindég látta azután is és hallotta hangját és a láthatatlan költő tovább viaskodott vele. Nero megértette, hogy nincs más mód, mint viadalra szállni vele és megmutatni, hogy ő a nagyobb és különb különb s joga volt úgy cselekedni, mint cselekedett. Ettől a gondolattól nem is volt nyugodt Most már maga előtt is vállalta a gyilkosságot és majdnem kellemes felelősségérzet sarkallta. Sikert akart, csak sikert, mindennél nagyobbat és mindent eltörpítőt és nem törődött azzal, hogy miképen. 130r 131/a r Poppea erre elment Senecahoz. Becsöngetett és a portás kaput nyitott. a A kavicsos úton, gyönyörű ápolt gyöpágyak és virágok között két szelid és nagy fehér kutya szaladt eléje barátságosan és rengeteg sok rabszolga , mezitlen karral főúri villa. A főúri villa mely a császáréval vetekedett elkápráztatta. Fönn a kert végében, a ke az atrium korinthoszi oszlopai mögött Paulina ült olvasott , a ház úrasszonya , egy kedves fiatal nő olvasott , volt gyémántfülbevalóval és gyűrűkkel, Paulina , az öreg költő felesége. Seneca a parkban egy az a la elefántcsontasztalnál ült és dolgozott. 131/b r A költő rétor egy elefántcsontasztalnál ült, a gyönyörű kertben parkban, mely majdnem szebb volt, mint a császári kert s dolgozott. – Mester – mondta Poppea fínom mosollyal ajkán – bocsásson meg, hogy zavarom lak és elrebbentem a Múzsát. – Ó – szólt Seneca nyájas mosollyal, mint egy öreg gavallér–, egyik Múzsa nem bántja a másikat. Most ketten vannak – és egy elefántcsont széket tolt oda. – Csak azért engedem ezt ezt most meg magamnak ülök le, mert tudom, hogy nem nagy kárt okozok mindig zavarnám lak . Önnek Hiszen Mert nek neked a Múzsa állandó vendége d. – Nagyon szeretetreméltó vagy . Miben lehetek szolgálatára? vel szolgálhatok? – Titokban jövök, egy különös ügyben Nem tud róla senki. Se Otho. Se ő. Nem mondta meg, hogy ki. De Seneca elértette. – Arról van szó – folytatta szólt Poppea – hogy föl akarom léptetni. – Kit? – Őt. – Őt? – Igen. – mondta Poppea. Egy idő óta nagyon nyugtalan. Sokszor Többször tesz tt célzást rá. Ezt illik elérteni. Barátjait, a költőket únja. Szeretne nagyobb közönség előtt bemutatkozni. – Értem. Egy s S zinházban? – Esetleg ott. – Melyikben? – Nem tudom. A Scaurusra Pompeiusra Bulbusra gondoltam. Az a legcsászáribb kedves A márvány, a kristály és aranyszékeivel. De van elég 132 r nagy kicsiny. Vagy a Balbus Corneliusban Pompeiusra Marcellusra . Az is csinos. Talán a Pompeiben Marcellusban Pompeiusban . Az viszont nagyon nagy. Mennyi néző is … meg nagyon fér belé? – Negyvenezer. Több, mint százezer Negyvenezer – Nem, ott nem – szólt Poppea és elnevette magát mosolygott . Érti ed, hogy mire gondolok? – Nagyon. Teljesen – szólt Seneca. – Ezért jöttem ide, hogy mindent részletesen megbeszéljünk meghányjuk-vessük. Semmi meglepetésnek nem szabad előfordulni. Rómát ismeri ed , milyen. Gúnyos, vásott, neveletlen. Ő maga Nero a császár is művészietlen nek és barbár városnak tartja és Görögországba vágyakozik. Röviden, nekünk biztosítanunk kell a sikert. el kell készülnünk az előadásra . – Úgy – mondta Seneca elgondolkozva. Burrhust Burrhust beavathatom? – Természetesen. Hogyne. Seneca tenyerébe csapott tapsolt s egy rabszolgát Egyszerre Most Rengeteg több rabszolga szaladt elő, tunikában, meztelen karral. Egyet elküldetett az agg praetori agg katonához. Burrusért. – És mit adna elő? – kérdezte utána Seneca . – Természetesen egy verset. Az ő versét, melyet utóbb írt. Egy bacchansnőről. – A borostyánhajú nőről? Hallottam. – szólt Seneca Arról hódoló meghajlással fejbólintással Poppea felé. – Arról hallottam – felelt Poppea, egy alig észrevehető ajakbiggyesztéssel szinte láthatatlan az ajk át biggyeszt ve éssel . Zöld tógában. Az Az álarcát maszkot már meg is festette el is készítette. Az én arcomat utánozza. Úgy képzelem, hogy előzően valaki bejelentené őt. – Csak P p ár szót mondana, hogy a nézőknek közönségnek , hogy tudja mihez tartani magát. Gallio Alityrus Gallio vállalkozna rá. Alkalmas? – Igen. Mindenesetre. Várjunk csak gondolkodott Seneca. 133 r tartom még helyesnek. Várnunk kell vele. Most lesz a juvenália. Az ő ünnepe, melyet maga alapított, a szakállának levágása emlékere. Juventanak, a fiatalság istennőjének tiszteletére, s a többi. Azt hiszem, ő is kedvesnek találná, hogy. eEzen mutatkozzon be először. A Vatikán völgyében, Augustus erődje erdője mellett. – Nagyon jónak találom. – Helyes. Jó. A többi művészekről pedig te gondoskodjék. Páris semmi esetre se maradjon ki. Őt nagyon kedveli a nép, különösen a nők. Talán Zodicus Alityrus is. Őt kedveli még mindíg kedveli pedig a császár kedveli. Burrhus megérkezett gyalog gyalog hintóján. Az agg katona Sziszegve szállott le, mert egy hadjáratban valaha egy ütközetben , sebet kapott a combján, mely pedig Ez egy idő óta állandóan sajgott. Leült a gyönyörű kertben, mely virág ápolt márványoszlopaival és medencéivel talán a császáréin is túltett, a lombok alatt – sötétzöld árnyékban kis elefántcsont asztalkák állottak. Komor volt és kedvetlen. Britannicus megöletése A gyilkosság óta nem igen szeretett beszélni. uUtálta önmagát, hogy azonnal nem tette vissza méltóságát a császár kezébe és környezetét, mely pillanatról pillanatra jobban belebonyolította a hálóba, úgy hogy ki se tudott már bontakozni. Letette sisakját. Sóhajtott, és letette sisakját. Homlokán halványpiros sáv maradt. – Talán menjünk a másik asztalhoz – szólt Seneca –, mert idesüt a nap – és a lombok alá vezette vendégeit , hol a sötétzöld árnyékban szintén egy ilyen kis elefántcsont elefántcsont asztal állott. A kert villa pazarsága a császáréval vetekedett. 134 r tén szobrok és domborművek egy öreg műgyűjtő ritkaságai Mindenütt szobrok és domborművek, képek. Seneca vagyonát akkoriban háromszáz millió sestertiusra becsülték. Sokat keresett műveivel, a császártól és pénzét uzsora nagy kamatra adta ki. Britanniába. – A rendet kell biztosítanod – mondotta a praetori testőr csapatok parancsnokának – a császár a juvenálián fellép. Burrus Poppaeára tekintett, kérdően, akinek halvány arca a hom ályban most olyan andalító és olva tag volt, hogy az agg katona nem tudott szóhoz jutni. – Azt óhajtja – folytatta Seneca –, hogy a színjáték folyjon le. Újabban több rendzavarás fordult elő, ci rkuszokban és arénákban, még a színházakban is mindent fölkiabálnak a szinészeknek. Egyet a múlt hét en megvertek véresre vertek. – Mi ért? – kérdezte Burrus. – Mert nagyon soványnak magasnak találták – szolt Seneca. De holnap azt agyabugyálják el, aki alacsony. Nem lehet tehát lehet tehát kísérleteznünk. Úgy hiszem, a praetori testőr csapatok fel nn tudják tar tani a rendet. – Hány néző lesz ? – érdeklődött Burrus. – Körülbelül tízezer – mondta Seneca. – Akkor ötezer emberre van szükség em . Minden két né zőre egy legionarius. Karddal és korbáccsal. h H ogy csititsák a zajongókat. Így simán megy minden. A katonák leülhetnek és tapsolhatnak. – Igen – mondta Seneca, és majd Poppeához fordult mosolyogva. És a többi? – Nero – szólalt meg Poppea, aki eddig néma volt, közvetlenül könnyedén és közvetlenül a nevén nevezve a császárt, mintha már felesége lenne. – Nero – mondta még egyszer, olyan határozottan, hogy két hallgatója most tisztelettel bámult reá beszúrás a lap aljáról azt óhajtja, hogy semmi kivételt se tegyenek vele. Ő kivételesen kivételesen tehát nem mint csá szár lép föl, hanem mint művész. Ezért rendesen föliratkozik előbb a versenyzők közé, nevét bedobja az urnába és aztán húzással dönti el mikor kerül rá a sor. 135 r – De az ünnep érdekében valónak tartanám – jegyezte meg Seneca – ha mégis megbeszélnénk egyetmást. Például a tapsot. – A katonáim tapsolhatnak – nyilatkozott Burrus. – Világért se – szólt Poppea. Nekik erős a tenyerük. d D e a tapshoz nem csak elég a tenyér kell. Egyéb is. A rabszolgák nem tudják, mikor k kell sirni és mikor nevetni. – Nevetni nem kell? – érdeklődött Burrus. – Nero – folytatta Poppea – mint tragikus dalnok mutatkozik be, egyetlen számmal. Ezt kell megtapsolni. Még pedig úgy, hogy ne vegyen észre semmit. A vezetéshez pe értelmes emberekre van szűkségünk, nemesekre. Patriciusokra. – Én szólhatok nehany barátomnak – indítványozta Seneca. – Nem így gondolom. – magyarázta Poppea. Mi a fáradságukat megfizetjük. Vannak szegény, tönkrement nemesek patriciusok , kiknek a nemességükhöz már csak kalap juk van meg. s S zázával lézengenek a fórumon és nyomorultab bak, mint ezek a r abszolgák, kik a Tiberis part ján ácsorognak. Ünneprendezés címén negyvenezer sestertiust kapnak fejenként . Miért ne keressenek ők is …hőjükért? Minden munkájuk csak annyi, hogy betanítják a tapsoncokat, akik egy adott jelre munkához látnak belekezdenek, vagy elhallgatnak. Mert vigyáznunk kell. Ő nagyon okos és érzékeny. Mindent észrevesz. Nem akarok durva sikert. A hatásos verssorok után például nem szabad azonnal fölhangzania a tapsnak. i I dőt kell hagyni, mintha a tömeg a meghatottságtól álmélkodna meghatódna , ájultából még nem ocsúdott na volna föl. c C sak azután dübörögjön föl, öblösen, el nem csillapíthatóan. Majd megmondom, hol és mikor. Ügyeljenek azonban arra is, hogy ne nyúljon a végtelenségbe. Szomorú az, 136 r mikor a taps elhal lassanként vergődik és megszünik már már csak néhány tenyér ütődik össze és megszűnik. Akkor ürességet érzünk utána, még Még nagyobb vágyat Új vágyat, hogy elkezdődjön, szinte azt kivánjuk, hogy meg se tapsoltak volna. Íróktól és szinés tudom ezt és Alityrustól, a színésztől. A vég is tehát határozott legyen, mint a kezdet. Aztán egyesek pedig megszeghetik az illedelem tilalmát is és dacdacolva a rendtartó katonákkal s a korbács, nem félve a korbácsütésektől, kiabáljanak orditsanak föl egypár szót, ne sokat, a szinpadra, nem tisztelettel, hanem durván, magukon kivül egy-egy beszédfoszlányt, mely az elragadtatást és önkívületet jelenti. d D obogjanak a lábukkal, hogy a por az isteni színész orrába és torkába szálljon. Nem baj. Mindezt különben megbeszéljük részletesen részletesen megbeszéljük még részletesen megbeszéljük. A tapsoncok a császári palotá ba egyik szárnyában várom a nemeseket szárnyában hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja naponta tanulhatják tanulják tanulh naponta tanulhatják a nemesek legyenek ott a tapsoncok. jöjjenek itt a záró jelölés hozzátoldást jelzett . Ott tanulják be betanulhatják. Poppea egyfolytában, csodálatos frisseséggel és üdességgel frissen és kedvesen mondta ezt el. Burrus alig értette. Seneca azonban, kinek csodálata minden szónál növekedett, mikor befejezte Poppea befejezte, tréfásan összeverte tenyereit. Ő is tapsolt. Poppea A rabszolgák behozták a gyaloghintót, Poppea beszallt arcára le húzta fátyolát fál fátyolát mely arcát orcáig eltakarta és látni enegdte vonagló kis száját, mohó …át Gyor B b eleült és vitette magát, gyorsan, mert, úgy látszott, még sok dolga 137 r Seneca és Burrus szótlanul ült a kertben egymásra meredve ült a kertben. Percekig egy szót se szóltak. Aztán meg megszólalt végre Végre Seneca szólalt meg. – Tudod mi történt itt? – Nero A császár szinész lesz – mondta Burrus álmélkodva, maga elé. – Nem – szólt Seneca – Poppea császárnő lesz. XIX. Az I i steni színész Zodicus és Stephanus Marcus Fannius éjfél után végig haladt a kertben járt át a ment a palota kijárata felé, borus hangulatban voltak. Amint az épület keleti szárnyához végére értek, egyszerre egyszerre rettenetes lármát hallottak. Egy rabszolga, aki ezüst tálcán fácánt sült pávát vitt neki annyira megijedt, hogy a tálcát fácánostól a földre ejtette s Nem régiben érkezett meg a harctérről és azt hitte, hogy megint a párthusok harci kiáltását hallja, a vasszekerek dübörgését. Annyira megijedt, hogy a tálcát fácánostól pávástól a földre ejtette. – Mi ez Mennydörög ? – kérdezte Stephanus Marcus Fannius . – Semmi Dehogy – mondta Zodicus – gyakorolják magukat. Aztán hallgatóztak a néma az éjszakában. Most – Még egyszer – kiáltotta egy rekedt hang – gyorsabban és öblösebben. A tapsorkán újra fölhangzott. – Most jól van. Mindig te kezded – és egy olajlámpa alatt látni lehetett az első emeleti teremben egy olajlámpa alatt a taps-vezető alakját, aki nagy mozdulattal intézkedett. Őszbecsavarodó, magas patricius volt. Előtte is vidám fiúk ültek, akik csinos tógában, újjaikon gyűrűket viseltek. Mindenre elszánt, kaján és mohó alakok, kik mögött egy rövid élet állott, előkelő élettel, bűnös szerelmekkel, 138. r titkos úton szerzett aranyakkal. Egyesek kijöttek a folyosóra, és bort ittak vagy ettek, Mmások kacagva fújták sajgó tenyerüket. – Még egyszer – mondta a hang, és most a palota majd összeroskadt megrengett a zajtól. Lábdobogás, üvöltés, állati hörgés zendült föl. – Ez a vége – magyarázta Zodicus – úgy látszik, már tudják. Nero holnap lép föl. A juve juvenália, melyet Iuventanak, az ifjúság istennőjének szentelt a császár, már korareggel kezdődött. Roma erre a napra egészen átalakult. A munka szünetelt. Koszorúk és füzérek intettek a házak homlokáról, zenés körmenet járta a várost,a munka szünetelt s a Tiberisen virágos gályák járt úsztak, a lacikonyhákban, és az alkalmilag fölállított bódékban boltokban bódékban mindenki ingyen kapott enni-inni és a Tiberisen virágos gályákban s csónakok úsztak, melyek sétaútra vitték a daloló népet. Egy b Bódékban szinészek mutogatták magukat, kik Durva röhej hallatszott fogadta minden szamukat durva röhej fogadta. Dél felé már sok sok részeg ember tántorgott és táncolni is lehetett és itt-ott táncoltak is. Nero ezen a napon nem fogadott senkit. Már napok óta egyetlen szót se szólt, hogy kimélje a hangját. Nyakán egy selyemkendővel ült gubbasztott , egy párnás széken. Mellette Alityros. Az Délután – Ó boldog nép, mely mulat – írta föl egy viasztáblára – ó boldogtalan művész, aki mulattat és odanyújtotta a színésznek. Alityros bólintott, nagy megértéssel. A császár délután kivitette magát kiment az oszlopcsarnokba, onnan hogy végig néztze végig az ünnepet. a … a menetet. Diadalszekéren egy fügefából való phallus-t vittek, melyet a tömeg, papok és utcagyerekek, és papok követtek és tisztes asszonyok és züllött leányok őrjöngve követtek kibontott hajjal, őrjöngve követtek ordítoztak körül. Innen a A versenytérre en 139 r tartottak, ahol gladiátorjátékok, kocsiversenyek voltak és a fiatalemberek az ifjak levágták első, zsenge szakállukat és és parázsra dobták , majd gladiátorjátékok és kocsiversenyek következtek. A császár Nero ezeken nem vett részt a játékokon nem vett részt, mert az esti előadáson maga is szerepelt és minden erejét erre tartogatta. Koradélután azonban már azonban olyan izgalom fogta el, hogy alig nem birt uralkodni magán. Járt le-föl a termében Jött-ment hátratett kézzel és homlokát hideg verejték verte ki. Érezte, ez a döntő nap. Füle rubinpirosra gyulladt, arca fázott zöld volt . Majd fázott, majd forróság öntötte el beszúrva a lap tetejéről , hideget, majd meleget ak kívánt, de semmit se mert magához venni, mert attól tartott, hogy mindent elront vele megárt a hideg is, a meleg is, és még mindent elront vele. A láz Hideglelés Láz végig borzongatta. Később szúrások jelentkeztek az elszoruló gyomra tájékán. Nem is volt addig maradása nyugta , míg a színházba nem vitette magát. A szinház még üres volt, hiszen az előadás csak este kezdődött, a kivilágitás és tűzijáték után, de azért Nyomban az öltözőbe ment, mely a szin mögötti fal tövében állott és kimerülten heveredett le leheveredett egy kerevetre pamlagra . Nem sokára megérkezett Poppea is, aki sápadtnak és izgatottnak látszott. – Jaj – mondta Nero és szája elé tette kezét, mutatva, hogy tilos a beszéd, majd fölirta egy táblára, hogy nagyon fél. Főképp a versenyszabályoktól tartott rettegett , melyeket pontosan meg kellett követnie kell minden versenyzőnek, különben kizárják és a dijat semmiesetre se nem kaphatja meg. Éneklés közben például tilos leülni és köpni, az izzadságot tilos nem szabad letörölni, csak a köpeny szélével. Ezeket ismételgette magában és próbálta megtörölni izzadó simogatta homlokát. Az orrfúvás egyáltalán nincs megengedve, ami nagyon nyugtalanította, mert kissé náthás volt. 140 r – Ne félj – mondta Poppea. – Bort küldess a szinpadra – írta föl a táblára – számosz számoszi sárgát és rhodoszi leszboszi pirosat. Mindakettő meleg legyen. Ne meleg – írta hozzá – csak langyos. – Rendben van. Nero kiment a szinpadra, hogy maga intézkedjen és. v V égigjártatta szemét a roppant nézőtéren, mely igy üresen fekete és fenyegető volt. – Végem van – irta jegyezte föl , hogy visszajött az öltözőbe – elájulok az izgalomtól félelemtől. – Bátorság. – Fölírták jegyezték írták már a nevemet? Nézd meg. Mikor kerül rám a sor? – A negyedik vagy. – Jó hely ez? – A legjobb. – Ki énekel előttem még ? – Alityros és Páris. – De előttem? – Az öreg Pammanes. Nero mosolygott. Künn még már az utcán durrogtak az ünnepi tüzek, égtek szurokfáklyák a lámpák . A Tiberisen kéjnők csónakáztak csókolóztak a katonákkal. De a közönség lassan gyülekezett. Először a praetori testőr csapatok vonultak be, érces lépéssel, félelmesen s elhelyezkedtek, ki-ki a kiosztott szerepe szerint. Egy-egy besúgó a levezető lépcsőkön állott meg hiúz szemmel , a széksorok között, magasan, hogy mindenkit szemügyre vehessen. – Sokan vannak már? – kérdezte a császár. – Sokan. A fal mögül kikukucskált. Boldogan szédelgett. – Nagyon is sokan. Jobb lenne talán, ha valamivel kisebb közönség lenne. Vagy lehet, neked van igazad – és eszementen szorította kezét. A versenybirákat kisorsolták? – Most sorsolják ki , mind az ötöt. – Szigorúak? …? 141 /a r – Nem, alig várják, hogy halljanak. – De az arcuk nagyon szigorú lehet. – Egyáltalán nem szigorú. – Csak semmi részrehajlás – irta – ne tegyenek kivételt. Mint a többi Nero már nem tudta, mit gondol. Minden percben mást írt jegyzett föl , rendelkezései keresztül-kasul ellentmondtak egymásnak. beszúrás a 140 versóról i I de-oda tekintett állatian szomorúan forgó, lázas szemével, majd megragadta Poppea kezét és azt szorongatta, némán. Lucanus az váratlan az ünnepre vis varatlanul visszaérkezett számüzetéséből. és t T itokban barátjánál Sosianus Menekratész -n á é l szállott meg, hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése aki tájékoztatta a történtekről és bemutatta egyik barátjának vendégének , Antistiusnak, a praetornak, aki beszúrás a 141/b rectójáról az tájékoztatta a történtekről és bemutatta vendégének, Antius praetornak, aki szintén gúny sikerült gúnyverseket szerzett Neroról. beszúrás 141/b rectóról Azonnal eElhatározták, hogy megnézik az esti előadást, ezt bűn lenne elmulasztani. Vidám hangulatban indultak el. beszúrás a 141/b lap rectójáról Előbb elmentek Anistiusért Mire a szinházhoz értek jutottak Mire a színházhoz értek hárman, a bejáratnál már nagy tömeg feketedett. Mindenki be akart jutni. A nézők, akik emberek, akik fölhevültek a napi mulatozástól, dulakodtak egymással, és feleseltek az ajtónállókkal, mutogatták az elefántcsontot, vagy az ólomjegyet, mely belépődíjul és már órákig izzadt piszkos markukban és belépőül szolgált. Életveszélyes tolongás támadt. Egy anyát, a kis po karonülő porontyával összetapostak, de holttestükön át új roham oszlopok indultak a szinház felé, harci kiáltással. A bejutás aztán különben se volt sima. Annak, aki fölmutatta odatartotta jegyét, előbb arcába világítottak a katonák, csak ezután úgy aztán bocsátották be. Egy fiatalembernek szótlanul utat nyitottak. Jegyet se mutatott föl, csak intett. Zodicus volt, akinek állandó helye volt, minden előadásra, a császári proscenium-páholy mellett. Mögötte került be valahogy a három barát. Ők Lucanusék a harmadikemeleti karzatra ültek, a kakasülőre, ahol a rabszolgák ültek figyeltek, praetori testőr- katonák őrizete alatt. Mennydörgést lehetett hallani, lenn a szin , mely az előadás kezdetét jelezte, benn a színpadon a kellékes dolgozott, aki a vihargépet zúgatta, a bennlévő kavicsokat és köveket rázta. beszúrás a 140. lap versójáról Andaluziai és egyptomi leányok táncoltak a rózsákkal diszitett színpadon. Utána a versenyzők léptek föl egymás után Antiochus, Terpnus Páris Paris és Pammanes.. Alityrus A szinészek a császárra való tekintettel ezen az estén abb abban azzal vetélkedtek egymással , ki énekel hamisabban rosszabbul . Igazán nehéz volt állni a versenyt dolguk volt , mert Alityrus, az első énekes készakarva olyan hamisan dalolt, hogy a többiek szemrehányást tettek neki miatta a tisztességtelen verseny miatt . Páris egyszerűen elejtette számát. alig Pammanes pedig szokott azonban, aki ki akart tenni magáért, mindkettőjüket lefőzte. Ő volt mégis a legrosszabb. beszúrva a 141/b lap rectójáról A negyedik szám előtt felhúzták a függönyt és hosszú, nagyon hosszú szünet következett. Vizet ittak a a 141/b csak beszúrásokat tartalmaz 142 r nézők és levegőért kapkodtak, mert a színház meleg volt, mint a gőzfürdő s a pállott emberi lehelletet még az a rengeteg sok virág sem nyelte föl, melyet mindenüvé elszórtak. Az agg színész Elől csöndben az orchestrával szemben a pontifex maximus a főpap foglalt helyet, s augurokkal és haruspexekkel, utána majd a szenátorok, kik a napimunkában eltörődtek, alig tudták egyenesen tartani öreg fejüket és szép számmal szerepeltek a katonák és kik hazajöttek a harctérről, köztük Rufus, Proculor Scribinus és Vesp az öreg Vespasianus is, ki egy szemléről érkezett, az utolsó pillanatban és alig tudta egyenesen tartani öreg fejét. beszúrás a 141/a lap versójáról A tömeg már nyugtalankodott, tapsolt és kiabált, dobogott a lábával, várta a számot. De a katonák résen voltak. Egy-egy vihogás hirtelenül elhalt, mert korbácsütés csattant. A besúgók hegyezték fülüket. – Ne ordítsatok – kiabált a harmadik emeleten egy bamba gyarmati afrikai katona, hangosabban, mint azok, akiket figyelmeztetett. – Most jön – súgta oda Lucanus Sosianus -nak Menekratesznek . Mindahárman rendkivüli mulatságra fölajzottan várakoztak. Alig tudták visszatartani a nevetést. De még mindig nem jött. A függönyt leengedték, ami az előadás ének kezdetét jelezte. Gallio, a szinész pedig megjelent az előszínen. Csak ennyit mondott: – Domitius következik. – Kicsoda? – Domitius – ismételte. – A császár – kiabáltak – Domitius. Tompa moraj zúgott föl a nézőtéren. Ez a név, Nero mely Nero alacsony kétes származását jelezte, tilos volt eddig, mindenki és súlyosan büntették azt, aki kimondta. – Nero, Nero – szóltak többen. Mért Domitius? Gallio finom mosolyogva meghajolt: – A költő következik, nem a császár. – Hallod? – még az szólt mondta Sosianus Antisius Lucanusnak. 143 r Ez a megjegyzés A leereszkedés azonban hizelgett a csőcseléknek, mely önkénytelenül azonnal önkénytelenül mely önkénytelenül tapsolni kezdett . A szinpad pár pillanatig még üres volt, aztán megkezdődött a fölvonulás. Egymás után jöttek a szinre a testőrök, karddal és sisakban, meg a tribunok. Végül Utoljára Burrus a praetori testőr csapatok parancsnoka . –Milyen szomorú látvány Burrus – sóhajtott Lu Anisius Lucanus . milyen szomorú. Végül Seneca Aztán E e gy aggastyán lépett be a szinpadra, félénken, a fénytől káprázva . Arca vékony volt, mint a papiros. Zavartan nézelődött maga köré. és i I zgatottnak látszott volt . – Seneca – kialt hördült föl Lucanus – szegény, szegény édes, öreg-öreg Seneca. Meg se ismerem. Megint Végül egy apród jelent haladt át a színen, ünnepien, lassan: a császár citeráját lantját hozta, selyempárnán, és egy asztalkára Dionysus oltárára tette. Most már annyira föl voltak csigázva a nézők, hogy a kopasz és fogatlan Pammanes, aki a szintársulat vállalkozója ként szerepelt egy öreg színész , a császár öltözőjébe ment és térdre rogyva kérte őt, ne várakoztassa a tömeget, mert minden késlekedés árt a sikernek, különben is a versenyszabályok szerint nem szabad ily nagy időköznek lennie egymás a számok az egyes számok között nem szabad ilyen nagy időköznek lennie. Nero erre megindult a szinpad felé, rogyadozva . Alig tudott a lábán állni. Poppea támogatta. De mielőtt kilépett, még ivott egy korty olajat, melybe metélő hagymát aprítottak, hogy a hangját még szinessé is erőssé tegye. – Itt van – mondta Lucanus. Mind a hárman előre hajoltak. Az, amit láttak, nem volt nevetséges, amint vár 145 r ták, inkább megdöbbentő és ijesztő. A császár ott állott a szinpadon, óriás falábakon, úgy hogy mindenkinél magasabbnak rémlett. Aranycsatos kothurnust és csillagos, zöld tógát viselt, melyet a nép szájtátva nézett, mert ilyen pompás ruhát még sohase került eléje látott , s egy gipsszel bevont vászonálarcot, mely Poppea arcát utánozta és fölül borostyánsárga fürtökben végződött. A vastag fürtök borzas hajbetét alatt a császár feje izzadt. Csak a hangtölcséren kapott levegőt, azon a szörnyű és torz repedésen, mely a szájat mimelte és arra volt hivatva, hogy az énekét öblösítse s elvigye a legmesszebb széksorokig. Karjáról színes szallagok lógtak. Alakja a sok ruhától kétszer olyan vastag volt, mint egyébkor fölpuffadt. Itt-ott fojtott vihogás pukkant el, de a nézők azonnal hamar elnémultak. Egy-egy katona közeledett feléjük, szigorú szemölddel, mintegy ezt kérdezve, talán nem tetszik. – Rettenetes – suttogta Lucanus, elhülve a látványtól – rettenetes. Poppea a császári páholy leeresztett rostélya mögül figyelte, mi történik. Nero, mikor kilépett a szinpadra, semmit se látott, elfeketült előtte a világ, s azt képzelte, hogy üres a nézőtér, mint az előbb. Majd egy tapsorkán zendült föl, melytől szinte megsüketült. Vakon és süketen imbolygott a falábakon, melyek kopogtak a szinpadon. és s S zive hatalmasan kalapált vert döngette a mellét De a feléje áramló állati indulatok valahogy bátorságot öntöttek erébe. Olyan remegés fogta el, mint még soha. Az a remegés, mely az öltözőben kínozta, megsokszorozódott. beszúrás a 143-as lap versójáról Elájulni és összerogyni szeretett volna legjobban, elfelejteni mindent. De a feléáramló állati indulatok, a levegő kóválygó gőzök valami valahogy Orra égett a vár 145 r az álarc alatt, homloka izzadt csöpögött , de és nem merte megtörölni, torka elszorult. De a feléje áramló állati indulatok, a mások figyelme és érdeklődése valahogy lelket öntött beléje. e E gy lépést tett előre, és megszólalt. – Figyeljenek reám – mondta szólt elcsukló hangon. – Énekelj Az énekesnek a költeményen kivül sohase mondott mást, ez a bevezetés tehát bizonyos meglepetést megütközést keltett a hallgatóságban s nem is tudták mire magyarázni mi az értelme . Neronak most jutott eszébe, hogy ezzel megsértette a ja versenyszabályt, és i I zgalma csak növekedett. Ide-oda mozgott, majd mindenre elkészülve, bátran ennyit mondott: – Előbb egy kortyot kis bort iszom, csak egy kortyocskát és aztán kellemes hangomon éneklek valamit. A csőcseléknek tömegnek a záró jelölés itt hozzátoldást jelzett tetszett a közvetlenség, ez a fecsegés félszeg fecsegés locsogás , melyet közvetlenségnek érzett. Már tapsoltak is. Lucanus fönn a karzaton úgy összeverte tenyereit, hogy majdnem kirepedtek. Egy katona haragosan nézte. – Nem szabad tapsolni – kérdezte tőle. – Még nem – felelt a katona, szigorúan. beszúrva a lap aljáról Egyesek közbeszóltak aztán a A császárho felé kiáltottak. megitta borát, aztán , egyesek fölkiáltottak a szinpadra. – Egészségedre. Nero most kezébe vette a lantot és énekelt. Kappanhangja gyengébb és fátyolosabb volt, mint egyébkor. de De a fuvolások annál erősebben dolgoztak a zenekarban, a bicsaklásait helyreigazították, utána siettek és elmaradtak mögötte, amint kellett, ha pedig rossz hangot fogott, úgy sivitottak, hogy semmit se lehetett hallani. A bacchans 146 r nőről szóló dithyramb befejeződött. Néha Az énekes ilyenkor újra kezdte, zavarában zavarában . Ekkor a zenekar is visszafordult rémülten, míg végre valahol találkoztak, szépen együtt haladtak és a bacchansnőről szóló egész hosszú dithyramb befejeződött. Mindenki tapsolt, Lucanus, Aniscius és Sosianus Menekratész, Antisius, a karzat, a nép, a szinészek a katonák, a testőrök a szinpadon, a szenátorok, a főpapok, a testő a szinészek a testőrök a színpadon, a színészek, Burrus és a tribunok, Burrus és Seneca is. A dörgedelmes zúgást érthetetlen és lelkes kiáltások erősitették. Percekig nem ült el a vihar, mely a rozoga fa-szinházat összedöléssel fenyegette. Feje fölé éneklő madarakat, fülemüléket repítettek meggyújtott szárnnyal, datolyákat és hajigáltak dobáltak. A nézők hörögtek, sivalkodtak, üvöltöttek. Feje fölé szallagokat, virágokat koszorúkat datolyákat hajigáltak és fülemüléket, meggyújtott szárnnyal, melyek haldokolva énekelni kezdtek. A nézők sivalkodtak, üvöltöttek, hörögtek. beszúrva a 145. lap versójáról Nero erre ezt nem várta. Alélva hajlongott. Nem tudott, mit csinálni. Az orkán egyre erősbödött. Hiába intett, hogy elég, a tömegnek nem volt elég. Álarca alatt kigyulladt az arca szeme , a boldogság tüzében. Nem állta tovább. Egy türelmetlen mozdulatot tett. Letépte az álarcot a maszkot és megmutatta magát, hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése az igazi arcát, hogy megfürödjön a siker teljes dicsőségében. Most a taps tombolássá és őrjöngéssé vált. Nero nézte ezt az őrjöngő ember-óceánt és szemébe könnyek tolultak, a gyermeki meghatottság őszinte könnyei. Köszönöm Ah – nyögte – köszönöm, nagyon köszönöm, nem érdemlem meg. – Te isteni – ordított egy tapsonc. – A nép az isteni – mondta és térdre esett a nép fönsége előtt , majd kitárta karjait és nőiesen csókot hajitott mindenkinek. De a nézőtér még mindig nem halkult. Új éneket követelt. Nero fölallt tétovázott, a versenybírákra nézett, akik állva tapsoltak. Aztán gőgösen, amint hires művészektől látta, meghajlás nélkül kiment. Nem adott ráadást. 147 r Egyenesen az öltözőbe szédült, azt se tudva, hogy jutott oda, a kis szobába, mely tele volt megtelt hajlongó és tapsoló emberekkel, akik fenyő-, olaj-, babérkoszorút hoztak az ünnepeltnek Poppea is megjelent a és várták az ünnepeltet. Nero a szenátorok a szenátorok, szinészek és irók sorfala között jutott ide, álarcát kezében tartva, törülgetve csöpögő izzadtságát. Boldogságát nem tudta titkolni. De a sok hódoló láttán uralkodott magán, diadalérzését félelemre játszotta át és mig a meghatottság könnyeit nyelte, álszent szerénységgel sopánkodott: – Rosz voltam, nagyon rosz. – Nem hallod a tapsot? Még mindig tapsolnak – feleltek egyszerre mindnyájan. – Mennyi koszorú – szólt, hogy leült – és mennyi virág. A levegő nehéz. Megfulladok – tette hozzá és intett, hogy a virágokat vigyék ki. Párist vette észre először, aki egy sarokban állott, néma elismeréssel. – Paris, te voltál jó . mMa gyönyörűen énekeltél. Hallottalak – hazudta, mert egy társát se hallgatta meg. beszúrás a 146. lap versójáról Micsoda hang és előadás. Hiába te vagy a művész, nem én, aki csak próbálkozom, szegény vergődő. Ne szólj semmit. Amit érzek, azt érzek. Ma elvesztettem a díjat. Nincs mentségem. Sok hibát követtem el, a versenyszabályokat se tartottam meg. aAkkor, amikor bementem és kijöttem. nem bBeszéltem, az álarcot is levettem, kétszer. Kissé megfeledkezett megfeledkeztem magamról. A népnek azonban tetszett, határozottan éreztem, hogy tetszett, a tapson. Nagyon Ugye, tapsoltak valamicskét ? Figyelt és hallotta, hogy a nézőtéren még mindig zug zengcsattogott a taps. – Antiochus Alityrus – folytatta és kezét nyújtotta a színésznek – és te is öreg Pammanes; igen te is remekül énekeltél. Csak ne szerénykedj. Egy hosszú, becsületes élet, egy nemes művészi pálya minden küzdelme és babéra van előttem, mikor téged látlak. Tietetek Tiétek lesz a ba koszorú, valamelyiteké. Engem kizár 148 r nak a versenyből, annyi bizonyos. Vegyétek ezt – és egy-egy zacskó aranyat nyújtott át szinésztársainak – arany az arany művészetért. Mindenem a tiétek. Az … A szívem is. A szinpadról hirnökök érkeztek és tudatták, hogy a pályab versenybirók a császár éneke után hosszú szünetet rendeltek el, mert nem tartották méltónak, hogy közvetlenül utána más énekes lépjen föl és tanácskozásra vonultak vissza, hogy a történteket megvitassák. Nero ájult ijedelemmel megszeppenve nézett maga elé. Hogy hűtse lázát, folytonosan beszélt, tréfált dicsérte barátait, történetek tréfákat mesélt el, melyekre nem is gondolt maga se tudott figyelni. Szoruló gyomrában élest nyilallást érzett. A lehető legrosszabb esélyre g eshetőségre gondolt. a Arra, hogy nyilvánosan megszégyenítsék és mind a hibái miatt mindörökre kitil eltiltják a nyilvános szereoléstől s ezért szeretett bár noha ezt nem tartotta valószínűnek, élénken kifestette a jelenetet, úgy, hogy az is megfordult a fejében hogy vissza akart lépni a versenytől. Pammanestől nem félt, az nem jöhet számba. Antiochus Alityrus nagyon fiatal és tavaly kapta meg a díjat. Csak Párisnak ról lehetett szó, de nem bizonyos, hogy jobban énekelt-e, mint ő. Ő azt mondja, hogy nem, neki is rosz napja volt. Kétség és remény közt hánykolódva ült Páris és Poppea között, egy egész óráig görcsökkel és szédülésekkel küzködve, melyeket az udvari orvos a mellette vigyázó Andromechus igyekezett enyhíteni, beszúrva a lap aljáról míg végre meghozták a versenybirók döntését. Ez úgy szólt, hogy a császárnak a nép óhajtására még egyszer föl kell lépnie, a versenybirók is ezt kívánják, mert ilyen nagy arányú művészt nem lehet megitélni egyszeri hallásra után, ők a versenybirók pedig ragaszkodnak ahhoz, hogy itéletük pontos, biztos, pártatlan legyen. Nero 149 r tehát újra öltözködnie kellett öltözködött, ami ismét sok időt vett igénybe, s minthogy addig más színész nem léphetett jöhetett jelenhetett meg a szinpadon. A a közönség tanácstalanul várakozott és zajongott. Éjfél felé járt már az idő. Sokan elálmosodtak, szerettek volna hazamenni, de az ajtókat bezárták, a katonák rendeletet kaptak, hogy senkit se bocsássanak ki. Nero A császár másodszor tág, rózsaszín tág köpenyt öltött s egy magasszárú csizmát, mely combjait is eltakarta. Már fesztelenebbül mozgott, a szinpadra jövet megbotlott mélyen meghajlott a versenybirák felé s éneklés közben le se vette róluk a szemét. Egymásután adta elő valamennyi költeményét, az Agamemnont, a Messzenyilazó Apollot, a Daphnis és Chloét, melyet mindannyiszor taps követett. Közben, hogy kifáradt, levetette álarcát és a tapsoncok kétségtelenül derekasan működtek, de tagadhatatlan, hogy utóbb ők is kissé lanyhultak, bármennyire is buzgólkodott Burrus és a sok felügyelő. a A lárma nem volt oly tömör, mint annak előtte, az öblös és villámos mennydörgés, miután egyszer kitört, záporrá változott, mely eleinte zuhogott, később rések támadtak benne, és csak csorgott és csöpögött, Nero most maga intette le a tapsot egy kézlegyintéssel. Nem is érezte olyan nagyon fontosnak. A szöveg volt fontos, melyet olvasott-olvasott, minden kérés nélkül olvasott. Egészen belemelegedett. Egy óra multán szünetet kért, de hódolva az szabályoknak előírásnak, nem távozott el a színpadról, hanem a zenekarba vitette vacsoráját és ott mindenkinek szemeláttára evettivott. Hogy befejezte vacsoráját, éjfél után, folytatta lankadatlanul folytatta a szavalást . Általános tájékozatlanság uralkodott, hogy az előadás mikor ér véget. Akadtak egyesek mMűvelt öregurak, akik fiatalkorukban Athénben tanultak, hangosan megbotránkoztak ezen a szokatlan végtelenbe húzódó játékon és Roma 150 r szégyenének jelentették ki, hogy ilyesmi egyáltalában megtörténhetett. Mindenki unta, azok is, akik komolyan vették és azok is, akik kin nevett addig nevettek. Kétségbeesett gondolatok fészkelődtek az emberek fejében. Már-már azt hitték, hogy vége és akkor új dal következett. Aztán Nem tehettek mást, megadták magukat az unalomnak, mely laposan és szürkén elterjedt terpeszkedett fölöttük. Vespasianus, aki az első székek egyikén félóra mulva ült elszundított. Oldalt billent száraz és sovány feje, és boldogan aludt száját kitátotta szája tátva maradt . Arról álmodott éppen, hogy a fölolvasásnak már régen vége van, ő hazatért családja körébe és elnyújtózva fekszik a kedves kényelmes ágyán. beszúrva a 149. lap versójáról Durva Hirtelen durva lökésre ébredt föl. Két katona testőr közrefogta és kifelé tuszkolta, a folyosóra, ahol egy öltözőfélébe, melyet erre az alkalomra katonai őrszobául szolgált. Itt Igazoltatták, egy testőr- centurio kihallgatta, megfenyegette őt s csak kor az öregkorára való tekintettel engedtéke el szabadon. Ennek hire futott a nézőtéren és a többiek, akik ott ültek, attól remegtek, hogy ők is elalusznak, megkérték tehát szomszédaikat, hogy csípjék meg karjukat, hogyha elbóbiskolnának ak. Fölpeckelt szemmel erőlködtek. Nehányan rosszul lettek a hőség miatt rosszul lettek. Ezek Egy anya gyermeket szült. Ezeket hordozó ágyon cepelték ki a katonák. Erre a A merészebbek, akik már mindenáron haza akartak jutni, vérszemet kaptak va , leestek a földre, mereven végignyúltak és mint halottakat vitették ki magukat. A szinház egy ostromlott városhoz hasonlított. Lucanus, Sosianus és Antisius Menekratész és Antisius azonban nem unatkozott, ők pokolian mulattak ott fönn, a szédületes magasban, pazar Mminden verssornál összenéztek és nevettek. Lucanus nem bánta, hogy az élete kockáztatásával szökött meg száműzetéséből erre a napra, a mulatság megérte. Pecsenyévé tapsolta kezét, berekedt a kiabálástól. Végül pedig És mikor a császár egy tág tag óriás taglejtéssel utolsó hajlongással befejezte a dalát, szinte keveselte. Még tarthatott volna egy kicsit. A versenybirók tanácskozás nélkül felállottak 151 r és a legidősebb, egy ősz patricius tiszteletreméltó aggastyán remegő, de elég erős hangon kihirdette, hogy a játék győztese Lucius Domitius Nero lett, akinek homlokára azonnal ráhelyezték a babérkoszorút akinek homlokára azonnal ráhelyezték a babérkoszorút . Igy állott a tapsviharban, kimerülten és elcsigázva, percekig a boldogságtól elolvadva szétfolyva , percekig, mert a tapsoncok végül ezúttal kiadták minden erejüket. Aki kilépett a bűzös szinházból, az első pillanatban azt hitte, hogy megvirradt a nap már megvirradt. Nappali Déli világosság terjengett mindenütt Még mindig égtek az örömtüzek, az Aventinuson zöld lángok, a Palatinuson pirosak, és völgyön és hegyen rikoltóan lobogtak, amerre a szem nézett. Nero az öltözőben összevissza csókolta a szinészeket, vigasztalta a veszteseket, hogy majd alkalommal máskor győznek. Ma ő került fölébük, mert a műsor második részében csakugy csakugyan olyan hangokat vágott ki , amilyenekre amilyeneket maga nem hallott énekesektől, és utolsó versei elemi hatást keltettek. Különben mindenkihez előzé keny, k edves volt. Kis, élelmiszeres kosarakat küldött a nézőtérre, a szétoszló tömeg egyptomi datolyával és fügével, a szétoszló tömeg közé marokkal szóratta az aranyakat. Amig a szinészek vetkőztették, énekelt és még akkor is szavalt. De nem ment aludni. Egy tizlovas fogaton, fején a győzelmi koszorúval fején a győzelmi koszorúval kihajtatott a mulató nép közé néphez. Utána Mellette két oldalt rabszolgák futottak, égő fáklyákkal. A Tiberis is tűzfényben állott és a hajókon megkezdődött már nagyban állt a lakoma. Két pofára zabált evett a nép, meztelen lányok ölében, kiket az ünnep művészi rendezői előszeretettel ültettek szenátorok feleségei, tisztes matrónák és családanyák és matrónák mellé. A tereken fuvolások lármáztak. 