Pacsirta - Szövegforrások

Kosztolányi Dezső: Pacsirta

SZÖVEGFORRÁSOK ÉS TOVÁBBI KIADÁSOK

Kézirat

A kézirat lelőhelye, állapota

A Pacsirta című regény jelen kiadásban közölt kéziratát a növedéknapló tanúsága szerint Kosztolányi Ádám adta el az MTA Kézirattárának, Kosztolányi Dezső és felesége teljes hagyatékának részeként 1969-ben.

Jegyzet Sáfrán Györgyi, Kosztolányi Dezső hagyatéka. Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona hagyatéka. Hitel Dénes gyűjteménye (Ms 4612 – Ms 4649), Budapest, MTAK, 1978, 23–24.

Ez az anyag meglehetősen töredékes, hiányzó részei – tekintettel arra, hogy azok nem lelhetők föl egyéb közgyűjteményben – megsemmisültek vagy egyelőre lappanganak. Nem ritka eset, hogy egy-egy kéziratlap nem a megfelelő helyéről, hanem a hagyatéki anyagon belül valamely más tételhez keveredve került elő. Ez a kézirattári rendezéskor csaknem elkerülhetetlen volt, hiszen föltételezhető, hogy bizonyos, a Kosztolányi család által nem rendezett kéziratlapokat az állományba vétel alkalmával csupán egy-egy jellemző szó alapján soroltak valamely műhöz. Aligha túlzás állítani, hogy egy-egy hosszabb fogalmazvány kéziratos részletének azonosításához a teljes KD-életmű alapos ismeretére, annak élénk, azonnali mozgósítására lett volna szükség – az efféle kallódás tehát egyáltalán nem nevezhető meglepőnek. Mivel JKK készítésekor igyekeztem a lehető legkörültekintőbben tájékozódni a hagyatéki anyagban, föltételezhető, hogy a Pacsirta jelen szövegkorpusza az összes olyan lapot vagy töredéket tartalmazza, amely az MTA Kézirattárában található. Ugyancsak fontos szerepet játszott

ebben, hogy a korábbi kritikai kiadások készítői, saját anyaguk beható ismerői, segítségemre voltak a regény kéziratos anyagának kiegészítésekor. A nem megfelelő helyre sorolt lapok közül azonban mindössze néhány Pacsirta-részlet került elő: a „Vegyes töredékek” elnevezésű tételből (Ms 4618/109–122) 2 darab, az Aranysárkány című regény anyagából pedig 8 darab töredék. (Ám a Pacsirta anyaga éppígy tartalmazott kéziratlapokat más KD-művekből: az Édes Annából, a Nero, a véres költőből, illetve az Aranysárkányból.) Egy töredéket pedig Bíró-Balogh Tamás bocsátott rendelkezésünkre.

JKK készítése során a regény kéziratát igyekeztük a fejezeteknek megfelelően sorrendbe állítani; arról, hogy a Kézirattár milyen egymásutánban őrizte a regény anyagát, az 1984-ben készült mikrofilm ad egyértelmű fölvilágosítást.

A ragasztások jelentősége

Nem kivételes jelenség, hogy KD – más regényeinek ez ideig megjelent kritikai kiadásaiban (Édes Anna, Nero, a véres költő) ugyancsak bemutatott – ragasztásos-vágásos módszerrel alkotta meg kézirata végleges formáját. Figyelemre méltó, hogy a Pacsirta esetében másik regényéből származó beragasztás is található. A szövegközlőnek ilyen esetben alapos oka van azt föltételezni, hogy az nem valamiféle szerzői figyelmetlenség következménye, hanem annak a nyoma, hogy a kéziratokat esetleg a családtagok is megkísérelhették jól-rosszul helyreállítani. A csirizes ragasztás ugyanis igen könnyen elengedett, amin a legkevésbé sincs miért csodálkozni, ha számításba vesszük, hogy a kézirategyüttes jelenlegi helyére kerülése előtt, 1923-tól, nem kevesebb mint negyvenhat év alatt tulajdonosaival együtt óhatatlanul is lakásról lakásra vándorolt, mi több, a történelmi események következtében – miként az az özvegy emlékirataiból is tudható

Jegyzet Kosztolányi Dezsőné, Tüzes cipőben, Budapest, Noran, 2004, 145, 184. Lásd még Devecseri Gábor visszaemlékezését: Devecseri Gábor, Az élő Kosztolányi, Budapest, Oﬃ cina, [1945] (Oﬃ cina Könyvtár, 80–81), 6–7.

‒ más kéziratokkal együtt közel volt a teljes pusztuláshoz. Ezért is képzelhető el, hogy a téves

helyre történő visszaragasztások olyan részleges helyreállítási szándék nyomait őrzik, melyek föltehetőleg az özvegytől, esetleg fiától származnak; kevéssé valószínű, hogy élete vége felé maga Kosztolányi kísérelte volna meg újrarendezni a kéziratot. A Pacsirtában az egyik oldal tetejére így kerülhetett Aranysárkány-töredék, de ugyancsak ez lehet a magyarázata annak, hogy a kilencedik fejezethez nem az onnan eredetileg levált, hanem egy, a tizedik fejezetből származó részlet került.

A ragasztások a Pacsirta fönnmaradt kéziratos anyagában igencsak gyakoriak, s ha lehet, még sűrűbben fordulnak elő, mint korábbi regénye, a Nero, a véres költő esetében. Igen valószínű az is, hogy abban az időben, amikor e föltételezett helyreállítások történtek, a beragasztott részek még többé-kevésbé a helyükön voltak. Jelen állapotában azonban a regénynek még gondosan számozott oldalairól is elmondható: azokat a legritkább esetben alkotja fizikailag egyetlen papírlap. Annyi mindenesetre kijelenthető, hogy a kézirat már a mikrofilmes rögzítés idején is darabjaiban volt. Csupán a nagyságrend érzékeltetése végett: a lapokra, illetve lapokhoz történő ragasztások esetében a fönnmaradt kéziratos anyagban mindössze 14 darab ragasztás maradt a helyén, mintegy 96 darab laptöredék azonban levált a helyéről. S ha a csiriznyomok mentén lehullott hiányzó részeket figyelembe véve minden esetben egyetlen papírtöredéket föltételezünk csak – mely több bekezdésnyi kihagyott hely esetén nem törvényszerűen felel meg fizikailag egyetlen lapnak, hiszen KD nemritkán mondatnyi kivágatokat illesztett össze – további 46 darab olyan töredékkel számolhatunk még, melyek leváltak eredeti helyükről. A kézirat ilyen állapotának figyelembevételével bizonyos, különálló darabokat tulajdonképpen félrevezető s filológiailag pontatlan is volna „fólió”-ként jelölni, hiszen egy-egy oldal – sok esetben papírszeletkék mozaikjából történő – „összeállítása” valójában utólagos, végső soron pusztán szövegközlői munka eredménye.

Egyes beszúrásoknak, alsó vagy fölső betűhurkoknak a fizikailag különálló lapok összeillesztésekor megfigyelhető folytonossága, s nem kevésszer a csirizfoltok alakja jelentett segítséget az utóbb

levált ragasztások helyének megleléséhez. S jóllehet a regény nyomtatott szövege nyújtotta a fő fogódzót, óvatosságra int a tény, hogy Kosztolányi számos esetben – s ilyen szempontból a nyomtatott szövegváltozatok eltérései a legbeszédesebbek – szavak, mondatok, bekezdések sorrendjét változtatta meg egy-egy javítás, újraírás alkalmával. A kézirat jelen közlése ezért a szöveg összerendezéséből adódó sajátos utólagosságát nem elfedni, hanem láthatóvá tenni igyekszik; más szóval: célja, hogy „eredeti” és „helyreállított” világosan elkülönüljön. Ezért jelen közlésben kétféle, különböző keretezéssel láttuk el azokat a papírdarabokat, melyek utóbb leváltak a helyükről, s azokat, melyek a helyükön maradtak. Emellett megkülönböztettük a nem beragasztott, hanem hozzátoldott, tehát a csaknem azonos nagyságú lapokból összeálló oldalakat. E lapok összetartozását értelemszerűen az összeillesztésüknél jeleztük a két főbb esetnek megfelelő valamelyik kerettel, minthogy köztük hasonlóképpen vannak olyanok, melyek leváltak a ragasztás mentén, de olyanok is, melyek a helyükön maradtak.

A kézirat lapjai

A Pacsirtát korábbi regényétől, a Nero, a véres költőtől eltérően KD nem különféle nyomtatványokra, netán egyéb módon azonosítható, vízjeles papírlapokra írta, hanem olyanokra, amelyek mindössze méretükben különböznek egymástól. A közel azonos – s meglehetősen rossz – minőségű, milliméternyi méretkülönbségű lapok mellett azonban használt egy szépia színű, durvább fölületű papírlapfajtát is, melyből a fönnmaradt anyag egészében mindössze 13 darab található. Az egyik legteljesebben fönnmaradt fejezet, a negyedik fejezet lapjainak mérete arra enged következtetni, hogy a használt papírlapok olyannyira nem voltak szabványméretűek, hogy tizedmilliméternyi eltéréseik alapján a regénynek csak ebben a részében nyolc, illetve további három típust lehetne ez alapján elkülöníteni. (Szélességüket tekintve: 181, 182, 183, 184, 187, 189, 190 és 193 mm-esek; továbbá az előbb említett, más minőségű papírlapok 212, 218 és 226 mm-esek). A rajtuk szereplő autográf

szövegek azonban sem az írásképet, sem az íróeszközt, sem folyamatosságukat tekintve nem engednek ennyiféle munkafázisra következtetni. Ezért a lapok ilyen jellegű azonosítását nem tartottuk a regényírás folyamatában jelentésesnek, a helyrajzi táblázatban nem jelöltük – már csak azért sem, mivel a vágások miatt sokszor lehetetlen a méretek következetes megadása. Különösen igaz ez akkor – jóllehet, néhány esetben történt csak ilyen –, ha KD a lapot keresztbe fordította, s úgy írt rá; ilyenkor nemcsak kettévágta, hanem függőlegesen is „méretre igazította” a papírlapot.