152 r tánc járta, mely alól – ez a császár kívánsága volt szerint senkinek sem volt szabad kivonni magát az ezen az ünnepen. – Egyformák vagytok – kiáltotta Nero, aki már részeg volt – mint az aranykorban. A művészet, a szent és halhatatlan művészet nevében – és tapsolt. Zodicus és Fannius körötte lebzselt. Ők figyelték meg A a zokat, akik nem táncoltak, vagy pironkodva a háttérbe vonultak. figyeltette és maga aztán maga elé. Ezeket a császár elé a záró jelölés hozzátoldást jelölt vezették, és az volt a büntetés, hogy a legnagyobb fényben kellet elropniok a táncot azzal, akivel a császár akarta. Némelyek Úri hölgyek, hogy kijátszák őt a kényszert , álarcot maszkot öltöttek. Ezeknek megtiltotta az Zodicus azonban tépte letépte álarcukat, letépette a költőkkel a nép tetszésétől kísérve . A kedv magasra hágott. Kurjantottak és rikkantgattak. Ekkor történt, hogy Aelia Catella, a nyolcvanéves matróna, ki ha a mindenkitől tisztelt patricius asszony, aki két fiát és három unokáját veszítette vesztette el a párthus harctéren, hirtelenül kivált a tömegből s mintegy hirtelen elmezavarban a császár elé ment és táncolni kezdett fölemelve ruháját, mutogatva aszott fanyar lábikráit, különös mekegő és vékony hangokat hallatva, táncolni kezdett táncra perdült egy rabszolgával. A tömeg röhögött röhögött. Nero pedig megcsókolta kezét és tapsolt – mélyen a földig hajolva megcsókolta kezét. Reggel felé férfiak és nők egyaránt eláztak. Borongó hajnal mutatkozott komorlott föl a hegyek mögül erre a mérgezett éjszakára, mely mint a téboly cifra téboly ként ült a városon. Ne A császár nép is oszladozni ke oszladozott szállt a levegőben. A járókelők agyongázolt koszorúkon, haldokló vvirágokon, utolsót lélegző lombokon jártak. Némely helyen egész borpocsolyák sötétlettek, mint eső után a tócsák. Egy elefánt mely valahol elvesztette g azdáját , a fórumra rohant, s ott egy szobor előtt ott lehasalt és kürtölt. 153r – 154 r lefelé mutatott, a földre. Szeme könnyel telt meg. A könny kétoldalt, vékony patakban, kicsorrant szomorú kedvetlen élettelen szomorú, élettelen arcára. – Szegény – mondta és hogy a gyaloghintójára vissza visszaszállt, még mindig sirt. XX. Boldog. Diadal. A császár sokáig aludt, már magasan állott a nap, de még mindig feküdt, mikor még, de nem nyitotta föl szemét.. Kövér álom táplálta, mely jóleső lanyhasággal átjárta testét és földuzzasztotta testét tagjait. Már magasan állott a nap, mikor föl kinyitotta szemét és rózsaszín telt arcát megcsiklandozta a napsugár, mely mintha nagy-nagy boldogságot hozott volna rá a messziről, a gyermekkor verőfényes ébredéseiből. Künn meg enyhült a levegő, a tél után először lehetett érezni a tavasz langyos és puhan párás ernyedtségét. hiányzik a ceruzával törlés nyitó jelölése Körülötte koszorúk, a tegnapi est zsákmányai. Most egészen Felvillanyozottan Frissen tekintett feléjük. Egészen ki volt aludva és aAz a kellemes bágyadság ás lankasztotta öntötte el lankasztotta mint hosszú álmok után, mikor a test mintegy érett megérve gyümölcsként természetesen válik el az ágytól, nem kiván semmit, csak még pancsol dőzsől kissé a nyugalom bőségében. Csigás, dús szőke haja kemény fehér márvány homlokára csapzott hullt . Most majdnem szépnek lehetett mondani. Amint ingéből kibomlott rózsaszin nyaka és szőrtelen, kissé …és melle, egy egy elégedett jóllakott nagyon nyugodt férfi ember képét mutatta, egy beérkezett művészt volt , aki mo dőzsölve élvezi kellemes kellemes emlékeit és fitymálva gondol azokra a küzdelmekre gondol, melyek valaha a célra 155r–156r – desiderantur 154 v Rugdalózott a rengeteg ágyon, lihegve hánykolódott hogy a pihent testébe fölgyűlt erő fölösleget valahogy foglalkoztassa. 154 v hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése Künn a kék tavasz és forró tavasz szele virágpelyheket sodrott a verőfényben a verőfényben. 157/b r Otho átment az előszobán, hogy a kincstárosnál hoz sietett, hogy beváltsa az összeget. Ekkor Amint áthaladt azon az előszobá n az már zsufolt volt. Javarészt müvészi küldöttségekkel, melyek üdvözölni jöttek új, fönséges és utolérhetetlen kartársukat. Az énekesek, táncosok, bohócok és ripacsok, csepürágók, versenykocsisok, kikiáltók tragikus dalnokok hangosan és biztonságosan beszéltek beszélgettek. Minden mozdulatukról lerítt, hogy ők a kedveltek itten. Szegény polgárok, nyomorult és reménytelen kérelmezők, élemedett katonák, kiket előbb megmotoztak, és csak aztan hogy nem rejtegetnek e valamit maguknál és csak aztán jöhet jutottak idáig, most pedig kora hajnaltól kezdve várakoznak itt gémberedett tagokkal s most se tudják, mikor kerül rájuk a sor. Szemüket áhitatosan emelik a művészekre, kiket már az előszobában is kivételes bánásmódban részesítenek és érzik, hogy akiknek minden szavuk és tettük rejtély. Valóban nem lehet tudni, játszanak-e vagy élnek. A szinlelés annyira természetükké vált, hogy elvesztették valódi hangjukat és folyton ágálnak, mintha valami jelenetben szerepelnének. A A Pompeius-szinház egyik tagja színésze, aki a szinpadon Herkulest és Jupitert szokta alakítani a szinpadon, ármányos tekintettel, görbe, szögbetörő tekintettel szemölddel mérte végig a közönséget. Azok, akik gémberedett tagokkal és bomló idegzettel ne lesték az ajtó nyílását, félénken szóba elegyedtek a müvészekkel, kérdezősködtek a császárról s igyekeztek kerülőúton megnyerni jóindulatukat és pártfogásukat. Egy özvegy szenátorné, kinek nyolc gyermeke van, asszony szenátorné könnyezve mesélte, hogy a fiai gy rongyos ruhában járnak, enni is alig tud adni nekik. Másutt Mellette egy aggastyán panaszkodott. Húsz évig a császári biborgyárak alkalmazottja volt, de megrokkant, nem tud dolgozni és most elbocsátották. Segélyt kér, hogy magával tehetetlen feleségét eltartsa. Emelgette béna karját, mintegy közszemlére tette ve és hozzá siralmas hangon nyöszörgött valamit hozzá . A szinészek türelmesen hallgatta körülállották. Figyelték előlről, hátulról, oldalvást, szakértő szemmel, mint valami becses tárgyat ritkaságot . Herkules és Jupiter alakítója elhatározta, hogy ezeket a félszeg és rendkívül megható sikerült mozdulatokat fölhasználja legközelebb, mikor majd az agg Priamost játssza. 158 r A titkár egymás után bocsátotta be a küldöttségeket. Előbb a Marcellus-színház Pompeji szinha Pompeius szinház tagjait, majd a Marcellusét és Bulbusét, aztán a fuvolások egyletét szövetkezetét és a citerások szövetkezetét lantosok egyletét . Utánuk még a táncosok és csepürágók és versenykocsisok következtek volna, de a császár hirtelen berekesztette a fogadást, mert termének titkosajtaján kopogtak. Av Poppea lépett elő, akit tegnap a szinielőadás óta nem is látta. A tegnapi diadalt joggal a magáénak is érezte. Most már úgy ment hozzá, mintha már a trónja lépcsőjére hágna. – Szeretsz? – kérdezte tőle támadóan. – Szeretlek – felelte Nero. A császár arca tisztultabb volt, mint azelőtt. Eltünt róla a keserűség és határozatlanság. Úgy tetszett, többé Poppea úgy látta, többé semmi nincs útjukban. – Költőm Művészem – jajgatott Poppea és szájára ugrott, egész édes testével. A csók után: – Fáradt vagy? – Nem – mondta a császár. Igen. Kicsit – és leült. Poppea kicsit csodálkozott nem értette. – Csoda-e? – kérdezte a császár. Ah tudod, az a fény, mintha még vakítana. És a taps, mintha még hallanám. Leroskaszt a boldogság. Nagyszerű kortyok, isteni pompás falatok. Részeg vagyok és jóllakott. Hadd vedeljem és habzsoljam még. Úgy látszott A császár beérte azzal, amit kapott. Nem is beszélt másról csak a tapsról csak a tapsról . – Emlékszel-e? – kérdezte Poppeát – szólt . emlékszel mindenre láttál-e mindent? Láttál-e mindent? Hallottad a népet, a versenybirókat és a költőket, kik a császárnak bókoltak, de irigyelték a vetélytársat, úgyhogy belesápadtak és hascsikarást kaptak? Nyomorult csürhe. Hogy szeretne legázolni, de én tar tom magam. Nero győzött mindenen és mindenkin. 159 . r Soha nem hitte, hogy ilyen eredményt ért el. Odavezette a koszorúkhoz és mutogatta egyenként. Aztán új föllépéséről szólt. De egyébről nem. Poppeát úgy észresevette. Nemkönyörgöttésudvarolt, hanem megcsókolta, mint férfi, lekötelezte szerelmével. Elhibáztam volna ? – gondolkozott Poppea. – Én sikerhez juttattam, megtapsol tattam, istenné tettem. Most pedig ő… Egyelőre úgy tetszett , elvesztette a játszmát. Ő, aki az estét re ndezte, fizette tárgyalt és fáradozott, fizette a tapsoncokat, ámulva látta, hogy a császár kisiklott nem vágyakozik úgy, mint azelőtt . Sok fölény… Aztán foly Verseit mondta, melyeket – Nem járt itt senki? – kérdezte Poppea. – De igen, Otho. Poppea hírnökül kul küldte, maga elé, hogy elkészítsen mindent. Remegő hangon susogta tudakolta: – Mit beszélt? – Amit szokott. Fecsegett. Összevissza. – Rólam is? – Hogyne Rólad is. Nero visszament a koszorúkhoz. Poppea azonban most kitört: 160. /a r Elhibáztam volna? – kérdezte magától Poppea. Én sikerhez juttattam de nem megtapsoltattam, istenné tettem. Most meg ő… Őrjöngve ült tudva Zavar és határozatlanság lakozott kis finom fejében. Úgy látszik, egyelőre elvesztette a játszmát. Nero beérte azzal, amit kapott, tapsoltatja magát, s feledi őt, aki mindezt lehetővé tette, nem vágyakozik utána úgy, mint azelőtt, nem könyörög, nem … nem őrjöng, csak boldogitja, kegyet és csókot ad, mint férfi. – Nem járt itt senki? – kérdezte Poppea. –De igen. Otho Poppea remegő hangon: – Mit beszélt? – Fecsegett. Összevissza. – Rólam is? – Hogyne. – Lásd, ezért jöttem. Nem élhetek tovább igy. Folyton a nyomomban, üldöz, és les. t T itokban leset, mindenkivel. – Igazán? – És félek tőle. nagyon Sokszor olyan különösen néz rám. Egy szót se szól, csak figyel néz . Még megöl. – Otho? – mondta Nero megvetően. – Hiszen kardot se tud kezébe venni vett még ismerem . Gyáva. – De elvisz, el akar vinni innen, tőled, valahová, a tenger mellé. Ments meg – kiabált Poppea. Aztán más hangon: – Ne engedj vele. Tarts magadnál. Én nem szeretem őt. Csak téged, téged, téged téged Gyöngyök csorogtak le fakó, festetlen siko…, könnyek és elmosódtak szája körül … … … elpityeredett: Sirt és itt egy záró kacsacsőr, aminek nincs nyitó párja, de a jegyzet alapján betettem egy nyitót a bekezdés kezdetéhez az egész ceruzával áthúzva 160/b r Sirt és Szája Görcsösen elpityeredett sirt . s Síkos, szép könnyek hullottak szeméből arcán , melyek a száján az ajkán , összemorzsolódtak természetellenes könnyek, melyek mintegy szeme vegykonyhájában Vártak mindig készen álltak ottan, mint a nevetés vagy a harag. A császár fölényesen itta ezeket a könnyeket. – Nem szeretsz – zihálta Poppea. Ez az igazság. m M ost, mikor legjobban szeretlek és nagy vagy, dicső, a legelső a földön és az istenek között Már nem szeretsz. Csak az a baj. Tudom. Érzem. Hagyj el – szólt – ne hagyj el – össze-vissza – összevissza – hadart elmegyek örökre. Igen Sohase látsz többé, itt itt maradok lábaidnál, hiába kergetsz összevissza. Nero most ölébe vette és engedte, hogy fogadkozzon és sírjon, a mellén, hogy mig el nem fárad, mig egy álmos leányka. Ez a síró nő nem volt kellemetlen. h Hozzátartozott diadalához, hogy ő boldog művész, őt is meghódította. a tudat, hogy őt is meghódította művészetével és most azt tehet vele, amit akar. Pár szóval megbékítette. Panaszkodó száját elnémította, ajkait letiporta ajk aival. Diadal Majd diadalmasan Szivesen foglalkozott vo lna még vele, többet is, de ezen a napon alig maradt szabad ideje. Fölment a Római Lantosok Citerások Egyletébe, hogy 161 r a tegnapi nyilvános föllépés után szabályszerüen fölvetesse magát , s nevét, Lucius Domitius Nerót beiktassa a tagok lajstromába. Ezzel tartozott a fönnálló szabályoknak, kartársai szeretetének, akik őt többé nem műkedvelőnek tekintették, hanem maguk közül való verseny művésznek. Az egylet javára egy millió sesterciusos nagy alapítványt tett. Itt aztán új küldöttségek zaklatták. Messze keleti tartományok, görög szigetek megbízottai kérték, lépjen föl, látni és hallani akar ják az isteni színészt. Egy senator egymillió sestertiust ígért egyetlen föllépéséért. – Lehetetlen – mentegetőzött Nero és hálá san szorongatta a praetor kezét – minden napom le van már foglalva. Végre nem téphetem magam ezer darabra. Nero Pazar volt, bőkezű, jó és 164 /a r XXI. A v Visszaguruló karika Poppea esős, sötét piszkos hajnalban tükre előtt álmatlanul gubbasztott, magába rogyva. Szeme alatt kék karikák és nehány szarkalábak. Arca dúlt kialvatlan. Ha látta volna most Ha látta volna most valaki, aki megbámulta, mikor a szinházban ül páholyában csodálatos csodálatos kikészítettséggel és ideges frisseséggel vagy arcában, mikor szeme úgy ragyog, mint csiszolt gyémánt, az megdöbben és arra gondol, mennyi áldozatba és cs…tességbe ntudatos mesterke désbe kerül a szépség, mely mindig csak másoknak szolgál gyönyörüségül sohase nem magunknak. A köpeny, melyet sietve magára kapott, hogy kiugrott ágyából, lecsúszott válláról és fa és látni engedte fáradt meztelenségét, összeborzongott a hűs teremben. Valami gonosz, boszorkányos, hideg áram futott végig hátgerincén, egészen föl a fejéig feje búbjáig és eg teste eltorzultan vonaglott. Fésülte Fésülködött, mert nem tudott mást csinálni, ba brált kis csenevész hajával, apró mozdulatok ba ölte türelmetlenségét. Tépte, szakitotta haját mérgesen és fésűje tele volt sárga gubanc cal. Feje kócos új és új tervekkel viaskodott. Nyughatatlan, kócos golyó, gyönyörű bogyója a természetnek, mérges farkas-cseresznyéje a szépségnek. 164/b r – A rongy komédiás – mondta Poppea, vacogva – a bohóc a komédiás. Mégiscsak csepűrágó. Más, mint a többi. Kissé elszámítottam magam. Mindig nyilvánvalóbbá vált, hogy Neronak fogalma sincs, mit kell művészként tennie. Az a terv, melyet Nem Nero nem értette el Poppea az ő titkos útmutatását. Hogy Aakarta-e, vagy sem azzal Poppea nem törődött. Csak az a fontos, hogy nem engedelmeskedett, nem úgy teljesedett be, amit kivánt, talán. eElőször életében, kudarcot vallott egy férfival szemben. Különben már régen császárnénak kellene már lennie. Hogy is lehet ez? Magához akarta vonni és eltávolította. Valószinüleg nagyon is mohón cselekedett és szándéka kic kicsillant tette mögül. Újra kell kezdeni mindent. Nem ez a helyes mód. Újra kell kezdeni mindent. 165) r? Otho, mikor megvirradt, a szobájába ment jött. – Mennyire vagytok? – kérdezte, mint szokta. Poppea még mindig sötéten kuporgott egy a széken. Semennyire – felelte, indulatosan. Otho vállat vont: – Te vagy az oka ennek. – Mindent elrontottál – szólt Poppea. Öltözködésnél idegeskedett minden semmiség miatt haragra lobbant. A rabszolganőt, aki öltöztette ruháit adogatta, végigkarmolta egy tűvel és B b arna bőréből csorogtak a vércsöppek. Poppea lése sohase a ból magára nem mozdult el a tükör elől Az öltözködésnél … Igazi munkája abból állott, hogy a tükör előtt itt órákig és tanulmá nyozta magát. szorgalmas művésznő Nézte mozdulatait, melyeket mindig még mind ig nem ismert egészen, megismerte figyelte pillarebbe nését és öntudatlan borzongását, melyet öntudatossá tett, hogy kellő pillan atban fegyverül használhassa. Észrevette, hogy hogy bizonyos id ő múltán belelehet bámulni arcába azt, amit akar. A tükör nemcsak tükröz, nagyo hanem meg is változtat. Ezért sohase mul asztotta el ezt a szembenézést, naponta dolgozott magában, sz orgalmas művésznő, és csak 166 r akkor állt föl , mikor teljesen birtokában volt teste, és elkészült azzal a varázzsal, mely mintegy a tű hegyén központositotta minden búját és igézetét. Most is tudta már, mit tesz. Magát dobja m Ezt érezte és tudta, hogy mit tesz. Nem a fejével, hanem a testével, újjával és körmével, minden idegével, melyből az újja hegyével, mely melyből sistergett a láthatatlan villamosság delejesség. Ha túlsok hitet adott neki, elvesz belőle valamit, annyit, amennyi t éppen kell, szükséges. El kell őt dobni messzire ügyesen, mint ezermesterek a … ezermesterek a cirkuszban a karikát, keményen, de utoljára egy alig észrevehető, visszaránditó mozdulattal mozdulattal, úgy hogy miután elgurult szaladt , magától visszajön jjön oda, ahonnan dobták. A karika mindig visszagurul. Végigvitette magát a Campus Martiuson, az Octavi a us oszlopcsarnok alatt, mely az előkelő hölgyek és urak sétahelyéül szolgált. A Marcellus-színház előtt Menekratesz állt -szal találkozott, aki estére meghivta magához villájába. Poppea este fölkereste a színészeket és írókat, kiket hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölése kiket egy darab óta utóbb elhanyagolt, noha tulajdonképen csak közöttük érezte magát igazán jól. Itt értesült a legf szinházi estek állásáról a legfrissebb irodalmi pletykákról. Seneca pedig, mióta a császárral kibékült, egészen abbahagyta a bölcseletet s csak költeményeket írt, mint a kegyura. Ezen mindannyian mosolyogtak. beszúrva a lap tetejéről Lucanus a szinpadi este minden baj nélkül visszalopta magát száműzetésébe. Antisius ellenben horogra került. Egy vacsorán fölolvasta a császár elleni gúnyversét, amiért a praetort letartóztatták és fölségsértési pörbe fogták. Mindenki biztosra vette a halálos itéletet. A szenátus nem tudott nak viharos ülése volt . Néhány hizelgő szenat Thraseas Thraséa, az öreg, bátor szenátor védelmére kelt kis pártjával védelmére kelt a szatirairónak, a hizelgők a halál mel lett kardoskodtak. Nero …Ekkor a császár kezébe tet ték a döntést. Nero a döntést visszaadta a szenátusnak. B eérte az zal, hogy a versirót… 167 r számüzetették. , aki részeges bolondnak nevezte őt, száműzették. A császár nagy nem is érezte magát sértve. Hiszen minden költő kicsit részeges és bolond. Seneca mióta a császárral kibékült, egészen abba hagyta a bölcseletet. Nero pazar volt , bőkezű, jó és megbocsátó. a Az itthoni és vidéki sikerei egészen elbódították. Ezer kocsival szokott leutazni vendégszerepléseire s katonák cipelték lantját és álarcát. Doryphorusnak a versei lemás Dicsősége delelőjére hágott. Az iskolákban Vergilius és Horatius költeményei mellett öreg tanitók már tanították verseit, s a kis nebulók az örül szorgalmasan magolták, és skandálták a nebulók, öreg az öreg tanítók pedig sorról sorra magyarázták. Vetélytárs nélkül állott, mint remekíró. Nem ismerte Már a pénz értékét sem ismerte beszúrva a lap aljáról Doryphorusnak, aki néhány versét lemásolta két félmillió dénárt adatott két és fél millió dénárt adatott, és mikor figyelmeztették, hogy ez talán sok, még egy szer annyit fizettetett ki, különös nevetéssel nem ismerte a pénz értékét és a rózsákért tizezer sestertiust fizetett ki. 167 r Egy alkalommal azonban, hogy nála volt Poppea csak úgy foghegyről, nagyon közönyösen megjegyezte: – Tegnap hallottam egy kis verset. A viola tengerről. Mindössze pár sor. – Igen – szólt Nero és nyelt aki már tudta, miről van szó. És ki írta? – Britannicustól. Úgy hallom. Tőle maradt hátra. – Nem tud – Szép? – Nem tudom. Hogy szép-e? Talán nem is szép. De különös. Megragadó Furcsa Nero mintha sirból jövő kísértetet látna, Poppeára meredt nézett és h H allgatta őt: – Igen, különös. megragadó furcsa . Mert ha az ember egyszer hallja, nem felejti el, újra rá kell gondolni és észre se veszi, azt mondogatja. Mindenesetre furcsa. – Nincs benne erő De Erőtlen – szólt a császár. – Lehet Ő Olyan, mint ő volt. Vézna és sápadt. Igazad van, erőtlen. Beteg kis dal. – De n N em gogondolod, hogy az ilyesmi nem maradhat meg? Pillanatnyi sikere van. Aztán E e lfújja egy szellő. – Lehet. – Az egészség az több, az erő – szólt Nero lázasan –az a jövő és az erő a halhatatlanság. Vagy nem? Mért nem felelsz? – Én nem tudom. Őszintén szólva nem is nagyon értek hozzá – és hirtelen elnémult. Csönd lett. Nero megszólalt. – Tudom, mire gondolsz most. Arra, hogy én nem irtam ilyet. Igen, arra gondolsz. – Dehogy. – Mért mondod ezt ilyen halkan bizonytalanul . Poppea nem felelt, vállat vont. E e lnézett Nero feje fölött. – Én Én is irtam a tengerről – szólt a császár. Az más. Ott dübörögnek a hullámok, habzik a végtelen és tajtékzik az óceán a vers. Ismered? vagy ez. Nincs igazad. Ez a szebbik. – Igen. 168 r Így Hetekig Sokáig viaskódtak hetekig. Nero érte küldetett mindennap és Poppea fárasztotta megint érezte, hogy Poppea lenézi őt, gyűlölte is érette miatta, de már nem haladhatott nélküle egyedül. Érette küldetett mindennap, Poppea pedig fárasztotta eljött. Kezelte őt tépázta önbizalmát, halk, ravasz kézzel, olykor egy kis elismerést hullatva ott ölébe, És Már nem volt egyedül magában . Mellette állott a halott költő, távoli emlékével. a A harcok aztán torz csókban végződtek, mely nem adott hozott se kielégülést, és se örömet. Doryphorust, a császár irnokát a találkákon gyakran megjelent Behívták őt behívták hiányzik az itt lévő felülről betoldás nyitó jelölése hogy egy-egy kéziratot kérjenek el tőle, mert nem egyszer Nero és Poppea nemegyszer verseket is olvasott. Doryphorus Még mindig ő másolta gatta le Nero verseit költeményeit, mindig újra és újra a régieket, melyeket még egykor írt ezer és ezer sok változatban, perg pergamentre és papirosra, vörössel és feketével, gyönyörű gyöngybetűkkel. Nem sok dolga munkája van akadt. A divatos író alig írt nem írt többet, abból a régi verseit olvasgatta föl. Abból a szellemi tőkéből élt, melyet egykor régen megszerzett. beszúrva a lap aljáról Doryphorus M m agas, görög fiú volt, két fejjel nagyobb mint a császár, alig húsz éves. A A fiatalság buzgalmával, és komor szerénységével jött és zavartan távozott. – Ki ez? – kérdezte Poppea szórakozottan. – Az írnokom. – Csinos fiú – mondta szórakozottan és lapozgatni kezdett a kéziratban. Szép írása van. Mindég ilyen félénk? – Miért kérdezed? – Érdekel. Én láttam egy szobrot Athénben. Ahhoz hasonlít. Többet nem beszéltek róla. De legközelebb újra behívták ott volt be kellett jönnie be kellett jönnie. Nero akarta, ragaszkodott hozzá. Doryphorus elfogultan adott át egy kéziratot. Keze valahol megbotlott egy pillanatig és Poppea forró keze a 169 r a görög fiú kezében kezébe hullott, ott aludt egy rövid pillanatig. Aztán a kezek, rövid álom után, ijedten és fájdalmasan fölébredtek. – Ügyetlen – kacagott szólt Poppea, mikor Doryphorus kiment. Poppea arca volt Poppea egy reggel megjelent, egyedül, a császári irodában. Nero verseit gyűjtötte össze, hogy a új anyagot leljen, mert a folytonos vendégszerepléseken és fölolvasáson már elnyűtte a régit, a császár val kifogyott mindenből. Doryphorus, aki az irodá t vezetője vezette mélyen elpirult. A gyönyörű fehér márvány ból szoborból rózsaszinű márványszobor lett, cifra szobor, melynek és rajongó, kék szeme izzott szemmel. Sokáig Órákig keresgéltek együtt, beszéltek, nevettek. Doryphorus alig beszélt. Szive torkában dobogott. Lázálomnak tetszett az egész. Poppea ezer ürügyet talált, hogy ne bocsássa el és kivitte magával a nan a kertbe. ő Ő tartotta szóval. Mentek a b szép utakon, a tó tó mellett, mely óriás óriás hullámaival egy kis tengerhez hasonlított, a szobrok és fák koz hűs közelében Doryph, olyan természetesen, mintha mindig együtt jártak volna. Poppea, anélkül hogy érintette volna érintené feléje simult, teste szinte megperzselte égette Doryphorus testét, aki részegen ámolyogva lépdelt, szédülő fejjel meg-megfogódzkodva egy fába. – Ott vannak – mondta Nero, az emelet egy ablakából. Úgy tekintett erre a Meglátta őket. Napok óta várta ezt. Ezer alakban elképzelte, most pedig látta előtte volt , testté vállva azt a sötét képet, mely nyugtalan óráiban gyötörte. – Szereted? – kérdezte Poppaeától. – Kit? Nero fülébe súgott valamit ott . Poppea elkacagta magát. Poppea elkacagta magát. – A kisfiút – és jóízűen nevetett elkacagta magát jóízűen nevetett. – Mit beszéltetek? Mit jártok mindig együtt? Nem most először. Tudom, látok mindent. Tegnap délután is. Máskor is. Éjjel a házad előtt áll és sír és illatszerrel locsolja küszöböd. Rózsakoszorúval a fején. Megőrültetek? TaTalálkoztál vele másutt is, a lakásodon, 170 /a r titokban, mikor senkise tudom . mult éjszaka múlt éjszaka Valld be, parancsolom, az igazságot. Nézz a szemembe. Ide hozom, odaadom neked adom. Poppea szeressétek egymást, itt előttem. Csak mondd ki az igazságot. Nézz a szemembe. Poppea szemébe nézett. n N yiltan, becsületesen, őszintén. Ez a tekintet zavarba hozta. Csak azt látta, hogy nem lát semmit. Szeme megfoghatatlan és üres volt, mint a lángok a köd az üveg , nem lehetett belé hatolni. Nero csüggedten, halálra fáradva megadta magát. Poppea egyáltalán Többet a nő nem találkozott többet a császári irnokkal. De a császár most már most se nyugodott. f F igyelte mindkettőjüket. – Doryphorus már nagyon sápadt volt és kedvetlen – mondta – Úgy látszik nem alszik. Mit tettél vele? – és mindent gyanúsnak kétértelműnek nagyon jelentősnek talált, minden szavukból és tettükből messzemenő következtetést vont le, mely aztán elkuszálódott a hazugságok gomolyagában. Mit tegyen? Ha széttörhetné a nő fejét fejüket és megnézhetné belsejét mi van bennük a szivét, tüdejét és máját, akkor talán többet tudna. Vitette ma Kettős ő Ő rt állitatott háza elé és a császári az irodát elé is és bizalmas embereivel őriztette vigyáztatta , akik semmi gyanúsat se jelentettek, de éppen ez volt hite szerint épp ez volt a gyanús. Poppea után vitette magát és redőkkelnyökkel elzárt gyalog kopott gyaloghintón és hogy ne sejtsen semmit, a rabszolgák suhantak és megálltak, amint intett, ő pedig egy párnán könyökölve hiúztekintettel figyelt kifelé. Egyszer Álruhát öltött viselt Egy egész Éjszaka Poppea háza előtt ácsorgott, szakadó esőben ácsorgott Poppea háza előtt. Leste a lámpát, mely ki meg gyullad, és elalszik, a szobából kiszüremkedő csöndes neszeket. Ál Semmi, semmi nyom. Magához kérette kérette a A palotába kérette , leültette, de ő nem mutatkozott. Függöny mögé bújt, onnan kémlelődött, sokáig Figy Poppea türelmesen várakozott, mint az eleven hűség, fejét lehajtva. Arcizma se rándult. Nero egyszerre azonban kilépett a függöny mögül: – Itt vagyok – mondta lihegte szólt Poppea ijedtében hiányzik az itt lévő nyitó kacsacsőr záró jelölése fölsikoltott. – Mit akarsz tőlem? 171/b r Ezért maga leste őket. Álruhában ment Poppea után és egy egész éjszaka ácsorgott háza előtt, szakadó esőben. Ugy nézte a lámpát, mely meggyullad, elalszik, a kiszüremkedő neszeket. Semmi, semmi nyom. Egyszer, hogy Poppea várakozott reá, a termében, függöny mögé bújt, onnan kémlelődött. Poppea fejét lehajtva ült. Arcizma se rándult. Nero végre kilépett a függöny mögül: 171 r – Vallj be mindent. – Ne gyötörj. A kezeid között vagyok. Öless meg. Nero gondolkozott. Mohón mondta: – Nem, élned kell. Érted? Paran – Akkor se tudnék meg semmit – szólt tompán mondta Nero, élned kell. Érted? Parancsolom. – Igazán Ó – kérdezte mondta sirt Poppea. Pedig kis híja, hogy látsz. Tegnap a Tiberisbe hidján akartam magam vetni Tiberisen, a Fabricius-hidon furcsa gondolatom támadt. A folyó mély, az ár gyors. Egy pillanat az egész. hiányzik az itt lévő felülről betoldás nyitó jelölése Nem birom tovább – és kezeit tördelte. – Te szenvedsz? Poppea lehunyta szemét: – Kimondhatatlanul. Nero attól félt, hogy öngyilkos lesz és akkor vége mindennek, kisiklik kezei közül. Hogy Mihelyt nem látta, mardosta bizonytalanság idegeskedett . Hátha már nem él. Éjjel Késő éjjel palotájába hozatta. – Mit tegyünk? Beszélj valamit – szólt Nero , fáradtan. – Váljunk el, amint mondtam. – Nem, ne menj el, sohase menj el, m M aradj itt örökre. Azt akarom. Így legalább elbírom a szenvedést. Meg kell beszélnünk mindent. Utazzunk el, csak mi ketten. Itt fuldoklik az ember a hőségtől. Nem lehet gondolkozni. Baie Romában olyan forrongás rekkenő meleg volt, hogy a város éjjel élt, nappal mindenki aludt. Sok rabszolga az utcán fordult föl szörnyet halt Mert napszúrást kapott, és azonnal szörnyet halt. Mint izzó dárda, átdöfte egy napsugár. Baieba utaztak Nero és Poppea Baiaebe utazott, a misenumi fokhoz. a A kies fürdőhelyen re , hol szinesen és lármásan visongott a római előkelőség, a milliomos semmittevők és léhűtők hada. Az öregek idegbetegek és a köszvényesek, akik hajdan gyógyulást kerestek a forró kénes vizben, már alig jártak ide, vagy elhúzódva csöndeskésen éltek a közeli városkában, 172 / a b r meghúzódva egy olcsó szobában s a gyógyhelyet teljesen teljesen birtokba vették most a mulatók, akik egész éjszaka zenéltettek a márványvillákban és nem hagyták aludni a szegény nyavalyásokat. Gazdag kereskedők nyaraltak itt Unatkozó patriciusok nyaraltak itt, kik a nap tüzében feketébbre sültek, mint szerecsen rabszolgáik, gazdag urak gyárosok, üzérek kalmárok, köztük egy-két író és művész és népes családjukkal egy egy dús gazdag kereskedő familia, akik mely a párthus háború alatt csöbröket szíjjakat, hevedereket, lószerszámokat szállítottak a hadseregnek. Népes családjuk volt és gyermekeik és mert Lucullus márványvillájában szokott bérli kéjlakát bérli . és e E gészséges gyermekek fiacskáik, finom kislányaik , elhizott feleségeik asszonyaik ott a napon heverésztek, a tengerparton és nézték a meg nem unható vizet, melyen narancssárga és és sötétvörös vitorlák lebegtek és csónakok és … liliputi bárkák libegtek, úsztak minden kényelemmel biz duzzadó párnákkal minden kényelemmel berendezve. A Meztelen c C sónakázók férfiak és nők beeveztek a nyílt tengerre és ott eltűntek a szemek elől. Rózsafüzérek úsztak a viz hullámokon. És G g örög, egyptomi kurtizánok hetérák pedig , kik rajban lepték el a villákat a gazdag emberek hírére annyi illatszert öntöttek locsoltak a tengerbe vizbe , hogy az büdös büdös fölémelyedett és dagály idején visszaköpte okádta a partra s a tenger öklődött és csuklott tőle, fölémelyedett és dagály idején az idegen illatszert visszaköpte a partra. beszúrva a 172/a lap rectójáról Napszálltakor a mirtuslombok mögül nők mögött mozogtak . s S zerelmesek dulakodtak mögöttük , vad sóhajjal. Nero villája a tengerbe nyúlt a vizbe nyúlt. m M árványlépcsőin körötte orditott az avernumi tenger sétált le-föl. Itt állapodtak meg Poppeával, kétnapi utazás után. Az oszlopon – Jobban érzed magad? – kérdezte Poppea. – Jobban. – Pihenj kicsit – mondta Po és nem szólt sokáig egy szót sem . 172/a senkise se beszél halkan. … … … 173. r Az nyilt oszlopcsarnokban ültek, honnan látni lehetett az eget és tengert, nagyon messze, fehér villákat, mely fehér foltokat … a távoli fehér villákat, melyekben lámpáknál vacsoráztak, fürdés után fürdés után vacsoráztak egy lámpa világánál. Még mindig oly hőség volt, hogy Poppea egy kis, szelid kigyót csavart nyaka köré, hogy annak a hűs vére frissitse. Fáradtak voltak mindketten. Egy kKözös gyaloghi hintóban jöttek idáig és a hosszú úttól elgyötrődve a vitáktól, melyek megoldást nem hoztak adtak csókba forradt szájuk többször lankadt csókba kulcsolódott, mely ismét nem hozta közel őket közelebb. Most mindenesetre jól esett volt hallgatni, nézni az almazöld eget, mely összeolvadt a halványuló vízzel. – Egyedül vagyunk – törte meg a csöndet Pop Nero – talán csak ez a jó milyen jó . – Egyedül – mondta utána Poppea. Máskor nem lehet. – Miért – riadt föl Nero. – Mert a Igen – szólt Poppea – a palotában nem vagyunk soha egyedül. mindenki lát sohase lehetünk egyedül. Ott mindenki figy figyelnek bennünket. – Kicsoda? – kérdezte Nero gyanakodva riadt föl kérdezte a császár. – Mindenki. Lehet Nem gondolod, hogy ezért szenvedtél múltkor is ? Így nem lehet szeretni. De te határoztál így, császár– és megsimogatta szeretettel a kezét. Nero gondolkozott tűnődött. Poppea pedig kis kedves dévaj mosollyal: – Igaz, elengedtek? Agrippinát értem. Azt mondják, egy lépést se tehetsz nélküle. Dehogy. – Én? – Te. Most azonban kimenőt kaptál. A kisfiú A kisfiú, a jó kisfiúcska és engedelmes, okos, kedves kisfiú kisfiúcska. Poppea anyáskodva beszélt. Idősebb volt Neronál. Ezek nem… – Ne morcold össze a szemöldököd. Így olyan vagy, mint a haragvó Jupiter. Nem illik hozzád. Jaj, hogyha meglátná a mama, fájna neki, nagyon megbántanád. Csak nem haragszol rám, hogy dicsérlek? Mindenki bámul ezért a fiúi szeretetért, csodálnak és bálványoznak s a jövendő 174 r költői bizonyára úgy állítják majd oda Nerót, mint a gyermeki hűség példaképét, aki anyjának áldozta föl mindenét, nyugalmát, életét. m M ég a trónját is. – Ez nem igaz nincs igy. – Hát nem ült a trónra oda? Mikor követek jöttek, előtted ul foglalt helyet a trónon s azok neki hódoltak. – Azóta nem lakik a palotában. Testőrök, katonák nélkül van. – Igen – válaszolt Poppea, vontatottan, mintha nem érdekelné untatná az egész – de az Antónia palota kastély , melybe beköltözött, ma már fontosabb, mint a te kastélyod. Te talán nem is tudod sejted: A császárral kevesen őszinték. Csak azok beszélhetnek, akik nem a császárt szeretik, hanem Nerot. Katonája csakugyan nincsen. Mert mindenki az ő katonája. Titokban, láthatatlan szálakkal átszőtte-fonta a világot és most uralkodik a porban, azokkal az emberekkel, akik körülveszik. És ami igazán történik, az ő nevével függ össze. beszúrva a lap aljáról A tribunok, aedilisek, praetorok nem hozzád sietnek, hanem hozzá. Ismerheted, milyen fukar és szívós. Arról regélnek, hogy rengeteg vagyont gyűjtött, az aranyak pedig elgurulnak mindenhová, a világ végére is. Pallast elment. Jött helyette tiz. Nők a harcosai, cseles amazonok beszúrva a lap aljáról , akik mindenütt ott vannak és tereferélnek ő furiák, viszik a hireket. Határozz Tégy , ahogy akarsz, de vegre ezt tudnod kell, különben nevetségessé válsz. Én hallok mindent. Téged ma már Nero császárnőnek neveznek, őt pedig pedig Agrippinának, a rómaiak császárjának. – Ó nem. – De igen. Láss világosan – szólt Poppea. Most, hogy Calpurnius Pisoval együtt másodszor konzul lettél, dühöngött elájult. Még ezt se tudja elviselni. – De mit akar? – kérdezte Nero csodálkozva. – Nem tudom. Fogalmam sincs. De n N em is fontos. Végre minden a belátás dolga. Ha neked így jobb, akkor maradjon így. Te Nem mindenkinek fo való a hatalom. e E gyesek akkor érzik jól magukat, ha bábok és labdáznak velük. Téged bizonyára más érdekel. – Művész vagyok – mondta Nero keményen keményen . 175. r Poppea mosolygott. – Miért Min mosolyogsz? – kérdezte Nero. – Azon, hogy Agrippina megkíméli a művészt az uralkodás nyűgétől. De viszont a költőtől sincs elragadtatva, akinek az egész világ tapsol. Emlékezz a szinházi estére. Agrippina nem volt ott, tüntetően távol maradt, mikor mindenki lábadhoz borult. Germanicus leánya, az isteni vér kicsit szégyenli, hogy fia a múzsák barátja. Szeretne Úgy Szeretné, ha abbahagynád a versírást, mely árt komolyságodnak, veszélyezteti a trónt. Az ő trónját. – Mondta? – Nem, de mindenki tudja. – Hisz egy ez nyilt titok. – Ha hazamegyek – szólt Nero elszánt konoksággal és most félelmes volt – beszélek vele. – Jaj meg ne haragítsd. Vagy ha beszélsz vele csak kiméletesen beszélj. A durva szót hangot nem birná el. nagyon szenved Szegény sokat szenved. Folyton sir. – Miért? – Két év óta sír Könnyekkel kel és úgy fekszik. Britannicus miatt. Őt nagyon szerette. A februálián fölkereste éjjel, titokban titokban fölkereste a sírját a mauzoleumban járt volt . Koszorút vitt neki. Babérkoszorút. Egészen besötétedett Későre járt. Zöld holdfény imbolygott a tengeren, a fákon végigcsorgott a fákon és ráfolyt Poppea arcára is, aki beszélt, smaragd elettele hideg, smaragd arccal. Távol részegek kurjantottak komisz aljas tréfákat és aljas élceket hangzottak hangzottak a délszaki levegőben vagdostak egymás fejéhez, mint valami rondaságot. Aztán csönd lett. Csak a tücskök vékony cirpelését lehetett hallani a bársonypuha fűben, a délszaki éjszakában. Éjfél elmult Most fáklyákat Lámpákat hoztak, terítettek az oszlopcsarnokban vacsorára. Poppea bement a villába, hogy átöltözködjön. Nero künn maradt, egyedül. Amit hallott, alaktalan gomolyagban kavargott előtte és nem tudott vele mit tenni csak félig hitte és egyáltalán nem értette. Gyötrődve maga elé bámult, harag, aggodalom, félelem tükröződött arcán. Poppea A magány már elviselhetetlenné vált. Szeretett volna újra beszélni arról, amit elhagytak és mozgott a szája, hangtalanul. Igen és nem váltakozott a nyelvén. Végre meg 176. r vissza jött Poppea. Könnyű és bő selyemruhát viselt selymet ruhát öltött magára, melyen átvilágitott teste. és a A ruha csak arra szolgált, hogy rejtettebbé kivánatosabbá tegye ruhas takart meztelenségét. Ledér és furcsa volt, … volt szokatlan, ezzel a tunikáján és az az azokkal az apró virágokkal és … melyeket csak kéjnők hordottak. Enni kezdtek. De nem tudtak. A falat ólommá vált szájukban, akadozott kiszáradt torkukon Undorodva e E ltolták a tálakat, inkább ittak. Sok Egyik poharat a másik után. Poppea többet ivott, nagyon sokat ivott, de nem nem részegült meg, józan volt és izzó. Minthogy zavarta őket a fény, Nero elvitette a fákylákat lámpákat , Azután úgy beszélgettek. A hold világitott, homályos lámpa bűnös lámpa meszes, lidérci lángjáva ga l. Fénye Fagyos fénye hűtötte a császár lázas homlokát. – Mit tegyek hát? – kérdezte Nero, a bortól elnehezedő ügyetlen nyelvvel. – Ah, még mindig ezen tépelődsz. Hidd el n N em érdemes. Ne dacolj vele. Te szereted őt, nagyon szereted imádod . Sokat mesélnek erről is. Régi emlékek. Nem szabad agyonkinoznod magad, kotolni a hiábavaló gondokon, határozz. Add be a derekad. Kérj tőle bocsánatot Kövesd meg, térdelj elé. Talán megbocsát. – Ha nem lenne az anyám – szólt Nero nehéz sóhajjal – akkor tudnám, mit tegyek. – De az anyád. Te pedig a jó fia vagy. Az is maradsz. Minek ez a komédia? Ő engem nem szivel. Amig el, Ggyűlöl engem és mia téged is miatt csak miattam gyűlöl. Útban vagyok. Ha elmegyek, minden rendben lesz. Ő Octaviát akarja. – Nem tehetek semmit – mondta a császár csüggedten. – Nem hát. Békülj ki és hivd vissza Octaviát. Nero összerezzent. – Őt igen – folytatta Poppea. Vagy ő, vagy én – és Poppea fölállt, kiegyenesedett. Mért félsz tőle? Színt kell vallani, kétféleképen nem lehet. Engem a nép se szeret, Poppeát Octaviát sajnál azonban sajnálják, a kis ártatlant, akinek a száműzetésében, mint mondják, gyermekbetegsége volt, fájt a torkocskája, de itthon egyptomi fuvolásokkal bujálkodott. Zúgolódnak ellened, hogy 177 r kegyetlenül bánsz vele. Nem kap eleget enni, lefogyott, nyivákol, mint egy kis macska cica. Igazán embertelenség. Vedd vissza, hivd ide. Az lesz Aztán újra kezdődik, ami elmult. Megint hallod a fuvolást minden éjszaka. – Hallgass – kiáltott rá Nero. Elég Nne beszéljünk többet – és megragadta őt, az oleteljes erejéből. A kis könnyű testet az ölébe ültette. és eEszeveszetten szorongatta, beléfogódzott, mint az egyetlen biztosba a zűrzavarban. Amint Újra ittak. Amint a vörösbor végigömlött a fehér márványasztalon asztalon , Poppea babrált a kis tócsákban és a mulató római ut kéjnők nők szokása szerint egy betűt irt uj rajzolt újjával az asztalra. A nagy D betűt. Nero meglátta. – Doryphorus – üvöltött Nero– a szeretőd neve , Te rongy cudar . Poppea sietve összemaszatolta a foltot . – Dionysius – felelt, a mi istenünk neve a mi istenünk , a szerelem istene. Nero meg ellökte magától, vadul. Poppea pedig bortól csöpögő nedves kezével arcul ütötte a császárt. De Poppea kisiklott ellökte és kisiklott újból. hiányzik az itt lévő záró kacsacsőr nyitó jelölése – Vadmacska – mondta Nero és utánaszaladt. Poppea egy oszlophoz állott a tornác másik sarkán. Körmével védekezett. Nero S s zeme parázslott. – Tigris Céda Turpis Őrült – ordított Poppea és fújtak egymásra, ragadozók, nyugtalan fenevadak. Nero elkacagta magát. Poppea nem értette. – Azon kacagok – mondta nevet lihegte a császár – hogy leüttethetem a kis fejedet. Sokáig kinozták egymást. v V égül összebékéltek és boldogtalan. keserű csókban keverőztek miákoltak a kéjtől Miákolva a kéjtől , hosszú-hosszú, keserű csókban csók és ölelkezés csókban keverőztek , melyben meg halálra fáradt, meggyötört idegzetük pillanatnyi enyhületet lelt. Miákoltak a kéjtől Többé egy szót nem szóltak. Csak fáradtan ültek, elcsigázva. Poppea végül csak aztán ennyit mondott: – Hol Reggel visszamegyek – és indult. – Én is te veled – s utána szaladt. Kergették egymást, kárhozottak, lelkek hol Nero Poppeát, 178 – Az óceán tehetetlenül ordított a palota lábainál, harapta a márványlépcsőket, fölugrott a legfelsőre is, ostromolta a falat. Tarjagos habok nyargaltak egymás után, fehér pikkellyel. Egy hullám, mely a villa bejáratáig jutott el, szétporzott az oszlopon és pofon csapta azt a szatírszobrot, mely boros tömlőjével, pityókos kópé, őrt állt és most mintegy undorodva prüszkölte szájából-orrából a sós vizet. Minden mozgott. Akik fönn ültek, átvirrasztott arcukkal, azt a hitet keltették, hogy hajón hánykolódnak és tengeri betegek. 177 v A hajnali tenger egy bomlott kurtizan hetérához hasonlított, aki reggel, fésülködés előtt, kócosan és keserűn őrjöng, drágagyönggyel ékesítve, titáni kék hajcsomókkal. hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölése sz. n. r XXII. Nők között . Reggel együtt útra keltek. A táj, melyet idejövet láttak, másodszor is elvonult szemük előtt, nem ingerelte őket, akár azok a szavak, melyeket megpendíthettek volna. Semmi megtárgyalnivalójuk nem volt. Unottan könyököltek ki a hintóban. Hallgattak, ásítoztak, hallgattak. Romába érkezve elváltak egymástól, szó nélkül. Neronak csupa köd volt a feje. Érezte, semmit se intézett el, semmit se tisztázott, és az egész út merőben fölösleges volt. Először Doryphorust kívánta látni először. Már a vágya se foglalkoztatta, csak a féltékenység, mely megmaradt szerelméből, mint a művészetéből a becsvágy salakja. – Mi bajod? – rivallt rá. Az arcod kicsiny. Aztán micsoda írás ez. Reszket a kezed – visszadobta az irást. Csüggedten ment ki az írnok és a császár pedig követte öt termen át, halkan, hogy észre ne vegye. Látni akarta, hová tart. Doryphorus nézte , amint lógó karral, lesunyt lehorgadt fejjel ballagott át a kerten, az irodába, aztán eltünt. Aztán megint látni kívánta volna, de és érte küldetett, de már eltávozott megbánta, hogy ilyen röviden végzett vele és fo nem fogta vallatóra és é É rte küldetett, de akkor már a fiú eltávozott az irodából Nero most magára maradt. Nero egyedül vívódott Nero magával maradt vívódott . Gyalázatos jelenetek üldözték, trágár csoportok, melyek folytonosan visszajöttek, hiába próbálta elhessegetni őket. Akarata akarata ellenére látni kellett, pedig maga gondolta ki mindet, hogy még jobban szenvedjen. Poppea és N Doryphorus, mindig ők szerepeltek mindegyikben. A fiú Ha megtörténik az, amitől félt és a valóságban áll eléje, talán akkor se borzad meg annyira, mint így. Poppea pedig magára hagyta. sz. n. r Poppea magára hagyta, hogy lassan megérjenek benne azok a szavak, melyeket elhintett és várta a hatását. A császár Nero egy végső kétségbeesésében egy este az anyjához futott. Agrippina évek óta A száműzött anyacsászárné az Antonia-kastélyban évek óta élt, nem messze a palotától, hosszú és reménytelen száműzetésben magányban . Besúgók vették körül és akik minden lepes mozdulatáról jelentést tettek a császárnak meg Senecának, aki hatalmától teljesen megfosztotta és útján megmentette . ő Agrippina egyelőre csak a jobb időre várt számíthatott . Neki is voltak besúgói. Ezek találkoztak a császár embereivel és kölcsönösen figyelték egymást. De eredményre t nem jutottak nem volt nem ért el. Octaviá Sok Sokáig az volt minden reménysége, hogy Octaviához szálat talál és sikerül Britannicus halála után az volt minden reménysége, hogy Octaviához szálat talál és szövetkezik a Claudius-család hiveivel, kik a császárnét és őt újra uralomra Octaviát visszahozzák és újra ur az ő révén újra vissza meg vissza kapja régi hatalmát, de Octavia száműzetése Poppea mindent meghiúsított. Egy kis nőtársaság tartotta benne meg a lelket, mely esténként összejött nála Fia kisiklott kezei közül. Most már tudta, hogy nem lehet megállítani és csak arra várt vágyakozott, hogy minél előbb leérjen a lejtőn. Egyelőre semmit se tehetett. Esténként egy nőtársaság jött össze nála, mely arról suttogott, hogy legközelebb nagy változás történik a trónon. c C sak alkalomra lesnek. Ez az alkalnalom alkalom azonban azonban mindig távolabb odott volt. a sötétségnek arccal. Még saját életében se volt biztos. Tőrt hordott magánál és mint általános szokás volt jobb körökben, minden étkezés előtt és után ellenmérget vett be abból a szelencéból, melyet tunikája titkos rerekeszében tartott. sz. n. r Nero érkezése megdöbbentette. . k K atonai kiséret s fegyver nélkül érkezett jött hozzá , akár egykor, a boldog időben. – Pihenni akarok – mondta a császár – nálad – és lefeküdt egy heverőágyra. Agrippinára …ület rendítve megdöbbent Odakapott a melléhez, ahol a tört viselte. Agrippina melléje ült és ölébe vette fejét. Ringatta a fiát, nézte őt, aki testéből származik. Finom, mindent ismerő kezével, mely meghentergett az életben, eltakarta a császár szemét, hogy semmit se lásson. hHatalmas mellével föléje hajolt, beárnyékolta. – Fiam – mondta – fiam. Nero ellankadt. Hallgatta szavát, mely zsongította és egy pillanatra érezte a ny a tej ízét elfelejtett ízét, a nyugalmat, mely csak csak anyank közelében száll reánk, veszedelem idején. Óriásnak látta érezte látta őt, mint a gyermekkori éjszakákon, mikor félt a sötétben betegen inni kért tőle . Agrippina pedig édes édes vérét , gyermekét ismerte föl benne, aki miatt oly messzire ment el, hogy maga is megborzongott megriadt, mert látta megjelent lelkében a sívó, irdatlan reménytelen utat, melyet bejárt. Könyörgött néki, szépen csöndesen. Romában – Octavia – szólt – Octavia. Octavia Miért haragszol rá? Romaban mindenki az allt Csak miatta ilyen boldogtalan a császár szenvedsz . Romaban a nép mindenki őt sajnálja és. aA szenatusban is mozgalom indult meg. hogy hazahozzák mozgolódik, hogy hazahozzák hogy hazahozzák. Akkor minden rendben elsimul na és boldogak lennék nk mindnyájan. Nero feje bomlottan mozgott Agrippina ölében, de nem felelt. Az Agrippina magával vitte őt a gyaloghintóján. Egymás mellett feküdtek és bizal sz. n. r masan suttogtak, mint régen. A császár meg Aztán Este az anya eléje állt, ő , aki trónt szerzett neki , az anya, parancsoló mozdulattal . Arcát kipirosította, kis homlokába húzta kis, röpködő fürtjeit és ölelte-csókolta őt, nem engedte el, a száj m M ajd a száját és mellét nyújtotta oda csókra és a lábához borult, patakzó szemmel, magánkívül. – Hivd vissza – mondta kérte – hívd vissza. Nero fölfigyelt erre. Mintha távoli visszhangot hallana, melyet már ismert. Poppeanál i épp ily könyörögve gött: mondotta. – Hivd vissza, hivd vissza. Senki se tudta, mi történik a palotában. Nero az folyton anyjával kocsizott, csillapodott a régi gyámság alatt, mint a lábbadozó, ki nagy betegség … mosolyával a lábbadozó mosolyával hagyott helybe mindent. Egy napon, hogy a dolgozószobájában ült könyvei közt babrált , lármát hallott. Romában A forumon arról beszéltek, hogy Octaviát visszahozták és a palota távoli szárnyában helyezték el, titokban. Csoportok keletkeztek a forumon izgatottan tárgyalták az eseményt, változást reméltek. Egy-egy csoport csoport csoport elindult a palota felé, zeneszóval, hogy köszöntse a császárt, aki kegyelmet adott , üdvözölje a császárnőt, aki kegyelmet kapott, és a tüntetők találkozott tak más csoportokkal csoportokkal csoportokkal is, melyek kiváncsiakból, léhákból állott ak akik és csak tüntetésre léhaságra vártak itt egy záró kacsacsőr, aminek nincs nyitó párja . Ezek egyesültek, úgy hullámoztak előre. Poppea szobrait Az áradat veszedelmesen dagadt. Tört-zúzott, amerre ment, Poppea szobrait ledöntötte és helyettük helyükbe Octavia szobr képmását emelte, koszorúval ékesitve megkoszorúzva. sz. n. r Nero változó érzéssel hallgatta a zajt. Maga se tudta, mit tett és már megbánta, amit tett. Semmi jót se remélt. Poppea egy Künn a testőrök dulakodtak. Karddal verték vissza a tömeget, mely behatolt a palotába és már rohant föl a széles márvány lépcsőkön, hogy a császárhoz jusson. Egyszerre kinyílt a terem ajtaja. Poppea állt előtte. Fátyol nélkül, kócosan. Látszott, hogy szaladt, pihegett és gyalog ért idáig a tömegben a forrongó ember sokaságban, az élete kockáztatásával. Zihált. Ez az üldözött nő, akire az utca halált kiált ott és most iderebben, csapzottan, megtépázva, mint egy útszéli lány, megindította. Hosszú távollét után új erővel hatott rá a szépsége . Leverte lábáról. – Mi történt? – kérdezte Poppea vádoló, számonkérő hangon. – Mi történt? – kérdezte Nero is, és vállát vonta. Nero rosz lelkiismerettel állott előtte. – Komédia – felelt Poppea. A nép színházat játszik. Az történt. Zendülés van, tüntetés, forradalom. Az történt. Egy Zeneszó hallatszott. A fFuvolások játszottak a pall palota ablaka alatt. Virágokat dobáltak. – Ez őneki szól – nevetett Poppea – a fuvolások igazán örül het nek. Aztán morajlott a tömeg, zsivalygott a tüntetők hada.. Egy két erős füttyszó is sikoltott. k K övek repültek. sz. n. r – Ez pedig nekem szól – mondta Poppea sápadtan. – Nekem szól – hebegett Nero. – Nekem és neked, akik elvesztünk. Mert lásd meg, el akarnak veszteni. Nyiltan beszélnek. Ők ketten. „A legjobb anya” és ő a „legjobb feleség.” Nero össze összetörten leroskadt. – Én elmegyek – mondta Poppea – csak búcsúzkodni jöttem. Mi lesz velem? Elveszek. De te nem veszhetsz el. Nem engedheted, hogy életedre törjenek. Nem engedheted. Octaviát ide csempészték. Holnap császárt is találnak hozzá. Eucérus még él. Nero halványan figyelt kifelé. A zsivaj lassan halkult. Aztán a testőrök jelentették, hogy a tömeg szétoszlott. Poppeát nem engedte el ott marasztalta a császár. A veszedelem elmultával M m aga –Megjós mellé ültette és beszéltette. Megjósoltam – mondta Poppea . Tudtam. Erről beszéltem. 182 r beszéltem De te nem hittél nekem. – Kiben bizzak? – kérdezte tétovázott Nero tanácstalanul. – Bennem – szólt Poppea, merészen határozottan. – Ha megigéred… – Megigérem. – Hogy többé soha… – Többé soha – hagyta rá Poppea. – Igazad volt – szólt a császár – csak neked volt igazad és csak benned lehet biznom. Most látok – és kimeresztette rémlátó szemét. Látok mindenkit. Csak téged is látnálak, édes, és ne fájna. – Mi? – Hogy annyira szeretlek. – Mért nem akarsz egészen boldog lenni? – kérdezte Poppea keményen. Mért félsz a boldogságtól? A nagy-nagy boldogságtól? Othot elküldhet Nero eléje borult magához vonta és ráhajtotta kábult fejét. – Még ma visszaküldöm. Tégy velem amit akarsz – szólt, fáradtan. Messzebb. Aztán: hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése – Még ma visszaküldetem Octaviát Pandateria – tette hozzá. Pandateria a gonosztevők és a halálra ítéltek szigete volt, mocsaras, gyilkos tájék, mely a halálraítéltek melyen a gonosztevők elítéltek bűnös száműzöttek rövidesen elpusztultak. Poppea megcsokolta a császárt. – Tégy velem, amit akarsz – dadogta Nero Poppea menni készült, de a császár marasztalta. – És Otho? – sóhajtotta mondta Poppea Ő is itt van. Szabadits meg. Ő is itt van. Szabadits meg. Szabadits meg. – rimánkodott, mikor odaalélt a mellére. Nero kinevezte Othot Lusitania helytartójának, amit Poppea és ő nagy diadal diadallal vitt hírül el is utazott . Agrippina pal Az Antonia palotát pedig ettől a naptól fogva őrség szállotta meg és a császárné 183 r Agrippina már moccanni se tudott, cCsak várt, az éjszakának fordított arccal. Mindenesetre tőrt hordott magánál és mint általános szokás volt jobb körökben, minden étkezés előtt és után ellenmérget vett be , abból a szelencéből, melyet tunikája titkos rekeszében tartott, a szíve fölött. 183. r XXIII. „Római c Citerások e Egylete” A „Római Citerások Egylete” az Via Appián foglalt volt és évekkel ezelőtt m mindössze két szobából állott, az emeleten és évekkel ezelőtt csak arra szolgált, hogy ott a citerások művészek húrt kapjanak …egyívású… összejöhessenek esős időben és megbeszélhessék a mesterségükre vonatkozó ügyes-bajos dolgaikat. Húrokat és hangszervázakat árultak itten, olcsóbban jutányosabban, mint egyebütt. Esténként együtt vacsoráztak a citerások a szegényes szobában, és pacallal pacallal, meg ecetes babbal töltötték meg feneketlen gyomrukat, hoz utána bort iddogáltak és énekeltek. Most az egylet Roma legfényesebb, és legkeresettebb helye. eElfoglalja az egész földszintet és emeletet, de igy se tud elhelyezkedni, mert a tagok száma megszaporodott, annyian keresik föl, vendégek és meghívottak, hogy ki kellett tágítani valóságos központtá változott ahol és éjjel-nappal mozgalmas élet járja zajlik benne . Ez meglátszik külsején is. Bíbor p P árnák duzzadoznak puffadoznak a heverőágyakon, elefántcsont aranyozott székek és szobrok kerültek a hiányos bútorok helyébe, rabszolgák rabszolgák szolgálnak föl meleg ételeket, inycsiklandó falatokat szolgálnak föl, melyeket a föld és tenger ád az embernek. A régi citerások akik még megmaradtak már választékosabban öltözködnek, tiszták és jólfésültek violaszínű tógát és kalapot hordanak , mert mert alkalmazkodniuk kell a z új környezethez, mely kicserélődött, és kötelességet ró rájuk a gyárosokkal kalmárokkalhoz, a katonákkal hoz, és patriciusokkal hoz szemben, kik mind gyakrabban keresik föl helyiségüket. Eleinte csak egy kettő jött jött sompolygott szállingózott ide, valami egymás után különböző ürügyön, alkalomszerűen, valakit keresve. Ma már természetes hang természetesen második tanyájuk. Viszont Ő ő k is átvették a citerások, zenészek, szín irodalmárok, grammaticusok grammatikusok és szónokok modorát, amint ők is tanultak köztük. Könnyedén beszélnek, a költőktől ellesett hányaveti modorban. Idők során Egymáshoz hasonultak és most és nem sokat adnak a külső formára a művészek . Jól érzik magukat együtt. Akad olyan gyáros, aki reggelente köményesvizet iszik, hogy érdekesen halovány legyen az arcszíne, amint viszont egy-egy költő is ellesett az ő viola tógájuk remek. 184. r szabását és a szabónál utána csináltatta. Idők során egymáshoz hasonultak és most jól érzik magukat együtt. Mindjárt az ajtónál Vanitius ül egy sze padon széken, mindjárt az ajtónál, szokott helyén. Ő az egylet állandó vendége. Már délelőtt följár és csak késő éjjel távozik, az utolsók között. Púpos kis emberke, az arca förtelmesen száraz, szeme kancsal. Valaha a császár egy vargaházban találta, egy kirándulásán, mikor a várost bújta, egy vargabódéban találta, onnan fölszedte, a rútsága miatt magához vette és asztalánál sokáig mint udvari bolond szerepelt, kinek kin a vendégek élceiket köszörülték, de mar ma már fölszabadult rabszolga Nem bolondozik többé a császár asztalánál, hanem neki bolondoznak. beszúrva a lap tetejéről Rengeteg a pénze és tekintélye, s bizonyos méltósággal, önérzettel viseli csuf förtelmes púpját , mely emberi sorba, kivételes helyzetbe juttatta. Akik bejönnek, először előtte itt hajlonganak. Asztalka áll előtte, melyen ételek, italok vannak. Nem igen Alig nyúl hozzájuk. Nem éhes és nem szomjas többé. A tányér…kik, tányérnyalók és himpellérek, akik boldogulni akarnak megkörnyékezik, zaklatják állásért és …a császár kegyéért, mely csak egy szavába kerül, de ő hamarosan azonban lerázza lefricskázza lerázza őket. Hallgat, nem igen beszél. Hangja vékony. De Többnyire hallgat, nem szeret beszélni. Kora d D élután kezdődik a kockajáték. Szedett-vedett népség ül össze játszani az asztaloknál. h Hányják-vetik Dobálják az elefántcsontkockákat a poharakból, pedig a tét, mely annak előtte pár egy as volt, négyszáz sesterciusra is rúg, de természetesen vannak magasabbak is, ki hogy birja. Egyelőre csak nehány borzas írócska gyomrozza egymást, hogy elverje pár rézpénzért. De később fölmelegszik a hangulat, erő neki melegszik a indul az igazi játék. Megérkezik pár költő, ki újabban nagyon költekezik, néhány jobb szinész, köztük Antiochus is, aki szenvedélyes játékos és maga elé önti aranyait. egy pár költőcske, aki újabban nagyon költekezik. Őneki itt nagy a becsülete. A Marcellus-színházban évi hatszázezer sestercius a fizetése. Hallani a játékosok kacag kiáltását, amint a végső, vagy mentő téteket jelzik egy egy megjegyzéssel: – Kutya – mondják – vesztettél Kutya-dobás. Te vesztettél. – Vénusz-dobás – szól egy magányos hang. – Nyertem. 185. r A nyerő Sophoklész es , a költő, egy nyápic emberke, aki mindennap sok pénzt söpör be, mert kedveli a szerencse és sajátos módszere szerint forgatja a kockákat, melyet nem árul el. Ez a görög, kinek pillátalan szeme vörös a virrasztástól, azzal szokott eldicsekedni, hogy vérrokona, közeli atyafia az egykori, hires tragédiairónak, amit nem lehet ellenőrizni, a többiek tehát elhiszik, vagy nem, aszerint, hogy nyer-e, vagy veszt-e. Különben úgyszólván csak ebből a hitből él, mert se énekelni, se citerázni, se írni nem tud, legalább senkise olvasott tőle semmit és a beszéde se igen vall költőre. Összevissza hazudik mindent, családfáját az istenekig vezeti föl. á Á lmodozó és önző. Tranio ül mellette, a Bulbusszínház tagja, egy jelentéktelen színész, aki a színházban a kutyaugatást utánozza a szin mögött és s szerencsétlenségéről hires, és ezért hallgatólagos szövetséget kötött szerencsés barátjával, aki azonban évek óta nem segitett rajta, anélkül, hogy barátságuk meglazult volna. Mindig együtt látni őket kettőjüket Castornak és Polluxnak csúfolják őket. hiányzik az itt lévő ceruzás törlés nyitó jelölése Később jön Bubulcus, a gazdag sokszoros milliomos, a g G yapjú kereskedő, aki itt szerezte meg összeköttetését a császárhoz; udvari szállitó lett és hamarosan azóta annyi vagyont csalt lopott össze, hogy a legvagyonosabb dúsabb polgárokkal vetekszik. Öt háza van Romában és Sabinumban egy olajfákkal kor kerített villája, körötte pedig végtelenbe nyúló birtokok, halastóval és gyümölcsössel, körötte pedig végtelenbe nyúló birtokok, melyeken birkákat tenyésztenek, és nyirnak szám gyapjút nyirnak a rabszolgák, szántóföldek, hol bérlői állandóan vetnek és aratnak a bérlői, kik pontosan a csinos összegeket kincstárnokának szállítják be. Már nem tud vagyonáról. Olvasatlan milliók folynak át köpcös, rövid újjai között.. Se szeri se száma gulyájának, kondájának , méneseinek. De már nem tud vagyonáról. Mióta a császár fölszabadította, hátat fordított a munkának, és erőszakos rabszolga-keze, mely valaha trágyában túrt, megfinomodott, csak csempe körmein beszúrva a lap aljáról , rövid újjain látszik a származása, melyek között most olvasatlanul folynak csorrannak át a megszámlálhatatlan milliók. Homloka vad és erőszakos. Szemében azonban már 186 r enyhült mosoly ül, kedves igyekszik lenni azokkal, akikkel beszél. Az a A rca kövér, hájas és óriási, mint az egyptomi vízilóé. Erre az alaktalan testre azonban a legdrágább és legritkább ruhákat ölti, hogy mindig tüntessen gazdagságával és s újjai merevek a gyűrűktől és ékkövektől. Máskülönben is igyekszik lépést tartani a korral. Noha alig tud olvasni, görögül pedig egyáltalán nem ért, gyönyörű könyvtárat szerzett, mely több szobát elfoglal, cédru könyvtárat szerzett, mely több szobát elfoglal, cédrusfa állványokon kal , és összevásárolta a ritka kéziratokat, a bőrszíjas könyveket, melyek csak egy példányban lelhetők, a fórumon, Sosianus Sosius testvéreknél, Horatius könyvkereskedőjénél. Palotájában magánszinház van, melyen olykor föllép feleségével együtt, a Lolliával, feleségével együtt, aki Párisnál tanul táncolni és Antiochus szinészi Zodicus magániskolájába jár. Fiait Zodicus Fannius tanítja, Nála a „Római citerások egyleté”-ben működő llévő tanfolyamon, hol költőket olvasnak és magk nem egyszer maguk a hiresebb költők poéták is előadják új verseiket. Ebben a környezetben, mely létalapját adta, letesz dölyféről, visszaemlékezik, mivel tartozik a sok írónak, szinésznek és nyájas, szerény, leereszkedő. Manius-szal a Pompeius szinház egyik elso szinészével Gallioval lépett be, a kis színésszel , aki, mint mondják feleségének szeretője és Lucius Latinus -szal, a költővel egy a széplélekkel . Nagy tisztelettel fogadták őket őt . Akik az aszaloknál ját kockáztak, mind fölálltak, fele feleje a játék pillanatra abbamaradt, hajlongtak feléje, még Vanitius is fölemelte közönyös fejét. Bubulcus kövéren legeltette eti szemét a hódolókon, fényes homloka izzadt sugárzik . Egyszerre többen hívták Mindenki csak őt hív t ja játszani, az asztalok versenyeztek érette. Sophoklészs beléje karolt és már vitte közéjük az asztalhoz, ahol szokott udvara ült, a hízelgőkből és élősdikből, akik belőle éltek, mert Bubulcus naponta bizonyos 187 r hiányzik az itt lévő nyitó kacsacsőr záró jelölése összeget szánt arra, hogy a művészek között elvesszen. Porcius, a zugiró azt mondt ja, soha ilyen friss és még hiányzik az itt lévő nyitó kacsacsőr záró jelölése hogy Bubulcus még sohase volt kedves nem nem volt Bubulcus bámultja fiatalságát és ruganyosságát , Florus a gyűrűktől és tógájától volt van elragadtatva, Phormionak viszont az volt a szokása, hogy gorombaságokat vagdalt a fejéhez, amin a kalmár nevetett. Itt álldogál Fabius is , egy a szegény irnok, többszörös családapa, aki az Acta diurna hivatalos hireit másolgatja, merengve állott. mellette mint rendesen, lesi szerencséjét Szerepe csak évek óta csak annyi, hogy lesi Bubulcus kockáit és ha vesz t ett, sóhajtozott ik, ha nyert, mosolygott og és ü Ü gyetlen hizelgő gyámoltalan proletár beérte bókoló beéri azzal, hogy néha valami butaságra nyitotta ja ki száját, amiért ami miatt Bubulcus a társaság nagy derültségére visszakézből pofonvágja vagy helyeslése közben arcon legyinti hátba bökte i őt . Fabius azért nem ment gy el. Türelmesen álldogált Vár türelmesen , A a ztán fájdalomdíjul kapott egy aranyat, hogy legyen miből vacsorázni. Bubulcus A vacsoralesők közé tartozott ik a nagyétkű Porcius és az iszákos Florus is. Bubulcus nem mértékkel szórt ja a pénzét, mert már a társaságot ismerte i az embereket és tudt j a, ki mennyit ér, értéke szerint is a piacon és a csaszar mennyire van a császár kegyében. Ezért az adakozásban bizonyos kulcshoz tartotta ja magát. Crispus, az ösztövér olajkereskedő azonban új ember. ő Ő csak rövid ideje forog a müvészek körében, kiknek jóvoltából udvari szállító óhajtana lenni, félszeg és bátortalan, nagyon tájékozatlan, úgy hogy Porciust Zodicust olyan nagy írónak tartja, mint Senecát, Traniót akkora színésznek, mint Parist. Boldog, hogyha egy-egy műve szóba ereszkedik vele. Ebben bőségesen van része. A másik asztalnál, ahol ül. ő Ő t is körülveszik a lebzselők, még Bubulcust is faképnél hagyják és többen halkan kölcsönkérnek tőle, amit Crispus készségesen, bizonyos zavart mosollyal teljesít. Szegény, derék olajkereskedő egy eltévedt gyermeknek tetszik a Múzsák e kedveltjei között. Más világ van most, mint hajdan, mikor a szinészek rabszolgasorban álltak száműzték és 188r – pars desideratur állt kardversenyre a senatorokat, kik, nehogy készületlenül érje őket a harc, edzik testüket, hajlékonnyá, ügyessé igyekez nek tenni öreg inaikat. A tekin tély azonban és a mester azonban Zodicus, a költészet tan oktatója előadója és Fannius, aki a szavalásra meg az ének et re oktatja tanítványait. Híveik seregében haladnak, kik fiatalok és öregek, egyaránt, nemesek és szabadosok még mindig kérdésekkel ostromolják mesterüket. Lentulus, Zodicust vallatja kiséri egy heverőágy hoz egy szerény és öregedő kisbirtokos, aki minthogy nem boldogul, vénségére elhatározta, hogy versírásra sal adja magát próbálkozik és tanulmányozza a költőket, még mindig a lecke hatása alatt áll Zodic és kéri Zodicust, magyarázza el még egyszer, amit ho mon előadott. Vele ült le Phanum vacsorázni, Lentulus fizetett. A kisbirtokos fáradtan kimerülten nézett maga elé. Az a sok új dolog, melyet hallott ezeken a leckéken hallott, egészen elcsigázta, és és míg mestere beszél , családja járt eszében, alvó gyermekei, felesége, majorsága és villája s melyet az álom majdnem elnyomta őt is. De 118/c r alig tud már figyelni. Rendkívüli szorgalomról tett sz tanúságot, folyton tanult és érdeklődött ik , noha, de semmire se haladt jutott. Nehéz a feje volt. Most is kérdezősködött. – Csak a dactylost tudnám – sóhajtozott ik . – Pedig nagyon egyszerű – válaszol t Phanum Zodicus , aki egy ürücombba harapott és csinos hüvelykjét végigjáratta tja újj-percein, skandálva t egy görög hexamétert. – Igen – felelte i Lentulus bambán s bólintott ő is tapogatta újjait. A terem csupa lárma és fény volt . Crispus, a nyájas olajkereskedő egy tétre félmilliót veszt ett , kifosztottan föláll t , de azért szeretetre méltóan mosoly gott og . Bubulcus még bír ta ja . Zodicus és Fannius nem elegyült a társaságba, félreült egy oszlop alá, ott beszélgetetett. – Alig győzöm – mondta Zodicus. Megint hat patricius. Nyolc lány. Nem Hiába emelem a díjakat. Egyre többen jönnek. – Én fölemeltem a díjakat – szólt Fannius – de ma megint megrohantak. Leányok iratkoznak be, és az apjaik, a az agg apjaik, vívásra. – És haladnak? – kérdezte Zodicus, mosolyogva . – Nem igen – válaszolta Fannius, szintelen mosollyal vigyorgással , mely eltorzította kaján száját. 118/d r Mindaketten duzzadtak a pénztől és a becsüléstől, de azért nem jó hangulatban voltak. Zodicusnak fájt, hogy Fannius is boldogul, Fannius irigyelte Zodicust, és az irigység örökre, el-nem-téphető barátsággal összekovácsolta őket. Ezt a két embert az irigység tartotta össze. Közösen féltékenykedtek mindenkire, aki valamit elért és semmit se helyeseltek, ami jó és megnyugtató. Csakhogy egymásra is éhes gyűlölettel tekintettek. Zodicusnak fájt, hogy Fannius is boldogul, Fannius pedig nem birta el Zodicus sikerét. Ezért állandóan együtt jártak, mert attól tartottak, hogy egyikük a másik távollétében valami még többre viszi és tudták, hogy mihelyt elvált nak, csak mocskolják egymást. Így inkább együtt maradtak. Igy lett belőlük Castor és Pollux. Kevés szeretetet kaptak az életben, elismerést semmit. Zodicus fiatalkorában a forumon loholt és érzékeny versikéit, melyeket lélekkel teljesen ugrándozó báránykákról s turbékoló gerlicékről írt, fülébe harsogta mindenkinek, de meghallgatást nem talált, kinevették, vagy ellökték. Ezt sohase nem felejtette el, még most sem, hogy a császár magasra magához emelte és Bosszúra vágyott mindenkivel Bosszúra vágyott mindenkivel szemben, aki vidám és elégedett és s visszafizette beszúrás a lap aljáról Visszafizette mindenkinek a rosszat, azoknak is, akik sohase bántották őt. Fannius rabszolga mikor rabszolgakorában kitörte a bal lapockáját rabszolga-korában valamikor mint rabszolga sziklák köveket vitt a hátán, kitörte a ballapockáját beszúrva a lap aljáról és a … az összetört összezúzott csontja most is úgy sajgott, hogy sokszor aludni se tudott miatta. Ő is hol Ő is sem békült meg soha. Horkolt az örömtől, valahányszor egy -egy ember t szerencsétlenségéről hallott. börtönbe cipeltek vagy megvesszőztek . és boldogan Mérhetetlen boldogtalanság aljasság és lakozott ebben a két emberben bennük. ebben a két alacsony húsos és alacsony rómaiban. 