Mindössze annyit lehet több-kevesebb bizonyossággal megállapítani, hogy a beragasztott részek a kézirat nagy részében szemlátomást keskenyebbek, mint azok a lapok, amelyekre KD ráragasztotta őket, ezért is okunk lehet legalább két, részletesebb kidolgozási fázist föltételezni, melyek a jelen szövegközlés keretezései mentén láthatóan elkülönülnek: Kosztolányi föltehetőleg a valamivel keskenyebb, de ugyanolyan színű és minőségű lapokon kezdte kidolgozni regényét. Ezt később fölvagdosta, s többnyire – a néhány milliméterrel – szélesebb lapokra, újonnan kidolgozott részek közé iktatva e korábbiakat, be-, illetve hozzáragasztások révén bővítette szövegét. (A lehetséges munkafázisokról bővebben lásd a Lapszámozás című részt.)

Van olyan fejezet, melyben az így kivágott bekezdések mellett piros ceruzával húzott vonal, illetve keretezés is látható. Igen valószínű, hogy így jelölte a korábbi fogalmazványban azokat a részeket, melyeket a későbbiekben fölhasználni szándékozott, illetve változatlanul beemelhetőnek ítélt az azt követő kidolgozáshoz. Nem egy esetben előfordul azonban az is, hogy KD bizonyos részeket inkább újra leírt, valószínűleg azért, mert az eredeti zavaróan sok javítást tartalmazott már, esetleg további változtatásokat is szükségesnek ítélt.

A kézirat státusa

Mindezek alapján joggal vetődik föl a kérdés: mi e fönnmaradt, s itt közölt kézirategyüttes státusa. Amíg ugyanis az Édes Anna vagy a Nero, a véres költő estében nagyjából egységesnek mondható

kéziratról van szó, melyről gépirat készült, s a későbbi közlések alapjául szolgált (melynek bizonyos részeit később KD olykor a kéziratlapok közé iktatta), addig a Pacsirta fönnmaradt anyagáról ezt aligha lehetne elmondani. Nem találhatóak szedőnek szánt megjegyzések, ahogy más kezétől származó jelölések sem a szövegben, s gépiratos részlet még csak rövidebb szövegkivágat formájában sem fordul elő. Az csaknem nyilvánvaló, hogy ez a jól-rosszul olvasható, javításokkal teli autográf szöveg aligha lehetett több, mint egy viszonylag végleges, de mégiscsak piszkozat szintű változat az író számára. Igen valószínű azonban, hogy az itt közölt fogalmazvány bizonyos részei a folyóiratoknak (Ellenzék, Nyugat) küldött gépirat előzményei lehettek. Ezt a föltevést látszanak megerősíteni az Édes Anna kéziratához hasonló, sokszor redundáns bekezdésjelölések, illetve bizonyos megerősítések is, így a betűk, szótagok, szavak utólagos és ismételt átrajzolásai, melyek a visszaolvasást segíthették a gépírókisasszony, vagy a fölolvasást – azaz diktálást – a szerző számára. (További következtetésekről a következő fejezetben, a nyomtatásbeli közlések és a kézirat különbségeinek részletezésekor szólunk.)

Párhuzamos szövegváltozatok

A Pacsirta fönnmaradt kézirata továbbá nem csupán véglegesnek ítélhető tisztázatokat, hanem elővázlatokat, korábbi fogalmazástöredékeket is tartalmaz. Olyanokat, melyeket a szerző áthúzott, s így egyértelműen törölt (még akkor is, ha nem semmisítette meg e lapokat), ám olyanokat is, melyeket ugyan nem húzott át, más változatban mégis megtalálhatóak a regény kéziratos anyagában. E számos egymásmellettiséget bizonyos verzókon kidolgozott beszúrások, illetőleg olyan rektók eredményezik, melyek a föltételezett korábbi fogalmazvány részét képezhették, az író azonban valamiért mégis anélkül fogalmazta újra őket, hogy a korábbi változatot egyértelműen törölte volna.

A fönnmaradt anyag igen sok, mintegy 55 lapjának hátoldalán található olyan beszúrás, melynek KD megfelelő jel segítségével

egyértelműsítette célszövegbeli helyét. A verzókon való ilyen kidolgozások azonban nem kevés esetben azért eredményeznek párhuzamos szövegrészeket, mert a jel megismétlése helyett KD gyakorta apróbb változtatással újra leírta a beiktatandó szöveget.

Az ilyen egymásmellettiségek kétségtelenül nehéz döntés elé állítják a szövegközlőt. Hiszen ha megállapítható, hogy a Pacsirta keletkezése két nagyobb munkafázisra bontható – ami azt jelenti, hogy a korábban elkészült részleteket a későbbi, úgyszólván „bővítő” átdolgozáskor fölhasználta –, akkor a kézirat hiányai és állapota ismeretében szinte lehetetlen eldönteni, hogy a különálló, számozás nélküli papírkivágatok esetében korábbi töredékekről van-e szó, melyeknek újraírt változata kallódott el, vagy olyan részletekről, melyeket KD beillesztett a későbbi szövegbe, s mindössze az a számozott lap hiányzik, melyre vagy melyhez a regény későbbi bővítésekor e részletet ragasztotta. Mindezeket a kétségeket a kézirat alább következő vizsgálati szempontjai is legföljebb ha árnyalni képesek.

Lapszámozás

A regény kéziratának autográf lapszámozása az 1-es számmal kezdődik, és a 126-ossal fejeződik be. A hiányzó befejezés terjedelméből arra lehet következtetni, hogy az utolsó oldalak, a 127-es és 128-as lapok vesztek el.

A regény lapszámozása természetesen korántsem mentes a szerzői javításoktól, ami a kézirat imént említett bővítésének és átszerkesztésének hatóköréről, ha lehet, mindennél pontosabb fölvilágosítást adhat. A Pacsirta kéziratát KD szemlátomást háromféle módon alakította a későbbi átdolgozás során:

a) egyes részeit kisebb javításokkal, átszámozva illesztette be a bővebb, végleges kéziratba,
b) lapjait fölvágta, majd egy új számozott lapra vagy laphoz ragasztotta,
c) elvetette s helyette teljesen új szöveget alkotott.

KD az új lapok beiktatását a már előzőleg megszámozott fogalmazványba betűjeles indexálással vagy átszámozással oldotta meg. Az előbbit nyilvánvalóan a kisebb, míg az utóbbit a nagyobb hatókörű bővítés esetén alkalmazta. A 113/a jelű oldal esetében csaknem egyértelmű, hogy KD az eredetileg 113-as lapot szerkesztette újra, s míg az eredeti lapszámozást egy /a-val egészítette ki, az új oldal 113/b jelzést kapott. A regény kéziratának első harmadában ugyanakkor azt tapasztalhatjuk, hogy KD jelentősen kiegészítette az első fogalmazás szövegét. Az eredetileg 25., 26. és 28. oldalt átszámozta 37-esre, 38/b-re, illetve 40-esre, de betoldott egy 38/a jelű, ceruzás bővítést tartalmazó lapot is, vagyis több mint tízoldalnyi új szöveget illesztett be a regénybe. Az eredetileg 29-es lapszámú oldalt pedig fölvágta, s föltehetően fölragasztva a 39-es lapra, új oldalt hozott létre.

A lapszámozás javításai egyszersmind azt is jól mutatják, hogy KD nemcsak bővítést hajtott végre, de a regény korábbi szövegének átdolgozásakor szerkezeti módosításokhoz is folyamodott, így például egész lapnyi szövegrészek helyét is megváltoztatta. Ennek jellemző példája a nyolcadik fejezetben található. KD egyfelől bővítette a szöveget, hiszen az eredetileg 62-es és 63-as lapok új számot kaptak (68-ast, illetve 69-est), a törlésből ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az eredetileg 68-as számú lap került a 62-es elé.

Azt, hogy az ily módon föltételezett „őskézirat” milyen terjedelmű volt, nem lehet pontosan megállapítani; az utolsó lapok számozása ugyanis a 113-as után már nem tartalmaz korábbi, törölt számot, az utolsó átjavított lapszám a 104-es, amelyet KD 112-esre írt át. A kézirat utolsó szakaszában is található ugyan /a, illetve /b jelű lap (például 121/a), itt azonban nem világos, hogy a 121-es lap még az első fogalmazványhoz tartozott-e, vagy a már kibővített kézirathoz. Annyit mindenképpen el lehet mondani, hogy a korábbi fogalmazvány terjedelmét tekintve legalább 104 (talán teljes) kéziratoldal hosszúságú volt, s a föntieket számításba véve talán megkockáztatható a kijelentés, miszerint a kézirat végső formájában mintegy másfél-kétszer terjedelmesebb volt a korábbi változatnál.

A kritikai kiadásban már megjelent regényekkel összevetve a Pacsirta kézirata hiányosabb, mint a Nero, a véres költőé, de kevésbé hiányos az Édes Annánál. Jelentősebb hiány a tizedik fejezetben mutatkozik, ahol a 98-tól 103-ig terjedő lapok hiányoznak. (További teljes laphiányok: 47, 50, 51–54, 63, 71, 94, 107, [127–128].) Mindezt a szövegterjedelemmel érzékeltetve: a Pacsirta kéziratának körülbelül 15%-a veszett el vagy lappang.