118/e 195 190 r De szemükben még félénken ott pislákolt félénken a régi szeretet szikrája a vágy a szeretet után , mélyen, hamuval borítva és mindannyiszor föltündökölt, mikor valaki dicsérni kezdte őket, vagy csak azt a reményt gerjesztette, hogy becsülés érez irántuk. Nagyon b B úsan lógatták a fejüket. Üldögéltek. – Jön? – kérdezte Fannius. – Mit tudom – mondta Zodicus, ingerülten. Még mindig a császár volt minden gondolatuk, aki újabban elzárkózott előlük, alig fogadta őket. De ezt szégyelltek bevallani egymásnak. – Mikor láttad voltál nála? – vallatta Fannius. – Húsz napja, vagy tiz Multkor – szólt Zodicus – vagy tiz m M ost sok a dolgom vetette oda – Nekem is. – tette hozzá szólt Fannius. Aztán most mindig játszik. – Igen – mondta Zodicus, torz fitymálással –, Parissal jár-kel , aki. f F ölléptette a Bulbusban is , meg a Marcellusban. Multkor v V égignéztem. – Jó volt? – No Zodicus nevetett: – Hangja semmi Nevetséges. Nagyon elvan kapatva De m M ár nem veszik komolyan. Alapjában véve senki. – Senki – mondta Marcus Fannius , mély, megvető hangon. Csak mi csináltunk belőle valakit. Epe fr Epe fröccsent nyelvükről, de n N em szóltak többet, lenyelték, mint valami keserűt undorítót , amitől arcuk is keserűvé vált elcsúfult. Aztán P p uhatolóztak, figyelték egymást, nem akarták elárulni, hogy teljesen kicsöppentek kegyéből teljesen kicsöppentek kegyéből . Inkább Ma titkolóztak és reménykedtek. – Ma hol lép föl? – kérdezte Marcus. – A Pompejiben iusban – felelte Zodicus. El se mentem – és elbiggyesztette száját. 191 r A játék haldoklott. Callicles három nővel jelent meg, mint szokott, Lolliával, aki Bubulcus szeretője volt, de alig sohase látták vele és a gazdag kalmár, mint beszélték, csak divatból tartotta őt és két kis egyptomi nővel kurtizánnal hetérával , kiknek fakó arcát ke kicsiny és fakó arcocskájátukat kékes-fekete fürtökbe keretezték keretezték rámázták és ideges sajátos vidámsággal mutogatták a fényben fehér fogaikat. Lollia A nők fátyolát Callicles vette át szertartásos an mozdulattal bizonyos kedves derüvel bizonyos kedves derüvel , amit ő széles mozdulattal köszönt meg, és Majd a nők re felé fordult tekintett . Görög neve ellenére is latin származású volt, de fiatal korában éveiben azonban tiz évig hosszasabban tartózkodott Athénban, és szokásaiban, beszédében egészen elgörögösödött, modorában átvette a görögök modorát és mérhetetlen lenézéssel viseltetett a latin áll katonai, latin állam iránt, melynek véres barbárságát, nehézkességét, művészietlenségét nevetségesnek tartotta. Termete vékony és törékeny, arca finom és nagyon szomorú. Ametisztszinű togát visel, mely már kopottas, de azért ráncos. Haja kevés, gondos középütt gondos és egyenes választékkal, melyet oldalról beszúrva és olykor a kisújjával hozza rendbe. Ametisztszínű tógája kopottas kopottas tógát viselt, mely már bizony kopottas, de azért előkelően redőzi, mint valami patri 192. r cius. Sokan szinésznek vélik írónak, táncosnak vélik, noha nem az, nem is író nem is szónok, nem is táncos hanem minden együttvéve. Egy összetört életet rejteget önmagában s melynek nemes nemes és szomorú céltalansága kiül fáradt arcára, melyet az orrtól a szájig mély ráncok árkok barázdálnak sötétítenek , hosszú és érdekes orrára, mely mintha régi régi vágyai felé sírna. Szemében megalvadt feketeség nagyon mély és égetett, parázsló, mély és égetett, akár egy öreg madáréban. Abból azonban, amit elrontott az élet negyven év alatt, ő csodát művelt és a drága roncsokat pazar kézzel dobálta. Görögül csevegett. Záporosan, partala tudott beszélni mindenről, ami eszébe jutott, görög nők cipőiről, fátyolokról ékszerekről násfákról , szépítőszerekről, versekről, a költők viselt dolgairól, államférfiak szokásairól, legendás őrjöngő képzelt szerelmeiről, melyeket afrikai egyptomi királyleányokkal élt át, sötétkék égbolt alatt kiknek ősei gulák alatt alszanak , költők rettenetes ocsmányságairól, államférfiak és szokásairól, csupa sete-suta, és gyermekes dologról, melyet fontosnak és jelentősnek érzett a hallgató, mert annyi lelket öntött beléjük belé, hogy megelevenült, bár azt a hitet néha azt a hitet keltette, hogy az egész csak álom. A művészek e tanyáján, úgy rémlett, egyedül ő a művész, aki nem vallotta magát annak. 193. r Mindenki az ő ajkán csüngött. Külön stílust nyelvet teremtett ódon szavakból, melyeket már alig régi remekírók használtak, összeolvasztva csufondárosan, bizonyos ál-jóhiszeműséggel beszúrva a lap tetejéről elegyítve ette azokkal a z mocskos és éjszakai kifejezésekkel, melyeket ezen ebben az egyletben itt hallott. s a kettőt bizonyos csufondárosan, bizonyos ál-jóhiszeműséggel olvasztja egybe. Csípős is volt , maró és kegyetlen. Gúnnyal illesztette nyilatkozott mindenkiről, elsősorban önmagáról és ezzel valami hamis szánalmat igyekezett gerjeszteni maga iránt. Az a sok érzés, mely ebben a finom emberben finom, szenvedő szívében ebben a finom szivében lélekben élt, az édes láz megkeseredett megsavanyodott, a borból ecet lett. De az erős és ma is még mindig illatos. A nők, kik körülötte ültek figyeltek. Poppea Kellemes, bársonyos hangján beszélt. Poppea sárga szalagjait dicsérte, melyek ekkel lábait átköti, az aranycipőkben. Beszéd Időközönként megszakitotta beszédét, mert észrevett egy-egy nőt, ki elhaladt mellette. – Bájos – mondta – elbűvölő – bókolt a leányoknak, udvarias túlzással, száján egy enyhitő mosollyal. Ezeket a kedves szókat bókokat úgy szórta szét, mint értéktelen rózsákat, felületesen, de kedvesen. Aztán tovább beszélt: – Ó – mesélt – Athénben a hölgyek halvány fátyolt viselnek, szineset ruha. Fejüket pedig kissé hátrahajtják, mikor énekelnek, így. Láttam egy Az athéni nő csuklóját a finom és jóindulatú. Ivott kicsit és a borospoharába nézett, szomorúan. – Nagyon szomorú – tette hozzá, lógó fejjel . – Micsoda? – Nagyon szomorú. – folytatta, lógó fejjel. Ma láttam egy romai nőt, gyapjúköntösben. Kövér volt és szuszogott. Nem szomorú ez, hölgyeim? Kacagott a társaság. Hátul a kockaasztaloknál haldoklott a játék. Bubulcus is fölkelt, kifosztottan, a költők osztozkodtak a pénzen. Sophoklesz még egy rohamot intézett a kalmár ellen. sz.n.r …érkezett. – A művészek – mondta Callicles, … egy kézmozdulattal gúnyos leírhatatlanul furcsa kézmozdulattal – Sophokles, a nagy költő derék ükunokája. Ime, egy új jelenet Oedipusból: „Oedipus Romában.” Bubulcus, a játék vég befejezése után odajött hozzájuk feléjük közeledett a nők felé ment. Callicles, aki közönségesen csak a potrohos férfiúnak nevezte hívta őt és végtelen sok változatban írta le szőrzetes mellét és bütykös lábát, dagadt fejét, most a pénzeszsák közeledtére tiszteletteljes arcot öltött, mert a gazdag embereket bámulta. – Adonisz – röpítette felé a szót. A kereskedő nem értette – nem – Tessék? – kérdezte szólt a kereskedő kalmár, aki nem tudta, ki Adonisz. Callicles nem tudott hizelegni ebben a durva és a durva, mert bár ravasznak hitte magát, nem ismerte az embereket és sohase volt képes eltitkolni lenézését azok előtt, akiket meg akart nyerni. Nem is kapott semmit ezektől ezektől a gazdagoktól, kik meg se értették őt s abból éldegélt, hogy kitartott nőket hetérákat tanított görögül. Mindenki kacagott a kalmáron. Cla Callicles pedig zavartan magyarázkodott: – Ne érts … Ne értsenek félre Lám – mondta – mélyen k K omoly, derék férfiú – mondta Bubulcusra mutatva. Érccipőkben halad célja felé. Mint a szárnyas Mercurius. Ne értsenek félre – tette hozzá. Most Zodicus is odasompolygott. Neki naponta szüksége volt arra, hogy Marcus Fanniusról költőtársáról valami rosszat halljon, amit Calicles azonnal készséggel teljesitett. Viszont Marcusnak Fanniusnak Zodicust jellemezte, tömören. – És Nero? – kérdezték Calliclest, mindaketten. – Ő a császár – mondta hódolattal. – De a versei? – Meleg, párnás kezei vannak – szólt Callicles. – Értékesek? a költeményei Mégis – vallatták a költők, akik tudták, mit tart róluk a . – Pindarosz Anakreon – szólt Callicles – nagy költő volt – és itt kiitta poharát – de ő nem volt császár – és körülnézett, leplezve mosolyát, mely csak szemében ragyogott izzott . 19 1 5 r Föl Aztán indult kifelé A konyhába sietett, hogy érdeklődjön a vacsora iránt, mert kedvelője volt a finom inyenc volt, kedvelője a finom falatoknak és aszúnak az aszú bornak. Itt Eegy mosogatólánnyal beszélgetett, aki kicsit szurtos volt, de kedves nagyon szép. Callicles elővette a kisüvegét, melyben illatszert tartott és a lány , a leány nyakába csorgatta illatszert csorgatott, mely végigömlött hátgerincén és sikoltásra késztette, aztán ő, az egyptomi a tébolyitó királylányok kedvese vadul szájon csókolta a rabszolganőt és istennőnek nevezte. Visszatért a nőkhöz. Azt Majd visszatért a három nőhöz. – Fülemile leves les z – újságolta – az imént leszakadt kétezer vérzett el kitűnő szakácsunk kése alatt – leszakadt: és a nőket átkísérte az e bédlőbe. leszakadt Az ebédlő csupa rózsa volt az ebédlő csupa rózsa volt . Az ebédlő csupa csupa rózsa volt. Az asztalt, a falakat, az ajtókat rózsa boritotta Nyolcszázezer sesterciust adtak ki rózsára, ezen az estén, mert a császárt ide várták. Nero az asztalfőn ott hevert a szinészek között az asztal mellettnál. Színház után érkezett s kicsit fáradtnak látszott. Mostanában nagyon sokat kellett játszania, majdnem mert a nép egyre több játékot kivánt és ő énekelt, szavalt, cirkuszban, színházban járt, majdnem minden este, hogy elfeledtesse a zendülés emlékét. Egy drágagyöngyöt vetett borába és megitta. A g Érezte Aztán érezte amint a milliós milliót érő gyöngy gazdaggá teszi torkát és gyöngyházfényt lop szemébe. 196. r Színészek vették körül, kik vele együtt játszottak és most mulattatták őt . Később, hogy obo nehéz borokat ittak, egymás közt kedélyeskedtek, mint kartársak. Gallio a fogatlan Pammanest utánozta, Alityros Traniót csufolta, Lucius Phanumot alakította aki belesült a szerepébe, Phanum Galliot, hogy milyen … Pammanes Galliot, azt mutatta, hogy Gallio hogy szurt le egy alakot Porciust, Porcius pedig mindegyiket sorjab sorban Alityrust . Ebből a szerepből egész este nem zökkentek ki. Senki se volt ő maga. Mindenki más volt, nem az, aki. Antiochus kesobb, aki eddig nem vett részt a játékban, egyszerre fölkelt és tragikus rémülettel dadogva és a rosz szinészek t szemefényét vetély hires vetélytársát csufolta mímelte, Párist. Tragikus rémület sugárzott róla, és keze fűrészelte a levegőt. Nero dülöngélt a nevetéstől. Hirtelen nyilt az ajtó és belépett Páris. Most a kedv tetőpontra hágott. Mulattak a két Parison, az igazin és a játszotton, aki k szembe kerül nek egymással. Páris azonban nem érette el a tréfát. Kedvetlenül legyintett. Dult volt, ijedt. Egyenesen odament Nerohoz és a fülébe súgta: – Összeesküvés. 197 r Nero elértette a tréfát: – Rettenetes – súgta vissza és elfehéredett. Aztán az arcába nézett és elnevette magát. Rávert a vállára: – Remekül játszottad – kacagta – feküdj le és igyál. Ők ketten, a nagy szinész és a császár bizalmas barátságban élt s gyakran megengedtek ilyen furcsa tréfát. Szinte versengtek egymással, hogy ki tudja megtéveszteni a másikat úgy, hogy a játékot valóságnak higyje. Nem érték be azzal, hogy pillanatnyi ötletekkel, előkészítették, alátámasztották, folytatták az ugratást. Páris egy alkalommal, mikor együtt ittak, hírnököt küldetett magához, hogy villáját kirabolták. A szinész zokogni elsápadt Aztán A hírre S sírni kezdett elsápadt, tépte a haját, hazarohant s napokig nem mutatkozott, aztán részletesen festette le, hogy dulták föl szobáit, engedte magát vig és csak bús volt és enged engedte, hogy a császár vigasztalja. Nero máskor kö csak jósokára árulta el hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése Csak jó sokára árulta el födte föl a turpisságát. haragos arccal ekkor magából kikelve közölte vele vele , hogy a tréfájáért száműzi őt és Páris már utra indult, mikor vissza az illetlen mókáért száműzi, azonnal el kell hagynia a Várost. A szinész már úton volt, mikor visszahivatta. Ő is csak tréfált. Erre a az játszott két szinész pedig átölelte egymást, kölcsönösen meg volt elégedve és kacagott. Nero maga töltött Párisnak, de az nem nyúlt a pohárhoz. – Nem – susogta halkan – nem most nem tréfa. 198 r – Elég – mondta a császár, kedvetlenül. Páris vállat vont. A császár Nero pedig fölállt, még mindig kémlelve arcát, mosolyogva. – Olyan pompásan mo csinálod, mint még soha. – Nem – mondta Páris – nem játszom – és a szája körül valami elárulta, hogy igaz. Lementek, hintóba szálltak. Nero, hogy egyedül maradtak, kérlelni próbálta, vallja be hogy tréfa hogy ne folytassa. Már nevetett is, de akkor ajkán elfagyott a kacaj. – Rubellius Plautus – mondta Paris –Augustus rokona. Őt akarják a trónra ültetni. – Ó. Páris idegesen beszélt: – Igen. A szenátus egy részét megnyerték. NekLázadást szítanak a katonák között. Még a praetori testőr csapatokkal is érintkeztek. Minden szál a kezünkben van. A vezetőjük is. – És k K i csoda ? Páris nyelt egyet. Mintha nem akarna beszélni. Aztán: – Agrippina. – Ő? – kiáltott Nero – az anyám – és harapta ni kezdte a gyaloghintó párnáját, sirva és kacagva az anyám, az anyám – és tépte szaggatta a párnát fogával, mint egy a tigris. 197. r XXIV. A legjobb anya Vihar Hogy hazaért, akkor se tudott beszélni is csak ezt ismételte. Páris elhagyta. Csak nagy sokára – Az anyám – kiabálta aztán akkor – az anyám. Emlékek rohanták meg fejét, a régiek, a gyermekkorból és újak, édesek és szörnyűek. Burrus gyanúba keveredett. Hogy történhetett meg ez tudott róla hiányzott a záró kacsacsőr, csak egy alsóindex c állt itt talán a tudtával is Odavonszolták, kis híja, hogy el nem vették a kardját. Az öreg katona durván válaszolt. Seneca, aki megjelent az éji tanácskozáson, nyugodt volt nyugodtan viselkedett. Ő ismerte ezt az asszonyt, éveken át szeretője volt. Szomorúan bólintott. – Te elhiszed? Ő lenne? – kérdezte tőle a császár. – Lehet Ő – szólt Seneca. – És mi a teendő? – Az – felelte Seneca, szokatlanul emelt hangon – amit az állam érdeke követel. Agrippina tagadott. Nem ijedt meg, nem esett kétségbe, háromszor volt császárné. Tudta, hogy mi a hatalom. a A z embereket embereket ismerte és mélységesen megvetette. Okos fő, szívósan védekezett. Odaállt a fia eleje elébe, szigorúan. Kis fürtök hullottak homlokára, erős n N yakizma megfeszült, férfiválla rángott szemöldökét összemorcolta. Úgy hallgatta végig végig a vádakat. Aztán Majd csak ennyit: – Nem igaz. A haragvó Nerot, aki haragudott büszkén nézte. A fia volt. Szép volt. Hatalmas volt. Férfias volt Most is azt gondolta, amikor amit trónra lépett lépésekor . Ölessen meg, de uralkodjék. Hogy azonban vallatni kezdte, így rárivallt: – Nero – nevén szólította, mint gyermekkorában, mikor megszidta Elég és összemorcolta sűrű szemöldökét szemöldökét . 198. r Minden eltűnt és a bizonytalanság napról napra fölváltotta Azok akik hiányzik az itt lévő ceruzás törlés nyitó jelölése Őrjáratok járták végig a várost. Éjjel, fáklyafénynél több lakásban körbenéztek palotába helyre bementek, de nyomra nem akadtak. Minden nem találták a bűnösöket. Akiket gyanúsítottak, beigazolták ártatlanságukat. Minden nyom eltűnt. Agrippina keze messzire elért remekelt. Aztán, mást nem tehettek, a testőrcsapatok parancsnokát vették elő, Burrust azzal vádolták, hogy tudott róla tették felelőssé és azzal vádolták, hogy tudott az egészről róla . Odavonszolták a császár elé és kihallgatták. Az öreg katona önérzetesen, durván válaszolgatott. Arca, ősz haja alatt, elpirult. Lángoló arccal szégyennel ment ki a palotából és lovára ült. Kifelé lovagolt igyekezett , a tábor a kedves ló vitte, mint egyébkor . Tompa szomorúság borult reá. Léptetett a lován, nézte a bokrokat, földet a természetet, mely vigasztalta jóságos közönyével, a földet, bokrokat, fákat, a katona kedves ismerőseit, melyeket mindig jobban megszeretett, hogy eltávolodott az emberektől. A föld az sánc, a bokor az védőhely, a fa az akadály, de az emberek kiismerhetetlenek. Caligula alatt kezdett szolgálni, mint a császár hű embere híve , sok csatában vett részt és meghalt volna egy semmiért is. Nem félt a haláltól Sohase kimélte vérét, nem ragaszkodott az élethez. De itt a békében a katona egy göröngyön is megbotlik, céltalan a hősisége és s tájékozatlan a sok csel és érdek között, mely ide-oda rángatja, mint vak eszközt ül. 199 r Már N nem ismerte ki magát ebben a zűrzavar os világban ban , Lekonyultan vette tudomásul, hogy őt is elérte a gyanú, Utálta a pörpatvart, Nerot és Agrippinát is és tu mint a többieket, akik már nem ismerik ki magukat ebben a zűrzavaros világban. Sajnálta az embereket azokat, kik ma élnek, és mert még rengeteg szenvedés vár reájuk, é s örült, hogy ilyen öreg és közel a sírja. Becsületes embernek többé nincs itt semmi keresnivalója. Lova, anélkül hogy kormányozná, a táborba vitte ment, a Roma alatt elnyúló katonai gyülekezőhelyre, ahol a csapatok sátrak alatt éjszakáznak tanyáznak. Annyiszor megtették együtt ezt az utat, hogy ő és az öreg ló ösztönösen idetévedt. Egy zsoldos a földön árpakenyeret rágott. Katonák ballagtak haza a porban, gyakorlatról. c Centuriok adták ki másnapra a napiparancsot, öszvérek vontak az ostrom gépeket. Burrust a meghatottság fogta el a kép láttán, és táguló orrcimpával szívta magába a tábor nyers, férfias szagát. Arra felé tartott, hol kék lobogó lengedezett, a lovasok táborához, mely lenyugodni készült. Lóra Nyerítést és nyihogást hallott. Katonák abrakoltak Lovasok vakarták és abrakoltatták hatalmas harci ménj ei üket s közéjük több idegen katona is vegyült, gyalogosok, vastag karddal kis tőrrel, parittyások és nyilasok . Leült egy székre. Öreg katonák mentek el előtte mentek el előtte a porban az úton , gyalogosok, vastag karddal, vagy kis tőrrel, parittyások és nyilasok, kik gyakorlatról jöttek marcona vitézek, kiket név szerint ismert, a régi időből és ujjoncok, oldalról beszúrva ez a megjegyzés az utoljára jelölt betoldásra vonatkozik? ismeretlenek, kik fiatalok, 200 r ők épp oly fiatalok voltak ifjak , mint mikor ő kezdte és egy hadsereg folyton megújhodó hadsereg, örökkévaló a halhatatlan latinság el-nem-múló életét jelentették. Sisakjuk alatt, vad és egészséges arcuk Sisakjuk barna vidám, egészséges arco arcot árnyalt, páncélingjük feszült a mellükön. Áhítat fogta ezek láttára. Az örökké való város örökké való hadseregét Átölelte egy hosszú, búcsúzó tekintettel az örökkévaló v V áros örökkévaló hadseregét és mely megmámorosult a római világbirodalom nagyságán nagyságán, mely Britanniátol Moesiáig, Galliától Dáciáig, Hispániától Achaiaig terjed. De valami sejtelem azt mondotta öregedő elszoruló szívének, hogy ne ez mind ez is csak álom mulandó és hamu szemében e, mely nem ismerte az érzékenységet, elhomályosult. Itt-ott tüzek gyulladoztak. Kürtök Aztán Kürtök szólaltak meg szóltak egyszerre több helyen vacsorára hív a katonák a tábori konyháknál vacsoráztak, aztán aludni tértek. A táborra A 201 r Rászállt a táborra az álom. Ő azonban nem feküdt le, hanem régi dolgokon gondolkozott. Sokszor Többször járt itt a császárnál a császárral is , hogy kedvet gerjesszen benne a katonai tudomány iránt, de hiába, Nero nem volt fogékony, mindig a játék ok után futott és őt elhagyta. Burrus fölsóhajtott Mindkettőjük végzete betelt. hogy a táborra rászállt az álom. Az ég alján Szél rázta a fákat, vihar volt keletkezőben, dörgött az ég . A mennydörgés, szokatlan mor alattomos morajjal, éjszakról nyugatra vonult, Burrus fölsóhajtott ezt rosz jelnek tekintette. Vallásos ember volt, katonacsalád sarjadéka, kinek ükapja is harctereken vérzett, s ő hitetlen nemzedék közepette is megőrizte a tiszta hitét, melyet ősei vallottak. Az égi hiradás egészen megrendítette. Fölsóhajtott és elkomorodott. Aztán a sátorába ment. Itt a császár nak hoz megírta lemondólevelét a császár nak hoz , melyben keményen és egyszerüen elbocsátását kérte. A száraz vihar nem tudott ki csillapodott. Egész éjjel forgott és háborgott. Hánykolódott, anélkül, hogy kitört volna, vagy ki tudott volna törni és a tikkadt levegő tikkadt maradt lehűlt volna . Lenn a szemhatár alján kis hangtalan, és alig látható villódzások tüntek föl futottak rohantak végig. Száraz vihar volt. Nero Poppaeával beszélgetett a hálószobájában. Poppea már nem távozott el többé. Egy 202 r kisértet biztonságával járt a palotában. Ez a hajsza és a nyomában járó kétség megviselte őket. Mindaketten a fullasztó éjet érezték, mely port szór a szembe, és vakká teszi és sötéten ül a fákon kavarog a tájon motoz a kertben A palota barátságtalan volt. és vakon botorkál künn a kertben. A palota barátságtalan volt. 198 198 203 r – Talán feküdjünk le – mondta Poppea. Lefeküdtek, egymás mellé, az nagy ágyra. Sokáig nem szóltak semmit. Be se takaróztak, mezitlenül hev arra se volt kedvük, mezitelenül hevertek. Sokáig nem szóltak semmit. Sokáig nem szóltak semmit. Nero végül megszólalt végül : – Alszol? – Nem – mondta Poppea, szünet után. – Miért? – Nem tudok Ah – sóhajtotta Poppea. hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja Nyitott szemmel bámulták a sötétséget, mezítelen néma hullák az ágyon. Se aludni nem tudtak, se csókolózni. Jobbra-balra fordultak, de nem találtak nyugalmat. a A párna égette csupasz testüket. Se aludni nem tudtak, se csókolózni. Nyitott szemmel bámulták a sötétséget, néma hullák az ágyon. Valami roppant és ismeretlen kerengett köröttük az égben. Ott libegett egy óriás sirály. Nagy, mint az ég. Nero egyszerre felült. Utána Poppea is. Egymás szemébe meredtek. Anélkül, hogy beszélnének, érzik, hogy egy a gondolatuk. – Őrök vannak az ajtóknál? Őrzik? – kérdezte Poppea. Minden ajtónál három őr áll . Poppea felült: És n N em hallhatnak senki ? – Senki Nem – felelt Nero. – Szeretnék beszélni. Ha a hangom hallom, akkor jobb – szólt Poppea. Nero fölkelt az ágy szélére ült. Poppea az ágyon maradt. l L átszott a sötét szobában valami fehérség. Teste derengett. Halványan, mint felhőn át a hold. – Sohase lesz ennek vége – jajgatott Poppea, kétségbeesetten és kezét tördelte mondta Már aludni se tudunk lehet. Nero, aki a sötétben ült, nem felelt csak hallgatott . – Végünk – szólt Poppea – mindakettőnknek. Igy kell elpusztulni. Nyomorultan. – Ha legalább tanácsot kapnék – mondta szólt Nero –, nem bánom, akárkitől és akármit. Mondaná: ezt tedd. Én megtenném. De ez elviselhetetlen. – Lásd m M égis elviseled. Nero gondolkozott: versón áthúzott gyorsírás 199 204 . r – Ha Lemondanék a trónról. Lemondani a trónról. Az segítene. Rhodoszba vonulnék. Veled. Az eltartana…, mint művész. Énekelnék. – Ugyan – vágott közbe Poppea. És én? – Te velem jönnél. – Igen és én miről mondjak le? Arról, hogy szeresselek? Rólad? Mert ezt akarja. Az életemről? Mert erre vágyik. – Nincs megoldás – suttogta Nero. Poppea nem felelt. Egymás mellett virrasztottak. – Nézd – suttogta olyan halkan, hogy …lelő hangja alig volt több a lélegzetnél mondta Poppea és az Antonia-palota kastély felé mutatott, melyből gyér fény szüremkedett ki. – Ő is ébren van. V…se Ő se tud aludni. Nero kitekintett. A sűrű porban egy fény pászma ingadozott feléje . – Vajjon mire gondolhat? – kérdezte Nero. – Mire? Mire? Te reád meg reám. Éber feje főzi a terveket. Nincs ideje álomra. Sietnie kell. Most mi kerult te kerültél sz sorra. – Én? – habozott Nero és fejét rázta. – Igen. Te hát. Ne félj. Biztos lehetsz, túljár az eszeden. Gyakorlata van – nyugodtan mondta Poppea – hiszen gyilkos. – Nem – szólt hirtelen Nero és elharapta szavát. – Nem? Három férje volt. Az első az éd apád. Domitius Aenobarbus. – Az édesapám – suttogott Nero és mohón figyelt. – Hogy miként halt meg, nem tudom. De A második uráról mindenki meséli, hogy ő ölette meg, egy gazdag patriciusról volt mindenki meséli, hogy ő öle mérgeztette meg, a vagyonáért. Claudius pedig inni kért. – Azt láttam – csapott rá Nero. – Hát akkor? – kiáltott Poppea olyan erősen, hogy Nero csititotta, nem akarta, hogy az ősök meghallják hangját. Még kétled? Mit vársz? Nero levetette magát az ágyra, úgy szólt: – Ő volt a kezdet – zokogta kiáltott –az anya. Miatta vagyok a földön. És miatta vagyok itten is, ebben az éjszakában, ahol most vagyok. De nem tudom elhinni, mégsem. Poppea melléje vetette magát a császár mellé hevert az ágyra. h H aja kibomlott. – és tépte és tépte. 200 5 r Nem jött könny a szeméből. Ő is csak száraz on lázban égett sírt hang könny, hang és megrendülés nélkül. Nero elcsitult lassan. Poppea ismét feküdtek már kedvetlenül. Aztán a A császár nézte a nőt, aki nem mozdult. Nevén szólította. De az nem felelt. – Mi az? – rimánkodott. Mért nem beszélsz? Nem hallod? Poppea, hogy átesett egy rohamon, megmerevedett. Kar Nero, akinek szeme hozzászokott a sötéthez, látott abban a fényben kis fehér fényben, melyet Poppea teste árasztott, mint a hold a felhőn keresztül meztelensége árasztott. Poppea, hogy átesett a rohamon, megmerevedett. Poppea M m ajdnem élettelenül, közönyösen hevert, közönyösen, semmitmondóan arccal, melyet mintha kis görcs …Egyik arca szinte béna, petyhüdt. A görcs, mely előbb ezer apró mozgó sok apró kis mozgó hullámmá tette aprózta testét, most aztán lerögzítette, kővé változtatta. Szeme nyitva. Bandzsitott. – Hová meredsz? – kiáltott szólt Nero, ijedten. Mire kancsítasz ilyen ferdén? Boldogtalan, megőrültél? Megőrült! – kiáltott. Hosszú idő múlt el. Csitítani próbálta, csókjaival mege melegítette melengette a hűs ajkakat. Azok azonban fásan fogadták lehelletét. Hosszú idő múlt el. Hosszú idő mult el így . – Boldogtalan – sóhajtott Nero – édes, keserű Boldogtalanság keserű kútja. Milyen boldogtalanok vagyunk, mindketten. Poppea ocsúdni kezdett, szemébe visszatért az élet lassan ott ocsúdott , mélyet sóhajtott. De bal arca, melyet látott, még béna volt és petyhüdt. Ezt bámulta. – Emlékezem Egyszer – suttogta Nero és belemerült ebbe az arcba, melyben testvérien fölismerte a boldogtalanságot, mintha régi emlék után kuta- 20 1 6 r kodna a multban – egyszer s sóhajtotta én is. Igen én is így feküdtem az ágyon. Emlékezem. Nagyon régen. És nem tudtam aludni, mint most te. Egész éjjel. Csak vártam a reggelt. Poppea szeme fölvillant ocsúdott fölfigyelt. – És? – És megvirradt. Éppen ilyen lehetettem a szemem meg a szájam. Utána pedig… – Mi volt? – mondta szólt mondta kérdezte Poppea fölállva . – Egy másik nap. Aztán Déltájt ebéd. Britannicus az asztalnál. Megint hallgattak. Hallgattak, hosszan. Csönd volt. Poppea szólt határozottan : – És jobb volt aztán úgy könnyebb aztán? Nero gondolkozott várt. – Nem tudom. – Nyugalom jön – érdeklődött segitett Poppea. – Olyanféle. Nem, csak Csönd. És hallgatás. Zsibbasztó. Arcuk h most most hasonlított egymáshoz. Mindakettőn gyötrelem, kíváncsiság. Kissé fölmelegedtek. Láz gyulladozott vérükben. Poppea fölhevülten átadta a hideglelős forróságot, mely elöntötte, egy csókban. Nero egy Nero száján egy rövid szó buggyant ki: – De… hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölése Poppea azonban lezárta a száját egy csókkal. és Átadta hideglelős forróságát. – Jó. Anélkül, hogy beszéltek volna érezték, hogy egyre gondolnak mindaketten. 207r–208r – desiderantur 209 r Egy kis cseléd, aki az lány, aki az ágy mellett aludt, hogy őrködjön fölriadt és ijedten kiszaladt a szobából, sikoltozva. – Menj – mondta Agrippina, aki megvetően, aki most egyedül maradt és tudta, mi történik következik. Fölült Nem szólt semmit, könyörögni nem akart, csak a jobb karját emelte feje fölé, iszonyút sejtve. Erre a mozdulatra Oloaritus odaugrott és egy őrjöngő kegyetlenségével fejbe ütötte az evezővel. A gyilkosok is féltek. Babonás asszony hirében állt, aki túlvilági varázslattal uralkodik mindenkin … kozik él . Nem mozdultak. – Mit akartok? – kérdezte, keményen. Erre Oloaritus egy odaugrott és teljes erejéből fejbeütötte az evezővel, úgy hogy elszédült. De még volt maradt annyi ereje, hogy fölálljon, kilépjen az ágyból és szembenézzen Anicetus-szal, hogy kinek kezében remegett a kard. – Ezt döfd át – ordított torkaszakadtából – és fölemelte ingét – ezt, mely Nerot szülte. A parancsnok ekkor egyetlen kard szúrással leterítette. Nero annyira nem bizott a merénylet sikerében, hogy ezen az estén is föllépett. Orestest játszotta, kedves szerepét az anyagyilkost s noha alig készült , olyan elragadó és lázas volt, hogy a szinház sokáig őszintén ünnepelte Poppea is nagyon tapsolta . – Aztán együtt várakoztak Poppeával várakozott egy közeli nyaralóban, a hirre hogy hirt kapjanak. Nero Poppeával együtt várakozott, egy közeli nyaralóban. Sokszor ültek már így, késő éjszaka, mindig ugyanazt lesve és már nem érezték Áthúzva az ékezet az semmi izgalmat, melyet a tett sikeréhez fűzött mert sokszor csalódtak nem biz nem biztak semmiben.Sokszor Több ízben cs csalódtak és utána sokkal mindig keserűbb volt a kiábrándulás. 210 r A császár az asztalra dobta álarcát. Át se öltözködött, le se vetkőzött. Kothurnust és a görög ruhát köpenyt viselt. – Hiába várunk – mondta csüggedten és hadonászott babrált azzal a …szinpadi karddal, mellyel Orestes megölte Klytaimnestrát. . – Nem úgy ment ek el – szólt Poppea. Anicetus izzott a gyűlölettől . Tudod; hogy gyűlöli. – De már itt kellene lenni ük e. – Még nem – mondta Poppea – a villa messze van. – Akkor Elfogták őket őt Megölték. – szólt Nero – megölték. Minden pillanattal M Egyre növekedett a valószínűsége annak, hogy eredménnyel járt ak . Máskor, gyorsan megölték és meggyilkoltatták , mikor semmit se vég eztek zett , hamarosan visszajött ek és jelentett ék e a kudarcot . Óráról-órára izgatottabbak lettek. Nero vérszívókkal vers megparancsolta, hogy senkit nőt semmi áron se bocsássanak be hozzá , nőt legkevésbé a villába, nőt legkevésbé , mert attól tartott, hogy Agrippina maga jön ide. Később Aztán eszébe jutott, hátha álruhában lopódkodik be, mint férfi. Talán Anicetus maszkjában. – Akkor leszúrom – szólt lihegve és hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése hadonász ott va a kardjával . Védekező állásba helyezkedett. Búvóhelyet keresett magának a villában, melyet kevéssé ismert, arra az esetre, hogyha anyja fegyveres katonákkal együtt megtámad ja ná . Poppea nyugodtan nem törődött vele, csak figyelt, kifelé . Semmi nesz se kelt. Őrök jöttek-mentek, rendben. – Ki jár az éjszakában? – Senki – mondta Poppea. Mintha a lépteit hallanám – mondta szólt a császár. – Az őrök Dehogy, az őr. 211 . r Az ö Örök jöttek-mentek, halkan. Az éjszaka Nyugalmas éjszaka volt. A tenger alig pihegett a távolban. Nagy csillagok ragyogtak az ég boltozatján. Anicetus lovon jött, egyedül. Az őrök a A villa előtt megállították, arcába világítottak igazoltatták , kikutatták. Csak akkor jöhetett be. Nero Nero Nero ijedtében, hogy ne ismerje föl, akárki jön, fölkapta az asztalon levő maszkot és arcára erősítette . Azon keresztül nézett. tapasztotta. – Megtörtént? – kérdezte Poppea. Anicetus nyugtatóan intett nyugtatóan intett . Majd Majd B bort kért. Egy hajtásra megivott egész kancsóval. Nagyon szomjas volt. – Meghalt? – vallatta Poppea. Azonnal Anicetus intett lehunyta szemét megint bólintott . – Az nem lehet – kiáltott Nero, az álarc alól. Nem halt meg. Ti nem ismeritek. Tovább játszik. Ő tudja tettetni az álmot, hosszú pilláival, csak lehunyja szemét, elhalványul és nem lélegzik. Hányszor láttam. Aztán fölkacag, iszonyú nevetés- sel. a lap alján fejjel lefelé írva: Amint hazafelé lovagolt 207 r sel. Hiszen a viz alatt se fulladt meg, órákig a tenger fenekén mászkált, nem kell neki levegő, úgy jött ki. Még az oceán se bír vele. Mutasd a kardot. A kardon semmi nyom. – Él – mondom ta Nero – él és idejön. Zárjátok be az ajtókat. Azóta fölkelt megszökött már itt lehet. – Katonák őrzik végig a villát meg a tengerpartot. Több mint a védekezett erősködött szólt Anicetus – meg a tájékát is . Több, mint a fűszál a mezőn. 211 v – Ki van mellette? – Oloaritus és Herkules. – Csak kettő? Elbir velük. – Megmondtam. – De meghalt Azonnal vége volt – ismételte Anicetus – én szúrtam át. – Nem hiszem – mondta a császár – Látni akarom. – Te? – kérdezte Poppea csodálkozva. – Én – szólt Nero. Most. 211r folyt. – Nem hiszem, az nem lehet – mosolygott szólt Nero – látni akarom – Te – kérdezte Poppea csodálkozva. – Megnézem – mondta tette hozzá borzongva és mosolyogva az iszonyattól. 211 v Poppea lefeküdt, hogy a hosszú virrasztás után kialudja magát, nyugodtan és boldogan elégedetten . Nero és Anicetus pedig indult. 207r folyt. – Nem hiszem, az nem lehet – mosolygott szólt Nero. – látni akarom. – Te? – kérdezte Poppea csodálkozva. – Megnézem – mondta tette hozzá , borzongva és mosolyogva az iszonyattól. Kocsi Kocsi repitette őket a villához, az éjszakában. Poppea lefeküdt. Csapatok állták körül a lucrinumi villát. A császár Nero bement. Agrippinát azóta közben az ágyra emelték. Fáklyák égtek fejénél. Csöndesen s S ercegtek a nagy-nagy csöndben. Nero a nagy csöndben hallgatástól elfogódott. – Anyám – suttogta sirva – szegény, édes-édesanyám – és odaborult az ágyra. A halott nagy volt. Olyan óriási, mint egy hegy. Mindenen uralkodott, hatalmasan most is, erőszakosan. – Milyen szép – mondta Nero méregkeverő –nem is tudtam, hogy ilyen szép. A keze – és fölemelte hűlő kezét – finom és nemes bársonyos . És a karja még friss. De a válla nem szép. A az férfias. És horpadt. hiányzik az itt lévő hozzátoldás záró jelölése Itt ütötte beroskasztotta az evező. Kár érte. Ez a kék folt. A szeme pedig azonban – és beletekintett – az szörnyű és gonosz. Anicetus, mért nem beszélsz? 208 r – Mit beszéljek? – Igaz, te föl se foghatod, mi történt itt. Az Atreusz Fölkelt az ágy mellől család minden tragédiája, az, amit eddig írtak, semmi ehhez. Én pedig itt vagyok és látom. Fölkelt az ágy mellől, kiegyenesedett, és és figyelte hideg szemmel, élesen a fekvőt. – Énekelj – mondotta Anicetusnak magának és Nero énekelni kezdett, – Ó, anyám és apám Klytaimnestra-Agrippina és Agamemnon-Domitius, fiatok, az árva Orestes, az őrjöngő zenész színész és vad költő mit is áldozhat tinektek? Ime csak dalt és könnyet. Meg szenvedést, mely végtelen. Az anya életet ád fiának és a fiú halált ad az anyának. A jelenlévő hangja Most kifizették egymást. Mert az anya, így mondja az együgyü a pásztorének, az élettel együtt átnyújtja a halált is. Kiabáljunk kissé, fiacskáim, hogy a halott süket füle is meghallja és lásson a vak szem, melyen a sötétség ül. Értsd meg végre. Menj a Hádesz ölébe, áruló, ell ki ellenem törtél, gyilkos, ki fölvirágoztattál és meggyilkoltál. Hiszen én már nem is élek. Csak kisértet vagyok, vérrel táplálkozó és holdfényen sunyitó. Nem félek tőled. Te szörnyű vagy. De én még szörnyűbb. Áldásom és átkom reád tehát rád, édes kígyó, de en magam . Most pedig megyek. Jajgató sziklák, síró folyamok, lázongó tüzek, felétek megyek. Indulni akart, de visszatorpant. – Itt vannak ezek is? – mondta ámulva. Minden úgy van , ahogy, ottan. Szóról-szóra. Az h… zóban ajtónál fogatlan fúriák. v Vénasszony szájjal. És az erinn i ysek. ő Ősz, véres fürtökkel. Lekuksolnak a küszöbre. Gorgo reám vicsorítja a fogát. Csakhogy ezek nevetnek nem Nem sivalkodnak, hanem kacagnak hanem kacagnak . Ezt megtiltom. Ne nevessetek többet. Engedjetek innen, nőstényfa rkasok. szakadás T ragédia szakadás – mondta szólt rekedten – tragoedia, t ragoedia. szakadás A 207. lap versóján ide tartozó mondattöredékek Mert az anya életet ád fiának és a fiú halált ád az anyjának. De az anya, így mondja az pásztor-ének, az élettel együtt halált átnyújtja a halált is. Most kifosztották egymást. legalabb, Mert, Mert, ártatlan, együgyű kifosztották egymást Ezt megtiltani és mindenre. Jajgató sziklák, boldogtalan erdők, őrj síró folya- mok és őrjöngő vizek között kénszagú vizek között megyek felétek megy megy megyek felétek megyek felétek. 