Íróeszközök

A szöveg keletkezésének pontosabb időbeli rekonstruálásához az íróeszközök használatára sem támaszkodhatunk, vizsgálatukkal óvatos következtetéseknél nem juthatunk tovább. Megállapítható ugyan, hogy a zöld tintás kidolgozás a regény kéziratának alaprétegét képezi, ebben az esetben azonban sokszor az sem nyújt biztos fogódzót, ha az adott rész esetleg ceruzával készült. KD ugyanis nemegyszer – s miként azt az eddigi kiadások is igazolják, nem csak Pacsirta című regénye esetében – tintával fölüljavította a ceruzával már egyszer kiegészített, illetve javítgatott szöveghelyeket, valamint a ceruzával írott hosszabb részeket. Nyilvánvalóan azért járt el így, hogy javításai szembeötlőek legyenek. Igaz ez akkor is, ha az egységes, minden kiigazítás nélküli s ceruzával írott darabok föltehetőleg tisztázatok vagy utólagos betoldások, amelyek egyértelműen az írás későbbi fázisához tartozónak mutatkoznak. Léteznek azonban olyan tollal kidolgozott részek is, melyek egyértelműen a későbbi bővítés fázisában keletkeztek. Ezt egyrészt az oldalszámozás mutatja, hiszen ha megnézzük a javított, illetve betűjellel bővített autográf sorszámokat, éppúgy találunk közöttük tintával írott, mint ceruzás változatot. Másrészt érdekes és tanulságos végigkövetni a keletkezéstörténethez ugyan már szorosabban tartozó, de a munkafázisok elkülönítésének tekintetében nem kevéssé árulkodó jelenséget: tudniillik hogy bizonyos személy- és helynevek változatai hogyan mutatkoznak meg a fönnmaradt kézirategyüttesben.

A személy- és helynevek változatai

Az alábbi táblázat összefoglalja, hogyan változtatta KD a regény átdolgozása során a helyszín, illetve bizonyos személyek nevét.

Jegyzet A táblázatban római számmal a fejezet, arab számmal pedig az adott lap topográﬁ ai sorszáma szerepel.

Nevek	Előfordulások
Sárvár : Sárszeg	Sárvár: VII/148 [nem törölt!]; VII/157v [függelékben]; f4; f7. Sárvár -> Sárszeg: I/2; I–II/10; II/12, 16; IV/60, 71v [függelékben], 78, 79; V/100, 126; VI/132, 134, 139; VII/144, 147, 149, 150, 151; VII–VIII/160; VIII/165, 173; IX/181, 188, 197, 205, 224 [beragasztáson] 212, 214; XI/245, 246; XII/269, 270, 273. Sárszeg: IV/59, 61, 63, 76, 85; V/99, 129; VI/135; XII/270.
Szunyog : Szunyogh	Szunyog: IV/76, 77; V/114; VII/146, XI/248; XI/249, 250, 255; XI–XII/261. Szunyogh -> Szunyog [!]: III/43; XI/251. Szunyogh: VII/159; IX/207.
Szolvay : Szolyvaly	Szolvay: VI/137; VII/151; IX/194. Szolyvay: IV/79; V/115, 128; VI/140; VII/159; IX/194; XI/248.
Kiss : Vajkay	Kiss -> Vajkay: IV/79, 81; V/111, 124; X/236.
Takáts Imre : Zányi Imre	Takáts -> Zányi: IV/79.
Kárász István : Kárász János	István -> János: IX/205, 218. János: IX/188.

Kétségtelenül a kézirat legfigyelemreméltóbb, s a regény keletkezése szempontjából leginformatívabbnak ítélhető sajátossága, hogy a Sárvár‒ Sárszeg csere csaknem az egész regényen végigvonul. Igen valószínű tehát, hogy egy többé-kevésbé „teljes”, sárvári helyszínen játszódó regényváltozat megírása után döntött úgy KD, hogy megváltoztatja a helységnevet. (Mindebből természetesen nem következik törvényszerűen, hogy folyamatosan és mai sorrendjüknek megfelelően dolgozta ki a különböző fejezeteket. Erre jó példaként szolgál a következő: Vajkayék családnevének korábbi „Kiss” változata a negyedik fejezetben éppúgy előfordul, mint a tizedikben, ám a kisszámú előfordulás, a kézirat hiányossága, valamint a munkafolyamat bajos visszakövethetősége miatt ez mindössze keletkezéstörténeti érdekesség marad, a kézirat rétegeire vonatkozóan azonban aligha adhat az előbbihez hasonló, biztos fogódzót.) Sárvár Sárszeggé alakítása tehát nagyjából megegyezik azzal a fázissal, melyben KD az egész regényt újragondolta és -rendezte, majd fölvagdosta, illetve újraírta. Így kellő biztonsággal föltételezhetjük, hogy a helységnevet javító íróeszköz is a második, főbb fázishoz tartozik. Itt azonban ismét fölmerül az íróeszközök váltakozása: ugyan a Sárvárról Sárszegre történő javítások legtöbbje ceruzával történt, ám vannak zöld tintával írott, s ugyanezen íróeszközzel korrigált esetek is (I/2; I–II/10; II/12; XII/269), melyek vagy tévesztésről s azonnali javításról, vagy utólagos, de ugyancsak tintával történő javítási fázisról tanúskodnak.

A szövegközlő „nehéz helyzete” tehát legfőképpen abban mutatkozik meg, hogy el kell döntenie: bizonyos – s hangsúlyozottan: – számozás nélküli, s a hiányok miatt sehová nem illeszkedő, illetve illeszthető töredékek vajon a korábbi munkafázisban keletkezett, de újraírt, vagy egy korábbi, de a későbbiekben változatlanul fölhasznált szövegváltozat részei-e. Ha pedig sem az íróeszköz, sem bizonyos tartalmi változtatások nem szolgálnak szilárd időbeli támasztékul, fölmerül a kérdés, közölhető-e egyáltalán folyamatosan az így rendelkezésre álló kéziratkorpusz.

JKK a föntieket mérlegelve olyan szöveget ad közre, melyben a kérdéses töredékek is a kézirat folyamatos szövegében jelennek meg; mindössze azokat a részleteket közli függelékben, melyeket KD egyértelműen áthúzott, vagy amelyeknek a végleges regényszöveghez közelebbi változata is föllelhető volt a kéziratos anyagban. Továbbá egyetlen olyan

töredéket, mely esetében az adott számozatlan oldalon szereplő egyetlen mondat, s az ugyanezen lapon található beragasztott bekezdés szövegbeli sorrendje (bár nem eredményezne olyasféle értelmetlenséget, mint a két, már említett s nyilvánvalóan helytelen beragasztás) olyannyira eltér a későbbi, párhuzamosan közölt főszövegben, s a korábbi változatokban elfoglalttól, hogy a zökkenőmentes beillesztés lehetetlensége miatt jobbnak ítéltük mellőzni a folyamatos kéziratközlésből. (Lásd a Függelék kilencedik fejezethez tartozó részét.)

Jelen esetben tehát – az NKK-hoz hasonlóan – talán szerencsésebb a kéziratot nem egységes szövegkorpusznak, hanem sokkal inkább olyan KD-tól származó autográf szövegrészletek együttesének tekinteni, amelyek teljesen vagy részben előzményei a Pacsirta című regény (nyomtatott) szövegének.

Gyorsírásos jegyzetek

A Pacsirta fönnmaradt kéziratában szereplő gyorsírásos részletek száma csekélynek mondható. Mindössze tíz lapon található ilyen jegyzet, melyek közül két esetben rektón, az összes többi esetben verzón található beszúrásról, vagy korábbi kidolgozásról van szó. Ezek közül csupán egyetlen íródott tintával. Terjedelmüket tekintve a jelek többnyire félmondatokat, esetenként rövidebb bekezdéseket rejtenek. Érdekesebbnek mondható az a szövegrész, melyben Vajkay Ákos levéltárosi munkájáról olvashatunk – arról, mennyire jól ismerte s milyen szenvedélyesen böngészte a különféle régi iratokat. Az itt fölvonultatott latin–magyar szakszavak fölsorolásszerű gyűjteménye jegyzetként megtalálható egy korábbi verzón, ahol is KD a latin kifejezéseket kiírta, mindössze a jelzők szerepelnek gyorsírással, így a „címeres”, az „osztályos”, illetve a „káptalani”. Itt tehát a kétféle írás keveredése figyelhető meg.

A gyorsírásos szövegrészletekről általánosságban megállapítható, hogy bár az íráskép a kéziratban sok helyütt igen kapkodó, nem egy esetben olvashatatlanságig igyekvő külalakot eredményez, KD mégis kevés esetben folyamodott ehhez a jegyzetelési formához. Lehetséges persze, hogy a szerző esetleg több olyan korábbi jegyzetet elhagyott a korábbi változatból, melyeken gyorsírásos részek még gyakrabban

szerepeltek, ám nem kizárt – mint azt a viszonylag folyamatos korábbi réteg is mutatja –, hogy a Pacsirta című regény terve, midőn papírra vetette, már jórészt az író fejében volt.

A kézirat topográfiája

A Kézirattár Manuscriptum-számait nem tartottuk iránymutatónak, mert azok kevéssé bizonyultak hasznosíthatónak a hiányok s az olykor rosszul azonosított fejezetek miatt. Ezért, bár előfordulási helyüket jelezzük, nem közöljük külön oszlopban.

A beragasztott, ám utólag levált, s a szövegközlés során helyükre állított részeket mind [+] jellel jelöltük. Attól függően pedig, hogy egy adott lapra vagy egy adott laphoz csatlakoztak, „beragasztás”-t, illetve „hozzátoldás”-t különböztetünk meg. Továbbá az olyan beszúrásokat, melyek nem verzón, hanem külön lapon szerepelnek, értelemszerűen a következőképpen jelöljük: „beszúrás, külön lapon”.

Továbbá bizonyos autográf oldalak, mint azt a kézirat leírása mutatja, szépia színű s durvább fölületű papírra készültek; ezekre az alábbi táblázatban a „szépia” szó figyelmeztet.

A „Jellemzés” mező a következőket veszi sorra:

1. a helyreállított rész státusa (beragasztás/hozzátoldás)
2. a lap állapota (teljes lap/n db lapból összeragasztva/n db beragasztással/levágva/szakadás/sérülés)
3. esetleges levált, hiányzó részek (elhelyezkedése/száma)
4. kézirattári Ms-szám (amennyiben van)
5. n db beszúrás egyéb rektóhoz/levált, hiányzó részhez
6. verzó: n db beszúrás (n db függelékben)

Az Ellenzék, a Nyugat szövegközlései és a kötetkiadás

A kritikai kiadás nyomtatott szövegforrásai

Noha nyilvánvalóan készült gépirata a Pacsirta című regénynek, amint arról később még szó lesz, ez a gépirat nem áll rendelkezésünkre: lappang vagy megsemmisült. Az itt ismertetett kéziratos anyag mellett három olyan nyomtatásbeli közléssel lehet számolni, mely még KD életében jelent meg, s a szerző javításait, a regény szövegének folyamatos alakulását engedi nyomon követni. A regény először 1923-ban jelent meg folytatásokban, a kolozsvári Ellenzék című napilapban, valamint a Nyugatban, csaknem egy időben. A kritikai kiadás főszövegéül az egyetlen, a szerző életében még megjelent, s egyben az utolsó, általa még bizonyosan átnézett és javított, 1924-es Athenaeum-kiadást emeltük. A Révai Kiadónál megjelent életműsorozat 1937-es szövegét – minthogy az a szerző halála után jelent meg (A rossz orvos című kisregénnyel és négy másik hosszabb elbeszéléssel egy kötetben) – nem vettük figyelembe. Szövege, néhány korábbi nyilvánvaló sajtóhiba javításától, néhol viszont félmondatok értelemzavaró elhagyásától eltekintve, teljes egészében megegyezik az 1924-es közlés szövegével. Továbbá az „Őneki” ajánlás mellőzésére érdemes még fölhívni a figyelmet, mely hiány öröklődik a Révai újabb, s olykor más kiadók közlései során is.

KD beszélgetőlapjainak kritikai kiadásában az író betegségének otthoni időszakáról közölt függelék arról értesít, hogy közeli tervei között szerepelt a regény újabb kiadása, ami minden valószínűség szerint az Athenaeum-kiadás szövegének ismételt átnézését, esetleg további változtatásokat jelent(het)ett volna: KD eredeti kötetbeosztása „alapján összegyűjtött verseit teszi az első helyre – mely kötet már korábban is megjelent –, amit aztán A rossz orvos és a Pacsirta együttes szerepeltetése követ”.

Jegyzet „most elmondom, mint vesztem el”. Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumai, s. a. r. Arany Zsuzsanna, Pozsony, Kalligram, 2010, 456–457.

Ebben a jegyzékben a második helyre

először „A véres költő”-t írta, de ezt később áthúzta, s ezután jegyezte oda említett két prózai műve címét. A kiadó életműsorozatában végül történelmi regénye valóban előbb, 1936-ban jelent meg, a Pacsirta azonban – korai kisregényével együtt – csak egy évvel később, KD halála után látott napvilágot.

Jegyzet Lásd Magyar Könyvészet 1921–1944, VII. kötet, 327, 569.

Vagyis ezen alkotásának esetében még indokoltabb lehet az ÉAKK megállapítása: „A Kosztolányi életében utolsó, 1936-os kiadás előkészítése idején a már halálos beteg írónak nem volt lehetősége érdemben foglalkozni regénye szövegével.”

Jegyzet ÉAKK, 585.

A regény útja, a szövegek viszonya, a föltételezett gépirat

Az autográf kidolgozások közt még akadnak olyan mondatok, melyek nincsenek ugyan áthúzva, de nincs nyomuk egyetlen későbbi nyomtatott változatban sem. Két példát érdemes kiemelni. Az első fejezet a kéziratban a következő mondattal zárja a Vajkay házaspár bemutatását: „A hosszú házasélet testvérekké tette őket.” A harmadik fejezetben, melyben az olvasó Cifra Géza és Vajkayék fokozatos eltávolodásáról s a vasúti tiszt barátairól szerezhet tudomást, egyfajta összegzés olvasható: „Mindenesetre mélyet zuhant társadalmi tekintetben, mióta elhagyta Vajkayékat.” Ezek a mondatok nem találhatóak a későbbi nyomtatott szövegközlések egyikében sem.

A kéziratos és a nyomtatott szövegváltozatok közötti kapcsolat rekonstruálásához – Kosztolányi alkotói módszerét szem előtt tartva

– szükségszerű föltételeznünk, hogy a fogalmazványokból egységes gépirat készült, méghozzá olyan, mely már jobbára megegyezett a későbbi nyomtatott szövegközlésekkel. Ez a gépirat, ha figyelembe vesszük, hogy a regényt folytatásokban április végén (Ellenzék) és május elején (Nyugat) kezdték közölni az említett lapok, föltehetően legkésőbb április elejére készült el. Minthogy a budapesti folyóirat és a kolozsvári napilap nagyjából egy időben közölte a regényt, s e két megjelenés az Athenaeum-kiadáshoz képest jelentős – ám igencsak egyező – eltéréseket mutat, azonos gépiratos forrásra következtethetünk. Igen valószínű, hogy indigóval eleve legalább két gépirat készült, így KD az Ellenzéknek és a Nyugatnak is azonos szöveget küldhetett. Hogy a két közlés szövege mégsem azonos, több okkal is magyarázható.

a) Az eltérések közül a legkézenfekvőbbek azok, melyek egyértelműen a cenzúra hatását mutatják. A kolozsvári Ellenzék a román sajtótörvények miatt kénytelen volt ugyanis a regény szövegén változtatni. Így amikor a második fejezetben az olvasó arról értesül, hogy a Vajkay szülők vártak minden, egy kis könnyezésre alkalmat adó eseményt, az Ellenzék változatában csak „ünnepélyeken”, s nem „március tizenötödiki ünnepélyeken” sírnak. Az étterem egyik sarkában, a Párducok asztala mellett pedig nem függ „I. Ferenc József király arcképe […], magyar tábornoki egyenruhájában”. Végül, a legnagyobb hatókörű változtatásnak tekinthető, hogy az Ellenzékben nem Magyar Király, hanem Mátyás Király vendéglő szerepel. Még az is megesik, hogy az étterem nevének elkerülése szövegváltozást eredményez: a harmadik fejezetben, ahol arról van szó, hogy Cifra Géza egyszer hazakísérte Pacsirtát, minden közlésben, ahogy a kéziratban is, úgy szerepel, hogy a fiatal férfi „hozzácsatlakozott a Magyar Király előtt”, míg a kolozsvári lapban mindössze „az utcán” szerepel helymegjelölésként. Ugyan akad példa arra, hogy KD kifejezetten ügyelt a szomszéd államok érzékenységére, s igyekezett elejét venni egy második kéz javításainak: 1935-ös, Dubrovnikból küldött levelében arra kéri feleségét, hogy egyik cikkéből húzzon ki egy bizonyos Mátyás királyra vonatkozó megjegyzést („Mátyás király nemhiába iktatta bele régi címerébe

a halhatatlan phönix-madarat.” Kosztolányi Dezső, Tengeren = Pesti Hírlap, 1935. május 5.) azokból a változatokból, melyeket az utódállamokba – a Bácsmegyei Napló és az Ellenzék számára – küldetett.

Jegyzet KDLN, 1344. levél, 731.

A Pacsirta esetében nincs hasonló bizonyíték arra, hogy a szerző hajtotta volna végre, vagy esetleg ő adott volna utasítást a fönti változtatásokra. A későbbi példa pedig sugallhatja azt, hogy KD korábban is élt ezzel a gyakorlattal, ahogy az sem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy csak a Pacsirtához hasonló esetek tanulságai után kezdett figyelmet fordítani erre. Ezeket az eltéréseket tehát mindenütt jeleztük a szövegben.

b) További eltérést eredményezhetett a különféle nyomtatott szövegek közt, hogy a gépiratot a kolozsvári szerkesztő és/vagy szedő esetleg rosszul olvasta ki. Minthogy a napilap levonatát KD nem láthatta, nyilvánvalóan sajtóhibák is jóval nagyobb számban maradtak a szövegben.

A kolozsvári lapban tehát így kerülhettek a Pacsirta szövegébe egyfelől olyan sajtóhibák, szedőtől származtatható félreolvasások, mint a „sok talián nótát” helyett sok „talián nőt ismert”, vagy másutt, hol egyértelműen, s minden egyéb közlésben „anya dünnyögött” szerepel, az Ellenzék szövegében „anya dühöngött” olvasható.

c) Az Ellenzék és a Nyugat szövege közötti eltérések bizonyos része avval is magyarázható, hogy ugyanazt a gépiratot különféleképpen olvasta ki a budapesti és a kolozsvári szerkesztő, netán a budapesti egyszerűen belenyúlt a szövegbe, s változtatott rajta. A tizedik fejezetben például a kézirat és az Ellenzék szövegében is az szerepel: Vajkayné „egy zsöllyét tolt alá, melybe ura beletottyant”. A Nyugatban és az Athenaeum szövegében azonban beletottyant helyett belepottyant olvasható. Kétségtelen, hogy a beletottyant változat több szempontból is odaillőbbnek tetszik. S bár nem lehet eldönteni, hogy a javítás a szerkesztőtől vagy magától KD-től származik-e, a szövegek közti különbség, illetve azonosság bizonyíték amellett is, hogy a Nyugat szolgált a későbbi kötetkiadás alapjául.

Az Ellenzéknek a föltételezett gépirattal való szoros kapcsolatát s egyben szerkesztőjének szolgaibb munkáját bizonyítja az is, hogy szövege a kéziratban is ingadozó alakú névváltozatokat látszik őrizni, s esetlegesen a gépiratból örökölni, így említhető például a Szolvay–Szolyvaly, illetve a Szunyog–Szunyogh páros. Érdekesebb és egyértelműbb megfelelés, hogy Kárász István nevét KD a kézirat fönnmaradt részében láthatóan mindenütt Kárász Jánosra javítja, méghozzá ceruzával. A nyomtatott változatokban ugyanakkor – kivétel nélkül – mégis az előbbi keresztnév szerepel – a szerző utóbb nyilván meggondolta a névcserét. Egy autográf, ráadásul újraszámozott, ceruzával átjavított oldalon azonban eleve János szerepel, s ugyanezen a helyen az Ellenzék szövegrésze ugyancsak ezt a nevet őrizte meg. Mindez természetesen csakis a kézirat meglévő anyagára támaszkodva állítható, nem tekinthető azonban ilyennek az egyik fejezeten csaknem végigvonuló „Sárhelyi Közlöny” forma. Minthogy a kéziratban a cselekmény helyszínének neve korábban Sárvár volt, ebben az esetben csaknem bizonyosan sajtóhibával állunk szemben.