209. r Künn a csapatok a távozó császár tiszteletére trombitáltak. – Ne trombitáljanak – mondta ingerülten. Hogy haza a villába érkezett, még sötét volt. Maga botorkált be Egyedül ment be a szobába. Poppea aludt. Megállt a szoba közepén. Ismét hallotta a trombitaszót és befogta a fülét. A trombitát még mindig szólt fújták. – Mit trombitálnak? – kérdezte nyöszörögve önmagától. Aztán a halotti csöndben kiszólt kik kiszólt , igénytelenül, könyörögve: – Ne trombitáljanak, kérem szépen . Poppeá t hoz kereste volna, azonban akart jutni , aki valamelyik hátsószobában aludt. Rogyadozva botorkált járt és az egyik teremben megbotlott, leesett a földre. Ott sokáig ma maradt. Nem akart fölkelni. Letépte maszkját. Most arca meztelen volt. Azt tapogatta sokáig a sötétben a sötétben. Amikor szürkült, hajnal felé, Poppea ott találta. A földön ült kuporgott . Fejét előreszegte, bámult maga elé. Mellette az álarca. Két keze ütemes mozdulattal simogatta a simogatta a földet. – Mit csinálsz itt? – kérdezte Poppea elhülve riadtan. A császár ahogy kuporgott, vörhenyes arccal beszélni akart, de erőlködő nyelve nem tudott hangot adni. Dörzsölte homlokát. Keresett valamit, hogy eszébe jusson minden, amit régen elfelejtett. Keze pedig tovább mozgott a földön , kaparászott és betűket irt a földre. 210/a – 210/b r Egy Az elmebeteg nyugalmával nézte a földet nézett maga elé Senecával azonban őszinte volt. Tág szemmel tekintett rá kócos hajjal: – Az anyámat – mondta lassan – meggyilkoltam az anyámat. Lassan t T agolva, értelmesen ejtette ki ezt, élvezve szörnyűsége annak gyönyörűségét, amit bevall. Neronak már ifjabb korában meg volt a szokas szeretett kimondani aljas és lealázó szókat, melyek megaláz zák kodik kicsinyitik őt, de soha igy nem esett jól ilyen jól kicsinyitik a megalázkodás önmagának meggyalázása. Seneca visszatántorult attól, amit látott. Minden bölcselettel fölfegyverkezve sem nézhette közönyösen őt, aki végre neveltje, szellemi gyermeke volt, és végre ő indította útnak, annak idején, mint költő. – Aztán És – dadogta a császár – álmodom is. Mindig álmodom. Csak álmok ne lennének, és látni ne kellene, hunyt szemmel is. De csak ezt a szememet csukhatom be. Azt, amelyik az álmokat látja nem – és összeborzongott. Seneca most ösztönösen lehunyta szemét, hogy ne lássa ezt az összetört embert a császárt . Nem engedte, hogy hasson rá a látvány, nem akarta őt megérteni. 211 r Végre ő indította útnak annak idején, mint költő. Világosan látta érezte, hogy ennek véget kell vetni, nem szabad hozzá engedni, hogy hasson reá a látvány. Különben ő is ily dultan néz tekint vissza reá és a benne lakozó költő, aki ismétli őt csak visszhangozza ismétli azokat a szókat, melyeket az imént hallott. Ezért elzárta magát. – A tényeket nézzük – szólt Seneca, közönyös arcot öltve. Nero nem figyelt reá: – Anyagyilkos vagyok – nyögte. Romában az anyagyilkost a legnagyobb bűnösnek tartották. Pompeius hozott rá erre a bűnre az anyagyilkosságra szigorú törvényt hozott az anya , mely még érvényben volt. Az anyagyilkost bőrzsákba varrták, egy kutyával, kakassal, viperával és majommal együtt, aztán a tengerbe dobták. Nero egyszer maga is látott ilyen bűnöst. Az elitéltet barna tógában vezették a tenger felé. Harang lógott a nyakában, hogy hogy figyelmeztesse az embereket, lába lába alá fatalpakat kötöttek, nehogy megszentségtelenítse az anyaföldet s meztelen testét a lictorok verték szilfavesszővel. A káprázattól Nem tudott látványtól képtől nem tudott szabadulni. beszúrva a 210/b versójáról Meztelenre vetkőztették és szigorúan büntették. Meztelenre vetkőztették, nyakát egy favillába szorították és halálra vesszőzték. – Hagyjuk ezt – intett Seneca, aki véget akart vetni szenvedésének – vizsgáljuk meg nyugodtan, mi történt. – Megöltem az anyámat. – Az állam ellenségét – magyarázta Seneca, rendületlenül. Nem is te öletted meg. ő Ő magát ölette meg, mások keze által. ö Öngyilkos lett, mások keze által. A rosz önmagát semmisiti meg. Ezen nincs mit sajnálkoznod sopánkodnod . – Hogyan? Miért? – Senkise tagadhatja – mondta Seneca mestere – hogy a szenátust izgatta ellened, állandóan érintkezett az elégedetlenekkel, kikből állandó udvart tartott maga körül, bitorolni igyekezett akarta a császári hatalmat, mely csak téged illet meg. Ezek tények, melyek egytől egyig be vannak bizonyitva. – De mégis Mégis – hebegte Nero – gyilkosság. – hebegte Nero. – Gyilkosság? – szólt Seneca magasra vonva szemöldökét, és megállott kicsit. Mondd inkább: államérdek és akkor nevetni fogsz. Nem szabad megijedni egy szótól. A szók magukban mindig borza borzasztóak, mint a koponya az üres koponyák. Hiányzik belőlük az élet, a vér meleg és emberi lüktetése, mely értelmet ad nekik. Hiszen gondolkozz csak, mi történiktént volna, hogyha ez nem esik meg. Ő tovább ármánykodik, te nem ny a hadsereg kettészakad és kitör a polgárháború, az emberek egymást polgárok és katonák egymást ölik. Jobb lett e volna ez? Valld be egészen őszintén, ártatlanabbnak, szelídebbnek érzed-e magad, hogyha egy élet helyett ezer 212. r sok ezer vész el és hullák halma borítja égigérő hullahalom borítja a Palatinust és Capitoliumot Capitoliumot? Nero gondolkozott. – Azt mondják – szólt félénken – utána egy nő kígyót szült , gyermek helyett és véreső hullott az égből. – Dajkamese – mondta nevetve Seneca, aki természettudományokkal is foglalkozott – az égből nem nő nem szülhet kígyót és az égből nem hull soha vér. A valóságnak higyj, mely előtted áll. Az rettenetesebb, de megnyugtatóbb az álom, mint az álom ilyen káprázat . A császár fejére tette kezét Aztán egészen közel ment hozzá majdnem mondta fülébe suttogta mondta rebegte beszúrva a 211 versóról – Nem tartod különösnek, hogy mióta a világ áll, pedig már régóta áll, senkise merte kimondani egészen határozottan, hogy ölni nem szabad. Egyes bölcselők fékez igen helyesen fékezni igyekeznek indulatainkat. De ők se állítják, hogy a rablónak nyújtsd oda szívedet és halj meg. Védheted magad, megölheted a rablót, azt jogos önvédekezésnek ismerik el tartják. Egyáltalán, mindig hagynak valami rést, melyen át a gyilkosság régi szent jogait nyeri el. Ezek a közérdekre hivatkoznak, amazok azok a császárság jóvoltára, emezek a bűnök megtorlására. Mindegy, ezzel a szükségességül ismerik el. Hiszen látjuk mi, gyarló emberek, hogy bölcsek, minden iskolához tartozók , hogy jó lenne vér nélkül élni, de nem lehet, mert az emberben olyan ellentmondások lakoznak, hogy azokat csak karddal lehet áthidalni. – És a szelidek? – Azok az igazi gyilkosok, mert képmutatók és gyávák. Nem merik bevallani, hogy emberek és levonni belőle a szomorú, gyászos, végső következtetést. Egy bogárkát se tipornának el és picsognak egy madárfióka elpusztultán. De bezzeg elfogadják a jótéteményt, mely a ver a gyilkosságból és kegyetlenségből folytonos gyilkosságból származik, a rendet. Ők csak kényelmesek. Másra bizzák a sötét munkát és hátat fordítanak a szörnyüségnek, mintha nem értük történne. Mert a hóhért, aki a rablógyilkosnak el- t 213 r vágja a nyakát ártalmatlanná teszi , azért ők se küldenék el. Mindig tele voltak a börtönök és jajgattak az ártatlanok. Ami engem illet, minden embert ártatlannak tartok, a legnagyobb gonosztevőt is, mert megértem őt életkörülményeiből és s helyzetéből és szükségesnek tartom ítélem, amit tesz, mert különben nem tenné. m M agas bölcseleti szempontból pedig úgy vélekede k m , hogy nincsen bűnös, ítélni nem szabad, magam nem is tudnék, talán még az életem árán se vállalkoznék reá. De egy még magasabb bölcseleti szempont azt mondja, hogy kell igenis vannak bűnösök, gondoskodni kell, hogy legyenek, itélni kell és sajnos mindig szenvedni kell azoknak, akiket az emberek egészen esetleges megállapodása alapján, mely korok szerint váltakozik, bűnösöknek nyilvánítanak. Ők a bűnbakok, akik nem könnyeik az emberek leg, akik könnyeik árán lehetővé teszik, hogy a többiek zavartalanul élhessenek. – Borzasztó – mondta Nero, aki maga is megriadva t ettől a világosságtól. – Nem borzasztó – csapott rá Seneca, határozottan, – csak emberi és igaz. Vagy nevezzük az emberit borzasztónak. A történelemben nincs kegyetlenség. Azt látom, hogy a puhák, kik féltek cselekedni, nem tudták megfékezni érckéssel a rendetleneket a lázadókat , mindig több kárt okoztak, mint azok, akik helyes időben, gyorsan és céltudatosan vért ontottak eresztettek az emberek testéből, akár az orvosok. Mindig az álmodozók a bűnösek, a szelídség és jós szétfolyó jóság hirdetői, mert azok fellegekre építenek, olyanban hisznek, ami sohase elképzelve talán szép, de a valóságba áttéve romboló erejű. A kő nem lesz könnyebb, ha pehelynek nevezem és az ember se jobb, ha istennek hiv hisz hivom. – Ez igaz – mondta Nero. beszúrva a 212-es lap versójáról ez a megjegyzés a bekezdésre vonatkozik? – Egyelőre bizony – sóhajtott Seneca tiporjuk és öljük egymást. Az erősebb fölfalja a gyengébbet, mint a halak. hiányzik az itt lévő alulról betoldás záró jelölése A keményebb vastagabb gladiator átszúrja a puhábbat vékonyt , a jó költő lehetetlenné teszi agyonírja elnémítja a rosszat. Nincs kegyelem. hiányzik az itt lévő alulról betoldás záró jelölése És mindig is így lesz Hogy talán évezredek múlva is Hogy haladunk-e, mint egyes bölcselők állítják, azt nem hiszem. Az ősember négykézláb mászott, mit 214 r nem , én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismeredem a tengelyt és kereket. De ez nem haladás. Mindaketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, hogyha legyőzhetnénk önmagunkat, ott itt belül, bölcsesség és belátás által, hogyha két édestestvér, aki az örökségen osztozkodik, ne gyűlőlné meg egymást halálosan azért, amiért az egyik száz sesterciussal többet kap a másikánál. Erre nem tartom képesnek az embert, soha. – Mi az igazság? – kérdezte Nero lep érdeklődve. – Jaj, nincs igazság. Az igazság? Jaj. Nézd Jaj, nincs igazság. Azaz annyi igazság van, ahány ember van. Mindegyiknek igazsága van. Ezek nem juthatnak érvényre, ellenmondanak egymással. De ebből a sok igazságból , ebből a dirib-darab meg lehet alkotni egy csillogó, hideg, okos, márványszerű igazságot hazugságot, melyet az emberek igazságnak neveznek és ennek megalkotása a te feladatod, császár. Érts meg, mi bölcselők nem tudjuk határozottan, mi a jó és mi a rosz. Írunk Firkálunk róla, oktatjuk olvasóinkat, hogy megszelidítsük őket, de magunk is kétkedünk. Keresünk valakit, aki gondolkozás nélkül cselekedjék, a politikust, aki bátran vállalja a gyilkos tettet, mely nélkül egyik ember megölné a másikat. Tedd meg a szükséges roszat, a leg és legnagyobb jótevője vagy mindenkinek. Minden szabadság a tiéd. Nincs törvény. te Te légy a törvény. és És nincs erkölcs. te Te vagy az erkölcs. A lélegzésed szived vágya szabja meg, hogy éljenek milliók. Ne riadj vissza csip-csúp kétségektől. Az nem méltó hozzád, aki uralkodni vagy hivatva. Főképp pedig ne téveszd össze a művészetet a politikával, mely az érdektelenséget és önzetlenséget nem erénynek, hanem becstelenségnek tartja. Ha azt kiabálom, hogy éhes vagyok és tele a bendőm, akkor jó költő lehetek, de rosz politikus. Aki ily önzetlenül 215 r politizál, az buta színlelő vagyok és nincs is jogom szólani. Te is csak saját akar érdekednek és akaratodnak engedelmeskedj, akkor igy jársz a helyes úton és tarsd tsd helyesnek mindazt, amit tenni akarsz. Senecát elragadta a heve. Megsimította homlokát, érezte, hogy kis láng futó láng cikázott végig rajta. Császár – folytatta mondta – császár, ne tépelődj tovább, nem ismerek reád. Amit itt mondtam, azt minden politikus tudta, az ösztönével, a világ kezdete óta. Nézd meg az arcukat, a mély a barázdákkal fol barázdás a császárok képmását, az államférfiak szobrát a császárok képmását a fórumon. Barázdás arcuk hHorpadt és gödrös arcuk, a mély redőkkel, álmatlan homlokuk, mely megdicsőült a vasban ércben és márványban, mind azt mondja arról regél, hogy ezt nagyon jól tudták és ebben a hitben nevelkedtek s ismerték az emberek mérhetetlen aljasságát, kapzsiságát, megvásárolhatóságát, otromba pipogyaságát és gyar határozatlanságát, amiből alkotniuk mégis halhatatlant és istenit alkottak. Nem, a politikus a se megvetendő. A költők ismerik az eget. De ők ismerik ezt a kiismerhetetlen a földet, minden sarával és mocskával. Senecát elragadta a heve. Megsimította homlokát, érezte, hogy kis láng futó láng cikázott végig rajta.A szónok elemében volt, régi mesterségét gyakorolta. Ő, aki Nerónak első költői tanácsait adta, most visszafordította a élet kezdet tett felé, hogy megkedveltesse vele azt, amitől elfordult egykor elidegenítette. ó Ó vatosan és vezette a tett felé, lépésről lépésre. Érezte, jó úton jár, sza szavai hatnak. Nero érdeklődve figyelt. Csak még egy roham Senecának azonban még egy rohamra volt szüksége: 216 r – Ezért csodálkozom az aggodalmadon – folytatta –, mely egy proletárnak rabszolgának becsületére válnék, de nem neked. Ki a gyilkos? Mindenki az, aki él. Nem lehet eldönteni. Tegnap gyalogosan szerrel mentem a Janiculumon. Leul Véletlenül nem merültem el gondolataimba, mint szoktam, mert elkészültem napi munkámmal és fejem kellemesen üres volt s ebben a könnyű s. v V idáman nézelődtem. Hát egyszer L l átom, hogy egy kocsi rohan előre, az úton pedig egy süket anyóka magával tehetetlen anyóka ballag, aki se hall, se lát. Ráordítok kiáltok , az anyóka félreugrik és megmentem életét. Ha véletlenül előtte nem írom meg előzően a nyájasságról és szelidségről szóló erkölcsi levelem, akkor nem törő az úton bizonyára bíbelődöm, nem figyelek s az anyókát pedig menthetetlenül elgáz halálra gázolja a kocsi. Vajjon azért a gyilkosa lettem volna-e? Nincs, aki feleletet ni tudna adni erre. Annyia Mindannyian ilyen ok-hálózatban élünk. Egymás mozdulatától függ életünk és halálunk. Nem Hon, még az országok sorsa is. Ha nem száll orromra egy légy, holnap kitör a háború. És ha nem iszom meg most egy korty vizet, csak egy pillanat múlva, kigyullad a házam. Az eleve életre nem szabad nagyon vigyáznunk, különben elveszítjük. Vágd tehát Ezerszeresen áll ez a politikusra. Vágd tehát porba a lelkiismereted. Az igazi uralkodó soha se ismerte. Ne félj attól, hogy félsz. Mert most csak ez bánt. Julius Caesar több ártatlan embert gyilkoltatott meg, mint valamennyi rablógyilkos, aki most a tömlöcökben kuksol, mégis nyugodt volt és nagyon nyugodtan édesdeden egészségesen aludt véres csatái után. sátorában mégis nyugodtan diktálta írnokának a gall háborúról szóló munkáját és véres csaták után édesdeden aludt. beszúrás a 215. lap versójáról Megvetette Lenézte az embereket, akik nyilván nem is érdemelnek mást megvetésnél, fölvette a versenyt az élettel, csakhogy aztán állta is. Az a fönséges szobor a kopasz fejével és a bab a kopasz fejével és babérkoszorúval akit most látsz melyet melyet itt látsz, tudott csúszni-mászni, hizelegni és 217 r ravaszkodni, mint egy zugügyvéd, bókolni és elhallgatni, mint aedilis korában épített a népnek és megnyerte a csőcselék csőcselék kegyét, újjat húzott a szenátussal is, majd aztán résztvett a Catilina-féle összeesküvésben, de meglapult, az utolsó pillanatban, férfiatlanul cserben hagyta társait. Cicero az ügyvédje alig tudta kirántani. beszúrva a 216. lap versójáról Egy egy névtelen áldozat lesz, a kivégzettek lajstromában. Milyen Aztán milyen kétszínű tet cselekedetében. A száműzetésben megtanulta, mi a hatalom és hogy kell hozzájutni. Arisztokratának vallotta magát, királyok sarja, Vénusz ükunokájának, de azért a büdös néppel szövetkezett, hogy uralkodhasson. Egy istenben se hitt és pontifex maximusnak főpapnak választatta meg magát. Britanniát meghódította, a sarcolt aranyokon pedig megvásárolta magának a rómaiak lelkét. beszúrva a 215. lap versójáról A kis tett mindig gaztett, a nagytett sohasem az. Egymásra halmozta tehát tetteit, melyekről nem tudom jók-e, roszak-e, csak azt, hogy óriásiak a roppant emberi ellentmondásokat összemarkolta, egy pontba szolgálatába szegődtette beszúrva a lap aljáról és ezekből a sziklatömbökből alkotta meg tornyozta emelte magasra egyéniségét, melyet ma nem is birálunk, csak bámulunk mindannyian. Nem engedte magát letiporni, pedig mindenki ezt csak ezt akarta, és volt hozzá ereje, mert tudta, hová megy, mert érezte tudta , hogy ő a föld törvénye és erkölcse, aki törvényen és erkölcs ön felett kivül cselekszik, szabadon. Szörnyű Olyan dolgokat mondok érzem most , melyeket leírni átallanék, de egy hosszú élet minden tapasztalata van benne. Átadom neked. T Élj vele, tanulj meg itélni és tarts mértéket a bölcseség ellenőrzése alatt. beszúrva a 217. lap versójáról Légy te is Caesar, igazán császár Caesar. Seneca megragadta az ülő Nero kezét, aki most fölállott fölkelt. A szónok úgy érezte, hogy talpra állitotta őt. – Más mód nincs – ismételte. Vagy élni, vagy meghalni. Ha nem akarsz meghalni, akkor uralkodj élj . Csak az a jó és rokonszenves ember, aki meghal. Kisebb szivességet el se fogadnak tőlünk kedves embertársaink. Nero arca derült volt, feje tiszta. A vigasztalás föl 218r pezsditette. Seneca elégedetten ölelte át nevelt gyermekét, noha látta, hogy Nero nem született se művésznek, se politikusnak és a kettőt, alland mert a művészetben véres volt kegyetlen, mint egy politikus, és a politikában érző, mint egy müvész. Rosz író és rosz politikus, gondolta. De Pillanatnyilag azonban ez is siker volt. A császár vitt friss léptekkel indult el. De mire eltávozott elvált a szónoktól és a másik terembe ért, távolról ismét hallotta, nagyon távolról távolról a trombitaszót. a lap alján bekeretezve, utasításszerűen: eddig 1 r XXVII. Teher A versenykocsis – Most elv nőül vehetlek – mondta Poppeának, bamba fásult arccal. Poppea egy nagy a trón teremben ült volt . úgy figyelt volt Kifejezéstelen arccal nézett Ő is kifejezéstelenül bámult vissza. – Császárné leszel – ismételte Nero kedvtelenül és leült ő is, lógatva kezét. Nero arra gondolt, hogy eg egykor mikor először látta, a színházban a szi milyen ellenállhatatlanul kivánta őt szerette volna birtokolni birni és milyen egyszerűnek szomorúnak tetszett az egész. Mert a z hosszú küzdelem harc hosszúnak látszott lett és az öröm kissé kesernyésnek s …nek Poppea is pedig folyton tusakodására gondolt , mely most véget ér. … eg Egyikük se örült különösebben a beteljesedésnek. Másnak képzelték. Poppea császárné lett Poppea föllépett a trónra. Finom, lenge császárné lett lesz, egy színésznőhöz hasonló, aki aki elveszett a nagy nagy nagy trónon aranyszéken széken trónon , és különösen mosolygott, virágszerű mosolyával, ott, hol egyébként azelőtt komor nő-fejek trónoltak, istenek és császárok leányai, kik nek melyek hasonlítottak sok tekintetben emlékeztettek nagyhomlokú nemzőikre, a zord és férfias állmaférfiakhoz ra uralkodókra. Ő egészen nő volt. De könnyedsége nem állott ellentétben a fönséggel és előkelősége talán még egyszerűbb volt, mint természetesebb volt volt, mint az övéké. Egy fejbólintással sokat kifejezett. Nem tagadta Mindig éreztette , hogy ember s ezáltal és ez közel hozta azokkal, kik kik előtte hódoltak megkedveltette magát , s ezáltal érzékletessé tette azt a varázst, melyet a magasból arasztott. Szépségével nem törődött annyit, mint annak előtte. Nem is volt rá szüksége, hogy mindig friss legyen, az unalom és elereny 2 r elernyedés kellemesen hat, fönn a hatalom ormán a hatalom ormán . Azonkívül a siker biztonsága a legjobb szépítőszer gyönyörűen meg gyönyörűen megőrizte formáit. Az a legjobb szépítőszer. Sokat aludt és nyugodtan élt, mert a körötte zajgó politikába sohase bocsátotta magát unatkozott a pártoktól egyformán kedves és leereszkedő volt mindenkivel . Meg Ezért meg is szerették mindnyájan mert csak egy kecses nőt láttak benne, aki lefegyverezte mindig és mindenütt ugyanaz s egységet teremt az elégületlenek a harcolók között minden a zűrzavarban. Az is kétségtelen, hogy Aztán bele már kicsit belefáradt minden a küzdelembe. Rövid idő multán azt se érezte, hogy császárné, mintha mindig az lett volna és nem sokra hogyha ha Rövid idő Amit elért, azt nem tartotta túlságosan nagynak, vagy kivánatosnak az eredmény mely k nem állt arányban a vággyal és a harccal, mely megelőzte. Rövid idő multán azt se érezte, hogy császár né , mintha mindig az lett volna. Nero mégis bájosnak és igézetesnek találta őt, aki egy-egy mozdulat tal ával enyhitette és beragyogta a római császárság komorságát, mert pár szavával művészi fényt sugárzott szét. Nagyon sokat. Gyakran volt együtt vele. De beszélni immár nem igen tudtak. A múltról nem ejtettek szót, a jövő már nem érdekelte őket. Többnyire a császár beszélt, akinek most lett volna igazán szüksége reá. Poppea pedig alélva unottan hátra dőlt hátra egy székben. – A versem – mondta a császár. – Ah a versed. – A sikerem. – Ah a sikered. – A terveim. – Ah a terveid. Panaszkodni is szeretett volna, de csak egy izben kisérelte meg. Csöndesen Elmondotta hogy egy éjjel azt álmodta egyik álmát , hogy szárnyas hangyák lepték el s halkan, vigasztalást keresve, kérdezte tőle, mit jelenthet 3 r ez. Poppea csak annyit válaszolt, hogy ilyesmikkel nem nem jó foglalkozni. Régi pohártársai, ifjúkori vidámcimborái kikoptak amulatók sorából és elszéledtek a világban, ki jobbra, ki balra és ő majdnem egyedül élt . Otho Lusitániában kormányzott, Zodicus és Fannius tanított, a költőket és szinészeket se kereste többé Senecát egy perben pörbe fogták ellenségei és uzsoráskodással vádolták. A császár nem sokat törődött nevelőjével akit kenetesnek és öregnek érzett tartott korához és T tétlenül nézte, hogy merül el nevelője a piszkos hullámokban. Seneca különben se látogathatta őt mert a Annyira megöregedett és legyengült, hogy órákig kellett feküdnie … villája kertjében és mindentől visszavonult. Nagyon unalmas volt a világ, kívül is, belül is fenséges a természet . Egyetmást próbált rajta változtatni és és meg meg valósít ani otta ifjúkori álmait. Kertészei azon fáradoztak, hogy rózsából és violából új virágot formáljanak, mely olyan legyen, mint a viola és úgy illatozzon, mint a rózsa, össze össze párosította az elefántot és az oroszlánt, a sast és a galambot, s mert unta a vörös meg a fehér márványt, ke a kéket sárgával, a zöldet feketével keverte és azzal rakatta be csarnokait. Csakhogy így is szegényesnek látta látta. Maga a szinház se volt a régi. Ímmel-ámmal játszottak még, de a tömegek nem igen tömeg alig látogatta az előadásokat. Kivágyakozott a gyöpre a szabadba, a gyöpre, hol az igazi életet láthatta, a cirkuszba, vérző gladiátorokat és izgalmas kocsiversenyt nézni, mely felkorbácsolta szenvedélyét és soha nem békülő pártokra szaggatta a nézőket. A szinészek énekesek többé nem voltak divatosak divatjukat multák. Helyükbe a versenykocsisok kerültek ezek a durva és elkényeztetett fickók, a nép bálványai , kik ugyanolyan a törlésnél itt volt egy t alsóindex (ami a del elemeknél type attribútumba került) tapsok között hajtottak és még lovaik is népszerűbbek voltak voltak , mint akármelyik költő. 4 r Nero hajtani kezdett. Noha teste elpuhult fegyverforgatásra, katonai gyakorlatra képtelen, beletanult uj fegyverforgatásra valahogy és új mesterségébe és némi eredményt ért el. Előbb csak kétfogatúval próbálkozott, de a pythiai játékon már négyfogatúval, az isztmoszi versenyen hat lóval lépett föl. Versenykocsisok vették körül, kik hangosan beszéltek kiabáltak és szórták a pénzt, melyet a versenyrendezők zsákból öntöttek eléjük. A császár a hajtásban megerősödött. a A rca lesült, bőrén zsiros, nagy szeplők bújtak ki és rövidesen hasonlitott társaihoz. Vastag, zömök kis kocsis, ő is csak lovakról és díjakról beszélt, és csak csak akkor érezte magát tűrhe jól, mikor a kocsiján állott és S megrészegítette az arcába vágódó levegő s a száguldás gyors láza. Szűksége volt erre a mámorra, erre a barbár izgatószerre, melyet a szabad ég alatt kaphatott ott, mert különben a csönd idegesítette a csönd és a szobában, egyedül nem volt maradása. Az volt az öröm, mikor könnyű kocsija végignyilallt a pályán és paripái alig érintve a talajt, továbbröpültek. Négyszázezer ember bámulta őt, a Palatinus és Aventinus közötti téren, lenn a széksorokon, künn a cirkusz előtt, fönn a fákon és háztetőkön s a . Ilyenkor pihent. Kéket látott, az eget és zöldet, a gyepet és feketét, a földet. Később pedig még valamit. Egy óriási testszín-foltot, az emberek arcát, melyek versón a rányomtatott Kiadó! „kettős másolat” szavakon kívül tollal írva a következők: ajánlat; 36982. W. Christie & Co Colcogan lt … Bpest. 18 VIII 9020. az itt álló kettőspont hova tartozik? 5 r arcait, melyek összeolvadtak egyetlen szfinksz-arccá, a tömeget. Ezen lyukak vannak voltak, a szájak, melyekből biztató és fenyegető ordítás hallatszott, hogy győznie kell. Ott állott, a derekáig érő kocsiban, gyeplőkkel körülcsavarva, övében egy kurta kése, éles késsel, hogy veszély esetén veszedelem esetén elvághassa odakötözött testét, és lihegve l L este, hogy kinyissák a kötelekkel lezárt kaput és a pályára rádobják a fehér kendőt, mely az inditást jelzi. Szája sötéten liheg ett . Mellette egy biga volt volt , távolabb két quadr quadriga. Velük kell ett mérkőznie. Barátságtalanul végignézte mustrálta a kocsisokat. Lovai is alig bírjták már. Hátracsapott füllel figyel n t ek, szemük idegesen forog ott . Aztán ez a feszültség egy pillanat alatt kirobbant, mikor a kocsikat je meg nem a régvárt jelre elengedik ték , ő is közöttük van, de alig tudja haladt . Ő is közöttük van száll öntudatlan. Öntudatlanul száll t rohant , mint a por, melyet fölkavar t . Homokfellegek szell emelkedtek, alaktalan zsivaj verdesi te dobhártyáit, a tömeg kiabált, mely már a vár föláll t a székre és a padokra s önkívület lázában elcsigázva nyujtogatta feléje karját éltette önkívületes elragadtatással szólongatta . Az már látj tt a őt. Ott ment rohant legelől, zöld, rövid tunikában, feltűrt ujjakkal, a zöldpárt embere, fején kis sisakszerű bőrsapkával a császár látszik ott kövéres ded karja, amint a gyeplőket feszitiette s Fején haragos homloka, melyen elszántság és rőlködés tükröződik ött . Mellette, nem messze tőle suhog száguldott a másik három párt kocsisa fehér, vörnyeges és világoskék tunikában. A versenykocsik tulajdonosai izgatottak voltak. De a nép, mely a vesztőt mindig cserben hagyja, egyszerre a győz a pártjára áll ott és most négyszázezer minden torok csak az ő nevét bőgte. 6 r Ostorok csattogtak, robogtak mentek Röpültek a kocsik s ő a mindenhatóság tudatával élvezte az alaktalan sikert. Alacsony fal mellett vágtat ott , mely a pályát határolj ta , aztán majd egy egy árok mellett tövében, viharzó porban, aztán fordul t egy oszlopnál, hol a multkor egyik már sok hajtó nyakát törte és véres cafatokban söpörték össze és é É des bizsergés lüktet föl föl agyvelejéig. Csak tovább, tovább és előrekanyarul t , a nyilt pályára. Nem gondol t semmire, csak az életet érzi érezte , ebben a rohanásban és apja villan t eszébe, a koszorús győztes , aki fiatalkorában szintén versenyeken győzött viaskodott . Hét… Hétszer kellett megkerülni a pályát. A futamokat fönn hét delfin jelezte mutatta , melyek közül mindig el-eltünik t egy, mikor a főkapu elé érn t ek. Már csak kettő kör van hátra. Egy vonalban haladn t ak a kocsik. Nero e E lőregörnyed t lova megnyúlik t , mint lovai, melyek nyihogva harapjták a zablát, szemük véres káprázik ott a fáradalomtól és portól, vér csorog orrukból, tomporuk az izzadtságtól csillagott. A hajtók elfelejtik ették , hogy császárral versenyeznek, és káromkodn tak. Mind a négy ostor lázasan dolgozik ott . Vér csorog gott a lovakról orrából A hajtók s azt a türelmetlenséget érzik érezték gyötörte őket , mint indulás előtt, és Mind a négy ostor lázasan dolgozott. A tömeg dulakodik ott , nem sokan verekedn t ek. – Eheu, eheu, eheu. Már ott volt a cél, egy fehér krétavonal, melyen először egy fehér krétavonal a vonal . kell átrobognia a győztesnek. Szobrok és lombok között haladnak robogtak a kocsik is most jön tt az a halálos kerülő, nagy a legveszedelmesebb. Előre kellett törni az oszlopok között éppoly ami kockázatos volt , mint elmaradni vagy , mert a nép könnyen agyonverhet i te azt, aki megcsalta várakozásában. Izzó tengellyel zörögtek. A tömeg nép nézők szinte 5 7 r vágyukkal tolták előre a kocsikat . Nero kidüllesztette szemét, vakon. Lovai Lovai megbokrosodn t ak, de egy ránditással egyenes vonalba tereli te őket és, magának is hihetetlen, egy az utolsó irammal elsőnek vágtat jött be. Többször győzött. – Eheu – kiáltozott magánkívül – eheu – és csak akkor tért magához Többször győzött igy mikor kioldották őt a gyeplők bilincséből. Többször győzött igy. Többször győzött igy. de voltak szerencsétlenebb indulásai is. Ekkor. Egyszer, hogy tíz afrikai lóval indult, megállítatta a többi kocsikat. megallította a többi kocsikat mindenható mozdulattal Már nem ismert versenytársakat. A győzők szobrait mind összetörette, magát jelentette ki győztesnek. Mikor egy alkalommal Egyszer Egyszer Hogy tíz afrikai telivért melyet hajtott, közvetlen a cél előtt kiesett a kocsiból reszketett a futástól. Nero se volt magánál. – Győztem – szólt Epaphroditusnak, aki fölemelte a földről. A titkár, aki egy sátorban lefektette a poros és piszkos satr császárt, vigasztalni próbálta. De ő nem értette a helyzetet. – Mi ez? – kérdezte a titkárt és a cél vonal ra mutatott. – A cél ez a fehér krétavonal ? – dadogta. 8 r – Az – felelte Epaphroditus. – Az – ismételte a császár nyomogatva a fejét. – Valami után rohantam – mondta és tétován körülnézett, mint aki nem tudja, hol van és hogy jutott oda. Mer Repültem Aztán, hogy ült nyomogatta fejét – szólt –mint Icarus. Isteni volt. Tunicája kövér testén hasán átizzadt és rosz szagot árasztott. Hogy átöltözködött, látni lehetett testét, mely már szétesett, formátlanul. Már B b arna, zsiros pöttyök borították. Epaphroditusszal gyaloghintóba ba szállt szállt szállt . Nem beszélt. Szeme konok volt. Szeme véres volt. Mikor azonban hazaért, estefelé kiment, a kertbe, egyedül. A Juppiter Jupiter-szobor elé állt. Vele beszélgetett. – Győztem – mondta szólt neki halkan. Már minden diadal A koszorú az enyém. Ha láttál volna. De te nem látsz engem, gőgös főisten, nem akarsz látni . Az Vagy tán haragszol, hogy nagyobb vagyok? Kiegyenesedett, farkasszemet nézett vele Aztán a főisten , a mindenhatóság tudatával. Vihart akart, villámokat, hogy megmutassa neki, ő is olyan hatalmas, mint Jupiter. …/a 225 9 r Kimondott csendesen e E gy szót mondott ki csöndesen és fülében mennydörgést hallott. Majd lehunyta szemét, és ismét kinyitotta. Koros és úgy látta úgy rém úgy látta köröskörül villámlott az ég. – Látod? – mondotta a szobornak. XXVIII. Tovább. Doryphorusnak nemigen akadt többé dolga. A császártól nem kapott többé verset. Hexaméterek helyett most számadásokat másolt, az ünnepélyekre szóló kimutatásokat, melyeket a kincstár gyakran visszaküldött, mert nem tudta kifizetni. A játékok és versenyek mindent fölemésztettek, s azt, amit a tartományok szállítottak, pár hét alatt fölfalta az éhes város. Pénz kellett volna, nagyon sok pénz, de nem tudták honnan venni. Kisázsia és Görögország minden temploma üres volt már, a katonák kifosztották, az adókat olyan magasra csigázták, hogy mindenki jajgatott, a gazdagok is és a szegények is. Romában a helyzet nem volt rózsás. A nép, mely a császárt tapsolta, nyomorgott, és tavasz felé enni se alig kapott enni , a gabonahajók nem érkeztek meg pontosan. Sok Koldúsok kongott az utcán kéregettek az utcán, a templomok előtt s hídfőknél, rajban l…ltek, mutogatva sebeiket és a hajótöröttek, a szerencsétlenségük képével nyakukban s a facérok és … szerencsétlen proletárok már annyian voltak, hogy csapatokba verődtek se lehetett tőlük. Egy napon aztán kibontották a Capitóliumon a vörös zászlót, ami a háborút jelentette. Britannia lázadt föl először a tartományok közül, az icének és trinabontok, kiket egy szőke, hatalmas némber vezetett a legiok ellen Boudicca, lándzsával a kezében. A kilencedik légiót Burrus 10 r már nem élt. Suetonius Paulust megverték, az a kilencedik légiót a fölkelők egészen elpusztították, s csak aztán tudtak valahogy rendet teremteni. De az egész sziget elpusztult és a romai nép forrongott Az irnok ült az irodában, látott tudott mindent az iratokból , de nem törődött vele. Más Fáradt szemét a palota az iratokból a palota felé emelte, ahol Poppea lakott. Az, ami valaha megindult lelkében, mikor Poppeát meglátta, tovább haladt. Mindennapnak meg volt a maga eseménye. Merész képzelgések, melyek soha se történtek meg, boldog és szomorú kalandok, csalódások kis haragok és kis kibékülések, melyeket maga talált ki, hogy benépesítse napjait lelkét életét. Ezeket pedig mindig továbbszőtte, az ifjúság anélkül, hogy gőgjében a valóságtól valamit is kölcsönkért volna. Poppeával mindössze egyszer csak akkor akkor beszélt a kertben, t T öbbet nem is akart. Féltette vágyát egy újabb megrázkódtatástól. Csak éppen elsétált estefelé minden este a tó mellett, a fák és szobrok tövében, hol egykor az emlékezetes úton és olyan vakmerő tilalmas paráznaságnak s dacos fajtalanságnak gondolta érezte, hogy elcsodálkozott amiért a többiek miért nem mu mutatnak újjal reá a többiek és mért nem veszik észre arcán azokat a tilos és isteni bűnöket, melyeket elkövetett. Épp ezért rendkívül félénk, szótalan volt emberek előtt. Azt hitte, mindenki tud mindent minden meglátszik , ami lelkében ott benn zajlik és mindenki tudott mindent. Holott senki se tudott semmit. Poppea aligha emlékezett reá Egyszer e E lhaladt mellette gyaloghintója, de nem vette észre. Máskor mintha mégis reátekintett volna, mintegy azt kérdezve, ki ez az ismeretlen. Ekkor Doryphorus elvörösödött, titkos bűntudattal. Tovább sietett és tettette, hogy nem is látta meg őt. Poppea fönn pedig unatkozott. Nem vágyott többé szerelemre. Jól esett pihenni, tetszeni és ragyogni. Mestere az ölelésnek, ki mindent végigízlelt, elfeledte a nem vágyott többé a szerelemre. Doryphorus Ez az ifjú talán még érdekelte volna. Ha látja, mit rejteget magában ez az ifjú, talán még magába szivja … megfürdik még egyszer a csipős és fanyar tavaszban, és odanyújtja kezét is, és egy este lehunyt szemekkel engedi, hogy végigcsókolja válláig, nyakáig. De a fiatalság néma. 11 r A titkár Doryphorus évekig sokáig játszotta ezt a szerepet. Gőgöt mímelt, mintha senkit se látna és semmivel se törődnék maga körül. Aztán hetek és hónapok multak, anélkül, hogy látta volna találkozott volna Poppeá t val. Egyszer azonban, estefelé, nem Nem tudott többé uralkodni magán, nem használt többé a mesterkedés sem és ő, ki annyira félt szerelmes szemérmes szerelmében, hogy remegett a go minden találkozás gondolatától, hivatlanul bement a császári kastélyba. 