Az eddig elmondottak az Ellenzék-beli közlésnek éppenséggel kettős szerepet kölcsönöznek: egyfelől olyan szövegváltozatot szolgáltat, mely esetében nem csekély szövegromlással lehet és kell számolni, másfelől elmondható, hogy hibáival együtt is a legközelebb áll a kézirathoz, s sok esetben az eredeti gépiratra enged következtetni, illetve azzal látszik egyezni.

d) A szövegváltozatok összehasonlítása alapján az is egyértelmű, amint azt már korábban említettük, hogy míg a napilap szövegét KD-nek nem volt alkalma ellenőrizni, a Nyugat levonatát minden bizonnyal megkapta, s azt szemmel láthatóan javította is. Erre engednek következtetni azok a változtatások, melyek nem a föltételezett gépirat sajtóhibáit javítják – ezt nyilvánvalóan megtehette a lap szerkesztője is –, hanem stilisztikailag módosítanak a szövegen. Erre számos példa kínálkozik mindegyik fejezetben: KD gyakran húz ki fölöslegesnek ítélt névelőt, kötőszót stb. Ugyancsak idetartoznak azok a szövegváltoztatások, melyek során KD távolabbi szövegrészek kapcsolatát egyértelműsíti. A harmadik fejezetben

Vajkayék és Cifra Géza eltávolodását jellemezve az elbeszélő kitér a vasúti tiszt meglehetősen kétes erényűnek festett barátaira is. Az Ellenzék változatában (a kézirat e része sajnos hiányzik) a következő mondat rögtön arról ad hírt: „El is hidegedett köztük a barátság.” A félreérthető mondat utalása KD javítása jóvoltából már a Nyugatban, s így az Athenaeum szövegében is egyértelművé válik: „El is hidegedett a közte meg a Vajkayék között való barátság.”

e) Azt is szükséges megjegyezni, hogy akár a Nyugat szerkesztője, akár maga KD több esetben is fölülbírálhatta a gépirat szövegét. Később KD nyilvánvalóan a Nyugat nyomtatott változatát vette alapul a készülő Athenaeum-kiadáshoz, melyet tovább javított; ez a magyarázata, hogy a fővárosi közlés közös forrásuk ellenére további eltéréseket mutat a főszöveghez képest. Jó példa erre az a szövegrészlet, melyben Vajkayék a kertben időző Pacsirtát várják. Az Ellenzék szövegében Pacsirta előtünt, míg a Nyugat szerint eltűnt. A kézirat e részlete ugyan nem áll rendelkezésre, de a szövegben eredetileg csaknem bizonyosan az előtűnt alak szerepelt, s ez a változat kerülhetett a gépiratba is, melyet a kolozsvári lap megőrzött, KD azonban a Nyugat levonatában nem vette észre és nem javította a hibát, csak utóbb, a kötetkiadás előkészületei idején. Könnyen lehetséges, hogy az eredeti megfogalmazására nem emlékezett, vagy a sajtóhiba megismétlődését akarta elkerülni, s a kötetkiadásban már ezért szerepel föltűnt formában. Ez a javítás azonban hasonló ahhoz a jelenséghez is, mely majd az Athenaeum szövegét általában is jellemezni fogja: KD ugyanis az igekötők e-it rendszerint ö-re cseréli: így a felnyitotta fölnyitotta, a felkeljen fölkeljen, de még a felvidéki is fölvidéki lesz a kötetben.

Az Athenaeum-kiadás

A szövegek egymáshoz való viszonya tehát a javítások jellege s a közös hibák mentén jól érzékelhető. Az elmondottak alapján bizonyos, hogy KD az Athenaeum-kiadáshoz a Nyugat szövegét használta föl s javította át, hiszen erre mutat a regény ugyanazon helyén szereplő Valkayné sajtóhiba, melyet az író valószínűleg a korrektúrakor sem

vett észre. Éppígy az Ellenzék és a Nyugat közös forrását igazolhatják az olyan hibák, melyek fölött a szerző figyelme ugyancsak elsiklott: ilyennek mutatkozik a közeledik helyett a közlekedik, illetve a körülnéztek helyett rossz szám és személyben szereplő körülnézett.

A változtatások során KD sok helyütt szemmel láthatóan egyértelműsítést végzett, illetve a félreértések kiküszöbölésére hajtott végre javításokat a szövegen, nem kevés esetben a korábbi közlés sajtóhibáiból okulva. Aligha túlzás azonban – a szerző írásról hangoztatott vélekedését ismerve pedig még kevésbé lehet meglepő – a megállapítás: KD javításainak legnagyobb része húzásból adódik.

Jegyzet Vö. Kosztolányi Dezső, Egy és más az írásról = K. D., Nyelv és lélek, s. a. r. Réz Pál, Budapest, Osiris, 1999, 150–152.

A kézirat fönnmaradt részei s az ahhoz legközelebb álló Ellenzék-, az Ellenzék- és a Nyugat-, de a Nyugat- és az Athenaeum-kiadás szövege közötti változások legnagyobb részét is szavak, olykor egész mondatok törlése jelenti, következésképp a regény fokozatos rövidítése eredményezi. Mint említettük, a kéziratos anyagban is találhatóak még olyan mondatok, melyek a nyomtatott változatokból hiányoznak, de a kolozsvári lapban is akadnak olyan szavak, olykor mondatrészek is, melyek már a Nyugatban sem szerepelnek. Mindössze két példát kiemelve: a hetedik fejezetben Ijas Miklós, midőn apja sorsáról beszél Vajkayéknak, a kézirat szövege szerint a következőképp jellemzi annak egykori állapotát: „Olyan vékony lett, mint egy gyermek.” – ugyanezen a helyen az Ellenzékben ez áll: „Olyan vékony lett, mint a gyermek.” A Nyugatban és az Athenaeumban azonban hasonlat nélkül, csupán ennyi szerepel: „Ilyen vékony lett.” A kilencedik fejezetben Ákos és Környey mintegy az idő múlását jelezve mutatják egymásnak csaknem tar fejüket. Az elbeszélőinek nevezhető szólamba a kéziratban és az Ellenzékben még beszüremkedik a szereplőké is: „megkopaszodtak, kérlek alássan”.

A kötet megjelenése előtt KD a Nyugatot még tovább rövidítette. Így az Athenaeum-kiadásban már nincsenek benne a kéziratban, valamint a fővárosi folyóiratban és a kolozsvári lapban még szereplő, az alábbi idézetekben kiemelt mondatrészek, illetve mondatok:

„csomagoltak, fésülködtek, mosdottak.” (Nyolcadik fejezet); „andalogtak. Nem is volt ebben semmi szemérmetlen.” (Nyolcadik fejezet). Ahogy a negyedik fejezetben szereplő, s a korábbi változatokban talán kissé terjengősnek ható leírás is egyszerűsödik: „Az asszony elküldte a pincért. Az visszajött, tányérjukba […]” helyett a kötetben már „A pincér tányérjukba […]” áll.

A regény tehát a kézirattól a – mindössze föltételezett – gépiratig, mely az Ellenzék és a Nyugat alapjául szolgált, továbbá a Nyugattól az első kiadásig – nem számítva a kézirat munkafázisait – egyszersmind három főbb javítási fázison is átesett. A Pacsirta című Kosztolányi-regény alakulástörténetének rögzíthető állomásai tehát a kéziratos fogalmazást követően a gépirat – melyre minden föltételezés szerint az Ellenzék változatából lehet visszakövetkeztetni –, majd az Ellenzék, illetve a Nyugat szövege, s végül az első, s egyben az író életében megjelent utolsó, 1924-es kötetkiadás.

Magyar nyelvű kiadások

Folyóiratközlések

Nyugat

A Nyugat-beli közlés folytatásokban, a következő lapszámokban látott napvilágot:

(1) Nyugat, 1923. máj. 1., 16. évf. (1. köt.), 9. sz., 593–616. [Fejezetek: 1–4.]
(2) Nyugat, 1923. máj. 16., 16. évf. (1. köt.), 10. sz., 665–681. [Fejezetek: 5–6.]
(3) Nyugat, 1923. júl. 1., 16. évf. (2. köt.), 13. sz., 1912–1923. [Fejezetek: 7–8.]
(4) Nyugat, 1923. júl. 16., 16. évf. (2. köt.), 14. sz., 65–83. [Fejezetek: 9–10.]
(5) Nyugat, 1923. aug. 1–16., 16. évf. (2. köt.), 15–16. sz., 141–162. [Fejezetek: 10–13.; annotáció: A 10. fejezet végével kezdődik a szöveg: „Anya elhallgatott. Ákos várta, hogy csak beszéljen.”]

Ellenzék

Az Ellenzék-beli közlés, 55 napon keresztül, szintén folytatásokban történt, s a következő lapszámokban látott napvilágot:

(1) Ellenzék, 1923. ápr. 29., 44. évf., 98. sz., 2. [Fejezet: 1.]

[incipit: Első fejezet]
(2) Ellenzék, 1923. máj. 1., 44. évf., 99. sz., 7. [Fejezetek: 1–2.]

[incipit: Csak fekete haját lehetett látni…]
(3) Ellenzék, 1923. máj. 3., 44. évf., 100. sz., 7. [Fejezet: 2.]

[incipit: Erre az öreg úr véget vetett…]
(4) Ellenzék, 1923. máj. 4., 44. évf., 101. sz., 7. [Fejezetek: 2–3.]

[incipit: Szemét könnyek futották el.]

(5) Ellenzék, 1923. máj. 5., 44. évf., 102. sz., 7. [Fejezet: 3.]

[incipit: Ilyenféle gondolatok gyötörhették…]
(6) Ellenzék, 1923. máj. 6., 44. évf., 103. sz., 7. [Fejezet: 3.]

[incipit: Odamenjen-e tehát, vagy ne menjen?]
(7) Ellenzék, 1923. máj. 8., 44. évf., 104. sz., 7. [Fejezet: 3.]

[incipit: Mi mindent tudott azonban mesélni…]
(8) Ellenzék, 1923. máj. 9., 44. évf., 105. sz., 7. [Fejezet: 3.]

[incipit: Itt az asztal a délutáni fényes…]
(9) Ellenzék, 1923. máj. 10., 44. évf., 106. sz., 7. [Fejezetek: 3–4.]

[incipit: Álmában ismét a Széchenyi-utcán ment…]
(10) Ellenzék, 1923. máj. 12., 44. évf., 107. sz., 7. [Fejezet: 4.]

[incipit: Fél tizkor ébredt…]
(11) Ellenzék, 1923. máj. 13., 44. évf., 108. sz., 7. [Fejezet: 4.]

[incipit: Most erőszakot kellett tenniök…]
(12) Ellenzék, 1923. máj. 15., 44. évf., 109. sz., 7. [Fejezet: 4.]

[incipit: Öt percenkint nyilt az ajtó.]
(13) Ellenzék, 1923. máj. 16., 44. évf., 110. sz., 7. [Fejezet: 4.]

[incipit: Éjszaka valahol eshetett.]
(14) Ellenzék, 1923. máj. 17., 44. évf., 111. sz., 7. [Fejezet: 4.]

[incipit: Még mindig bólintgatott…]
(15) Ellenzék, 1923. máj. 19., 44. évf., 112. sz., 7. [Fejezet: 5.]

[incipit: Ötödik fejezet]
(16) Ellenzék, 1923. máj. 20., 44. évf., 113. sz., 6. [Fejezet: 5.]

incipit: – Például mit ettünk tegnap?]
(17) Ellenzék, 1923. máj. 25., 44. évf., 115. sz., 7. [Fejezet: 5.]

[incipit: Arca nyilt volt, bizalomkeltő.]
(18) Ellenzék, 1923. máj. 26., 44. évf., 116. sz., 7. [Fejezet: 5.]

[incipit: Egészen tüdejére szippantotta…]
(19) Ellenzék, 1923. máj. 27., 44. évf., 117. sz., 6. [Fejezetek: 5–6.]

[incipit: – Ó – mondta az asszony elpirulva.]
(20) Ellenzék, 1923. máj. 29., 44. évf., 118. sz., 7. [Fejezet: 6.]

[incipit: Bajusza villásan kunkorodott fel.]
(21) Ellenzék, 1923. máj. 30., 44. évf., 119. sz., 7. [Fejezet: 6.]

[incipit: Mellettük Doba törvényszéki biró…]
(22) Ellenzék, 1923. máj. 31., 44. évf., 120. sz., 7. [Fejezet: 6.]

[incipit: Tompa volt, halk, fátyolos.]
(23) Ellenzék, 1923. jún. 2., 44. évf., 121. sz., 7. [Fejezet: 6.]

[incipit: Ijas Miklós a felvonás közepén érkezett…]
(24) Ellenzék, 1923. jún. 3., 44. évf., 122. sz., 6. [Fejezet: 6.]

[incipit: A gésák japáni nyoszolyólányoknak öltözve…]
(25) Ellenzék, 1923. jún. 5., 44. évf., 123. sz., 7. [Fejezetek: 6–7.]

[incipit: A párnás, kellemes kacsó…]
(26) Ellenzék, 1923. jún. 6., 44. évf., 124. sz., 7. [Fejezet: 7.]

[incipit: A részletek a nyilvánosság előtt…]
(27) Ellenzék, 1923. jún. 7., 44. évf., 125. sz., 7. [Fejezet: 7.]

[incipit: Mennyit szenvednek a gyermekek…]
(28) Ellenzék, 1923. jún. 8., 44. évf., 126. sz., 7. [Fejezet: 7.]

[incipit: Ijas ezt észrevette.]
(29) Ellenzék, 1923. jún. 9., 44. évf., 127. sz., 7. [Fejezetek: 7–8.]

[incipit: Zsebéből, mely tele volt…]
(30) Ellenzék, 1923. jún. 10., 44. évf., 128. sz., 6. [Fejezet: 8.]

[incipit: Béla bácsi azonban kisé megváltozott.]
(31) Ellenzék, 1923. jún. 12., 44. évf., 129. sz., 7. [Fejezet: 8.]

[incipit: Ma este bál van Tarkövön…]
(32) Ellenzék, 1923. jún. 13., 44. évf., 130. sz., 7. [Fejezetek: 8–9.]

[incipit: – Mit irt? – kérdezte felesége.]
(33) Ellenzék, 1923. jún. 14., 44. évf., 131. sz., 7. [Fejezet: 9.]

[incipit: – Öreg, – mondta csodálkozva…]
(34) Ellenzék, 1923. jún. 15., 44. évf., 132. sz., 7. [Fejezet: 9.]

[incipit: Nagyapját 1849-ben a császár…]
(35) Ellenzék, 1923. jún. 16., 44. évf., 133. sz., 7. [Fejezet: 9.]

[incipit: – Legény vagy a talpadon…]
(36) Ellenzék, 1923. jún. 17., 44. évf., 134. sz., 6. [Fejezet: 9.]

[incipit: Füzes Feri gunyosan biggyesztette el…]
(37) Ellenzék, 1923. jún. 19., 44. évf., 135. sz., 7. [Fejezet: 9.]

[incipit: Ebben a környezetben nem lehetett…]
(38) Ellenzék, 1923. jún. 20., 44. évf., 136. sz., 7. [Fejezet: 9.]

[incipit: Árnyékok mozogtak a Széchenyi-téren…]

(39) Ellenzék, 1923. jún. 21., 44. évf., 137. sz., 7. [Fejezetek: 9–10.]

[incipit: Ép a Mimosa dalára zenditettek rá…]
(40) Ellenzék, 1923. jún. 22., 44. évf., 138. sz., 7. [Fejezet: 10.]

[incipit: De föltette szemüvegét…]
(41) Ellenzék, 1923. jún. 23., 44. évf., 139. sz., 7. [Fejezet: 10.]

[incipit: – Én hát – és bólintott.]
(42) Ellenzék, 1923. jún. 24., 44. évf., 140. sz., 6. [Fejezet: 10.]

[incipit: – Sohase sajnáld – szólt az asszony.]
(43) Ellenzék, 1923. jún. 26., 44. évf., 141. sz., 7. [Fejezet: 10.]

[incipit: – Micsoda? – hebegett Ákos…]
(44) Ellenzék, 1923. jún. 27., 44. évf., 142. sz., 7. [Fejezet: 10.]

[incipit: Örült, hogy felesége legyőzte őt…]
(45) Ellenzék, 1923. jún. 28., 44. évf., 143. sz., 7. [Fejezetek: 10–11.]

[incipit: – Te – mondta jelentősen…]
(46) Ellenzék, 1923. jún. 29., 44. évf., 144. sz., 7. [Fejezet: 11.]

[incipit: Pacsirta munkáját, a teritőt…]
(47) Ellenzék, 1923. júl. 1., 44. évf., 145. sz., 6. [Fejezet: 11.]

[incipit: – Van bőven idő…]
(48) Ellenzék, 1923. júl. 3., 44. évf., 146. sz., 7. [Fejezet: 11.]

[incipit: Azok, akik tovább utaztak…]
(49) Ellenzék, 1923. júl. 4., 44. évf., 147. sz., 7. [Fejezet: 11.]

[incipit: Mind tapsoltak, csak Füzes Feri nem.]
(50) Ellenzék, 1923. júl. 5., 44. évf., 148. sz., 7. [Fejezetek: 11–12.]

[incipit: – Hát elutazott.]
(51) Ellenzék, 1923. júl. 6., 44. évf., 149. sz., 7. [Fejezet: 12.]

[incipit: A két öreg szeme, füle egyaránt…]
(52) Ellenzék, 1923. júl. 7., 44. évf., 150. sz., 7. [Fejezet: 12.]

[incipit: Szórakozottan bámult a földre…]
(53) Ellenzék, 1923. júl. 8., 44. évf., 151. sz., 7. [Fejezetek: 12–13.

[incipit: Középütt, a park gyepágyában…]
(54) Ellenzék, 1923. júl. 10., 44. évf., 152. sz., 7. [Fejezet: 13.]

[incipit: Zelma mellett a jómodoru…]
(55) Ellenzék, 1923. júl. 11., 44. évf., 153. sz., 7. [Fejezet: 13.]

[incipit: Apa elbucsuzkodott…]

Kötetkiadások

1924

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Athenaeum, [1924], 164 p. (Magyar Írók, Korunk Mesterei)

1937

Kosztolányi Dezső, A rossz orvos, Pacsirta (regények), Budapest, Révai, [1937] [4] 270 [2] p. (Kosztolányi Dezső Összegyűjtött Munkái)

1940

Kosztolányi Dezső, A rossz orvos, Pacsirta (két regény), Budapest, A Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének Kiadása, [1940], 270 p. (DEFHE-Könyvek)

1942

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Révai, [1942], 218, 2 p. (Kosztolányi Dezső Munkái)

1943

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Révai, [1942], 218, 2 p.

1949

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Révai Irodalmi Intézet, 1949, 218 p. (Révai Könyvtár)

1954

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Újvidék, Testvériség-Egység Kiadó, 1954, 283 p. (bevezető Herceg János; Oláh Sándor rajzaival)

1957

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény) [Budapest], Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957, 223 p. (utószó Károlyi Ilona, Gergely István) (Olcsó Könyvtár)

1961

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Aranysárkány (regények), Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961, 505 p.

1963

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963, 183 p. (utószó Szabó György; Loránt Péterné rajzaival) (Kincses Könyvek)

1969

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Bukarest, Irodalmi Könyvkiadó, 1969, 182 p.

1971

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971, 153 p. (utószó Gyri János) (Olcsó Könyvtár)

1975

Kosztolányi Dezső, Nero, a véres költő, Pacsirta, Aranysárkány, Édes Anna (regény), Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975, 915 p. (sajtó alá rendezte és az utószót írta Ács Margit) (Magyar Remekírók)

1985

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985, 185 p. (3. kiadás) (Olcsó Könyvtár)

1989

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Aranysárkány (regények), Bratislava–Budapest, Madách–Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989, 476 p. [1] t. fol., (a szöveget Réz Pál gondozta)

1992

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény) [Budapest], Editorg Kiadó, 1992, 183 p. (Editorg Klasszikusok)

1993

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Magyar Hírlap Kiadó–Maecenas, 1993, 127 p. (utószó Tarján Tamás) (Heti Klasszikusok)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Unikornis, 1993, 355 [3] p. (szerkesztette és az utószót írta Bárdos László) (A Magyar Próza Klasszikusai, 4.)