12 r Az őr ök beengedték, mert ismerték. Akadály nélkül Itt nem talált senkit. Akadály nélkül haladt Züllött és szomorú volt. … …. Az életben Még … egyik … elfelejtette összekapcsolni. Maga Fogalma se volt Züllötten és szomorúan bandukolt előre. Még egyik cipője csattját is elfelejtette bekapcsolni. beszúrva a lap aljáról Nem tudta , mit szándékozik tenni. Egyik teremben, hol Neroval valaha Neroval és Poppeával beszélgetett, megállott megállott apodott, a bútorokból magába szívta eltűnt idők boldog hangulatát, De tovább keresve valamit. Sok-sok termen át a hálószobába ért, hol Poppea aludni szokott. Tanácstalanul habozott, majd lerogyott az ágy elé, és mint aki a sírt látja, melyben legkedvesebbjét temették el, keservesen zokogott. olvashatatlan sor. Keservesen zokogott sokáig. a földön Szeretett volna már menni. De nem tudott Az, ami régóta fölgyülemlett benne, most kitört és széthullott itten. Doryphorus pedig nem mozdult remény és cél nélkül várakozott és nem mozdult, pedig már ereszkedtek az árnyak és lassanként el besötétedett. Nero, aki enmaga szokta átjárni járta át a termeket este este meglelte őt, az ágy előtt. Haragja csak egy villám volt. Másik pillanatban már két lictor két rabszolga fogta közbe. – Itt – mondta Nero a lictoroknak rabszolgáknak . A lictorok Azok eléje tartottak valamit. Doryphorus tudta, mi az. Szájába vette, fogai között mohón rágta a halált. Aztán végignyúlt az ágy mellett csöndesen. Haja kibomlott fiatal homloka fölött 226 13/a r Nero kézen fogva vezette be Poppaeát. – Ki ez? – kérdezte tőle mosolyogva. – Nem tudom– felelte őszintén Poppea. Egy fiú. – Nem ismered? – Úgy látszik. – Gondolkozz csak. – Igen – mondta Poppea és derengett valami – az irnok. Az, aki a verseid irogatt másolgatta. Már emlékszem Mintha egyszer beszéltem volna vele. Szegény a kertben – tette hozzá. Poppea nézte őt. Haja kibomlott fiatal homloka fölött. Egyszerre távlatok nyíltak előtte és megértette mindazt, amit az irnok nem beszélt el. – És miért? – kérdezte röviden. – Mert bejött. Itt találtam bejött. – Szegény bolond – mondta Poppea, őszinte sajnálkozással. Doryphorust kivitték. Nero Poppea megnyugodott. Poppea töprengett. Poppea töprengett. Majd várt. Szomorú volt, levert. – szólt maga elé Poppea csodálkozva. ezte Nero. Poppea. Szomorú volt, levert. – Megbüntettem. – Ezt nem lett volna szabad – jegyezte meg Poppea és elfordult Nerotol, utálattal. Először érezte iránta azt az érzést. Azelőtt csak lenézte. Izzadsága … Nero pipogya volt, a vékony lábaival, áll, v ékony lábaival puffadt hasas nőies hasával alakjával. Most pipogyának látta. Megvetését nem tudta többé eltitkolni. – Szeretted? – kérdezte Nero. – Nem szerettem – felelte Poppea, hatar határozottan, hogy a császár elhitte császárnak el kellett hinnie. – Micsoda? Vagy? De? – Kár volt – szólt Poppea lehangoltan. Vigasztalanság áradt szavából, melyet Nerora is átragadt. Poppea lehajtotta A császár meg akarta akarta ölelni, de Poppea kivonta magát a kezéből öléből . Fejét lehajtotta. 13/b r Aztán sokat gondolt rá. Nero érezte, hogy elhamarkodottan cselekedett és új bajt tetézett magára terhet vett vállára . Nem bánta volna, ha meg se történik az egész. – Vakmerő volt – mondta, hogy megnyugtassa magát. 14 r Nero A császár aztán tovább versenyzett. De sikere már itt is lanyhult, sok szerencsétlenség érte. Rosszul indult, nyilt pályán leesett a kocsiról, betörte homlokát, kifütyülték. Ő azonban már nem ismert vetélytársat. A kocsikat egyetlen mozdulattal megállíttatta, a győzők szobrait széttörette és magát jelentette ki győztesnek. Egy izben sötét kedvvel érkezett jött haza. Kocsija elmaradt, utolsónak érkezett be, még a versenybírák se tehettek semmit. Nero s S zomorúan leült egy székbe merengett. Panaszkodni se tudott senkinek. Poppea jött be, unott mosollyal. Csak ő maradt élt még a régiek közül. A császárné s S zemrehányást tett, hogy az … késő este jön és sohasincs otthon. minden … és későn Nero aki kocsisruhában, vassal szegett saruban nagy … ült nem felelt. De Lovaglóostorával dühöngve csapkodott az asztalt. – Hagyd abba – mondta Poppea. – Mit? – kérdezte Nero. – A versenyt. Az egészet. Látod, hogy nem neked való. hozzátette: Mindig legyőznek. Nero nem hitt a fülének. – Kit? – kérdezte ismét. – Téged – szólt Poppea unott arccal, elbiggyesztette a száját. Majd megállt és elbiggyesztette a száját. – Igazán nevetséges. Mindenki nevet rajtad. Nero várt. Azt hitte Azt gondolta , hogy Poppea tréfál és azonnal visszavonja, amit mondott. De most elkacagta magát. magát hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése – Te rajtad nevet, igen – mondta. terajtad. Certisius Gallust megölte Nézte a A császárt ra mutatott, aki aki kocsisruhában ült ott, vassal szegett, combjáig érő csizmában, ostorral és szíve és reámutatva szivéből hosszan nevetett kacag ott ta őt . 15 r Máskor a császár támadt: – Sírtál ? – kérdezte tőle mondta Poppeának. – Nem. – Szomorú vagy – őt sirattad szólt és kutatva nézte arcát. hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja Baba – becézte, mint régen. Doryphorus miatt? – Ő már nem él. Ugyan – felelte Poppea. Te n Nyugodt lehetsz. most te most Poppea azt tehette vele vele , amit akart. Mellette volt Háta mögött állott másik segítő szövetségese, Doryphorus, a halott szerelmes, mint egykor Britannicus, a halott költő. Így éltek. Nero egy ideje alig próbált elmenni, nem járt emberek közé, de Nero pedig vergődött. emberek előtt már aAnnyira félt, hogy emberek közé se járt szivesen járt . Besúgókat sejtett mindenütt, kik valami titkos rendeletre követik is figyelik. Néhánykor Olykor elsietett elfutott előlük olykor pedig lassította lépteit, azt akarta, hogy utolérjék. Úgy várt, hogy akkor Máskor azonban Már megadta volna magát, csak békében hagynák. Gyanús férfiak követték. Ő beszúrva a lap aljáról Utóbb a Palatinuson a palotája előtt este észrevett volt észrevett két ilyen gyanús és szörnyű férfit. Megállapodott, hogy a lefogj kéjes borzongással várta, hogy lefogják hátulról, … kézzel aztán vaskézzel vigyék valahová, a sorsa felé. De a két járókelő k nyugodtan ballagott tovább. Más nem maradt, mint hogy kiengesztelje Poppeát. Elküldette neki Octavia fejét. 16 r Octaviát hatéves korában adták férjhez Claudius Silanushoz, aztán tizenegyéves korá mikor tizenegy éves volt, Nero feleségévé felesége lett vette nőül. K Bat Atyját és bátyját elvesztette, majd számüzetésben élt, négy évig, és remegve és siránkozva, idegenek között. Tizennyolc éves korában a barátságtalan és szörnyű szigeten a császár parancsára megölték. és Szenvedése véget ért. Fejét a v V árosba hozták. Poppea látni akarta. Halvány és szomorú volt. Fekete haja szendén simult homlokára mint életében. Szeme kinyílt. Poppea farkasszemet nézett vele hosszan, gyűlölettel . A halott egy darabig állta. De aztán mintegy elfáradva a harctól, lehunyta szemét. Octavia akkor akkor Még egyszer meghalt. 17 r Forradalom XXIX. A Tiberisen egy nagy vontatóhajó volt indulóban, mely kelméket, ruhákat, puha cipőket cipőt, poharat, edényt s egyéb házi szert szállitott vitt szall szállitott vitt Londoniumba, a britanniai inséges népnek, mely a hadjárat alatt egészen lerongyolódott és elszegényedett. Alig ment el a hajó, újak a jöttek a kikötőbe egy hatalmas vitorlás érkezett, mely hordóban és tömlo Görögországból mely tTömlőben és hordóban görög bort hozott. A parti élet megelevenedett és, a szer raktárak mozogni kezdtek. kKikötői munkások és hordárok terheket vittek cepeltek a vállukon, vagy a fejükön. s Sipolást is többször lehetett hallani. A kalmárok, kik az tanyáztak árúikra várták , kiabáltak a munkásokkal. Az a hajó, mely délután kötött ki, és Alexandriából lenszövetet, kinai selymet és arábiai fűszert hoz száll szállitott, most kezd ett a hajóból kirakodni s a fáklyák fényénél mindenféle keletiek jöttek , akik ne ijedten nézték az előttük elterülő vár Várost, hajot a parton tolmácsok útján igyekezték magukat megértetni a rómaiakkal kereskedőkkel. Itt forgott sürgött-forgott a tartományok selejtes tarka-barka emberanyaga, melyet még a matrózok is lenéztek. Az éjszaka leszállt. c Csak a Tiberis óriási nagy S betűje fénylett a varoson meg nehány fáklya és olajlámpa. Később azonban még egy hajó futott be, melyen a misenumi hajóraj tengerészeit jöttek Romába … elül . Már messziről hallatszott énekük a matrózok durván hangzó éneküke Aztán óriási nagy óriási lármával kikötöttek, káromkodva és veszekedve kikö tö ttek. Egy Barna ruhát viseltek Egyenruhát r R endetlenül ugráltak ki a hajóból. a A parton összefogóztak, H h árman-négyen és úgy indultak befelé. Semmi jó nem nézett ki az arcukból belőlük. hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja Sok matróz ábrázatát arcát Arcukat karmolás és vagy valami harapás éktelenítette el. ü Ü veggyöngyöket viseltek lesült nyakukon és pénzt érmet a viharok ellen, fülükben függőt. Némelyik k K arjuk tele volt irva mindenféle jellel és betűvel hajóval és horgonnyal. Csak Akkor csak a római … Akkoriban Csak a szemétnép, a polgárság alja ment tengerésznek, mert a szolgal az, amelyiknek 1800 sestertius alatt állt a vagyona, a többi inkább a gyalogságnál, vagy a lovasságnál szolgált, mert ott a szolgálat könnyebb. Mindenki züllötteknek és megbizhatatlanoknak tartotta őket. Két köpcös tengerész, aki eddig a raktárakban rejtözködött , várta ezt a hajót, a kikötőhídnál . Egy magas és alacsony Az egyik magasabb, a másik valamivel alacsonyabb. akit a A többiek matróz úgy látszott, nem ismerték e őket . Addig a raktárak rejtőztek és mikor hallották a hajó érkezését, 18 r odaálltak a kikötőhídhoz. Ezek f F igyelték az érkezőket szemügyre vett minden egyes kiszállót Ezek azonban figyeltek – Hé – mondta a magasabb az egyiknek egy matróznak , aki partra szállt – mi újság? – Semmi – válaszolta a kérdezett A matróz nem beszélt is beszélt többet , ö Őlelkezve ment ballagott egyik társá beteges sápadt baj társával betegesnek látszó fiúval , akinek szorongatta a vékony kezét. Most az alacsonyabb másik alacsonyabb állított meg egy tengerészt matrózt tengerészt matrózt . – Hová, bajtárs – Kifelé. – No, ne siess olyan nagyon – szólt és megfog ta kar ját. A misenumi hajórajban ól vagytok? – Onnan. – Mondd – kérdezte a magasabb az első a magasabb – mi volt ma ebédre? A matróz fintor elfíntorította az orrát: – Hát az, ami rendesen. Szálkás S s ós hal, sok szálkával meg zabkenyér. A magas és alacsony abb nevetett A magas és alacsonyabb nevetett. – De bor csak volt? – kérdezték. – Az ám. Tengervíz. Nem bor. … ős – Hát hús? – Évek Hetek óta nem láttam húst. Csak emberhúst. Megint nevettek mind a hárman. – Te – szólt. Van pénzed? Rázta a fejét. – Szóval már zsoldot se kaptok már, de Ejh-hajh, de jó bolondok is is vagytok, hogy így szolgáljátok a császárt. A beszélőket egy csomó tengerész matróz vette körül, bámész arccal. Az alacsony abb most megszólalt: – Hát P p ajtások, akartok-e enni meg inni? Itt van mindegyiteknek egy-egy arany – és szétosztott egy csomó aranyat – menjetek és pihenjetek, mulassatok. Mert azért egy ember csak rátok van ám , aki rátok gondol. Pisónak hívják, és n N e feledjétek a nevét. Calpurnius Pisónak. 19 r A magasabb szintén beszélt, egy másik csoportnak: – A tengerészek éheznek – mondta – disznóság, a tengerészek éheznek. Nero pedig dőzsöl. Éljen Piso. A Zajongva és nevetve mentek el széledtek szét . a A matrózok szétszéledtek , kiskocsmákba, lacikonyhákba s hátrahátratekingettek, ki volt az a két adakozó. De ők a két köpcös tengerész hamar eltűntek, a raktárak mélyében. Egy lámpa világánál aztán összenevettek vihogtak . Zodicus és Marcus volt. Tengerészruhában, övvel és sapkában állott szemközt: Zodicus és Marcus Fannius . Mióta a császári kegy nem jövedelmezett, ebből éltek, még pedig jól és zsirosan. Összeköttetésben állottak az elégedetlen főurakkal, kik már régóta dolgoztak azon, hogy a népet fölvilágosítsák és megértessék vele, hogy tulajdonképen ő tulajdonképen ő elégedetlen. Munkájuk azonban nem ment. Maga a nép nem volt elégedetlen. Még most sem gyűlölte a császárt. noha szűkösen is élt , hiszen tulajdonképen ő uralkodott és Nero csak miatta veszett össze a kolomposokkal, kik ezt a mozgalmat indították. Az, amit a szenátorok és patriciusok beszéltek, nem érdekelte a népet , a vádakat nem hitte el, a köztársaság emléke pedig olyan messze volt, hogy nem is tudta, mi az fán terem az . Epi Az öreg katona, ki megkapta a maga tiz as zsoldját s néha hátizsákjában még mindig lelt egy kis árpakenyeret vagy szalonnát valamit s a köztársaságiak forradalmárok beszédére A biztatásokra tagadóan rázta fejét, melybe sehogyse fért a lázadás gondolata. Ezt Hiszen a katonaéletet megszokta, tizennyolcéves korától kezdve, mikor beállt a légióba, s őŐ is ha úgy akart szolgálni a császárnak, mint az apja, ki huszonöt évet töltött ott és negyvenhárom éves korában aztán mint veterán távozott, …ségből és őszen és becsületesen. Zodicus nagyon örült az mai eredménynek, melyet most elért . s S ietve útnak indult eredt indult, csavargós utcákon Marcus Fannius -szal együtt, Flavius Scévius szenátor háza felé, ahol esténként éjjel a forradalmárok összeesküvők találkozni szoktak. Az éjszakára az összeesküvőknek alapjában semmi szükségük se volt, mert a zavargások miatt nappa a fegyelem meglazult, a besúgók mással foglalkoztak és meg meglazult akár nappal is biztonságosan találkozhattak volna. De 20 r a forradalmárok ők az összeesküvők ragaszkodtak az éjszaka titokzatos lepléhez. Ezt regényesnek és izgatónak érezték. Szemük előtt állandóan a Julius Caesar elleni összeesküvés lebegett, melynek minden mozzanatát öntudatlanul lemásolták s közben alig gondoltak a mi arra, hogy mit is szándékoznak tenni. Szinpadiasan beszel mozogtak és úgy is cselekedtek. Zodicus a kapu előtti rabszolgának, aki régóta ismerte, ezt mondta: fontoskodva: – Jóbarát. Majd Marcus Fannius -szal együtt bement egy nagy terembe, ahol ott már ültek várakoztak az összeesküvők. Ez volt az összeesküvők tanyája. Szokása szerint egy szót se szólt, csak megállt a terem közepén. j J obb karját mereven fölemelte és sokáig várakozott így állt , mintegy szoborrá válva. – Forradalom – szólt végül. – Cassius – kiabáltak feléje komolyan is, gúnyosan is. Mer Ő volt Cassius. Marcus Fannius pedig Brutus. Az tőrt hordott mellébe keblében és s ahányszor csak idejött, kivette és fölvillogtatta: – Összeesküvés – kiabálta suttogta , rekedten. – A hajóraj már lázong – súgta szavalta Zodicus. – a A tengerészek éheznek, a nép forrong. Itt az idő, cs Cselekedjünk. – Cselekedjünk – tette hozzá Marcus ismételte Fannius . Zodicus nagy túl elmondotta, hogy az egész tengerészetet hajót sikerült pártütésre birni, Marcus Marcus Fannius a lovasoknal elért sikereivel kérkedett. beszúrva a lap bal oldaláról Nem igen ügyeltek rájuk. Az összeesküvők nyomott hangulatban tanácskoztak. Calpurnius Piso, az összeesküvés feje, előkelő úr, dúsgazdag patricius, kinek már rengeteg pénzében van ez a vállalkozás, kétk felleges homlokkal ült közöttük és kétkedve nézte ezt a szedett-vedett társaságot, mellyel annak idején annak idején hiúságból szövetkezett. Ő maga n N em volt határozott híve a köztársaságnak. c C sak Nerót gyűlölte és mindenáron változást akart óhajtott. De időközben kiesett kezéből a gyeplő. Így S s e előre, se hátra nem tudott tudott jutni, se szabadulni, se itt maradni. Maga se Nem tudta már, mit akar, hová megy, mit vall hová sodródik. 21 r zott, barátja volt a finom citerázott, barátja volt a finom örömöknek. élte el föltétlen a császárságot s nem Azok, akik mögéje sorakoztak, hasonlóan gondolkoztak. Lovagokból és nemesekből kerültek ki, kik főkép azt f vetette nehezményezte hánytorgatták föl , hogy a szenatus hatalma megcsökkent és s jól esett elmondaniuk azt, amit a szenátusban el kellett hallgatniok. De hogy kibeszélték magukat, minden tetterejük elfüstölgött. Flavius Scèvius, a házigazda, rendkivül óvatos ember volt. Ő bár egyetértett mindenkivel abban, hogy Nero uralmát meg kell dönteni , de azért minden szót megfontolandónak tartott s ál landóan remegett. Ünnepélyesen elkészítette megírta végre ndeletét és tőröket élesitett, készült a merényletre, mely egyre halasztódott. A másik mérsékelt Africanus Quinctianus, Nero egykori barátja és Tuguri nus is együtt poharazott a császárral és most azzal tette magát hasznossá, hogy adatokat szolgáltattak ellene. Ezek a mérsékeltek általában mi nd gazdag és ha talmas emberek voltak és csak azért lá zadtak föl, ho gy még gazdagabbak és hatalmasabbak legyenek. Az összeesküvők szélső pártja, mely azonnal cselekedni aka rt és fölt nyiltan köztársaságot kivánt, eze n az éjsza kán összetűzött Pisoékkal. 22 r Most a miatt támadták az összeesküvők őket, hogy tervüket Piso a merényletet váratlanul és érthetetlenül meghiúsitotta. Piso Mmegbeszélés szerint Baieba csalta a császárt, aki kiséret nélkül el is ment hozzá d D e az utolsó pillanatban az utolsó pillanatban nem engedte őt meggyilkoltatni, mert utolsó pillanatban e E szébe ötlött, hogy Nero a vendége és római patricius nem él vissza a vendégjoggal. – Még nem érkezett el az idő – mondotta szomorúan védekezett Piso tétován. – Kire támaszkodjunk? – Az erőnkre – kiabáltak vissza valaki az asztal aljáról, hol Lucius Silanus vezetése mellett a forradalmi párt tüzelt hangoskodott. Itt többnyire katonatisztek ültek, Sulpicius Asper, a praetor testőr csapatok századosa, Subrius Flavus néptribún és Fenius oenius Rufus, protector, Tigellinus személyes ellensége. A z szóló aki közbekiáltott fölkelt. Most lehetett látni, kicsoda. Lucanus volt, aki két katona között foglalt helyet. Dúltan és sápadtan érkezett meg számüzetéséből az összeesküvés hírére. Szép arcát már ráncok szelték át. Az a hit, mely egykor sugárzott róla, nem volt többé, csak a gyűlölet, hogy bosszút álljon. hiányzik az itt lévő alulról betoldás záró jelölése Az öntött beléje erőt, az adott célt leromlott életének. Különben Lobogott a haragtól. Különben Fáradt fáradtnak látszott. Nagy munkáját, melyet évekkel ezelőtt kezdett, távol a Várostól, befejezte. De a Pharsalia, melyet a császárok dicsőitésével indult, az utolsó könyveiben már Pompeit magasztalta és Caesar végül mint véres gyilkos állt meredt elő föl , a hullahalmok tetején. A költő elszánt köztársasági lett, a régi szabadság visszasóhajtója. 23 r – A katonák zsoldosok nem lázonganak – folytatta Piso. Nyugodtan éÉlnek a táborban, a sáncok közt, ahogy eddig feleségeikkel és gyermekeikkel, szórakoznak üÜres idejükben játszanak mulatnak . Enni is kapnak. – És a nép? – szólt egy nő, hatalmas hangon. A közbeszóló Epicharis volt, egy szabados nő, aki rövidre nyirt hajat viselt, s olyan húsos-piros arccal és beszúrva a lap aljáról akkora kezekkel és lábakkal rendelkezett, mint egy lovaskapitány. Már több éve régóta dolgozott a misenumi hajórajban, ahol a tengerészeket pártütésre akarta birni é És borzasztó vad színekkel festette le nekik Nero bűneit, tetteit gaztetteit. – A nép – felelt Piso szomorúan – tudni se akar rólunk. Szinházba és cirkuszba Versenyekre Kocsiversenyekre jár éss tapsol. Sajnos, nem nekünk. Munkátlan még mindig nincs elég annyi, amennyi kellene. Mindenről pontosan vagyunk értesülve. A kékfestők, takácsok, pékek, hajósok, tutajosok, ácsok, a mészárosok, olajkereskedők, süteményárusok nem mozdulnak. jóllaknak dDolgoznak és jóllaknak valahogy megélnek. a lap alján: A husang babér…és lüktető 23 r – De Britannicus gyilkosa nem élhet. Agrippina gyilkosa az anyagyilkos csak nem élhet tovább egy percig se? – kiabált szólt Lucanus. – Ezt se hiszi A nép – felelte Piso – nem hiszi, hogy ő a gyilkos. – Róma felgyújtója – szólt valaki mondta Lucanus ismét. – Mindenki tudja – állapitotta meg Piso –, hogy ezt a mesét mi találtuk ki. Hiszen a saját Mi gyujtottuk föl Nem ő gyújtotta föl Romát, hanem ti. – Mire várunk? – kérdezte a szélső párt egyszerre most Lucanus gyűlölettel, toporzékoló indulattal. – A jobb időre – szólt Piso, szerényen. Subrius és Silanus Sulpicius, Lateranus konzul indulatosan fölállt és Epicharis vicsorgott. Mire … Végigmérték az ellenpártot, hol a mérsékelt forradalmárokat. – Arra várunk – süvöltött egy Lucanus hang ja – hogy mindnyájunkat megöljenek. Nem tudta magát tűrtőztetni. – Éljen hát a császári forradalmárok köztársaság – kiabálta feléjük mondta kiabált a a mérsékeltek felé. Lobogott a gyűlölettől. Nero Lucanus Apja valamikor császári prokurator volt, ott gazdagodott meg. Őt Athenban nevelték. Nagy utat tett meg, mig idáig jutott. Szomorúan az izgalomtól remegve nézett farkasszemet aza ellenpárttal mérsékeltekkel. 24 r – Mit akartok? – kiabáltak ezek vissza. – Éljen a császár – mondta Lucanus, gúnyosan a szélső párt hahotája közepette. Mindenki érezte, hogy a két párt jobban gyűlöli egymást, mint a császárt. Nerot Si Piso és Silanus jobban inkább szereti, mint egymást. – Így nem lehet tárgyalni – szólt Piso és beszédbe kez dett. Ezt új beszéd követte, melyre másik beszéd felelt. A régi latin ékesszólás remek monda szép építményével , tömör mondataival, szenvedélyesen izzással izzásával izzó tüzeivel szenvedélyével újra jelentkezett, mihelyt forradalmárok találkoztak egymással, mert ez a nemes művészet a császárság alatt egészen elsenyvedt, csak a költészet virágzott, melyet a a masikat elnémitó zsarnokság némasága ihletett meg.. A köztársaságiak De a szélső párt azt gyors cselekvést követelt. Azt inditvány akarták tervezték tervez akarták , hogy Ceres ünnepén, mikor Nero cirkuszban lesz, Lateranus konzul kérvényt nyújt son át Neronak úgy, mint Metellus Julius Caesarnak s a többiek eléborul ja nak, úgy, mint Brutus, Cassius és Casca, és aztán leszúrják. A régi emlék mindenütt kisértett. – Korai – mondta Piso. – Késő lesz – szólt Epicharis – holnap kell. Vagy ma. – Szint kell Nincs Ha nincs egy romai, aki megtegye, akkor magam döföm le a rosz versirót – lelkendezett Lucanus. – Szint kell vallani – ordította Epicharis. 25 r Natalis, egy mérsékelt forradalmár összeesküvő , aki Seneca szabadosa volt és belőle szivta magát tele elkapta a szót s most Lucanus … gúnyosan kérdezte: – Hol van Seneca? Az nem vall szint? – Beteg – felelték. – Kormányozható betegsége van – vetették ellen. – Otthon ül – tette hozzá Natalis – és bölcselkedik. És majd ahhoz a párthoz csatlakozik, amelyik győz. 26 r Lucanus indulatra gerjedt. – Hallgassatok – kiáltott – ő költő. s Semmi köze semmihez és senkihez.. Se hozzánk, se hozzátok – és elfehéredett. Megijedt tulajdon szavától hangjától és szégyelte magát kijelentésétől Szégyen Lucanust szégyen fogta el, hogy a gyűlölet szenvedélyes tehetsége , melytől nagyszerű hőskölteménye született, ide vezette, ebbe a ronda és aljas társaságba, a császár udvarából, mely szintén ronda és aljas volt. Leült, nagyon leverten. Nem érezte magát többé költőnek. s é É lete olyan értéktelen volt, hogy szivesen odaadta volna akármelyik pártnak, ingyen. Senecát azonban mindakét párt magáénak követelte. Tisztelt és nagy neve szájról szájra szállt. Csak róla Eztán csak róla suttogtak, ki nem is volt jelen és sohase egyáltalán nem érintkezett velük. Zodicus és Marcus egész idő alatt egyetlen szót se szólt hallgatott. Miután elvégezték nehány szokott mozdulatukat nyugalmas e E lheveredtek az ágyon s figyelték nem kis érdeklődéssel figyelték a történőket, noha nem láttak világosan, hányadán vannak. Ezért minden helyesléstől, vagy tiltakozástól szigorúan tartózkodtak. Mikor a hangulat De hogy a hangulat úgy el… és a kedv lelankadt, arra a területre léptek, melyen biztosan mozogtak. Brutus és Az új Cassius és Brutus Piso mellé telepedett s hosszan rekedten magyarázta neki mindakettő, mennyit fáradt egészségét és és hogy még mennyi a tennivaló a néphangulat és forradalom fönntartására és a forradalom hatásain. Piso, mos megvakarta bölcs és kopasz fejét, mert t T udta, mit jelent ez. De mért…mennyi aranyat, hogy fél …ki rajta. Az ülés most már oszladozott. Tulaj Nem is határoztak semmi érdemlegeset és senki se tudta, mit 27 r végzett hasznosat, csak volt tisztában a helyzettel mért járt itt , csak Zodicus és Marcus. Lucanus csodálkozva nézett rájuk: – Kik ezek? – kérdezte Subrius-tól, a praetori testőr csapatok tribúnjától. – Költők. Lucanus felvonta egyik vállát. – Kik? – Köztársaságiak, forradalmárok. Lucanus most a másik vállát is fölvonta és kacagott. – Ha őket látom – és átölelte a tribúnt – akkor úgy érzem, hogy nem vagyok költő. És úgy érzem hogy császárpárti vagyok ha ők gyűlölik Nerot , akkor én szeretem őt. Bort hoztak. Egyesek A Egyesek ittak és Újra fölgyulladt a vitakedv és hiányzik az itt lévő ceruzás törlés nyitó jelölése Megint Megint összekaptak a z forradalmárok összeesküvők – Éljen a császárság – kiáltott Lucanus csufondárosan. – Éljen a köztársaság – viszonozta a mérsékelt párt, épp így. Flavius Scevus, a házigazda remegve csititotta vendégeit, nehogy kihalljék a lárma. Ő is elővette tőrét, akár Zodicus és Marcus. Végre az élete forog kockán, gondolta mondta De azok a testőrök, akiktől tartott, nem jöttek el. Hiszen kész már a végrendeleted – szólt Epicharis. Komédia – sugta oda Lucanus, barátainak barátjának legyintett. Minden rend és szertartás fölbomlott, mely nélkül forradalmat se lehet csinálni. beszúrva a lap tetejéről Pocsék és keserű kudarccal oszladozott a társaság bomlott föl az ülés végződött az összeesküvés. utolsó pillanatban Sokan elszöktek, féltükben, sokan elaludtak. Ecp Epicharis, a kövér és lelkes nő, sírt dühöngött köpködött az undortól. Lucanus azonban csak nevetett. Utolsó pillanatban, hogy fölfordult minden rend és szertartás, mely nélkül forradalmat se lehet csinálni. hogy menni készültek , az udvarról besétált a terembe egy nagy vörösszörü kutya. Hatalmas, vörös szőrű állat volt, a házigazda kedves ebe, 28 r mely derékig ért az embereknek vendégeknek . Lucanus odahívta magához sokáig N n ézegette vörös szakállát bundáját s azt mondta neki Majd rákiáltott: – Nero! Igy hiv A többiek pedig hahotázva ismételték kiabálták ismételték a kedves és szelíd vérebnek a kutya új nevét, melyet egyértelműen elfogadtak: – Nero, Nero. És mind nevettek. eredmény, melyben megállapodtak. De ez volt az egyetlen dolog . De reggel már nem nevettek. Epicharist, a kövér forradalmár nőt, amint hazafelé ment, a külső városba, egyszerű szegényes bérelt szobájába még azon az éjszakán elfogták. A nő n N em ellenkezett. Egy szót se szólt. De benn a börtönben se akart beszélni A katonák végigvágtak arcán, orrából-szájából patakzott a vér, testét rongyokká tépték, mégse tudtak belőle kicsikarni egyetlen szónyi vallomást szónyi vallomást sem. A tehetetlenség földühitette őket és kinozni kezdték őt. Amikor ez se használt, megdöbbentek ennyi erő láttán. A hatást várták, hol hatalmuk megszünik. Az a tüzes száj és ékesszóló forradalmi száj, mely annyit beszélt a tengerészeknek, mintha elfáradt volna a beszédben és céltalanná … magát válna, néma maradt. Éjszaka pedig Aztán Később fölakasztotta magát a börtönében. A némaságot, melyet magára vállalt, új és el nem múló némasággal tetézte, melyet már senkise törhetett meg. Úgy rémlett, mint a nyomozás kátyúba jutott. Reggel azonban Piso öngyilkos lett, és Délelőtt pedig Pisot Epaphrodituszt fölkereste az ajtónálló rabszolga, aki Zodicust és Marcust Fanniust beengedte. Flavius Scéviust, a gazdáját elfogták letartóztatták. m Megtalálták nála végrendeletét és tőrét. Utána hurokra került Natalis is. Majd Aztán elcsipték az egész társaságot, Zodicust és Marcust Fanniust kivéve, akik idejekorán kereket oldottak. Eleinte senki se akart vallani. – Seneca – dadogtá k mindenki mindannyian . Most is csak az ő nevét lehetett hallani. Nero Az összeesküvők őt emlegették, mert tudták, hogy a híres író a császár barátja, és azt remélték, így enyhébb lesz a büntetésük. Natalis azonban kikottyantott egy szót, mely meginditotta a lavinát. Most egy az összeesküvők a A nemesek és lovagok egymást adogatták el föl gyáván különösen a mérsékeltek és azt, amit még nem mondhattak egymás szemébe az összejöveteleken, kéjelegve kiabálták ki. Csak a szélső párt néhány embere viselkedett nemesen méltóságosan . A katonák, akiknek mesterségük a meg az ölés és meghalás, 29 r nem is hoztak szégyent a forradalomra. Spi Sulpicius Asper utoljára még a császár szemébe köpte minden megvetését és úgy halt meg. Sokakat a börtönbe se hagy hoztak be, az elfogatásuk színhelyén ölték meg. Platius Lateranusnak azt sem engedték meg, hogy gyermekeit megölelje, a tribun saját kezével fojtotta meg. Nero tombolt. Az összeesküvés, melynek gondolatától rettegett azelőtt, fölvillanyozta pezsditette , láthatóan jólesett örült neki, hogy jó lelkiismerettel, biztonságosan ítélkezhetett beszúrva a lap tetejéről , és intézkedett folyton parancsolt, harsogott. Világosság derült rá, a sötétségben s végre tudta, hogy mit csel kell cselekednie tennie . Már megteltek a börtönök, hely se volt, de mindig újakat hoztak. A hivatásos besúgókon kivül a rabszolgák és szabadosok is működtek, kik urukat egy tíz év előtti pofonért arculcsapásért pofonért vagy ütlegért beárulták és a v V áros megdermedt a rémülettől. Fényes nappal éjféli csönd borult a házakra. Zárt helyen szobában se mertek beszélni az emberek , a falaknak is fülei voltak … vannak lehetnek vannak voltak . Egy-egy alak sompolygott az utcán. Nem lehetett tudni, fél-e, vagy ijeszt, besugó-e, vagy leendő áldozat, vagy talán mindakettő egyszerre. Aki beszél t , az az gyanús, aki hallgat ott , az még gyanúsabb. Szidni hala a császárt, halál, de dicsérni és hizelegni szintén veszedelmes, mert ezzel csak rejteget az illető bizonyára csak takarni akar valamit. Nero már a hizelgőket is megölette. Százan és százan haltak meg egy régi Brutus, vagy Cassius szobor miatt, melyről nem tudtak csak ott fönn vol porosodott a padláson on. Némelyeket azért szúrtak le, mert állítólag a szobrok előtt kicsit meghajtották fejüket. A szónokokat mind számüzetésbe küldték. – Kiirtani az egész nemességet – mondta a császár – csak a nép maradjon. Nero ereje régi ereje fölpezsdült frissességet érzett boldog volt és friss . Az emberek pedig mindnyájan szomorúak voltak. Olyan leverten ültek szobájukban, mint egykor a császár. – Ki van még? – kérdezte Epicharist, a szellemes és értelmes görögöt, akivel újabban szeretett beszélgetni. Epaphroditust. – Mindenki megbűnhődött – válaszolt a titkár csöndben. – Csak menjen minden minden a maga rendjén – szólt. Alapjában véve n Meg kell csak szokni a halált is. aAkkor nem rettenetes a halál se rettenetes. Csoda ez? Az arc 30 r elsápad, a szív megáll. Nem is csoda. És könnyű. Nem mint régen. Epicharis nézte figyelte Nero arcát, melyen művészi öröm lángolt: – De azért érdekes – tette hozzá a császár – talán ez az egyetlen érdekes a földön. … úgy hiszem, ez az egyetlen alkotás. Néha nevetséges. Egyik-másik olyan fontoskodón méltósággal nyúlik el végig, hogy el kell magamat kacagnom. Vannak aztán különösek is. Azok megmerevednek és érzem valaminek a kezdetét, melynek sohase lesz vége. Minden halott az élőnek a szobra. Nem gondolod, hogy aki öl, az szobrász és alkotó művész? Én is az vagyok Csak most tudom bátran izlelem az örömet …ait életet , csak most tudom tudom, hogy mit szabad egy császárnak nekem, amit a többi még egy császár se tudott igazán. Semmise tilos – és az egy nagy mozdulatot tett kezével. Ezt az örömet kéjet később elaprózta, kis adagokra osztotta, úgy osztva élvezte, Olyan hosszan készült reá. Thrasea Paetus senatort, akit gyűlölt, mert nem járt színházba és mert komor sohase mert utóbb nem nyilatkozott a szenátusban, pörbe fogta s hosszú, lelkiismeretes tárgyalás után azzal az indoklással végeztette ki, hogy olyan komor az arca, mint egy tanítónak. beszúrva a jobb felső sarokból Máskor csak egy fölvillanó ötlet volt az egész. Valamit elgondolt, amit meg kellett tennie, nem tudott ellenállni. Lepidát, a nagynénjét, aki nevelte kiskorában, igen szerette. Egyszer az öreg nénike megbetegedett és hashajtót kért tőle. Ő halálos mérget küldött. Egyptomi helytartója megfürdött a császár fu kádjában, E e zért egy pillanat mulva elpusztult. Másik nagynénjének, Domitiának pedig azért amiatt kellett meghalnia, mert Baieban és Ravennában villái voltak, melyekre Nero ő áhítozott. A halottakat mindég megnézte. Mint gyári áruk Sorban hevertek előtte. Kereste, hogy mi van a fejükben a fejükben, a nyitott agyuk a nyitott szemükben és agyvelejükben beszúrva a jobb felső sarokból . De nem találta. Egyszer mulatott a nemesekkel. Syllat, az ősz nemest egy izben meg hosszan bámulta. Ősz feje büszkén ült nyakán. Egy pillanat mulva behozatta Izgatottan eltávozott, majd palotájába hozatta a fejét, az ember nélkül. – Milyen ősz most is – szólt, csodálkozva ámuldozva . 31 r Mikor Rubellius Plautus fejét vitték eléje, mosolygott: – Nagy orra van – mondta – és ez most még furcsább. Nem tudott ellenállni ennek a játéknak, ennek a nagy-nagy kiváncsiságnak s folytatta tovább. Esténként, nehány katona kiséretében kiment az utcára, mint valaha gyerme fiatalkorában, és megállitotta a járókelőket. Az első embert egyetlen da elé állt lépett: – Halj meg – szólt és … – akárki vagy – és beléje döfte tőrét. Az ismeretlen a porba hullott. – Ártatlan vagyok – hörögte, haldokolva. – Tudom – felelt a császár – annál érdekesebb – és nézte, figyelmesen, hogy múlik ki. (201) 32 r XXX. Seneca. Seneca kiszabadult a börtönből. Ártatlansága félig-meddig kiderült. Maguk a praetorok is látták, hogy a bölcs nem vett részt az összeesküvésben, csak ismert határozatlanságávala miatt keveredett belé. A tanúk mégis ellene vallottak. Minden összeesküvők csak az ő a nevét emlegette, mert tudta, hogy híres író, a császár barátja és azt remélte, hogy így enyhébb lesz a büntetése. Akadtak olyanok is, kik őt emlegett azzal vádolták, hogy egyenesen a császári trónra tört. A bölcs ezeket a vádakat türelemmel viselte. Minthogy nem Nem várt többet jobbat az emberektől. És mert A rosszaság és gazság és gazság hatalmát mindig elismerte a földön , és most mert most se se tiltakozott ellene ellene mikor ellene, szegződött És mivel megcáfolni nem a rágalmat megcáfolni nem volt módjában, szeliden hallgatott. Első Aztán e E lső útja a császárhoz vezetett. Már N n agy békesség lakozott már lelkében, de azért azért kötelességének érezte, hogy életét, amennyire teheti, meghosszabbítsa. Nem fogadkozott előtte, az ártatlanságát büntelenségét nem igaz bizonygatta. Tapasztalata Azt arra inditotta tapasztalta, hogy az életben az igazsággal nem igen lehet harcolni. Sokszor hazudnunk kell, mikor igazságunk van. aAkkor hamarabb célhoz érünk. Neronak, hogy visszavásárolja hátralévő napjait , fölajánlotta egész vagyonát, vidéki házait, kertjeit és vill villáit és műtárgyait. Azt mondotta, hogy Arra hivatkozott, hogy fáradt és öreg és s S zegénységben akar meghalni éldegélni mert stilus Ezzel így akarta megvesztegetni, megvásárolni hátralévő napjait. De a császár az ajánlatát nem fogadta el. Majd az életét ajánlotta föl. Kérte, hogy ölesse meg. A halálról mint valami kívánatos megszabadulásról beszélt, abban a reményben, hogy általa leszereli a császár ragadozó, gyermekes vágyát, mely, - érezte, - már feléje nyúl. Nero azonban ezt is visszautasította: – Inkább én halok meg – felelte és megölelte őt nyájasan . Senecát ez nem nyugtatta meg L l everten és fáradtan érkezett haza, a hosszú fogság után. Paulina , a fiatal hitves, ki csak pár éve volt felesége a nagy kertben ült várta . Mikor meglátta a hazatérő költőt, sírva fakadt. Senecá- 33 r nak a börtönben kinőtt a a gyér gyér szakálla s haja, melyet már régóta nem fésült és mosott, egy hosszú tincsben tapadt, a feje búbján. Ruhája elhanyagolt volt . Átlátszó a Arca csupa ránc Orra megnyúlt Paul A költő felesége eléje ment, könnyezve és ráncos homlokát megcsókolta őt, egy asztalhoz mely olyan volt, mint valami össz összeszáradt gyümölcs. beszúrva a 32. lap versójáról Aztán leültek a kertben. Két fehér kutyájuk eléjük … Annál A a z elefántcsont-asztal nál úgy álltak ott mint valaha foglaltak helyet, melynél egykor Poppea, mikor a császár szinházi előadás föllépése előtt meglátogatta. A többi is ottan állt, úgy mint valaha. – Ne készittessek fürdőt? – kérdezte Paulina, szeretettel. – Hagyd – intett Seneca. Piszkosan, elcsigázottan nézett maga elé a bölcs tekintett maga köré. Évek Rég óta élt már így, lemondva minden örömről, melyet az élet nyújt, még a langyos fürdő üdítő gyönyörűségéről is. Visszatért ahhoz az önsanyargatáshoz, melyet fiatalkorában kedvelt meg, de aztán, hogy a császárral összetalálkozott, abbahagyott. Kemény nyoszolyán aludt, sanyargatta vékony, öreg testét. H h úst nem evett soha, nehogy megmérgezzék, Cs csak gyökereket és főzelékeket meg egy kis zabkenyeret és éjjel-nappal elmélkedett . Kevés Vizet is ivott. csak pár kortyot ivott – Jó így is Jobb így – szólt halkan és nézelődött nézte feleségét, boldogan elégülten. Paulina is őt nézte. Tekintetéből pedig hű imádat sugárzott erre az öregemberre, kit valaha Roma valamennyi hölgye bálványozott és kényeztetett, a költőre, kinek Caligula Germanicus Caligula császár leánya Germa a császár leánya Julia Drusilla volt a szeretője, majd Agrippina és ki tudja később hány csodás és nagyszerű nő. Ezt a gazdag, és ismeretlen multat, szerette benne, féltékenység nélkűl, a sikereket, melyek viharok után, az övéi is lettek. Megértés és becsülés látszott jóságos arcán minden mozdulatán. – Jobb így – ismételte a költő – az életet csöndesen elhullajtani. Minden nap valamit. olvashatatlan? Seneca egy egy sárga fa alatt ült, maga is maga is sárga öreg. Vékony ruháját Tógáját lobogtatta fújta meglebegtette az októbervégi szél, mely össze zörgette a tar olajfák ágát csillagokat Fázott kicsit. Spanyol vére már már lehült, alig csörgedezett ereiben. Csak még a nap melengette. – Nekem mMost e e zt kellene megtanulnom próbálni: – sóhajtott – úgy mosolyogni, mint az ősz, egyszerűen és szelíden. Az ősz, mely már semmit nem akar többé tavasz lenni. Paulina megfogta kezét, hogy ifjú testéből átáramoljon valami melegség. Most ketten melengették őt: ő a nő és a napsugár. 