1994

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Editorg, [1994], 183 p. (Editorg Klasszikusok)

1995

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény) [Szentendre], Interpopulart, 1995, 107 [3] p. (Populart Füzetek)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 1995, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

1996

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény) [Szentendre], Interpopulart, 1996, 107 [3] p. (Populart Füzetek)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), [Budapest], Anno Kiadó, 1996, 175 [3] p.

1997

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Aranysárkány, Édes Anna (regények) [Eger], Eger Nyomda, [1997], 542 p. (Szép szó: egri könyvek)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 1997, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

1998

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 1998, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

1999

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 1999, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), [Budapest], Diáktéka, [1999], 342 [2] p. (Diák-Kiskönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), [Kaposvár], Holló, [1999], 152 p. (Holló Diákkönyvtár)

2001

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), [Kaposvár], Holló, [2001], 152 p. (Holló Diákkönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Osiris, 2001, 148 p. (a szöveget gondozta Papp Csaba, utószó Hafner Zoltán) (Millenniumi Könyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2001, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

2003

Kosztolányi Dezső Összes regényei, [Szeged], Szukits Kiadó, 2003, 623 p. (szerkesztette és az utószót írta Réz Pál)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2003, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

2004

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Újvidék, Forum-Dolgozók, 2004, 141 p.

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2004, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

2005

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2005, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

2007

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Marosvásárhely, Hoppá!, 2007, 135 p.

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény) [Kaposvár], Holló, 2007, 152 p. (Holló Diákkönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Osiris, 2007, 148 p. (Osiris Diákkönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Esti Kornél, [Budapest], Kossuth, 2007, 335 p. (Metro Könyvtár, A Magyar Próza Klasszikusai, 13.)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2007, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2007, 180 p. (a szöveget gondozta Fráter Zoltán)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Mérték Kiadó, 2007, 189 p. (a kísérő tanulmányt Dobayné Fenyvesi Ildikó írta) (Kötelezők Mértékkel)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény) [Budapest], Studio Libri Könyvműhely, 2007, 157 p.

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény) (elektronikus dokumentum), Szentendre, Mercator Stúdió, 2007.

2008

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2008, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Budapest, Talentum– Akkord, 2008, 195 p. (Talentum Diákkönyvtár)

2009

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), [Budapest], Fapadoskonyv. hu, [2009] 106 p.

2010

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), [Budapest], Palatinus, [2010], 157 p.

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), Szürke glória (elbeszélések), [Budapest], Fapadoskonyv.hu, [2010], 273 [2] p.

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, Édes Anna (regények), Budapest, Európa Könyvkiadó, 2010, 404 p. (a szöveget gondozta és a jegyzeteket készítette Ács Margit) (Európa Diákkönyvtár)

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, [Budapest], Írásművek Kiadó, 2010, 214 p. [annotáció: Új Köntös Könyvek]

2011

Kosztolányi Dezső, Pacsirta (regény), [Budapest], Palatinus Könyvkiadó Kft., [2011], 157 p.

Hangoskönyvek

2005

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, MVGYOSZ hangoskönyvek, 2005, előadja Korompai Vali, elektronikus szerkesztő Parai Sándor

2007

Kosztolányi Dezső, Pacsirta, regény (hangoskönyv), Budapest, Titis, 2007 (5 h 55 min), előadja Boromisza Dóra

Idegen nyelvű kötetkiadások (Fordítások)

Angol nyelvű

Dezső Kosztolányi, Skylark, transl. by Richard Aczel, introd. by Péter Esterházy, London, Chatto & Windus, 1993, XV, 224 p

Dezső Kosztolányi, Skylark, transl. by Richard Aczel, introd. by Péter Esterházy, Budapest–London, Central European University Press, 1996, 224 p.

Dezső Kosztolányi, Skylark, transl. by Richard Aczel, introd. by Péter Esterházy, Budapest–London–New York, [N. Y.], CEU Press, [1999], cop. 1993, XV, 224 p.

Dezső Kosztolányi, Skylark, transl. by Richard Aczel, introd. by Péter Esterházy, Budapest–London–New York, [N. Y.], CEU Press, [2008], cop. 1993, XV, 224 p.

Dezső Kosztolányi, Skylark, transl. by Richard Aczel, introd. by Péter Esterházy, New York, N. Y., New York Review Books, 2009, 222 p.

Bolgár nyelvű

Dežo Kostolani, Čučuligata (roman), prev. Jonka Najdenova, Sofiâ, Narodna kultura, 1979, 228 p.

Dežo Kostolani, Celuvkata, izbrani tvorbi (Čučuliga, Anna Edeš, Razkazi), săst. Ûliâ Dimitrova, predg. Jonka Najdenova, Nikolina Atanasova, Katâ Kamenova, Sofiâ, Narodna kultura, 1987, 627 p.

Cseh nyelvű

Dezső Kosztolányi, Pavučina, přelož. Anna Rossová; ill. Stanislav Kolíbal, Praha, Mladá fronta, 1961, 182 p.

Francia nyelvű

Dezső Kosztolányi, Alouette (roman), trad. de Maurice Regnaut en collab. avec Péter Ádám, préf. de Maurice Regnaut, [Paris], Hamy, 1991, 249 p.

Dezső Kosztolányi, Alouette (roman), trad. par Péter Ádám et Maurice Regnaut, préf. de Maurice Regnaut, [Paris], Hamy, 2001, 250 p.

Holland nyelvű

Dezső Kosztolányi, Leeuwerik, vertaald door Henry Kammer, Amsterdam, Van Gennep, 2008, 2. druk, 237 p.

Lengyel nyelvű

Dezső Kosztolányi, Ptaszyne (powieść), przeloz. i poslow. Andrzej Sieroszewski, Warszawa, Pańs twowy Instytut Wydawniczy, 1962, 197 p.

Mari nyelvű

Костоланьи Дежö, Турий, Роман, веигр йьлме гьч Михаил Чемъшев кусарен, Йошкар-Ола, 2011, 144 стp.

Német nyelvű

Desider Kosztolányi, Lerche (Roman), Übertrg. von Stefan J. Klein, Heidelberg, Merlin Verlag, 1928, 245, 3 p.

Dezső Kosztolányi, Lerche (Roman), Übers. von Klaus Schmuck, Leipzig, Reclam, 1970, 181 p. (Reclams Universal-Bibliothek)

Dezső Kosztolányi, Lerche, Aus dem Ungarischen Übers. von Klaus Schmuck; Bearb. von Georg Harmat, Nachw. von Paul Kárpáti, Leipzig, Reclam, 1976, 2. Auflage, 170 p. (Reclams Universal-Bibliothek)

Dezső Kosztolányi, Lerche (Roman), aus dem Ungarischen von Heinrich Eisterer, Frankfurt M., Suhrkamp Verlag, 2007, 217 p.

Dezső Kosztolányi, Lerche (Roman), übers. von Christina Viragh, Nachwort von Péter Esterházy, Zürich, Manesse, 2007, 299 p. (Manesse Bibliothek der Weltliteratur)

Olasz nyelvű

Dezső Kosztolányi, L’Allodola, Milano, Corbaccio, 1939 [Megjegyzés: Ms 4619/79 KDné jegyzéke]

Dezső Kosztolányi, Allodola, trad. Matteo Masini, Palermo, Sellerio, 2000, 256 p.

Orosz nyelvű

Дежё Костоланьи, Жаворонок, Анна Эдэш, перев. О. Россиянов, Москва, Художественная Литература, 1972, 349 p.

Дежё Костоланьи, Избранное, перев. О. Россиянов, Е. Малыхина, Москва, Художественная Литература, 1986, 542 p.

Portugál nyelvű

Dezső Kosztolányi, Cotovia (romance), trad. de Ernesto Rodrigues, Lisboa, Don Quixote, 2006, 197 p. (Ficção Universal)

Spanyol nyelvű

Dezső Kosztolányi, Alondra, trad. de Judith Xantús, introd. Péter Esterházy, Barcelona, Ediciones B, 2002, 226 p.

Dezső Kosztolányi, Alondra, trad. de Judith Xantús, introd. Péter Esterházy, Barcelona, Ediciones B, 2006, 205 p.

Dezső Kosztolányi, Alondra, trad. de Judith Xantús, introd. Péter Esterházy, Barcelona, Zeta, 2010, 205 p.

Szerb nyelvű

Deža Kostolanji, Život u kavezu, preveo Stevan Letmanji, Sarajevo, Džepna knjiga, 1958, 176 p.

Deže Kostolanji, Ševa, prev. Marko Čudi, Beograd, Radio B92, 1998, 183 p.

Deže Kostolanji, Ana Edeš / Ševa, roman, prev. Maria TothIgnjatovi, Beograd, Laguna, I izdanje, 2011, 424 p.

Szlovák nyelvű

Dezső Kosztolányi, Škovránok, preložil Oto Obuch, Bratislava, Tatran, 1970, 216 p.

Átdolgozások

Rádió

Az MTAK hagyatéki anyagában Ms 4617/27–28. jelzet alatt Kosztolányi Dezsőné kézírásával található egy rádiójáték tervének fogalmazványtöredéke. Az első rádióra alkalmazott átdolgozást 1949. december 6-án este adták a Kossuth rádióban. A regényt Zolnay Vilmos írta rádióra, Cserés Miklós rendezte. Közreműködő Bura Sándor és zenekara. Szereposztás: Vajkay Ákos – Gózon Gyula, Vajkay Ákosné – Berki Lili, Pacsirta – Bulla Elma, Cifra Géza – Pongrácz Imre, Környey Bálint – Lehotay Árpád, Priboczay – Pethes Sándor, Gál doktor – Fenyő Emil, Füzes Feri – Lázár Gida, Ladányi László – Justh Gyula, Kárász Pista – Mátrai József, Fehér tata – Pázmán Ferenc, Galló – Bihari László, Doba – Balázs Bálint, Orosz Olga – Gencsy Sári, Arácsy – Berky József, Szolyvay – Fekete Pál, Zányi Imre – Hindy Sándor.

1961-ben rádióra alkalmazta és rendezte Török Tamás, szerkesztette Major Anna. Szereplők: Vajkay Ákos – Szabó Ernő, Vajkay Ákosné – Bulla Elma, Pacsirta – Szakály Márta, Cifra Géza – Garas Dezső, Környey Bálint – Greguss Zoltán, Priboczay – Gál Sándor, Füzes Feri – Lázár Gida, Arácsy – Lontai István, Ijas – Petrik József, Vasúti tiszt – Felvinczy Viktor, Pincér – Csók István, Prímás – Sándor István, Kalauz – Hankó Elemér.

Film

A Pacsirta című filmet Ranódy László rendezte, a forgatókönyvet Huszty Tamás írta, operatőr Illés György. (Kosztolányi Dezsőnének a forgatókönyv megírásában való közreműködéséről a Hunnia

Filmstúdióval kötött szerződése található a hagyatékban 1963. július 25-i keltezéssel: Ms 4625/371.). Szereplők: Vajkay Ákos – Páger Antal, Vajkay Ákosné – Tolnay Klári, Pacsirta – Nagy Anna, Dobáné – Bara Margit, Ijas Miklós – Latinovits Zoltán, Lator Margit – Törőcsik Mari, Füzes Feri – Darvas Iván, Tanár – Bessenyei Ferenc, Hordár – Csurka László.

A film első, zártkörű vetítésére 1963. november 30-án került sor; sajtóvetítését 1964. február 1-jén tartották az Urániában.

Jegyzet Lásd a hagyatékban őrzött, „»Pacsirta« c. regényre kötött szerződések” tételnél (Ms 4625/364–375.) a következőket: 371, 372, 373. A regény tételénél (Ms 4614/1–31.) pedig 20–31. szám alatt a ﬁ lmváltozat néhány fényképe található, s egy a forgatás megkezdéséről értesítő újságkivágat ([szerző nélkül], Megkezdték a Pacsirta forgatását = Magyar Nemzet, 1963. júl. 25., 19. évf., 172. sz., 4.)

1964-ben a cannes-i fesztiválon a filmet Arany Pálmára jelölték, Páger Antal pedig a legjobb férfi alakításért járó díjat kapta szerepéért.

Devecseri Gábornak a filmről készült méltatásából idézünk:

A megnagyított fejek, arcok úgy jelennek meg e filmben időről időre, mint Kosztolányi elbeszélés-sorában a törvényszerűen, ütemesen meg-megjelenő, az olvasót megállító, gondolkodásra kényszerítő rövid mondatok. […]

Páger […] egészen a nagy kártyacsatáig csöndes tragikus erővel, meghitt és hiteles belső feszültséggel ragadja el a nézőt a „Pacsirta” világába. A kártyacsatában s a mulatóbeli jelenetben már ő sem, mert a film megalkotóinak – úgy érzem – tévedése folytán ez már számára sem lehetséges teljesen. Tolnay Klári kotlós-aggodalma, riadt téblábolása, kivirulása a megtalálni vélt életben […] mind-mind felejthetetlen. A címszereplő Nagy Anna önfeláldozó, fegyelmezett, nemeshatású játéka is teljes képet ad. […] És ahogyan Kosztolányi regényében nincs olyan mondat, amely csak arra való, hogy két másikat összekössön, minden mondat, sőt minden szó egyformán mázsás terheket emel és egyensúlyoz – úgy nincs e filmben epizódszereplő. Mindenkit

morzsol a sors, és senkit nem intézhetünk el legyintéssel, – ezt érezni a filmből is.

Annál sajnálatosabb a harmadik harmadban a törés. Többen megírták már – és igazuk volt – a mulatós jelenetek nem Kosztolányi „Pacsirtájá”-t, hanem Móricz „Úri muri”-ját idézik. […]

A film ott távolodott el önmagától, mikor egy képzelt állomást közelhozott, beerőszakolt a történésbe. Robbanást. Külön sorsfordulatot az örökforgó, az óramutató egyenletes kegyetlenségével forgó sorsok, a Kosztolányi-alakok sorsai közé. Kár volt. És szükségtelen is. Hiszen a film művészi ereje elegendő töltést, élményt, egymástól elválaszthatatlan részvétet és ítéletet halmozott fel bennünk enélkül is.

Devecseri Gábor, Szemedben éles fény… – Gondolatok a „Pacsirta” megfilmesítéséről = Filmvilág, 1964. ápr. 1., 7. sz., 11–14.

Alább pedig Ungvári Tamás kritikájának részletét közöljük:

Bosszantó félrefogás nincs a filmjében. Legfeljebb Pacsirta túlzott csúnyaságát kifogásolnánk: Nagy Anna megható alázattal idomult a rendezői elképzeléshez, amikor vasorrú bábára maszkírozta a lányt. Ez tévedés: a taszító arc nem attól lesz rút, hogy egyben torz is. A fiatal színésznő különben tehetséges: a szeme, a mozdulata jól játszott.

Az alakok értelmezése a címszereplőétől eltekintve: hiteles. Ranódy jól lát figurákat és jól is osztja a szerepeit. Páger Antal szuggesztív ereje, kiszámított mozdulatainak serege pontosan célba talált – ez igazán Vajkay levéltárnok a regény lapjairól. Tolnay Klári pedig remekelt, a csipetnyi humor, amit komor szerepéhez hozzáfűszerezett, rendkívül ízessé, formázottá tette az alakítását.

Ungvári Tamás, Pacsirta = Magyar Nemzet, 1964. febr. 6., 20. évf., 30. sz., 4.

Színház

„és Pacsirta”

monodráma Kosztolányi Dezső prózái, levelei és Pacsirta című regénye alapján. Írta Táborosi Margaréta (vizsgaelőadás).

(Bemutató: 2007. november 5., Szabadkai Népszínház Magyar Társulata).

Pacsirta és Orosz Olga szerepében előadja: Táborosi Margaréta.

Részlet egy kritikából:

Az újvidéki színiakadémia minden hallgatójának – a színészmesterség-vizsga részeként – készítenie kell egy mono- vagy duodrámát, gyakorlatilag teljesen egyedül megválasztva és kialakítva az alapanyagot, a látványvilágot és a koncepciót. Ezeket az egy- vagy kétszemélyes előadásokat a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata időnként műsorra tűzi – így esett Táborosi Margaréta és Pacsirta című estjével is.

Táborosi tulajdonképpen egyszemélyes duodrámát készített: Kosztolányi Pacsirtáját alapul véve, azt a szabadkai születésű író más szövegeivel kiegészítve két nő sorsát fűzte-mosta eggyé, Pacsirtáét és Orosz Olga színésznőét. Két látszólag teljesen különböző sors, a vénlányé és a kiélt színésznőé kerül egymással párhuzamba. Ami összeköti őket: az elvágyódás, és a távozásra való képtelenség. Menjünk, mondják maguknak nemegyszer, de mégis maradnak. Hisz jól tudják, hogy a belső béke független a fizikai környezettől.

Táborosi Margaréta számára (egyelőre) nehezen megoldható feladatot jelentenek a gyakori váltások a két figura között: az egyik szerepből ki-, a másikba belépve játéka kissé egysíkúnak tetszik, nem különül el kellőképpen a két felrajzolt alak. A megkülönböztetés eszközei rendszerint külsődlegesek csupán – eltérő ruha- és hajviselet, hanghordozás –, a két nő találkozásának dialógusjelenetének megoldása ügyetlen, suta. Ugyanakkor nem vitatható el Táborosi bátorsága és

kétségtelen tehetsége, amely három-négy jelenetben is valódi, minőségi színházi pillanatot szül, ez pedig – pályakezdő színésznő kétszemélyes monodrámájában – nem kevés.

Markó Róbert, Kicsik és nagyok (Forrás: – Utolsó letöltés dátuma: 2012. 11. 13.)

2008-ban Alouette címmel, Sylvia Folgoas rendezésében fölolvasást tartottak a regényből a franciaországi Vincennes-ben. A szöveget Danièle Douet színésznő olvasta föl a Théâtre Daniel-Sorano színpadán. Az MTI jelentését idézzük:

Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényét adaptálta színpadra és adja elő franciául Danièle Douet a Párizshoz közeli Vincennes Théatre Daniel-Sorano színpadán, Sylvia Folgoas rendezésében.

Kosztolányi azon ritka magyar szerzők közé tartozik, akiknek valamennyi regénye megjelent franciául. A Pacsirta Alouette címmel, Ádám Péter és Maurice Regnaut fordításában 1991-ben az Éditions Vivane Hamy kiadó gondozásában látott napvilágot.

A regényt Danièle Douet egy párizsi könyvesboltban fedezte fel, ahol rendszeresen vállal felolvasásokat, amiért a könyvesbolt nem pénzt, hanem könyvet ad honoráriumként. „Rögtön elolvastam, és szerelmes lettem a regénybe. Azonnal éreztem benne az előadás lehetőségét” – mondta Danièle Douet az MTI-nek.

A színésznő és az előadás rendezője, Sylvia Folgoas régóta ismerik egymást, s XX. századi szerzők műveiből már korábban is készítettek színpadi adaptációkat. A regényeket soha nem akarják teljesen „színpadiasítani”, hanem az irodalmi

szöveg és az olvasó közti intim viszony megtartása az egyik fő céljuk. Az, hogy a néző azt érezze, a színésznő mindenkihez külön-külön beszél.

Az MTI kérdésére, hogy színházi szempontból mi ragadta meg a regényben, Danièle Douet elmondta: „Az az elsöprő humor, amely állandóan áthatja ezt a nyomasztó és kegyetlen történetet és nevetségessé teszi a fájdalmasan patetikus figurák elveszettségét.”

(Forrás: [Szerző nélkül], Kosztolányi Dezső regénye francia színpadon. Alouette, azaz Pacsirta = Új Szó, 2008. okt. 2., 61. évf., 228. sz., 10.)