34 r Paulina Felesége nézte szomorú arcát Odaadóan Odaadóan hallgatta és Seneca tovább beszélt tovább beszélt. – Csak nem kell az ele Csak n N em lenne szabad hozzá túlontúl ragaszkodni az élethez , mert akkor fáj. Ezt ifjú koromban tanultam meg zsidó szektáriusoktól. Akitől elvesznek valamit, az bölcsebben cselekszik, hogyha önmagától, előre okosan odaadogatja ja. Nem az egészet. Az dőreségnek tünnék Csak azt, aminek elvesztése már világos. föltétlen Ezért kinoztam magam fiatalkoromban, nem ettem, nem aludtam és sohase éreztem olyan örömet, mint akkor s legnagyobb fájdalmam az, hogy ezt hamar abbahagytam . Hidd el, a böjt és álmatlanság a tobzódás. Micsoda álmok jönnek látogatnak meg az álmatlanságban a virrasztásban, micsoda izeket hoz össze, a koplalás, mely folyton szakácskodik és csömör nélkül jóllakat bennünket. Most élvezem igazán az osztrigát, hogy egyáltalán nem eszem többé Ez az igazi inyesség. Abban sincs igazad, kedves Paulinám, hogy most öregkoromban puha párnákat kinálsz nekem és sajnálod törődött testemet, hogy kemény deszkákon és a földön gyötröm egyenesitem . Én, aki nemsokára a legrosszabb ágyon alszom majd, melyhez képest minden vacok csak kéjes és meleg, szoktatom magam a jövőhöz, csititom lelkiismeretemet, mely sok mindennel vádolhat. 35 r A nő ez t nem értette, d e nem mondott ellent és közelebb húzódott . Seneca pedig sovány homlokán összeráncolta a z aszott, majdnem fekete bőrt és tovább folytatta: – Igen, sok mindennel – és elgondolkozott. Hogy is kezdődött? – kérdezte még egyszer mintegy önmagától. Szerettem, nagyon szerettem. Azzal kezdődött. Itt kezdődött minden romlás és hazugság. Mindig itt kezdődik. Paulina tiltakozni szólni akart, de Seneca hata szeliden intett. – Igen, a szeretet volt lefelé vitt vitt . Csak a szeretet az züllesztett el és el , a szeretet, a nagy-nagy és távolított el célomtól, a szeretet: a nagy-nagy szeretet. Fölsóhajtott Aztán bánat nélkül, kellemesen cseveg ve ett mondta : – Valaha fiatal voltam. Sűrű, kemény hajam volt, sudár alakom, tüzes beszédem. Az apám hozott föl Romába s nagyravágyásában ő kívánta, hogy hagyjam abba a bölcsességet és tanuljak bölcseletet. Én engedtem. Hirneves ember lettem, irigyelt és gazdag, de soha se de nem boldog Úgy indult. Milyen szépnek tetszett akkor a Város és a dicsőség . 36/a r Szerettem a dicsőséget. Aztán engem is megszerettek. Mikor fehér togában végigsétáltam a Campus Martinuson, mindenki megfordult utánam és csak engemet kényeztetett. Boldog, hispániai fickó, spanyol-latin kölyök, pythagoraszi bölcseletet hirdettem. Természetesen szép nőknek. Azok hallgatták előadásaimat. Julia Drusil Drusilla is, Caligula leánya – gondolkodott. . Egyszer előadás után hozzám fordult, fölvilágosítást kért egy erkölcsi kérdésre vonatkozóan, melyet nem egészen értett s utána közös gyaloghintón mentünk el sétálni. Nyolc évembe került ez a séta, mert száműztek Corsica szigetére. Vajon megérte-e? Most úgy rémlik, igen, mert az emléke na gyon szép. levágva 36/b r Paulina A szende és finom költőfeleség féltékenység nélkül hallgatta. Ezt a gazdag és ismeretlen multat szerette benne, a régi, férfiasan szép csodás és és nagyszerű nők varázsát, a sikereket, melyek viharok után övéi is lettek. Seneca belemelegedett az emlékezésbe: Paulina, félénk, a szende és finom költőfeleség, féltékenység nélkül hallgatta: – Csakhogy által a belekerültem az életbe, mely millió gyökérszálával körülölelt és nem volt többé menekvés. Vissza akartam kerülni jutni a Városba, 37 r leveleket irkaltam a hatalmasoknak, hizelegtem ringy-rongy szabadosoknak, kiket megvetettem, hogy szóljanak egy jó szót a császárnál az érdekemben. Ők pedig vesztemre meghallgattak. Bárcsak otthagytak volna elpusztulni. Egyedül és boldogan: Seneca Seneca tünődött: Most lehunyta szemét: – Ma már világosabban látom azt, ami elmult. Mindenki itt van, akivel találkoztam. Nők, írók és szinészek. Még régi magam is, fátyolosan noha Vannak aztán nagyobb árnyak is. Agrippina. Ő a leghatalmasabb. A gyermek Nero szöszke feje. Mindez már csak messziről, ködön fátyolon keresztül. De az élet elvesztésében van valami kellemes és megnyugtató is . Paulina kozele és törölgette a szemét és közelebb húzódott hozzá. 38 r – A börtönben kinevettek – vallotta a költő Seneca, fejemre olvasták irásaimat, melyekben a szegénységet dicsértem és kérdezték, miért vagyok gazdag miért a. Úgy tekintettek rám, mint egy megvásárolt, vén figurára. Egy szót se szóltam nekik. Mit is magyarázhatokm meg ezeknek az otromba golyhóknak, hogy értem ide. De neked, édes, most el akarok mondani mindent. Legjobban szerettem volna emberek nélkül élni olykor , meztelenül, gőgösen, ahogy születtem. Egy hordóban, mocskosan és üresen. Hamar rájöttem, hogy De ez nem volt lehetséges. Körülvettek és azt Mert azonnal hogy közéjük mentem kerültem, körülvettek és azt firtatták tőlem, mi a véle- 39 r ményem ebben vagy abban a politikai kérdésben. Költő voltam és bölcs. Közönyös, mint a természet. Csak az örökkévaló dolgokról volt véleményem, de erre nem voltak kíváncsiak. Az ő hitvány, unalmas érdekharcukról pedig egyáltalán nem volt véleményem, akár a termés. Vagy mi a véleménye egy virágnak a szenátus újabb határozatáról, egy gyík olajfának a cirkuszi Hogy Mikor gondolkozni kényszerítettek, mert számomra se volt kegyelem, rájöttem, hogy az ő ügyükről, melyekről nekik csak egy véleményük volt, éppen ezerféle a véleményem, hol ez, hol pedig az, amilyen oldalról szemlélem. A költőben minden megfér egymás mellett, jó és rosz, fehér és fekete meleg és hideg, arany és sár. hiányzik az itt lévő felülről betoldás záró jelölése Minden csak is és hiszékeny Nekem azonban, sajnos, állást kellett foglalnom. Ez a bűnöm. Ez nem volt nehéz. Minden igazságnak két több szine van és s én mind a kettőt egyszerre láttam, minden és az ellentétes pártoknak nagyon világosan meg tudtam magyarázni kifejteni, hogy tulajdonképen mit is akarnak. Én sohase akartam semmit. Ez Azt mondják, hogy eladtam magam nem voltam őszinte . Holott akkor, mikor beszéltem kérdeztek, mindig a becsületes őszinte véleményemet hirdettem, egy részét annak, amit tudtam, mert az egész igazság nálam volt, amit ők nem tudtak volna lettek volna képesek elviselni. beszúrva a lap aljáról Nem is az a bűnöm, hogy változott a véleményem és csupa ellentmondás voltam, mint maga az élet, az irásban más, mint az életben valóságban, hanem az, hogy egyáltalán szint vallottam. A bölcsnek nem szabad megszólalni és cselekedni. Odafordult a feleségéhez: – Szerettem az életet, s lásd, ide jut, aki szereti az életet Hasonló lesz hozzá. az igazságát és a hazugságát is. Minden csak ezért miatta történt. Az egyetlen, visszanemtérő életemet védtem, mely elmúlik, olyan vad és olyan korban, melyben élni nem volt természetes. Jogom volt hozzá. Lángnak születtem, különbnek, érzékenyebbnek, értelmesebbnek, mint itt akárki. Jobb is vagyok, tisztább, mint azok a korlátoltak, akiket jellemeseknek, azok a képzelethíjas durvák, akiket férfiaknak, azok az esztelenek, akiket hősök- 40 r nek neveznek. Nem hiszem, hogy meghalni bátorság és különb Bátor halottak nincsenek. Csak az életük bátorság és semmi áldozat se kicsiny az életért sem ér érette De látod, mégis hová jutottam. Lealjasodtam az élethez Lerokkantam , mert közösséget vállaltam vele az emberekkel . Hibát követtem el, tudom. Akkor is a legnagyobbat , mikor beszúrva a lap aljáról beleszóltam szót szóba ereszkedtem a császárral odaadtam magamat Neronak , én, aki költő vagyok hizelgőnek és kétszínűnek tartottak miatta , sokan becstelennek. Más meg Ezt vállalom állom nom kell . Más mód úgy látszik, nincs is Aki szereti az életet, az olyan, mint én. Hasonló az élethez, mely szép és zagyva ellenmondó zagyva . Aki szereti a halált, az olyan, mint Nero. Hasonló a halálhoz, az értelmetlen és …nyző, gyűlölködő. Szép szó Meddő és értelmetlen hazug véres . Aki a becsületet és az egyenességet szereti, az olyan, mint Burrhus. aki Igazat mond és belehal elkergetik belehal. Enyém volt a szebb és szebb sors. Most pedig meghalok Éltem, ameddig lehetett. csellel miatta az életért d D e most nekem is meg kell halnom. Paulina fölsikoltott és vadul átölelte a költőt. – Csitt – mondta Seneca feddően és halkan, mint egy kisleánynak, akit rendre intenek – meg kell halnom. Hogy miért? Most jártam a császárnál. Ha Nyájaskodott megölelt és biztatott, de épp abból láttam, hogy kevés időm van s jó lesz készülni. Nem örülök neki. Nem hiszem, hogy meghalni bátorság. Bátor halottak nincsenek. olvashatatlan? Meghalni mindig nagy ostobaság, még az utolsó percben is. Csakhogy a végzetet, melyet reám mért a gondviselés, már nem tudom elfordítani. Évekig tartottam fel, de ma már gyenge vagyok hozzá. olvashatatlan? – Nem – mondta Seneca Kár lenne tovább tépelődni. Caligula A felesége mikor valamit menekülésre gondolt. 1 41 r – gépirat Caligula császár, mikor fiatal voltam, halálra itélt. Akkor egy nő hetéra mentette meg az életemet, akit mind a ketten szerettünk. Később is S s okszor forogtam halálos veszedelemben, de mindig én győztem megmenekültem és elértem, amit akartam. Úgy játszottam az emberekkel, mint a bábukkal, mert, hidd el, alapjában véve nagyon egyszerü bábuk figurák lények . Egy szó vagy egy intés kitériti őket utjukból és mellénk szegődteti őket. Paulina kérdő mozdulatot tett, és mintha remény csillámlott volna fel szemében. De Seneca azonban most is válaszul tagadóan rázta fejét. – Nero azonban más – mondotta Seneca és tagadóan rázta fejét. Seneca tagadóan rázta fejét. Én most ma láttam őt és tudom, hogy reménytelen minden. Nem lehet többé megállitani, azt, ami jön. Vele is játszottam sokáig. Gyurtam és formáltam szellemét, addig, ameddig a birtokomban volt. Csakhogy most valami egészen különös dolog történt. Nem Már nem csak az ő szellemével állok szemközt, hanem a saját szellememmel is , amely ellenem fordul, azzal a korlátlan és hatalmas daimonnal, amelyet én ömlesztettem át beléje. Egy költő vadsága van az arcán. Nem lehet kiszámítani, mit akar. kiszámíthatatlan szeszélye van b él benne. Ezzel szemben tehetetlen vagyok. Én, ki egész életemben a szellem em gondolatom által uralkodtam, most a szellem em gondolatom által pusztulok el. Seneca tépelődött, azután ezt mondotta fölsóhajtott, aztán folytatta így folytatta elkomorodott . – Engem tettek nevelöjének. Talán csak ez a hiba. Talán csak ez a hiba. Igen, csakis ez a szörnyü. Mert itt kezdődik minden Csupa jószándékkal közeledtem hozzá, haragról jóságról, és nyájasságról megbocsátásról prédikáltam papoltam oktattam őt, de aztán, - magam se vettem észre, - napról-napra és nyomról-nyomra kitártam előtte természetemet, megmutatkoztam igazi mivoltomban, kinyitottam magamat és ő meglátta a költőt, aki az örjöngő és koronátlan természethez hasonlatos. Ettől a látványtól akárki megőrülhetne. Úgy gondolom mostan, hogy a költő, aki mindent csak látványosságnak tart a földön, az igazi igazi igazi gonoszszellem. Hiányzik belőle az a korlátoltság, mely nélkül nincsen erkölcs és élet. Ettől őrült meg omlott össze ő is. Hogy is nevelhetne valakit a költő, aki magát nem tudja nevelni, életre és boldogságra, hiszen éppen ezért lesz költő. És mi ketten neveltük őt . Agrippina meg én. Megölte az anyját. Most pedig engem ölet majd meg, a nevelő apját. S bólingatott: – eEnen-fiam, szellemi gyermekem támad ellenem és kezében az 2 42 r – gépirat a fegyver, melyet én adtam neki. Lehajtott Lógatta fejét Bólingatott Régi és mély harag lappanghat benne ellenem. k K i tudja mit hallhatott rólam, mi juthatott fülébe egykor. Azóta nem bocsátott meg nekem soha . Évekig tartottam fel a végzetet. Ma már nem lehet. gyenge vagyok hozzá. Az emberek á Á ltalában nem szerettek tett . Mert hiába igyekeztem hazudni és szinlelni, szememben meglátták, hogy mit gondolok róluk a, éreszték a lenézést. Ezt nem bocsátja meg nekem ő se meg most se . Campaniába visszavonultam, teveled édes , egy darabig évekig bujdostam előle, hogy ne gyanusítsanak, nem ettem és nem aludtam, de most vége mindennek. magam elől nem bújhatok el. Bizony meg kell halni és ez nagyon furcsa. vége mindennek furcsának különös és nagyon furcsa. Annyit írtam róla erről , mióta az eszem tudom , minden második gondolatom a halál volt és most a sokszor u i dézett vendég nagyon közel van, a küszöbömön áll. Hát ilyen. Ifjukoromban csak képzelegtem róla, de most, hogy öreg vagyok és magamban hordozom, érzem is tudom, mi Tudom micsoda. Az öreg ember aty j afia a z halálnak elmúlásnak , és a tikát titkát csak ő tudja képes megmondani. Már n N em zugolódom ellene. Igy is jó. Csak azt érzem, jobb lett volna egy hordóban élnem, piszkosan és ismeretlenül, de ne tiltakozzunk. De azért bevallom. a roszaké Megnyugszom abban, hogy az ostobáké a föld. a A jókat bölcseket nem birja el. – Te bölcs jó vagy – mondotta Paulina – és szent vagy és jó vagy és tiszta vagy és ártatlan vagy – és sokszor … mozdulattal megcsókolta Seneca száját kezét leírhatatlan gyengédséggel leírhatatlan gyengédséggel . minden mondat A kertben borzongtak az őszi fák. Hüvös légáram rohant végig az utakon, és az októbervégi szélben zörögtek a targallyak és harasztok, sárga száraz levelek gördültek le az istenszobrok válláról. – Lucanus is meghalt – mondotta Seneca tompa szintelen hangon. Ö Ő t is kivégeztette. Azt mondják, Nnagyon gyáván halt meg, mint úgy mondják. Szeretett volna még élni és irni verseket. A börtönbe megzavarodott, mMinden áron ki akart ván szabadulni, hogy és tulajdon édesanyját és tu is föladta, belekeverte az összeesküvésbe. Azt hittem, ezen az áron kegyelmet kap, ezért tőle a másik anyagyilkostól. Csalatkozott. Mert tTegnap ő neki is felvágatták az ták ereit. Visongott és toporzékolt, annyira nem akart meghalni. Igazi költő volt, aki szerette a napot a levegőt, s utálta az éjszakát. Utolsó pillanatában azonban is láz fogta el és egy verset szavalt. Emlékszel a Pharsaliá-ból arra a részletre, melyben Lycidas halálát irja le, akiket t a tenger mellett leszurnak? Nekem most nem 3 43 r – gépirat jut eszembe?. Pedig nagyon szép, ez igazi müvész munkája. Tömör leirás, sallang nélkül, a kézzel fogható megsemmisülés. szóba öntve Paulina, hozd ki a könyvet. A költő felesége kihozta a Pharsaliát, melyben Seneca meghatottan lapozgatott. Rokonának, a halott költőtársnak halhatatlanságát érezte látta minden betűben . A harmadik énekben rábukkant erre a részletre, mely a 637 sortól 645 sorig tart . Majd á Á tadta a könyvet Paulinának, aki most olvasni kezdett. Seneca egy fatörzshöz támasztotta öreg gyöng öreg fejét, úgy hallgatotttta. Feleségének fiatal hangja pedig szépen és csöndesen hullámzott az őszi levegőben. 43/a r – gépirat A 43-as számú gépiratoldal és a 43/b számú gépiratoldal egyetlen lap két pontosan illeszkedő fele. Ottan a végzet is állt, akadozva haladt a tüdőben, Majd a szivébe rohant s tusakodva a földre teperte… ” Mind a ketten könnyeztek. Seneca szólalt meg: – Én mondom Szép versek, pontos és jó sorok. Igaz művész munkája. Tömör leírás, sallang nélkül: a kézzelfogható megsemmisülés, oldalról beszúrva Igy halt meg, ezeket kiabálva és utolsó szava az utolsó sor volt. Nagyon megvetették azok a nyárspolgárok a katonák , akik látták az élethez való ragaszkodását. De igazi költő volt, aki szerette a napot és levegőt utálta az éjszakát. de eÉn szebb halált nem tudok elképzelni. Az én vérem volt, volt testvérem gyermeke. A testvérem gyereke Paulina megkérdezte: – És még sokan? Seneca intett: – Nagyon sokan. – Zodicus és Marcus Fannius is? – Ők nem – mondotta felelt Seneca mosolyogva. Nekik semmi bajuk. Most forradalmárok, minthogy az jövedelmez legjobban. a A társaik már túl vannak mindenen jó helyre bújtatták őket. Sohase bukkannak nyomukra. Sohase bukkannak nyomukra. A középszerűség halhatatlan és a hitványság örökkévaló. …helyes is 44 r Kiélték a szomorúság és gyász érzését, s mint ilyenkor történni szokott közönyös másról kezdtek beszélni, közönyös dolgokról, mely csillapítja a fájdalmat nyugtat . – Tudod, ki adott föl? – kérdezte Paulina, csodálkozva. – Natalis – mondta, csodálkozva. – Natalis? – kérdezte Seneca és kicsit maga is csodálkozott. – Ő – felelte Paulina – akivel annyi jót tettél, mint senkivel és semmit se vétettél ellene, soha. Hisz F f ölszabadítottad rabszolgasorából. Egész vagyonát tőled szerezte. Most pedig… Elakadt szava, mennyire Percekig nem tudták megérteni az emberi elvetemültséget mértéktelenségét beszúrva a lap tetejéről mely és ez mely mindkettőjüknek fa láthatóan fájdalmat okozott egy pillanatra – Érthet A rabszolga hálátlan – szólt Paulina megvetően. Érthetetlen Micsoda hálátlanság Érthetetlen. – a rabszolga. Én nem értem. – Nem érthetetlen Én értem , kedves – mondta Seneca. A hálátlanság sohase érthetetlen. Sokszor találkoztam vele az életben, többször, mint a hálával, ezért nem is lehet ember természetellenesnek neveznem, vagy embertelennek. Sőt a hálátlanság nagyon emberi. Azok, akikkel rosszat teszünk, sokkal ritkábban állanak bosszút, mint azok, akikkel jót teszünk. Azt tapasztaltam, hogy a lekötelezettjeink bizonyos idő multán, később vagy hamarabb menthetetlenül meggyűlölnek bennünket. Ennek pedig a magyarázata. A gyakorlat … akik pénzt vagy szellemi segitést fogadnak el tőlünk, megalázkódnak azáltal, hogy reánk szorulnak és aztán kiseb visszafizetik a keserűséget, melyet tőlünk kaptak. Folytonosan azt hallod, hogy a pártfogolt jó tevője ellenfordult, pedig nem is noha tőle várta legkevésbé. A bölcs mindig azonban várja ezt a ju jutalmat. Ha Akiket megfenyítettem, azok alig bántottak. De mindig És N n em is fáj nagyon neki. Mert ő tudja, hogy nem azok szeretnek bennünket, kikkel jót teszünk, hanem mi szeretjük azokat, akikkel jót tettünk, mindég jobban és jobban, a saját áldozatkészségünk érd kellemes tudatát szeretjük bennük, amire visszaemlékezni kellemes vagy helyesebben erőnk, 45 r hatalmunk, leereszkedésünk emlékét, amint ők is az ez által előidézett megaláztatást gyűlölik bennünk, amire emlékezni határozottan kellemetlen. Miért haragudjak Natalisra? Csak ő haragudhat reám. Én pedig mindég inkább szeretem, még most is oly oly jól esik elgondolni hogy a tettemet, mit műveltem érette, hogy az feledem az aljasságát is elfelejtem és szeretem szeretem benne bámulom tulajdon jóságomat, mely nem halványul el a hitványságától. Enyhülten mosolyogtak h H ogy ezt megértették, enyhülten mosolyogtak de kissé felocsúdtak, M m ert csak a rejtélyes okoz fájdalmat szenvedést , akár jóról vagy jóról van szó Többé nem is vádaskodtak. Bámulták Figyelték az őszt, mely a kertben motozott, titkosan . l L eszedte a fákról a díszeket, a lombokat, melyeket tavasszal aggatott reájuk, sárga avart szórt lábuk alá s hallgatták egy-egy gyümölcs súlyos puffanását súlyos puffanását , mely az utolsó pillanatban, hogy megérett, a földre zuhant esett , komoly és mély súlyos zengő súlyos mélyen zengő zajjal. a két eb fehér eb 4. 46 r – gépirat A kert alatt léptek hallatszottak közeledtek. – Itt vannak – mondotta Seneca. Paulina fölkelt. Két katona jele lictotr jelent meg bárddal és vesszőnyalábbal , a halálos itélet végrehajtói, egy centurio kiséretében, aki irott parancsot hozott. Utánuk jött egy orvos. Zavartan megállapodtak, Látták mert ott látták a nagy költőt, akivel végezniük kellett. aki eElefántcsontszékén ült. Seneca láttukra hatalmasan megriadt, úgy, mint még soha életében. Maradék vére elhagyta arcát, mely most halálosan sápadt lett . innen kézírással folytatódik az oldal Az, amit gondolt és érzett, irt és mondott eddig, összekuszálódott zavart fejében s csak az a kép maradt meg mindenből, mely könyörtelen szigorában valószínűtlennek régen meglevőnek mégis valószínűtlennek és hihetetlennek látszott. Föl akart állni, hogy nyugodtságot színleljen. De lábai megtagadták a szolgálatot és visszaroskadt. Paulina első ijedelmében fölemelte karját, mintha a katonák felé akarna sújtani. Aztán céltalan mozdulatát visszavonta, az arcára szorította két kezét tartotta karját F f érjéhez ment és m M egfogta kezét, melyet kivert a hideg verejték. Seneca szája hangtalanul mozgott: – Megírom Csak A végrendeletem – dadogta megrend megrendülten . Két nála lakó hű tanítványa, aki a zajra odasietett szaladt és oktatást kapott tőle a stoikus bölcseletben, a zajra odasietett s viasztáblát és írónádat tett eléje. – Sajnálom – mondta a centurio, szomorú és nem részvétlen hangon – szigorú parancsom van. – Ezt sem lehet? – hebegte a költő. A centurio alig rándította mozdította a fejét, de szája határozott tagadást fejezett ki. 47/a r Seneca, hogy késleltesse azt, ami nem maradhat el, még szólt: Csak ezt akarnám a végrendeletem egy szót írok le. – Nem lehet – mondta a centurio. Egyik lictor bement a koynhába, forró nagy üstökben vizet készíttetett forraltatott, mellyel majdnem egészen megtöltette a fürdőszoba kádját. A másik szurokfáklyával világított. Seneca a centurio támogatásával fölkelt. – Menjünk – szólt Seneca , mikor már vezette befelé a fürdőszobába. Jöjjetek – intett Paulinának és a két tanitványanak, aki hozta kezében hozta a viasztáblát, íróvesszőt. 47/b r Áthaladtak a pompás és kedves villán a régi szobákon, melyek tárgyaikba olyanok voltak, mint az öregemberek reménytelen és jövőtelen lakása. Minden kilincs, minden ajtó, minden kilincs mely Minden csak Minden csak a multról beszélt, és nem a jövendőről minden kilincs minden ajtófélfa, minden kilincs, minden kulcs, mely meg kopott barnult az élettől, tel a gazdája régi éveit a gazdája a használattól, teleszivta magát a gazdája életével és most utoljára még kiárasztotta magából. Seneca, mikor reá e tárgyakra tekintett, az életétől is búcsúzott. A két tanítvány már a fürdőszobában kuporgott. 47/a r folyt. Azok ott lekuporodtak. Térdükre tették a táblákat és lesték a mester utolsó szavait, hogy lejegyezzék és okuljanak belőlük. Seneca egyelőre nem szólt semmit. Gyorsan levetkőztették. beszúrva a lap tetejéről Bódulva állt a szobában, mely homályos volt a forró gőzöktől és a fáklya füstjétől és nézte a mozgó mozgó , gyöngyöző vizet. A centurio leültette egy magas székre úgy, hogy egyik jobb lába már a kádban volt, a másik bal pedig künn, mezitlenül. Levetkőztették Gyorsan levetkőztették. – Hát meg kell lennie – kérdezte most, inkább magától szólt s nem jutott eszébe semmi se, egyetlen tétel, vagy igazság sem, melyet ele élete során hirdetett az erkölcsi leveleiben, csak az az állati és isteni félelem foglalkoztatta, mi lesz azután, amibe n egyetlen ember se bizonyos. A két liktor közrefogta, térdét kifeszítette. Odalépett a doktor az orvos. Egy a Alacsony köpcös Kicsiny törődött Alacsony , köpcös rabszolga volt, aki pár éve a orvos mesterséget gyakorolta. Ő sem örült. – Orvos – szólt kérdezte Seneca, csöndes öngúnnyal – nem várhatnánk még egy kicsit? orvos Legalább egy percet. Azért is kár. A liktorok centurio azonban siettette az orvost, nehogy kihüljön a víz. Egyik liktor Seneca a térdéhez tartotta a fáklyát. – Nem bánom Itt vagyok. Jól van. Legyen. – mondta Seneca és odatartotta nyujtotta a térdét, mely kilógott a kádból. Nézte Figyelte , mi történik. Az orvos a térdkalács alatt szakértelemmel kereste az eret, az élet főútját, melyben a vér nagy csatornában rohan, hogy a 48 r kezében levő élesre köszörült szerszámmal átvágja. Nehezen találta meg a jobb lábán. Hamar megtalálta. Akkor nagy erővel belevágott belecsapott. Az ér, mely már elmeszesedett, és remegő zajjal érdes zajjal ropogott, mikor a kés fölnyitotta, emiatt Seneca a fájdalomra sirva fakadt. Paulina és a tanítványai is sirtak. Most mindnyájan vártak. Öreg vére azonban, mely megalvadt, akár az óbor, a sok élettől a hosszú élettől, akár az óbor, sehogy se akart kicsorranni. Az orvos nyugtalankodott: – Nem vérzik – mondta és elsápadt az orvos . Majd Ekkor a ballábán is fölvágta …te az főeret. Ebből folyt v V alamicske vér szivár gott , feketén. Utána a jobb és bal csuklóját nyitotta ki, melyet Seneca a vizbe lógatott. Most beszélni kezdett, természetes hangon. – Írjatok – szólt – elmondom, milyen a halál. Látom ezt a fürdőszobát, a fáklyát és titeket mindnyájatokat, kik itt álltok. Paulinát, aki sir a kedves, áldott – mondta feléje a tanítványokat, az orvost és a katonákat. Csodálkozom azon, hogy csak ennyi. é É s várom, mi következik. Nem szólt hHallgatta a vére zaját, mely rózsaszínűen elegyült a mozgó fürdővízzel. Majd ismét beszélt: – Gyengeséget érzek, mintha kicsit álmos lennék. Vagy talán K k önnyűséget. Mást semmit. Ismét várt. – Most azonban nehéz minden. És rosz. Irjátok: rosz. De a szemem világosan lát. Hallom a hangom is és tudom, mit mondok. Ebben a pillanatban olyan lett, mint a fal. – Most é Émelyeg a gyomrom – és a vizre hajolt. – A vérveszteség miatt – magyarázta az orvos. – És feketén látok – tette hozzá Seneca. mintha fekete posztóból lenne minden. Irjátok. hogy Rosz, nagyon rosz. Meghalni Ne haljatok meg. Élni kell, mindenkinek, sokáig. Mélyen lélegzett. – Nem titkos, csak szörnyű. Írjátok. aA titkot még nem tudom, és elmondani, úgy látszik, nem is lehet is birom . Pedig már 49 r ott lehetek vagyok lehetek valahol , a szélénél. Percekig nem szólt. Egészen eElalélt Paulina karjaiban, aki a fürdőkád mell mellett tartotta őt. Egyik tanitványa közelhajolt arcához: – Milyen most? – kérdezte. Seneca nem felelt. Feje Paulina dagadó, fiatal keblén pihent, az édes, eleven halotti vánkoson . beszúrva a lap tetejéről De a tanitvány a halálos álomból még egyszer fölrázta. – Milyen – firtatta és megerintette arcát, mint akit fölébresztenek. Seneca erőlködve beszélt, de határozottan: – Nem olyan, ahogy képzeltem. Más. Eg Más. Egészen más. – Hát m M ilyen? – kérdezte ismét mind a két tanítvány, egyszerre. – Egészen más. Nagyon furcsa Különös és érthetetlen. Egészen más Nagyon furcsa. Érthetetlen. Most még Seneca csuklott és vergődött jobbra balra. A fürdővíz vérvörösen lüktetett. Erre az orvos a centurio gyengéden elvezette feles Paulinát. Az egyik liktor megfogta Senecát a halálraítéltet két karjánál fogva és nem durván belelökte beledöntötte a bug forró vízbe. A költő még egyet sóhajtott és teste elmerült. Utolsó sóhajából egy légbuborék lett. Az sokáig ott táncolt a viz fölszinén. Aztán szétpattant az is. Seneca nem volt többé. 50 r XXXI. Egyedül Valamivel éjfél előtt a főaugur megfürdött, vacsorára megevett egy keselyűszivet, majd hófehér tógát öltve paptársaival kiment az erődre, kezében egy elfüggönyzött ellenzős, eltakart lámpá világánál val, hogy jósoljon arra a helyre, ahonnan az égi jeleket szokták megfigyelni. Szeles Szeles, barátságtalan éjszaka volt. A szél vihar többször egymás után elfújta a lámpát. úgy, hogy semmit se láttak. Egy bottal négy részre osztották az eget, a főaugur az eget és erőlködő szemmel figyeltek, de sokáig semmit se láttak, az ido a négyen … eEgyetlen madár se röppent a kijelölt égrészekre, se halászsas, se ölyv, vagy galamb, a császár madara, melynek repülése után lehetne jósolni, se bagoly, a kuvik mely hangjával árulja el a jövendőt. beszúrás a lap aljáról csak a fellegek hömpö lyög tek, és a szemhatár alján … föltünt az üstökös rob robog va ragyogott, kicsi-izzó hajával kicsi-vörös hajával rohant mint az ég őrültje, gonosz kerek futárja, aki t szintén gonosz hireket hozott lomha gomolyokban és az árnyak szálldogáltak ide-oda. A z papok augurok a galambot várták, a császár madarát, mert most Nero tudakolta tőlük a birod sorsot. 51. r Először történt ez meg, azóta, hogy uralkodott, azelőtt sohase kérte az augurok tanácsát ukat . Most azonban a birodalom válságos helyzetbe jutott. Iudeaban állott a harc, a zsidók föllázadtak és megölték a római kiküldöttet kormányzót Ascalus, Acre, Tyr, Hippo égett, Gadareban egymást ölték gyilkolták az emberek, aztán a többi tartományokból se jöttek nyugtatóbb jelentések. Galliában tavasszal lázadás tört ki és Vindex megüzente a császárnak, hogy készüljön a végére. Hispániából nem érkezett semmi hír újság. Galba nem akart szint vallani s azt rebesgették, Vindexxel szövetkezett. Rémhirek szállingóztak a forumon, noha terjesztőit szigorúan büntették és már a légiókban se bizott senki. Nero Poppaeát is eltemette. Egy verseny után durván összeszólalkozott vele, rátámadt és vasas vassal meg pántolt csizmájával hasba rúgta a csász császárnét, aki a hiányzik az itt lévő alulról betoldás nyitó jelölése szíve alatt reményt viselt, új sarjat a gyermektelen császárnak. Mire lefektették, már nem is élt. Bebalzsamozták, mert a zsidó papok nem engedték elégetni, koporsóba emelték s maga a császár mondott felette gyászbeszédet. Őszintén siratta ezt a nőt, aki számára a boldogtalanság keserű malasztja volt és holta után jobban hiányzott, mint akárki. Nem gyötörte többé senki, de nem is ösztökélte és Nero átadta magát senki és ő is keresni kezdte mindenütt azt, aki egykor élni és szenvedni tanította. A Circus Maximus körül ólálkodott, a kéjleányok bodéj bódéi mellett, károgó, sötét emlékeivel, melyek utána szállottak s egy-egy hete hetérában pillanatra fölismerte arcvonásait. Végre aztán rálelt. őt, de aztán észrevett egy alig meghatározható idegen vonást, mely elriasztotta. A bánat egészen egészen megviselte. Éjjel nappal járt-kelt, utazott, kutatta őt magából kikelve elborulva s meg volt győződve, hogy előbb-utobb rá kell lelnie. Végre 52 r aztán megtalálta egy fiúban, akit Sporusnak hívtak. A fiú első pillanatra nem is emlékeztetett reá. De hogy figyelmesebben szemlélte szemlélte, minden és elfeledett visszasejlett visszatért megelevenedett, emlék s úgy tetszett, hogy ebben a különös, álarcos formában tért vissza hozzá az, akit egyedül szeretett. Kövérebb Teltebb volt nála Poppeánál , de egész mivolta majdnem azonos vele. A makrancos és kissé durcás száj, a homlok, a haj és az orrtő körül a nehány arany szeplő is s a makrancos és kissé durcás száj is , melynek csókja az aszú szöllő ízére mel emlékeztetett. Nero nem nyugodott addig, mig el nem vezette a templomba, mint vőlegény, fején sárga fátyollal és ünnepiesen össze nem eskette magát vele, a főpap által. Erre az alkalomra a szenátus is megjelent, teljes számban. Sporus nőruhában jött, komornái kiséretében, befont hajjal, lábán kis sárga papucs, csak akkora, mint egy pillangó, arcán vörös kendő, akár a Vestaszüzekén, fején haján fején majoranna koszorú A pap a menyasszonynak szokás szerint vasfüvet nyújtott át, a termékenység jelképét és a szenátorok boldogságot kívántak az új frigyhez. Csakhogy a fiú Csakhogy a fiú ostoba volt és hallgatag. Vacsora e E béd után rendesen becsipett és egész nap aludt, a császár pedig ismét csak az eltűntet keresni te kezdte azt, akit nem tudott megtalálni. Akkor fordult az augur augurukhoz. Az augurok órákig vártak, de a madarak még mindig jelentkeztek, az istenek nem akarták közölni határozatukat. Madárh Hangokat se hallottak. Holló, varjú, bagoly és kuvik némán vesztegelt. A papok keze szeme és füle egyaránt kifáradt. Hajnal felé azonban, különös dolog, kelet felé, az erős szélben ember i szókat 53 r lottak, gyenge és elmosódó jajszavakat, mint a vizbefulladók, vagy a fojtogatottak hörgését, melyek a homályban erősödtek, hirtelen ordítássá váltak, majd elhaltak. A főaugur elfehéredett. Azt, amit ő kiolvasott, a haruspexek, kik a leölt állatok máját zsigereit vizsgál epe veséjét és epéjét vizsgálták, megerősítették. Maguk a szent szent tyúkok se törődtek az eléjük szórt szemek búzaszemekkel. Ekkor Másnap közölték a jóslás eredményét a császárral, kinek a legnagyobb vigyázatosságot és körültekintést ajánlották hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölése s azt tanácsolták éjszak felé fordulva imádkozzon, ahol imádkozás közben észak felé forduljon, oda , hol maguk az istene istenek laknak. Nero n ra a baljóslat maj már majdnem nem nagyon közönyösen hatott. Egyedül élt, egészen egyedül, azok nélkül, akiket ismert, csak emlékek között, melyek mind a multra vonatkoztak. Eleven halott, akarat nélkül tébolygott a kietlen palotában s átadta magát a tunyaságnak, mely szürke és izetlen, tele van lassú kinokkal és alaktalan szenvedéssel. Ő is ivott, mint Sporus és minden este részegen a bortól elbódulva roskadt az ágyba. De nem aludt. Mindenféléről gondolkozott, ami elmúlt. Ha unta magát, beintette az ajtónálló rabszolgát zsoldost , aki lándzsával őrködött hálószobája előtt és elbeszélgetett vele. 54 r – Jőjj már – mondta részegen kérte – Ancus. Sovány Vézna, szomorú katona lépett be hosszú lándzsával. – Te vagy? – kérdezte a részeg a holtrészeg császár és bizalmatlanul rá sandított kis, hájjal benőtt szemével, mint egy sündisznó. Utóbb a A látása nagyon meggyengült. A rabszolga intett, lábához tette a lándzsát és várt a kérdéseire felelet helyett felvonta száját ajkát és rá reá vigyorogtatta a rosz táplálkozástól fehér ínyét. Aztán 55 r az oldal tetején hosszú, áthúzott és elmosódott rész; csak szavak olvashatók A katona lábához tette a lándzsát és várt a kérdésre . Nem értette, mit akar. – Van feleséged? Intett a A katona intett. – Gyereked? Megint intett. – Hány? Gondolkozott, aztán majd a hüvelykújját becsukva, mutatta a jobb kezével, hogy négy. – Mit mond Fiú? Bólintott. Helyeselt Helyeselt. Integetett. Helyeselt. – Leány nincs? Megint babrált az újjaival és hármat nyújtott föl. – Hét gyereked van? Az sok. A rabszolga helyben hagyta. Helyben hagyta. Rábolintott. 56 r – Mit csinálnak most? Alszanak, ugye? Már régen lefeküdtek, megették a levest meg a kenyeret. Várnak haza. Reggel vége a szolgálatodnak. Nero részegen A katona hallgatta. Nem igaz. Kicsit ittam. A sz… bor erős volt . Én nem tudok aludni. …, Ancus Hát tudod Dehogy tudod. Ti egyáltalán nem tudjátok hiszitek, csak a császár De a császár nál Nem jártál soha színházba? Ancus rázta a fejét. lap alján áthúzott rész 57 r az oldal jobb felső része elmosódott – Ide nézz – mondta. – Látod azt a sok koszorút a falon, azok valaha ott lógtak az egyiptomi obeliszken. Mind én kaptam. Egytől egyig. Ezernyolcszáz koszorú megolvashatod. Babér-, olaj- és fenyőgallyakból. Tyhű, milyen sikereim voltak. Rufus ráz – Hát Ez a művészet. Látnod kellett volna. Meg hallanod. Úgy ám. bivalyborjú Mert azt nem lehet , akárhogy akarom. Nem is megy a te lapos fejedbe. Verseket írtam meg költeményeket, melyeket én magam eszeltem ki. Innen a fejemből. Biztosan azt se tudod, mi a vers mi az a költő. Vergilius, Horatius – kiabált, hogy fölrázza a zsoldost és magára mutogatott. – Igen, én is olyan vagyok. No, mindegy. Hát énekeltem meg citeráztam. Csak úgy kiálltam a színpad ra és már dörgött a taps, kiabáltak. Mindenki azt ordította: „Nero, isteni színész.” Akkor egy kis meghajlás, így, hajbókolás a közönség felé, egy mozdulat, kecses ívvel. Kezdődik a szám. Te, el ne aludj. A rabszolga fölemelte fejét fölnézett föltekintett bután állt . – Micsoda szerepek, barátocskám. Szédülök, hogyha elgondolom. Ezt a nagy babérkkoszorút akkor adták, mikor Oedipust játszottam. Oedipus az egy király fia, aki megölte az anyát egy az alagútban és aztán elvette a tulajdon édesanyját. Úgy ám. Az én voltam. Nem Nem igazán, csak úgy játékból. Fölöltöztettek, álarcot tettem, hogy ne ismerjenek meg, aztán és hajrá elkezdődött a szavalás. A nézők sirtak sokan hangosan fölzokogtak reszkettek . De mikor az utolsó jelenetben rézkapcsokkal kivájtam a szemem és vakon tántorogtam el, zok már hangosan zokogtak. Lásd, mégis megvan mind a két szemem. Ancus Rufus reánézett nézte nézte a császár szemét és csodálkozott. – Nem érted, rühes, mindegy. Játszani az nem könnyű dolog. Azt mutatni , ami nincs, kitalálni a semmiből vala mit, és vigyázni, hogy hasonlítson ahhoz, ami van. Néha meghaltam. Bizony Eelestem, a színpadon, úgy hogy meg is végigvágódtam, úgyhogy meg is ütöttem magam. Nagyon mulatságos volt. Aztán fölkeltem, kutya baj. De úgy tudta oly remekül szinleltem, 58 r hogy mindenkit megtévesztettem. Az érdekes Érdekes, egyszer „Az őrjöngő Herkulest” játszottam alakítottam, egy valami görög tragédiát, te marha. Csak ülök az öltözőben. Tudod, mi az az öltöző? Az az a hely, ahol a szinészeket fölmaskarázzák, kifest befestik te marha bivalyborjú, mint a figu maskarákat figurákat . Bilin csekkel kötözték meg a kezem. Nem olyan közönséges rozsdás vasbilinccsel, amilyent te láttál. Jó is lenne. Az a többieké volt. Antiochusé, Pammanesé, meg a közrendű szín komédiásoké. Nekem aranybilincsem volt, szinarany de milyen. Nehéz és ragyogó. Szóval amint már mondtam az volt a kezemen. Hirtelenül egy katona ugrik oda, aki meglátott a fal mellett mögül te olyanforma, mint te. Ilyen messzire állhattunk egymástól. Két lépés, nem több. Valami uj ujonc lehetett lehetett. Az kirántja kardját. Egyenesen felém tart és már Hát rám emeli a kardját, hogy elvágja a bilincseim. Derék, buta fickó azt hitte, igaziak hogy nem tréfa. Elnevettem mag és a császárt meg akarta menteni. Elnevettem magam, aztán adtam neki valamit Olyan Ebből tudhatod, milyen Ilyen Ilyen jól játszottam. Már az öltözőben is. Ancus A katona röhögött. De ez még nem – intett szólt Nero, akit fölpezsditett a katona nevetése. – Sok mindenről kellene még beszélnem – szólt Nero, akit fölpezsdített a katona nevetése. Várj csak, … Egyszer meztelenül léptem a szinpadra és megfojtottam egy kölyökoroszlánt. beszúrva az 57-es lap versójáról Aztán hiszed-e, hogy én már asszony is voltam? Kis csipke a nya meztelen nyakamon, hullámos hajam befonva és selypitettem, mint egy nő. A darab címe: A vajúdó Canace. hiányzik az itt lévő elmosódás záró jelölése Nagy hassal jöttem ki a szinpadra, párnákatkal dugtam a tunicám alatt és nyögtem, 59 r A a nézők pedig fölszóltak: „szülj, császár”. Ebben a szerepemben voltam talán a legjobb, Páris is el ismerte . Éreztem, hogy mindent beleadtam, a mozgás és hangsúly pontos, az érzés annyira tökéletes, hogy magam is elképzeltem és napokig azt hittem, hogy nő vagyok. Várj csak mi volt még. Orestes, Niobe Niobe és Orestes Orestes igen Orestes is. És Most már sok dolgot Majdnem elfelejtettem. Nem jut az eszembe. Aztán Ancus ülj le. A rabszolga zsoldos , aki váltogatta fáradt lábait leült, lándsája szárához hajtotta fejét s fölpeckelt álmos szemmel figyelt, Nero leheveredett az ágyra. tovább áradozott . – Mennyi emlék dicsőség és mámor – sóhajtott Nero a császár . De az emberek nem érdemlik meg, hogy az Isten megmutatkozzon. Hálátlan mesterség: sok irigy, kevés elismerés. beszúrva az 58. lap versójáról Hidd el, nem is volt érdemes. Roma buta város. A latinok nem érti a művészetet, csak kettőnek jó: jog katonának meg jogásznak. Ezeknek az ostoba mafla katonáknak meg jogászoknak adtam oda a lelkem. Achaiaban másképen fogadtak. Nápoly lázban égett, mikor fölléptem sáfránnyal hintette meg az utat, melyen bu kocsim elhaladt, virágokat koszorúkat hajigált, csókolta a kezem és lábam. A szinház akkor összedőlt a földrengéstől, Dde az isteni művészetem folytán senkinek se esett baja. Ott kellene élni Hellászban, nem itt Athénben, a városok városában. Jaj, Hhányszor sirok, hogy oly nagy művész nem görögnek születtem. Jaj, ha egyszer Ancus, nincs igazam? Nero nem kapott választ. A katona édesdeden aludt. 60 r – Mafla – mon dadogta a császár – látszik, ez is latin. Milyen buta rRómai farkaspofája van. No Ccsak aludj – tette hozzá görögül . Korbács való nektek, vagy nNem művészet. Aztán ő is elaludt őt is elnyomta az álom. a lap alsó felén: X 3 1. r XXXII. Phaon kertjében Az utolsó állomás Phaon kertjében A palota előtt állt meredt égnek a bronz-óriás, Nero képmása. Nap sütötte, zápor verte, por lepte, de nem változott. Huszszor akkora, mint egy ember: a szemgolyója ökölnyi, homloka egy szikla, a törzse egy hegy, szája mint egy vastag, akár egy embercomb egy-egy újja egy karhoz hasonlatos, szája vastag, mint egy embercomb. Rettenetes őr, vigyázott. Mikor Tirades örmény király Romában járt háromezer párthus lovaggal hódolni a császárnál, porba borult előtte és istenként imádta. Nero egy reggel reggel megállt itten. Hideg futott végig hátgerincén. hideg rettenet borsózott végig hátgerincén Föltekintett a szoborra és szive elfacsarodott. Fönn a magasban, a szobor kolosszuson irtózatos karján egy on bőrzsák himbálózott, melyet a szél ide-oda lógázott. Erre a szoborra, melyhez eddig senkise mert hozzányúlni és úgy tisztelték, mint tulajdon személyét, valaki nyilt célzásul odaakasztotta a jelvényt bűnjelt mely mint egy szörnyű magzatburok, megfojtja őt az anya anyagyilkost. Nero A császár sokáig bámulta. Hideg futott végig hátgerincén. Most megértette, amit eddig nem tudott megérteni. – A vég – gondolta. 2 r Hideg rettenet borsózott végig hátgerincén és megg az agyáig, mely meggémberedett tőle és összefagyott. A forumon új rémhirek szállingóztak. Gon Az utcákon hangosan duruzsolt a tömeg. Germania, mely az utolsó pillanatig hű maradt, föllázadt. Rufus, a kormányzó csatlakozott Galbahoz, Numidiából Clodius Marcus indult Roma felé, Otho pedig Poppea gyilkosát jött megfenyiteni. Akadtak egyesek, kik a sabin hegyek között már látták feltünedezni a hispániai légiokat. Nero kétségbeesett katonai intézkedéseket tett. Hispániát a tenger felől akarta meg támadtatni, de hiányzott hozzá a hajóraj. Szárazföldi hadserege is kevés volt , a praetori testőr csapatok mindössze húszezer emberből állottak, a légiók keleten tanyáztak. Sorozást rendeltetett el mindenütt s rabszolgákat állítatott a hadseregbe. Rubrius Gallust pedig a lázadók ellen küldte. 3 r napig vártak, az országban rémhirek szállingóztak. A forumon hangosan beszélt a tömeg. Egyesek Akadtak, egyesek akik a sabin hegyek között már látták is feltünedezni a hispániai legiókat. Mély éjszaka volt, …és…, mikor Epaphroditus a császári palotába sietett. Egyetlen őrt nem talált egész útjában. Az ajtók tárva-nyitva. Fölkapott egy mécsest, és azzal ment rohant be, a hálób egyenesen a császár hálószobájába. Nero aludt ágya körül csup elszórva csupa viasztáblák hevertek . Elalvás előtt, úgy látszik, írt. Csupa katonai parancs, rendelkezés, megkezdett vers hevert ott. Epaphroditus fölkeltette A császár, aki nem kérdezte, miért jött, mert utóbb már mindent természetesnek tartott, könnyes szemmel mondta: – Gyászbeszédet írtam – és sirva fakadt várta a hatást . – ö Ö nmagamról egy végtelenül megindító kis gyászbeszédet. Ebben mindent megmagyarázok. Holnap fölolvasom a népnek, azok elege. oOdaállok, könnyezek és mindent megértenek. Hallgasd meg, elég jók e e mondatok szól hangzik-e? Nekem tetszik. „Búcsúzom tőletek, ó, rómaiak…” Tovább olvasta volna, de a titkár megfogta kezét. – Nem most. Hagy Hagyd Most ne. – Mért? – Késő – szólt leverten. Itt a háború. A palota előtt. Az emberek eEgymást ölik Hallod? az emberek. – Az nem lehet – mondta Nero, akit a veszély közelsége hatalmasan sziven ütött. – De igen. Rubellius Plautust Galbát emlegetik császárul. Mások Galbát. – És a nép? – Az mindig a maga pártján van. – A katonák? – Nincsenek sehol. 4/a r Nero F f ölkapott egy viasztáblát a földről és odanyújtotta Epaphroditusnak: – Vidd a parancsot. Megölni a z egész szenátust, minden lázadót, aki ellenszegül, a lovagokat és nemeseket a népet, mindenkit. – Ki hajtja végre? – kérdezte a titkár szomorúan. – Katonákat mindenüvé – kiabálta a császár – a vízre, a falra, mindenüvé katonákat – orditott toporzékolt. Csöndesebben – csititotta a titkár – meghallhatják. Védtelenek vagyunk. Nero leroskadt az ágyra. Idő kellett, hogy ezt megértse magához térjen Akkor fölugrott. – Akkor magamat ölöm meg – mondta – A Tiberisbe ugrom. Hol egy a tőr? Egy gladiátort, aki átdöfi a szivem. Vagy méreg. – T t égelyeket, dobozokat keresgélt ráncigált elő, melyeket leejtett és összetört. Végül meglelte, amit keresett. – Méreg – suttogta és nézte a mérget. Most annyira elképzelte a halált, hogy az kiült arcara fakó arcára. k K eze-lába meghidegedett, lélegzete elállt Sehogy De úgy határozott, hogy majd később. A mérget egy kis szelencében mellébe rejtette. akadozva lélegzett nyeldekelt, mintha már leszaladt volna torkán. Aztán Majd lerogyott az ágyra és sirvafakadt megrémült. Keservesen zokogott, olyan jóizűen mint gyermekkorában Sóhajtozott Mélyen És a sötétségen egy gondolat jelen cikázott át, mint egy villanat: – Élni, élni, akárhogy élni. Letörölte könnyeit m M ár lelkesen beszélt: – Nem gondolod, hogy ebben van valami nagyszerű és fönséges is? Mindenkitől elhagyatottan állni és és látni, hogy elvesztünk mindent, átérezni a sötétséget, és élvezni a semmit? Akár egy tragoedia végén az ö az utolsó jelenet. – Igen – hagyta rá Epaphroditus – de siessünk, nincs idő. – Mit tegyünk? Meneküljünk. 4 5 . r – Egyptomban nincsenek már mások, mint szinészek. – Helyes, de ö Ö ltözz át. Így nem jöhetsz, fölismernek. Nero béna lábbal a ruhatár felé tántorgott. Szinházi ruhák Görög köpenyek, bíborpalástok, szines tunikák lógtak ott, melyeket szinpadon különböző szerepeiben hordott, és beszúrva a lap aljáról és tompa újjakkal keresgélt kaparászott közöttük. Ak Egymás után hajigálta őket a földre s rájuk tiport. Kezében Eegy kocsisruhát tartott kezében , melyet els első kirándulása alkalmával öltött magára viselt a vastag és piszkos piszkos és izzadt sapkát és a és ka szinpadi kardot, melyet Párisztól, a színésztől kapott. Sietve fölöltözködött, a kardot oldalára kötve, jobbra-balra fordult forgolódott , nézegetve , hogy jól fest-e, és utánozta a kocsisok durva beszédét, hogy Epaphroditus meg volt elégedve.. De a A ztán fölnyalábolt nehány álarcot is és egy egy lantot, melyet Seneca örökségéből vett m származott reá, Britannicusét . Britannicus A szívalakú, finom zeneszerszámot nem is engedte el, szívéhez szoritotta melléhez a köpenye alá rejtette. Azon akart játszani Egyiptomban. Éppen indulni akartak óban voltak, útrakészen, mikor a palota egy távoli terméből zaj hallatszott, félénk csoszogó léptek közeledő nesze. Mindaketten megriadtak. Sporus botorkált elő, aki a fölkelők lármája hiányos éji ruhában pongyolában , aki a fölkelők lármájára fölébredt és ki akart ki akart rohanni a kertbe. De a főlépcsőt már elzárták a katonák, azon nem tudott lejutni. Rimánkodott nekik, hogy vigyék magukkal. Világosság nélkül, sötétben botorkáltak. ereszkedtek le hárman egy kis, szűk melléklépcsőn, mely a rabszolgák lakásához vezetett. Egyik szobában m M ég találtak nehány alvó rabszolgát, akiket fölkeltettek és minthogy több kijárat nem volt szabad, 6 r kit egy mellékfalat törettek ki. Azon bújtak ki mindahárman, a földön hasmánt kúszva. Sporus álmosan, ny a i fogva vánszorgott, Nero utána. Epaphroditus; aki az utat mutatta, legelől. Amikor kiértek a Palatinus-hegyre, láthatták egész Romát, de semmi különöset, vagy nyugtalanítót nem vettek észre. Csak talán többen járkáltak, mint egyébkor. Ezek beszélgettek. – A kocsis? – szólt egyik egy ember , amint elhaladtak mellette. – Én szerettem őt. – Jó bolond volt – nevetett mondta a másik – úgyis játszott játszott és énekelt. Ezt el kell ismerni. Nero meglökte Epaphroditust: – Hallod? Ez annyira megnyugtatta a császárt, hogy vissza akart fordulni, , aki a végén maga mögött akart Epaphroditus azonban, aki jobban látta a helyzetet, nem engedte megragadta karját és hátra vezette előre. Távolabb, mint nagy események előtt, mozgott az éjszaka. Gyanús A a lakok, csavargók csavargó katonák beszélgettek. A Pinciuson és a Vaticanuson tűz lobbant föl. Aztán De amint a Tiberis partján haladtak, több hullába botoltak és messziről szűkölő lovak nyihogását hallották, s paták csattogását és …sustorgását patkók csattogását, és egy távoli, láthatatlan tömeg földalatti morajlását moraját . Nero most hallgatott. s S zótlanul sietett előre, megkettőzve lépteit. Annyira Úgy félt, hogy a titkárának támogatnia kellett. A sötét holdatlan és csillagtalan éjszakában nem vette észre őket senki. Baj nélkül jutottak Roma alá, az olajfákkal szegett útra, és szöllőkertek között ott szaporán lépkedtek előre az édes és bódító sűrű illatban. Reggelig nem is Hajnal Itt már senki se járt. Hajnalig nem is találkoztak emberrel. A Várostól nem messze, a Via Salarián, hol takaros villák nyaralók és nyaralók birtokok sorakoznak, lakott Phaon, a szabados. Valaha a császárt szolgálta, mint a kincstár egyik hivatalnoka és pár év alatt tisztességes vagyonkát gyűjtött, mely másfél millió sestertiusra rúgott. Még tovább gazdagodhatott volna és gyűjthette volna nyeit, de ő beérte azzal, amit szerzett, idejekorán búcsút mondott a zajongó életnek, megvált az udvartól, melytől mások olyan nehezen tudnak elszakadni, és most a birtokán gazdálkodott. Az őskori romaiak latinok népek módján él t . Nem kivánta vissza a 7 r fényt és izgalmat, még meg a római események iránt nem érdeklődött, hogy az Acta diurnát se olvasta el. Phaon ezen a derűs, kedves, jóindulatú reggelen korán kelt és kiment a a kertjébe, melyet. Tunikát viselt, feltűrt újjakkal, mint a rabszolgák Hernyózta gyümölcsfáit. Egészséges kövér arcán az éji nyugalom gyermeteg tejszerű tejszerű békéje ömlött el. Hernyózta a gyümölcsfáit kat , sétálgatott le-föl, tett-vett, majd öntözni te virágjait, a szegfűt, nárciszt és jácintot, melyek nek gyökereit Afrikából hozatta. Szeme gyeng Tekintete gyönyörködve pihent meg a színes táblákon, melyekbe édes a zsibongó virágfejeken, …elangtak . Látszott, hogy elégedett és boldog. A méhesben rabszolgák dolgoztak. Innen Rajokban repültek ki jöttek a méhek sárga méhek, és boldog az áldott nyári repülve …mézeltek a kék ég alatt. A fák tolongtak zöld tüdejükkel mély lélegzetet vettek a hajnali frisseségből, mert forró nap ígérkezett. göröngyök már szikráztak a hőségtől láztól. Lihegett a természet. Kicsit le föl sétált, majd aztán leült reggelizni. Aludt tejet ivott és kenyerér fehér kalácsára friss mézet kent. Egyszerre zörgettek a kapun. Maga nézett ki. Egy alacsony, köpcös kocsis állt ott, dult arccal. – Phaon – szólt az neki. Phaon nem ismerte meg. Szak Szakálla vörös Vörös szakálla Az ismeretlen rémültnek volt és határozatlan, mint akit kergetnek és odalapult a kapuba Áll Arca borotvált volt. Állán vörös borosták. Mögötte két idegen állt, kiket szintén nem ismert. – … – Nyisd ki könyörgök és rázta a kilincset, türelmetlenül. Most a hangjáról megtudta eszébe révedt , hogy a császár jött hozzá áll ott jött hozzá . Tág szemet meresztett. Majdnem elesett a csodálkozástól. a lap alján áthúzva: mikor Pillangók … aztán egy pillanat alatt eltűntek. messzire szálltak arany kísértetek káprázatuk messzire vittek. 8 /a r Phaon ámulva és zavartan beeresztette őket. – Itt Nem jönnek – kérdezte Nero félénken, tétovázva – Halkabba n – mondta Epaphroditus – mej menjünk beljebb. Minden út el van zárva hiányzik az itt lévő hozzátoldás nyitó jelölése – mondta magyarázta Phaon felé nak. Phaon, aki még mindig nem értette, miről van szó, befelé vezette őket vendégeit , a halastó és méhes mentén egy aszta asztalhoz, melyre fák bókoltak lombok bókoltak. Nero poros Nero ruháját, cipőjét, ruháját ellepte a por. Sporus Itt leültek. Nero kinek ruháját, cipőjét ellepte a por, maga elé bámult meredt borongott: – Milyen szép itten – mondta szólt és körüljártatta hiányzik az itt lévő kacsacsőr záró párja Mellettük eszelős eszelős ferde tekintetét. A fák hajladoztak remegtek a gyenge szélben. Zöld tüdejükkel mély lélegzetet vettek a hajnali frisseségből, mert forró nap ígérkezett hiányzik az itt lévő alulról betoldás záró jelölése és már mutatkozott a természet a természet reggeli láza. Lihegett a föld, a homok, a gy… a halmok Ezernyi apró bogár, légy, rovar, lepte el a talajt, minden rög zs zsibongott az élettől s mozogni látszott olyan zaj t jal adott mint aki halkan félrebeszél gyorsan és szaggatottan lélegzik s fönn, a lombok között vakító levegőben , lenn a földön lombok vetette … cserjék zsibong homályban zsongott az élet millió apró neszével és kifürkészhetetlen babrálásával babra kaparászásával . Legyek karikáztak, bogarak röppentek vitorláztak mászkáltak röpültek a rögökön, melyek mozogni és élni látszottak lehet, hogy ennek a nyitó jelölésnek hiányzik a párja, nem a bekezdés elején lévőnek fém-kék és zománc os -zöld szárnnyal, a méhek szálltak ki szálltak ki tömör fürtökben, a közeli méhesből s dőzsölve mézeltek, és pillék tün edez tek föl, mint a hőség délibábjai, színes virágok között, és ide-oda libbentek aztán már is majd el röppentek párologtak , káprázat gyanánt, hangtalanul, úgy hogy aki nézte azt hitte, tévedett és csak valami kedves kacér és könnyed kísértete t k látott játszadoznak vele. beszúrva a 8/b számú lap rectójáról A… A … már szikráztak a láztól fénytől . Lihegett a természet Phaon enni étellel kínálta a császárt, de ő nem fogadott el semmit evett . Csak inni kért. Az italhoz azonban azonban szintén nem nyúlt. Attól tartott, hogy meg van mérgezve. Lekud Lefeküdt a földre és ott az öntözéstől maradt tocsába hajolt, abból ivott, mohón és hosszan mint egy állat. – Álmos vagyok – dadogta és föl se kelt. Végignyúlt a földön és így és sáros arccal szájjal , fején a bőrsapkávalk , elaludt . Szagos füvek és virágok között között , indák kacskaringóin között pihent Nero szörnyü feje. A nap átnyilallt a lombokon, fölmelegitette szürkévé száritotta ajkát fejét, mint … a fekete sárfröccsöt , égette az arcát, pörkölte az orrát, de nem ébredt föl. Ő, aki nem szokta a fáradalmat és elcsigázódott az úttól, késő délutánig aludt szunditott . beszúrva a 8/b számú lap rectójáról Phaon csak most tudta meg, mi járatban van a császár. A szenátus a haza ellenségének nyilvánította, mint anyagyilkost halálra itélte s a fölkelők kik halálra keresik már a nyomában vannak. Csak ezt ezt a napot szándékozik itt tölteni, a A ztán, ha mihelyt lehet, tovább menekül. Egypt A szabados ümmögött és félt, hogy maga is bajba keveredik. Nero pedig , aki elcsigá nem szokta a fáradalmat és elcsigázódottan az uttol, sokáig tovább aludt. A nap átnyilalt a lombokon, égette az arcát, Közben pedig folyt követte a Mellette a méhesben rabszolgák dolgoztak. Rajokban engedték ki a méheket, melyek hiányzik az itt lévő alulról betoldás záró jelölése ezen az áldott nyári napon, a kék ég alatt dőzsölve mézeltek. A füvön pillangók tűntek föl, odalibbentek, aztán, új képrázatok sorra egyszerre semmivé váltak. Itt hevert a füvek között Nero szörnyű feje. beszúrva a 8/b lap rectójáról Amint azonban a nap áldozni készült, a kert alatt Délután a Via Salarián is elvágtatott nehány lovas és de tovább ment egyre több nyargalászott a villa felé. Phaon félt, hogy maga is bajba keveredik. Erre Epaphroditus elhatározta, hogy 9 r fölkelti. Kezét az alvóra tette. Nero nehezen ébredt ocsúdott . De hogy kinyitotta szemét, össze hideglelős nyújtózással , borzongott va a fénytől. – Hol vagyok? – kiáltotta és reszketett szólt, az álomtól mákonyosan . Végignézett magán a kocsisruháján, a kardján és nem ismerte föl magát remegve és reszketve mondta, tág szemmel, – k K i vagyok? Ki vagyok Epaphroditus nézte. De ő tovább beszélt. – Nem értem – rebegte, tág szemmel –semmit se értek – és mosolygott. Mindent elfelejtettem. Ki ez, aki most beszél? Valaki beszél belőlem és hallom a hangját. Phaon megsajnálta. – Jaj – mondta Phaonnak és megrázta elkapta kezét, lázasan szorongatta viszolyogva – ő beszél. Az, aki mindig. Te beszélsz a mellemből és a szájammal, kinek a hangját meg a gondolatát nem bírom el. Hallgasson már el Valaki más. Hallgasson el. Hallgass el – és könyörgött Tegyetek valamit. Mindig csak ő volt Ma is. Epaphroditus és Sporus körülvette. Nero könyörögve feléjük fordult: – Mondjátok meg, ki vagyok, emlékeztessetek, mert elvesztem az eszem. mi ez az egész, mert az egészet nem értem már, emlékeztessetek. Te pedig – és Phaonra nézett – szoritsd a kezem, még jobban. Érzem, hogy ember vagy. – és Phaonra nézett –A kezed meleg lüktet . Az jó hogy valaki él és a szemed él, mint az enyém. Maradj itt mellettem, akárki vagy, örökre és ne engedj el soha. Mert akkor végem. Beléd akarok fogózni. Vagy ha elszaladsz, akkor egy kutyát küldjetek ide, annak a fülét szorítom addig, mig meghalok. Csak éljen az is. Az élet az szép. – Félrebeszél – szólt Epaphroditusz. – Ember vagy – mondta Phaonnak, kissé megnyugodva nyöszörgő hangon. de jó ember vagy e? Ha boldog vagy, akkor jó ember vagy. De ha boldogtalan, akkor rosz, nagyon rosz. Lásd én nekem sokszor fájt a fejem, zavartan tett járkáltam ide-oda, nem tudtam, merre megyek. De rosz vagyok-e azért? – szeme könybe lábbadt és fejét odahajtotta Phaon vállára. Az istenek se jók. Egy k Apámat meggyilkolták, de a kisleányomat is megölték, aki senkinek se vétett. Én pedig Mindenki kegyetlen, ami itt van. A föld és a szikla és a víz is, közöttük pedig mi élünk. 10 r Én nagyon sokat szenvedtem. Epaphroditusz fölemelte a földről üggyel-bajjal talpra állította Hir Csöndesen m M egmagyarázta, hogy tovább kell menniük, akárhová mert különben rajtuk ütnek. Nero reá se figyelt. Megrogyó Rogyadozó léptekkel ment botorkált baktatott utána az erős déli na délutáni erős, alkonyi délutáni napsütésben. Egyszerre azonban megállt. Egy fa Visszahőkölt valamitől, úgy mint régen három lépést. – Á, te vagy? – szólt csúfolkodva kissé évődve. – Kicsoda? – kérdezte Epaphroditusz. A császár nem felelt. Haja égnek borzadt, mint aki rémet lát. Szája mozgott, mintha számolna és fölsorolná, elismételné magának, mit lát, milyen arcot alakot és szemet. Epaph Sporus odahajolt Epaproditushoz: – Poppeát látja. – Nem – mondta Epaphroditus – az anyját – És megkérdezte. Kérdezték őt újra, de nem válaszolt. – Senecát? Nero a fejét rázta – – Nem, nem őt – és sokáig várt. – Unott, siralmas hangon folytatta: – Mindig csak őt. Mindig, mindig. Te vagy hát? – szólt csöndesebben. Mit akarsz? Nem volt elég eddig? Mindenemet odaadtam érted és mindent te tettél eddig – most hátrált. Gipszes kísértet, kisfiú. Fehér arccal – és undorodva elfordult – kék foltokkal. – Britannicust látja – mondta Epaphroditusz. – Hogy szerettelek – beszélt Nero – csak téged szerettelek, testvér. De nem birtam veled. Mindent te tettél. Ezt is. Mert nagy voltál és költő. Milyen nagy művész voltál Egy rabszolga futott oda, hogy az út tele van lovasokkal és a villát körülfogják. Ekkor közvetlen a villa alatt fölhangzott a katonák trombitajele. Nerot most mindahárman betuszkolták egy kis fészerbe. – Itt vannak érted A katonák – szólt Epaphroditusz, csönde határozottan. – A végzet – szavalt Nero. – Ne kiabálj, mert mindnyájunkat megölnek. Nero leült egy fűrészelő bakra, a hasábfák mellé, a hűs fészerben, hol a fűrészpor és forgács illata lengett – Megölöm magam. – Meghalok – sóhajtott. A többiek nem ellenkeztek. Ezt várták. 11 r Nero A császár keresni kezdte a mérget. De a dobozt, melyet mellében tartott, üres volt, – Ellopták a mérget – siránkozott – a halálomat is ellopták. Térdre vetette magát. – Öljetek meg. Mind a hárman elfor… hátráltak. Az a A gondolat, hogy meggyilkolják ezt az embert, akit annyit ölt, babonásnak és rettenetesnek tetszett. Egyik se vállalkozott reá. Sporus kiszaladt a fészerből. – Akkor magam. Se ellenségem, se barátom. Mint a művészhez illik. – Tégy valamit már – sürgette Phaon durván. – Sporus – rimánkodott Nero – öld meg szúrd le magad. Mutasd meg, hogy kell. A fiú most riadtan egy halom fa-halom rakás mögé bújt. – Vagy legalább énekeld a halotti dalt, hogy halljam, görögöt ül . – Siessünk – kiabált unszolta Phaon. Most a császár a földre rogyott feküdt . Kihúzta a kardját, melyet a szinpadi kardot, melynek éle tompa volt és odatette torkához: – Megteszem – mondta halványan – Föld, ég búcsúzom tőletek – szólt. beszúrva a lap alsó részéről Reáereszkedett, de a kard nem akart belehatolni. A … zaj villa körül zaj hallatszott. Ekkor Erre Epaphroditusz, szánalomból, teljes erejével rányomta a fejét. a Nero egy visongott egyet, élesen, mint a malac, melyet ölnek, aztán a vér bugy hörgött a torkán: – Nagy művész – kotyogta szája a kiömlő vérrel. Egyet vonaglott. A kardot kihuzták torkából. Akkor már halott volt. Arcával előrefordult. Ner Sokáig bámulták a csöndben, mely a sikolyt követte. Nem mozdult többet. 12 r Dada Sirató. Sporus kiment a fészerből, hogy megnézze, merre járnak a katonák, de az út megint csöndes volt, úgy látszik nem akadtak nyomára nyomot tévesztettek. Aztán mert szomjas volt, bort kért a rabszolgától édes, csípős görög bort ivott a kellemes juniusi alkonyon melytől hamarosan becsipett egy kis kupából a fák alatt A katonák, akik az úton nyargalásztak, nem jöttek be. Úgy látszik, még nem sejtették, hogy itt van, akit keresnek. Epaphroditus és Phaon a holttest mellett maradt. – Majd éjjel elvitetjük – szólt Phaon – mikor senkise látja. Epaphroditus megindultan nézte hajolt föléje: 2 1 3 r – Nézd meg az arcát – szólt mondta Epaphroditus – milyen fáradt és halvány s milyen erőszakos, még a halálában is. Álkapcáit összeharapja és erőlködik. Most is akar valami t . Valami nagyobbat, mint a többi ember. Révedő akár a … Mintha az egész föld rajta rejtélye minden titka rajta lenne. Nem égé. Hanem a földé. Milyen Mennyire átdolgozott, kiégett, megszenesedett minden vonása. Mostan különös és érdekes. Majd azt ú Ú gy érzem, az arca szép is. Epaphroditus megállt várt . Aztán Majd És megfontoltan, – hangsúlyozottan hozzátette: – Majdnem olyan, mint egy költőé. – Azt mondta – szólt Br Phaon – hogy nagy művész. Kire értette? Kicsoda? – Ki tudja? Talán Britannicusra. mondta halkan Talán ön magára a szólt mondta Phaon – szólt Epaphroditus. – Lehet, hogy igaza volt, – szólt Epaphroditus 14 r – A költők azonban gyengédek – Gonosz ,vad ember volt. – mondta Phaon – szörnyű. – Igen … – válaszolt kérdezte szólt mondta Epaphroditus … kérd .. A költők mind szörnyűek. szólt Epaphroditosz. Belőlük terem nő a virág. De a virág A gyengédség nem gyengeség, hanem erő. Ahhoz, hogy egy finom és lenge sort leírj, ismerni kell minden mocsarat és iszonyatot, különben hazug és gyökértelen. Hiszen a virág gyökere is lenn van a nyirkos és gilisztás földben. Csak a feje mosolyog. És azért szép hiányzik az itt lévő felülről betoldás nyitó jelölése Ha látná valaki a poéták szivét mélyüket, ott belül, biztosan megzavarodna. A költők mind őrültek. Lentebbről beszúrva – De ő nem volt költő. Szerencsétlen volt – tette hozzá Phaon. költő nem volt – Nem – válaszolt Epaphroditus. Romai volt – mondta Epaphroditus. És azt, amit egy görög sokkal kisebb könnyedén, finoman, természetesen valósított volna meg, egy éretlen … egy bar barbár véres kegyetlenségével izzadásával és halálos kegyetlenségével vitte véghez, tulajdon életének föláldozásával. Ő átélte, amit csak álmodni lett volna szabad. Beszúrva a lap aljáról Kétségtelen, az igazi poéták mások. Azok megálmodják, amit nem élhetnek át. Beszúrva a lap aljáról De rendkívüli erővel akart költő lenni, annyi vággyal, annyi megtagadással, hogy az már néha nagyszerű volt, néha megható. Ezért jutott ide. Ebben a tekintetben pedig erkölcsös is volt. – Ő? Erkölcsös? – csodálkozott szörnyülködött a villatulajdonos szörnyülködve . – Ő igen. Az. Én láttam őt napról-napra és sajnáltam, hogy dobja oda mindenét annak a célnak, melyet nem érhetett el. Vala Példásan lemondott mindenről, úgy élt, hogy minden lélegzete csak a művészetért történt és most. Valami azonban hiányzott belőle. Nagyon kevés, hogy igazi költő lehessen. De ezt nem 15/a r találta meg. Az a nyugt vad anyag pedig, mely nem – Hány éves volt? – kérdezte. jöhetett ki belőle, lángolva és sisteregve, most szétrobbantotta testét éss vége. – Hány éves volt? – kérdezte Phaon, nem részvét nélkül. – Harminc múlt. – Mi Ilyen fiatal ? – szólt maga elé sóhajtott Phaon, mélységes megdöbbenéssel. – Harminc éves és kilenc hónapos. Most lett volna harmincegy éves – mondta ismételte Epaphroditus, maga is csodálkozva ámulva – s t T izenhárom éve uralkodott a római császár trónján világbirodalomban Aeneas unokája. a A z utolsó a Julius családból. Mennyit élt. Mert Gyermeke t nincs nem hagyott hátra. És Mégis M m ennyit élt. – Még élhetett volna – mondta Phaon. – Most kezdhette volna. Az életet is. Az irást is. Ezek után. Mohó és sietős volt., hebehurgya rosz torz lélek. – De s S ok bűn terhelte a lelkét – sopánkodott Phaon. Epaphroditus elkomorult: – Az emberek mindenki bűnös, aki Aki mind bűnös, aki születik. De aki meghal, az mindent jóvátesz. A halottak mind ártatlanok. Amíg így beszélgettek. Kiértek a fák közül egy lugasba, ahol teritett asztal várta őket, gyenge sajttal, juhtúróval és vajjal. Enni akartak, de nem tudtak. Azt, amit láttak és hallottak, erősen hatott reájuk. Sporus azon holt már részegen bóbiskolt az asztalnál ült feküdt ottan. Folyton nevetgélt és fintorgatta orrát. Beszélni már nem tudott és mikor kérdezték, mért nem szólt, csak nevetett és tunyán vonogatta vállát. Az út ismét csöndes volt. Nyugodtan len l L eheveredtek ők is és enni akartak, de nem tudtak. egy falatot se voltak képesek lenyelni. és ettek egyetmást, de az, amit láttak és hallottak, olyan oly erősen hatott rájuk. Az felhőtelen ég finom kéken feszült még, arany ékszerével 15/b r hogy nem is tudtak róla beszélni, csak közönyös dolgokról. A felhőtlen mély kék égen a csillagok arany sárga pontjai ragyogtak, s lenn a szemhatár alján látszott rohant az üstökös, mely a császár végét megjövendölte. Kócos, vörös hajjal rohant lihegett tovább, valami vészes és borzasztó véres hiradással, mint az ég őrültje. Ezt nézték 16 r a csillagokkal, melyeket mindaketten bámultak kéjes … … … – Milyen nagy csillag az – mondta Phaon. – A Vénusz – válaszolt Epaphroditusz. nézve a csillag lobbadozását. – Messze lehet – gondolkozott mondta Phaon. – Nagyon messze – szólt Epaphroditus, ki ifjúkorában a pythagoraszi csillagászattal is foglalkozott – az emberek távol élnek tőlük Mire valahol a világmindenség közepén. Ott forognak a központi tűz körül. Az emberek távol vannak tőlük. De azért bennük is van egy kis tűz. Így beszélgettek, mikor a kéklő juniusi alkonyatban, a szőlőtőkék közt, a porban föltünt bukkant egy alak, aki a kerti úton lassan botladozva jött az evők felé. Itten megállt, föltakarta arcát. Egy öreg nyolcvanéves hetvenéves öreg anyóka képét látták, melyet akit belepett a por és szomorúság. Nem tu Nézték, de nem tudták, kicsoda. Epaphroditus ismerte föl először: – Ecloge – mondta. – A dada – szólt Phaon, aki Ő a császári udvarból ismerte a dadát görög őt Eclogét a görög dadát, ki Nero császárt csecsemő korában ápolta szoptatta s azóta a palotában élt, nagy tisztességben. – Itt A a dada itt van – mondta a nő , kedvesen, anyáskodva és szemrehányón is. Mindig így beszélt magáról, mint a kicsinyeknek szokás: a dada megjött, a dada eszik, a dada lefekszik. Le akarták ültetni ezt a barna, ráncos múmiát, aki hetvenéves csontjait Rómából hozta ide arra a hirre, hogy a császár elmenekült és kitört a forradalo, de az öreg nő ő nem a dada elevenen és érthetetlen fürgeséggel mozgott nem akart pihenni . Elevenen, érthetetlen fürgeséggel mozgott. Epaphroditushoz fordult. – Hol van? – kérdezte halkan tőle halkan . 17 r Epaphroditus és Phaon fölkelt, s egy kis lámpással világitva a fészer felé vezette E a dadát. Oda bementek, szótlanul. – Itt – mondta Epaphroditus. Ne a császárra mutatva, aki egy lepellel letakarva feküdt, a földön. Ecloge csak ennyit: – Meghalt? Mindaketten bólintottak. A dada Ecloge levette a leplet és a halott ra arcába világított. Közönyösen bam Nem ijedt meg, és nem is csodálkozott. A dada, az első és utolsó dolgok intézője, ki szoptat és temet s bölcsőnél és koporsónál egyaránt otthonos, feltűrte tunikája újját és munkához készülődött. Fát és vizet kért, Vizet és fát kért, hogy megadja néki a halottnak kijáró végső tisztességet. …, elevenen s Szorgos fürgeséggel L l ekuporodott a földre, és az öregasszony, kinek kibena természetesség közönye lakozott, nézte a holttestet. víz Egy egy tál vízben megmosta a hideg arcát ot és nyakát at . Majd a fejét et az ölébe vette. – Ó, ó, ó – kezdte – jajjajjaj – azon az édes görög nyelven, mely a tragédiákban kiált, végetnemérő szapora jajgatással és lágy csevegéssel füscseléssel csevegéssel csicsergéssel – nincsen anyád, aki sírjon. sSe gyermeked, aki megkönnyezzen. s S e testvéred. s S e barátod. se Senki. Csak a dada. Az maradt meg neked, árva császárocska a császár. A dada. Ecloge sírt könnyezett . Fejét pedig forgatta ölében mint a kisdedét, akit és simogatta – nyomogatta, mint a kisdednek, ki kissé megütötte a fejét magát. – Nero – mondta –, Nerocska, a dada beszél hozzád. Ni, milyen halvány és szomorú. Alszik Alszol Pedig N n em szerettél aludni soha, folyton folyton ébren voltál, a bölcsődben, egész éjszaka is kiabáltál. Akkor meséltem neki. Meg énekeltem – és dalolni kezdett egy görög dajkadalt, mely a lóról meg szól meg a lovasról, aki elvágtat valahová, gyorsan. A dada Epaphroditus és Phaon felé fordult: 18 r – De játszani azt szeretett. Kis ezüst kocsikkal játszadozott. Meg a kocsisokat zöldre és kékre festette, ő volt a zöldpárti. Meg színházba járt. Hányszor elszökött a nénitől, a nagynénjétől, Lepidától. Ki tudta akkor. Ecloge most iszonyodva nézte élettelen arcát. – Mi lett belőle? – sóhajtotta mondta, nagyon búsan és mélyről. Epaphroditus és Phaon kiment. A dada meg a halott császár egyedül maradt. Most Ecloge Ecloge valamit keresett a mellében keblében, kotorva. Kotorászva. kivett onnan kivett egy rozsdás oboluszt. A pénzt pedig bedugta a halott szájába, a nyelve alá, hogy Charon, az alvilági hajós átvigye őt azon a vízen, mely felejtést ad mindenre, lemossa azt a lázat és görcsöt, melyet itt fönn gyötört benne bennünket és aztán egyenlővé tesz mindannyiunkat. (Vége)